Menora Egyenlőség, 1980. július-december (19. évfolyam, 814-837. szám)
1980-08-16 / 819. szám
,Mr.August J . Mo1nar P.O.Box lo34 N e a Brunswick, N e w Je rs sy o39o3 Second class mail ,, o a reoistration No. 1373 U * a* A * CANADA USA Second class mail paid at F lushing N.Y. 11351. Pi.No. 104970 AUG 1 5 1980 NEM AKAR KÖTELET VENNI? Vlagyimir Iljics Uljanov, más néven Lenin jósolta meg még a kommunizmus kezdeti éveiben, hogy a kapitalistákkal könnyű lesz kereskedni, mert a kapitalista olyan fajta, amely profitért boldogan adja el azt a kötelet, amelyre majd felakasztják. Ez a lenini megállapítás eddig sajnálatosan igaznak bizonyult, mert a nyugati kapitalista világ profitja kedvéért ellátta a Szovjetuniót mindennel, amit felhasználhat ellene. Fontos volt a számitás, mert ezeknek hiányában a Szovjetunió már rég éhenhalt vagy szétesett volna. A legutóbbi időkben a nyugat még túl is tett Lenin feltételezésén, mert most már arra is hajlandók voltak, hogy a Szovjetuniótól vásárolják meg azt a kötelet, amire aztán felakasztják őket. Ennek legszebb példája a szovjet gyártmányú Lada gépkocsi. A Lada a szovjet autóipar büszkesége, olyan szovjet gyártmány, ami nem szovjet gyártmány. Néhány évvel ezelőtt a Kreml megvásárolta a Fiat autók licence-ét és mivel a gyártáshoz a technológiájuk sem volt meg, Olaszországból hozattak égy teljes gyárat, amelyhez Irkutz közelében egy teljes várost építettek. Olasz mérnökök, technikusok vezetik még ma is az üzemet. A józan ész ezekután azt tételezné fel, hogy a Lada nem lehet versenyképes a Fiattal. A józan észnek azonban, mint ez manapság szokásos, ezúttal sincs igaza. A Lada az elmúlt hónapokban betört a kanadai piacra, hiszen darabonként 1500 dollárral olcsóbb, mint eredeti olasz mintadarabja. Ez azzal érhető el, hogy egy öntudatos orosz munkás csak 45 százalékát hajlandó elfogadni, egy, a Fiat által kizsákmányolt olasz proletár fizetésének, másrészt pedig a nemes valuta beszerzése érdekében a Szovjetunió önköltségi áron alul szállítja a „ládáit” Kanadába. Ugyanakkor az elmúlt hónapok során Ontarióban egymás után álltak le az autógyárak üzemei. Tizenkétezer munkás vesztette el kenyerét és kénytelen olyan munkanélküli segélyen tengődni, ami alig a duplája az irkutzi dolgozók bérének, akik persze már nem az átkozott Bedeaux szalagon, hanem a dicsőséges Sztahanov szalagon dolgoznak. Mint az eredményből láthatjuk, ez alapvető különbség. Most aztán Davis ontarioi miniszterelnök felszólította a federális kormányt, hogy tiltsa be a Ladá-k behozatalát. Az országban pedig rohamtempóban növekszik a Lada ellenes bojkott kampány. Igazuk van. Ne vásároljuk meg az oroszoktól saját gazdasági pusztulásunkat. Az a néhány tucat üzletember, aki ezt profitábilisnak érzi, vegye meg közvetlenül Moszkvából —1 a kötelet. PLAKÁT ELŐTT ALLVA Elképedve álltam a napokban egy politikai plakát előtt Torontóban. Harcra szólítottak fel benne egy szervezet ellen, s mivel úgy éreztem, tökéletesen egyetértek a plakát íróival, figyelmesebben kezdtem böngészni. És akkor szomorú dolgokra jöttem rá. Már a fasizmus elleni harc örömét s gyönyörét is elvették tőlem. A plakát ugyanis arra szólított fel, hogy tiltakozzam a Ku-Klux Klán működésének kanadai engedélyezése ellen. Mert — állítja a plakát — ez a szervezet, amelyről Amerikában is bebizonyosodott, hogy egyrészt véres fasiszta szervezet, másrészt különben sem kellett ott jóformán senkinek, most Kanadában próbálja zászlaját bontani, ami (ismét csak a plakát szerint) halálos veszélyt jelent a demokráciára és nem védekezhetünk másként, csak úgy, ha az összes kisebbségek összefognak ellene. Bár valami logikai bukfencet már itt is éreztem (miért kell összefogni egy szervezet ellen, ami amúgy sem kell senkinek), nagyjából mégis egyetértettem. De jaj, ekkor a plakát felsorolta, hogy kik azok a kisebbségi csoportok, akiknek össze kell fogniok. Természetesen a négereknek, a