Menora Egyenlőség, 1981. január-március (20. évfolyam, 838-847. szám)

1981-02-14 / 844. szám

AVAGY MIÉRT ÉRZI MAGÁT AZ TERROR INTERNATIONAL eszelőS’Khadafi győztesnek? 4 © 1981 febrnái 14 * MENÓRA__________ ____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________ “Bár terrorista csoportok már évszázadokkal ezelőtt is működtek, a terroristák mai szervezettsége és tevékenysége a civilizált világ legnagyobb fejfájása”. — Anwár Szádát, Egyiptom elnöke, 1979. no­vember 6. Néhány héttel ezelőtt egy, egyébként jóindulatú és tájékozott olvasónk, ‘szememre vetette, hogy a sajtó, beleértve a Menórát is, túl sokat foglalkozik a nemzetközi terrorizmussal, melynek folytán a terrorizmus értékelése túlzott jelentőségű. S az “elszigetelt bolhából problematikus elefán­tot csinálunk”. Feltehető, hogy említett olvasónk mellett számosán akadnak hasonló felfogással. Aminek legegyszerűbb magyarázata talán az, hogy az észak-amerikai földrészen vi­szonylag kévék a terrorcse­lekmény, vagyis nem érezzük saját bőrünkön annak hatását. Talán ha néhány hetet töltenénk Izraelben, Iránban, Csádban, Dél-Afrikában vagy Írországban, valószínű, hogy a “bolhacsípést” kevésbé becsülnénk le... Röviddel ezelőtt, finnországi tartózkodásom alatt, találkoz­tam két angol újságíróval, Christopher Dobson és Ronald Payne urakkal, akik tíz év óta speciális riporterei a London Sunday Telegraph terrorizmust boncoló rovatának, s akiknek könyve: “The Terrorists; Their Weapons, Leaders and Tactics” felkapott olvasmány Európában, s valószínű, hogy hamarosan Észak-Amerikában is kapható lesz. A konferencia szünideiben folytatott beszélgetéseim a két riporterrel csak megerősítették hitemet, hogy a terrorizmus a világbéke egyik legádázabb ellensége és a normális életmód kifejlesztésének határozottan legnagyobb akadálya. A második világháború utáni függetlenségi törekvések szélsőségesen anarchikus csoportjai voltak az első szer­vezett terrorista sejtek, s az' izraeli függetlenség kikiáltása utáni palesztin menekültek radikális elemei e sejtek kiter­jesztésében látták konszolidált kormányok elleni hadakozásuk sikerét. Persze, e sejtek egy bizonyos cél kivívása érdekében alakultak, s kezdetben nem volt nemzetközi jellegük. Róbert Moss, a Daily Telegraph jóltájékozott munkatársa és a terrorizmus struktúrájának egyik kitűnő ismerője, “The Spike” című könyvében már évekkel ezelőtt megállapította, hogy még a legerősebb és legszervezettebb terrorista mozgalom is jelentéktelen mindaddig, míg egy erőteljes ország — vagyis egy nagyhatalom — nem áll mögötte. Következésképpen a PLO, az IRA, a Red Brigádé, a Fekete Szeptember és más jólszervezett terrorista csopor­tok akkor lettek igazán befolyásosak, rettegettek és bizonyos tekintetben eredményesek, amikor a Szov­jetunió vette kezébe irányításukat, kiképzésüket, pénzzel és fegyverrel való ellátásukat. Ez a moszkvai irányitószerep mai világunk egyik legnyíltabb titka, amelyről — különösen a nyugati világban — senki sem beszél. A détente “szelleme” olyannyira megfertőzte az amerikai és európai nagyhatalmak politikusait és publicistáit, hogy a “gyakorlatiasság etikettje” ostoba hallgatásba burkolja az egyébként szókimondó és szabadsággal büszkélkedő hírlapokat és magazinokat. A Szovjetunió alig leplezi röhögését: katonai dominálása és ideológiai propagandája szabadon fejlődik. A terroriz­musból egyetlen országnak sincs szemmellátható előnye, kivéve a Szovjetuniót, amely a kapitalista országokban támogatott rendbontást találja legeredményesebb hadjáratának ideológiája terjesztésében és befolyása megerősödésében. A Terror International struktúrájának végleges megalapozására csak a hetvenes évek második felében került sor. Bár a szovjet támogatás első jelei már a hatvanas évek­ben megmutatkoztak, a terrorista cselekmények ad-hoc jellegűek voltak és impulzív célok elérésére irányultak. A nemzetközi terroristák kiképzése Libanonban, Kubában és Kelet-Német­­országban folyt, központi irányítás nélkül. Az ellen­terrorista rendőrségek és speciális ügynökségek megszer­vezése viszonylagos sikerrel járt, s az elszigetelt terrorista akciók a Közép-Keleten, Olasz­országban, Írországban és egyes afrikai országokban csupán időleges irritációkra adtak okot. Juri Andropov, a szovjet KGB parancsnoka 1976-ban kapott szabad kezet a Terror In­ternational bomladozó sejt­jeinek megerősitésére. (Moszkva mindaddig a “békés egymás mellett való élés” lejárt grammofonlemezét forgatta, s nem akarta a terrorizmus nyilt támogatásával felborítani a détente propagálásában való látszólagos vezetőszerepét.) An­dropov elvtárs részletes tervet dolgozott ki az egyes sejtek számára: hol, mikor és milyen mértékben alkalmazzanak szabotázst, emberrablást, gyilkosságot, légikalózkodást, stb. A kirakatban továbbra is olyan bábuk sütkéreztek, mint| Yasszer Arafat, Pietro Marriotti, Sean O’Cleary,1 Carlos, Maró Yamatuga és Moammár Khádáfi, de az irányítás a tapasztalt Juri kezében összpontosult, aki több mint egy évtizeden át elsőrangú besúgórendszert dolgozott ki a Szovjetunió közép- és kelet­európai gyarmatain, Kubában, Vietnámban és Észak- Koreában. A Kremlin egy évi kétszázmillió dolláros költség­­vetést engedélyezett Andropov­­nak a Terror International , koordinálására. Az arab világban bekövetkezett szakadás következményeként Líbia mellett Szíria és Libanon is jelentős szerepet kapott a terrorizmus támogatásában. Khádáfi olajból származó dollármilliárdjai mellett a kétszázmillió dolláros szovjet költségvetés aprópénznek számit. Angliában, Kenyában és Olaszországban leleplezett terrorista sejtek főhadiszállásain modern fegyverek arzenálját találták, köztük az orosz gyártmányú SAM-7 kézből kilőhető, repülőgép lelövésre szolgáló rakétákat líbiai export­cikkeként álcázott karton­­obozokban. Izraeli, angol és francia kémelhárító jelentések szerint a líbiai diktátornak hihetetlen mennyiségű orosz hadianyag áll rendelkezésére. Az Andropov-koordináció eredményeként a terrorista kiképző táborok kilencven százaléka a Szovjetunióban található (mintegy negyven), míg további négy-öt Kelet- Németországban van. (Kubából és Csehszlovákiából elköltöz­tették a korábbi táboro­kat, főleg az éber ameri­kai megfigyelés rhiatt.) Dobson és Payne szerint a szov­jet táborokat tapasztalt katonai szakértők és viharedzett szabotőrök vezetik, köztük orosz, arab, kubai és japán. “tanárok”, sőt, — és Dobson meg is nevez hármat — volt angol és németszármazású zsoldosok, akik az afrikai és nyugatázsiai függetlenségi mozgalmakban fontos szerepet játszottak törzsi és politikai ellenzékiek elhallgattatásában. A fentiek ellenére azonban valami baj van a terrorista mozgalommal. Nem annyira Írországban és Olaszországban, ahol a terrorizmus bizonyos nacionalista érzelmekkel párosul, különösen Írországban, amelynek Angliától való elszakadási törekvései sok HÓRY LÁSZLÓ Ennek fele A danzigi hajógyár kantinjá­ban azon vitatkoznak, hogyan is néz ki Szovjeteurópában ásó­kat emlegetett és dicsért „liberalizálódás”. A legtalálóbb választ Fuchsschwanz, a zsidó könyvelő adja: „Úgy van az elvtársak, mint a bolondokházá­ban Zbignjevvel, aki órák hosszat a fal mellett ácsorog, fülét a falra tapasztva és hallgatózik. Észreveszi a főor­vos és megkérdi, hogy mit csinál? Mire a bolond: 'Pszt!!... Szorítsa maga is a falra a fülét!’ A főorvos kíváncsian engedelmeskedik, majd egy idő múlva: 'Zbignjev elvtárs, én a legnagyobb figyelemmel és igyekezettel sem hallok sem­mit’. A bolond sem marad adós a válasszal: 'Na látja, éppen ez az aggasztó. így megy ez már hetek óta’!” * Az elmúlt hetekben ezt a kérdést lehetett a leggyakrabban hallani Lengyelországban: „Hogyan kapott Gierek szív­rohamot?” „Levélben..." * „Mit tekintettek a lengyel háziasszonyok az utóbbi időben a legnagyobb szemtelenség­évtizedes múlttal rendelkeznek, hanem Afrikában és a Közép- Keleten. A PLO vezetőszerepe és tevékenységének közelmúlt­beli rekordja különböző támadások kereszttüzében áll. Míg az oroszok következetesen bírálták Arafátot szpóradikus jellegű terrorcselekményeiért, Khádáfi nem elégséges akciók i miatt visszavonta támogatását a PLO-tól, sőt, Líbiában tartózkodó ügynökeit bebörtönözte. Az eszelős líbiai diktátor szerint elérkezett az idő Izrael, Egyiptom, Szaudi Arábia és más, mérsékelt arab országok felszámolására, elvégre Líbia elegendő gyilkoló eszközzel ren­delkezik. Ugyanakkor Irak váratlan megtorpanása keresztülhúzta azt az andropovi tervet, amely szerint a terroriz­mus Tripoli-Beirut-Da­­maszkusz-Bagdad tengelye teljes se tréfa.... ajándékul egy húsdarálót kap­tak.” * Kania többször Brezsnyevhez repült, hogy gyorssegélyt kol­duljon: „Kedves Leonid elvtárs, ha nem akarod, hogy Lengyel­­országban kitörjön a forra­dalom, küldj sürgősen pár száz vagon húst, szalonnát, kolbászt a dolgozóknak!” Brezsnyev titkárnőjéhez: „Jegyezze kérem. Holnap 300 vagon hús, kolbász és szalonna útba indítandó Varsóba!” Kania. „Mindez csak egy részleges segítség, ezért könyör­göm Leonid elvtárs, küldessen lisztet is!” A vérző szívű „nagy testvér”: „Elvtársnő, intézkedjék, hogy 300 vagon finom liszt is azon­nal menjen a lengyel munkásságnak!” A kétségbeesett Kania nem tágít: ,,Kedves nagylelkű jótevőnk, Leonid elvtárs. Intéz­kedjék, kérem, hogy 2-3 vagon banánt, narancsot és datolyát is kapjanak dolgozóink. Tudja, most van Karácsony, a gyerekek és a nők igen vágyód­nak e csemegék után.” Brezsnyev elkomorulva: „Ezt nem ígérhetem...” Kania: ,,De miért nem? Hiszen sokkal nagyobb és érté­kesebb adományokat azonnal elrendelt?” „Nem tudhatom, hogy Kádár és Honecker elvtársak banánt, narancsot és datolyát tudnak-e káoszba borítja az arab és izraeli társéget és csaknem lehetetlenné teszi az amerikai ellenakciókat. Csakhogy Irak étvágya sokkal nagyobb mint egy rizikóval telített terrorista tevékenységben való részvétel: Bagdad álma az igazi arab egység megteremtése, s ennek az egységnek kézbentartása. Szaddam Husszein nem akar Khádáfival, Ászáddal és An­­dropowal egy tálból cseresz­­nyézni, elvégre még egy nem várt siker esetében is csak a másodhegedűs szerepét játsz­­hatná. A Moszkvával szem­beni teljes elhidegülésre csak azért nem került sor, mert az Irán ellen viselt háború miatt Bagdadnak további fegyverekre van szüksége Moszkvától a nyugatról megszerezhető hadianyagok hiányában. Khádáfi jelenleg a helyzet urának képzeli magát. Az Arafátra gyakorolt nyomás következtében a PLO látszólag beadta a derekát és hajlandó elismerni az elmebeteg diktátor vezetőszerepét. Khádáfi jól tudja, hogy míg az olajból szár­mazó dollármilliárdok líbiai bankokba kerülnek, a terroriz­musnak engedékeny magatartást kell tanúsítania anarchista ter­vei elfogadására. Amellett az “ultimate weapon”, vagyis az atombomba előállításának lehetőségére minden adva van Líbiában: pénz, Moszkvától kapott atomreaktor és a náci korszakból átmentett szakem­berek. Amennyiben ezt az atombombát sikerül előállítani, Khádáfi igazi győztesnek kiálthatja ki magát. Az atom­mal való zsarolás nyilvánvalóan priorizált eszköze marad a nem­zetközi terrorizmusnak. S az Iránban csaknem tizenöt hónapig fogvatartott túszokkal kapcsolatos langyos amerikai erőfeszítések nem sok optimiz­musra adnak okot a terrorizmus elleni erélyes fellépést illetően. $486.­$699.00 $699.00 $721.00 $734.00 $737.00 $651.00 $588.00 $ 632.00 ■V Magyat Pékség az East Side-on valódi magyar krumplis kenyér VIZES ZSEMLE. CSÁSZÁR ZSEMLE SÓSKIFLI és MINDENFELE PÉKSÜTEMÉNY. KENYÉR A.ORWASHER Inc. 308 East 78th St. NEW YORK * Tel: Bt 8-7 372 és 6569 HUNGÁRIÁN MEAT CENTER, Inc. SERTÉS-, MARHAHÚS KÉSZÍTMÉNYEK HÁZI FÜSTÖLT KOLBÁSZFÉLÉK, SZALÁMI ÉS AZ ÖSSZES FINOM FELVÁGOTTAK 1592 SEC0ND AVE. (82 és 83 otcik közt) NEW YORK, N.Y. 10028. — TeL 650-1015 CSAKIS ROMÁNIÁBAN Találhatja az eredeti DR. ANA ASLAN’S féle HÍRES 1 GEROVITAL 1 MEGFIATALÍTÓ Mú KEZELÉST Gondolkodott mir, hogy miért tudja néhány* vilighlrú színész, Író és politikus megórtzni az örök fiatalságét? És megfigyelte már, hogy ezek nagyrésze elzarándokol Romániába Dr.Aslan klinikájára? 