Menora Egyenlőség, 1980. július-december (19. évfolyam, 814-837. szám)
1980-09-13 / 823-824. szám
1980 szeptember 13-20 * MENÓRA 11 oldal P.O.Box 2 188. KORDA STEVEN ügyvéd u.l, ll.d Complexe Desjardins, Suite 2320 Place Desjardins, Montreal. Que H5B 1B3 Télphone: 2S2 - 1111 Rottman József: CHEVROLET CADILLAC OLDSMOBILE Forduljon bizalommal Kanada legnagyobb autó ügynökségéhez Keresse SOLT GÉZA magyar eladónkat 900 raktáron levő kocsi kozott válogathat □[□[□[□OOD 9595 TRANS CANADA HIGHWAY ST LAURENT.OUE H4S1A3 332-1673 i m RESTAURANT Á földszinti teremben: Frissen-sült halak roston. Az emeleti teremben: Görög specialitások, saláták, Klasszikus gitárzene este 8-tói, kedd kivételével. Nyitva:földszinti terem: 11:30 - 3 óráig és S órától éjféligemeleti terem: 5 órától hajnali 3 óráig 5292 Park Ave. Montreal Que. Tel: 274-9313-4 ?S?PS?S?S?ffS?gS?SPPS?SZ5g5Zg5gSZSH5g5;SZ5Z5B5gSZ5Z5Z5Z5Z5gSZ5Z5ZSZSg! 5771 VICTORIA AVENUE Finom külföldi és kanadai csemegeáruk és sajtok Ismert, legfinomabb magyar hentesáruk Magyar és európai cukrászsütemények Külföldi esspresso kávék, kakaó, konzervek Naponta friss tejtermékek, kenyér, péksütemények 733-8462 Szabad parkolás L*E-1A KJVirWEJIR Kosztümök, pulóverek Ruhák mérsékelt áron 5315 St.Lawrence Mrd., Telefon: 272-2468 Mr.Blneth Vasárnap Is nyitva Értesítem Montreal magyarságát, hogy a Hungária helyén megnyílt a csárda Montreal legnagyobb magyar étterme. ízletes magyar ételekkel és italokkal. Mindenkit szeretettel vár az új tulajdonos a közkedvelt Margitka. Esk0v6re, partyra 140 személyes kOlönterem. Asztalfoglalás: 843-7519 3479 St. Lawrence Blvd. KOMLÓS TIBOR SZUCSMESTER BUNDÁK MÉRET UTÁN ÉS RAKTÁRON ALAKÍTÁS * JAVÍTÁS * MEGÓVÁS BIZTOSÍTÁSSAL 1435 ST. ALEXANDER St. Room 240 let 842-7536 j EMERY’S Furs Inc. 5327 SHerbrroIce St. W. Montreal, Que. Tel.: 481-8820 és 488-6711 Szőrmék javítása, tisztítása, alakítása BÁLLÁ ERZSEBET EMLEKERE AMERIKA IS A GREAT COUNTRY hagyja el a 1980 augusztus 4. Körülbelül 8-10 éves lehettem, amikor először szereztem tudomást Amerikáról. A század kezdetén kezdtek visszaszállingózni — mint turisták — a 8-10 évvel azelőtt kivándorolt ruténok, tótok és magyarok. Azok mind földtelen szegény zsellérek voltak, akiknek a helyzete teljesen reménytelen volt a régi úgynevezett „Tejjel-mézzel folyó” Nagy Magyarországon. Amerikának abban az időben szüksége volt olcsó európai munkásokra és ügynökök jöttek összeszedni az egészséges fiatalokat. Bár papíron létezett egy kivándorlásra csábítás elleni törvény, azt senki nem vette komolyan. A falusi jegyzők néhány dollár ellenében sorra állították ki az engedélyeket. Az ügynököknek pedig könnyű dolguk volt rábeszélni az embereket, — főleg a kárpátaljai falvakban — a kivándorlásra, mert ugyan a szántás-aratási időben még akadt — éhbérért — munkájuk a gazdag földbirtokosoknál, de a tél beálltával tétlenségre voltak ítélve. A kevés gabona, kukorica és krumpli részesedés — amit a fizetésen felül kaptak — hamar elfogyott és az emberek a szó szoros értelmében éheztek. Sokan jöttek be a közeli városokba munkát ^keresni. A szerencsésebbek favágást vállaltak ugyancsak éhbérért. Jól emlékszem arra, hogy durva darócruhát viseltek és magakészített bocskort. Az élelmük fekete kenyér — néha — és hagyma volt. Az én szüleim házába rendszeresen egy Gurnyik nevű rutén ember jött a fiával. A hátukon cipelték a nagy