Menora Egyenlőség, 1980. július-december (19. évfolyam, 814-837. szám)
1980-09-13 / 823-824. szám
1980 szeptember 13-20 * MENÓRA 9. 0IÜ8Í, Itt közöljük a világhírű Írónő éj, nagysikerű könyvéből a KÜLÖNÖS KALAND-ból ezt a novellát, melytől a kötet a címét nyerte. (Claire Kenneth és dr. Püski Sándor kiadó engedélyével.) CLAIRE KENNETH: Különös halandó A tóparton egy lélek sem volt. Valahol a távolban egy vitorlás imbolygott a vizen, de innen csak a körvonalait lehetett látni. Korán sötétedő, szeptember délután volt. Weekendeken még megélénkült a környék. New Yorkból kijöttek a villa tulajdonosok, vendégeket is hoztak, a tavon cikáztak a motorcsónakok. De hétközben már sehol, senki... Unalmasabb volt, mint ahogy Laura elképzelte. Három hét, tömény unalom. — Nyugalomra van szükséged, kikapcsolódásra, pihenésre! — mondta írén. — Meglátod milyen jót fog tenni neked. Minden nap úszhatsz, a tó vize még szinte langyos szeptemberben. És napozhatsz a teraszon, mire visszaérkezünk, tudom csokoládészinű leszel! — Félni fogok egyedül!... — Nem leszel egyedül, hiszen Pedró itt marad veled! Vigyázni fog rád. és a házra is. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan meg fogod szeretni őt... Pedró máris ragaszkodik hozzád, olyan barátságosan néz rád a gyönyörű szemeivel... Pedró egy rendkívül ronda bulldog volt és nem volt nehéz kitalálni, hogy Laurát csakis azért hívták meg, hogy mialatt ők Európába mennek, ne kelljen a kutyát kennelbe adni. — Nem bírnám elviselni a gondolatot, mondta Irén tragikus arckifejezéssel, hogy ilyen helyeken selejtes, olcsó táplálékot kapnak és ketrecbe zárva tartják a kutyákat. Pedró megszokta, hogy szabadon futkároz, majd vidd le minden délután a tópartra. Laura mindig betartotta, amit ígért. Mindennap lesétált a tóhoz akármilyen idő volt. Még esőben is. Tulajdonképpen ez volt itt az egyetlen szórakozása. A vállalatnál, mikor kikérte ezt a három hetet, előre megjósolták, hogy ez túl unalmas lesz, ne vállalja el. — Egy elvált asszony menjen valami sikkes helyre nyaralni, ne ilyen istenhátamögötti tóparti nyaralóba. Sikkes hely?... Tavaly Floridába ment. Hosszasan tanulmányozta a sokat ígérő színes prospektusokat, végül Miami Beach egyik óceánparti hotelje mellett döntött. Aránylag nem is volt drága és ahogy a képekből látta, csodálatos Night Club-juk volt, olyan, mint a Hollywood-i filmekben látni. És hatalmas swimming-pool; körül a pálmák; trópusi virágok; tarka strandernyők. Az egyik képen szőke fiatalember mosolyog, napbarnított arcában harminckét hófehér fog villog, izmos karjával egy nyugágynak támaszkodik. Laura még önmagának sem vallotta be, de tudat alatt ez a kép vonzotta leginkább. Elképzelt magának valami izgalmas, romantikus nyári kalandot, egy ilyesféle férfivel. Élénkszínű strandruhákat vásárolt, egészen rövid szoknyával. Mikor hazavitte és otthon ismét felpróbálta őket, mégegy incset felszegett belőlük. Tudta, hogy szép lába van, most lesz alkalom rá, hogy megbámulják. Úgy készült erre az útra, mintha randevúja lenné valakivel, mintha várna rá valaki Miamiban... Mikor megérkezett a hotelbe, első pillanatban az volt az érzése, hogy a taxis tévedett, ez nem lehet a hotel, ez egy 'Old Age Home'... A hallban csak aggastyánok üldögéltek, remegő fejű öreg bácsik és világoskékre festett hajú vénasszonyok. A swimming-pool partján, a gyönyörű pálmafák alatt a nyugágyakon is ilyenek heverésztek, petyhüdt, deformált testek így levetkőzve még elszomorítóbb látványt nyújtottak. És este, a hotel night clubjában ezek táncoltak a West India-i zenekar buja ritmusaira. Groteszk volt, döbbenetes! Táncverseny is volt, díjakat osztottak ki, ez hozzátartozott az esti programhoz. A rendező, akit ceremónia mesternek tituláltak, odajött Laurához és bemutatkozott. — Egyedül van szép hölgyem? — Igen. — Azonnal bemutatok önnek egy kellemes, kitűnő partnert. Laura majdnem elnevette magát, mikor a madárfejű kis öreget meglátta. Aszaltszilvaszerű ráncos arcában, pislogó, érdeklődő szempár. Parókája volt, de úgylátszik nem tudta jól feltenni, úgy állt rajta, mint egy sapka. Legalább nyolcvan éves lehetett. Laura pár szót váltott vele, nem akarta megbántani és máris ment fel a szobájába. Madárfej csalódottan nézett utána. Itt nem marad, azt elhatározta. Másnap reggel első dolga lesz átköltözni egy másik hotelbe. De melyikbe?... Előbb majd alaposan körülnéz, nehogy megint ilyen Old Age Home-ba kerüljön. De kiderült, hogy erről szó sem lehet. New York-ban befizette az egész két hetet, beleértve a repülőjegyen kívül a hotelt, reggelit, lunch-ot, vacsorát, nyugágyat és háromnapos hajókirándulást a Bahamákra. Hiába vitatkozott a managerrel, maradni kellett, ha nem akarta, hogy a pénze odavesszen. Ezt pedig nem engedhette meg magának, a vállalatnál elég alacsony fizetést kapott, Rezsőtől pedig semmi tartásdíjat. Ez tisztán azon múlt, hogy Rezsőnek jobb ügyvédje volt. mint neki. Egy alattomos, ravasz fickó, aki jóakaratot megjátszva, bemagyarázta, hogy Rezsőn úgysem lehetne semmit behajtani. Jelenleg is munka nélkül van, mert arra is volt esze, hogy a válóper tartama alatt, kidobatta magát a legutóbbi állásából. Laura már nem is törődött a részletekkel, egy volt a fontos, hogy végre vége lesz ennek a szerencsétlen házasságnak. Rezső. az utóbbi években már kibírhatatlan volt. Csakis a lóverseny érdekelte, állandóan odajárt és ha vesztett, ingerülten jött haza, durva volt, gorombáskodott. Lehet, hogy a hivatalában is ezt csinálta, ezért küldték el annyi állásból. Ilyenkor csak otthon ült, a szivarfüstjébe burkolódzva nézte a televíziót. Egyszer hetenként, mikor elment az 'Unemployment Office'-be és felvette a csekkjét. ahogy beváltotta, rohant egyenesen a lóversenyre és az utolsó dollárig eljátszotta. — Változz meg! — könyörgött neki. — A saját érdekedben, ne miattam, hiszen tudom, hogy már nem szeretsz!... — Eltaláltad Laura! Már nem szeretlek, sőt ha visszagondolok rá, azt hiszem hús- év előtt, mikor olyan hülye voltam és elvettelek, akkor is csak éppen tetszettél nekem. Jó lábaid voltak és egy jó lakásod. Laurában összeomlott minden. Ahhoz, hogy ezt az embert el tudja viselni, szükség volt a húsz év előtti szerelem emlékére. Most kegyetlenül lerombolta ezt is. — Váljunk el! Váljunk el Rezső, nem akarok tőled semmit, csak menj el, tűnj el az életemből! Rezső mintha csak erre várt volna. Még aznap felhozott a supermarketból néhány nagy dobozt, becsomagolta a holmijait, nem volt sok öltönye, mert inkább lóversenyre költött, mint eleganciára. Laura némán bámulta. Minden egyes nyakkendőt ő vett neki, születésnapra, karácsonyra. Ezentúl ki fog venni neki? Ki?... Lehet, hogy máris van