Menora Egyenlőség, 1980. január-június (19. évfolyam, 788-813. szám)
1980-05-24 / 808. szám
MEN 0 EH ,Sí r. Augus t J . '.Úo 1 nar P.O.Box lo34 New Brunswick, New Jersey o39o3 U . S . A . Second class mail registration No. 1373 CANADA USA Second class mail paid at F lushing N.Y . 11351. Di. No. 104970 a; eszmmeiikm MAGYAR ZSIDÓSÁG LAPJA MÁJUS 26 TULAJDONKÉPPEN NEM IS HATÁRNAP A közelkeleti helyzetről, illetőleg az Egyiptom és Izrael közötti béketárgyalások megrekedéséről szóló vezércikknek tulajdonképpen csak az adja meg az időszerűséget, hogy május 26.-án lejár, Üéetóleg változás nélkül elmúlik egy rendkívül fontos határnap. A második Camp David-i megegyezés idején 1980 május 26.-át határozták meg, mint olyan dátumot, amikor is meg kell születnie a Palesztinái önrendelkezésről szóló megegyezésnek. Tulajdonképpen helytelen, ha Egyiptom és Izrael közötti béketárgyalásokról írunk, hiszen a hivatalos béke már hónapokkal ezelőtt megszületett, megtörtént a nagykövet csere, megnyíltak a határok, Izráel lépcsőzetesen vonul vissza a Sinai félszigetről, háborús összeütközés semmiképp sem fenyeget a két ország között. Mégsem lehet szabályos békéről beszélni, hiszen még a zsidó szemszögből nézve is a dolgokat, el kell ismerni, hogy a Palesztinái kérdés megoldása nélkül nem lehet szó végleges rendezésről. A vita tulajdonképpen a körül folyik, hogy mit foglal magában ez a meghatározás: palesztinai kérdés. Szadat elnök, aki változatlanul, napról-napra bebizonyítja, hogy nemcsak okos, de bátor politikus is, óvakodik attól, hogy egyértelműen foglaljon állást. Joggal tételezhetjük föl, hogy egy önálló palesztin állam létrehozását a Jordán folyótól nyugatra eső területeken ugyanúgy nem akarja, mint ahogy nem tűrheti azt el Izrael. A különbség a tárgyaló felek között inkább ott van, hogy az izraeli álláspont egyértelmű. Palesztin Állam — mondja Begin kormánya, mondja minden izraeli és minden zsidó — már megszületett 1948-ban, amikor az angol mandatórius területet felosztották Izraelre és Jordániára Arafát tehát nem palesztin államot, hanem egy második palesztin államot akar, amely nemcsak. Izraelnek rossz, hanem az egész nyugati világnak, sőt az arab világ zömének is, hiszen ez a második palesztin állam szovjet csatlósállam lenne és szerepe nem lenne más, mint Kelet-Németországé Németország mellett, mint Észak- Koreáé Dél-Korea mellett s a végeredmény ugyanaz lenne, mint Észak-Vietnam győzelme Dél-Vietnam fölött Tehát még azt sem lehet mondani, hogy Izráel nem hajlandó tárgyalni egy palesz-' tinai államról, vagy egy palesztin állammal. Sőt, éppen akkor, amikor az autonómia tárgyalások holtpontra jutottak, nagyon komoly, a végleges békét közelebb hozó tárgyalások folynak Jordániával. Igaz, hogy ezek a megbeszélések nem nyilvánosak és nem hivatalos jellegűek. Husszein a jordániai király hangzatos megnyilatkozásokban szembefordul azzal a Szadattal, akivel tulajdonképpen egyetért és azt az Arafatot támogatja, akit gyűlöl, de azért van reálpolitikai érzéke. Ez sem lebecsülendő, hiszen ha van valami ami általában nehézzé teszi az arabokkal való tárgyalásokat, az éppen az a mentalitásuk, hogy sohasem tudják a különbséget álmaik és a valóság között. S bár e mentalitás felszámolásában Szadat jár az élen, Husszein is tesz jelentős lépéseket. Az amerikai diplomácia egyik jelentős tagja az arab származású Philip Habib kapta a megbízást, hogy közvetítsen a Jordán folyó eredeténél építendő víztárolók közös használatának kérdésében. Ez csupán látszólag technikai kérdés, valójában rendkívüli politikai