Menora Egyenlőség, 1980. január-június (19. évfolyam, 788-813. szám)

1980-02-16 / 794. szám

MEN D Rn

,Mr.August J.xolnar P.O.Box 1 o 3 4

Me* Brunswick, New Jersey o-39o3

U . ^ . n .

Second class mail registration No. 1373 CANADA

USA Second class mail paid at F lushing N.Y . 11351. Pi.No. 104970

AZ ESZAKAMERIKAI MAGYAR ZSIDASAB [APIA

VOL. 19. 794.\

Ára 70 cent.

FEBR.16. 1980.

^gpypr

VÁLASZTÁSOK

Február 18.-án választ Kanada, tehát távolabbi pontokon lakó olvasóink esetleg éppen akkor kapják meg a lapot, amikor már a választási eredményeket is tudják. Éppen ezért rendkívül hálátlan dolog bármiféle jóslásba bocsátkozni. A különböző közvéleménykutató intézetek azt állítják, hogy a liberális párt olyan magasan vezet, hogy többségi kormánnyá való megválasztása biztosítva van. Ezé szerint újból visszakerül a miniszterelnöki székbe Pierre Ellőtt Trudeau, aki három hónappal ezelőtt már bejelentette, hogy tejesen visszavonul a politikai élettől. Szerintünk kár, hogy a gyakorlatlan, első időkben sokat hibázó konzervatív kormány nem kapott hosszabbb időt programja megvalósítására.

De lehet, hogy az eredmény nem a közvéleménykutatókat fogja igazolni. E sorok írójának általános tapasztalata, hogy a tényleges eredmények mindig 5-6 százalékos eltérést mutatnak — jobboldal felé — a köz vélemény kutatók felmérésétől. Elképzelhetőnek tartjuk, hogy a választások lezajlása után a két nagy pártnak szinte teljesen azonos mandátumszáma lesz az Aj képviselőházban s ez esetben Joe Clark kormánya — legalábbis még egy időre — hatalmon marad.

KANADÁBAN

BARZ1LAY ISTVÁN:

Az egyik nyelven Anwai Szádat elnök beszél, a másikon Butruzs Rali külügyminiszter Anwar Szádát "kedves barátjának" nevezte Menachem Begint, hosszasan tárgyalt vele a körzet és a két állam problémáiról, míg ezzel párhuzamosan a külügyminiszter s.;at, külföld: és izraeli újságíróknak adott nyilatkozatokat, bőséges mennyiségben, hangsúlyozva, hogy a két állam közötti normál izáció mértéke ahhoz igazodik majd, hogy milyen mértékben biztosítja Izráel a teljes önkormányzatot a Palesztinái araboknak. Izraeli körök, | akik jól ismerik az arab mentalitást, nem adnak hitelt a hírnek, hogy Szádát ezért megrótta volna Ralit. Maga az a tény, hogy Rali is Szádát mellett állt Begin búcsúztatásakor, bizonyítja, hogy egyszerűen csak arról van szó, hogy az egyiptomiak szeretnek egyszerre két nyelven beszélni.

Mint pozitívumot kell elkönyvelni, hogy Egyiptom

EGYIPTOM KÉT NYELVE

hozzájárult az El A1 kairói járatainak beindításához mielőtt a két állam között aláírják a légforgalmi megállapodást, amit csak február utánra, a diplomáciai kapcsolat feltételét követően ígértek. Kiderült azonban, hogy ez egyelőre egyoldalú: Egyiptom nem saját nemzeti repülővállalatát indítja útnak január 27.-én. A légikapcsolatot felveszik.de nem egyiptomi gépekkel. Az El A1 jöhet Kairóba, de egyiptomi gép száll le egyelőre Luddon.

Ami az autonómia tárgyalások folytatását illeti, Szádát azt javasolta, hogy kezdjék meg a teljes önkormányzat végrehajtását a gázai sávban Begin megigérte, hogy a javaslatot a kormány elé teijeszti. Nem először hangzik el ez a javaslat, amely nem egyezik a Camp David-i egyezmények, szellemével, azokban nincs szó arról, hogy a megszállt területek az autonómia szempontjából feldarabolhatok. Azt is említették még, — amire Szádát rámutatott Asszuánban — hogy a gázai sáv 1967-ig egyiptomi fennhatóság alatt állt, ami megkönnyítené a procedúrát.

