Katolikus gimnázium, Miskolc, 1893

8 kitűzött czélunk elérésére, inely egyelőre nem lehet más, mint a helyesen hangsúlyozott olvasás, — másrészt kár volna már most az ilyen képtelen fogalmakkal előhozakodni, minő a hosszú és rövid szótag (mintha bizony maga a szótag ós nem a hangzója lenne hosszú vagy rövid, — mely pontatlanság még mindig kisért tankönyveink némelyikében), de meg különben is sok szó fér még a p o s i t i ó elméletéhez. (V. ö. P r i es: Bemorkungen zu dem neuen Preuss. Lehrplane stb. LL. 1892. 33. fiiz. 71. 1.) V. A hangsúly három szabályba foglalható össze. 1) „Kéttagú szónál mindig az „első" szótagot hangsúlyozzuk (mint a magyarban)." A „hazám" példában megfigyeltetjük, hogy 1) a hangnak a súlya (jobb ezt használni, mint az összetett szót) rövid hangzóra is eshetik, tehát időmérték és hangsúly két külön dolog; 2) a hangsúly az első szótagon van. — így lesz a latinban is cántor, sérvus, pictor, dőctor stb. 2) „A hangsúly a latinban nevn mehet túl a harmadik szótagon (a magyarban igen)." Ezzel összefügg: 3) „Ilyenkor vagy a harmadik, vagy a második szótag hangsúlyos. A harmadik akkor, ha a másodikban rövid hangzó van." (A 2. és 3. szabálynál balról jobbra számítjuk a szótagokat.) A 2. és 3. szabályt a fölvett latin szók latinos és magyaros kiejtésének szembeállításából vonhatni le, diréctor—direktor, professor—professzor stb. (Gymn. Utasit. 56. I. 1887-iki kiad.) De Így is kissé komplikált lesz e két szabály megértetése. Azért alighanem legczélszerúbb, ha állandó szoktatás utján vezetjük rá a tanulókat, hogy a latint úgy hangsúlyozzák, a mint a traditió hangsúlyozza. Holt nyelvnél csak a metrumra nézve, de nem egyszersmind a hangsúly dolgában állithatni föl közérvényű szabályt. A hány nemzet, annyi a kiejtés és hangsúlyozás. II. Névragozások. 1. a csoport. I. Egyes sz. nominativus. (Alany, állítmány, jelző.) Föltétlenül szükséges mindenekelőtt arról szerezni tudomást, vájjon a tanulók jártasak-e a mondat-elemzésben, mivel ez a tárgyalandó egész tárgykör természetes substratuma. Önkényt érthető, hogy itt csak a mondatrészek biztos fölismerésére szorítkozunk, — finomabb distinctiók (minők kivált a határozók tanában vannak) elmaradhatnak. Ezután elolvastatjuk — az olvasás szabályainak összefoglalására és némi előkészületre — a Gy. I. darabját. Majd mint általános czélt a mondatok lefordítását állítjuk oda (a fordítás mibenlétének elemi módon való megmagyarázásával), közelebbi czélunk egyelőre az első mondat mondatrészeinek megvizsgálása lesz. Concrete leírhatjuk így: alany, állítmány, jelző. Az előkészítő — technikai — eljárás ez lehet: a tanár egy függélyes vonallal két egyenlő részre osztja a falitáblát; az egyik felére J botiit ír (= Jegyzetek), a másikra Sz-t (= Szógyűjtemény). így a tanuló azonnal láthatja, mit hová irjon. (Később e megjelölés elmarad.) A tanár azután a Jegyzetek rovatába leírja a latin mondatot, lehetőleg világosan, minden szót bizonyos távolságra a másiktól. Majd sorra veszi a szavakat, melyeket ugy, a mint a mondatban egymásután következnek, előbb az illető latin szók a 1 á ír, majd külön-külön a Szógyűjteménybe, de ugy, hogy a latin és a magyar szó közt hely maradjon (a hová majd később a szók nemét, csoportját stb. kell írni). Ha a tanulók valamely szó fogalmát nem ismernék, azt meg kell magyaráznia. Fölemlítjük még, hogy a latin szók jelentését ismét] ő k k e 1 mondassa el a tanár, a kik az