fűrészt és a fejszéket. Ők szerencsésebbek voltak a többieknél, mert lévén az apámnak katonai kantinja, étterme, cukrászdája, valamint péksége, bőven jutott a favágóknak meleg étel, bor és alvóhely a meleg_kemencéknél. Azután az égyik télén ~mar csak az apa jelentkezett nálunk Az első évben egy „boarding house”-ban laktunk — mesélte — tizen egy teremben. Ezért fizettünk fejenként és hetenként egy dollárt A kosztért pedig hetenként 2 dollárt. A reggelihez Amerikában szalonnát vagy sonkát szolgálnak fel, valamint tojást és vajat. Kenyeret, kávét pedig annyit, amennyit az ember akar. Az ebédet magunkkal vittük a gyárba, mert ott csak félóra ebéd időt kaptunk. Amerika hatalmas és csodálatos ország. Nincs király — mesélte Mr. Gurnyik. Az elnököt a nép választja meg minden négy évben és őt is,, akárcsak engem Misternek szólítják. Amerikában nincsenek a szegény embert sanyargató jegyzők, szolgabírók és csendőrök. Senkitől nem kell ott félni és senkit nem kell Amerikában megsüvegelni. Én elhallgattam volna hajnalig Mr. Gurnyik csodálatos meséit Amerikáról, de az apám ágyba parancsolt... • • Az idő orsóján sok sok év pergett le, Mr. Gurnyik látogatása után. A szerencsétlen országunkat egy öreg szenilis király, valamint ostoba generálisok és gonosz politikusok háborúba keverték. Köztudomású, hogy a vesztett háború után a kegyetlen és ostoba győztes hatalmak feldarabolták Magyarországot. Jött a rövid életű „Fehérrózsás” forradalom és utána a még rövidebb ideig tartó kommunizmus. Ezt követte a Horthyuralom... Nagyon súlyos nehéz évek következtek és az új ,»Nemzeti Keresztény” kormány természetesen a zsidókat okolta és vádolta minden bajért, kezdve a háború elvesztésétől ... hamarosan megszavazta az első antiszemita törvényt, a numerus clausus-1. Ézfévef igySKéztékf kivándorolni az emberek, főleg Észak“ Amerikába: ~Ar öcsérrris-fel iratkozott és mivel (ingvár (ahol favágásra, közölve apámmal, születtünk) már Csehszlová hogy a fia kivándorolt kiához tartozott, hamarosan megkapta az amerikai bevándorlási vízumot. Az öcsém (Maurice) kivándorlásának főoka az volt, hogy lévén 18 éves, katonaköteles, magyarnak érezte magát és nem akart a csehek alatt szolgálni. Ez természetes volt, mert hiszen minden ősünk Magyarországon született. A dédnagyapánk — akinek kardja a „dísz” szoba falán függött, Kossuth Lajos alatt küzdött az osztrákok ellen. Én nem vándoroltam ki, mert hittem Bethlen szózatában és ígéretében, hogy az „úgynevezett” fehér „kilengések” hamarosan elmúlnak és a józan gondolkodású magyar nép segítségével rend és béke lesz az országban. Bethlen megmagyarázta, hogy az egyetemeken bevezetett „Numerus clausus” nem antiszemita intézkedés, hanem biztosítás a keresztény vallású egyetemi hallgatók számára... Azonkívül őszintén be kell vallanom, hogy nem voltam jobb, sem okosabb azoknál a zsidóknál, akik még 1955-ben is abban reménykedtek, hogy Magyarországon nem történhetik bajuk a zsidóknak. Egy jól jövedelmező kis cipőüzem tulajdonosa voltam és semmi szükségét nem éreztem a-kivándorlásnak. Időközben az amerikaiak felfedezték Magyarországot, jobban mondva Pestet. Amint fentebb írtam, a dollárnak arany értéke volt és kezdve a hotelektől, éttermektől minden hihetetlenül olcsó volt az amerikaiak részére. Abban az időben a Gellért szálló volt Pest legmodernebb hotelje. Meg is telt külföldi turistákkal — főleg amerikaiakkal. A hotel külön attrakciója volt az úgynevezett „mű hullám uszoda”. Meg is telt, reggelenként vidám játékos kedvű amerikaiakkal. .....T-gy, napon egy Doktor Anderson nevű amerikai bérelt szobát a Gél lértben. A bőséges reggeli után ő is bevetette magát az uszodába. De utána különös, furcsa esemény történt. Amint Dr. Andersont meglátták, a többiek sorra kimásztak a vizből. Ugyanis Dr. Anderson néger volt... A fehér amerikaiak azonban nem álltak meg a néma tüntetéssel, küldöttséget menesztettek az igazgatóhoz azzal az ultimátummal, hogy amenynyiben az igazgató nem tanácsolja el a niggert, ők elhagyják a hotelt. Az igazgató behivatta az irodájába Dr. Andersont és zavart mosollyal kezdte magyarázni, hogy bár Magyarországon nem létezik racionális probléma, de amint Amerikában mondják „business is business” önnek is be kell látni azt, hogy a hotel nem veszthet el egy néger miatt 50 amerikai vendéget. Dr. Anderson könnyekkel a szemében vette tudomásul az igazgató érvelését és felment a szobájába csomagolni. Útközben találkozott az egyik pincérrel, akivel közölte, hogy miért hagyja el idő előtt a hotelt. Ne kezdjen még csomagolni doktor — ajánlotta a pincér. Én a szállodai alkalmazottak szakszervezetének a titkára vagyok és mint ilyen, a munkástársaimmal együtt nem fogom tűrni az ilyen szégyenletes igazságtalanságot Utána a titkár összehívta a hotel személyzetét és elmondva nekik az esetet, azok azonnal abbahagyták a munkát. Az igazgató egy darabig fenyegetőzött, kapálózott, magyarázkodott, de miután semmi sem használt, megadta magát. A szálló személyzete előtt nyilvánosan bocsánatot kért Dr. Andersontól. Elítélte a fehér amerikaiak viselkedését és biztosította Dr. Andersont, hogy a jövőben ilyesmi nem fog a hotelben előfordulni. Az igazgató röviden közölte az amerikaiakkal, hogy Magyarországon nincs faji megkülönböztetés, nem tanácsolja el Dr. Andersont Akinek ez nem tetszik, az hotelt Dr. Anderson az elégtétel ellenére másnap elutazott... ,js Ezzel azonban nem nyert befejezést az eset. Az ügy kipattant és kezdve a NÉPSZAVÁ- val az összes újságok keményen elítélték a barbár „Yenkiket”:' Bizonyos szenzációra éhes újságok ennél is tovább mentek. Előszedve a régi klisséket a Ku- Klux Klán rémtetteiről, valamint ártatlan négerek meglincseléséról, egyszeriben Amerika-ellenes hangulatot teremtettek az országban. A helyzet annyira elfajult, hogy végül az amerikai konzul képytelen volt az újságokon keresztül nyilatkozni. Természetesen elítélte a felelőtlen csoport viselkedését és elmondta, hogy Amerikában nem létezik faji vagy vallási megkülönböztetés. Doktor Anderson például századosi rangban szolgálta végig a háborút és többízben lett kitüntetve. Elmondta, a konzul, hogy Amerika volt az első ország, amely segítségére sietett Magyarországnak é|fl* miszerrel és pénzkölcsönnel. . Megjelent abban az időben '‘Az Ojság” című vicclap. A lap egyik rovatának ez volt a címe: „Mit szól ehhez a bölcs rabbi?” Nos, a „Bölcs rabbi” a következő viccel válaszolt a konzul nyilatkozatára: „Rabbiválasztás volt egy, kis vidéki hitközségben és meglepetésszerűen nem a legkvalifikáltabb jelöltet választották meg. Amikor a vesztes hevesén tiltakozott az igazságtalan határozat ellen, a hitközség elnöke egy ideig húzódozott Kié azután kibökte. * — Rabbi űr, maga ellen nem volt kifogásunk, de a hitközségben az a hír