Menora Egyenlőség, 1980. január-június (19. évfolyam, 788-813. szám)

1980-04-19 / 803. szám

1980 április 19 * MENÓRA 7. oldal Ez a kép 50 esztendővel ezelőtt ké szült a Gigli családról. Fiuk, Enzo, fes tő, leányuk, Ring pedig énekesnő" lett javításokat szakszerűen készítünk 598-3469 21? IDEEN SHEET’ W. (Oiinrsitr tn.-tél unitra) KOCSI‘DEBLES O écsben CANADAI RENDSZÁMMAL Ford LTD Cugar Buick Regal Monté Carlo Hívja még ma ezt a számot 651-4480 24 órás szolgálat___________ TV - STEREO SZERVIZ . ELADAS Hívja Mr. TÓTH -ot — 15 éve — Torontóban 633 - 1332 Több utazási iroda ti adott ki amelyben: r FELHÍVÁS az UTAZÍKŐZÍNSÉS FELÉ:-----------­FÉLREVEZETŐ TÁJÉKOZTATÁST“ —Átszállás nélküli közvetlen charter utakat Ígér —TORONTO - BUDAPEST között és —140 lb súlyhatárt ígér Közlekedésügyi Minisztérium Air Transport Committee \ március 20*án kelt átirata alapján ABC CHARTER-KÖZVETLEN ÁTSZÁLLÁS NÉLKÜLI GÉP NINCS ENGEDÉLYEZVE TORONTO-BÜDAPEST KÖZÖTT Csoportos utazásokat rendezünk menetrendszerinti gépekkel (Egyszer kell átszállni) Csomagsúlyhatár: > BUDAPESTRŐL; 20 kg és egy kézitáska (Max:5kg) BUDAPESTRE: 2 db csomag 140 lb-ig és egy kézitáska NE HAGYJA MAGÁT ISMÉT FÉLREVEZETNI: Ne feledje el a múlt évet, amikor AIR CANADA CHARTERT ÍGÉRTEK — és mit kaptak? A lengyel légitársaság szovjet gyártmányú Iljusin 164-es gépét varsói fel-le és át­szállással. EVERGREEN — sohasem hallott légitársaságok s többszöri áremelést és egyéb meglepetéseket Vegye igénybe a lEZT ELKERÜLHETI! I „BUDAPEST EXPRESS” Csoportos egész évet átfogó programmal rendelkező menetrend szerinti garantált járatainkat BUDAPESTRŐL: minden szerdán és szombaton BUDAPESTRE: minden hétfőn és szombaton indulnak a csoportok. A legkényelmesebb amsterdami repülőtéren — magyarnyelvű vezető kíséretében — történik az átszállás, remek csatlakozással. APOLLO TRAVEL Hívjon még ma részletes tájékoztatásért 1500 Bathurst St Taronto, Ott, M5P 3H3 Tét 651-4102 651-4333 KOVÁCS DENES; Akikkel találkoztam ... Ti/MtUnfiíeite 200 Bloor Stí. West közel az Avenue Road-hoz •• •• JON JON JON JON J0N JÓN JÓN JÓN Május 2—tói, BUDAPESTRŐL MOZSÁR IMRE magyarnóta-énekes MINŐÉN ESTE-MINŐÉN ESTE JKálmán és cigányzenekara Asztalfoglalás: 923-6599 Mindenkit szeretettel vár Ladányi Arthur és családja Parkoláshoz bejárat a Bedford Road-ról Azt hiszem, hogy a zongorá­zás alaptitkaival megismerkedni akaró kisdiákok, vagy felnövek­vő kezdők is a Kálmán-Szenn iskola kottáit, Kálmán György és Szenn Irén művét tanulmá­nyozzák ma is. Nekem Kálmán György nagybátyám volt, természetesen nála tanultam. Gyuri bácsi egyike volt az or­szág legnevesebb zongora­pedagógusainak. Az érettségi után szót fo­gadva a parancsnak is beillő anyai tanácsnak, a műszaki egyetem mérnöki karára irat­kozott be és kitüntetéssel, aranydiplomával végezte el tanulmányait. Rövidesen kine­vezték az államvasutak mérnö­kének. Munkáját kifogástalanul végezte el, mégis megbotrán­koztatta főnökeit, hogy hosszú, kusza, bozontos szakállt növesz­tett, hóna alatt vaskos kotta­csomókat cipelt s Schopenhauer hívének vallotta magát. Munka­társait azzal is meglepte, hogy időnként, - amikor azok valami­lyen műszaki kérdésben kérték ki tanácsát, ó dallamos “Pam­­pam-papa-pampam"-okkaJ vá­laszolt, amely dallamfosz­lányokban rá lehetett ismerni egy-egy Mozart, vagy Haydn tételre, mégis azt bizonyították, hogy György az utak, vasutak ás átjárók hálózata helyett ismét a muzsika birodalmába utazgat. Egyik reggel, minden érte­sítés nélkül nem jelent meg a hivatalában; nem is látta ott őt többé senki. Odahaza bezár­kózott a szobájába, ahonnan csak halk zongoraszót, a met­ronóm ütemes tik-takkolását és György fel-alá járó súlyos lépteit lehetett kihallani. Hat hét alatt elkészült köny­vével, amelynek a “Bevezetés a Zongoraművészet Elméletébe; a Húros Hangszerek dinamikája és a Kontrapunkt Helyes Használata“ nem éppen rövid és izgalmas címet adta. A Ró­zsavölgyi Márk és Fiai cég még­is nyomban vállalkozott a ki­adásra. A könyv egy csapásra ismertté tette nagybátyám