Katolikus gimnázium, Miskolc, 1893

4 következőkben kizárólag a nyelvtani anyag methodikus feldolgozását akartuk nyújtani. Az olvasmány szabályszerű tárgyalását tehát nem vontuk be a dolgozat keretébe, de folyton mint a nyelvtani okulás alapját supponáljuk. A mi a földolgozás módját illeti, azt hisszük, a figyelmes olvasó könnyen föl fogja ismerni vezérlő elvünket: a legszükségesebbre való szorítkozást. Még nem vált jogosulatlanná az a vád, mely a latin nyelvi tanítás sikertelenségeért a grammátístika túltengését teszi felelőssé. Pedig oly elemi tételekké váltak, hogy'az alsófokú oktatás a tanuló legelső szükségleteit tartsa szem előtt; hogy az eltérések tömegével nem szabad a lényegest, a fontost elnyomni stb. Nem szükséges sok szót vesztegetnünk arra, hogy miért választottuk az inductiót. Előnyeit fölsorolni annyit tenne, mint unos-untig elmondott dolgokat ismételni. De a következő összeállítások nem egy helyt arról tanúskodnak. hogy ez az inductió nem merev. Elismerjük, hogy néha az egyszerű közlés jobb, mert gyorsabban érhetni vele czélt, - sokszor, ha nincs mire támaszkodnunk, kénytelen-kelletlen hozzá kell folyamodnunk, — de egyéb előnyét bajosan lehetne fölhozni. Használata egyébként csak akkor okadatolt, ha a gyorsaság nem jár a biztosság megkárosításával. Erre nézve — azt hisszük — ma már meglehetősen egyetértenek a tanférfiak. A tananyag minősége határozza meg a tanmenetet is, a tulajdonképeni módszert. A dolog természetében rejlik, hogy a tanuló lelkében itt, egy merőben uj anyaghalmazzal szemben ritkábban kereshetünk akkora képzettömeget, hogy az analysist tervszerűen foganatosíthatnók. Másrészt azonban kizárólag synthetice haladni, veszedelmes egyoldalúságra vezetne. Alighanem akkor járunk el helyesen, ha mindakét utat használjuk, mindegyiket akkor, ha a didaktikai körülmények (hogy általánosságban szóljunk) annak használatát követelik és okadatolják. — Talán nem lesz érdektelen a kezdőre nézve, hogy egy-két helyen a formális fokozatokat is föltüntettük. Magát az anyagot Bartal-Malmosi tankönyvei szerint rendeztük be. Nem merjük állítani, hogy az ott föltüntetett egymásután a legjobb és egyedül czélravezető. Tény, hogy pl- a csoportok egymásutánjában bízvást tehetni egyéb változtatást is, — csak a tanítástan logikáját kell minden esetben szorosan követnünk. — Főforrásuuk a közvetetlen megfigyelésen kivűl a tanórákra való előkészület jegyzetei voltak. Egyébként csak itt-ott hivatkozunk -egyes idevágó, könnyen hozzáférhető dolgozatokra stb. A mi az alább következő összeállítás formáját illeti, középutat kívántunk tartani az ilyen dolgozatok két faja közt. Az egyik ugyanis elméletileg, összefüggő előadásban vitatja meg valamely disciplina methodikai földolgozását (ilyen irányt követ a „Lekrproben und Lehrgange"), a másik túlságig menő aprólékossággal szerkeszti meg az isk. munka fotográfiáját, sokszor az iskolai köznapi frazeológiáról („mondd meg nekem," „elég," „helyes," „ülj le" [!]) sem feledkezve meg. — Elégségesnek találtuk egyes jellemzőbb helyeken közbeszőni a dialógus fonalát, — másutt beértük az eljárás rövid megjelölésével, melyet, ha szükségesnek találtuk, jegyzetekkel kisértünk. Megjegyezzük, hogy a kérdések szerkezete mintaszerűségre nem tarthat számot; sokszor talán a logikai következetesség dolgában is kifogásolható. Az utóbbi hiánynak a rövidség az oka, melyet ismét a rendelkezésünkre álló tér szűk volta fejt meg. Az előbbi hiány talán abban leli psychologiai okát, hogy rendesen a minucziózus gonddal kiczirkalmazott kérdések sikerűinek legkevésbbé, egyszerűen azért, mivel az ilyen képzelt helyzetbe az élénken lüktető tanítás megkapó formáját önteni alig lehetséges.