jelentősége van. A Jármuk folyón körülbelül 50 kilométerre a Jordánnal való összefolyásától akarják megépíteni azt a víztárolót, amelyik 500 millió köbméter friss vizet képes tárolni s amely egycsapásra képes lenne megoldani Izrael és Jordánia ivó és öntözővíz problémáját egyaránt A hatalmas tervhez az Egyesült Államok és Nyugat- Európa jelentős összegekkel kíván hozzájárulni és Husszein kitály pontosan tudja hogy semmiféle hangzatos hőbörgés nem pótolhatja ezt a gazdasági alapot amivel népének jólétet teremtett. Viszont egy második úgynevezett önálló palesztin állam fölállítása nem csupán Izraelt veszélyezteti azzal, hogy a terrortámadások lehetőségét közvetlenül az ország szívébe hozza be, hanem Jordániát is azzal, hogy a megépítendő gát fölötti korlátlan felügyelet tulajdonképpen Arafátnak adná meg a lehetőséget, hogy Jordánia gazdaságát ellenőrizze és irányítsa Vagyis, amikor Begin miniszterelnök nemrégiben ismét Carterhez látogatott el s ott látszólagos merevséggel kihangsúlyozta, hogy Izráel semmiféle olyan koncesszióba nem megy bele, amely akár a legkisebb mértékben is egy új állam kialakulásával fenyeget — tulajdonképpen nyitott kapukat döngetett. Carter elnöknek, a politika nélküli elnöknek, a bukás szélén álló elnöknek, a zsidó szavazatokért egyre jobban és egyre reménytelenébbül kolduló elnöknek már nem sok beleszólása lehet abba, miként alakulnak a tárgyalások az egymással békés hadiállapotban élő Egyiptom és Izrael között. Szadatnak pedig ez az időhúzás nagyon is kedvező. Ezért fogalmazta meg meghívó NEW YORK A Magyar Zsidók Világszövetsége, a BNAI ZION, a Volt Deportáltak és Munkaszolgálatosok Szövetsége és az összes New York-i magyar zsidó szervezetek együttesen rendezik a KATASZTRÓFA 36. ÉVFORDULÓJÁN MÁRTIRÜNNEPSÉGÜKET 1980 junius 1-én, vasárnap d.u. 3 óra 30 perckor Dr.Schneier Arthur rabbi Park East zsinagógájában (63 East 67 St. Manhattan) Vendégszónok Róbert Abrahnrs New York állam főügyésze. Szónokok; Berger Mihály az MZSVSZ elnöke Geiger László a MZSVSZ vezetőségi tagja Kántor; Herdán Tibor A magyar zsidó közösség minden tagját elvárják erre az ünnepségre. wtTCTrrmrrTff olyan könnyedén, hogy május 26.-a tulajdonképpen nem is végső határnap, csak egy “célnap', amit jó lenne elérni, de ha nem érik el, akkor továbl folytatják a tárgyalásokat mindaddig, amíg előbb-utóbb valamilyen megállapodás nen születik. Igaz, hogy most éppen nem tárgyalnak, — mert az izraeliek nagyon merevek — mondja Szadat — de aztán majd mégis tárgyalnak tovább. Persze, hogy tárgyalnak, de a palesztin kérdésben egyhamar nem lesz megegyezés és ennek mindenki örül. Az amerikai adminisztráció örül, mert Carter csak akkor nem csinál hibát, amikor nem csinál semmit. Szadat örül, mert a tárgyalások megrekedése alka>«*t ad neki arra, hogy aktívabban foglalkozzon országa súlyos belső gazdasági helyzetével, Izráel örül, mert nem kell szembenézni egy terrorista állam megvalósulásának veszélyével, a Szovjetunió örül, mert egyetlen esélye a Közel- Keleten e pillanatban a bizonytalansági helyzet állandósítása; egyedül Arafáték nem örülnek, de ki törődik velük? Tehát elmúlt egy határnap, jön helyette egy másik, megreked egy tárgyalás, kezdődik helyette egy másik, s a Közel- Kelet népei hozzá vannak szokva, hogy akkor is puskaporos a hangulat, ha éppen béke van és hogy az izraeli repülők rendszeresen berepülnek Beirut fölé, az tulajdonképpen nem harci cselekmény, hanem politikai egyensúlytartás abban a libanoni polgárháborúban, amely most már évek óta nem folyik, csak éppen állandóan