Katolikus gimnázium, Miskolc, 1891

14 6. Pharsalus. Pompeius halála. (II. 52. 53.) Caesar Thessaliába, győzelmének végzetszerű színhelyére vonult seregével. Pompeiusnak mást tanácsoltak hívei, mint a mit ő cselekedett; a legtöbben arra buzdították őt, hogy keljen át Itáliába (s valóban pártjának mi sem lett volna kedvezőbb;) mások, hogy halogassa a háborút, a mi a párt tekintélye miatt napról-napra kedvezőbb lett volna nekik; de ő saját bensejére hallgatva inkább ellenségét vette űzőbe. Nem lehet e mű korlátai közt elbeszélni a pharsalusi ütközet és amaz a római népre nézve nagyon szomorú nap végződését, a mindkét sereg kiontott vérét, az állam két legfőbbjének egymással való megmérkőzését, a római birodalom egyik világosságának kioltatását, a Pompeius-párt oly sok kitűnő férfiának megöletését. Azt meg kell jegyeznem, hogy a mint először C. Caesar meglátta, hogy a Pompeiuspárt serege hátrál, nem volt sürgősebb dolga, mint hogy serege minden részéhez — hogy katonai kifejezéssel éljek — hírnököket küldött e parancscsal : Kíméld a polgárt! Oh halhatatlan istenek, mi jutalmát nyerte később e szelid férfiú Brutus iránti vonzódásának! E győzelemben mi sem volt bámulatosabb, nagyszerűbb, fényesebb, mint hogy a haza nem vesztett el több polgárt, mint a kik a harczban elestek, de a kegyelem gyakorlását akadályozta a makacsság, mert a győztes szívesebben adta a kegyelmet, mint elfogadták a legyőzöttek. — Pompeius a két Lentulus consularissal, fiával Sextus-szal és Favonius volt praetorral. kiket a sors kísérőkül körötte csoportosított, menekült; némelyek azt javasolták, hogy a parthusokhoz, mások, hogy Afrikába menjen, hol a pártjához leghívebb király, Juba volt, ő azt határozta, hogy Egyptomba megy, azon jótéteményekről emlékezvén meg, melyeket az Alexandriában uralkodó ifjú, vagy inkább gyermek Ptolemaeusnak atyjával tett. De ki őrzi meg a szerecsétlenségbe jutott jótevő emlékét, vagy általában ki érzi magát lekötelezve az üldözöttek iránt, vagy mikor nem forgatja ki a szerencse a hűséget? A király követeket küldött, kik Theodotus és Achilles tanácsára az érkező On. Pompeiust (kinek a futásban Mytilenaetől társa volt a hajóba fölvett felesége Cornelia) fogadják s hivják fel, hogy a terhelt hajóból szálljon át az eléje küldött hajóba; a mit midőn megtett, ő a római nép első férfia, C. Caesar és P. Servilius consulsága alatt, az egyptomi rabszolga akaratára és parancsára megöletett. Háromszori consulság, ugyanannyi diadalmenet s az "egész világ megfékezése után, ötvennyolcz éves korában, épen születése évfordulati napja előtt lett ily vége ama feddhetetlen és kitűnő férfiúnak, ki oda emelkedett, melynél magasbra már nem juthatott. Annyira elfordult a szerencse e férfiutói, hogy kinek, míg élt, győzelmei számára nem volt már többé hely, nem kapott helyet sirja számára. Mit mondjak egyebet, mint hogy nagyon el voltak foglalva azon írók, kik öt évvel tévedtek az oly nagy s majdnem a mi századunkban élt férfiú életkorát illetőleg, mikor C. Atilius és Q. Servilius consuloktól oly könnyű az évek számítása; ezt nem azért említettem föl, hogy vádoljak, hanem, hogy ne vádoltassam.