2 Hetes gyógykezelés, utazás, szórakozás költsége $1250.00 — Retten egy szobában CARPATI NAT. COMTURIST a román állam turista szolgálata minden igényét osztályon felül elégíti ki, akár szabadságra, turizmusra, vagy tanulmányútra megy. Hotel rezerválás, autó bérlet Város és vidéki túrák. Szórakozás. A COMTURIST-on keresztül ajándék-utalványt vagy pénzt küldhet rokonainak, barátainak, akik ott azt vásárolhatnak amit akarnak (autó, ruházat villamossági felszerelések stb.) Ott töltött idejére osztályon felüli szállodák állnak rendelkezésére. A gyógykezelés költségében opera, színház, város-nézés is benne van. — felvilágosításért hívja a román turista irodát — nek?” „Ha valakitől karácsonyi szállítani?’ Kedvenc találkozóhely Yorkville-ban CAFE és RESTAURANT Legjobb nemei konyha — Remek cocklailok Finom házi sütemények Nyitva: szombattól csütörtökig reggel 10- tői éjfélig: péntekén és szombaton reggel l-ig I I NCIIION — DINNKR — SUPPF:R (212) KI. 7-7130 — Partyk számára kulönszobák 234 KAST 86 SI R. (2 és 3 Ave. közölt) N.Y.C. SÍRKÖVEK WEINREB BROS, and GROSS INC. and FORSYTH MONUMENT WORKS INC. Manhattan egyetlen magyar sirkóraktára új címe: 172 SufToIk Street, New York, N.Y. 10002. Tel.: (212) 254-2360, 473-2388. Előnyös áron készít minden kívánságnak megfelelő SÍRKÖVET Izraelnek most kell segíteni:adj többet a United Jewish Appeal ISRAEL EMERGENCY FOUND-ra BNAI ZION-on keresztül 138j East 39th St. New York N.Y. 10016 Egész éves, nem kötött Jegyek Budapestre vagy Budapestről $660.00 Egyirányú Jegyek, bármely irányba: $ 346.00 EGYÉNI UTAZÁSOK BEL ÉS KÜLFÖLDRE EGÉSZ ÉVEN ÁT: AUTÓBÉRLÉS—HOTELFOGLALÁS—GYÓGYFÜRDŐI BEUTALÓK VÍZUMOK BESZERZÉSE HIVATALOS FORDÍTÁSOK | Kéije legújabb: IKKA—TUZEX—COMTURIST áijegyzéktinket | HUNGÁRIA TRAVEL BUREAU 1603 Second Avenue New York, NY. 10028 Tel.: 212/ 249-9342 vagy 249-9363 All prlccx are subjíct lo changeü PÜSKI- CORVIN HUNGARIAN BOOKS, RECORDS & IKKA 1590 Second Ave. (82-83 St. kfat) New-York N.Y. 10028 (212) 879-8893 MEGJELENT: Faludy György összegyűjtött versei U.S.$ 22.- postaköltség $ 1.­NEM KELL MANHATTANBA MENNIE JÓ SÜTEMÉNYÉRT mtfnyit a hrtst HVtsban N. Y -ián m c^nd rewfó __ , un# árián vS*rutf/(e & <^Paótrieó Vnc. iM i (ipiiiUU aiaiságC sspsita friss Rétesek, magyar és Continentális sütemények nagy választékban kaphat RGyUMíS KISZOLGÁLÁS, ksrssss fd is Mrjn héstilat n fzlstss sittaéijütf Címé: 111-21 HEEKS 11*1 KE« TNt a ll-is sásay JImjsmI Td: (212)113I-I2II Litar's /úúi/et uamut&átaban-OPEAN 4, 4? co. ^ of Flushing MAGYAR HENTESÜZLET Friss felvágottak és húsok naponta Tulajdonos: Barna István T:358 - 7459 4141 Main St. Nyitva 7-tő ________(Samford és 41-es utcák között) Losonczy László A MAGYARORSZÁGI UTAZÁSOK KÖZPONTI IRODÁJA A HUNGÁRIA AZ UTAZÁS BIZALOM KÉRDÉSE! ALACSONY ÁRAK! SZAKSZERŰ ÜGYINTÉZÉS! A világ vezető légitársaságaival utazhat, kívánságnak megfelelő tartózkodási Időre: KLM-SWISSAIR-PAN AM -SAS. HÚSVÉTI CSOPORTJAINK INDULÁSI IDEJE: - KLM - BUDAPESTRE: Április 15-16NEW YORKBA: Április 13-16 Vissza: 14-90 napon belül APEX Jegyek, 14 — 90 napi tartózkodásra. BUDAPESTRE ROKONKIHOZATAL: Budapestről {New York $ 498.00 Los Angeles $743.00

Next

/
Thumbnails
Contents