harcolnak egymással. Tehát nem kell különösen aggódnunk azon, hogy megakadt a két és fél évvel ezelőtt megindult békefolyamat, mert tulajdonképpen ugyanúgy nem akadt meg semmi, mint ahogy meg sem indult, legföljebb az az egyetlen szomorú dolog történt, hogy a Közel-Kelet népei be tudták vonni Izraelt abba az általános politikai káoszba, ahol álláspontok és vélemények, barátok, szövetségesek és ellenségek napról-napra, óráról-órára változnak, áthatolhatatlan káoszt, zűrzavart teremtve. Persze, mint minden, egyszer ez is véget ér és kitisztul s a régi káoszok helyett jönnek az új káoszok, amiknek megoldása azonban már egy következő generáció, új államférfiak — reméljük, a maiaknál tehetségesebb államférfiak — feladata. Szerencsés Ausztria Muskie Gromiko Az ősi latin mondás ugyan többszáz évre teszi Ausztria szerencséjét, de talán sohasem nyilvánult ez meg olyan klasszikusan, mint 25 évvel ezelőtt, amikor a Szovjetunió váratlanul bejelentette, hogy elismerve Ausztria semlegességét, a másik 3 megszálló hatalommal együtt, visszavonja csapatait. Bécsben most ünnepelték a negyedszázados független és semleges Ausztriát, de a történészek és politikai hírmagyarázók még máig sem tudják megérteni, még kevésbé megérttetni: mi is történt tulajdonképpen. Ez volt az egyetlen, de mindenesetre a legutolsó eset, hogy a Szovjetunió önszántából visszavonult egy megszállt országból, mégpedig oly módon, hogy nem hagyta ott basáit az ország irányítására, vagy döntő fontosságú pontok betöltésére. A Szovjetunió nemcsak stratégiailag adta föl Ausztriát, de politikailag is, azóta sem választottak meg az országban nemcsak hogy kommunista képviselőt, de még egyetlen kommunista adóellenőrt sem. Érthetetlen gyorsasággal fordult meg a közhangulat az országban. Ha 1955 tavaszán szovjet fennhatóság alatt rendeztek volna választásokat, valószínűleg 99.6 százalék a kommunizmusra szavazott volna, de így. néhány hónappal később a választásokon 99.6 százalék már a kommunizmus ellen szavazott. így van ez ezekkel a kivonulásokkal. Valószínű, hogy a Szovjetunió 55 elején már valamilyen példát akart mutatni a nyugati világnak arra, hogy Sztálin halála után van mód a békés együttélés megvalósítására, még valószínűbb, hogy a döntésben szerepet játszott a Kreml elbizonytalanodása, a különböző frakciók egymás közötti élet-halál harca. A legvalószínűbb, hogy saját szempontjukból olyan döntő hibát követtek el. amit azóta is sajnálnak. Ily módon a Félix Ausztriának harc nélkül hullt az ölébe az, amit másfél évvel később a magyarok, 13 évvel később a c sehek harccal sem tudtak megszerezni, — a szabadság, a függetlenség és a semlegesség. A felszabadulási évforduló alkalmából minden valamirevaló külügyminiszter ellátogatott Bécsbe, s ily módon találkozott egymással a legrégibb professzionista külügyminiszter Gromiko és a legújabb amatőr külügyminiszter Muskie. Politikai szakemberek némi aggodalommal néztek a találkozó elébe, attól tartva, hogy a ravasz öreg esetleg átveri kezdő kollégáját. A múlt tapasztalatai alapján ez könnyen elképzelhető lett volna. Végtére is a Maine-i szenátor úgy csöppent bele a külügyminiszteri székbe, hogy előzőleg nem tudta, hogy a külügyeket a diplomáciai fogadásokon halkéssel eszik-e avagy tortáskanállal. Amikor 1972-ben Muskie elnökjelöltként indult, egy középszerű diplomatát, bizonyos Cyrus Vance-t választott maga mellé tanácsadóként. Az ö javaslatára támogatta a vietnami háború befejezését, a Délafrika-ellenes bojkottot, a katonai kiadások csökkentését és a SALT tárgyalásokat. Muskie 1979 karácsonyán, Afganisztán lerohanásakor ugyanolyan szomorú volt mint Carter elnök; ő is úgy érezte, hogy csalódott az oroszokban. Mindezek után tehát nem sok jót várhattunk egy ilyen találkozótól. Szerencsére ezúttal nem történt semmi baj. A két ország között olyan elmérgesedett a viszony, hogy érdemi tárgyalásokra egyáltalán nem került sor s miután nem volt téma, tehát Gromikónak nem volt kit becsapnia. A két külügyminiszter még arra sem volt hajlandó, hogy a fényképészlencsék tükrében megismételjék azt. amit zárt ajtók mögött egyszer már megtettek — hűvösen kezet ráztak egymással. Tulajdonképpen még ez is Ausztria szerencséjéhez tartozik. Québeci népszavazás Vannak pillanatok, amikor a lapszerkesztő sakk mattra van állítva. Például, ha cikket kell Írni egy eseményről, ami csak lapzárta után történik, de amiről az olvasó már pontosan tájékoztatva van, mire az újság a kezébe kerül. Ilyen eset a québeci népszavazás, amely kedden lesz. ez a glossza pedig hétfőn kerül nyomdagépbe. Az esetleges értékelést még jobban megnehezíti az. hogy Quebec tartomány népe egyenlő arányban oszlik meg az igen és a nem szavazatok között, a közvéleménykutatók pedig homlokegyenest ellenkező előjelzéseket adnak. Néhány héttel ezelőtt úgy tűnt. hogy a québeci elszakadást szorgalmazó "igen" szavazók vannak többségben. Aztán fordult a kocka s állítólag azok kerültek többségbe, akik Kanada egységét szorgalmazzák. Az utolsó napokban az angolnyelvü lapok Kanada-szerte azt állították, hogy a “nem"-párt fog győzni, a québeci lapok az "igen" szavazatok többségére esküsznek. Ha a nemmel szavazók győznek, ennek van jó és rossz oldala egyaránt. Ez azt bizonyítja, hogy Quebec lakossága elég intelligens volt ahhoz, hogy átlásson a kérdésfeltevés szövevényein és azt az álláspontot vigye győzelemre, amely — ha a kérdést leegyszerűsítjük — kétségtelenül a többségi álláspont; nem akarják, hogy Quebec elszakadjon Kanadától. A rossz oldala az. hogy a szélsőséges szakadárok nyilván nem a demokratikus játékszabályok tiszteletében nőttek fel. különösen akkor, ha kisarányú vereséget szenvednek. esetleg visszatérnek a régi, az 1970-es évek elején alkalmazott terror-taktikájukhoz, a postaláda robbantásokhoz, az utcai lövöldözésekhez, verekedésekhez. Ez pedig annyira elmérgesítené a helyzetet, hogy még azokról a reformokról sem lehetne komolyan tárgyalni, amikre valóban elkerülhetetlenül szükség van. .Amennyiben viszont az “igen" szavazatok kerülnek többségbe, úgy Levesque kormánya ezt a győzelmet tetszése szerint magyarázza majd és olyan követelésekkel áll elő, amiket Kanada többi tartományai semmi körülmények között nem fogadnak el. Ekkor Levesque-ék esetleg újabb népszavazást írnak ki, ahol arra hivatkozhatnak, hogy; ime ók megpróbáltak tárgyalni, de ez a federális kormánnyal és az angolszász tartományokkal lehetetlen. Vagyis a holnapi népszavazás döntően fontos kérdés ugyan, de az eredmény alakulásától függetlenül semmiféle megoldást nem hoz. Na dehát a kérdés részletes tárgyalására úgyis visszatérünk már a legközelebbi jövőben. TORONTO. a „mártírok temploma” 1980 JUNIUS 1 .-ÉN VASÁRNAP D.E.FÉL 12 ÓRAKOR Mártírjaink emlékére GYÁSZISTENTISZTELETET tart a Beth Sholom templom, 1445 Eglinton Ave. (Aircondition), szentélyében, melyre Önt, nagybecsű családját és barátait szeretettel meghívjuk. Ünnepi szónoka RABBI Dr.ZÁGON ZOLTÁN Közreműködnek: , Kertész Sándor a torontói Művész Színház igazgatója Tarján András Cantor: Rév. david bégley a Beth Sholom főkántora. vm loens Ár* 70 cent. mav 24. 1QR0. HHHÉ HeHeTre
