Menora Egyenlőség, 1989. június (28. évfolyam, 1274. szám)
1989-06-02 / 1274. szám
1989. junius 2. MENÓRA 3. oldal több mint ezer.áldozatot követelt Vérfürdő ó’tven holdnyi fold birtoklásáért A “majdnem“ háború „A gyarmatosítás felszámolása után nyilvánvalóvá vált, hogy az afrikai országok közül a volt francia gyarmatok prosperáltak — Algéria kivételével — egy több mint elfogadható életszínvonalon“. — Boumedienne, volt algériai köztársasági elnök. Alig telik el egy nap anélkül, hogy a világsajtó ne számolna be valamilyen háborúról, zendülésről vagy vérfürdőről az afrikai kontinensen. Jelen sorok írója, aki élete folyamán néhány évet — megszakításokkal — Afrikában töltött, eleinte ellene volt a „sötét földrész" elnevezésnek, mert naívul azt hitte, hogy a függetlenséget elnyert volt gyarmatok hamarosan fényt hoznak a korábbi sötétségbe. De az ott töltött néhány esztendő elegendő volt ama felismeréshez, hogy a sötétség változatlan jellemzője Afrikának, főleg azért, mert az ú.n. „független és felszabadult” országok kívánják sötétben tartani a földrészt. Az afrikai országok Uniója, mely születése pillanatától nevetség tárgya volt, nemcsak a szabad országok, hanem az afrikai országok túlnyomó többségében is, tehetetlenül szemléli az itt-ott felcsapó véres háborúkat. Ma már nyílt titok, hogy ezt az uniót Idi Amin ugyanúgy az ujja körül csavarta mint a Délafrikai Uniót, s egység hiányában egyik ország „semlegesen" figyeli a másikban folyó vért. Ugyanakkor az Arab Liga, amely az arab „összefogás” mellett a békés egymás mellett élést hirdette úgy Afrikában mint az ú.n. Arab Félszigeten és Ázsia nyugati országaiban, alattomos cselszövéseket fon az afrikai négerek ellen. Libia, Csád, Zambia, Uganda, Szomália, Ethiópia, Angola, Mozambik, Namíbia és Délafrika számos háború és másféle összecsapás színhelye volt az elmúlt években és a túlfűtött gyűlölet és megsemmisítési szándék ellen az Egyesült Nemzetek Szervezete is tehetetlen. Most aztán Afrika abban a részében is vér folyt, ahol legkevésbé vártuk: a földrész nyugati „csapágyában”, egy olyan, mintegy tiz kisebb-nagyobb országot magába foglaló övezetben, amely a gyarmatosítás felszámolása óta Afrika legrendezettebb, legdemokratikusabb és leggazdagabb országait jelképezte. Ebben az övezetben a franciák és spanyolok gyarmati adminisztrációja uralkodott több mint száz évig (kivéve az angol fennhatóság alatt állt Mauritánia Köztársaságot, Togo-t és Gambiát), s kivonulásuk után a független országok alapos gazdasági és adminisztrációs gyakorlatot örököltek. Elefántcsontpart, 1_________________________________________________ Szenegál, Guinea, Mali, Ghána és Libéria hosszú éveken át figyelemreméltó gazdasági fejlődést mutattak és legtöbbjükben ismeretlen fogalom a diktatúra. Ilyen körülmények között szinte megdöbbentő volt az a május elején érkezett hír, hogy Szenegálban és Mauritániában „ethnik” háború tört ki, mégpedig olyan formában, hogy Mauritániá-ban szenegáliakat és Szenegálban mauritániaikat mészároltak. A függetlenség óta a két ország példás békében élt egymással olyannyira, hogy megszokottá vált a polgárok szabad közlekedése. Szenegálban hovatovább mauritániai kereskedők vették át a kereskedelmi élet irányítását, míg Mauritániában a Szenegálban magas képzettséget nyert technológiai szakértők segítettek az addig nemlétező ipar megteremtésében. 