nyugatindiaiaknak és a zsidóknak. És ezen kívül további kisebbségi szervezeteknek, mint például a „vidám fickóknak” (gay), márminthogy a homosexuálisoknak, és a nemzetközi trockistáknak. Ekkor már végképp elkeseredtem. Mert azt még csak valahogy tudom eszemmel követni, hogy bármilyen rossz véleményem van is a trockistákról, ez egy politikai szervezet, amely ellentétes álláspontot képvisel, mint a Ku- Klux Klán náciai. Ellentétes? Nem. Ugyanazt csak fordított jelszavakkal. De mi az, hogy a homosexuálisok kisebbségével kell összefogni? Félreértés ne essék, tántoríthatatlan őződésem hogy senkinek nincs joga beleszólni az emberek magánéletébe, így abba sem, hogy kit kívánnak kiválasztani ágypartnerükként. Még hevesebben tiltakoznék az ellen, ha azért egyes embereket hátrányos megkülönböztetés érne. De miért tételezik fel rólam, hogy azért, mert én történetesen zsidó (vagy néger, vagy nyugatindiai) vagyok, automatikusan szövetségesként kellene elfogadnom a homosexuálisok mozgalmát, a nácik ellen? Néztem, néztem a szöveget és rájöttem, hogy a plakát íróinak a leghalványabb fogalmuk sincsen sem történelemről, sem politikai ideológiáról. Mert, ha csak a legminimálisabbat is tudnák, úgy agyukba villanna, hogy a kisebbségi csoporthoz való tartozás nem szabad választás kérdése. Kisebbségi csoportba valaki beleszületik. Ha valaki hajlama vagy kedvtelése alapján csatlakozik egy bizonyos szervezethez, az nem vallhatja magát kisebbségnek, mert attól, hogy valakinek bélyeggyújtés a hobbyja, még nem kívánhatja azt, hogy neki különleges előnyöket biztosítsanak a társadalom többi tagjával szemben, s ha valaki hasonnemúekkel kíván lefeküdni, az nem kívánhatja, hogy neki másfajta törvényeket biztosítsanak a szerelmi életre, mint aki az ellentétes nemet kedveli. Bőségesen elég, ha a törvény kimondja, hogy szerelmi életével mindenki azt csinál, amit akar. De nem tudnak a plakáürók történelmet sem, mert ha ismernék azt az idológiát, ami ellen harcolni akarnak, úgy tudnák, hogy soha még a homosexualitás olyan támogatásban, hivatalos jóváhagyásban nem részesült, mint a nácizmus főfészkében, Hitler Németországában. Az SS-ről, a Hitler Jugendról köztudomású volt, hogy a homosexuális orgiák majdnem akkora szerepet játszottak a szervezet életében, mint a zsidóölés. Ebből világért sem akarnám azt a következtetést levonni, hogy a homosexualitásnak valami köze lenne az antiszemitizmushoz, csak azt, hogy a zsidóságnak a homosexuálisok nem szükségszerű szövetségesei. Az egész plakátszöveg, teljesen zagyva és éppen ezért nem is számíthat arra, hogy ennek alapján, bármiféle harci szövetség alakuljon ki — pláne egy olyan szervezet ellen, ami állítólag nem kell senkinek. Még este lefekvéskor is ezen füstölögtem, amikor hirtelen fiatalkorom jutott eszembe. És rájöttem, nekem is volt olyan időszak az életemben, amikor hangosan ordítottam olyan jelszavakat, amiken csupán 2 percet kellett volna gondolkodnom és rájöttem volna, hogy marhaság. De ebben az időben még nem volt időm gondolkodni, mert állandóan kiabálni kellett. És akkor lassan kezdtem megbocsájtani ezeknek a „mai fiataloknak”. Úgylátszik kor és politika valahogy összefüggnek. Nincs olyan fiatal, aki ne akarná valamilyen formában megváltani a világot. Az egyik úgy, hogy meg akarja váltani A-t B-nek a legyilkolása árán, a másik úgy, hogy B jóléte érdekében vérpadra küldi A-t. Végeredményben ez a politika. Aztán, amikor az embereknek benő a fejelágya, akkor rájön, hogy A és B egyaránt ugyanúgy nem érdemlik meg a halált, mint ahogy A és B egyaránt alkalmatlan és érdemtelen a megváltásra. Ez az, amit az emberek politikai fejlődésnek szoktak nevezni, holott csak egyszerűen a politikától való megutálkozásról van szó. Igen ám. de vannak emberek, akik még felnőtt korukban is politizálnak. És mert a politikai élet éppen úgy a szamárlétra rendszerén alapszik, mint a közhivatali kinevezés, ezek az öreg politikusok előbb-utóbb a csúcsra érkeznek. Vagyis kik a hivatásos politikusok s így a népek vezetői? Ezek szerint azok, akik öregkorukra is megőrzik ifjúkori meggondolatlanságukat, a hőbörgés nemes lelkesedését s akik az 50- es, 60-as éveik táján sem higgadnak le annyira, hogy valami komoly dolgot lehessen rájuk bízni. S mivel komoly dologra nem alkalmasak, tehát arra szólítanak fel minket, hogy ismerjük el őket felettünk álló vezetőknek. Na, de végeredményben, mit is várhatunk olyan emberektől, akik halálos komolysággal elénk állnak és szemrebbenés nélkül a pofánkba mondják, hogy: ’’engem válasszatok, mert én okosabb vagyok, mint ti”. És mivel a demokrácia játékszabályaihoz hozzátartozik az, hogy valakit meg kell választani, tehát közülük valamelyik tényleg vezetővé válik, vagyis elismerjük, hogy ő az okosabb, hiszen ő az, akinek nincs ideje gondolkodni, mert folyton kiabálni kell. Tehát, kedves fiatal barátaim, ott a nemzetközi trockistáknál vagy Marxista Leninista csigabigagyújtőknél, vagy minden egyéb hasonló szervezetnél, akik nyilván tele vagytok jóindulattal, (A-t öljük, vagy B-t öljük ez itt a kérdés) ne csodálkozzatok, ha nem veszek részt a szövetkezésben. Hiába szólítotok fel plakáton, úgylátszik tényleg öreg vagyok és fáradt, (meg az is lehet, hogy mostanában nincs időm kiabálni, mert néha gondolkodni kell), de nem szövetkezem sem a négerekkel a Ku-Klux Klán ellen, se a Ku- Klux Klánnál a négerek ellen, sem a homosexuálisokkal a heterosexuálisok ellen, sem a fiatalokkal az öregek ellen, sőt — bármennyire csodálkoztok ezen — még az öregekkel sem a fiatalok ellen. Drága, kedves, lelkes, jószándékú ifjú barátaim, ha akaijátok egyétek meg egymást életben és plakáton. Csak engem hagyjatok békében. E.q. Egy nyugaton gyakran megforduló budapesti külkereskedelmi exponens az alábbi megjegyzést tette a második üveg jóféle gumpoldkircheni fehér bor mellett, hangját halkabbra fogva, egy régi barátjának: „Prófétáink megint egy reformmal próbálkoznak és négyszöget akarnak csinálni a körből, nem akarván megérteni, hogy még senkinek sem sikerült fából vaskarikát formálni.” Valóban: Moszkvában még mindig Marx áz Isten és Patolicsev az ő prófétája, aki ahelyett, hogy megkérdezne egy tapasztalt röcsögepiskolti hajdani szatócsot, állandóan új reformokat akar a szovjet-európai gazdaságokra kényszeríteni, hogy bebizonyítsa, ha fene fenét eszi is, a legjobb kapitalizmus a vörös államkapitalizmus, amelyről okos pesti zsidó közgazdászok évtizedek óta tudják, hogy az egy olyan önmagába visszatérő görbe, amelynek minden pontja egyenlő távolságra van a józan észtól és a sikertől. Az eredmény? ...Örökös melléfogások, kudarc, növekvő külföldi eladósodás! A vélt kiút? ...Kísérletezés újabb átszervezésekkel, reformokkal!... Most éppen a Borgazdasági, a Cukoripari és a Dohányipari Vállalatok Trösztje adta be a kulcsot, azaz ment csődbe, ami nem kevesebb, mint 30 állami vállalatot rendített meg gyökeresen. Mit tesz ilyenkor a gondos atya, azaz az állam, amelynek semmi sem drága a nép zsebére? Először is felosz-HORY LÁSZLÓ: Csődbe jutott állatni trösztök latta június 30-án a trösztöket és a következő napon életre hívta a Boripari, Cukoripari és Dohányipari Irodát, amelyek a legtipikusabb fából vaskarikák, ugyanis semmiféle gazdálkodási jogkörük sincs! Mi a dolguk akkor? Első és legfontosabb feladatuk — képzelhető, hogy azt az érdekeltek mily páratlan lelkesedéssel fogadják — a trösztök alkalmazottainak felét szélnek ereszteni. Amikor útilaput kötöttek a sok alkalmazott talpa alá, vigasztalóul Csizmadia György miniszteri tanácsos azzal tette őket az utcára, hogy az állam olyan gazdasági rendszer kialakításával fog „kísérletezni”, amelyben „jobban érvényesül majd a vállalatok önállósága". Óvatosan hozzáfűzte még, hogy az „új modell hatékonyabbnak ígérkezik”, de csak „kevés idő áll rendelkezésre”, amit a kenyér nélkül maradt alkalmazottak fenntartás nélkül alá írnak. Persze a felelős reformer ezt másként érti. A rövid átmeneti időben ugyanis a volt trösztöknek el kell készíteniük a féléves mérleget, azután következik a felszámolás és aj esetleg megmaradt pénzügyi alapok felosztása a vállalatok között. Komplikáció van elég: az érvényes termelési és értékesítési tervek még a tröszti kaptafára készültek, problématikussá válik a folyamatban lévő vállalati beruházások zavartalan végrehajtása, valamint a hitelek esedékes törlesztése, egyidejűleg elő kell késziteni a VI. Ötéves Tervet, számolni kell az önállóbbá váló vállalatok eltérő helyzetével és last bút nőt least a létszámcsökkentés artatlan áldozatainak keserű elégedetlenségével, kiknek fent nevezett minisztériumi potentát vigasztalásul azt írta a munkakönyvébe, hogy „akik elmennek, találnak munkahelyet...” Csak azt felejtette közölni, hogy hol és hogyan. Na, de az új irodákhoz átkerülő személyzetnek sem lesz gyöngyélete. Csizmadia elvtárs nevéhez illő szakmai könnyedséggel fejelte meg a kínos problémát, mondván: „Az irodáknál kisebbek lesznek a személyi jövedelmek”. Kajtor István, a Cukoripari FIGYELEM! FIGYELEM Az idén korán vannak az Újévi KÜLDJE ÚJÉVI JÓKÍVÁNSÁGAIT A MENDRR Útján Tavaly már 700 magyar zsidó család ezt tette. EGYETLEN TELEFONNAL MEGOLDJA A PROBLÉMÁT Adja lel njevi üdvözletét telefonon a központi, vagy valamelyik helyi szerkesztőségünkben Iroda új főigazgatója sem valami optimista: „Sok még a rendezetlen kérdés... A dolgozókat leginkább izgatja, hogy várjuk a költségvetés és a besorolás jóváhagyását”. Ez az iroda 11 cukoripari vállalatra, a Cukortermelési Kutatóintézetre, a „Magyar Édesiparira és a megalakulóban lévő Cukoripari Szolgáltató Vállalatra fog felügyelni, miközben koordinál, elemez és értékel. Az igazi felelősséget a vállalati igazgatók nyakába varrták. A vállalatok adják az alaptőkét is, ami ugyan a legtöbb esetben még hiányzik, de meg van a működési szabályzat. Az irodák irányítása az Igazgató Tanács kezében lesz, amelyben minden érdekelt, szakmabeli vállalatot annak igazgatója fog képviselni. A vállalati igazgatók szerepe egyáltalán nem irigylésre méltó, mert tőlük nem egy „Kunststück”ct követelnek. Például: Kötött árak mellett differenciálni kell a vállalatok eredményességét. Máris olyan hangok voltak emiatt hallhatók, hogy ha a vállalatokat magukra hagyják, nem egy „hamarosan bezárhatja kapuit”. Az Iroda a vállalatvezető igazgató munkaadója, akinek elöntéseit „befolyásolja”, azaz előírja, de a felelősséget az igazgató nyakába varrja. A létszámcsökkentés ostora is első sorban az ó hátán csattog, nála jobban senkit sem gyűlöl az utcára dobott dolgozó. Jellemző az átszervezés okos és előrelátó megszervezésére, hogy egyik főpotentát a sajtóban elszólta magát: „Számos kérdésben magunk sem látunk tisztán”. Paradox helyzet áll elő, mert azok kerülnek hátrányosabb helyzetbe, akiknek munkájára tovább is számítanak. Az Irodáknál ugyanis lényegesen alacsonyabb lesz a Fizetésük, mint korábban a Trösztnél. De ráadásul le is fokozzák őket, sok csillagot letépnek a büszke trösztvezetők gallérjáról: az igazgatóhelyetteseket főosztályvezetőkké, a főosztályvezetőket osztályvezetőkké, a főelőadókat előadókká degradálják. Az irodák, mint költségvetési szervek nem fizetnek nyereségrészesedést, ami praktikusan azt jelenti, hogy egy főigazgató évente 30,000 forinttal kevesebbet fog keresni. Képzelhető, mily fékezhetetlen az általános lelkesedés! A Boripari Iroda előszobáiban is hangos a sírás-rívás, mert könyörtelenül kitették a szűrét számos olyan alkalmazottnak is, aki több, mint 20 évet töltött a megszüntetett trösztnél. Itt hét vállalatból megalakul a Borgazdaságok Társasága laza kapcsolatokkal. Ha nem történnek gyors tárcaközi intézkedések, nemcsak a Trösztök, de sok startoló vállalat is hamarosan csődbe kerül az első évben megfelelő pénzügyi alap híjján.