valakije? Egyszer felszedett a Yonkersi pálya tribünjén egy szörnyű teremtést. Fiatal nő, de nagyon közönségesnek tűnt, sokan látták vele, többször is. Rezső ötven éves, most majd fiatal lányok után fog szaladgálni. Laura negyvenhárom volt, de sokkal kevesebbnek látszott. Ugyanolyan karcsú volt, mint mikor Amerikába érkeztek. Akkor azonnal fel is vették próbakisasszonynak, az elegáns Fifth Avenue-i áruházba. Most egy textiltervező vállalatnál dolgozott. Itt csak nőkkel van körülvéve, az a néhány férfi, aki bejárt, nem számított. Divattervezők voltak és nyíltan beszéltek arról, hogy most éppen tüntetni mennek a 'Gay Liberation' mozgalomba... Laura elhatározta, hogy társaságba fog járni, de nagy csalódás érte. Akiket legjobb barátainak tartott, nem őt hívták meg a partykra, hanem Rezsőt. Csupán azért, mert Rezső tudott zongorázni. A második konyak után leült a zongorához és akái hajnalig is verte a billentyűket. Mindent tudott, akármit kértek tőle, az ősrégi pesti slágerektől a Pardon, pardon szenyórától kezdveT*a mostani divatos darabokig. Laura rádöbbent, hogy csakis Irén az, akire számíthat, aki törődik vele. Irén jó pár évvel idősebb volt nála és mindig kicsit anyáskodott felette. Most nyíltan hangoztatta a véleményét, hogy miféle aljas árulás ez, hogy a társaság Rezsővel folytatja a barátkozást, hogy őt hívják meg mindenhová. Irén és a férje Mihály nem adtak partykat, itt éltek télennyáron a tómenti nyaraló telepen, másfél órára New Yorktól. Mihály szak-író volt, egy földrajzi tudományos lapnak dolgozott. A házuk kívülről nem sokat mutatott, de a szobákban bámulatos értékek voltak, csodálatos keleti szőnyegek. Ez volt a szenvedélyük, tavaly Teheránba utaztak és onnan is hoztak magukkal ritka imaszőnyegeket. Laura nem sokat értett ilyesmihez, örült, ha a pesti lakásába kalotaszegi szőnyegeket tudott szerezni. — Nyáron ezeket felgöngyölném és úgy raknám el! — Isten őrizz! Ha betörnének ide, akkor biztos elvinnék! Mintha ki volna készítve a betörő számára! De arra, hogy felszedjék a padlóról, nem gondolnak, mert nem is sejtik, hogy tízezer dollárt ér! — Tízezret? — Most már többet is! ...szólt közbe Mihály. És az ebédlőben a piros imaszőnyeg, legalább tizenötezret! De nem kell félnünk, nem jöhet ide senki, Pedró szétmarcangolná! Pedró mérgesen morgott, mintha csak illusztrálni akarná, amit Mihály mondott. Laura is félt tőle eleinte, de a három hét alatt összebarátkoztak. Pedró főleg a tóparti sétákat kedvelte, ilyenkor vidáman csaholva futkosott. Most is előre rohant és az út végén bukkant fel, ahol egy nagy mustársárga autó körül ugrándozott. Az autó le volt parkolva, egy férfi állt ott, kezében valami cédulát nézegetve. Ahogy Laura közeledett, odakiáltott neki: — Önhöz tartozik ez a kutya? — Igen. Rendkívül csinos, fiatal férfi volt, sportosan öltözve. A hangja kellemesnek tűnt. — Azt hiszem eltévedtem!... mondta tétovázva, közben a papírt zsebre gyűrte. — Kit keres? Talán segítségére lehetek! — Köszönöm, senkit se keresek személy szerint. Egy telket akartam megnézni, nagy tábla jelzi, hogy eladó! A barátom, aki megkért rá, így írta ■e nexem, nogy itt van valahol... — Itt nincs, az biztos! Mindennap erre sétálok, de nem láttam eladó telket. Talán fent a domboldalon... — A barátom tóparti területet mondott, illetve így rajzolta le. — Mutassa azt a rajzot! — Igazán kedves magától! De nem is fontos, majd kijövök a barátommal együtt, eredetileg is jgz volt a tervünk... — Hát sok szerencsét! ... mondta Laura és megfordult, hogy vissza induljon. — Ne menjen még! Nézze ezt a gyönyörű naplementét! — Látom minden este. — De én nem! New York-ban van a lakásom és a hivatalom is, a felhőkarcolók közé van beékelve. Romantikus fickó vagyok, nekem ez a látvány egy élmény!... A nap, mint egy óriás vérvörös lampion most bukott le a hegyek mögött. A tó tükre, a fák, mind egyszerre aranylóan vörösen csillogtak. Giccses volt, mint egy levelezőlap, de mégis lélekzetelállítóan szép. — Ez az aranyló világítás nagyon jól áll magának! Igaz, hogy ilyen szép nő, mint maga minden világításban csakis elragadó lehet!... Laura ránézett a férfire. Vajon komolyan mondja ezt?... Mindegy, akárhogy mondta, de jó volt hallani. Olyan régen nem bókolt neki senki. — Most már tényleg mennem kell! — Ne siessen úgy! Vagy a féltékeny férje már türelmetlenül várja haza? — Nincs férjem és nem vár senki... — Nagyszerű! Sosem szerettem bősz férjeket kerülgetni! Nevettek. A fiatalemberben volt valami kedves közvetlenség, ahogy most hozzá csatlakozott, anélkül, hogy tolakodó lett volna. Be is mutatkozott. — Bob Gibson... Furcsák ezek az amerikaiak, ezt Laura sohasem tudta megérteni. A president; az Jimmy, az evangélista Graham, — az Billy. Otthon milyen nevetséges lett volna, ha meglett komoly férfi Jancsinak vagy Pityunak mondja magát. Meglett férfi?... Ez a Bob Gibson egészen fiatal, talán harminc, legfeljebb harmincöt. — És magát nem várja otthon egy aggódó feleség? ■— Hálistennek nem! Elvált ember vagyok, már túlestem két rossz házasságon! — Ilyen fiatalon?... kérdezte Laura, de már meg is bánta, ahogy kimondta. Felesleges volt, hogy a fiú ebből realizálja, hogy ő milyen fiatalnak tartja. Korról nem kell beszélni. Persze úgyis mindegy, mert pár perc múlva odaérnek a házhoz, elköszön tőle és soha nem látja többé. De tévedett. Bob Gibsonnak esze ágában sem volt elköszönni. Azt ajánlotta, hogy üljenek be valahová egy kávéra; vagy drinkre. — Biztosan van itt valami csendes kis hely, ahol elbeszélgethetünk! — Minden be van zárva 'Labor Day' óta. Néha az az érzésem, hogy én vagyok az egyetlen élőlény ezen a környéken. — És hogy lehet ezt kibírni? — Egész jól, főleg mert két nap múlva már visszamegyek New York-ba! Bob Gibson arcán látszott az öröm, a meglepetés. — Nagyszerű! Remek! Láthatom magát New York-ban és nem kell ide kijönnöm, hogy találkozhassunk!... Feltéve, hogy akar még találkozni velem?... — Miért ne!... mondta Laura, kissé bizonytalanul. Olyan furcsa volt ez a helyzet, olyan valószínűtlen. De úgy örült ennek a váratlan kalandnak, ennek a csinos, nagyon úri kinézésű fiatalembernek, aki ilyen rajongva néz rá, hogy amikor a házhoz értek és azt kérdezte; — Miért nem hív be egy csésze kávéra?... akkor is azt válaszolta, — Miért ne... Egy pillanat századrészéig felötlött benne, hogy mégse szabadna egy vadidegent beengedni, milyen szörnyűségek vannak naponta az újságban, kéjgyilkosok magányos nőket megfojtanak, késsel feldarabolnak szadista őrültek... Ránézett a fiúra. Végtelenül becsületes arca volt, nyílt mosolya, csillogó kék szemei. És milyen udvarias volt, ahogy belépett, mindent megdicsért. — Gratulálok az ízléséhez! Fantasztikus, hogy milyen kitűnően rendezte be ezt a livingroomot! —- Nem az én ízlésem! Csak vendég vagyok itt, a barátnőm és férje Európában vakációznak, ezalatt vigyáztam a házukra. De már holnap megjönnek! Holnap ilyenkor már kimegyek eléjük a repülőtérre. — A Kennedyre? — Igen. — Hát innen jó két órára számítson, akármilyen gyorsan vezet. — Tudom. Hétre van jelezve az érkezés, már félötkor elindulok. Most foglaljon helyet, csinálok magának egy jó espressót! — Köszönöm. Megengedi, hogy rágyújtsak? — Nyugodtan! Csak vigyázzon, nehogy a szőnyegre hamuzzon, mert ez rendkívül értékes darab. Teheránból hozták, nézze meg, milyen különleges! — Inkább a maga különlegesen szép lábaiban gyönyörködöm, szőnyegekhez úgysem értek! Laura kisietett a konyhába, feltette a kis eszpresszó gépet a gázra, közben hamar beszaladta szobájába, kirúzsozta a száját, megigazította a haját, egy kis parfőmöt szórt magára, egészen keveset. Mikor visszament a livingroomba a kávéval, a fiatalember eltűnt. Az előbb még itt cigarettázott, simogatta Pedró fejét, most nem volt sehol. Lehet, hogy elment? Csak úgy, köszönés nélkül, mert ebben az éles világításban ránézett és észrevette, hogy tévedett. Rádöbbent, hogy egy negyven éven felüli nőnek bókolgat, a tóparti naplementében, a vöröses fényben talán fiatalnak látta... De nem. Itt van, dehogyis ment el. Az üvegezett verandán áll, a nagy ablak előtt. — Kész a kávé!' — Bocsánat! Megnéztem a kilátást. Isteni! Egyenest lelátni á tóra, a maga barátai igazán tudták, hová érdemes építkezni! Leültek kávézni. Bob Gibson elmondta, hogy tisztviselő a bíróságon. Elég jó állás és ami a legjobb benne, korán délután hazamehet. Az édesanyjánál lakik, mióta elvált. A fő kötelessége, hogy a mamát minden vasárnap elkísérje a templomba. — A szombat estéim viszont szabadok! És ha nem veszi tolakodásnak, holnapután szeretném magát kivinni vacsorázni! Tudok egy hangulatos, francia éttermet a Madison Avenuen, gyertyafény van, a néger zongorista sem rossz és táncolni is lehet. Mondtam már, én romantikus fickó vagyok... Persze kérdés, hogy van-e kedve táncolni velem, nincs-e más programja? Laurának ebben a percben semmi máshoz a világon nem volt kedve, mint ehhez a romantikus fiúhoz, aki ilyen véletlenül jelent meg az életében. — Van programom, de le fogom mondani... Ez jobban hangzott, mintha megmondta volna, hogy ráér, persze, hogy ráér, hiszen otthon ül állandóan és az ostoba televíziót nézi, vagy leveleket ír Pestre, esetleg éjfélig olvas, ha van ideje a kölcsönkönyvtárba menni. A szexi szerelmi regényeket, ahol a negyvenéves nőknek mind fiatal szeretőjük van... Hát most majd neki is lesz, igen... Le fogja küzdeni a gátlásait és belemegy ebbe a kalandba, miért ne menne?... Bob Gibsonnak megadta a telefonszámát és abban maradtak, hogy szombaton félhétkor érte fog jönni. Már legyen felöltözve addigra, mert az asztal rezelválva lesz. — Jöjjek hosszú ruhában? — Isten őrizz! Bűn lenne eltakarni ezeket a világszép lábait! Több bókot már nem is mondott, hamarosan el is köszönt és ment. Ha azt kérte volna, hogy kísérje el a tóparti sétányig, ahol az autóját hagyta, Laura ment volna... De ez a fiú beérte egy kézcsókkal és az ígérettel, hogy szombaton este randevújuk lesz New York-ban. Nem erőszakos, rámenő fráter, aki már az első alkalommal visszaél a helyzettel. Kettesben, a magányos házban is úgy viselkedett, ahogy egy gentlemannak illik. Úrifiú, nem vitás. Laura elképzelte, hogy majd magyar bálokra elmegy vele, hadd lássák milyen udvarlója van. Csak mondják el Rezsőnek, hogy milyen elegáns, jóképű amerikai fiúval jár. Mert ez nem futó, kis kaland lesz, érezte, tudta... * Másnap zuhogott az eső. Laura jóval korábban indult ki a reptérre, de ilyen időben vezetni, szinte Istenkísértés volt. Csak most ne történjen valami baleset, most utolsó percben, ha már eddig minden rendben ment, épségben átadja a házat és. jó egészségben Pedrót. - :-r Az út szörnyen csúszós volt, a kocsik torlódtak, még csak:az hiányozna, hogy Mihály autójának nekimenjen valaki.' Szinte végszóra ért ki a Kennedyre, a Lufthansa hatalmas gépe éppen leszállt, Irén és Mihály szerencsésen megérkeztek. Millió élményük volt, egymás szavába vágtak, úgy mesélték el a sok programot, amit végigcsináltak. Páris csodálatos volt, bár a rokonok piszokul viselkedtek, legközelebb mégis hotelben fognak megszállni. Bécsben is a pár nap, felejthetetlen, de a rokonok ott is levizsgáztak, közben gyönyörű dolgokat vásároltak, antik ezüst miniatűröket a gyűjteménybe, szerencsére a vámnál nem vették észre. — És te édes Laurám, hogy érezted magad? Látom lesültél, jól nézel ki, szép vagy! És Pedró? Vitted sétálni a tópartra? — Vittem... És milyen jó, hogy vittem, — gondoltá, — mert különben nem találkoztam volna Bob Gibsonnal... De erről most nem számol be, Mihály előtt semmiesetre, majd elmondja Irénnek, ha kettesben lesznek. Mire kiértek a házhoz, elállt az eső. Már besötétedett. Irén kihalászta az óriás méretű retiküljéből a bejárati kulcsot és sietett be türelmetlenül, hogy mielőbb viszontláthassa Pedrót. Bentről a kutya vidám ugatása hallatszott, megérezte, hogy gazdái jöttek meg. Laura bevitte a kocsit a garázsba, Mihály a bőröndöket rakta ki. Egyszerre éles sikoltás, majd mégegy. Irén sikoltozik, mintha ölnék. Berohantak a házba. Irén ott állt a livingroom közepén, remegő kezekkel csak hadonászott, mutogatott a csupasz padlóra, ahonnan hiányzott a nagy, keleti szőnyeg. A vitrinre, melynek üvege betörve és az antik ezüstök helyén, a polcokon semmi. — Kiraboltak! Betörtek! — üvöltött fel Mihály. — Űijézus! — sipítozta Irén, az ebédlőből is elvitték a| imaszőnyeget, az afghánt is, meg a Daghestan selyemszőnyeget! Honnan tudhatták ezek ajt átkozottak, hogy ez vagyont éi^ Mihály szinte összeroskadt. — Végünk van... Semmit seréi hagytak itt, ami érték. Mindeáj pénzünket egy életen át éhhé fektettük be, mi lesz velünk öreg napjainkra? Mi lesz?... Irén már sírógörcsökbeh vonaglott és vizes borogatást tejt a szívére. Mihály telefonált a rendőrségre, ahonnan meglepő gyorsasággal érkezett meg a sheriff. Fontoskodó alak volt, egy őrmestert hozott magával, aki egész idő alatt meg: se mukkant, mint akit nem érdekel az egész. A sheriff Laurát kérdezte: folytatás a 12 oldalon A\:taljbi>lulii\ a 5V7-080I s:ann>n Jaj de jó a habos sütemény ... a káv$, a torta — a mignon, a bukta, a rétes, a krémes — a sós és az édes Gesztenye Cukrászdában E'spresso kávé — fagylalt, hűsítő italok - Saját készítésű gesztenyepüré — Magyaros ízű mélyhűtött ételek Nyitva: 6 napon át keddtől vasárnapig 10—8-ig Hétfőn zárva vagyunk. 1394 Eglinton Ave. W. Telefon: 782-1396
