Menora Egyenlőség, 1984. február-június (23. évfolyam, 997-1016. szám)
1984-04-27 / 1008. szám
MRS. ROY ÉS A FELÜGYELŐ (folytatásos regény, huszadik rész 9. oldal) MEN ORR Béla Varga 225 East J2 St. New York, N. Y, 10021 USA Second class mail Registration No. 1373 CANADA U.S.A. Second class mail paid at New York N.Y. 11351. Di.No. 104970. AZ ÉSZAK AMERIKAI MAGYAR ZSIDÓSÁG LAPJA VOL. 23. 1008. Ára 70 cent APRIL 27. 1984. THE WORLD S LARGEST JEWISH WEEKLY HUNGARIAN A szovjet a térkép minden apró üresen hagyott helyére tigrisként ugrik. Amerika két ízben fényképekkel és hangszalagokkal bizonyította, hogy Moszkva szemérmetlenül hazudik. Most, amikor az ellenség Amerika küszöbén áll, az amerikai képviselőház bilincseket rak az elnök kezére. “Immorális cselekedet az aknák lerakása Nicaraguában", mondják a képviselők. De vajon morális cselekedet-e a fegyverekkel dúsan megrakott szovjet és kubai hajók kirakodása az elsalvadori gerillák számára? Hiszen ha e felkelők a polgári igazságért, földreformért. El Salvador népének jólétéért harcolnának, a legnagyobb dicséretet érdemelnék mindannyiunktól. A cél azonban korántsem El Salvador felszabadítása a népelnyomó feudális nagybirtokosok uralma alól, hanem — saját bevallásuk szerint — befolyásuk kiterjesztése Texasig, s a marxi lenini ideológia bevezetése Mexikóban, az USA közvetlen határán. A nép azon részét, mely nem hajlandó a gerillák támogatására, könyörtelenül lemészárolják. Feltesszük ezután a kérdést: Morális-e Amerika kormányának részéről, hogy az embertelen ideológia terjedését minden eszközzel megakadályozza? Sajnos a választások közelednek. Amerikán még mindig Vietnám átka ül. A hiszékenyek agyát könnyű téves eszmékkel rhegtelíteni, s a parlament tagjai nem akarják elveszíteni zsíros pozicióikat. Nem Amerika volt a kezdeményező Nicaragua ellen. 75 millió dollár gazdasági segélyt folyósított a szandanista kormánynak, a diktátor Anastasio Somoza bukása után 1979-ben. Maga Amerika bátorította a szandinislákat Somoza megbuktatására. S mi volt Nicaragua hálája, azonkívül, hogy kiűzte a zsidó lakosságot? A Szovjetunió és Kuba csatlósává vált, s a marxi-lenini elvek terjesztője lett körzetében. Maga a demokrata többséggel rendelkező alsóház is kénytelen volt elismerni, hogy a salvadori felkelési majdnem kizárólag a Moszkva és Havanna által, Nicaraguán keresztül szállított fegyverek táplálják és teszik azt lehetővé. Miért ne lenne jogában Amerika kormányának a nicaraguai felkelők célkitűzéseit támogatni? A két de-Rultin Ferenc Választás előtt... mokrata jelölt békés tárgyalásokkal kívánja megoldani a problémát, kivonva Amerika katonai erejét a térségből. De vajon előfordult-e a történelem folyamán, hogy kommunista gerillákkal, terroristákkal békés megegyezést kötöttek? Az események iróniája, hogy azok a kommunisták, kik dacosan hangoztatták, hogy a nemzetközi bíróság ítéleteit a szemétkosárba vetik, most maguk fordulnak a bírósághoz. Miért köteles ezek után e bíróság ítéletét egyoldalúan elfogadni? A titkos beavatkozások a trójai faló legendájáig nyúlnak vissza. Az ilven hadműveletek hí ián nehéz lett volna Amerikának az egyensúlyt a szovjettel szemben fenntartani. Ennek hiányában viszont Moszkva kísértésbe esne egy meglepetésszerű akció megindítására. De hogy is hasonlíthatók össze Washington igen enyhe titkos hadműveletei a Szovjetunióval, mely a világ minden terrorszervezetét modern fegyverekkel látja el. Mely minden nyugati országban jelentős földalatti és földfölötti szervezeteket tart fenn. Melynek követségei titkos rendőrsége kémszolgálatában állnak. Melynek hamis hírterjesztői minden nyugati országban élénk aktivitást fejtenek ki. Mely afganisztán kormányát, annak miniszterelnökét megölve, percek alatt elmozdította, hogy oda saját bábkormányát nevezze ki. Aki az ellenfeleit legyilkoló Khadafinak hatalmas fegyverraktárt adott, mig Amerika népe, Vietnámtól megbénítva, csendben szemlélte a kubai zsoldosok behatolását Etiópiába, Angolába és Mozambiquebe, felhorkan, ha elnöke kötelességszerűen meg akarja védeni Amerika határait a kommunista behatástól. Most szidják az elnököt a libanoni kudarcért. Persze elfelejtik, hogy Sziria és a szovjet sohasem tett volna szert ott hegemóniára, ha Reagannak módjában állt volna félRózsa László búcsúja Ivó Levitöl Giovanni Czermanik országában A nyájas és türelmes olvasó sok mindent meg fog tudni a cikkből. Többek között, hogy kik a fenti nevek tulajdonosai és milyen kapcsolatban állnak egymással. Ez pedig — ígérjük — egymaga is megér egy évi előfizetést. De talán kezdjük öndicsérettel. Szerény lapunk ismét lefőzte a tájékoztatás frissességében pesti “laptársait”. Ez nem könnyű dolog, ha arra gondolunk, hogy a párt a dolgozók zsebéből hánymilliárd forintot húz ki azért, hogy hatalmas épületeket tartson fenn. tízezreket foglalkoztasson. tudósítók százait tartsa el. Az ilyen mennyiségnek már át kellene csapnia minőségbe és gondolhatjuk joggal, főként azért is, mert Engels igy rendelte el. Nos, a képlet nem ily egyszerű. Azért tudunk kis “maszek" lapjainkkal vesenyezni, ijesztgetni (aki nem hiszi, próbáljon emigráns lapot Magyarországra küldeni) és kisebb-nagyobb diadalokat ülni, mert célunk más. Mig mi az olvasóinkat azonnal tájékoztat ni szeretnénk arról, ami feltehetőleg érdekli őket. a monopolhelyzetben lévő párt-mamutkonszern tájékoztató ága körmönfonlan akar tájékoztatni, elhallgatni, félretájékoztatni. Ehhez pedig idő kell. Miről is van tehái szó? 1983 december 23-i számunkban, az éppen akkor induló Olvasói sarokban (mely a nyomda ördöge rosszvoltából Olvasó sarok-ká rövidült) hírt adtunk arról, hogy Yves Montand változatlanul énekel, színjátszik és politizál — csakhogy ellenkező előjellel. 1984 március 10-e szombatján a Népszabadság olvasói közül bizonyára soknak csillanhatott fel a szeme: a cimlap cikket ígért Yves Montandról. A hetedik oldalon ott is állott a színész fotomonlázsa, feje felett a cikk dinével: Esti búcsú Ivó Livitől. Igen. kedves olvasó. Ivó Livitől. Hm. vakarhatta a fejét a pesti polgár kávéját szürcsölve, itt valami nem stimmel. Livi? Nézzük csak, gondolta és kettőzött érdeklődéssel vetette bele magát az olvasásba, előre kárörvendően várva a pártot ért újabb pofon csattanására. Biztosíthatjuk olvasóinkat, a pesti polgár finom orra nem csalódott. Valódi botrányt szimatolt. A szupernépszerű szuper Montand az európai politikai szentségtörések oly viharos sorozatába kezdett — a publikum, vagyis a francia nemzet apraja-nagyja vastapsától bíztatva —, hogy a politikusok, újságírók kezdeti fölényes kézlegyintéseiken alig túljutva megdermedtek és hangot váltottak: úgy érezték itt valami készül, melyhez foghatót nem látott Franciaország Bonaparte óta. Montand ugyanis nem járt az Ecole Nationale d'Ad-1944-1984 Ebben az esztendőben minden héten emlékezünk és emlékeztetünk arra, ami 40 évvel ezelőtt történt. • ministration-ba — mégis mert és mer politizálni. Es úgy, olyan őszinteséggel, mintha a bisztróban állna söröskancsóval a kezében, barátai körében. A “trükk” bevált: kiderült, hogy Montand valóban barátaihoz beszél: a bisztróban söröző franciákhoz, az egész országhoz, akik az egyenes beszédtől egyre szorosabbá fonják a gyűrűt Montand köré. Hogy mit mond Montand? H-ogy a szocialista, vagyis az uralmon lévő párt tagjai olyan gazemberekkel paroláznak, akik a sztálini perek idején sztálinisták voltak. Hogy a Szovjetunióban, a melósok paradicsomában melón és rakétán kívül csak sorok vannak, de nincs áru, hacsak a leleményes szovjet háziasszonyok brossúrákból nem tudnak borscslevesi főzni. Hogy Afganisztánban eddig ötszázezer asszonyt, gyereket, férfit öltek meg szovjet katonák, szovjet parancsra, bajoneltel, gázzal, napalmmal, kútbafojlássál, felgyújtással. Hogy 4 millió afgán menekült Pakisztánba és Iránba. Hogy naponta bombáznak porig falvakat és hogy naponta löbbszáz kisbojtár veszti el lábát, kezét, állatát a szovjet helikopterekről leszórt embercsonkító aknára lépve. Hogy az Európa Parlament ez ellen még nem foglalt állást. És még sok mindent, amit eddig még a “legbátrabbak” sem mondtak ki, nehogy “primér antikominunizmussal” vádolják őket. Legutóbbi televíziós fellépése, az Éljen a gazdasági válság! hatalmas sikere után Budapesten is elkezdték vakarni fejüket a Blaha Lujza tér propaganda kisiparosai: netán Franciaországban is megismétlődik az óceánon túli arcátlanság és egy francia komédiásnak eszébe jut, hátha neki is sikerülne az, ami egy kaliforniai színésznek? Mi lesz. ha egyszeriben Yves Montand politikai jelöltségéről kell tudósítani a magyar közönségnek úgy, hogy a Szabad Európái időhiányból nem hallgatók azt hinnék, baloldali jelöltről van szó? Rózsa László, a párllap párizsi tudósitója így azután neki is durálta magát, hogy előkészítse a talajt esetleges francia földrengésre, “elbúcsúztatva" a baloldali színészt, hogy az új Montand-t bemutassa az olvasóknak. Yves Montand-t támadni azonban nehéz dió. Szegény munkáscsalád gyermekeként nem lehet ráfogni, hogy nagybirtokos sarj. Nem lévén magyar, Horthy szárnysegédje, Gömbös Gyula gyóntatópapja, zalaegerszegi sikkasztó vagy a hárshegyi szantórium egykori ápoltja sem lehetett. A szekszuális perverziókra utalás sem ülne Simoné Signorét férje esetében. Rózsa már-már a kétségbeesés határán állt, amikor eszébe jutott a magakinálta mentőöv: hát persze, a L'Humanité, a francia kommunista párt lapja hónapokkal előtte rántotta le a nagy leplet a renegát Montand-ról: Yves Montand nem is Yves Montand volt mindig — Giovanni Livi szegény olasz emigráns munkás egyik gyermeke, aki apja azért vándorolt Franciaországba, hogy a kis Livi többre vigye, mint ő. Hogy a nagy leleplezés a párizsi kommunista újság szerkesztőin kívül Rózsa Lászlóra is ily benyomást hagyott, talán a cikk írója sem gondolta, aki először feleségétől hallhatta az olvasók spontán reagálását: “na és, szivi?” Rejtélyes okoknál fogva a Szovjetunió propagan-Folyl. a 2. oldalon millió katonát, vagy 500 repülőgépet bevetni a harcokba. De vajon mit szólt volna az alsóház és Amerika népe egy ilyen javaslathoz? Én így tenném fel a kérdést Amerika népének: “Szerelnétek, ha Mexikó 75 millió lakosa kommunista vezetés alá kerülne, s fenyegetné a két állam közötti 2000 mérföldes védetlen határt? Óhajtaná-e Amerika alsóháza, hogy a határ védelmére az ország kénytelen legyen visszavonni katonáit Berlintől a Perzsaöbölig? Akarja-e Amerika népe, hogy a szovjet uralomból elmenekülő százezrek növeljék Amerika munkanélküliségét? E kérdésekre felejen a kongresszus, mikor az elnök kezét megköti. E kérdésekre feleljenek a demokrata elnökjelöltek, mikor a közép-amerikai csapatok kivonását ígérik a választóknak. E kérdésre feleljen az elnökjelölt Jessie Jackson, miközben a zsidóságot csúfnéven említi beszédeiben, miközben öleli Arafátot s miközben főszervezője Hitlert korunk “Nagy Embere”-ként idézi a választók emlékezetébe. Reagan tetteivel igazolta, hogy megvédi Izráel érdekeit. Ez amerikai zsidóság tisztában van azzal, hogy kire adja szavazatát. ISádasy István Lesz-e reform a Szovjetunióban ? Komád György Az Autonómia Kísértése című Párizsban a Magyar Füzetek kiadásában megjelent filozófiai emelkedettségű. társadalompolitikai esszé-sorozatában veti fel a fentebbi kérdést. Szerinte a háborús feszültség lényegesen csökkenne ha a közép-kelet-európaiak szervesebb kapcsolatba bocsátkoznának Nyugat-Európával. Ez elősegíthetné egy “közvetítő övezel" létesítését a Szovjetunió és az atlanti világ között, ami végül is a középkelet-európai társadalmak alárendelt viszonyainak mellérendelt viszonyokká való átalakulását eredményezhetné. Miután a Szovjetunió “elsőrendű katonai nagyhatalom" és ennél több már nem lehet, a szovjet értelmiségnek be kell látnia, hogy a mindkét oldalon létező nukleáris fegyverek miau. kizárólagos, az egész világot átfogó, katonai hatalommá válhat. Igy a fegyverkezés vörös malma céltalanul forog és minden termékenyebb érdekel maga alá gyűr. Ha a szovjet értei miség magáévá tudja lenni, hogy a fenti konstelláció folytán a Szovjetunió katonailag verhetetlen és legfeljebb az egész világ pusztulásával együtt bomolhai szét atomjaira, akkor létérdekünk, hogy kibontakozzanak kulturális bezárkózottságukból és támogassák egy velük barátságban élő "közép-kelet-eurőpai demokratikus sz<ncialista federáció kialakulását". A federáción belül várhatóan kialakuló egymásra utaltság elve fokról-fokra kiszorítaná a jelenleg érvényes gazdasági kolonizációt. Az orosz nyersanyag minőségben értékes ipari cikké akkor válhatna igazán, ha a konfederáció államai nem kaptafára, hanem saját képességeik szerint dolgozhatnának. "Ők — az oroszok — ránk erőltették modelljüket, ettől a mi iparunk gyengébb minőségű árukat termel s nekik ezt kell megvenni tőlünk," — írja Komád. A fegyvergyártás, a technokraták mérhetetlen igényeinek kielégítésére, de a fogyasztási termékek rovására történik, s mert az így irányított gazdaság teljes központosítást igényel, elzárja az egészségesebb piaci verseny felé vezető utal, s azt eredményezi, "hogy a. fogyasztási termékeknek sem a mennyisége, sem a minősége nem kielégítő." A fegyverkezés kemény stratégiájának — Konrád szerint — van egy alternatívája. S itt Konrád az amerikai példára hivatkozik. Szerinte, sokan felismerték Amerikában, hogy "sem Amerika, sem a Szovjetunió nem világhatalom, hanem csupán egy, az öl vagy hat nagy gazdasági, kulturális térségek között." Ez annyit jelent, hogy az USA saját gazdasági-technikai és kulturális erejére bízza magát a világpiacon versenyző partnerekkel szemben és azok ideológiái ellen. Ez az amerikai felfogás támogatja a különböző országok társadalmi mozgását, de “nem csendőrködik felelte”. Ez az irányvonal nem keres szövetségeseket, s nem kreál ellenfeleket, hanem rokonszenvvel és realizmussal nézi a kulturális térségek belső társadalmi alakulását. Társadalmi stabilitása teszi — írja Konrád — hogy az USA-ban az ilyen irányú gondolat termékeny talajra talál. Az ötvenkét állam közül egyikben sem kell tartani attól, hogy szeparatista, kiválási mozgalomnak sikere lenne. “Kínai, orosz, néger, zsidó, spanyol, olasz, ír, legyen akármilyen származású az állagamerikai, éljen bár nagy országának bármelyik zugában, örül, hogy amerikai s ennek az örömének a novemberi hálaadó ünnepen kifejezést is ad.” Itt ugyan elismeri Konrád, hogy Moszkva számára egy ilyen fajta integrációnak a víziója sokkal távolibb és egy hasonló irányvonallal való azonosítás kockázatosabb is. “Moszkva fővárosa egy olyan országnak, melynek minden második lakója nem orosz, s nem is akarja magát annak tekinteni. Székhelye a Varsói Paktumhoz tartozó országok szövetségének, amelynek tagállamaiba időnként, a szövetség megszilárdítása érdekében, páncélos hadosztályokat kell küldeni.” Konrád szerint a világkommunizmus tudata, a pravoszláv küldetéstudat és az a kísértés, hogy a világ legnagyobb hatalmának szerepe vár rá akadályozza az amerikaihoz hasonló integrációnak természetes fejlődés útján való kialakulását. "A moszkvaiakat jobban csiklandozza az a gondolat — írja Konrád — hogy Moszkva legyen a világ közepe, mint Washington többnyire fekete polgárait." Mégis bíztató tendenciát lát az irányban, hogy legalábbis Kelet-Európábán vannak már erők, amelyek az államsz(x:ializinusl, a szocialista demokrácia, az emberi jogok érvényesülése felé próbálják fejleszteni. Enigmaként szögezi le: "A szcx;ializmus történelmi gyakorlat, reformálható intézmények együttese, amelyben nemcsak az állam neveli a társadalmat, hanem a társadalom neveli az államot.” Elveti azt a pesszimista felfogást, amely azt vitatja, hogy államszocializmust nem lehet a szocialista demokrácia irányába fejleszteni. Szerinte, az értelmiségi osztály képes arra, hogy uralmát hajlékonyabbá, elegánsabbá tegye. Reméli, hogy a szocializmus harmadik korszaka — az első Sztálin kora, a második, ami utána következett. — rövidesen megjelenik a horizonton. “Ez sem lesz paradicsom de élhetőbb, serkentőbb lesz", ez az amit Konrád “a szocializmus alkotmányos korszakának nevez." Arra a következtetésre jut, hogy a különböző érdekek képviselete szükségszerűen többpári rendszerre kell, hogy vezessen, ami következésképpen társadalmi stabilitást fog jelenteni, úgy hogy kormányváltozás nem fog rendszerváltozást okozni. A reformok bekövetkezése elkerüfhejetlen, — írja Konrád — bár hosszú és kitartó türelem kérdése, ami egy “közvetítő időszakot” feltételez a jelenlegi állapot és a demokratikusabb alternatíva között, de ami végül is "az állam és a társadalom Íratlan szerződéséi újra fogja értelmezni." Optimizmusát arra alapítja, hogy a rendszer sztálini mélypontjához viszonyítva a társadalom képes volt ellenállni az államnak az ellene folytatott kérlelhetetlen háborújával szemben. Szerinte az államnak nem sikerüli megtörnie a társadalmat. Kevesebb a letartóztatás, a rendőri üldöztetés. Igaz, hogy ha a társadalom meglazítja az “ideológia kényszerzubbonyát" magán, a politikai élet időről-időre megszorítja a szájakat. Optimizmusát még arra is alapítja, hogy a kultúrában előretörnek a tapasztalati tudományok éspedig az értékítéletek rovására, aminek következtében lemorzsolódik a páriélet mitológiája, s előtör, amit Konrád így nevez, "a kelet-nyugat köznyelve." Ahogy a gazdaság nem tud csukott maradni, úgy a kultúra sem, az elszigelelődési paranoiát nem lehet fenntartani. “Az idő nem az állam monopolhatalmának, hanem a társadalom autonóm erőinek dolgozik,” — írja Konrád. Higgadt bölcsességéből kilépve azt írja: "Optimizmusom néha odáig ragad, hogy azt hiszem a század végére a politikai funkcionáriusok között is sokan megértik, a politikai kényszermegoldást. Kinek jutna eszébe politikai vitába bocsátkozni ma, mint Lenin idejében, az áramszolgáltatás fontosságáról." Gutta cavat lapidem, a csepp vájja a sziklát és valóban sok víz fog még lefolyni a Volgán, amíg az államszocializmus felolvadhat annyira, hogy Konrád kedvelt kifejezését használva, "a társadalom szocializmusának kultúráját" magába szíva attól megtermékenyülhet. TORONTOI MAGYARAJKU ZSIDÓK SZÖVETSÉGE 1984 május 6-án, vasárnap délután 4 órai kezdettel a Belh Sholom Synagogue nagytermében (1445 Eglinton Ave. West) ünnepli IZRÁEL ÁLLAMA ALAPÍTÁSÁNAK 36. ÉVFORDULÓJÁT Vendégszónokok: Rabbi Dávid Monson Rabbi Dr. Moshe Carmilly Ünnepi Műsor: ének: Kelen Tibor és Kelen Gabi zongora: Száva Marika Programvezetők: Dr. Farkas Imre és Tarján András Műsor után kávét, teát, süteményt szolgálunk fel, mely a jegy árában bennfoglal tátik .Jegy ára személyenként: $12.00 Jegyek kaphatók: az egyesület irodájában, 3565 Báthurst St. kedd-csütörtök és vasárnap délután — a Menóra kiadóhivatalában 1378 Báthurst St. telefon: 656-5219
