Menora Egyenlőség, 1979. július-december (18. évfolyam, 765-787. szám)
1979-09-29 / 775. szám
3. oldal 1 1979 szeptember 29. * MENÓRA Afrikai fordulópont NIGÉRIA AZ ÉRDEKLŐDÉS KERESZTTŰZÉBEN “A huszadik század világpolitikai színpadán jelentős szerepet fognak játszani a gyarmatosítástól megszabadult afrikai országok”. Harry Truman, 1946. május Az afrikai és nyugati országok a megszokottnál jóval nagyobb érdeklődéssel figyelték a Nigériában júliusban és augusztusban lefolyt országos választásokat. Nemcsak azért, mert Nigéria az afrikai földrész legnépesebb, leggazdagabb és legbefolyásosabb országa, hanem azért is, mert a belső bajokkal és megoldhatatlannak tűnő problémákkal küszködő afrikai államok jövőjét döntő mértékben befolyásolhatja az a nigériai terv. amely szerint a katonai diktatúra átadja a hatalmat a választásokból győztesként kikerülő polgári képviselőknek. A közel százmillió lakosú Nigéria (minden negyedik afrikai Nigériában él) az 1960-ban megszerzett függetlenség óta felkelések és véres polgárháborúk sorozatán ment át. Az évtizedeken át virágzó angol gyarmat 1954-ben részleges függetlenségre tett szert, mint egy főkormányzó vezetése alatt álló föderáció, majd 1960-ban — békés úton — teljes függetlenséghez jutott. S azon a bizonyos napon olyan véres törzsi és területi vetélkedés kezdődött, amely az elkövetkező másfél évtizedben minden tekintetben bizonytalanná tette az életet Nigériában. Az ország több mint kétszázötven törzse tizenkilenc, bizo-. nyos autonómiával rendelkező tartományban él. A lakosság negyvenöt százaléka moha* medán, harmincöt százaléka *. keresztény, míg a fennmaradó húsz százalék állat- és ördögimádó s más tradicionálisan pogány szektába tömörült. Az ország északi részében domináló mohamedán Hausa-törzs 1962-ben véres felkelést szervezett a déli országrészben domináló keresztény Yoruba törzs ellen a Szovjetuniótól kapott fegyverekkel. Ez a felkelés vezetett a hatvanas évek közepén kitört polgárháborúhoz, melynek eredményeként a keresztény Ibo-törzs elszakadást kísérelt meg a hevenyészve összetákolt nigériai federációtól, azzal a szándékkal, hogy az olajban gazdag Biafra tartományban önálló köztársaságot létesítenek. Az Ibo-törzs minden időkben Nigéria legbefolyásosabb ethnik kisebbségi csoportja volt: az ipar és kereskedelem mellett az államhivatalok kulcspozícióinak többségét is birtokolta. A korábbi angol gyarmati adminisztrációnak több baja volt a ibokkal, mint bármely más törzzsel: a kitűnően iskolázott és európai országokban tanult ibok a tipikus afrikai ellenzék megtestesítői voltak. Az önállósági kísérlet nem sikerült, Biafra és az ibok az ingatag federációban maradtak. 1975-ben egy vértelen puccs során az északi Nupe-törzshöz tartozó mohamedán Murtala Muhammed kaparintotta magához a hatalmat, aki bár letörte a szovjet fegyverekkel harcoló Hausa-törzset és nyugatbarát politikát folytatott, azt a hibát követte el, hogy erőszakos úton próbálta a déli keresztényeket és a keleti ördögimádókat az Iszlám nyájába terelni. 1976 februárjában — egy újabb katonai puccs során — Muhammedet meggyilkolták és az akkor negyven éves és ma is hatalmat élvező Olusegun Obasanjo tábornok, a vezérkar volt főnöke került az ország élére. Obasanjo a keresztény Yoruba-törzshöz tartozik. Három éve tartó uralma alatt LEATHER CITY 526 Seventh Ave. (38 utca sarok) Tel: (212) 8(9-0606 Vásároljon bőr, irha és szőrme bundát NEW YORK .LEGNAGYOBB BŐRÁRUHÁZÁBAN olcsó árak * Női, férfi és gyermek kabátok, mellények és mindennemű bőrárúk'. * Amit nem talál hatalmas raktárunkon, kívánságára minden fazont méret után elkészítünk. Alakításért nem számolunk. Nyitva