Katolikus gimnázium, Miskolc, 1898

77 valaki, annál többet, minél szegényebb, annál kevesebbet. Kimondották, hogy ezentúl mindenkinek ugyanazok a törvények egyformán fogják mérni az igazságot; szóval, az urak minden jogot és szabadságot megosztottak a föld népével. Es így mutatták meg az urak, mennyire szeretik a hazát és a népet. Pozsony városában volt az a híres országgyűlés, a melyen mindezek történtek és a mikor ezek és más hasznos dolgok törvényekbe voltak összeírva, akkor királyunk, V. Ferdinánd szentesítette, azaz helybenhagyta és megerősítette ezeket a törvényeket. Igaz, kedves tanuló ifjak, hogy sok bajjal kell az embereknek még ma is küzdeni. Ezt ti is, különösen a nagyobbak, már tapasztalhattátok; nem egyszer láthattátok, hogy szerető szüleitek nagy gonddal, fáradságos munkával képesek csak a mindennapi kenyeret megszerezni. Hát hiszen ez fájdalmas dolog, de kisebb-nagyobb mértékben így van ez az egész világon; mert az embernek földi élete vegyesen áll örömből és szomorúságból. De azért mégis nagy a különbség a mult idők és a jelen között. Mert szabad ember mindenki, s a ki dolgozik és szorgalmas, az megszerezheti magának azt, a mire szüksége van és a ki tanulni tud és akar, abból a hazának jeles és előkelő polgára válhatik. r Epen most van 51 esztendeje, hogy a magyar nép felszabadult régi, nyomasztó helyzetéből. Illik tehát, hogy ezt a nagy eseményt, hálás szívvel a jó Isten iránt, hálás szívvel a magyar nemzet nagyjai iránt és hálás szívvel a király iránt, örömmel megünnepeljük. Az 1848-ki esztendő hozta meg atyáitoknak azt a szabadságot, melyben azóta a magyar nemzet él, különbség nélkül arra, hogy milyen nyelvet beszél: mert magyar, német, tót, román, szerb, ruthén, szóval mindenki, ki ebben a hazában él, egyenlően polgára a szép magyar hazának, s egyenlően védenek mindenkit, annak törvényei és a magyarajkú polgárság csak úgy szereti a többit, mint testvér a testvért, a míg nem törekszik ártani a hazának. Azt az országgyűlést, melyen ezek történtek, nemsokára háborús zaj váltotta fel. Voltak ugyanis, a kik nem bíztak a magyar népben és bajba keverték. Szomorú idők voltak ezek, kedves tanuló ifjak, azonban a jó Isten kegyelméből elmultak ezek a szomorú esztendők is. Es akkor ismét szép napok virradtak reánk. Ezeket a mi áldott jó királyunknak és Istenben megboldogult kegyelmes nagyasszonyunknak, országunk anyjának, felséges királynénknak köszönjük. 1867-ben, megkoronáztatták magukat, I. Ferencz Józsefé s hitvese Erzsébet királyné. Es azóta is számtalanszor megmutatták, mennyire szeretik az ő hű magyar népöket. Visszakapta a magyar nemzet az ő szabadságát és ez alatt a 32 év alatt, a mióta 0 felsége űl Szent Istvánnak királyi székében, sokat, nagyot fejlődött a mi országunk és nemzetünk. Hoyy még fejlődnie kell, az természetes, mert hiszen 32 év rövid idő arra, hogy annyi száz évnek mulasztásait helyrepótolja. A mikor visszagondolunk arra a szép és dicső 1848-ki esztendőre, véssük szívünkbe mindazt, a mit ebből tanulságul merítünk, főkép a hálát a jó Isten, a mi jó királyunk, a mi szeretett magyar nemzetünk iránt. De mikor erre a mi földi hazánkra gondolunk, ne feledkezzünk meg arról, hogy itt nincs állandó maradásunk, mert van még egy jobb hazánk is, az, melyet Isten országának is nevezünk; de ide csak az jut el, a ki a földön is megtartotta Isten törvényeit és a ki szerette az ő földi hazáját is. A mai napon tehát, kedves tanuló ifjak, főképen azt véssétek szívetekbe, hogy szeretni, kell ezt a földi hazát is. Most még kicsinyek és gyengék vagytok és azért most nem tehettek érette egyebet,