Katolikus gimnázium, Miskolc, 1895

XI. Adatok az iskola évi történetéhez. 1. fi tanév kezdete és az előadások menete. A tanári testület az uj is­kolai évben m. é. augusztus hó 30-án tartotta első, alakuló gyűlését, hogy meg­tegye mindazon intézkedéseket, melyekre a tanév elején szükség van. Az igaz­gató kifejtette a tanügyi programinot, melyet a tanári karnak az új iskolai évben meg kell valósítania s kijelölte ebben az irányt, melyet követnie kell magasztos feladatának teljesítésében. Felhívta a tanári kart, hogy buzgóságát az új iskolai évben is tartsa meg s a tanításban, nevelésben és fegyelmezés­ben olv igyekezetet, illetőleg bánásmódot tanúsítson, mint a inelylyel eddig is kivívta a fensőbb hatóság s a közönség elismerését, főleg pedig a tanítás módszerében törekedjék magát tökéletesbíteni, a tanulókat vallásosságra, erköl­csösségre és hazaszeretetre oktatni, nekik jó példát mutatni, őket szigorúan, de humánusan nevelni és minden tekintetben kötelességeiknek lelkiismeretesen megfelelni. — A javító, pótló és felvételi vizsgálatok aug. 30., 31. s a beira­tások szept. 1., 2., 3. napjain voltak, a „Veni Sancte" szept. 4-én tartatott s az előadások a fegyelmi szabályok felolvasásával szintén szept. 4-én vették kezdetöket. De az iskolai évet mindjárt helyettesítéssel kellett kezdenünk, mert Gógh Gyula, a munkácsi áll. főgymnásiumtól intézetünkhöz áthelyezett tanár, ma­. kacs betegsége miatt 4 hóra a nagymélt. vallás- és közoktatásügyi minisztéri­umtól szabadságot, nyervén, csak a II. időszakban, január 3-án foglalhatta el tanári székét, s alig hogy ennek a helyettesítésnek vége lett, ismét folytatni kellett a II. időszaktól a helyettesítést. Weber István r. tanár megbetege­dése következtében egész a tanév végéig. Igaz, hogy a tanári testület a he­lyettesítéseket, nagy önfeláldozással és buzgósággal végezte, mindazonáltal nem lehet eltagadni, hogy mivel azok a tanárok testi és szellemi erejét túlságosan igénybe vették, különösen a tanításra nézve előnyösek nem voltak. Egyébként az előadások a Rendtartásban elsorolt szüneteket, a főigazgató úr által engedélyezett (okt. 14. 15.) és az igazgató által adott rendes évi szün­napokat (febr. 18., ápril 24., május 1), továbbá a nagymélt. minisztérium ál­tal nyert felhatalmazás alapján ezen millenniumi évben hazafias, történelmi ki­rándulásokra engedélyezett 5 napi szünetet (jun. 2. 3. 5. (i. !).) kivéve, aka­dálytalanul folytak f. é. junius 17-ig, vagyis a vizsgálatok kezdetéig. A vizsgá­latok junius 23-án fejeződtek be; a „Te Deum" jun. 29-én volt. A hittani vizs­gálatokon Blazsejovszky Ferencz, érseki biztos és apát-plébános ur elnökölt. 2. fi beiratások eredménye. Összesen 250 nyilvános és 6 magántanulót, vagyis 19-czel több tanulót irtunk be az idén, mint a mult évben; kilépett leg­inkább rossz tanulás miatt 22, tehát maradt az év végén 234 vagyis 18-czal több, mint az előző iskolai év végén. 1845. óta nem volt. ennyi tanuló gym­nasiumunkban. 10 év előtt, midőn a gymnasiumot átvettük, 125 tanulónk volt, 55*

Next

/
Thumbnails
Contents