Menora Egyenlőség, 1979. január-június (18. évfolyam, 739-764. szám)

1979-01-06 / 739. szám

1979 január 6 * MENORA 5. oldal Peking — A Kínai Népköztársaság Kom­munista Pártjának Központi Bizottsága legutóbbi 4 napos ér­tekezletén, hivatalosan hozzá­járult azokhoz a változásokhoz, amelyek egyébként is megtör­téntek Kínában. A Központi Bizottság — a kommüniké szerint — a következő változá­sokhoz járult hozzá: A Mao­­korszak idején bebörtönzött párt és állami tisztviselők reha­­bilitását tovább folytatják. Az évek óta tartó politikai “gyűlölet-kampányt" azok ellen, akik a hivatalos irány­vonallal nem értenek egyet, megszüntetik .A mezőgazdasági területeken a párt és az állami IVlos/kva — A Szovjetunió néhány nappal ezelőtt egy második, cosmo­­naut-nélküli űrhajót lőtt fel a Vénuszra. Az űrhajó — hivatalos jelentések szerint — értékes információkat küldött a földi megfigyelőállomásra, az­után — 95 perc múlva, a Vénusz hőségében — elégett. San Francisco — Az egyik ittenit szépművészeti múzeumból ismeretlen tettesek egy Rembrandt festményt, másik bárom képpel együtt el­loptak. Az ellopott festmények értéke valamivel több, mint egy­millió dollár. Toronto — A “Canadian Radio-Television and Telecommunications Com­mission" (CRTC) megengedte, hogy 1980 január elsejétől kezd­ve Torontóban egy új televí­ziós állomás létesüljön. Ez lesz az észak-amerikai kontinens első többnyelvű, etnik telecíziós állomása, hetenként 100 órás műsort fog közvetíteni, összesen 24 nyelven. hatóságokat képviselő vezetőket a jövőben nem jelölik ki. hanem megválasztják. A jövőben "tárgyilagos" bírósági tárgyalásokat tartanak mind­azok ügyében, akiket politikai, államellenes, vagy koztörvényes bűncselekménnyel vádolnak. A jövőben senkit sem lehet letar­tóztatni Kínában, ha a kerületi ügyészség nem ad ki hivatalos és "indokolt" vádiratot az. illető személy ellen. A kínai pol­gároknak joguk van nyíltan bírálniuk az állami és a párt­tisztviselőket. ha úgy vélik, hogy alkotmányos jogaikban sérelem érte őket. (A Központi Bizottság nem részletezte, hogy egy kínai polgárnak milyen alkotmányos jogai vannak és tény az. hogy a Kínai Népköz­­társaságban nincs olyan hivatalos dokumentum, amely bármelyik nyugati ország alkot­mányának megfelelne.I A Köz­ponti Bizottság végül is le­szögezte nyilatkozatában: Kina politikai életének alapját továbbra is egyetlen párt — a Kommunista Párt — jelenti es minden más politikai part létesítése törvényellenes \ Köz­ponti Bizottság ülésén Hua Kuo-feng. a párt intézőbizott­ságának elnöke, az ország miniszterelnöke elnökölt. A nyugati hírmagyarázók szerint a Központi Bizottság határozatai arra mutatnak, hogy a párton belül erősödik Teng. helyettes miniszterelnök befolyása. Baltimore, Md. — Az egyik bal ti ni őrei szállodában kél napot töltött Carol Chan­­ning. a "Hello Dolly" című zenés komédia húsz év óta veterán és verhetetlen cím­szereplője. A szállodában tűz ütött ki és a tűzjelző készülék hangjára Ms. Channing is a földszintre ment. saját gáz­­maszkjában. (Carol-Dolly rendkívül óvatos.) Alig érkezett le. amikor egy férfi autogramot kért tőle. ezzel a megjegyzéssel: A gázmaszkban is felismertem. Carol kommentárja: Ez a bizo­nyítéka annak, hogy igazán népszerű vagyok. New York központjában, a világ üzleti életének centrumában, pont a Broadway közepén van ABBEY VICTORIA HOTEL 7th AVE. at 51st ST. TELEFON: Cl 6-9400 Szállodánkat a magyar szívé­lyesség és az előzékenység jellemzi. A világ minden részéről Amerikába érkező magvarok központi találkozóhelye Algéria — Houari Boumedienne. aki 13 éven keresztül volt Algéria el­nöke. 40 napos eszméletlenség után meghalt. Az 51 esztendős Boumedienne radikális naciona­lista volt és Algériát az úgy­nevezett Harmadik Világ egyik legbefolyásosabb országává tette. Boumedienne vesebajos volt. agyában két vérrög kép­ződött és ezenkívül epehólyag rákban szenvedett. Korábban a Szovjetunióban járt orvosi kezelés céljából, de a szovjet or­vosok sem tudtak segíteni rajta. MIAMI BEACH egyetlen magyar .......................................Zsidó Clubja Miami Beach,Fia.,33139 Tel:(305)531-1113 Elnök:Weiss Mariin 1520 Lenox A ve. Titkár:Weinberger Arthur Tel:(305)673-5154 Clubnapok minden szerdán es szombaton este 7 órától Ha Miamiban van ok'/-ilenúl keresse 1*1 clubunkat, ahol regi barátaival találkozhat, mert amellett, hogy nálunk szórakozik, segíti Izrálet ELMER REAL ESTATE A partmentek, hotelek, motelek és ház investmentek specialistája 1803 Ponce de León Blvd., Miami, Florida 33134 Elmer and Mitzi A.Horosny Real Estate brokers HdWalídb Isle ■ ■* 7CIU Ct KI. RESORT MOTEL on the Ocean^yj|6tl^KMiamj Beach INGYEN MINIATŰRÉ GOLF ~ Saját területünkön! 210 szoba airconditionerrel. kis konvhával. 500 láb hosszú saját tengerpart napozóval. 2 uszoda, 2 gyermek-uszoda. egész, napos sz.óra koz tatás Esténként tánc, műsor, cocktail party, kitűnő étterem, színes TV. jégszekrény minden szobában. Szobája^ , előtt parkolhat. — “SZABADSÁG A FELESÉGEKNEK” Saját ó' oda. gyermek játszó-szoba és játszótér áll ingyen a vendégek rendelkezésére Felvilágosításért és katalógusért hívjon: l'SA-ból ingyen 1-800-327-5275 I Kanadából (305) 932-2121 vagy travel agency-n keresztül AGYAR*­TULAJDONOSOK MONTREA'LBÓL Stopnicki Henry és Kathy nes TV tyaszoba jffleboard Motelben MIAMI BEACH fűtött olimpiai uszoda központi air-condition ingyen parkolás a szobájánál aját tengerpart és napozó, legtöbb szoba saját erkéllyel, egyes tobák kis konyhával, tengerparti vendéglő . e ze r v á I ásé r t írjon: The Olympia Motel 15701 Collins Ave. Miami Beach élefon: (305) 947-6541 Florida 33160 New York központjában, a világ üzleti életének centrumában, pont a Broadway közepén van ABBEY VICTORIA HOTEL 7th AVE. at 51st ST. TELEFON: Cl 6-9400 Szállodánkat a magyar szívé­lyesség és az előzékenység jellemzi. A világ minden részéről Amerikába érkező magvarok központi találkozóhelye 3400 COLLINS AVENUE MIAMI BEACH. FLORIDA Phone:(305) 534-4665 Air-conditionált szobák, konyhával! Egész évben nyitva az Óceán partján. Információért Írjon - tele­fonáljon, angolul vagy magyarul. Szeretettél várjuk bará­tainkat Bonyhádi Lajos manager Nápoly — Egy olasz t elterít a in összeüt­közőn egy angol tankhajóval és elsüllyedt. A teherhajó személy­zetéből senki sem maradt élet­ben. a rendőrségi jelentések szerint a rakomány marijuana, kukái’ ■ heroin volt. Salisbury A7 elmúlt karácsony aligha volt a szeretet ünnepének tekinthető Rhodesiában. A hivatalos jelen­tések szerint a három napos karácsonyi ünnep alatt a gerilla­harcoknak 51 halottja volt: 33 fekete gerilla. 15 fekete polgári személy, két fehér katona és egy fehér farmer. Vineland, N.J. — A 72 esztendős Iván Rusin. mi­után 2H éven keresztül lakott csirkeólokban és utcai szemét­­ládákban. elhatározta, hogy ismét a Társadalom tagja lesz. A helyzet az. hogy egv fiatal házaspár véletlenül "talál - kozott "’Ivánnal egy csirkeólban és a házaspár kórházba szállít­tatta Ivánt, ahol elsősorban is megfárösztötték. — Fantasz­tikus érzés volt — mondta később Iván — több. mint tiz éve nem fárőátem. — A Tár­sadalomba való visszatérését az a körülmény is segíteni fogja, hogy hét évi Social Security nyugdíj vár rá. EGY HETE Ináira Gandhi a közelmúltban egy hetet töltött börtönben. A volt miniszterelnököt a parlament ítélte egyheti börtön­­büntetésre. azzal az indoklással, hogy Mrs. Gandhi IV 75-ben korlátozta a képviselők alkot­mányos jogait, amikor megtil­totta. hogy fia. Rajiv ellen, parlamenti vizsgálatot indít­sanak. Ináira Gandhi börtön­büntetése ellen Bombayben hívei azzal tiltakoztak, hogy 152 autóbuszt felgyújtottak és számos magánautót megkövez -belül 200 személyt letartóztat­tak. haláleset nem történt, a sebesültek száma ismeretlen. (Mrs. Gandhi politikai Jelleg­­vára Bombay.) Amikor Ináira Gandhi elhagyta a Ti Itar börtönt, kétezer híve várakozott rá a kapu elölt. A 61 éves. volt miniszterelnök kijelentette: Az egyhetes börtönbüntetés semmit sem jelentett számomra, egyéb­ként is szükségem volt a pihenésre A legközelebbi választáson indulok, győzni fogok és ismét India miniszter­lek. A jelentések szerint körül- elnöke leszek. Madrid — Juan Carlos király aláírta az új spanyol alkotmányt, amely véget vet a Franca halála utáni három éves átmeneti idő­szaknak. amelyet a király a diktatúrából a demokráciába való átmenetnek nevezett. A spanyol alkotmánynak 160 paragrafusa van és korábban a spanyol választó polgárok túl­nyomó többsége — egy referen­dum alkalmával — hozzájárult az alkotmányhoz, amely — a spanyol történelmet tekintve — valójában Spanvohirszag első alkotmánya. Manchester, Anglia — A/, elmúlt újév alkalmával a manchesteri rendőrkapitány olyan rendeletet adott ki. amely szerint szilveszter éjszakáján az utcai rendórjárörok megenged­hetik. hogy az. únneplők meg­csókolhatják őket, "ha szem­­melláthatóan részegek." A rendőrkapitány azonban ezt nem engedte meg a női rend­őröknek és a feminista szer­vezetek ezért az újév első napja­iban bírósági eljárást indítottak a rendőrkapitány ellen, azzal az. indoklással, hogy törvény­­ellenes a megkülönböztetés a férfi és a női rendőrök között, az. utcai csókot illetően. j Goods Wanted | I® New Home Improvement Centre! requires products on consignment J I tor 2450 sq. tt. ot displov oreo. ■ New Lawn and Garden Centre! I wonts products on consignment —■ power mowers, snowblowers, TM ■ garden supplies, etc. tor display! »■area. These centres are located ing London, Ont on main highway. | I Send all proposals to: Mr. Usko-B vie, R.R 6, London, Ont. or call! I (5’.9) 452-3*67^ LAKEWOOD - NEW JERSEY Hotel Motel Established 18 years. Over 100 rooms Large Dining Room and Nile Club with C Liquor Licence. Kosher Cooking- Thriving Tourist Business plus permanent residents. Terrific Future.Potential will sell for $ 595.000.00 Phone or write NORMAN FRIEDMAN M eisgold & Krupnick 2215 Highway 9 HOWELL.N.J. 07731 201-363-3080 North Miami Beach elegáns bútorozott 3 bedroom, 2 bath-room-os ház, Central airconditional, Hollywood kitchen, Florida room, január 15-től kiadó. (No children, no pet) Tel:(305) 751-9055 Washington — Az Egyesült