nevét a zenei világban. Művét számos nyelvre lefordították és rövi­desen a szülői ház kapu boltja alatt réztáblát lehetett felfedezni nagybátyám nevével, kiegészít­ve az aláírással: “Okleveles zenetanár". Mint utóbb kiderült, a mű­szaki egyetem nehéz munkát igénylő tanulmányaival egyidő­­ben a Zeneakadémia zongora­tanszékét is sikerrel elvégezte ti­tokban. Hatesztendős koromban én is a tanítványa lettem. Ez időből csak a "Gólya, gólya, gilice, mitől véres a lábad" kezdetű gyerekdal egyhangú dallamára emlékszem, — arra, hogy nagybátyám egy-egy hamis s egy vonalzóval enyhén rávert és egy vonalzóval enhén rávert az ujjaimra. - hogy a kínos órák után odahaza napi hat órát kellett egy zongoraképzós nö­vendék felügyelete mellett gyakorolnom, - hogy a nagybá­tyám kottafüzetemben, amelyet otthon alá kellett Íratnom anyámmal ezt üzente: “Dénes úgy halad a zongorázásban, mint a szamár a lejtőn!" —1 e­­miatt súlyos anyai pofonokra számíthattam és arra, hogy én a leckék szünetében rigmusokat fabrikáltam, egyikük első sora még most is a fülemben duru­zsol: "Engem mindig elnáspán­golnak, és én bosszút esküszök a dumák és a mohnak". Különcködve öltözködött. Haját hátul hosszúra növesz­tette, szőke bajusza vastag és tömött volt, eltakarva húsos aj­kait. Magas, elől lekerekített keménygallért hordott azokban az években is, amikor az már régen nem volt divatos. Kézelői is keményen kandikáltak ki kabátujjaiból, mint a kályhacsövek és azokon melodikusán csendültek össze diszveretű ezüst gombocskák. Mellényben járt nyáron is. Ugyanakkor felfigyelt minden technikai újdonságra, az elsők között vette meg a tölcséres hangszórójú rádiót. Vasár­naponként a Szigetre lovaspoló meccsekre vitt, már repülőn is utazott külföldre, mégis kitar­tott nagyapás szokásai és spa­nyol gyártmányú pordohányá­nak tubákolása mellett. Több­ször nyaraltunk együtt, ő a Kneipp kúra híve volt és én már előre vacogtam attól, hogy nyakon önt a dermesztő hideg vízzel s azután meztelenül fut­nunk kellett a gyepen a kizáró­lag "férfiaknak" fenntartott uszodarészben. Valami baja volt a gyomrá­val ezért szigorúan diétás kosz­­tot evett, egyhangú ételeket, de ezekből aztán hihetetlen meny­­nyiségeket tüntetett el a bajusza alatt. Riadva néztem hosszú, komótos ebédeléseit. Sokszor hetekig ugyanazt, néhány tá­nyér köménymagos levest és még több pirított darát fo­gyasztott, befejezésül pedig egy közel egyméternyi piskótate­kercset. Csak sokkal később tudtam meg, hogy este, a zenea­kadémiai koncertek után még betért a Fészek Klubba, ahol — minden diétaelóírást sutba dob­va —alaposan bevacsorált. Többször hangsúlyozta, hogy ő művész-lélek, nem gyakorlati ember, nem ér rá földi dol­gokkal pepecselni s ezért min­denki becsapja. Ugyanakkor növendékeitől -bár volt, akit in­gyen tanított - igen borsos tandíjakat kért, a külföldről érkező neves művészek, kon­certjeik előtt nála korrepetál­tak olyan tiszteletdíjakért, amilyeneket csak világhírű sebészeknek volt szokás fizetni. Pontos naplót vezetett bevétele­iről és kiadásairól. Az Andrássy-uti Fodor-féle zeneiskolában tanított. A Zeneakadémia többször is meghívta tanárai közé, de valamilyen hagyományra hivat­kozva ragaszkodtak hozzá, hogy felvétel előtt, szinte csak jelké­pesen, az illető néhány percig előjátsszon. Kálmán György kitűnő pianista volt, - különö­sen Chopin művekkel remekelt, a zeneakadémiai tanárság erköl­csileg és anyagilag is sokat jelentett volna neki, de a nagybátyám az ajánlatokat büszkén visszautasította és azt dörmögte: "Még Dohnányinak sem ártana, ha velem korre­petálna: én nem játszok elő sen­kinek!" Akkor már Bartók, Ko­dály, Tóth Aladár szoros bará­tai voltak, de a legközelebb a magyar zeneesztéták Nagy Öregje: Molnár Antal állt hozzá, akivel egy-egy fontos koncert után órákig telefonál­tak egymásnak,megtárgyalva a fellépő művész billentését és esetleges interpretálási tévedé­seit. Apja halála után György anyjával élt együtt. Alig moz­dult ki otthonról. Szabad ide­jében nagyanyám szobájában javította könyvei és kottái ke­felevonatait, hogy az öreg­asszony ne maradjon magában. A régiszagú almáriumokkal, vitrinekkel és csipkékkel zsúfolt lakásban minden a "Tanár úr" körül forgott. Délután, mikor megkezdődtek a magánórák, a már huszonöt éve ott szolgáló vénkisasszony cselédlány felöl­tötte fehér batiszt kötényét, fejé­re fityulát, durva, piros kezére fehér cérnakesztyűt húzott, s valamilyen különleges, fuvolázó hangon az évek óta odajáró tanítványoktól is megkérdezte: “És kit jelenthetek a tanár úrnak?...