Menora Egyenlőség, 1980. július-december (19. évfolyam, 814-837. szám)

1980-12-20 / 837. szám

1980. december 20. * MENÓRA 7 oldal CLAIRE KENNETH: Mikor a “Randevú Rómá­ban” című regényemet ír­tam, ahányszor bementem a Syxtusi kápolnába, min­dég szinte megigézve cso­dáltam Raphael festményeit. Firenzében, az Uffizi kép­tárban a szelidarcú Madon­náiban gyönyörködtem, így rögtön sejtheti a kedves ol­vasó, hogy nem a XlV-ik századbeli nagy olasz festő­ben csalódtam . . . Ez a Raphael, akiről szó van, nem Istenáldotta mű­vész, hanem egyszerű “han­­dyman” ebben a huszonnégy emeletes felhőkarcolóban, ahol lakunk. Bárgyú moso­­lyú, nagy behemót fickó, akit többször láttam, amint játszi könnyedséggel emel­get hatalmas koffereket és szinte hörögve a hálától, kö­szönte meg a féldolláros bor­ravalókat. Ez az én emberem! gon­doltam és őt szemeltem ki arra, hogy költözködésemet intézze. Ugyanis a tizenha­todik emeletről, egy hatodik emeleti lakásba készültünk hurcolkodni. Miután a páros számú emeletekre, ugyana­zok a liftek járnak, egysze­rűnek látszott az egész. A 16-on berakják a bútort, a 6-on kirakják. Ehhez nem kell “Movtng company". Ezt egy ilyen handyman is meg tudja csinálni. Hogy miért határoztam el ezt a lakás változtatást, sen­ki sem értette. Otthonom hatalmas ablakaiból pompás kilátás nyílt a Hudson fo­lyóra, a Pallisadok sziklás dombjaira, a Washington hídra és az Olympiai méretű uszodára. Igen ám, de tera­szom nem volt. Nem vagyok irigy természetű, mert ak­kor már belehalhattam vol­na az irigységbe, hogy egyes barátnőimen úgy függnek a brilliánsok, mint karácsony­fán a díszek, hogy szekré­nyükben már alig fér el a sok csincsilla és coboly, a Cadillacjukat gyakrabban cserélik mint a hajszínüket, vagy milliomos férjeiket. Én csakis és kizárólag, a teraszt irigyeltem! Erre vágytam és semmi másra, főleg mikor azt a cvikkeres középkorú urat figyeltem,' akinek a teraszára olyan rá­látásom volt, mintha egy pá­holyból nézném az előadást. Nem mintha a cvikkeres olyan hódító jelenség lett volna, mint valami film­sztár. Kis kopasz emberke volt, kockás pizsamájában már korán reggelizett a te­raszán, közben a New York Timest lapozgatta. Hű hit­vese (ez olyan kövér és csú­nya volt, hogy csakis hű le­hetett !) szervírozott neki, majd ő is leült kávézni. Ké­sőbb a cvikkeres eltűnt, a nej nagy hajcsavarókkal a fején öntözte a terasz virá­gait, majd elomlott egy nyugágyon és napozott. Ek­kor kulminált bennem az irigység! Nekem ahhoz, hogy napozzak le kell men­nem a swimming poolhoz, soha nem olvashatok nyu­godtan, valaki mindég oda­telepszik a strandernyőm alá és elmeséli élettörténe­tét. Azt hiszem, minden író Csalódtam Raphaelben ezt utálja a legjobban, mi­kor valaki azzal kezdi a be­szélgetést; — Az én életem olyan mint egy regény, ezt kellene önnek megírni . . . Esténként megint ellen­állhatatlan vágy fogott el egy terasz után, mikor lát­tam, hogy cvikkeresék ott fogadják a vendégeket, ita­lokat szolgálnak fel, később néhány pár táncra is vete­medik. A tangóvilágítást a George Washington Bridge kivilágított íve szolgáltatja és a neonfények a Hudson felett. (Nem a Nílus felett ... A Szerk.) Hónapokig tartó bonyo­dalmak után, a házkezelőség beleegyezett, hogy egy sok­kal drágább, sokkal