Menora Egyenlőség, 1979. július-december (18. évfolyam, 765-787. szám)

1979-09-22 / 774. szám

u’e! fra«3»ic2c. Ne» j u * • a •

Second class mail registration No. 1373 CANADA

USA Second class mail paid at Flushing N.Y. 11351. Di.No. 104970

AZ ESZAKAMERIKAI \ MAGYAR ZSIDÚSÁ6 LANA

VOL. 18. 774., Ár«: 50 cent \

SEPT. 22. 1979.

Három évtizedes fennállása óta Izrael négy háborúban meggyötört népe és a világ zsidósága most ünnepli első ízben viszonylagos békében a Rosh Hashanát. A nyugati ipari államok azonban sajnos tehetetleneknek látszanak az arab olajzsarolással szemben, s a részükre legegyszerűbb megoldást választották, az Izraelre gyakorolt nyomást.

Szeretnék ábrándokban ringatni magunkat. Hiszen szinte naponta hallunk hatalmas kínai olajforrásokról, az új sarkvidéki felfedezésekről, az alaszkai csővezeték komoly lehetőségeiről, Mexicóról, melynek 2 éven belül több olaja lesz mint Szaudi Arábiának, nap, atom, föld, szél és vízenergiáról, gázzal, villamossággal és alkohollal hajtott járművekről, de ez mind a jövő muzsikája. A realitás egyelőre az arab olaj, mely még további két évtizedes zsarolást jelent. Egy kis államcsoport állandó gazdasági káoszba borította a világot az olajárak 1973-as 400 százalékos emelésével.

Az Egyesült Államok dilemmája július 4-én kezdődött, mikor Kálid, Szaudi Arábia “melegszívű” királya, mint mondotta, "függetlenségi napi ajándékképpen” felajánlotta, hogy az iráni olajkiesés pótlására, napi egymillió hordó olajjal növeli amerikai kivitelét. Mint később kiderült, ez nemcsak Arafát tudtával és beleegyezésével, hanem egyenesen az ó indítványára történt, ő ugyanis érettnek látta az időt egy az USA-val történő kompromisszumra. Nem sokban tévedett. Míg Carter, barátját, Andrew Young-ot kénytelen volt lemondatni Terzi PLO megbízottal történő tárgyalásai miatt, addig Milton Wolf, az USA ausztriai követe büntetlenül, s minden szemrehányás nélkül zavartalanul folytathatta az ottani PLO megbízottal megbeszéléseit. Hogy a tárgyalások formálisak vagy nem formálisak voltak-e,az mellékes. Azokat Amerika hivatalos közegei folytatták, s ezzel az Egyesült Államok hallgatólagosan elismerte a terrorszervezetet.

"Ingyen vacsora és ingyen

ajándék nincs a politikában" — mondotta egy bölcs amerikai szenátor. Kálid király ajándékának igen nagy árat szabott. Carternek októberig gyökeresen meg kell változtatnia politikáját a PLO-val szemben, ha meg akaija akadályozni, hogy népe átdideregje a telet. "Az sem valószínű" — okoskodott a király —, “hogy a didergő választó arra az elnökre adja voksát, ki képtelen felmelegíteni szerény hajlékát”. Arafát máris csomagol, hogy Szaudi Arábia királyát figyelmeztesse a megegyezésre. Kálid király ez esetben engedni lesz kénytelen Arafát nyomásának, s ultimátumot ad Amerikának, Washington és a PLO közötti barátságos kapcsolatok felvételére. Carter jól tudja, hogy augusztus 24-én az arab kormányok kizárólag azért egyeztek bele a 242-es határozat Kuwait által ajánlott módosításába, — kibővítvén azt egy független palesztin állam alapítására történő felhívással — mert időt akartak neki engedni arra, hogy ezalatt Izraelt “megdolgozza". Ez eddig nem járt kirobbanó sikerrel. “Ambassador Bob” (azaz Strauss), az elnök megbízottja, nemcsak hogy Izrael és Egyiptom kerek elutasítását hozta magával Washingtonba, hanem Szádát egyenesen ostobának minősítette a "palesztin önrendelkezési joggal” felvizezett javaslatot, mely csak akadályozná a nyugodt, barátságos mederben folyó tárgyalásokat. Szádát és népe fütyül a palesztin autonómiára és palesztin államra, őt elsősorban Abu Rudeis és az Alma olajmezők érdeklik, melyek Egyiptom olajtermelését napi egymillió hordóval emelnék, új kiviteli lehetőségeket teremtvén. A Sinai visszaadása lehetővé tenné a sivatag egy részének termelőképessé tételét és kétmillió egyiptomi áthelyezését. Nem is beszélve a két kitűnően felszerelt repülőtérről, őt nem érdekli Jamani arab olajminiszter fenyegetése, mely szerint, "hogyha az USA-nak nem sikerül Izraelt a hatnapos háborúban elfoglalt területekről visszavonultatnia, úgy vállalnia kell a következményeket”.

