Menora Egyenlőség, 1979. január-június (18. évfolyam, 739-764. szám)
1979-03-03 / 747. szám
1979 március 3. * MENÓRA. 5. oldal Washington, D.C. — Carter elnök úgy rendelkezett, hogy az Afganisztánnak előirányzott 15 millió dolláros amerikai segítséget nem folyósítják. Az ok: Adolph Dubs. amerikai nagykövet Kabulban történt meggyilkolása. Jimmy Carter a meggyilkolt nagykövet özvegyével az arlingtoni temetőben y Teherán — Tizenhét személy — mindegyikük az iráni sah alkalmazottja — elrabolta a sah személyszállító jet repülőgépét és a gépen visszarepúlt Iránba. A géprablók között voltak a sah személyes testőrei, háziszolgái, a gép pilóta-személyzetének tagjai. k£ Calhoun, Ga. — Jimnjy Carter legidősebb fia, a 31 esztendős Jack, aki CalhounbafcQ'teuömagfa'fe&kedŐ,*« népi - régiben ellátogatott a georgiai képviselőházba, ahol célzást lett arra, hogy 1980-ban pályázni akar georgiai kongresszusi képviselői pozícióra. Jack Larrv McDonald ellen akar indulni, aki jelenleg kongresszusi képviselő és egyúttal a John Birch Society nevű szélsőjobboldali politikai csoport tagja. Salt Laké City, Utah — A utahi állami képviselőház úgy szavazott, hogy a jövőben megengedi, hogv a halálos ítéletek végrehajtásánál 9 ú jságíró jelen legyen. (A legutolsó kivégzés 1977-ben történi Utakban, akkor Gary Gilmort végezték ki, ' de a kivégzésen nem vehetett részt egyetlen újságíró sem.) San Francisco — Áz előzetes híradásokkal ellentétben Patty Hearst és Bemard Shaw még nem kötött házasel^jén • kerül sor. Miért éppen ezé*n a napon? Mert ez a Bolondok Napja, és mi fiatal bolondok vagyunk, akik szeretjük egymást— mondta Mr. Shaw az érdeklődő újságíróknak. (Shaw 37 éves és Patty véleménye: Bernje nagyszerű férj lesz. mert imád főzni és mosogatni. — Ennyit az igaz szerelemről.) P/i.Vh..A.A&la.n GYÓGYFÜRDŐK^ GEROVITAL H-3 kezelés ROMA’NIÁBAN • OTOPENI • EFORIE • HERCULANE • FELIX • CALIMANESTI • TUSNAD Hetenkent egyeni es csoportutazasok. Felvilágosításért es rezerválásokért Ih.jon,kivjon vagy keAct>&e.n Jjiódánkban éó keAje L/(SZL0’ JÓZSEFET litoral travel bureau 243 East 77th St. New York,N.Y.10021 a 2.és3.Ave között.Tel:(212)535-7746 CSAKIS ROMÁNIÁBAN Találhatja az eredeti IDR.ANAASLAN’S híres féle MEGFIATALÍTÓ ‘kezelést Gondolkodott már, hogy miért tudja néhány világhírű színész, író és politikus megőrizni az örök fiatalságát? És megfigyelte már, hogy ezek nagyrésze elzarándokol Romániába Dr.Aslan klinikájára? Csakis Romániában kaphatja meg az eredeti Gerovital kezelést, amely feífrissiti életműködését. A Dr.Aslan felügyelete alatt álló klinikák 30 esztendős gyakorlattal rendelkeznek a Gerovital alkalmazásában és ezt párosítják physio theraphyai kezeléssel, a híres román gyógyforrások ásványos vizeivel. Kéthetes gyógykezelés összkötsége beleértve • Amerika és Románia az utazást és a szórakoztatást is “Táblát5 * Buka- _ S Ijoa^l^tten^«otaban_) _ # Os/tálvonfelüli és ötcsillagos szállodák és étkezések * Gyógykezelés és tanácsadás, röntgen laboatóriumí vizsgálatok, receptek és gyógyszerek # Városnézés Bukarestben. kirándulás a kárpátokba, Opera és színházjegyek, éjszakai mulatók. London — A Harrods nagyáruházban egy férfi a közelmúltban 36.000 dollárért vásárolt parfümöt. Az eladó figyelmeztette, hogy a parfüm elpárologhat, ha a palackot hosszabb ideig nyitva tartják. A férfi nevetve válaszolta: Erre nem kerülhet sor. mivel ezt a fajta parfümöt csak fürdéshez használom. (A vásárló egyébként Oman szultánja volt. akinek jövedelme az elmúlt esztendőben 1.400 billió dollár vqlt — és.ez a jövedelem nodmasz lozz.it J London — ! Charles, walesi herceg, angol trónörökös előadást tartott egy parlamenti