na­gyobb, teraszos lakásba te­gyük át székhelyünket. Ra­phael! a ház előcsarnokában sikerült elkapnom és rög­tön nekiszegeztem a kérdést, hogy vállainá-c a költözte­tést? . . Megnyugtatott, bogy ő gyakorlott szakem­ber ebben, mutassam meg neki, mennyi bútor van, ak­kor tud árat mondani. — A szenyorita meg lesz elégedve! ... Egy kis kedves társalgás nem árt ilyenkor és megkér­deztem, hogy ugye ő Puerto- Rico-i ? Indignálódva nézett rám, mint akit mélységesen meg­sértettek. — Nem! Én és egész csa­ládom a Dominican Repub­­licból jöttünk New York­ba !.. . Hogy mi a nagy különb­ség és miért kellett így fel- * háborodni Raphaelnek, azt persze nem értettem. Felérve a 16-ik emeletre Raphael körülnézett a lakás­ban és így szólt: — Ötven dollárért vállalom! . . . Körülbelül ennyire szá­mítottunk. Mindenestre jónak láttam figyelmeztetni, hogy az . óriás méretű kinyitható re­­kamié, nagyon nehéz. — Jésus segítségével ■majdcsak leviszem! . . . Nagyszerű! Ha ez ilyen vallásos, legalább biztos le­hetek benne, hogy semmit sem fog ellopni. A faltól-falig nagy sző­nyeg levitele, szerintem szin­tén probléma lesz, erre is felhívtam a figyelmét. — Jésus segítségével sem­mi sem nehéz! . . . Most már egyenesen el voltam ragadtatva ettől a Raphaeltől. Igazán jól vá­lasztottam, egy ilyen vallá­sos lelkű embert nyugodtan hagyhatok a lakásban. — Tehát vasárnap reggel fél hétkor? — Igen, nagyon pontos leszek! ötven dollárt kapok és Jésus számára huszonöt dollárt kérek! Megdöbbentem. Ez kissé tú 1-val lásos, ki tesz be a templomi perselybe 25 dol­lárt? . . . — Ezt komolyan gondol­ja Raphael? — Persze! Mit képzel a szenyorita, hogy az öcsém Jésus, majd potyára cipe­li ezt az átkozott nehéz sző­nyeget? — Az öccse? — Igen, ö is handyman, de a szomszéd házban, azért nem tetszik ismerni! Megpróbáltam olyan arcot vágni, mint aki nem cso­dálkozik. Persze nem gon­dolhattam erre, hogy ezeknél a spanyoloknál a Jésus név. olyan gyakori, mint nálunk a Jóska, vagy Pista. Vasárnap egyórás késés­sel, de megjelentek. Ami­lyen nagy bivalyerős fickó volt Raphael, az öccse Jésus, kis satnya, vézna alak, aki szúrós szemekkel nézett rám, de főleg a szobában felhal­mozott dobozokra. — Mi van ezekben a do­bozokban? — Minden! Könyvek, edé«­­nyék, fehérneműk . . . — Érről nem volt. szó sze­nyorita! Ezt mi nem vál­laljuk! Mikor itt voltam, nem mutatta nekem, hogy ezt is le kell vinni! — Persze hogy nem, mert még nem volt semmi becso­magolva ! Most spanyolul kezdtek tanácskozni, aminek ered-, ményeként Raphael kijelen­tette, hogy hívjak mást, ők meggondolták magukat, ez egy túlnehéz “job" . . . Sejtettem, -hogy mire megy ki az egész. Ott álltam kétségbeesve, vasárnap reg­gel. November harmincadi­­ka volt, másnap elsején üre­sen kell átadnom a lakást. — Nos Raphael, meny­nyiért hajlandó mégis vál­lalni? — Hát legyen kerek száz­húsz! . . . Beleegyeztem, mert mit tehettem volna mást. Erre nekikezdtek a mun­kának. Jésus felragadott egy nagy dobozt, amelybe finom procelánjaimat cso­magolta kedvenc barátnőm és rá is írta óriás betűkkel, hogy: Fragile! Jésus nagy lendülettel dobta rá arra a háromkere­kű alkotmányra, amit ma­gukkal hoztak. — Mit művel ez az őrült? — kérdeztem Raphaelt. Hi­szen rá van írva, hogy töré­keny! — Miért