A terv mögött sokan azt a szándékot sejtik, hogy Egyiptom, az autonómia orvé alatt, visszacsatolja magához a gázai sávot. Ezt nem akarta megtenni 1967-ig A gázai sáv lakóit nem engedték Egyiptomba vándorolni. A nyomorúságos menekült-táborokban tartották az ott élő menekülteket. Nem is szerették őket különösebben. Most azonban a helyzet megváltozott: Egyiptom más Palesztinái tömeget talál a gázai sávban mint azelőtt. A menekültek egyrészét Izráel kitelepítette a táborokból, gazdaságilag talpraállította őket, a táborok egyrészét lerombolták, a viszonyok lényegesen emberibbek.

Egyiptom bizonyíthatná a gázai sáv átcsatolásával, hogy a Palesztinái kérdés természetes megoldása, hogy a területekkel együtt, egykori államaik polgáraivá váljanak. Ha Egyiptom

átcsatolhatja a gázai sávot, világos mint a nap, hogy Jordánia is ilyen módon visszakaphatja a Nyugati Partvidéket. Ezáltal Szádat elérheti, hogy Jordánia is bekapcsolódik az autonómia tárgyalásokba.

Lehet, hogy valóban ez lesz a megoldás, feltéve, hogy Jordánia hai's^dó területi engedményekre és ha sikerül elfogadható megoldást találni Jeruzsálem problémájára. Ravasz ajánlat ez tehát Szádát részéről. Kétséges azonban, hogy kedvező fogadtatásban részesülhet az izráeli kormány részéről, amelynek az autonómia tekintetében komoly ellentétei vannak Egyiptommal.

Az izráeli ellenzék rokonszenvvel fogadta Szádál tervét. De ez az ellenzék kezdettől más felfogást vall az autonómia lomot. Az amerikai nagykövet mány. Örülne tehát, hogy a Szádát javaslat közvetve odavezetne, hogy Jordánia csatlakozik a tárgyalásokhoz, ami ismert politikai programja a Mááráchnak és a mérsékelt ellenzéki pártoknak.

MIT NYÚJTHAT IZRÁEL A NYUGATNAK - KONFLIKTUS ESETÉN?

A Szovjetunió afganisztáni agressziója és az utána kialakult nehéz nemzetközi helyzet elszigetelten találta Izraelt. Békét kötött ugyan Egyiptommal, de az Izráel elleni gyűlölet egy percig sem enyhült a közelkeleti körzetben. Az USA nem Izraeltől kért engedélyt, hogy ellátási célra igénybe vehesse repülőtereit, hanem Egyiptomot. Az amerikai nagyeövet el is magyarázta a tévének adott nyilatkozatában, hogy miért: a mohamedán államok körében ellenszenvet keltene Amerika iránt, hogyha Izraelhez fordulna.

Ez kétségkívül presztízsveszteség Izráel szempontjából, pláne, miután politikusai sietve felajánlották az ország szolgálatait. Lehetett ez ostoba és túloptimista hiba, de ez sem von le semmit annak a jelentőségéből, hogy Izráel, a három és félmilliós kis állam, egyike a nyugati világ legfejlettebb fegyvergyártóinak. A napokban járt Izraelben a Pentagon technikai küldöttsége, hogy felvilágosítsa az izráeli fegyveripar szakembereit. milyen fegyveralkatrészeket szállíthatnak az amerikai hadsereg számára és milyen mennyiségben. Ha az Egyesült Államok alkalmasnak tartja az izráeli fegyveripart az együttműködésre. nincs mit tartania

Izráelnek attól, hogy elszigetelt marad a nyugati világban, ha a Szovjetunió afganisztáni kalandja túllépi a hidegháború kereteit és összeütközésre vezetne.

Izráel gyártja a világ egyik legjobb könnyű harcigépét, a Kfir nevűt. A szó fiatal oroszlánt jelent, amely már merészel önállóan vadászatra indulni. A Kfir a francia Mirage fejlettebb változata, amerikai felszereléssel és már van legalább háromféle típusa, attól függően, hogyan fejlesztik a nagyhatalmak a gépeiket. A Kfirt nem szeretik a konkurrens gyárak: olcsóbb és jobb mint a hasonló típusúak és ezért nehezen tudta Izráel más országokban elhelyezni, ha igen, úgy többnyire titokban. A Kfir az izráeli légihaderő standard gépe és jobbnak tartják, mint a Mirage, a Phantom vagy a Junkere rokongyártmányait.

Az Arává kis személyszállító, ugyancsak lökhajtásos gépnek is van harci változata, de ezt nemigen szellőztetik — állítólag ez az izraeli légihaderőnek lesz a könnyű bombázó gépe, vagy' talán már az is.

Az izráeli gyártmányú harci repülőgépeket saját “termelésű'' rakétákkal és ágyúkkal szerelik fel. A Gavriel rakéta elsőrangú teljesítményű fegyver, föld-föld, föld-levegő és légiváltozatai nemcsak az izráeli hadseregben

népszerűek.

Gépeihez Izráel maga gyártja a muníciót is és exportálja sokfelé. Ezen a téren sokoldalú az izráeli ipar: a bombák és golyók sokaságát gyártja, tüzérsége, légiflottája és tankjai számára.

A hadiipar másik óriási vívmánya a Márkává tank, amelyet szakértők a világ legjobb páncélosának tartanak. A Jiszráel Tál tábornok nevéhez fűződő találmányok révén teljesen újszerű berendezése van a tanknak, amely egyrészt nagyobb ellenállóképességet biztosít számára a fronton, mozgékonyabb minden más tanknál és belső berendezése lehetővé teszi, hogy nagyobb létszámú legénységet tudjon befogadni. A Márkává! csak a tavalyi hadgyakorlaton mutatták be a nyilvánosság előtt, a baráti államok attaséjainak jelenlétében.

Izráel kormányai számot vetettek azzal, hogy hadseregük kénytelen önellátásra berendezkedni és ezért tudta ezeket a szenzációs eredményeket elérni. De nem kevesebb sikerrel ldsérletezett hadiiparunk a hadihajók gyártása terén is. Az izráeli flotta legsikeresebb hajói a rakéta-naszádok, amelyeket a hatnapos háború után a Cherbourgból megszöktetett francia naszádok mintájára az izráeli hajógyár már évek óta

szériában gyárt és a jom-kipuri háború idején sikerrel védte meg tengerpartjainkat egyiptomi és szíríai próbálkozásokkal szemben. A rakéta-naszád teljes felszerelése is izráeli gyártmányú: a Gavriel rakétától a torpedo-lövedékig minden Izraelben készül. S ha mindehhez hozzáfűzzük, hogy Izráel nemcsak a saját hadseregét látja el maga gyártotta könnyű gyorslövetű fegyverekkel, hanem a világ minden tájára szállítja azokat, s ha azt is hozzáadjuk, hogy sokáig folytak a tárgyalások, hogy Izráel közösen gyártsa Amerikával az F-16 harcigépet, megállapíthatjuk, hogy Izráel a Közelkelet egyetlen fegyverellátója lehet, háborús konfliktus esetén.

Mindezeket a szempontokat természetesen figyelembe kell venni, ha mérlegeljük, milyen helyzetbe kerülhet Izráel, ha az új nagyhatalmi konfliktus elmérgesedne. Az egyetlen helyzet, amelyben Izrael nem lesz elszigetelt, a háborús állapot, mert ilyen fejlett fegyver-ipart természetesen a Nyugat nem nélkülözhet olyan térségben, ahová nagy távolságra kell fegyvereket szállítani. Ezért nem is mutat nyugtalanságot az izráeli közvélemény a legutóbbi események hatására. Bár békében szeretnének minket úgy, mint esetleges háborúban.

Nem lehet minden együtt

A római katolikus egyház hierarchiáját élénken foglalkoztatja az elmúlt hetekben egy ügy, amely a áogmák magyarázatával áll kapcsolatban. Nemcsak felkészültnek nem érezzük magunkat, hogy e kérdésben állást foglaljunk, de mégcsak nem is a mi ügyünk. Amiért mégis figyelemreméltó glosszaanyagnak tekintjük az egy olyan kihatás, mely nemcsak a római katolikus egyházra, de korunk egyik általános szellemi eltévelyedésére is vonatkozik.

Mielőtt az általánosról beszélnénk, néhány szó a specifikus kérdésről. Hans Küng svájci származásó teológus közel 20 éve a németországi Tübingen egyetemén a katolikus teológia tanára. Ezt a megbízást a római katolikus egyháztól kapta, amely azt várta tőle, hogy a Vatikán, illetőleg a felsőbb vallási hatóságok által elfogadott tételeket oktasson. Küng azonban nem tette ezt, mert az évek folyamán fokozatosan arra a meggyőződésre jutott, hogy ezek a dogmák hamisak. .Egyre inkább magánvéleményét tanította, ámi miatt összeütközésbe került felsőbb hatóságaival. A katolikus egyház vezetői eleinte nagy türelemmel próbálták figyelmeztetni, majd kényszeríteni, hogy tartsa magát az előírt tananyaghoz, illetőleg vallási dogmákhoz, de mikor Küng ezt megtagadta, múlt hónapban végül is megfosztották katedrájától. Küng bírósághoz fordult és pereli a Vatikánt, illetőleg a német püspöki kart, azt követelve, hogy szabadon taníthassa meggyőződéséi és a római egyház mégis kénytelen legyen őt állásában és fizetésében megtartani.

Ismételjük, nem a dogmák vagy Küng véleményének igazságáról akarunk dönteni. Még ha nem lennénk ennyire kívülállók akkor sem mernénk hozzászólni, hogy a katolikus hittétel szerint Jézus Istennek vagy embernek tekintendő-e és miként illeszkedik ez be a Szentháromságba. Mint ahogy nincs véleményünk Mária szeplőtlen fogantatásának igaz vagy igaztalan voltáról sem. s nem tekintjük elöntőnek, hogy az Utolsó Vacsora valóban utolsónak tekintendó-e avagy hagyományos széderestéről volt szó. Más az amin megakadtunk.

Küng katolikus teológus. Feladata, hogy az egyetemen az elfogadott hittételeket tanítsa. Persze jogában van, hogy más véleményen legyen. Ebben az esetben erkölcsi kötelessége, hogy lemondjon a katedrájáról, nyíltan szembeforduljon a véleménye szerint helytelen irányzattal és vállalja véleményének következményeit. És ha ezután akár a katolikus egyház, akár bárki más elnémítani akarja, vagy erőszakos úton befolyásolni, úgy akár bírósághoz is fordulhat, de mindenesetre megvan a joga erkölcsi védelemre.

Csakhogy itt nem ez történt. Éppen a Vatikán volt az amelyik nagyonis türelmes volt.Mert ha a Ford gyárba arra vesznek fel egy mérnököt, hogy a teherautókba fékrendszereket konstruáljon, de az személyes meggyőződése alapján inkább golyóscsapágyakat tervez a féktárcsák helyébe, úgy nyilván nem fogják háromszor figyelmeztetni, hanem egyszerűen kirúgják. S a mérnök hiába megy bírósághoz, mert annak nem feladata, hogy eldöntse milyennek kell az autófékrendszernek lenni. Ford ezt kívánja az alkalmazottaitól, ezért fizetik őket. Ha nem csinálják így, fel is út, le is út. Gyártson saját magának golyóscsapágyas féket.

A római katolikus egyháznak nem egy válsága volt már a teológiai tételek ügyében. De (hogv csak a legismertebbeket tekintsük) sem Luer Márton sem Kálvin János nem fordult bírósághoz, hogy kényszerítse a római katolikus egyházat a reformációs tételek elfogadására. Vállalták a harcot és vállalták a következményeket.

Huszadik századunk második fele azonban hajmeresztő dolgokat produkált a kisebbségi jogok védelme terén. Ma már ott tartunk, hogy minden ellenvélemény hangoztatója nemcsak önmagának követel személyis szabadságot, de ugyanakkor tilalmat követel a többségi vélemény részére. Polgári egyetemeken a diákok kidobják a teremből azt a tanárt, aki más közgazdasági elméletet tanít nekik, mint amit ők igaznak akarnak hinni. Igaz, hogy azért járnak egyetemre, hogy tanuljanak, vagyis magának a beiratkozásnak a tényével elismerik, hogy még nem tudnak. De azért veszik maguknak a jogot, hogy belefojtsák a szói a tanárba, aki nyilván tud, de mivel mást tud mint a tudatlanok, tehát szerintük rosszul tudja. Küng felkészültségét nem kívánjuk kétségbevonni, de elhivatottsága katolikus

teológia tanítására nagyonis kétségbevonható.

Itt lenne az ideje, hogy megvonjuk a határokat. Mindenkinek joga van saját véleményéhez. Ahhoz is joga van, hogy ezt szabadon hangoztassa. De senkinek nincs joga ahhoz, hogy bárkit kötelezzenek arra, hogy az ó véleményét meghallgassa. Nagyon helyeslem, hogy nyilvános parkokban bárki elmondhassa saját véleményét akkor is, ha én azzal nem érlek egyet. De tiltakoznék, tiltakozom az ellen, hogy valaki az én lakásomba kívánjon betelepedni s ott kívánjon véleményemmel ellentétes eszméket hirdetni. Hiszen nekem is megvan az egyéni szabadságjogom — még akkor is, ha ez esetleg a többségi véleménnyel azonos. A társadalmi rendszerrel ellentétes véleménynek a képviselői szükségképpen bátor, véleményükért helytálló emberek kell hogy legyenek. Semmiképp sem kívánhatják, hogy a társadalom azért tartsa el őket, mert le kívánják azt rombolni. Egyelőre még nem találták fel azt a káposztát amely a kecske jóllakása után is megmarad.