Hétfő-péntek 9-6-ig, szombaton 9-4-1g. HUNNIA WORLD WIDE TRAVEL? EGY NAPTÓL — EGY ÉVIG végig Jet-tel — minden vasárnap korlátozás nélkül repülhet BUDAPESTRE vagy kihozathatja rokonát MINDEN HÉTFŐN BUDAPESTRŐL Az ár mindenképpen $499.00 New York — Los Angeles $200.00 CSAKIS A HUNNIÁBAN HUNNIA INN ROCKEFELLER CEN TÉR INTERNATIONAL BLDG. Sulié 244 630 Fifth Ave.. N.V.C. N.Y.I0020 (212) 247-6881-82 HUNNIA HOUSE AND TRAVEL INC (■ régi helyén) 1592 Second Ave., N.Y.C. N.Y. 10028 (212) 734-6900-01 viszonylag lecsillapodtak a kedélyek Nigériában. A kezdetben sikerrel operáló szovjet befolyás megszűnt, viszont — elsősorban Angola miatt — az Egyesült Államokkal való viszony is megromlott Kissinger, volt amerikai külügyminiszter éles bírálatot gyakorolt Obasanjo ,.érzéketlensége” miatt, amiért nem bélyegezte meg a kubai segítséggel végrehajtott marxista államcsínyt Angolában. Obasanjo szocialistának vallja magát, "független” szocialistának, aki bár ellenzi a Szovjetunió és a kommunista blokk világhódító törekvéseit, az angolai változásokat rokonszenvvel figyelte. Carter elnöksége alatt a két ország közti viszony javulóban van, kiváltképpen Carter tavalyi nigériai látogatása óta: Obasanjo egyetlen más államfőt sem hívott meg Lagoszba. Nigériát egy huszonhárom tagú katonai tanács kormányozza egy tíztagú federal is kormánybizottság segítségével. Mindkét tanács élén Obasanjo elnök áll. A federális kormánybizottságban ugyan négy polgári személy is található, de a tulajdonképpeni hatalmat a katonaság és a tábornokokból álló katonai tanács képviseli, amely a parlamenti, közigazgatási és minisztertanácsi hatalmat is gyakorolja. Az október 1-én életbelépő polgári kormányzat előzetes tervei szerint Nigériának 450 tagot számláló parlamentje lesz, és egy 95 tagú szenátusa. A választások a tizenkilenc tartományi képviselóház tagjait és a tartományi kormányzók személyét is meghatározzák. Az ország elnökét külön választási procedúra útján választják meg, függetlenül attól, hogy melyik politikai pártnak sikerül abszolút vagy minimális többséget szereznie. A terv az amerikai módszerre emlékeztet, és száznyolcvan fokos fordulatot a megszokott brit kormányzási formától, ami nyolc évtizeden át megszokott jelenség volt Nigériában. Biafra tartomány csaknem kimeríthetetlen kőolajtartalékokkal rendelkezik. A jelenlegi napi kőolajtermelés meghaladja a két és félmillió hordót, melynek negyven százalékát - egymillió hordót - az Egyesült Államok vásárolja fel. így Nigéria Szaudi Arábia után a második legfontosabb olajexportálója Amerikának. Washingtonban nem kis érdeklődéssel várják a nigériai polgári kormányzat bemutatkozását. Az iráni válság után a amerikai adminisztráció azzal a kéréssel fordult Obasanjo elnökhöz, hogy fokozza a nigériai olajtermelést, s legalább napi félmillió hordóval több olajat szállítson az Egyesült Államokba. Obasanjo, aki bizonyos mértékig az OPEC (olajat exportáló országok szervezete) radikális szárnyának befolyása alatt áll, visszautasította az amerikai kérést — annak ellenére, hogy Nigéria minden további olajdollárt a senyvedő gazdasági élet fellendítésére tudna fordítani —, sót, a rhodé-1999-ig ISMERHETI ASZTROLÓGIAI sorslehetőségeit, szerencséjét, BIORITMUSÁT, boldogságát. $99.