nem tetszett spa­nyolul ráírni? Jésus nem tud angolul! Hát ez lehet, hogy ango­lul nem beszélt egy szót sem, de az angol whiskyt azt ha­tározottan kedvelte. Miután én is a tizenhato­dik emelet és a hatodik eme­let között eikkáztam, egy­szerre csak feltűnt nekem, hogy ez a Jésus állandóan az egyik nagy ládával fog­lalkozik. Idébb rakja, odébb helyezi . . • Végre rájöttem, hogy eb­be csomagoltuk a bárszek­rény tartalmát. Egy félgal­lonos üveg whisky nyitva, ebből iszogatott a két fivér. Most már egész jó kedvük volt, dúdoltak és fütyörész­­tek, közben könnyedén do­bálták a székeket, foteleket és lámpákat. Mire minden az új lakás­ban volt és körülnéztem, ugyanaz az érzésem volt. mint mikor először lépten» be az ostrom után édes anyám budai otthonába . Csak éppen a légnyomás nem tépte ki a falakat. A széklábak összetörve, arra kellett gondolnom, mi­lyen egyszerű lenne, ha eze­ket is csak gipszbe kellene rakni, mint a törött emberi lábakat és azután szépen összeforrnának. De ide asz­talos kell! Furcsa módon minden asztalos aki a Riverdale-i téefonkönyvben szerepel, vagy megszűnt, vagy éppen meghalt. Az egyik, aki ép­pen még él, viszont olyan elegáns cég, hogy nem vál­lal javítást, csak portálok tervezését. Volt téves szám is, itt egy kutya-kozmetika jelentkezett és a sexy női hang közölte, hogy ünnep­kor is nyitva vannak, bevi­­hetem a kutyámat. 1996 hflvóe, «iái tavaszán — egy április végi hétköznap este — Kába* Gyulának randevúja volt as egyik pesti kávéházban. Az is­mert tilmprodueer, áld ezt a ta­lálkozást megszervezte, Kabost ké­szülő újdonságának főszerepére szarette volna megnyerői. Nélküle akkor már magyar film, legalább­is tehene film, elképzelhetetlen lett volna. Késő estére időzítették a megbeszél éat, Ka bős ugyanis minden este a színpadon volt'(ak­kor éppen a Fővárosi Operettszi­­hézban játszott), és csak előadás után ért rá. Aznap valamilyen ok­nál fogva a színházi előadás el­maradt, és amikor a producer ezt megtudta, nyomban felhívta tele­fonon az ország legnépszerűbb ko­mikusét: hozzák előbbre a meg­­benéléitr' „Nem jöhetek, csak fé)tizenket­tőkor!” — hangzott Ka bős hatá­rozott válasza, mire a filmes meg­próbálta őt rábeszélni: „De hiszen, ha Jól tudom, ma nem Játszik, művész űri” ,,Rá is érnék, sőt itt­hon rettentően unatkozom — ma­gyarázta —, de miért legyen te előtt titkom, bevallom: a felesé­gem és a fiam színházba mentek, »A néma leventéit nézik meg a Magyarban. Amíg a fiam nem jön haza, nem tudok lemenni a kávé­házba. Magéval vitte ugyanis a kabátomat....” Száznapos igazgatás A riporter némi gúnnyal tette hozzá: „KI hitte volna, hogy a mesés jövedelemű Ka boának csu­pán egy kabátja van, és azt is a fia hordja, — nyolctól tizenegyig!” Ezt a történetet Pesten mindenki a mesék birodalmába utasította, pedig lényegében igaz, hiteles volt. Kaboanak * fűm mesés jö­vedelmet biztosított, ennek orosz­lánrészét azonban csődbe jutott vállalkozása nyelte el, amelyért mindvégig e hangosfilmet hibáz­tatta ... 