Menora Egyenlőség, 1984. február-június (23. évfolyam, 997-1016. szám)
1984-05-25 / 1012. szám
MRS. ROY ÉS A FELÜGYELŐ (folytatásos regény, huszonnegyedik, befejező rész, 9. oldal) MENŐRE Msgr. Béla Varga 225 East 72 St. New York, N.Y. 10021 USA Sc x»nd class mail Regi tratton No. 1373 CANADA U.S.A. Second class mall paid at New York N.Y. 11351. Di.No. 104970. AZ ESZAKAMERIKAI MAGYAR ZSIDÓSÁG LAPJA VOL. 23. 1012. Ara 70 cent MAY 25. 1984 THE WORLD'S LA ROES' IULW ISM WEEKLY IN ML N GAR IAN Losonczy László 66 Tizenötmillió menekült tragédiája és négyszázmillió ember esetleges éhhalála nem okoz fejfájást az UNESCO-nak” ( Jimmy Carter, az Egyesült /' amok volt elnöke ) Egy segítőszervezet bürokratikus kátyúja Sötét felhők az UNESCO felett Olvasóim jól emlékezhetnek az elmúlt években írt cikkeimre (időnként cikksorozatokra), melyekben élesen kirohantam az UNESCO és az ENSz Menekültügyi Főbiztosságának tevékenysége, illetve e tevékenység hajmeresztő megnyilvánulásai ellen. Az ötvenes években nem kis meglepetést keltett nemzetközi körökben, amikor tizennégy társammal nem újítottuk meg szerződésünket a két szervezettel. Egy közös nyilatkozatban fejtettük ki, hogy nem vagyunk hajlandók olyan bürokraták számára dolgozni, akik egyre inkább a szovjet blokk befolyása alá kerülnek. Ennek ellenére semmi elégtételt sem érzek e napokban, amikor az UNESCO korrupciója és nepotizmusa, kommunista befolyása és általános impotenciája egy világbotrány keretei között került napvilágra. Inkább szomorúságot. Mert az UNESCO-nak minden lehetősége meg lett volna a világ nyomorának, szenvedésének és analfabétizmusának leküzdésére. Tizennégy társam egyike, Lars Lundholm svéd társadalomtudós, aki velem együtt az UNESCO körzetigazgatója volt hosszú éveken át, “Mickey Mouse” operációnak bélyegezte a nemzetközi szervezetet, melyért csaknem életével fizetett. “Ismeretlen" kalandorok bombát helyeztek autójába, amely — szerencsére — nem robbant fel egy rosszul bekötött kábel miatt. A botrány kitörését az Egyesült Államok ama bejelentése előzte meg, amely szerint az UNESCO további amerikai támogatásának előfeltétele a szervezet könyveinek és adattárának egy nemzetközi cég által való felülvizsgálása. Washingtonnak nyilvánvalóan az UNESCO állományához tartozó tisztviselők súgták be. hogy a szervezet rendelkezésére álló évi közel 400 millió dolláros költségvetés nem megvetendő összege fordítódik nepotizmusra és korrupcióra, csillagászati arányú ISádasy István Ezer Weizman: Harc a békéért Ezer Weizmannak az egyiptomiakkal kötött békéről szóló könyve. Harc a békéért, ritka csemege az olvasó számára, mert Izráel és az egész Közép-Kelet jövőjére kiható rendkívüli eseménysorozatnak, hiteles, dinamikus leírását adja. A drámai szövegkönyvet maga a történelem írja, főszereplői három tapasztalt, bölcs ember: Sadat, Begin és Carter. Az összekötő szöveget pedig Weizman írja, Begin honvédelmi minisztere, aki egyéniségének őszinteségével, intellektusának sokrétűségével, katonai gyakorlatok légióin át edzett fegyelmezettségével, szinte hihetetlenül, mindhárom főszereplő bizalmát bírja. Igaz, később Beginnél kegyvesztett lett, de ez már az események végső kialakulása után történt. Weizman zsenialitása — többek között — abban rejlett, hogy megértette a vesztett háborúktól megcsömörlött Szádát revelációként jelentkező békelátomását, a földalatti harcokban megkeményedett és az ősi, bibliai határok után áhítozó Begin megszállottságát és ugyanakkor magáévá tudta tenni a külpolitikai siker után sóvárgó Carter, a nagy békéltető, diplomáciai éleslátásának mélységét, hitének bensőségét. De itt egy kicsit előreszaladtunk, illetlenül mellőzve a kronológiai mértéket. Ezer Weizman Izraelben született és Saul Tsernichovskyval, a kiváló izráeli költővel vallja, hogy: “az emberi lény nem más, mint szülőföldje látképének mása.” S ezért hangsúlyozza, hogy “Izráel a véremben él és nem valami távoli sóvárgásként.” Majd azt írja: “Az én hazaszeretetem bensőséges, egyszerű és kézzelfogható. Úgy ismerem ezt az országot, mint a tenyeremet. Bejártam széltében, hosszában. Keresztül repültem rajta az iránytű minden pontjából kelve, s otthonos vagyok emberi tájképeivel is." 1940-ben, mindössze 18 éves, s már csatlakozik az angol légierőkhöz és előbb Indiában teljesít szolgálatot, majd Kairóba vezénylik, ahol akkoriban rokonai laknak, sokat utazik Alexandria és Kairó között, megismeri az egyiptomi népet és meleg érzelmeket táplál irántuk, értékeli finom humorérzéküket, barátságosnak találja őket és különösen együttérez a Nílus vidékén dolgozókkal, akik valóban “nehéz időket élnek.” Folyt, a 8. oldalon 1944-1984 Ebben az esztendőben minden héten emlékezünk és emlékeztetünk arra, ami 40 évvel ezelőtt történt. fizetésekre és az alkalmazottak fényűző életmódjára. Miután az évi (pontosan 374 millió dollár) költségvetés 25- 30 százalékát az Egyesült Államok garantálja, a szervezel vezetői megszeppentek. Nemcsak azért, mert egy százmillió dolláros kiesést egyszerűen nem lehet más úton pótolni, hanem azért is, mert feltehető, hogy az amerikai példát más elégedetlen országok is követnék és felmondanák tagságukat. Az amerikai bejelentési hihetetlen események követték. Az UNESCO párizsi székhelyén rejtélyes körülmények között tűz ütött ki, amely megsemmisítette az irattár ama részét, mely az elmúlt 20 év dokumentumait tartalmazta. Tíz nappal később a genfi székhelyen ütött ki hasonló (űz, amely azokat az iratokat emésztette fel, melyek az UNESCO Vezetőinek 1978-ra visszamenő állítólagos költségeit igazolta, mint például más országokba való kiküldetés, szálhxla és étkezési számla, repülőgép és gépkocsi bérlések, stb. Soha tűz nem jött olyan kedvező alkalommal mint ezúttal. Még ha “ismeretlen” tettesek okozták is azt. A Menekültügyi Főbiztosság adminisztrációs vonatkozásban ugyan az UNESCO-hoz tartozik (egy további évi százötvenmillió dolláros költségvetéssel), de máskülönben önálló. A Főbiztosság főkomisszárja (High Commissioner) dönti el, hogy a csaknem tizenötmillió em-IZRAEL ÁLLAMELNÖKE AZ ORSZÁG TÖRZSI PROBLÉMÁIRÓL NYILATKOZOTT “A nevelés el fogja tüntetni a ma még aggaszt - különbségeket...” Chájim Herzog, Izrael államelnöke néhány hónappal ezelőtt egy rádióinterjúban több lényeges kérdésről nyilatkozott. Ezek közül két témát emelünk ki. I. — Ön azt kérdezi tőlem, miként érveltem annak idején az UNO-ban, mint Izráel főmegbízottja, amikor a megszállt területeken létesített települések ügyében támadták hazánkat? — Ne lepődjék meg a válaszomon. Tudnia kell, hogy Izráel ellenségei nem azt vitatják, van-e jogunk a területeken létesített településekhez, hanem hogy van-e jogunk Natanjához, Haifához, Tel Avivhoz és Jeruzsálemhez. Az én dolgom volt megmagyarázni, hogy Izráel népének joga van Erec Jiszráelhez. — Mióta államelnök vagyok, új lehetőségek birtokában ezt a jogunkat igyekszem magyarázni. Hogy mi itthon vagyunk ezen a földön... II. — A törzsi ellentétek? Még ma is mutatkoznak aggasztó jelek, de a probléma már nem olyan éles, mint 10 év előtt. Hogy miért nem? A nevelés csodája. — Gyermekeink együtt nevelkednek és higgye el, a nevelőmunka cstxiákra képes. Máris érzékelhető ez a cs<v da. Lépten-nyomon megfigyelhetjük. — Értem, maga konkrétumot akar. Azzal is szolgálhatok. Azt bizonyára tudja, hogy mielőtt államelnök lettem, én voltam az ŐRT — a zsidó fiatalság ipari szakoktatási hálózata világszervezetének izraeli elnöke. Nagyon szerettem ezt a munkát és sok időt töltöttem a szervezet irányításával. Meg az egyes tanintézetek látogatásával. Szeretném elmondani, hogy Jeruzsálemben működik az egyik legjelentősebb ORT-iskola, ahöl az elektromos agy kezelésére oktatják a rátermett fiatalokat. Akiknek matematikai alapfelkészültsége és tehetsége alkalmas az anyag befogadására és megemésztésére. Nos, ennek az iskolának a tanulói 70 százalékban a keleti törzsekhez tartozó szülők fiai és lányai. Ha jól meggondoljuk, ez az adat nagyon sokat mond és pontosan jelzi a fejlődés irányát... (benedek) bért kitevő menekült-tömeg melyik részlege kap támogatást és persze, hogy milyen formában. Az ötvenes években Carl Hoenecke ausztráliai delegátus volt a főkomisszár, akinek szülei a századfordulón lezajlott délafrikai búr lázadás során menekültek Ausztráliába, ismerte és értette a menekültek tragikus helyzetét, s a Főbiztosság tevékenysége viszonylag kielégítő volt. (Az 1956-os magyar menekültek, majd az algériai és kubai menekültek támogatása a legkézenfekvőbb bizonyíték.) Amikor azonban Krotesz Popolidiusz, görög megbízott vette át a szervezet irányitását, aki az 1945 és 1948 között lezajlott görög polgárháborúban a kommunista Beloiannisz csendes támogatója volt, a Főbiztosság lassan kommunista befolyás alá került. Hasonló volt a helyzet az UNESCO-val is. A korai elnökök közül a francia Jean Luc Bilasio, az amerikai Stewart Bennett és a norvég Oleg Xarliesson igyekeztek szem előtt tartani a plattformos alapszabályzatot: “Megszüntetni a nyomort, megszüntetni az analfabétizmust és a tudományok terjesztésével lábraállitani a fejletlen országok gazdasági helyzetéi”. A hatvanas években aztán a kommunista szimpatizáns belga Bejour, majd a Brezsnyevvel puszipajtási viszonyban levő angol Cunningham nevetséges bürokráciává süllyesztették a szervezetet. Bejour-ral — tizennégy társam mellett — nekem is személyes háborúm volt. Amikor —- Izraelben töltött ——í— Meghalt Walter Rauff, volt SS kolonel, 250.000 zsidó testvérünk gyilkosa. Temetésén merészkedtek megjelenni néhányan a még életben levó gazemberek közül, akik — mint képünkön látható — náci karlendítéssel és hangos “Heil Hitlerrel” tisztelegtek annak, aki még a megváltó halált sem érdemelte meg. Ha bárhol a világon ilyen még mindig lehetséges és a bújkáló hóhérok vagy az azokkal szimpatizálók, azokat támogatók, védelmükbe fogadók 1984-ben hangjukat hallathatják, akkor mi nem beszélhetünk megbocsátásról. 40 év eltelte után is bíróság elé kell állítanunk őket, hogy még itt a földön feleljenek elkövetett bűneikért. Rubin Ferenc Nyet... nyet... nyet • •• Csernyenko megválasztásával a nyugati demokráciák derűlátóbbak lettek. Az új elnök bíztató szavakat suttogott a nyugati diplomaták fülébe a Szovjetunió békeakaratáról. A reményt azonban hamarosan csalódás váltotta fel. Shultz amerikai külügyminiszter tárgyalásai Gromikóval, valamint a stockholmi, bécsi és genfi konferenciák mind negativ eredménnyel zárullak. Bush alelnök javaslataira a kémiai fegyverek betiltását illetően a szovjet válasza NYET volt. Trudeau sikertelen békekisérletei után most még egy utolsó békejavaslat tál próbálkozik. Levelet intézett Csernyenkóhoz és Reaganhoz, a szárazföldek között közlekedő rakéták mozgási szabadságának korlátozására és a stratégiai fegyverek gyártásának kölcsönös ellenőrzésére vonatkozólag. Nem kétséges, Moszkva válasza NYET lesz. “Mi addig nem tárgyalunk Reagannal, amíg ő Európából nem vonja vissza nukleáris rakétáit", — lesz majd Moszkva válasza. Persze arra még gondolni sem lehet, hogy a Kreml is visszavonja rakétáit, melyek farkasszemel néznek Európával és Kinával. Reagan elnök sikeres kínai útja rendkívül fájt Csernyenkónak. A kinaiak ugyan igyekeztek a látogatás jelentőségét Moszkvára való tekintettel letompítani és magukat semlegesnek nyilvánítani, de az orosz-'k nem olyan bambák, hogy ne látnák világosan, hogy az aláírt nukleáris és fegyverszállítási egyezmények az egyensúlyt Amerika javára billentik. Egy több mint egymilliárd lakosú nép szövetkezett a Szovjetunió ellen, a világ legnagyobb hatalmával, az Amerikai Egyesült Államokkal. Az oroszok erdeiileg abban reménykedtek, hogy alelnökük pekingi látogatása egyensúlyt teremthet. Reagan sikere azonban áthúzta számításaikat. Az alelnök látogatását mérgesen, minden megokolás nélkül lemondták. Reagan két levelet intézett Csernyenkóhoz, egyes problémák tisztázása céljából. A válasz homályos és érthetetlen volt. Brent Scrowcrot tábornok, a Stratégiai Erők Bizottságának elnöke egy harmadik levéllel érkezett Moszkvába, de Csernyenko őt még csak nem is fogadta, azzal a meg<okolással, hogy a levél átadása “nem felelt meg a diplomáciai követelményeknek". Ez tehát annyit jelent, hogy Moszkva nem hajlandó “magántárgyalásokra" az Egyesült Államokkal. Még az olyan apró kérdések mint a new-yorki és kievi konzulátusok újból való megnyitása. valamint kulturális és tudományos I Folyt, a 3. oldalon MEGHÍVÓ Toronto és környéke magyarul beszélő zsidóságát a Mártírok Temploma szeretettel meghívja az 1984 június 3.-án, vasárnap délelőtt fél 12 órakor tartandó mártír emlék-istentiszteletre a szertartás színhelye 1445 Eglinton Ave. West, a Beth Shalom szentélye MEGHÍVÓ A mártírok temploma hitközség VEZETŐSÉGE 1984 június 17.-én vasárnap délelőtt 9.45-kor a templomban (3910 De Curtrai Ave.) mártírjaink tiszteletére GYÁSZ-EMLÉKÜNNEPÉLYT rendez amelyre szeretettel meghívja a hitközség tagságát és Montreal magyarnyelvű zsidóságát BEVEZETŐ: Bogler Lajos társelnök EMLÉKMÉCSESEK MEGGYÚJTÁSA: A Nőegylet vezetőségi tagjai 83. ZSOLTÁR. IMA: dr. Árje Béla ÜNNEPI BESZÉD: Schnürmacher Miklós rabbi SZAVALAT: Römer Irén Huszonnégyen voltunk. Zsoldos Andor verse VENDÉGSZÓNOK: Bállá Imre rabbi (Budapest) ÉL MÓLÉ RACHAMIN: A Mártírok és Izráel hősi halottjaiért ÉL MÓLÉ RACHAMIN: A templomunk falain megörökített mártírjaink emlékére Schnürmacher Miklós rabbi MÁRTÍRJAINK NEVEINEK FELOLVASÁSA OLÉNU KÖZÖS KADISH •\ ZÁRÓSZÓ: Hardy Ferenc elnök HATIKVA A Mártírok Ünnepélye előtt reggel 8:45-kor SACHRISZ imádkozás