Washington eltávolodik

Nincs értelme tagadni a tényt, hogy az USA külpolitikája Izraellel szemben gyökeres változáson ment át. Washington megszegte Kissinger írásbeli ígéretét, melyet 1975 szeptember l-én adott az izraeli kormánynak, mely szerint az Egyesült Államok soha, semmi körülmények között nem tárgyal a PLO-val. Kizárólag ez Ígéret fejében volt hajlandó az izraeli kormány egy stratégiailag fontos sáv kiürítésére a Sinaiban.

Később Carter ezt az ígéretet olyképpen módosította, hogy ha a PLO elismeri a 242-es határokat, — mely magában foglalja Izrael államának elismerését — úgy tárgyal a terrorszervezettel. Újabban a módosítást is módosította egy ENSz részére készült javaslattal, melyet később — nem kis részben a várható zsidó szavazatok esetleges elmaradása miatt — visszavont. Vonakodott lépéseket tenni egy nemzetközi katonaság beállítására, mely a szovjet által megtorpedózott ENSz hadsereget pótolta volna a Sinaiban. Tiltakozik az izraeli kormánynál a libanoni terrorista fészkek ki füstölésénél alkalmazott amerikai fegyverek használata miatt. Jordánnak nagymennyiségű tankot ígér. Támogatja a nyugatnémet javaslatot a PLO elismerésére. Csak növeli az aggodalmat, hogy senki sem tudja, ki a felelős a közelkeleti politikáért, Strauss, Brzezinsky, Vance, Carter vagy talán Rosalyne?

Olajfélelem Nyugateurópában

Az olajfegyver hatása min- Görögország elismerik a PLO-t. denütt látható. Törökország és Nyugatnémetország, Francia-RUBIN FERENC:

ország, Spanyolország és Anglia j közel állnak az elismeréséhez. Erre utal a bécsi találkozó Brandt, Kreisky és Arafát között. Helmut Schmidt né- j met kancellár tiltakozik az izraeli települések miatt Az Európai Gazdasági Közösség vezetői nyilatkoznak egy palesztin állam mellett, s a települések ellen, nagyobb szerepet követelve a PLO-nak a

tárgyalásoknál. Nyugateurópai vezetők látogatják az arab államokat, s főleg Irakot. Most már addig merészkedtek, hogy ez év végéig tűztek ki haladékot Carternek a palesztin ügy elintézésére. Ha ez neki nem sikerülne, úgy ők veszik majd kezükbe az ügyet, s azt vagy az ENSz-hez utalják, vagy egy újabb genfi békeértekezlet nyélbeütésére törekszenek.

Izráel problémái

Lehet-e Begint és kormányát merevséggel vagy makacssággal vádölni? Igaz. Izraelt nehéz elképzelni Amerika erkölcsi és anyagi támogatása nélkül. Magára hagyatva egy arab

gyűlölettengerben, nem vitás, visszavetné a zsidóságot a negyvenes évekbe, mikor a nemzetek ridegen szemlélték hatmillió pusztulását kizárólag azért, mert zsidók voltak. De

talán elfelejtettük, hogy Izrael j kétezeréves szenvedés gyümölcse? Hogy nincs még j egy állam a világon, melynek j elpusztítására négy jól fegyverzett állam és egy szovjet titkosrendőrség által kiképzett terror- í szervezet törekszik, és melynek határai ily könnyen sebezhetők? Beginnek nem csupán az USA- val és Egyiptommal kell Izrael jövőjét érintő tárgyalásokat folytatnia, hanem belső ellenzékét is meg kell győznie az izraeli áldozatok helyességéről.