1919. november 17-én, három nappal' előbb, mint hogy a Főrum moziban megszólalt az első han­gosfilm, Kabas Gyula színigazgató lett Budapesten. A Nagymező ut­cai Fővárosi Qperettezlnház élére került Tele volt tervekkel, köz­tük jó néhány szép és nemes el­képzelése is akadt Az operett­­színházból például valamiféle ko­molyabb, zenés-drámai színházat akart formálni, amelynek első pro­dukciója egy tipikusan pesti élet­kép, Zsolt Béla „Erzsébetváros” című színjátéka volt A közönség azonban, amely a komikus Ka bő­sért rajongott, és minden áldozatot meghozott volna érte, a színigaz­gató Kabos Gyulától megvonta bi-SZILVESZTERRE mdr most foglaljon helyet. Koktéllal, vacsorával, pezsgővel, műsorral $40.00, plusz lo* személyenként. '**'* TVoodutfilate 200 Bloor Str. West közel az Avenue Road-hoz fellépnek'minden este 9 és 11 órakor December 16-tól Aradszky László alatnay Sarolta Minden nap Rántott Borjúláb,Halászlő, _ . t _ . ,, ^—Rántott hal és sok más finom ételek. Február 3-tol r :mm Asztalfoglalás: 923-6599 Minden nap tánc és cigányzene; MARSSO JÁNOS zenekarával este 7-től éjjel 1-ig. ^MaHHiHMjVasárnap este 6-tól 10-ig. Kabos bosszúja Parkoláshoz bejárat a Bedford Road-ról zalmét. Kabos száznapos színház­­igazgatói működése fantasztikus, kétszázötvenezer pengős veszteség­gel Járt, amelyet három évig kel­lett nyögnie, törlesztenie. ’ Kabos mindvégig azt hitte, hogy a hangosfilm tette tönkre: „Uram, én a hangosfilm áldozata vagyok, bármilyen furcsán hangzik is ez" — jelentette ki 1935 áprilisában, amikor már tucatnyi film volt mögötte, és egyike volt a legjob­ban kereső moziszinészeknek. „Be­ugrottam évek előtt egy színházi vállalkozásba, direktor voltam. Az­tán jött a hangosfilm, és tavaly áprilisig' minden gázsim fele a hitelezőké s az ügyvédé volt Most már csak harminc százalék. A hangosfilm tett tönkre, most azon akarok mindent visszakeresni.” Kabcs „bosszúja” mögött egy filmkészítési korszak teljes me­chanizmusa felderíthető. Schneicfer űr, a „Hyppollt” ragyogó figurája nem véletlen ül pattant elő, nem csupán a jó forgatókönyv és az európai színvonalú rendezés érde­me, hanem mindenekelőtt a szí­nészé, akire úgyszólván rászabták a hangosfilm legfontosabb szerep­körét: a neveltetést. Kabos már a némafilmekben is szerepelt, sőt mint a Mozgófénykép Híradó 1917 nyarán jelentette: a Hungária filmvállalat egy filmsorozatra szer­ződtette, amelynek nemcsak fő­szereplője, de forgatókönyv írója is lesz. A hangosfilm mint hitte ás szün­telenül hangoztatta, elsodorta saját színházát. Így jutott az adósok közé. Terhei rendkívüliek voltak. Egy színész még a legnépszerűbb, a legtöbbet foglalkoztatott és a legjobban kereső sem lett volna képes akkora összeget (kétszáz­ötvenezer pengőt) csupán saját munkájával előteremteni. E nagy és dicstelenül végződött kaland után pillantotta őt meg Székely István a Fővárosi Ope­rettszínház valamelyik szokvány játszott klsebb-nagyobb szerepet. Az ő megformálásában, persze, a kis szerep is hirtelen naggyá és jelentőssé növekedett. Az erélyes cégvezető Kabos nélkül nem . volt igazán sikeres magyar film. A producerek ezt pontosan tudták, saját; minden­napi tapasztalataik alapján lépten­­nyomon megbizonyosodhattak fe­löle Kabost tehát akkor is meg kellett nyerniük, ha a készülő film történetéhez semmi köze sem volt. Ilyenkor beiktattak számára egy mellékfigurát, vagy teremtettek egy oda nem egészen illő jelene­tet, « ezzel biztosították a siker úgyszólván egyetlen feltételét. Ka­bos pedig nem nagyon válogatha­tott, neki