terjedt el, hogy az ön lánya erkölcstelen életet folytat. — De hiszen nekem nincs lányom — jajdult fel a rabbi. Az elnök keservesen húzogatta a szakállát: — Most járjam le a hitközség kétezer tagját és külön-külön magyarázzam el nekik, hogy magának nincs lánya? Azután csendben hozzáfűzte: 'Persze el sem hinnék...” Amerikába. Amikor az ,,Amerikás magyarok” kezdtek hazalátogatni egy napon nálunk is megjelent egy elegánsan öltözött amerikai. Az apám kellő tisztelettel üdvözölte a „gentleman”-t, mire az nevetve kérdezte meg: — Már nem ismer meg Dávid bácsi? Andres Gurnyik vagyok. Persze utána meleg ölelgetés következett. Borozgatás közben Mr. Gurnyik elkezdett mesélni Amerikáról. Azt a csoportot, amelyhez ő tartozott, Bethlehembe (Pensylvania) vitték egy nagy vasgyárba. A munka nehéz volt és napi 12 órát dolgoztak. A fizetés 3 dollár volt. Ez az amerikai munkás számára kevésnek látszott, de mi kiszámítottuk, hogy 15 magyar koronának felelt meg. Ennyit pedig otthon még a főjegyző úr sem keres meg -— mondotta Mr. Gurnyik. c ft A Kelen Iroda közleménye: Ne tévedjen! Mi szolgáljuk Kanada magyarságát már több mint ötven éve töretlen hűséggel, közmegelégedésre. IKKA TUZEX ROMÁN küldéseket a leggyorsabban továbbítjuk. Az IKKA most többet ad a dollárért. MINDEN UTAZÁSI ÜGYBEN forduljon hozzánk. Gyönyörű utakról adnak felvilágosítást gyakorlott tisztviselőink. Québeci jogosítványunk von betörő olyan könnyen jutott be a nyaralóba, hogy nem is tudta, miféle túlzó óvatosság tartotta vissza, miért is várt olyan sokáig. Már a tornácon megcsapta a mélabús nyirkosság, amely az esős nyarakon teljesen átjárja a tengerparti villákat. Az előszobában sarkig tárva volt a nappali meg az ebédlő ajtaja' és tárva, a lépcső alatt, a kamráé is, arról árulkodva, milyen kapkodva sietett el táncolni vagy a tengerpart egyik zugába a kis vörös cselédlány, akinek alig győzte kivárni a távozását. Az asszonyon kívül csak ez az incenfinc lány élt a házban: másra nem is volt szüksége Madame Cassart-nak ebben a homokos telken álló rózsaszín gipszszel és zöld mozaikkal díszített, pöttöm házikóban. A kertben a csenevész tamariszkuszok olyan engedelmesen hajoltak meg a tengeri szélben, mint a dús sás a víz felszínén. A betörő, nagy gondosan, sorra betette az ajtókat. Nem szedette, ha becsapódnak, és arra számított, egykettőre végez ezzel a csúf vityillóvai, amelyet Madame Cassart az idényre bérelt. Röpke pillantás a nappaliba — fehérre lakkozott bútorok festett vászonhuzattal —, aligha itt rejtette el megtakarított pénzét a ház lakója. A férfi könnyedén tájékozódott a sötétben: egy csöppet sem zavarta a tompa homály, amely a szürke alkonyatból átszivárgott a spalettákon. Mindössze egyszer villantotta fel a zseblámpáját: egy gyönyörű nő képére vetődött a sugara aki hosszú, fűzős ruhában, báli kesztyűben és kontyba tűzött hajjal állt a fényképezőgép előtt. — Biztos az öreglány, még a régi szép időkben. Ami azt illeti, alaposan megváltozott! Ebben a nagyralátó halászfaluban, amelyben nemrég készült el a kaszinó vasbeton épülete, a férfi már két hete élte a rovartudós zord életét: tanulmányozta a fürdőzők — főként a nők — erkölcseit és szokásait, és megjegyezte, ki mikor jár el hazulról és mennyi ideig marad a lovardában vagy a lokálban. Amióta ideérkezett, fáradságát nem koronázta más, csak egy aranyozott pénztárca, egy ócska gyűrű, amelyet a mosdó peremén felejtett valaki, meg egy kézitáska száz frankkal. Sovány jutalom aggályosán lelkiismeretes életmódjáért, amelyet olyan áttetszőnek szeretett volna, akár egy kristály. A kaszinóba is el-eljárt kifogástalan öltönyében, de vigyázott, nehogy felhívja magára a figyelmet, barátkozni pedig éppen nem barátkozott. Noha — dús hajú, negyvenes férfi lévén — bízott megnyerő külsejében, tudta, hogy hadilábon áll a nyelvtannal, és hogy gyakran kénytelen egy-egy csiricsáré kifejezéssel kiegészíteni szegényes szókincsét. — Ennyi is bőven elég, hogy elkápráztassam a cukrászkisasszonyt — gondolta — meg az „öreglányt” ... Két hete figyelte az asszonyt, akit mindenki csak „vén bolondnak” nevezett, ezt a hetvenvalahány esztendős, nagydarab teremtést, akinek — porosz katonatiszthez méltó vállával meg a merev fűzőbe préséit szálegyenes derekával — olyan alakja volt, mint egy régimódi fiatalasszonynak. Organdi kalapjai, angol csipkeruhái, hosszú rózsaszín meg cseresznyepiros fátylai megannyi zászlóként lengedeztek a mólón, és láttára a gimnazisták megszaporázták a lépteiket, hogy eléje vágva megpillanthassák kifestett múmiaarcát a szoros tüllgallér fölött. A divatos cukrászdában is feltűnt a férfinak: csörömpölő ékszereivel és rózsaszín arcával olyan volt, mint egy repedezett marcipángyümölcs. Megvárta, amíg kifelé indul egy tálca süteménnyel. S amikor az asszony, mohón és derűsen, kilépett a boltból, a férfi gyorsan vett egy mandulás tortát. — Elküldjük a Napsugár Szállóba? Szabad a kedves nevét? — Paul Dagueret. — Dagueret vagy d’Agueret? A férfi hanyagul rámosolygott az eladókisasszonyra. — Ahogyan parancsolja, kisasszony. Az égvilágon semmi jelentősége. A szőke lány, akit teljesen levett a lábáról ez az arisztokrata fesztelenség, azt hitte, elsüthet egy-két tréfát Madame Cassart rovására: különösen azt fájlalta, hogy ezek a gyémántok ... — Nem láttam — mondta hűvösen Daguút. — Én nem foglalkozom ilyesmivel. házi előadásra sminkeltek volna ki, csak növelte Paul Dagueret zavarát. „Mi az ördögöt csináljak?” — töprengett. „Alaposan meggyűlt a bajom ezzel a vénaszrzonnyal...” OL\ eret COíf»f «a De most nem a gyémántok után kutatott a szobában, hiszen az „öreglány” mindig magára aggatta őket, csupán a szorgalmát megillető jutalmat akarta megtalálni. — Egy arany nyaklánc is megteszi, vagy az a vastag karperec, amelyet a fatuskó karján visel — dörmögte, miközben csöndesen keresgélt a szokványosán berendezett helyiségben, amelyben Madame Cassart úgy fejezte ki egyéni ízlését, hogy mindenhova szalagcsokrokat meg kenyérbélből nyárt színes virágokat tűzött ki gombostűvel... űt. seblámpájával bevilágított egy fiókba: megvetően félredobott egy akvamarin keresztet, de talált egy arany töltőceruzát, érhet vagy ötven frankot. Ebben a pillanatban dallamosain megcsikordult a rácsos kertkapu, majd a zár kattanása hallatszott. A lépcsőn már közeledtek is a nehéz léptek, mire a férfi végre rászánta magát, és az erkélyajtó összehúzott függönye mögött keresett menedéket. Kínosan érezte magát. Nyomasztotta a helyzet. Ez a vén bolond soha, egyeüenegyszer se jött még haza éjfél előtt a kaszinóból. A függöny résén keresztül látta, amint az aszszony tesz-vesz a szobában, érthetetlen szavakat dünnyögve maga elé. Már nem ügyelt rá, hogy egyenesen tartsa a derekát, hajlottan tipegett, szenilisen motyogva. Óvatosan levette