S ellenzéke tiltakozása, valljuk be, néha nem is teljesen alaptalan. Ha Carter megszegi ígéreteit, hogy bízzunk pl. abban, hogy az Egyesült Államok szükség esetén majd ellátja Izraelt olajjal? Izraelnek a békeegyezmény értelmében fel kell adnia a sinai Alma olaj mezőit. Ez Izrael jelenlegi olajszükségletének 20 százalékát fedezi. Bár Beginnek sikerült az olajproblémát nagyrészben megoldani a Haifában Szádáttal folytatott megbeszélésen, mégis kevesen tudják, hogy Egyiptom az OPEC áraknál 33 százalékkal magasabb árat követel olajáért. A behozandó olaj Izraelnek évi kétmilliárd dollárjába kerülne. Nem csoda, hogy olyan tekintélyes politikusoknak, mint Moshe Shamirnak és a Külügyi Bizottság elnökének, Moshe Arensnak is kétségei vannak ez ügyben. Bezalel Roth, gazdasági tanácsadó szerint az izraeli geológusok által kifejlesztett sinai olajforrásokból napi kétmillió

hordó olajat lehetne kitermelni, mely egyenlő Kuwait teljes olajtermelésével, s mely fedezné Izrael olajszükségletének javarészét.

A menekült probléma^

Hiábavaló annak ismétlése is, hogy az arabok a menekült problémát már 30 éve használják fel Izrael megsemmisítésére. Hisz, ha elgondoljuk, hogy a világháború negyven milliót kényszerített hona elhagyására, s ezeknek 98 százaléka — mely simán integrálódott — hidegen hagyta a világ közvéleményét, s csupán ez a 2 százalék ver fel most annyi port, úgy meg kell döbbennünk a guruló arab dollár és olaj erejét látván. Hiszen 9 millió koreai, 3 millió vietnami simán integrálódott. 9 millió Pakisztánból kiűzött hindu talált menedéket Indiában, 7 millió Indiából kiebrudalt mozlim vándorolt Pakisztánba.

1 millió kínai menekült Hong Kongba, 13 millió német menekült Szudétaföldrói és Lengyelországból Nyugat-Németországba, 200.000 török menekült el Bulgáriából, 440.000 finn volt kénytelen elhagyni hazáját. Mindezek integrálódtak a kulturális és nyelvi különbségek ellenére. Ilyen nehézségek nem állnak fenn a 800 ezer palesztin esetében. Érdemes idéznünk Elfan Reesnek, az Egyházak Világközösségének szavait: “A menekült problémát csupán integrálódással lehet megoldani. Ez azért nem alkalmazható az arabokra, mert ők e problémát akarják felhasználni Izraelnek a térképről való letörlésére."

A terror sem újkeletű. Voltak azelőtt is kik cárok, trónörökösök életére törtek. Voltak csetnikek, anarchisták, nihilisták stb. A különbség csak az, hogy a spanyol anarchista nem ismerte orosz kollégáját, s nem volt tele erszénye dollárokkal. Most a televízió, rádió és a közlekedés meggyorsulása követ- 1 keztében a világterror egységes szervezetté vált, melyet Libia s az olajállamok és az Egyesült Államok egyes milliomosai pénzelnek, s a szovjet lát el fegyverekkel. Kevés a különbség IRA, PLO, POLISZARIO, SZÁN DINISTA, Japán Vörös Brigád, Bader Mainhoff és még 20 más szervezet között. Ezek egymást segítik, s egymás alakulatait képezik ki gyilkosságokra. S mint ahogy Hitler is mérsékletet tanúsított München előtt, úgy most Arafát is mérsékeli terrorét egy számára igen kedvező lehetőség előtt. Maalotot, a ludi tragédiát, s a müncheni olimpiászt azonban nem lehet kitörölni emlékezetünkből. Gyilkosokkal nem lehet egy asztalhoz ülni.

Van-e megoldás?

Az a pont, mely a béketárgyalásokon a legkevésbé érdekli Egyiptomot és Izraelt, de a legjobban izgatja az arabságot és az oiajraszoruló országokat, a nyugati part és a Gáza lakosainak státusza. Izraelnek valójában csupán stratégiai szempontokból van

Folytatás a 2. oldalon