dől górnia, sőt robotol­nia kellett! Egymást követték ugyanis a bírósági idézései, unos­­untalan riasztották és fenyegették. A producerek nem csupán ismer­ték, de alaposan ki is aknázták szorult helyzetét. Neki fizették a legalacsonyabb sztárgázsit, sőt a többiekét is az 6 — úgymond — „magas” fizetéséhez Igazították, vagyis .még lejjebb szorították. „Mennyit kap egy fllmszere­­péért?” — kérdezte tőle 1935 áp­rilisában a Pesti Futár riportere. „Ezerkétszáztól kétezer pengőig" — válaszolta. „Nettó?” — faggatta tovább az újságíró. „Nem értem” — felelte Kabos. „Hitelezők nél­kül?” — tette hozzá a másik. „Természetesen... de tudja, hogy hasonló zsánerű színész Ausztriá­ban húszezret, Németországban negyven -ötvenezret kap. Ameriká­ról nem is beszélve!” — mondta toteé kiábrándultán a legnépsze­rűbb magyar filmszínész. Egy év­vei korábban még fettűnéskeltőb­­ben nyilatkozóét: „Ha két napig nem játszom, a harmadik nap nincs egy vasam sem. Mindenem Akkor mér a hlte­­kaUstt dolgom ia. így az­­. elváltait, amiért pénzt A film csupán az egyik Arikfnélkocó ■ámított, de Kabos b«aie azt a keretet, amely leg­jobban Watt egyéniségéhez. A han­­gosfUmen tudta -a legteljesebben kibontani a benne szunnyadó «rőt és snerMét, s még pénzt is kapott érte, ami cseppet sem volt szá­mára meUéhwl Az szánt flimszerepiéséhfll Utyppoltt, a lakáj”) így lett egy rendkívüli k- m e ■tani lé' siti sá iái m -----------------a. , 08 njegwnexeiiM'veuen sorosai. 1961 ée 1996 köáött, tehát nyolc esztendő alatt 45 hangogfilmberi a hitelezőké r Ebből a saorttésból igyekezett menekülni, amikor nyakra-főre minden felkínéit film­­szerepet elvállalt Hajnalban kelt mire virradt mér várta őt a filmgyár gépko­csi ja, és repítette a stúdióbe. Ott kezdődött száméra a nehéz mun­ka, amely millióknak kellem« időtöltést, sőt önfeledt szórakozást nyújtott, (és nyújt ma Is, mert Kaboa Óyula a legigénytelensbb filmekben is mindig hiteles, em­beri figurákat teremtett)). A film­vászonra sikerűit tökéletesen át­ültetni ragyogó humorét. Filmgyérl Jelenlétének az volt a legfonto­sabb eleme, hogy szövegben és mozgásban önmagéra támaszkod­hatott. Neki nem volt szüksége a rendezők kényszermankójára; saját ötletforrésa mindig gazda­gabban bugyogott, mint akár leg­jobb rendezőinek fantáziája. Ha például kilép egy ajtón, hogy mint erélyes «kivezető („Nászút fél­áron”) rendet teremtsen maga kö­rül, hirtelen megzavarodik, és gyorsan vissza próbál lépni. Nem találja azonban a kilincset, ame­lyet ugyanazzal a szigorral sze­retne megfogni, mint iménti ki­lépésekor. Ettől a tétova, elbi­zonytalanodó mozdulattól hirtelen nevetségessé válik. Ilyen és ehhez hasonló játékok úgyszólván per­cenként robbantak a Kabos-fil­mekben. úgy. hogy az egyik szemünk sír, a másik nevet A film végén az egész Kossuth Lajos utca tele van a nevével, és valamennyi nézó szíve a játékával. Mindenki meg­érzi: Itt a magyar film rövid, de változatos történetében ritka és rendkívüli találkozás esett meg: egy nagy író és egy nagy színész találkozása!... Vlrágh Antal öt­venhat éves főkönyvelő megpofoz­ta tásának története csupa mély, Írói igazság. És hogy meg tudja játszani Kabos a megalázott pesti kisember visszafojtott fájdalmát! A nézők megbökik egymást, és mind ugyanarra