Menora Egyenlőség, 1993. december (32. évfolyam, 1509. szám)
1993-12-17 / 1509. szám
6. oldal MENÓRA 1993. december 17. Két évezrede hullámzik a vita a legendás Atlantisz szigetéről. Egy német archeológus most úgy hiszi, megoldotta az elveszett kontinens rejtélyét. Elmélete szerint: a mítosz valójában egy ,,el ferdített” történelmi tudósítás. Arisztotelész nála koptatta az iskolapadot, Hegel „világtörténeti személyiséggé” emelte, Schopenhauer egyenesen „isteninek” nevezte. Platón, a filozófus, aki Krisztus előtt 427-ben született Athénban, szellemóriásként áll a gondolkodás tudományának történetében. Éppen ezt a mestergondolkodót, aki hosszú szakállal és bőrszandálban 35 dialógusban hódolt az értelemnek, aki gyűlölte a költőket, mert ködösen beszéltek és nem mondtak igazat — ezt a komoly főt most azzal gyanúsítják, hogy ő a világirodalom legnagyobb Münchausen bárója. Platóntól — és csakis tőle — származik a fantasztikus elbeszélés a „szent szigetről”, Atlantiszról, az Eldorádóról és a világ köldökéről, ahol kimeríthetetlen bőségben található minden — legyen az arany, elefánt vagy gyümölcs. „Ételt és illatos olajat” adott Platón szerint a sziget buján termő földje, mely rezet és ezüstércet rejtett. „Poszeidon templomában” a királyok ökölcsapással ölték meg a bikát és törvényt ültek. A nép a „lóversenypályát” látogatta és élvezte a „mérhetetlen bőségű, meg sem érdemelt gazdagságot”. Végül kereken 11.500 évvel ezelőtt „elfajzott” az ország és bugyborékolva eltűnt az óceánban. Atlantisz-kutatók generációi keresték ezt az édenkertet. Helgolandon és a Bahamákon, Kelet-Poroszországban és Mongóliában. Jacques Cousteau a Földközi-tenger fenekén kutatta, Erich von Daeniken pedig a világűrben. Az eltűnt kontinens kísértetként vonult át az évezredeken — a képregényekben, filmeken és New Ages-körökben az egzotikumot és varázslatot jelentette. A hobbikutatók a skandináv lemmingekéhez hasonló öngyilkos ösztönt tulajdonítottak az atlantisziaknak, még a mitikus birodalom széthullásának dátumát is megállapították: Kr. e. 8498. június 5-én, 13 órakor. Zavaros találgatásokon kívül azonban nem jutottak többre a kutatócsoportok. A pusztulás okát vulkánkitörésben vagy a „planetoid A- üstökösbombában” jelölték meg. A komoly kutatás számára eddig csak egy dolog volt megdönthetetlen: Atlantisz a filozófusok agyréme. „Álomország”, amely soha nem létezett. Hans Georg Niemeyer Hamburgi archeológus és Franz Hochleitner osztrák régész 2000 Atlantisz-publikáció átnézése után mérleget vont: „Utópista alkotás volt, ugyanúgy, mint Kari Marxé.” PANNÓNIA KÖNYVESBOLT ÚJ CÍMÜNK: 344 Bloor St. West, Suite 509 Toronto, Ont. M5S 1W9 ÚJ TELEFONSZÁM: (416) 966-5156 Szeretettel látjuk kedves vásárlóinkat az új, felvonóval elérhető boltban, ahol sok újdonság várja vásárlóinkat. Temesi Ferenc: Híd (családregény) fve $ 14.90 Passuth László: Megszólal a sírvilág (regény) kve $ 19.90 Prus, Boleslaw: A fáraó (történelmi regény) kve $ 19.90 Grass, GUnther: Békaszó (regény) kve $ 15.90 Graves, Róbert: Én, Claudius (regény) fve $ 14.90 Steel, Dániellé: Egyszer az életben (regény) fve $ 14.90 Szerelmes nyárutó (regény) fve $ 15.50 Bradford, Barbara Taylor: Maxim és a nők (regény) fye $ 15.90 Ingelheim: Sissy fia, a trónörökös (regény) fve $ 15.50 Christie, Agatha: A sors kapuja (krimi) fve $ 9.90 Füles évkönyv 1994. fve $ 9.90 Kérjük, hogy rendelésénél vegye figyelemve a 7%G.S.T.-t és küldésnél a 15%postai és kezelési költségeket is. Köszönjük! A LEGFRISSEBB MAGYARORSZÁGI LAPOK, MAGAZINOK NAGY VÁLASZTÉKA ! VIDEÓ-KÖLCSÖNZŐ KLUB ! LEVÉLCÍM: P.O.Box 1017, Station B Toronto, Ont. M5T 2T8 Nosztalgikus pesti hangulat Toronto belvárosában a kávéházban 110 Bloor St. W. 928-3126 csütörtök - péntek - szombaton zenét szolgáltatja (tangóharmonikán) FARKAS SÁNDOR • • • 99 Yorkville Ave. 920-2108 Minden igényt kielégítő magyaros ételek, italok, cukrászsütemények Atlantisz a hegytetőn Ezzel a feltevéssel száll szembe a 33 éves geológus-régész, Eberhard Zangger egy nemrég megjelent könyvében, Atlantisz — egy legenda megfejtése. A szerző Cambridge-ben és Oxfordban tanult; jelenleg több ásatás résztvevője Cipruson, Krétán és Egyiptomban. Beismeri, hogy Atlantisz „tabu téma a szakmában, olyasmi, mintha egy zoológus Miki egér csontvázáról tartana értekezést”. De a mű nem mesekönyv. Zangger jó 300 oldalon megkísérli felderíteni a legenda történelmi magvát. Szakmai kollégái az eredményt „zseniálisnak, lelkesítőnek, sőt nagyon is kézenfekvőnek” nevezik. Curtiss Runnel bostoni archeológus szerint a munkának „óriási hatása lesz az akadémiai világra”. Zangger szerint Platón elbeszélése nem egyéb egy eltorzított emlékezésnél, melyben a nagy Trója, az egykori antik metropolisz a Dardanellákon, valószínűleg Kr. e. a 13. században Odüsszeusz ravaszsága és a 100 ezer görög katona közreműködésével elpusztult, ahogy Homérosz Az elmélet mellett szól az Atlantisz-sztori részletgazdagsága. Platón leírja, a mosdótálat és a „mágikus faj” kedvenc desszertjét. Mint egy útikalauzban, úgy vezet át a nagyméretű csatornákon, kikötődokkokon, és épületeken. Pontosan leírja a padlóburkolatokat és a rejtélyes szigetlakok vallásos rítusait. Már az „összekeveredett kirakós játék” első szortírozásánál számos bizonyítékot mutat fel a szerző: — Platón mesevárosának tengeri hatalma „ezerkétszáz” hajóra támaszkodott. Trója flottája — Homérosz szerint — 1185 hajóból állt. — Atlantiszon erős „északi szél” fújt. Az ilyen szélviszonyok — melyek nem jellemzőek a Földközitengerre — megtalálhatók a Fekete-tengerhez vezető, viharok által ostromolt szorosban. — Atlantiszban egy meleg és egy hideg forrás folyik. Trójában is két forrás buzog, az egyik úgy gőzölgött, „mint egy lobogó katlan”, a másik „hideg volt, mint a jégeső”. (Homérosz) — Azt atlantisziak ismerték a sárgarezet. Ezt a fémötvözetet az antikvitásban csak egyetlen helyen állították elő — Edremitnél, Trójától 80 kilométerrel délre. — Atlantisz városközpontjának átmérőjét Platón „öt stadionban” (900 méter) adja meg. Pontosan ekkora a trójai palotakörzet. Platón összesen négyszer állítja az elbeszélés valódiságát. Ezenkívül magas tekintélyre hivatkozik: a történet Szó- Iontól (640-560 Kr.e.), a hadvezértől és törvényhozótól származik. A „hét bölcs közül a legbölcsebb” ezt a tudósítást Egyiptomban egy faragott oszlopról írta le. Zangger véleménye szerint az „eredeti kézirat” valóban létezett és Platón családi tulajdonában volt. A híres gondolkodó nem lódított, hanem egyszerűen felhasznált egy történelmi dokumentumot: ezt a feltevést a szerző egy sor bizonyítékkal támasztja alá: — Szólón valóban járt a fáraók országában. Röviddel halála előtt valószínűleg meglátogatta az alsó-egyiptomi székhelyet, Szaiszt. — Szólón „rokona és jó barátja” volt Platón ük-ükükapjának. A Platón által ismertetett kézirat átadását hat generáció után nem lehetett kizárni. — A komputerrel végzett stílusanalízis kimutatja, hogy Platón Atlantisz-elbeszélése erősen eltér a filozófus többi munkájától. A szaiszi „Neith-templomban”, meséli Platón, a nílusi turistát, Szólónt elvezették egy hieroglifekkel teleírt oszlophoz. A kőbe különös értesítést véstek: „9000 évvel ezelőtt” az ógörögök legyőztek egy fegyverrel ellenálló „hatalmat”. A neve: Atlantisz. Az időpontban: „9000 évvel ezelőtt” addig valamennyi történész megbotlott, aki a leírásból ki akarta olvasni a valóságos magot. Egy szuperkultúra számára, mely már a kőkorszakban is írótáblákkal és vasfejszével dolgozott, nincs hely a modern kutatásban. Zangger meghökkentő kiutat talált az időrejtélyből. Egyiptomban a III. század közepe óta állami napkalendáriumot használtak és két vallási holdnaptárt. Ha Szaiszban a templom oszlopán a történelem holdciklusokban számolt — ami feltehetőleg így is történt —■, akkor az időszakaszt fel kell osztani 12,37-tel. A könyv szerzője kiszámította a leírt csata új dátumát: „Kr.e. 1207”. Ebben az időben a görögök valóban hatalmas csatát vívtak. Áz ellenség azonban nem az „Atlanti-tengerből" rohant rájuk, hanem elbarikádozva ült egy kis-ázsiai erődítményben. A görög Marmor Parium krónika szerint (Párosz szigetén Kr.e. 264-ben készült márványtábla) Trója elestének éve Kr.e. 1290. De a templomi krónia meglepetéseket is tartogat. Az egyiptomi papok arról tudósítanak, hogy „a rákövetkező időben” a görög városokat természeti katasztrófa pusztította el. Valamennyi közigazgatási struktúra összeomlott, még az írás művészete is elveszett. A legyőzött Atlantisz is elsüllyedt végül a „földrengés miatt". A szaiszi katasztrófakrónika figyelemre méltó módon megegyezik az akkori idők, a késői bronzkor eseményeivel. A „mükénéi palotakultúra” (1600-1100 Kr.e.) a virágzó központjaival, mint Midea, Pülosz, Mükéné és Tirünsz, csaknem egy csapásra földdel egyenlővé vált: Tirünsz várát Kr.e. 1204-ben földrengés rázta meg és elsüllyedt egy iszaplavinában. Pülosz csaknem ugyanakkor lángok martaléka lett. Mükénét és Mideát tűz és földrengés pusztította el. Trójából súlyos árvizeket jelentettek. Ugyanakkor összeomlott a messzeágazó, keleti földközitengeri kereskedelem. Kr.e. 1000 körül az egykori híres „archaikus” világ hőseivel — Agamemnonnal, Odüszszeusszal, Nesztorral és Achillésszel együtt — csaknem teljesen néptelen romhalmazzá vált. Ez után a 400 évig tartó „sötét korszak” után Homérosz, a költő emelte fel elsőnek a hangját. Iliásza, a 15q693 hexameteres háborús tudósítás egy újonnan kifejlesztett ábécével íródott. Az egyiptomiak viszont a Krisztus előtti IV. évezredig visszanyúló kultúrhagyományra utalnak. Különösen Mernptah (Kr.e. 1224 - 1204) fáraó alatt vésték kőbe a fontos külföldi híreket. Platón nyilván ezt a forrás csapolta meg. Mindamellett az „Atlantisz - Trója-formula” nagyon is merésznek tűnik: az atlantisziak magas kultúrája állítólag egy óriási szigeten virágzott az „Atlanti-tengerben”. Ilyen mesesziget számára pedig nem nyújt teret a földkéreg. Zangger, a szerző felhívja a figyelmünket: Szólón bőrövvel övezve, lebegő köntösben, éppen 83 évesen izgatottan állt egy „egészen öreg pappal” (Platón) a szent templomkörzetben, Szaiszban. Közösen megpróbáltak görögre fordítani egy régi hieroglif feliratot. A tolmácsolás Zangger véleménye szerint kolosszális pancsermunka volt. Szólón félreértette a templomi beszámoló összefüggéseit és hibás adatokkal érkezett vissza Európába. A vendég a „sziget” szónál követte el az első baklövést. A megfelelő hieroglif „partot” jelent vagy „homoksávot” és „elterjedt meghatározó szimbólum, melyet idegen területek jelölésére használtak a Nílus-deltán túl”. így tekintve a „sziget” szó ráillik Trójára. A következő helymeghatározásnál (Atlantisz egy tengerszorosnál fekszik) is súlyos hibát követett el a fordító. Az óriási szigetet „Heraklész oszlopain” túlra helyezte. Szólón