Politikamentes olimpia

Ezúttal nem arról a ma már mindenki előtt általánosan ismert kérdésről akarunk beszélni, hogy bojkottálja- e a világ országainak jelentős többsége a moszkvai olimpiát vagy sem. Remélhetőleg igen, s a világ nem követi el mégegyszer azt az ostobaságot, azt a gyalázatot, amit 1936— bán Hitler berlini olimpiáján elkövetett. Ezúttal azonban, a kérdéssel általánosabb vonatkozásban kívánunk foglalkozni. A Laké Placid-i téli olimpiai játékokkal egyidejűleg ugyanis ülést tartott a nemzetközi Olimpiai Bizottság s ott az elnök Lord Killanin haragos szavakkal bélyegezte meg azokat (nyilván az Egyesült Államokra gondolt) akik politikát akarnak belekeverni az olimpiai eszmébe.

Ugyanakkor azonban a NOB úgy döntött, hogy a Kínai Köztársaság részvételét az olimpián nem engedélyezi, illetőleg a taiwani sportolók csak abban az esetben vehetnek részt a megnyitó ünnepségen, ha erre az alkalomra megváltoztatják országuk hivatalos nevét, zászlóját és himnuszát.

Ha valaki egy pillanatra elhinné, hogy sport és politika nem tartoznak össze, csak a sportvezetők nyilatkozatait kellene meghallgatni. Ennyire ellentmondani önmaguknak, ennyire mellébeszélni, ennyire bukfenceket hányni, csak hivatásos politikai vezetők tudnak.

Nézzük csak: Négy évvel ezelőtt a montreáli olimpia idején Trudeau akkori kanadai miniszterelnök kitiltotta a taiwani sportolókat, mert azok kínainak vallották magukat. Trudeau ma azt állítja, hogy tulajdonképpen ezzel a lépéssel akadályozta meg a taiwani sportolókat abban, hogy politikát vigyenek be az olimpiai játékokba. Most kiderült, hogy az egykori miniszterelnöknek Killanin NOB elnök remek tanítványa. Azt állítja ugyanis, hogy ha a taiwani sportolók országuk nevét használják, úgy a Kínai Népköztársaság nem vesz részt a játékokban, tehát a taiwaniak politikát csinálnak abból, hogy Vörös Kínát kívül tartsák.

Félreértés ne essék, nagyonis helyeseljük, hogy az ezermillió körüli lélekszámú Kína részt vesz az olimpiai játékokon, ha arra egyáltalán sor kerül. De hiszen senki sem akadályozza meg őket. ők maguk kötik megjelenésüket feltételekhez. Mégcsak nem is ahhoz, hogy mondjuk a rúdugrók bambusz, műanyag vagy alumínium pálcát használjanak-e, amit még lehet esetleg sportkérdésnek tekinteni. Hanem ahhoz, hogy a taiwaniak ne használjanak egy olyan zászlót, ami régebben a szárazföldi Kínának volt a jelképe, ma nem az. S ehhez a sportvezetők bölcsen bólogatnak: ja kérem, sportot és politikát nem szabad összekeverni. Tehát a taiwani sportolókat kizárják.

De most jön a váratlan fordulat. A taiwani sportolók egy New York-i bírósághoz fordultak jogorvoslásért és egy Norman Harvey nevű bíró előtt meg is nyerték perüket. A bíró nagyon érthetően azon a véleményen volt, hogy egy nemzetközi bizottságnak nincs joga ahhoz, hogy eldöntse; egy állam jogosan használja-e nevét, zászlaját vagy himnuszát. Szerinte tehát a taiwani sportolókat be kell engedni az olimpiai faluba és úgy vehetnek részt a megnyitó ünnepségen, ahogy akarnak.

A sport azonban nemcsak a politikával nem keverhető össze, de úgy látszik a jogrenddel sem A Nemzetközi Politikai Bizottság tudniillik ennek ellenére sem engedte be a taiwani versenyzőket az olimpiai faluba. Egyelőre ügyrendi időhúzással él, de ha ez nem sikerül, úgy majd nyiltan megtöri a törvényt és a sportszellem nagyobb dicsőségére kifizet majd néhányszáz dolláros pénzbüntetést, amiért áthágta a törvényt.

Továbbá ajánljuk, hogy a korcsolya-versenyeken a többségnek nem szimpatikus vezető versenyzőt valaki a közönség sorából lőjje le és a súlyos testi sértésért kisabott büntetést valaki majd leüli, vagy kifizeti helyette. Mert az nem baj, ha a sportot és az erőszakot összekeverik, a fontos csak az, hogy politika valahogy ne keveredjen belé.

EGY