kislányos kalapját, kihúzta belőle a dísztűket, és a férfi látta, hogy a vörösre festett, még dús hajfürtök valóságos koszorúként övezik az asszony tar fejebúbját. Miután mélyen kivágott ruháját is levetette, csak a szalagokkal kivarrt kombiné takarta májfoltos bőrét, amelyet vörösre cserzett a sós tengeri levegő, és lila foltokkal borították a ruha csontkapcsai. Ez a csapzott fürtöktől keretezett, boszszús ábrázat, amelyet mintha csak egy színem szerette se a vérontást, se a lármát, és minden másodpercet egy ■ örökkévalóságnak érzett. De Madame Cassart megkímélte a hosszú szenvedéstől. Hirtelen a függönyre nézett, és mintha csak szimatot kapott volna, odalépett, szétrántotta a függönyt, elkiáltotta magát, de csak egy sóhaj jött ki a torkán, visszahőkölt és az arca elé kapta a kezét. A férfi már-már kihasználta ezt a váratlan fordulatot, hogy nekiiramodjék és kereket oldjon, amikor az asszony, aki még mindig nem vette el a kezét az arca elől, mesterkélt és könyörgő hangon megszólalt: — De hát miért tette? Miért? A férfi ott álldogált a széthúzott függönyszárnyak között, hajadonfőtt — az ember örökösen elhagyja a kalapját vagy a sapkáját '—, kesztyűs kézzel, fésületlenül. Az asszony az öregek kristálytiszta hangján folytatta: — Ezt nem lett volna szabad megtennie! Elvette a kezét az arcától, és a férfi döbbenten látta, tjogy az asszony félelem nélkül néz rá, szerelmes és megadó tekintettel. „Most aztán nyakig benne vagyok a pácban!” — gondolta a férfi. — Ugyan mi szükség volt az erőszakra? — mondta szemrehányóan Madame Cassart. — Nem lett volna elég a legszokványosabb bemutatás a kaszinóban vagy a mólón? Vagy azt hiszi, semmit se láttam, semmit se sejtettem? Igazán nem lett volna nehéz... De így nem! így soha! Az asszony kihúzta magát, a fejebúbjára simította fürtjeit, és egy öreg bohóc méltóságával fogta össze a kombinéját. A férfi elhűlve hallgatott, majd, némi csönd után, gépiesen így szólt: — Hiszen ha valaki... De az asszony dühösen a torkára forrasztotta a szót. — Ne mentegetőzzék, úgyse fogja megérteni, mennyire feldúlt engem a viselkedése,.. Sohasem esett még folt a becsületemen^.. Még nem volt férjem... Madame-nak hívitak ugyan, de... És az ön jelenléte. Hát rém látja, milyen zavarban vagyok? De így sánmit sem fog elérni, esküszöm! Az asszony minden mozdulatára, minden szavára igéző fénnyel villantak meg a gyémántjai, de a betörő észre se vette, annyira elvakította az egészséges férfi — mellesleg undorító — felháborodása. Már nem bírta -tovább, ott tartott, hogy a szemébe vágja enAek a tüzelő vénasszonynak az igazságot. Előrelépett, de ekkor megpillantotta magát a 'tükörben, ezt az igazán jóképű, előkelőén öltözött fiatalembert... — Ígérje meg, hogy még találkozunk,; de nem itt nálam! — nyafogta az öregasszony — ígérje meg! Űri becsületszavára! ... Előkelőnek előkelő volt, de csak ha Ittölgatott. Váratlanul valamiféle sznobizmus a kedvét szegte, visszatartotta tőle, hogy bántalmazza, sértegesse az asszonyt. És ez a sznobizmus nemcsak az öregasszony hóbortos tévedésének szólt, hanem annak a ritka pillanatnak is, amikor eljátszShatta a nemesletkű hős regényes szerepét... A férfi tőle telhétő udvariassággal meghajolt, majd ezt dörmogte: — Űri becsületszavamra, asszonyom! És kiszédült a szobából. ADAM PETER fordítása BOURRET'^^*^ PASTRY DELICATESSEN \ m 2 o +-» C/D *o 8 ' c c J ? 2