Államok külügymi­nisztériuma. amely korábban ellenezte, hogy Franciaország két alom-reaktort eladjon Kom­munista Kínának, nemrégiben megszűntette az ellenzést azzal a kikötéssel, hogy az atom-re­aktorokat csak békés célokra fogják Jelhasználni. Paris biz­tosította Washingtont, Iwgy ez igy lesz — Peking egyáltalában nem nyilatkozott. Chicago — A 36 esztendős John Gacyt le­tartóztatta a rendőrség, mert áz­zál gyáhúsítják. hogy egy fiatal fiút meggyilkolt. Meglepetés­szerűen. Gacy közölte a rend­őrökkel. hogy összesen 32 fiatal fiút gyilkolt meg, miután mind­egyikükön erőszakot követett el. Gacy azt állítja, hogy 16 fiatal fiút temetett el háza alatt, a töb­biek hulláját a közeli tavakba dobta, vagy az erdőkben rejtette el. Eddig már 9 kisfiú hulláját ásták ki háza alól és ha kiderül, hogy igazat mondott. John Gacy az Egyesült Államok tör­ténetének egyik legkegyetlenebb tömeggyilkosa. Gacy kétszer volt nős. mindkét feleségétől el­vált. szomszédai kedves ember­nek tartják, maximális bün­tetése életfogytiglani börtön lehet (Illinois állam nem állította vissza a halálbüntetést). Portland, Őre. — A United Airlines nevű légi­­forgalmi társaság egyik DC-8 személyszállító jet repülőgépe lezuhant. A gép fedélzetén 169 utas és 8 tagú személyzet volt. A repülőgép a szó valóságos értelmében darabokra tört. Két házat megsemmisített. A hivatalos jelentések szerint a halottak száma 11 volt. sebe­sülés nélkül senki sem úszta meg a félelmetes kalandot. A zuhanás oka az volt. hogy a gép motorjai felmondták a szol­gálatot és kigyulladtak. Oi/ Calcutta/ The Worlds Longest Running N'uda Stage Musical! ALL PROGRAMS TRANSLATED EDISON THEATRE ♦ hr**********.#.** 240 W. 47 St. N.Y. 10036 (212) PL7 - 7166 HÁZASSÁG LEHETSÉGES Floridában éló 55 éves kissé molett asszony, privát nörsz, ismeretség hiányában ezúton keres egy 55-70 közötti úriembert, kinek szintén hiányzik a szeretet. Kölcsönös megtetszés esetén házasság is lehetséges Jelige ,Narancsvirág'jeligére leveleket a Menora New York-i irodájába 100 Overlook Terrace. New York N.Y. 10040 kérek. CSAKIS ROMÁNIÁBAN Találhatja az eredeti DR. ANA ASLAN* féle HIRES megfiatalító KEZELÉST S Gondolkodott már, hogy miért tudja néhány világhírű színész, író és politikus megőrizni az örök Fiatalságát? És megfigyelte már, hogy ezek nagyrésze elzarándokol Romániába Dr.Aslan klinikájára? Csakis Romániában kaphatja meg az eredeti Gerovital kezelést, amely felfrissíti életműködését. A Dr.Aslan felügyelete alatt álló klinikák .10 esz­tendős gyakorlattal rendelkeznek a Gerovital alkalmazásában és ezt párosítják physio theraphvai kezeléssel, a híres román gyógyforrások ásványos vizeivel. Kéthetes gyógykezelés összkötsége beleértve • Amerika és Románia az utazást és a szórakoztatást is közötti utazás és Buka- Cl 7nf) flf) . resti átszállás ^ -UU.UU (Kelten egy szobában ! Osztályonfelüli és öt- F"" csillagos szállodák és ét j ROMÁNIÁIM NATIONAL TOURIST OFFICE i*P, kezések # Gyógykezelés és ta- { nácsadás, röntgen iahoa- J tóriumi vizsgálatok, re- I ceptek és gyógyszerek * Városnézés Bukarest- j ben, kirándulás a Kárpá- i tokba, Opera és színház- j jegyek, éjszakai mulatók. I 573 Third Ave.. New York. N.Y. 10016 • (212) 697-6971 Plca.sc send full information on geriatric treatments and tours in Romania ■■■■■ M Name -Address . <JtV -:--­- State-Zip A tengerparti

Next

/
Thumbnails
Contents