gondolnak, mikor harmlncévi szolgálat után fel is út, le is út: az emberek önmaguk gondjaira ismernek.” —-Nincs kutyám! mondtam dühösen, mikor másodszor is tévesen ezeket tárcsáztam. — Nem baj, mondta a sexy,'nálunk gyönyörű ku­tyákat lehet most kapni! . . . Levágtam a kagylót. Pont kutya hiányzik most ne­künk! Elkeseredve üldögélek a konyha hokedlin, ez valami csoda folytán épségben ma­radt. A vágyva-vágyott pa­zar teraszomon jelenleg nagy hó van és mindent be­borít. A ládákat is, amelye­ket Raphael oda hordott ki. Közben folyton szól a tele­fon. — Na milyen az új lakás? — Sok örömet, boldogsá­got az új lakásban! . . . Ide nem öröm kell. hanem .asztalos. Milyen egyszerű lenne, ha a férjem mint po­litikai fogoly, nem a szén­­bányászatot gyakorolta vol­na négy évig, hanem a Váci fegyházban kitanulta volna az asztalosságot. Most nem lenne problémánk . . . Délután, ahogy kilépek a ház kapuján, egyenesen be­leütközöm Raphaelbe és Jé­zusba. Jésus sunyin vigyo­rog, nyakában az a pepita gyapjúsál, amit a fiamnak vettem karácsonyi meglepe­tésül. így engem ért a meg­lepetés, eddig azt hittem va­lamelyik dobozban van, azért nem találom. De nem szólhatok semmit, elvégre ö is vehet ilyen sálat. Telik a < százhúszból . . . — Hogy tetszik lenni, az új lakásban ? érdeklődik Raphael. — Jól. — Ha van ismerőse a sze­­nyoritának, aki hurcollcodilc, csak tessék engem, ajánlani! Szívesen vállalom a jobot. és Jésus segítségével perfekt megcsinálom! . . . További erőpróba A harmincas évek második felé­ben a veszélyeztetett pesti kis­ember tragikomikus figuráját igen érzékenyen formálta meg: mintha saját sorsát, kisiklott életét és el­vesztett biztonságát is belesűrí­tette volna ezekbe a szerepeibe. Különösen megkapó és emlékeze­tes volt Virágh Antal bankhiva­­talnoká (Hunyady Sándor: „Lova­glás Úgy” című szín játékában, majd a darab filmváltozatában), akit felpofoznak, és kidobnak az állásából. Itt már komolyra for­dult Kabos hangja. 1937. február 17-én ezt írta A Reggel című hét­fői lap filmkritikusa: „Kabos Gyula nevével kell kezdeni. 0 varázsolta el az egész nézőteret Toronto Városában a Szemétgyűjtés ideje: Kardcsony napján december 25 -én csütörtökön Boxing Daykor december tó.-án pénteken és Üj év napjén csütörtökön január 1.-én a szemétgyűjtés szünetel. a szemetet a követkézé rendes gyűjtési napokon szedik Össze Hétfőn e’s kedden.december 29ás 30.-ön és pénteken január 2.-án Nem lesz újság, valamint ipa! hulladék (hűtőszekré­nyek, ágyak, kidobott bútorok stb.) gyűjtése szerdán december 24.-án.december 31 ,-e'n ás január 7.-án Kárjuk szives egyűttmükódását R.M. BREMNER, P. Eng., F.I.C.E Commissioner of Public Works City of Toronto <ö°\o EGÉSZ HÓNAPOS 5 q~ FÉLÁRÚ KIÁRÚSÍTÁS Közeljövőben rengeteg európai árunk érkezik és ezért a 418 Eglinton Avenue alatti üzletünkben helyet kell teremtenünk. 50 százalékos engedménnyel árusítunk márkás festményeket, Herendi, Zsolnai, Hutchenreuter porcelánokat, antik bútorokat, réz és bronz tárgyakat, szobrokat 0 NE MULASSZA EL EZT AZ ALKALMAT A kiárusítás ideje november 27 csütörtök, november 28 péntek, november 29 szombat ‘bt boriin of íHntíqueő art ©aiierp § jj 418 EGLINTON AVE. WEST 485-0451 J

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents