Katolikus gimnázium, Miskolc, 1898

A segélyző-egyesület első tíz éve. 1889. április 28-án tartotta segélyegyletünk első, alakuló gyűlését. Az azóta lefolyt tíz év alatt megizmosodott; mint életerős fa virágokat hoz, gyümölcsöt terem s árnyéka alá fogadja az ínséggel, nyomorral küzdő szegény tanulót, szülőinek anyagi terhein könnyít, a tudományos pályán haladni akaró ifjúnak pedig munkakedvét neveli; a nyújtott jótétemény szorgalomra, kitartásra és jó magaviseletre serkenti az ifjút. Az egyesület létesítése első sorban ;s gymnasiumunk jelenlegi igazgatójának, Polgár Györgynek az érdeme, ki több középiskolánál szerzett tapasztalata alapján már az intézet vezetésének átvételekor gondolkozott módozatok fölött, miként lehetne egy segélyző-egyesület felállítása által a szegényebb sorsú tanulóknak alkalmat adni a tudományos pályán való haladásra. A kezdet nehéz volt. Nem volt alaptőkéje épen semmi, a mire támaszkodva tovább folytathatta, nagyobb mértékben fejleszthette volna annak gyarapítását. Az alapot magának kellett megteremtenie, hogy rá építhesse a most már erős épületet. Mindenek előtt feltűnt előtte, hogy protestáns intézeteink nagy részénél miként gondoskodtak egyes jótevők már rég idő óla arról, hogy a szegény tanulókat segélyezhessék tanulmányaik végzésében, majd teljes szükségleteik fedezésével, majd az iskoláztatással járó költségek kisebb-nagyobb részének elengedésével. A szegény tanulók ilvféle gyámolítása az állami és katholikus középiskolákban, a mi egyesületünk alapításakor, alig két évtizeddel előbb kezdődött, mert nehéz volt találni oly pártfogót, ki egymaga adományozná egy tápintézet vagy segélyegylet felállítására a teljes összeget vagy annak csak nagyobb részét is, tehát igazgatónknak is a nagy közönség hathatós közreműködését kellett igénybe venni, hogy a kitűzött eszmét megvalósíthassa. Az okok. melyek segélyegyletünk felállítását sürgették, ugyanazok voltak, melyek más tanintézeteket is arra birtak, hogy ilyen egyesületeket létesítsenek. Ilyen ok első sorban is a szülők vagyoni állapota, kiknek fiai intézetünkbe járnak. Statisztikai kimutatásainkból első pillanatra láthatja mindenki, hogy tanulóink legnagyobb részének szülői iparosok, kereskedők, alsóbb hivatalnokok, szegény néptanítók, földmivelők. Ezek nagyobb részt sokszor megfeszített törekvésük mellett sem képesek gyermekeiket, főleg ha többet is kell iskoláztatni, tandíjjal, taneszközökkel ellátni. Az ösztöndíjat élvező tanulók száma sem nagy s az ebből segélyezett tanulók száma nagyon kicsiny azokhoz képest, kiknek segélyre volna szükségük. Tandíj elengedése által az állam is könnyíteni igyekszik a szegény szülő terhén; de még ezzel sem vette le a gondot teljesen a szülőről, még ha fia teljes tandíjmentességet élvez is, mert még mindig ott vannak a tanszerek, ruházat s egyéb kiadások, melyeknek előteremtése sok gondot okoz a szülőnek. Pedig a szegény tanulók közt is nagy számmal vannak olyanok, kik szép lelki tulajdonokkal birnak, szorgalmasak és jóviseletűek. A társadalom valóban jót tesz ezekkel, ha anyagi támogatásával a kor igényelte kiképeztetésüket elősegíti. Ezen általános okokon kívül, melyek minden iskola hasonló czélú egyesülete keletkezésének magvát magukban rejtik, a mi egyesületünk felállítását