1978-ban némi feltűnést okozott, hogy a szenegáli elnök unokaöccse, egy magasrangú diplomata, Mauritániában talált házastársat. Feladta szenegáli hivatalát és Nouakchott-ba, Mauritánia fővárosába költözött újdonsült feleségével, ahol később egy gumigyárat alapított. A feltűnés külföldön keletkezett, de semmiesetre sem a két érdekelt országban: az ottani polgárok körében még csak meglepetést sem keltett a hír. Elvégre barátságuk többszáz évre nyúlt vissza, amin sem a felszabadulás a gyarmatosítás alól, sem az Arab Liga felől érkező összeesküvés nem tudott változtatni. A két ország közül Mauritánia a nagyobb, területe hatszorosa Szenegálnak, lakossága azonban valamivel csekélyebb. A Marokkó, Algéria, Niger és a Mali Federeráció közé ékelt Mauritánia csupán nyugati. Atlanti óceánhoz nyúló részében tud mezőgazdaságot folytatni, miután keleti részén kezdődik a Szahara sivatag. Szenegál ugyanakkor a nyugatafrikai Atlanti óceán partvidék fejlettebb gócpontjává vált; a dakari kikötőben naponta többtucatnyi hajó rakodik ki vagy vesz fel szállítmányokat Európába és más földrészekre. Abdou Diouf szenegáli elnök a legutóbbi ENSZ közgyűlésen büszkén jelentette ki, hogy országában az elmúlt húsz évben hetven százalékkal emelkedett az átlagpolgár életszínvonala. Mauritánia sem panaszkodhatott. Ha életszínvonala nem is érte el a szenegálit, polgárai viszonylagos jólétben éltek és újjáépített ipara folytán nagy befolyással kezdett rendelkezni a keleti irányban elhelyezkedő országok felett, Algériától Nigériáig. Dehát akkor miként elképzelhető vérengzés a két ország polgárai között? A hivatalos magyarázat szerint az incidens a két országot elválasztó határvonalon tört ki: négy szenegáli földműves mintegy hatszáz holdnyi terület bevetésébe kezdett, amelyből — mauritániai magyarázat szerint — ötven hold mauritániai területen fekszik. Az addig békésen egymás mellett élő parasztok között vita keletkezett, mely később ökölpárbajjá, végül mészárlássá fajult. A vita hevében felháborodott mauritaniai parasztok telefonáltak a kiffai katonai főhadiszállásra, ahonnan egy járőr sietett a mauritaniai farmerek segítségére. Néhány órán belül négy szenegáli farmer és családja holtan hevert a vitát képző területen. Következő .lépésként' a határterület Laugához közeleső szenegáli területén a farmerek fegyvert fogtak és megtorlásként mintegy tíz mauritániai parasztot és családját mészárolták le. Huszonnégy órán belül (mindez április 24.- és 25.-én történt, de a hír csak néhány nappal később érte el a külvilágot) a mauritániai fővárosban, Nouakchott-ban, több mint négyszáz szenegálit öltek meg az ottani, bandákba verődött huligánok, míg a szenegáli Dakarban jóval száz feletti mauritániai esett áldozatul a bandák bosszújának. (Ez a szám azonban valószínűleg jóval magasabb, miután a Reuter és Associated Press tudósítóinak jelentése szerint a szenegáli főváros kereskedelmi cégeinek túlnyomó többsége kénytelen volt bezárni ajtóit. Márpedig Dakar kereskedőinek kilencven százaléka, mintegy háromszáz kereskedő, mauritániai származású.) A további vérontás elkerülése érdekében Franciaország, Algéria és Spanyolország szállítórepülőgépeket bocsátott a két ország rendelkezésére, hogy a menekülteket elszállítsa, illetve visszaszállítsa „eredeti” hazájukba. Mokhtar Ould Zamel, Mauritánia dakari nagykövete és a mauritániai elnök testvére, háromnapos tárgyalás után kijelentette, hogy további emberélet megsemmisítésére nem kerül sor, miután a menekültek elszállítása zavaró körülmények nélkül zajlott le. A fentebb említett részletekről mindenki értesülhetett a sajtóból. De annál kevésbé a zavargás és a vérfürdő hátteréről. A mintegy két és félmillió lakossal rendelkező Mauritániában kétmillió mór és berber származású mohamedán, míg a fennmaradó félmillió néger és keresztény, s főleg a két országot elválasztó Szenegál folyó északi partvidékein él. Ugyanakkor a hétmillió szenegáli kilencvenöt százaléka keresztény néger, míg a másik öt százalékot kisebb ethnik csoportok képezik, mint például a Gambiából, Sierra Leoné-ból és Libériából Szenegálba Folyt, az 1. oldalról A széthúzó arabok felé, sőt Mubarak követelte az összes idegen állam csapatainak kivonását Libanonból. Szíria 40 ezer katonája jelenleg megszállva tartja Libanon nagy részét. Hasszán király barátságos szavak keretében melegen üdvözölte Egyiptom vezetőjét és államának 10 év utáni visszatérését az Arab Ligába. Mubarak 20 perces beszédében józanul és tárgyilagosan igyekezett feltárni a jelenlegi helyzetet anélkül, hogy a harcias arab államok számára bárminemű engedményt tett volna. E harcias arab államok sorában különösen Szíria és Líbia mindent elkövettek, hogy Egyiptom ne térhessen vissza az Arab Liga kebelébe. Egyiptom nyíltan meg van róla győződve, hogy helyesen cselekszik, midőn a béke oldalára áll és félreérthetetlenül vádolta Szíriát Libanon ügyeibe való beavatkozásáért. Mubarak szerint az arabság kapcsolatait különböző elveknek kell vezérelnie. Ezek egyike, hogy ne üssék bele az orrukat más államok belügyeibe. A közös védelemnek az egyes nemzetek különböző nézetein kell nyugodnia. Egy teljesen új megértés és megegyezés szükséges a közös védelemhez. “A világ most békés megoldások után kutat". Ebből az arab világ sem maradhat ki. Az arab világnak most elő kell készülnie arra, hogy 1992-ben versenyre kelljen egy egységes Európával és egy ázsiai gazdasági tömbbel — mondta Mubarak. Szíria szerint a palesztinok csupán mint az arab koalíció egy része folytathatnak béketárgyalásokat Izraellel. Líbia minden érintkezést ellenez Izraellel. Mubarak beszéde közben Kadaffi szorgalmasan jegyezgetett és Asszad figyelmesen hallgatott. Az egyiptomi elnök beszédét rövid taps követte. Ezután Hasszán király bejelentette, hogy a csúcsértekezlet többi részét zárt ajtók mögött fogják megtartani. Az arab miniszterek úgy látják, hogy Szíria és Libanon minden olyan megegyezést, tervet ellenez, mely jóváhagyná a PLO kísérleteit egy békés megoldásra. A nap többi részét közvetítési kísérletek töltötték ki, hogy a világra olyan befolyást gyakoroljanak, hogy az arab világ egységes. „A világ szeme most e csúcsértekezleten van”, — mondotta Mubarak — „hogy határozott indítványokat lásson, melyek alkalmasak komoly problémák megoldására.” Szerinte a tárgysorozat két főpontja a palesztin kérdés és a libanoni polgárháború. Tarik Aziz, Irak külügyminisztere szerint az arab vezetők leveleket kaptak az Egyesült Államoktól és a Szovjetúniótól, melyekben a két szuperhatalom felszólítja őket „konstruktív” határozatok meghozatalára, melyek előmozdítanák a 40 éves arab-izraeli konfliktus békés megoldását. E levelek Aziz szerint túlmentek egy „szokásos protokoll" méretein, és arra mutatnak, hogy a szuperhatalmak szokatlan érdeklődést tanúsítanak a közelkeleti válság megoldására, négy évtized versengései és összeütközései után. Az iraki vezetők és a Perzsa Öblöt környező államok miniszterei szerint a leveleket közvetlenül a csúcsértekezlet után vették kézhez. Sok-sok halogatás után Libia és Szíria végül is csatlakoztak az értekezlethez, de azonnal igyekeztek mindent elkövetni, hogy megakadályozzák a PLO és Izrael közötti tárgyalások jóváhagyását. A PLO főcélja a csúcsértekezleten az volt, hogy megszerezze annak jóváhagyását az Algériában hozott határozathoz, mely olyan megoldást keresett a palesztin-izraeli kérdésben, melynek alapját a volt Palesztina Izraellel való megosztása képezte volna, Szíria és Libia ugyancsak igyekeztek megakadályozni egy olyan határozatot, mely Szíriát csapatai kivonására kényszerítené Libanonból. Az arab delegációk legtöbbje úgy látja, hogy Kadaffi csupán azért vesz részt az értekezleten, hogy megakadályozza az olyan határozatok meghozatalát, melyekkel ő nem ért egyet. „Nekünk őt nagy óvatossággal kell megfigyelnünk, mivel a ő főcélja az értekezlet összeroppantása”, — mondotta az egyik arab miniszter. Az arab vezetők végül is megegyeztek abban, hogy jóváhagyják a palesztin Nemzeti Tanács algiriai határozatait, melyben az többek között megegyezett egy új palesztin állam létesítésével kapcsolatos tárgyalásokba, a nyugati part és Gaza területein. Egyiptom nyilvánvalóan agresszív és erős szerepet kíván játszani az Arab Ligában. „Mi nagyon is tisztában vagyunk céljainkkkal" — mondotta Esmat Abdel Meguit egyiptomi külügyminiszter —, „mi ismételten hangoztattuk, hogy a legfontosabb kérdés a palesztin probléma megoldása és az összes idegen haderő kivonása Libanonból.“ E sorok írója nem hiszi, hogy James A. Baker amerikai külügyminiszter felhívása, amelyben felszólította Izraelt, hogy tartózkodjék Judea, Somron és a Gaza testéhez csatolásától, éppen a csúcsértekezlet idején, hasznos lehetne. Épp ellenkezőleg, az arab államok között azt a benyomást keltheti, hogy Amerika esetleg hajlandó lesz nyomást gyakorolni Izraelre egy számára szerencsétlen béke elfogadására. Mi tökéletesen egyetértünk Shamir izraeli miniszterelnök kijelentésével, mely szerint Baker beavatkozása „értéktelen”. Az amerikai zsidó szervezetek vezetői ugyancsak elítélik Baker felhívását Izraelhez, mivel az „felesleges feszültséget” idézhet elő Izrael és az Egyesült Államok között. Baker az Amerikai-Izraeli Politikai Bizottságban tartott beszédében felszólította Izraelt, hogy „hagyjon fel irreális vágyával a „Nagy Izrael“-lel kapcsolatosan“, és hagyjon fel a nyugati part és Gaza Izrael testéhez csatolása reményével, és tartózkodjék új települések építésétől. A „Nagy Izrael” megjelölést általában azok használják, kik Izrael határait a bibliai Izrael határáig kívánják megállapítani. Ez magában foglalná Kelet-Jeruzsálemet, a nyugati partot, Gazát és a Golán fennsíkot. Ezzel egyidejűleg azonban Baker megerősítette, hogy az Egyesült Államok nem támogat egy független palesztin állam létesítését, és felszólítja a palesztinokat, hogy Izraellel konstruktív megbeszélést tartsanak az izraeli javaslattal kapcsolatban a nyugati parti és gazai választásokkal kapcsolatban. Shamir örömmel fogadja Baker teljes támogatását a palesztin választásokkal kapcsolatban, de hangoztatta, hogy „mi nem érthetünk egyet Izrael jövő helyzetére vonatkozó kijelentéseivel és olyan kérdésekkel, melyek nincsenek a békeproblémával kapcsolatban. Például a „Nagy Izrael” kérdésében, avagy a települések problémájában. Én nem hiszem, hogy ezeknek bármilyen kapcsolata volna a békeproblémával.” „Ha a teljes beszédet vennék tekintetbe, úgy megállapíthatnák, hogy az minden tekintetben kiegyensúlyozott.” Izraeli diplomaták ezzel szemben attól tartanak, hogy Baker beszéde komoly taktikai hiba volt, különösen az, hogy kizárta a „Nagy Izraelt”, ugyanakkor mikor a Shamirt egy békefolyamatba szeretné belevonni, és ugyanakkor, mikor maga Shamir is kénytelen bírókra kelni az ellenzékkel, választási tervével kapcsolatban. Shamir ellenfelei máris rámutatnak a külügyminiszter kijelentéseire, melyek szerintük bizonyítják, hogy a miniszterelnök választási javaslata a Likud ideológiájának megtagadásához vezet a „Nagy Izrael” elérésére. Yitzhak Rabin izraeli hadügyminiszter Washingtonban ugyancsak kritizálta Baker beszédét. „A jelenlegi probléma egy politikai folyamat elkezdése és erre az egyetlen út nyitva hagyni a kaput a végső megoldásnak”, — mondotta Rabin. „Nekünk fázisonként kell kidolgoznunk e folyamatot és mennél kevesebbet foglalkozunk a végső megoldás elvével, annál jobb.“ Rabin szavai szinte belevésték a köztudatba az Izrael és Washington közötti nézetkülönbségeket. Izraeli vezetők természetesen még nem tartják az időt érettnek ahhoz, hogy a kérdéses területek végső státuszáról beszéljenek. Minthogy a kormányon lévő koalíció nem minden kérdésben ért egyet, e probléma megoldása még tisztázatlan és korai róla beszélni. Tudjuk, hogy az izraeli politikusok egy tekintélyes része meg akarja tartani érintetlen szuverenitását Judeára, Somronra, Gazára és a Golán fennsíkra. Mások esetleg hajlandóak lennének kompromisszumra, s megelégednének a stratégiailag lényeges területek megtartásával. Baker valószínűleg úgy véli, hogy a palesztiniaiak csakis az esetben lennének hajlandóak a helyi választásokról tárgyalni, ha azok területi engedményekhez vezethetnének. Ha Baker ezt más formában adta volna elő, úgy talán nem is okozott volna beszéde ily nagy felzúdulást a zsidóság körében. Inkább a beszéd rideg, követelő hangja, és persze a beszéd szerencsétlen időpontja okozta az ideiglenes feszültséget a két baráti állam között. Mel Levine kalifornia képviselője szerint a beszéd azt a látszatot keltette, mintha most Izraelnek kellene a béke irányában cselekednie és javaslatokat előterjesztenie, s az araboknak csupán várakozó álláspontra kellene helyezkedniük. A vihar persze hamarosan elmúlik. Izrael és az Egyesült Államok kapcsolata elég erős ahhoz, hogy vezetői kifejtsék saját nézeteiket anélkül, hogy a másikat megbántsák, talán Baker beszédének főhibája az volt, hogy elfelejtette kidomborítani, hogy a palesztinokat terheli a felelősség az egyhelyben topogásért, mivel a PLO nem engedte tárgyalni és megfélemlítette azokat a mérsékeltebben gondolkodó arabokat, kikkel Izrael szívesen ült volna le megbeszélésekre. Izrael, 41 éves történelme folyamán csupán fenyegetéseket kapott az araboktól az állam megsemmisítésére. Hogyan legyen egyszerre bizalommal Lubeck Max unokája Róbert Évi fiúk RONEN Bar Mitzvoja zajlott le — a pészahi ünnepekre való tekintettel — két részben. Az első április 15.-én Shabbat Hagadol nagyszombatján a Holly Hills Centre templomában, melyet Rabbi Simker ünnepélyesen vezetett le. Ronen kellemes hangján olvasta fel a Tórából az előírásos héber szöveget. Majd kerek kis beszédében tett fogadalmat hitéhez való ragaszkodására, megköszönve Lubeck és Hausman nagymamáknak a szeretetet amivel körülvették és szüleinek nevelését segítették. Szüleinek megköszönte, hogy Jeshivába járatták és életükben első helyet foglalt el gyermekeik nevelése. Nővérének Aviva-nak külön megköszönte a nagy segítséget amit kapott tőle. Utána a szülők Kiduson látták vendégül a rokonokat, barátokat, majd a házukban folytatódott a vendéglátás. A második rész április 30.-án este a Byside-i Center-ben lett megtartva, ahol a smorges-board után gyertyagyújtás volt. A fiatalok a vacsora után éjjel 1 óráig táncoltak kitűnő hangulatban. Kívánunk sok boldogságot és sikert a Lubeck családnak és gyermekeiknek. NEW YORK ÁLLAMBAN ELADÓ vagy BÉRBEADÓ MACHINE SHOP teljes felszereléssel $ 100.000 government contract-tal együtt TELEFON: (914) 254-4361 kérje Bélát, reggel 8-tól este 5-ig. telepedett vendégmunkások és alkalmi mezőgazdasági zsellérek. Mauritániában ez egyedüli nézeteltérést — és szórványos — összecsapást a mórok és berberek közti gyűlölködés okozta három-négy évszázadra visszamenően. A berberek, akik „igazvérű” araboknak és mozlimoknak nevezik önmagukat, mindig lenézték a „vegyesszármazású” mórokat, annak ellenére, hogy a mórok is „igazvérű” mozlimoknak számítanak, s az 1902-ben lezajlott test vér háború bán csak az mentette meg a mórokat a teljes felszámolástól (vagy a Marokkóba való meneküléstől), hogy algériai és tunéziai tuarégek siettek segítségükre, akik aztán „lehűtötték” a berbereket. Az Arab Liga, amely megszokott „változási” időszakai során inkább afrikai (Marokkó, Algéria, Libia, Tunézia, Szudán, stb.) befolyás alatt állt mint az Arab félszigeti (Szíria, Irak, stb.) befolyás alatt, arról álmodott, hogy a közép-keleti térség mellett egy szép napon meghódítja egész Afrikát. Bár ezzel kapcsolatban sose bocsátottak nyilvánosságra terveket, feltehető volt, hogy az uralkodó iszlám országok ugyanazt a rabszolgasort szánták a feketebőrű lakosságnak mint arra számos példa akadt a tizenkilencedik században. A Liga általi manipuláció, amely minden tekintetben tehetetlennek bizonyult az arabfélszigeti térségben (lásd: Libanon, vagy az Irak—Irán közti háború, stb.), sokkal sikeresebb volt Észak- Afrikában. (Néhány évig Khádáfi is része volt e manipulációknak, de a csádi „kaland" után az Arab Liga legtöbb országa elidegenedett tőle.) A Liga ügynökeinek tevékenysége ugyanúgy megfigyelhető volt Afrika középső és déli részein (ahol a mohamedán lakosság mindenütt kisebbségben van!) mint a keleti részen (Szudán, Szomália, stb.). Nyugaton csak a nyolcvanas évek elején került sor erre a manipulációra, először a Marokkó és a Polisario gerillák közti háborúban (mindenki meglepetésére a Liga a mérsékelt tuarégek oldalára állt a „nyers” berberekkel szemben), majd Mauritániában, ahol — újabb meglepetésre — ezúttal a berbereket tüzelték fel a szenegáli négerek ellen, majd a mórokat engesztelték ki a berberekkel szemben és ajánlottak közös frontot a déli szenegáliak befolyásának felszámolásában. Morgan Howley, egy Szenegálban tevékenykedő, kanadai származású egyetemi tanár nyomozása szerint a mauritániaiszenegáli határövezetben lezajlott incidens mögött két, Liga által támogatott algériai ügynök állt. Szerencsére ezúttal a józan ész diadalmaskodott és nem került sor háborúra a két szomszéd között. Legalábbis egyelőre. . . Losonezy László egy terrorcsoport iránt, mely annyi gyilkosságnak volt okozója. Baker sajnos nem gondolt arra sem, hogy beszéde felbátorítja a PLO-t, hogy ellenálljon Shamir javaslatának és elutasítsa a kérdéses területeken levő helyi választások ötletét, amit pedig az Egyesült Államok teljes egészében jóváhagyott. Az arab csúcsértekezlet a beszéden felbátorodva most a választások helyett egy nemzetközi értekezletre kívánja bízni a kérdésben a döntőbíró szerepét,a mi pedig Izraelre nézve esetleg katasztrófával járhatna. El kell ismernünk, hogy Baker igen helyesen nem a PLO-val, hanem a helyi palesztinok képviselőivel való tárgyalást sürgette. Ő kérte Izraelt, hogy nyissa meg a palesztin iskolák kapuit. Elfelejtette azonban hozzátenni, hogy ez csupán az esetben lehetséges, ha a palesztinok az iskolákat nem használják fel zavargásaik gyülekezőhelyeiként és támaszpontjaiként. Baker kéri Izraelt, hogy tartózkodjék további települések építéséről. De mit tennének ennek helyébe az arabok? Megszűntetnék-e felkelésüket? Ő nagyon helyesen felszólítja a palesztinokat, hogy ne tartsanak egyik kezükben olajágat, vagy ne beszéljenek Izrael megsemmisítéséről. Baker úgy látja, hogy a végső megoldás az önkormányzat lenne, s nem egy palesztin állam. Ehhez szerinte mindkét államnak fel kell hagynia ábrándjaival. A palesztinoknak fel kell hagyni a reménnyel, hogy egykoron ők egyedül lesznek majd Palesztina urai, Izraelnek pedig, hogy „örökös ellenőrzést” gyakorolhatnak Judea, Somron és Gaza felett. Yitzhak Rabin kifogásolta, hogy Baker e feltételeket megemlítette. El kell azonban ismernünk, hogy mindkét félnek bizonyos nehézségeket okozna a tárgyalásoknál, ha a jövő előttük teljes homályban maradna. A széthúzó és ellenséges indulatot kimutató arab államok között azonban egyenlőre nagyon nehéz elképzelni, hogy azok Egyiptom példáját követve, békét fognak kötni Izraellel. MAGYAR UROLÓGUS Dr. GEORGE KLEIN CORNELL DIPLOMÁS 120 East 79 Street New York, N.Y. 10021 Tel: (212) 744-8700 vagy 861-9000 110-45 Queens Blvd. Forest Hills N.Y. 11375 Rendelés előzetes bejelentésre • Prosztata problémák • Vesekő • Húgyúti fertőzések • Vese- és hólyagdaganatok Medicare-t és Blue Cross — Blue Shield biztosítást elfogadunk DR. GERGELY ANNA Belgyógyász szakorvos magas vérnyomás - cukorbetegség szív - tüdő - máj - gyomor - ízület és egyéb megbetegedések Teljes kivizsgálás Medicare-t elfogadok 330 E. 79th St. no: 1-D. New York N.Y. (First and Second Ave. között) (212) 737-0370