bizottság előtt és kijelentette: A jelenlegi angol termelési és rhunka-problémákért nagymértékben felelősek a nagyiparosok, illetőleg megbízottaik, a managerek. Az ipari termelésben rendkívül fontos a dolgozók és management közötti személyes kapcsolat.A közelmúltban egy gyárban töltöttem két napot. Az egyik managert, aki minden reggel jóreggelt kívánt munkásainak. a munkások minden egyes termelési problémában készségesen hajlandók voltak segíteni. Egy másik manager, aki semmilyen személyes kapcsolatot nem tartott munkásaival. egy probléma esetében azt a választ kapta a művezetőjétől. hogy menjen a fenébe, íme. ez a különbség a két emberi magatartás eredménye kozott :— mondotta. David ROMANIAN NATIONAL TOURIST OFFICE 57 J Third Ave.. Sew York. N.Y. 10016 • (212) 697-6971 Dept. Please send hill information on geriatric treatments and tours in Romania Name. Address. Cite . State. Basnett. a Trade Union Congress ideiglenes ügyvezető elnöke kijelentette: Charles herceg helyesen mutatott rá az ipari problémákra. Néhány nappal később Callaghan miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy ő maga is egyetért a herceggel. Sir John Methven, a "Confederation of British Industry” ügyvezető bizottságának elnöke viszont a követ-1 kezóket mondotta: A walesi: herceg együgyü és gyerekes, fogalma sincs arról, hogy való-, jában miről is van szó. Ha a1 herceg nem két napot, hanem j 2-3 évet töltött volna egy gyár-1 ban, rájött volna arra, hogy az ipari termelési problémák megoldása nem ilyen egyszerű. Cleveland, O. — Egy 17 éves fiú és 14 esztendős húga 60 dollárt fizettek azért, hogy egy férfi meggyilkolja apjukat. A gyilkosság megtörtént, a 41 éves John White volt az áldozat. Két gyereke ezután beváltotta a bankban 230 dolláros fizetési csekkjét, magához vette a hitelkártyáját és tiz napos szórakozási körútra indult. A gyerekek kétezer dollárt költöttek. A rendőrség letartóztatta őket és jelenleg clevelandi fiatalkorú bűnözök számára fenntartott otthonban vannak. Néhány nappal ezelőtt hivatalosan vádat emeltek ellenük előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosság címén. S mi volt az oka annak, hogy a gyerekek felbéreltek valakit apjuk meggyilkolására? íme. a gyerekek válasza: A papa nagyon szigorú volt. Minden este 9 órakor otthon kellett lennünk és nem0engedte meg. hogy marijuanat szívjunk. New York — Biltv Carter volt a díszvendége annak a fogadásnak, amelyet az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez delegált líbiai diplomaták rendeztek. Az Associated Press munkatársa megkérdezte Billyt: Akar-e kommentárt fűzni ahhoz, hogv legutóbbi antiszemita megjegyzése felháborította az amerikai zsidókat? Billv káromkodással válaszolt és válaszát igv fejezte be: Ki törődik az amerikai zsidókkal? — Arnold Forsler, az Anli-Defamalion League pf the B nai Brilli jogügyi osztályvezetőjének a kommentárja: Billv Carter ízléstelen bohóc és levelet irtunk Carter elnöknek és arra kértük: nyilvánosan jelentse ki, hogv öccse magatartásával és nyilatkozatával nem azonosítja magát. Egyelőre még nem kaptunk választ a Fehér Háztól. Toronto — Ismeretlen tettesek elraboltak a Mira Godard £alleryből egy Picasso festméfiyj, amelynek celadási-át;a /élv4ltugyanekkor azonban a szomszédos falon otthagytak egy másik Picasso festményt, amelynek értéke viszont egymillió dollár. Az elrabolt festmény. természetesen eladhatatlan. Zürich — Andrea DeSkur, lengyel katolikus püspök, aki a Vatikán sajtóosztályának a vezetője, az egvik itteni kórházban fekszik gvomorbántalmakkal. A napokban egy erős akcentussal beszélő férfi telefonon felhívta a kórházat és a következőket mondta: Szeretnék a püspök állapota felől érdeklődni. Egyébként, én vagyok II. János Pál pápa. — A telefonosnő nevetett és így válaszolt: Öregem, ha maga a pápa, én vagyok a kínai császárné. — Nemsokára kiderült, hogy a telefonoskisasszony nem a kínai császárné, a telefonáló azonban valóban a pápa volt. Castries, Saint Lucia — Ez a kis sziget a közelmúltban ünnepelte függetlenségét Angliától. a függetlenségi ünnepségek azonban meglehetősen különös körülmények között történtek. Néhány órával az ünnepségek kezdete előtt a pedagógusok, a postások és más közalkalmazottak sztrájkba léptek. A rendőrség könnygáz gombákkal oszlatta szét a felvonuló sztrájkolókat, pontosan a függetlenség első napján. A sztrájkok még mindig tartanak, Saint Lucia azonban független. Dacca — Ziaur Rahman elnök Nemzeti Pártja a nemrégiben tartott országos parlamenti választásokon a szavazatoknak körülbelül kétharmadát kapta. Ez volt az első választás Bangladeshben azóta, amióta 1975- ben az elnök háborús állapotot léptetett életbe az országban. Paris — Az Agence-France Press nevű hírügynökség jelenti: Félix Malloun. Chad elnöke és régi politikai ellenfele, Hissen Habre. miniszterelnök, fegyverszüneti szerződést írt alá és ezzel ebben a középafrikai országban — legalábbis ideiglenesen — megszűnt a polgárháború, amelynek többszáz halottja volt. A hírügynökség nem tudja a fegyverszüneti szerződés feltételeit. Athén — A görög kormány új törvényeim egy házaspár különvállan él legalább 6 évig, bármelyikük kérésére elválasztják őket, akkor is, ha a másik fél a válást ellenzi. San Francisco — John Phillipsen 1973-ban és 1974-ben két szex-változtató operációt hajtottak végre és azóta Julié Phillipsnek nevezi magát, nem bizonyos azonban, hogy ez helyes. "Miss" Phillips, aki most 38 éves. összesen 7 millió dollár kártérítésre perli orvosait és a kórházat, ahol a műtéteket végrehajtották. Érvelése: A két műtét következtében sem férfi, sem nő nem vagyok. Mint nő. vagy mint férfi szexuális értelemben nem tudok funkcionálni. Nem vagyok homoszexuális sem. — Julié (vagy John?) Phillips egyik ügyvédje Melvin Belli. Amerika egyik legkiválóbb büntető jogásza. A tárgyalás esküdtszék előtt történik, az esküdtek között 8 férfi és négy nő van. JEGY HETE VILÁG Ottawa — A Kanadai Statisztikai Hivatal legutóbbi jelentése szerint januárban az infláció üteme olyan magas volt Kanadában, hogy egy egész évre kivetítve, az áremelkedés jelenleg 8.9 százalékos. Az előző hónaphoz viszonyítva ez egy egész évben félszázalékot jelent. Az áremelkedést mindenekelőtt a friss zöldség, a hús és a kenyér drágulása okozta. James McGrath, Progressive Conservative képviselő kijelentette: Elérkezett az ideje annak, hogv a Trudeau-kormány határozott ‘ eieim iszer-ptmífcaí tervéi dolgozzon ki, mert az élelmiszerárak emelkedése "katasztrofális". Washington, D.C. — Most került nyilvánosságra, hogy amikor a közelmúltban Teng, helyettes kínai miniszterelnök találkozott a fővárosban Richard Nixonnal, hivatalosan meghivta, látogasson Kínába. A volt elnök válasza azonban az volt. hogy mindaddig vár a látogatással, amig Jimmy Carter Kínába látogat, mert ez így helyesebb a protokol szempontjából. (Egyelőre a Fehér Ház még nem döntött Mr. Carter kínai látogatásának időpontja felől.) Salisbury — Egy rhodésiai hivatalos kormányjelentés szerint szovjet gyártmányú rakéta lőtte le nemrégiben azt a rhodésiai utasszállító repülőgépet, amelynek fedélzetén 59 utas tartózkodott. Bili Irvine, közlekedésügyi miniszter, kijelentette a parlament előtt: Ezért a katasztrófáért ez a magát guerilla-harcosnak nevező gyilkos, Joshua Nkomo felelős és gondoskodni fogunk arról, hogy