- ÚJ általános ismertetőt küld árakkal 50 cent válaszbélyegért. JOHN PAP *41 N. Orange Grove Ave. Los Angeles, CA. 90046 USA. ziai választások után azzal fenyegetőzött, hogy amennyiben Washington elismerné az új rhodéziai kormányt, úgy egyetlen hordónyi olajat sem kap Nigériától. A polgári kormányzat el nők jelöl tjei közül Easum Lagusu viszont kimondottan Amerika-barát, aki a választási kampány során több olaj eladását helyezte kilátásba a nigériai gazdasági helyzet megjavítása érdekében, miközben azt a nyilatkozatot tette, hogy ”... az olajhiánnyal küszködő amerikai ipar recessziója az egész világ fejlődésére döntő hatással lehet". Jóllehet az olaj eladásából jelenleg több mint tízmilliárd dollár tiszta haszon folyik évente a nigériai államkasszába, a gazdasági problémák növekedőben vannak. A szaporodó lakosság élelmiszer-szükségletének fedezésére évi egymilliárd dollárt költenek élelmiszerimportra (miközben — a folyamatos törzsi vetélkedések miatt — a valamikor virágzó mezőgazdasági területek parlagon hevernek), s az égető lakáshiány megszüntetésére évi hárommilliárd megy középítkezésre. A katonai kiadások összege meghaladja az évi ötmilliárd dollárt. A fegyverek többsége Angliából. az Egyesült Államokból és Franciaországból származik. A választási kampány legnagyobb szenzációja az volt, hogy Amino Kanu, 58 éves elnökjelöltet, jövedelmi adója fizetésének megtagadása miatt diszkvalifikálták. Az északi Hausa-törzsböl származó szocialista elnökjelölt, aki korábban Moszkva embere volt. különösen az Ibo-felkelés időszakában, fellazította a mohamedán törzseket, de Obasanjo koránycsapatai leverték a puccskísérletet. A katonai kormányzótanács megismételte Iszlám-ellenes nyilatkozatait, de nyugati szakértők szerint nem lesz könnyű a lakosság csaknem felét kitevő mohamedánokat kordában tartani. Bár a Hausa. Fulanni, Nupe. Tiv és Kanuni törzsek mohamedán vezetői nem tartanak fenn kapcsolatot más Iszlám országokkal (Arafát tervezett nigériai látogatását a kormány hidegsége és az "általános érdeklődés hiánya” miatt lemondta), a kubai ellenőrzés alatt álló angolai mohamedán szélsőségesek befolyása egyre érezhetőbbé válik. Az a tény, hogy Obasanjo tábornok katonai klikkje elérkezettnek látta az időt egy polgári vezetés létesítésére, egy viszonylag demokratikus államvezetés megteremtésére ad lehetőséget. A Lagoszban megjelenő és kormányon kívülállónak tekinthető The Daily Times vezércikke szerint a demokrácia megvalósítása a választások utáni általános magatartás függvénye. A veszély változatlanul fennáll, hogy a demokratikus államforma helyett a hatvanas évek közepét és végét jellemző véres polgárháborúra, s a törzsek közti hatalmi vetélkedésre kerül sor. Kétségtelen, hogy a súlyos problémákkal küszködő és utakat kereső afrikai országok jövőjére döntő hatással lesznek az október elseje utáni nigériai tapasztalatok. Losonczy László WASHINGTONI MOZAIK ■ Rosallyn Carter, a First Lady nemrégiben kijelentette a Fehér Házhoz akkreditált újságírók előtt: A jövőben nem ad intervjút, nem hajlandó semmiféle közéleti szereplésre, visszatér régi szerepéhez: pusztán anya és feleség és háziasszony akar lenni. — Rövid közéleti szereplésem azzal a következménnyel járt — mondta Rosallyn az újságíróknak, — hogy elkezdtek Mrs. Presidentnek nevezni és az Elnököt gúnyosan így nevezték: The First Husband. Ezt a helyzetet meg akarom szüntetni. Nem akarok más lenni, mint egy igazi georgiai háziasszony. Szeretném önöket figyelmeztetni arra, hogy az Egyesült Államok elnöke még mindig Jimmy Carter és nem én. Gyakran felteszem önmagámnak a kérdést: egyáltalában mi keresnivalóm van nekem a Fehér Házban? Az igazság az, hogy gyakran megkérdezem önmagámtól: Mi keresnivalója van Jimmynek a Fehér Házban? Jimmy egész életében mogyoró-farmer volt és most hirtelen a közelkeleti problémákkal kell foglalkoznia. Alig várom a pillanatot, amikor zavartalanul visszatérhetünk a mogyoró-termeléshez. Amikor vásárolni megyek, idegesít az, hogy a Secret Service ügynökei kisérnek utamon. Úgy érzem, hogy nincs már magánéletem. Ha a választás a mogyoró és a Fehér Ház között lehetséges csak — én a mogyorót választom. — Az elkövetkező elnökválasztás? Tudom, hogy Jimmy újra fog indulni, de amiatt rendkívül boldogtalan vagyok. Nem akarok férjül egy elnököt — szeretném férjemet, az egyszerű mogyoró-farmert visszakapni. Howard Baker, Tennessee állam GOP szenátora, republikánus elnökjelölti aspiráns kommentárja: — Én azt hiszem, hogy az 1980-as elnökválasztás után Mrs. Carter vissza fogja kapni férjét, a mogyoró-farmert. Alexander Haig tábornok. HUNGARIAN RESTAURANT POLGÁRI ÁRAK — ÍZLETES MAGYAR KOHjYHA OUTGOING SERVICE 1489 SECOND AVE. (77-78 St. koxt) NEU YORK' a NATO volt főparancsnoka aki (Haig a kevés amerikai ötcsillagos tábornokok legfiatalabb bja 56 esztendős), egy intervjú alkalmával a következőket mondta az újságíróknak: — A NATO-nak jelentős mértékben modernizálnia és fejlesztenie kell haderejét ahhoz, hogy egy esetleges szovjet katonai fenyegetéssel szembeszállhasson. Ez a folyamat nemrégiben megkezdődött. Ez az első eset, hogy a nyugat-európai országok valóban felismerték ennek a szükségességét. A SALT II egyezmény ratifikálása a kongresszus részéről semmiképpen sem lenne Amerika érdeke, mert stratégiai szempontból azt jelentené, hogy Amerika védtelen maradna egy esetleges szovjet támadással szemben. — Ne áltassuk magunkat azzal, hogy a Szovjetunió ma békésebb, mint azelőtt. A szovjet diplomácia ma nyilvánvalóan ügyesebb és a Nyugathoz alkalmazkodóbb, mint a sztálini korszak idején. A cél azonban, a Szovjetunió célja, nem változott. A Szovjetunió háromezer katonája Kubában figyelemre méltó. Nem azért, mert a háromezer szovjet katona különleges fenyegetést jelent Amerika számára. Hanem azért, mert holnap tízezer és holnapután 200,000 szovjet katona állomásozhat Kubában. Véleményem az, hogy a Carter-adminisztráció semmit sem tesz egy ilyen veszély elhárítására. Én magam határozottan javasolom a konvencionális és nukleáris fegyverek felfejlesztését Amerikában. Egy esetleges szovjet katonai fenyegetéssel szemben semmi egyéb megoldást nem látok. (Alexander Haig tábornok a Nixon adminisztráció utolsó hónapjaiban a Fehér Ház személyzeti osztályvezetője volt és Kissingerrel együtt az Elnök bizalmasai közé tartozott. Washingtonban állandó az a hír, hogy Haig 1980-ban indulni fog a Republikánus Párt elnökjelöltségéért. Maga Haig tábornok sem megerősíteni, sem megcáfolni nem hajlandó a hírt. Kommentárja: Még nem döntöttem. Nem lehetetlen, hogy katonai pályafutásomat a politikával fogom felcserélni, de az is lehetséges, hogy végképpen nyugdíjas katona maradok.) Járt-e Cecil a Török utcában? A Herceg Ferenc-féle együgyü színdarab alapvető kérdése az úgynevezett Kennedy-problémára emlékeztet. Miután a híres és hírhedt mama, Rose Kennedy és Joan, a különváltan élő és ma már állítólag csak Coca Colát ivó feleség hozzájárult, Kennedy szenátor kijelentette: Komolyan megfontolja, hogy indul-e 1980-ban a Demokrata Párt elnökjelöltségéért. A Kennedyhez közelálló személyek tudni vélik, hogy a szenátor októberben közli elhatározását. A közvéleménykutatások szerint, ha erre sor kerül, a Demokrata Párt elnökjelöltje — Carter ellenében — mindenképpen Kennedy lesz. Ez azonban könnyű győzelem lesz és mindenképpen pyrrhusi győzelem. Könnyű győzelem lesz, mert Carter ellenében nem lesz nehéz győzni, tekintettel a Carter-adminisztráció teljes tehetségtelenségére. A Carter-adminisztráció egyetlen jelentős külpolitikai sikere az Egyiptom és Izráel közötti béke-egyezmény volt, a United Press International nevű hírügynökség politikai hírmagyarázója azonban megjegyezte: — Szádát és Begin annak ellenére kötött megegyezést, hogy Carter közvetített. Kennedy győzelme Carter felett pyrrhusi győzelem lesz azért, mert az egyébként is válságban levő Demokrata Pártot még nagyobb válságba fogja dönteni. A Chappaquidick-incidens elkerülhetetlenül fel fog merülni. Az incidens következtében, ahol egy fiatal nő meghalt, Kennedy szenátor egyetlen büntetése az volt, hogy autóvezetési engedélyét egy évre megvonták. Ez annak a következménye, hogy a Kennedy-család politikai és pénzügyi befolyása óriási volt. Ma már azonban nincs erről szó: a legutóbbi választáson Ted Kennedy, annak ellenére, hogy fölényesen győzött, alacsonyabb százalékkal győzött, mint a korábbi választáson. Egy mésik probléma: akarnak-e az amerikai polgárok olyan First Ladyt a Fehér Házban, mint Joan Kennedy, aki hónapokat töltött ideggyógyintézetben, alkohol-problémája miatt? Kennedy demokrata elnökjelöltsége, ha a szenátor indul, szinte elkerülhetetlen, de súlyos problémákat fog jelenteni a demokraták számára. A demokraták két kampány-lehetősége: A Watergate-ügy, amely súlyosan megsebesítette a Konzervatív Pártot és a Ford-adminisztráció teljes tehetetlensége. Az elkövetkező elnökválasztáson csak azt lehet remélni, amit David Brinkley mon dott évekkel ezelőtt, nagyon fáradtan egy elnökválasztási konvenció alkalmával: — Ez az egész dolog szinte hihetetlen és fantasztikus cirkusz, de valamiképpen valami mindig kijön belőle. A jelen pillanatban nagyon nehéz előre látni, hogy mi “jön ki” ebből az előrelátható cirkuszból. A szereplők nem nagyon meggyőzőek: a demokrata oldalon van a különlegesen sikertelen Carter, a Chappaquidick-incidenssel és az iszákos feleséggel “mérkőző” Kennedy, aki már régen nem az amerikai élet politikai csodagyereke, hanem őszülő hajú, elhízott, középkorú férfi, akinek politikai szereplése mindeddig jelentéktelen volt, Jerry Brown, californiai kormányzó, akinek “ffamboyant” stílusa legnagyobbrészt azokat tudja csak meggyőzni, akik legfeljebb önkéntes kampány-dolgozók lehetnek, de túlságosan fiatalok ahhoz, hogy szavazzanak. És a republikánus oldalon? John Conally, aki mögött egy érdektelen texasi demokrata kormányzás van, egy pénzügyminiszteri pozíció a Nixon-adminisztráció idején és nevéhez fűződik az első amerikai ár- és bérrögzítés, amely katasztrofális és teljes mértékben eredménytelen volt. — Ronald Reagan, volt másodrendű filmszínész, egykori californiai kormányzó. Reagan a legjobb szónok az aspiránsok között és ezenkívül a hollywoodi “glamor” aurája leng feje körül. 1980-ban azonban 70 esztendős lesz. — Gerald Ford, aki elsőrangú síelő, azonban mindig elesik és csak véletlenül lett elnök és amikor megválasztásáért indult, még olyan tehetségtelen és szürke ellenféllel szemben is veszített, mint Jimmy Carter. — Howard Baker, Tennessee állapi szenátora, a szenátus kisebbségi csoportvezetője, aki az összes elnökjelölti aspiránsok közül (a demokratákat is beleértve) a leginteligensebb és a legtanultabb. Baker szenátor volt az egyetlen a Watergate-ügy szenátusi bizottságában, aki mindvégig tárgyilagos tudott maradni. Baker azonban ma is az, aki alapjában véve mindig volt mielőtt szenátor lett — a jogtudományok egyetemi professzora. Beszéd-stílusa nem vonzó, sőt egyenesen unalmas. Talán nem érdektelen visszaemlékeznünk most arra, amit 1976-ban Walter Cronkite mondott: — Mi, amerikaiak már évtizedek óta nem azt választjuk elnökké, aki a legjobb, hanem azt, aki a legkevésbé — rossz. Forum Tours DIV. OF PERSEPOLIS TRAVEL LTD W ROOM 909 667 MADISON AVE NEW YORK, NY 10021 PHONE 838-8585 Minden utazással charterrel, rokonkihozatallal kapcsolatos ügyben hívja cégűnkét Fürst Györgyöt