“ Mindenki, különösen a család meglepődött, amikor az örök agglegény hatvannégy esz­tendős korában bejelentette, hogy megnősül. Egy igen gaz­dag pesti polgár özvegyét vette el és átköltözött annak remekül berendezett öröklakásába. A „fiatalok" nagyon boldognak látszottak, György egészen kivirult. Az asszony azonban hamarosan nagy fájdalmakról panaszkodott és alig kétévi há­zasság után, hosszas szenvedés után meghalt rákban.­Az árván maradt zene­­pedagógus ekkor teljesen megváltozott. Nem érdekelte többé a zongora. Mint valami tébolyodon milliomos kizárólag vagyontárgyainak szolgálatában élt. Sok mindent eladott, más dolgokat vásárolt, spekulált eb­ben és abban, —- a tanítványait teljesen elfelejtette. Előre meg­jósolta a világháborút és attól rettegett, hogy Budapestet előbb-utóbb bombatámadás éri. Ezért kincseit a város legkülön­bözőbb részein lakó ismerő­seihez, barátaihoz szállíttatta az­zal az elképzeléssel, hogy valahol valami mégiscsak meg fog maradni a nagy világégés után. Politikailag felvilágosult volt, liberális konzervatívnak és nagy magyarnak lehetett volna nevezni. Arra azokban nem gondolt, hogy a nagy világégést a Stanway zongorája, László Fülöp festményei, perzsa sző­nyegei, arany-gyémánt ékszerei túlvészelhetik, csak éppen ó pusztulhat el. A zsidótörvényekről nem vett tudomást, csillagot sohasem viselt. Egy Herendi evőkészlet elhelyezése miatti futkosása közben csaptak le rá a nyilas rohamosztagosok, hogy a Dunához kísérjék... Többé nem hallottunk róla.Csak volt.még ma is világhírű tanítványai, — mint Bíró Sári San Fran­ciscóban — és az ó zongora­metódusából tanuló kezdők nem felejtették el Kálmán György nevét. Ha koncerffé megyek és a művész netán egy billentyűt félreütne, Vagy tem­pója nem lenne megfelelő, lelki szemeim előtt mindig meg­jelenik Gyuri Bácsi, amint vonalzójával enyhén ráver a zongorista ujjaira... MILLIOMOSNŐ A SZERETETHÁZBAN Vajon az egykor dúsgazdag Costanza asszony gondolt-e valaha is arra, hogy szegény nyugdíjasok szeretetotthoná­ban fogja leélni élete utolsó eszten­deit?! „Álmodni sem mertem volna - vallja be az őt felkereső újságíróiknak —, de életem alkonyán legalább azt megértettem, hogy az anyagi javak semmit nem érnek, bármikor elveszít­hetjük őket... Mégis gazdag vagyok : emlékeim tesznek azzá." Nos, ha valaki az emlékeiből gaz. dag lehet, akkor a 89 éves Costanza Gigli, a híres tenorista, Benjamino Gig­­li özvegye, még mindig szinte millio­mos.... Van mire emlékeznie: boldog házasságra, két szép gyermek felneve­lésére, anyagi jólétre... Ez utóbbi kü­lönösen Amerikába költözésüket köve­tően köszöntött rájuk. Caruso halála után ugyanis Gigli lett az Újvilág legjobban csodált bálványa. S a vi­lág legjobban fizetett operaénekese. Visszatérve Itáliába, Gigli rögtön be­fektette a pénzét. Ipari részvényeket vásárolt, nagy értékű ékszerekkel lep­te meg feleségét, földeket és ingatla­nokat vett, Racanati mellett egy hat­vanszobás villát, Róma mellett pedig két „egyszerűbb" villát rendezett be, luxuskocsikat vásárolt, s óriási sze­mélyzetet tartott fenn. 1957-ben bekövetkezett halála után azonban családja anyagilag tönkre­ment: Costanza asszony festővé lett fiánál húzódott meg. 1977-ben azon­ban a fia is meghalt, májrákban. Ma ' • A 89 éves Costanza Gigli, egy római szeretetotthonban emlékezik a boldog időkre már csak hatvanéves lánya és két uno­kája tartja benne az életet. Es azem. lékek, amelyek szinte álomnak tűn­nek ...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents