Katolikus gimnázium, Miskolc, 1891

14 6. Pharsalus. Pompeius halála. (II. 52. 53.) Caesar Thessaliába, győzelmének végzetszerű színhelyére vonult sere­gével. Pompeiusnak mást tanácsoltak hívei, mint a mit ő cselekedett; a leg­többen arra buzdították őt, hogy keljen át Itáliába (s valóban pártjának mi sem lett volna kedvezőbb;) mások, hogy halogassa a háborút, a mi a párt tekintélye miatt napról-napra kedvezőbb lett volna nekik; de ő saját bense­jére hallgatva inkább ellenségét vette űzőbe. Nem lehet e mű korlátai közt elbeszélni a pharsalusi ütközet és amaz a római népre nézve nagyon szo­morú nap végződését, a mindkét sereg kiontott vérét, az állam két legfőbb­jének egymással való megmérkőzését, a római birodalom egyik világosságának kioltatását, a Pompeius-párt oly sok kitűnő férfiának megöletését. Azt meg kell jegyeznem, hogy a mint először C. Caesar meglátta, hogy a Pompeius­párt serege hátrál, nem volt sürgősebb dolga, mint hogy serege minden ré­széhez — hogy katonai kifejezéssel éljek — hírnököket küldött e parancs­csal : Kíméld a polgárt! Oh halhatatlan istenek, mi jutalmát nyerte később e szelid férfiú Brutus iránti vonzódásának! E győzelemben mi sem volt bá­mulatosabb, nagyszerűbb, fényesebb, mint hogy a haza nem vesztett el több polgárt, mint a kik a harczban elestek, de a kegyelem gyakorlását akadá­lyozta a makacsság, mert a győztes szívesebben adta a kegyelmet, mint el­fogadták a legyőzöttek. — Pompeius a két Lentulus consularissal, fiával Sextus-szal és Favonius volt praetorral. kiket a sors kísérőkül körötte csopor­tosított, menekült; némelyek azt javasolták, hogy a parthusokhoz, mások, hogy Afrikába menjen, hol a pártjához leghívebb király, Juba volt, ő azt határozta, hogy Egyptomba megy, azon jótéteményekről emlékezvén meg, melyeket az Alexandriában uralkodó ifjú, vagy inkább gyermek Ptolemaeusnak atyjával tett. De ki őrzi meg a szerecsétlenségbe jutott jótevő emlékét, vagy általá­ban ki érzi magát lekötelezve az üldözöttek iránt, vagy mikor nem forgatja ki a szerencse a hűséget? A király követeket küldött, kik Theodotus és Achilles tanácsára az érkező On. Pompeiust (kinek a futásban Mytilenaetől társa volt a hajóba fölvett felesége Cornelia) fogadják s hivják fel, hogy a terhelt hajóból szálljon át az eléje küldött hajóba; a mit midőn megtett, ő a római nép első férfia, C. Caesar és P. Servilius consulsága alatt, az egyp­tomi rabszolga akaratára és parancsára megöletett. Háromszori consulság, ugyanannyi diadalmenet s az "egész világ megfékezése után, ötvennyolcz éves korában, épen születése évfordulati napja előtt lett ily vége ama feddhetetlen és kitűnő férfiúnak, ki oda emelkedett, melynél magasbra már nem juthatott. Annyira elfordult a szerencse e férfiutói, hogy kinek, míg élt, győzelmei számára nem volt már többé hely, nem kapott helyet sirja számára. Mit mondjak egyebet, mint hogy nagyon el voltak foglalva azon írók, kik öt évvel tévedtek az oly nagy s majdnem a mi századunkban élt férfiú életkorát ille­tőleg, mikor C. Atilius és Q. Servilius consuloktól oly könnyű az évek szá­mítása; ezt nem azért említettem föl, hogy vádoljak, hanem, hogy ne vádoltassam.

Next

/
Thumbnails
Contents