ezért az újabb gyilkosságért drága árat fizessen. Nairobi , Kenya — Háromszáz Maldive szigetbeli férfi, revolverekkel és fejszékkel felfegyverkezve elfoglalt egy tengeri tudományos kutatást végző hajót, egy amerikai matrózt elraboltak, a hajót teljesen kifosztották, azután útjára engedték. Arllngton, Va. — A néhai Adolph Dubs, volt afganisztáni amerikai nagykövet hamvait hazahozták és az Arlington Nemzeti Temetőben temették el. (Dubst egy mohamedán banda elrabolta, azután agyonlőtte. Jakarta — A legutóbbi indonéz vulkánkitörésnek 175 halálos áldozata és körülbelül ezer sebesültje van. McAlester, Olda. — Ardel Mesles — 5 év alatt másodszor — ismét visszakerült az Oklahoma Állami Börtönbe, ugyanazzal a váddal: az időskorúak otthonában, amely 5 év óta lakhelye, "tisztességtelen ajánlatokkal" zaklatja az ott lakó időskorú nőket. Mr. Mesles példája bizonyítja, hogy "öreg ember.—: nem vén ember", mivel ő maga 84 esztendős. KANADIAK FIGYELEM! •••••••• HA FLORIDÁBAN condominiumot. családi házat, vagy jövedelmet hozó ingatlant akar venni, forduljon bizalommal. LANE EMIL Realtor Assodate-hoz Tel:(305)456-7360 100 Golden Isié Drive Holtan dalé Fta.33009 London — William Stern 1971-ben megállapította saját ingatlanforgalmi irodáját és 1973-ban vagyona 50 millió dollár volt. Ekkor számos banktól kölcsönt kért rövidesen elkövetkezett azonban az angol ingatlanforgalom depressziója és Mr. Stern minden befektetett és kölcsön kért pénzel elvesztette. Jelenleg viszont évi jövedelme még mindig 50,000 dollárnak megfelelő összeg, egy ingatlanforgalmi iroda tanácsadójaként. Régi adósságaira való hivatkozással azonban, csődeljárást kért önmaga ellen, azzal az indokolással. hogv az adósságokat képtelen kifizetni és ez el is képzelhető, tekintettel arra, hogy adóssága 209 millió dollár és jelenlegi évi jövedelme még ennek a kamatait sem fedezi. A csődtárgvaláson a 43 éves Stern kijelentette: Bármi is történt, én alapvetően becsületes ember vagyok és évi 12,000 dolláros részletekben ki fogom fizetni tartozásomat hitelezőimnek. A csődbíróság azonban egyszerűen lezárta az ügvet, mivel ilyen módon 17,398 évbe telnék, amig Mr. Stern kielégítené hitelezőit és erősen kérdéses, hogv ilyen hosszú ideig élni fog. 3400 COLLINS MIAMI BEACH. FLORIDA Phone:(305) 534-4665 Air-conditionált szobák, konyhával! Egész évben, nyitva az Óceán partján. Információért írjon - tele fonáljon, angolul vagy magyarul. Szeretettel várjuk bará tainkat Vezetőség. MIAMI BEACH egyetlen magyar ••••••••••••••••••••Zsidó Clubja Miami Beach,Fia.,33 39 Tel:(305)531-1113 Elnök:Weiss Martin 1520 Lenox A ve. Titkár:Weinberger Arthur Tel:(305)67.V5!54 Clubnapok minden szerdán es szombaton este 7 órától. Ha Miamiban van okvetlenül keresse lel clubunkat, ahol regi barátaival találkozhat, mert amellett, hogy nálunk szórakozik, segíti Izrálet Go Hawaiian in Miami Beach! HdVfäl\d!D fsl# motelt on the Ocean at 176th St., Miami Seech INGYEN MINIATŰRÉ GOLF Saját területünkön! 210 szoba airconditionerrel, kis konvhával. 500 láb hosszú saját tengerpart napozóval, 2 uszoda, 2 gyermek-uszoda, egész napos szórakoztatás.Esténként tánc, műsor, cocktail party. kitűnő étterem, színes TV, jégszekrény minden szobában. Szobája előtt parkolhat. “SZABADSÁG A FELESÉGEKNEK” Saját óvoda, gyermek játszó-szoba és játszótér áll ingyen a vendégek rendelkezésére Felvilágosításért és katalógusért hívjon: USA-ból ingyen 1-800-327-5275 Kanadából (305) 932-2121 vagy travel agency-n keresztül ELMER REAL ESTATE Apartmentek, hotelek, motelek és liáz investmentek specialistája 1803 Ponce de León Blvd., Miami, Florida 33134 Elmer and Mitzi A.Horosny Real Estate brokers