idejében ez a kifejezés a Gibraltár útját jelentette. De az akhájok bizonyíthatóan nem vitorláztak el az Atlanti-óceánig. Az ő világ végéjüket egy másik tengerszoros jelezte, melyet szintén „Heraklész oszlopainak” neveztek — a Dardanellák. Az antik grammatikus, Servius írta le a fogalom kettős jelentését: „Heraklész oszlopain át utaztunk a Fekete-tengerbe és Spanyolországba”. A kirívóan téves orientálódás valamennyi nyugatra irányuló kutatócsoportot tévútra vezetett. Francis Bacon, az angol udvari gondolkodó a XVII. században a boldogok országát Brazíliába helyezte. A tudós Athanasius Kircher 1665-ben mintegy magától értetődően festett egy kövér földdarabot az Azori-szigetek köré és elnevezte „Insula Atlantis”-nak. Zangger viszont kelet felé fordította tekintetét, Kis-Ázsia északi partjára, ahol a Hisarlikon, „az archeológia sorsának hegyén” Heinrich Schliemann 1871-ben, kezében az Iliásszal kiásta Tróját. Máig vitatják ennek a legendás városnak nagyságát és jelentőségét. Schliemann 100 ezerre becsülte lakóinak számát. A tübingi archeológus, Manfred Korfmann, aki 50 éves megszakítás után újra elkezdte a munkát, viszont egy 5 ezer lelket számláló „kalózfészekről” beszél. Viszont egyre több régészkutató gyanítja, hogy Homérosz Trójája a bronzkori kereskedelem csomópontja volt. Feltételezés szerint a hely polipként karolta át a Fekete-tengerhez átvezető utat és lakói megsarcolták a kereskedőket. Schliemann mérhetetlen kincset ásott ki, aranyedényeket, ezüstvázákat, pompás fülbevalókat, melltűket és diadémokat. A kincstalálót annyira elvakította a rengeteg ékszer, hogy átcsempészte a török vámon, felesége, Sophina nyakába akasztva. A trójaiakat egy meteorológiai különlegesség is hozzásegítette a „teli kasszához”. A bronzkori tengeri hajósok képtelenek voltak beevezni a Dardanellákba szemben a dühöngő széllel. Michael Sibler archeológus a település mértéktelen gazdagságát a „hajók kényszerpihenőjével” magyarázza. A trójaiak valószínűleg révkalauzi szolgálatot teljesítettek és kosztot-kvártélyt kínáltak a hajózó kereskedőknek. De hol vannak a kikötő berendezései? Senki sem tudja. Még 120 évvel Trója felfedezése után is fehér folthoz hasonlít a hely. Az eddigi ásatások mind a palota körzetére szorítkoznak. A domb lábánál fekvő 20 négyzetkilométeres síkság viszont csaknem érintetlen. Senki sem tudja megmondani, hol és hogyan élt a metropolisz köznépe. Annál részletesebb a ránk hagyott Atlantisz-kép. Platón az „anyavárost” árutranzit- és tengeri központnak írja le. Tele volt arannyal és kereskedőkkel, akik minden irányból érkeztek”. A topográfiai párhuzamok is meglepőek. Atlantisz főpalotája — mint Trója királyi vára — dombon épült, egy síkság felett. A síkságot hegyek vették körül és a tengerig húzódott. A filozófus különösen kimerítően ismerteti Atlantisz fantasztikus kikötőberendezéseit. A királyi palotát három mesterséges vízgyűrű övezte. Az előtte fekvő síkságot csatornák szelték át, kikötőhelyek és hajódokkok. Hogy ezt a vízi labirintust ellássák, az atlantisziak átfúrták a parti hegyeket és „tengerhez vezető utat” (Platón) készítettek. A Trója előtti síkság is tele volt gödrökkel és rejtélyes földhányásokkal. A parti sziklát két helyen — mint Atlantiszban — átlyukasztották, egész mellékfolyókat ágaztattak el. De ezeknek a hidrotechnikai herkulesmunkáknak a nyomai elmosódtak. A trójai síkság az évezredek során elsüllyedt a méteres ártéri iszapban. Eddig még senki sem foglalkozott a csatornarendszer rekonstrukciójával. Zangger véleménye szerint az iszappal borított síkság alatt egy szerteágazó kikötői lagúna maradványai vannak — Atlantisz óriási kikötője. A szerző ismét részletezett analógiákkal szolgál: — Atlantiszban az áttört sziklaút szélessége 100 láb (30 méter). A tátongó sziklahasadék Trója partján Peter Wilhelm Forchhammer kutató adatai szerint ugyancsak „100 láb”. — Atlantiszban a főcsatorna a tengertől a királyi várig „50 stadion” (9 kilométer) hosszú. A távolság a Besiköböltől a trójai palotadombig ugyancsak 9 kilométer. Az atlantisziak a város mögött mély üreget vájtak a sziklába, elöntötték vízzel és „dokká változtatták a hajók számára” (Platón) Ilyen kőbarlangokra bukkant a Trójakutató Heinrich Schliemann is. A tudósok vitáját könnyen el lehet simítani. Atlantisz csatornái hajózhatók voltak és mélységük elérte a 30 métert ist. A vízelvezetőknek viszont legfeljebb néhány méter mélynek kell lenniök: „elég egyetlen mélységmérés a csatornákban”, mondja a kihívó Zangger, „és a hipotézisem vagy megállja a helyét vagy összeomlik”. De Korfmann régész, Zangger riválisa elzárkózott. Az új elméletet „rendkívül tartózkodóan” fogadta és nem hajlandó igazolni a bizarr feltevést. Felháborodása érthetőnek látszik: míg ő izzadtan kotorászik a földben, valaki hirtelen átugrik felette és az egész Atlantiszmondából ultimátumszerűén ásatási kérdést csinál. Ennek ellenére szükség van a Zangger-formula felülvizsgálatára. Túl sok meggyőző adat található a könyvében. A brit archeológus, Anthony Snodgrass a cambridge-i egyetemről máris megjósolt egy új Trója-vitát: „A könyv úgy van alátámasztva, hogy a legkülönbözőbb területek szakértőit foglalkoztatja majd.” Ha Eberhard Zangger hipotézisei kiállják az eljövendő vizsgálatokat, az ókori kutatás új horizontja nyílhat meg. Trója egy mindent felülmúló, pompás antik Velenceként fog megjelenni. Az emberiség mindenesetre szegényebb lesz egy szép rejtéllyel, és az elveszett kontinens paradicsomi legendája szertefoszlana. (Dér Spiegel) "Az hiányzik legjobban, aki voltam" Az utolsó beszélgetés Fellinivel Pár nappal azelőtt, hogy kómába esett október közepén, Federico Fellinit meglátogatta a kórházban barátja, Lietta Tornabuoni, a La Stampa filmkritikusa. Tudomásunk szerint ez volt az utolsó beszélgetés, amely az október 31- én elhunyt filmrendezővel készült. Az alábbiakban — apró rövidítésekkel — ezt a beszélgetést adjuk közre. — Miért akar hazamenni? — kezdte a beszélgetést az újságíró. — Hónapok óta kórházban vagyok, és egy perccel sem bírom ki tovább. El vagyok szánva rá, hogy egy kerekes székben szökjem meg, és egy teherautó kerekei alá kerüljek. Látni akarom Giuliettát (Masinát) és a barátaimat, ott akarok lenni, ahova tartozom, haza akarok menni a könyveimhez, a telefonomhoz. Látni akarom, amint a nap folyamán a fény változik szombámban, hallani a házi neszezést, amint a postás elmegy az ajtónk előtt. Meg akarom győzni magamat, hogy életemet nem törte derékba az az agusztusi délután, amikor szívrohamot kaptam. Kíváncsi vagyok rá, hogy újra tudom-e kezdeni. Róma számomra egy olyan otthont idéz fel, amelyet a sajátomnak mondhatok, ahol meghitt ismerősként járhatok szobáról szobára. De nem tudom, mi vár rám ebben a megváltozott helyzetben. Azt tudom, hogy mennem kell, hogy sürgős. Egyáltalán nem gondolok a munkára, számomra ez pillanatnyilag elképzelhetetlen. — Luchino Visconti kerekes székben rendezte Az ártatlan című filmjét. — Tudom, tudom. Mindenkitől ezt hallom. De Visconti katonás ember volt, gróf, harcos, akit a nehézségek és az akadályok küzdelemre ösztökéltek. Én Riminiből származom, a sehonnai, lomha semmittevők közül. Az igazat megvallva, fogalmam sincs, hogy milyen élet vár rám. Tudom, hogy itt, Rómában fel kellene vennem egy izmos fickót, aki segítene a mozgásban, lecipelne a kocsiba. Volt idő, amikor egy rokkant magától értetődő látvány volt, minden drámai felhang nélkül lehetett beszélni róla és vele, arról, hogy érzi magát, miért nem aludt az éjszaka, és rántottát kér-e reggelire. Az a legfontosabb, hogy otthon legyen. Hiszek benne, hogy ez erőt ad a javuláshoz. — Mi viseli meg leginkább a kórházban? Hogy engedelmeskednie kell, ahelyett, hogy utasításokat adhatna? — Pontosan. Számomra sokkal természetesebb dolog döntéseket hozni, szervezni, választani a megoldások között, utasításokat osztani. Mindig gyűlöltem a tartós függőséget, akár emberekről, akár tárgyakról volt szó. Főleg az van ellenemre, hogy a testemtől függjek, amely most újra gyermeki állapotba került. Ez a fizikai meghatározottság teljesen idegen a számomra, mert mindig úgy éreztem, hogy a testem és én önálló életet élünk. Ez volt az egyetlen menekvés a fasiszta gimnázium erőkultusza és a katolikus egyház vezeklési megszállottsága elől. Csakhamar rá kellett jönnöm azonban, hogy ha rendkívüli fizikai képességű szuperember lennék, sok szörnyű igazságtalanságba tudnék beavatkozni. — Azért vágyik haza annyira, hogy Giuliettával október 30-án megünnepelhesse az aranylakodalmát? i;— Erre nem gondoltam. Ha valakivel 50 évet eltöltünk, az egész annyira természetessé válik, hogy nincs szükség ünneplésre. Ugyanakkor az egész olyan hihetetlen, mintha nem is lenne igaz. — Hogyan fogja beosztani a napjait? — A javulásra fogok összpontosítani. A két klinika orvosai folytatni fogják a kezelést, amelynek az a célja hogy talpra állítsanak. — Bizakodó vagy közömbös? — Nem vagyok közömbös. Bizakodom, hogy sorsom jobbra fordul, bízom a jó szerencsémben. — Mi hiányzik önnek legjobban? — Önmagam. Az, aki voltam. — Gondol a halálra? — Nem tudom, hogy lehetnek az embernek emelkedett gondolatai és képzetei olyan elvont fogalmakról, mint a halál, a megszűnés, a lemondás és így tovább. Kevés rokkantat és beteget ismerek, aki valóban gondol a halálra. A kórház nem valami szívderítő. Megrendítő dolgokat láttam, és dühbe jöttem tőlük. Indulatba hozott a látvány, amikor szombat este egy autóbaleset után fiatal fiúkat hoztak be a kórházba szétzúzott testtel. Egész életükben nyomorékok maradnak. Ez olyan képtelenség, amit nehezen lehet elfogadni. Lenne is egy elképzelésem, hogy megfilmesítsem, amit magam körül láttam, hogy segítsek megelőzni az ilyesmit. Az is feldúlt, amikor megtudtam, hogy a gyógyító személyzet, ezek az emberfeletti munkát végző, hősiesen dolgozó emberek egészen szánalmas Fizetést kapnak, mível az egészségügyi rendszerünk tökéletlen, mivel a politikusok lopnak, mivel a szakszervezetek korrupttá váltak. Fojtogatónak érzem, ahogyan Olaszországot ma kormányozzák. Nem kívánok politizálásba bonyolódni, de amit e pár hónap alatt láttam, mélységesen felháborított. Úgy érzem magam, mint Don Quijote — valamit tenni kell. — Mi volt eddig a legkellemetlenebb? — A magány. Az, hogy nem volt a közelben segítség, amikor azon a délutánon Riminiben a szívrohamot kaptam. Mindig azt hittem, hogy egész életemben szerencsés voltam, mert bizonyos jelzéseket kapok, és azokat fel tudom fogni. De tévedtem. Öt vagy hat hónappal ezelőtt álmodtam valamit, amit úgy magyaráztam mint felszólítást az alkotásra, a munkához való visszatérésre. De miután beteg lettem, már nem érzem ezt a kedvezményezett állapotot. Én most nem filmezhetek. Valami mást kell csinálnom, de nem jövök rá, hogy mit. (Magyar Nemzet) Hirdessen I ^ a Menóraban
