Menora Egyenlőség, 1979. január-június (18. évfolyam, 739-764. szám)

1979-01-06 / 739. szám

1979 január 6 MENORA 6. oldal Autonómia annyi mint ön­­kormányzat, azaz valamely or­­szagban az egy tömbben élő ki­sebbségnek az a joga. hogy ugy élje a maga szellemi életét, ugy használja nyelvét, ugy higyje is­tenét, olyan népviseletben jár­jon, olyan iskolákat tartson fenn, oly an pártokba szervezkedjék, amilyent és amilyenbe akar. Az autonómia azt a lehetőséget jelenti, hogy egy népi kisebb­ségnek nem kell beolvadnia a többségbe, hanem megőrizheti nyíltan, büszkén nemzeti sajá­tosságait egv más nép. tehát a többség uralma alatt. Mit je­lent az. hogy .'.uralom alatt“? Azt. hogy az alkotmány, a kor­main, a katonaság, a pénz­ügyek. a posta, a vasút az egy­séges. Az állam minden polgára. — beleértve a kisebbségeket — egyenként mind résztvelict ben­ne, de ... F.gy szudéta-német lehet csehszlovák katona. de nincs szudétanémet katona­ság. F.gy marosvásárhelyi ma­gyar lehet vasutas, még álló­­inásfőnok is. de nincsen székely vasúti hálózat és felügyelet, csak egységes román vasut. Autonómia nem létezett az első világháború előtt, vagy ha igen. ugy nagyon keveset tud­tunk róla . \ lengveleknek volt ‘jutoncmiájuk IS 15-től — 1830- ig. mikor is fellázadtak a cári uralom ellen és ezzel elvesztet­ték jogaikat. A finnek széleskö­rű autonómiát élveztek egészen az orosz forradalomig, mikor önállósághoz jutottak. Az Írek követeltek kezdetben homc rtile-l. azaz önkormányzatot az angoloktól. 1918 után a humanista és haladó W ilson elnök kezdemé­ny ezés-;re a nemzeti kisebbsé­gek a Népszövetség által garan­tált iouokat nyertek. Igv Ro­mániában a magyarok, néme­tek, zsidók sth. A Szovjetunió pedig, azért is. hogy ne vádol­hassak nagyorosz asnirációk­­k >! — autonóm köztársaságo- , Dr. JESURUN ELIJÁHU: kát és területeket biztosított m m/eti kisebbségeinek. F.zck­­nek még törvénv lio/ó. végrebai­­ló és birói hatáskörük is volt. de ugy. bog' ez nem áll és nem álllmt ellentétben a Szovjetunió alkotmánv áv al. így az ii/bég egyetem fejlődik és vi­rul, de nincsen üzbég bélyeg, vagy hadsereg. A nagyon öregek közül még emlékezhetnek arra, hogy az osztrák-magyar monarchia mit küzdött tiz kisebbsége ellen, amelyek legalább autonómiát követeltek a két uralkodó nem­zettől. de azok tudták. hogy ami autonómiával kezdődik, az elszakadással és önállósággal végződik. A fiatalabbak előtt pedig mindig a szudéta-német példa lebeg, mely először au­tonómiát követelt, hogy aztán mindjárt Németországhoz csat­lakozzék, majd hídfőt képezzen egy náci támadás esetén Cseh­szlovákia ellen. Somron, ,luda és Áza lakos­sága alighogy magához tért ab­ból a fizikai és lelki megrázkód­tatásból, melyet a hatnapos há­ború zsidó győzelme jelentett számára — s máris felemelte a fejét, követelte jogait. Izrael kor­mányainak az arabokhoz való viszonyát a naivság (ne hasz­náljunk erősebb kifejezést) jel­­jemezte. Politikai koncepció­iknak legnagyobb csődje az volt, mikor kiderült, hogy a megszállott körzetek („megszál­lott“. mert Izráel nem annek­­tálta azokat) nem akarnak visz­­szakeriilni Jordán uralom alá. hanem önálló állam felállítására törekszenek, És ezt a felállítan­dó palesztin államot nem a la­kosság békés, vagy magát bé­késnek mutató rétegei képvisel­nék, hanem Arafat terroristái és 410 Bloor St. W. 921-8844 Elisabeth Delicatessen & Meat Markét Toronto egyik LEGNAGYOBB magyar hentes és cse­mege üzlete.Ha jó, ízletes magyar készítésű FELVÁ­GOTTAKAT és FRISSEN VÁGOTT HÚSOKAT szeret­ne fogyasztani.Keresse fel üzletünket, szeretettel várjuk < a B A L E G A család Parkolás az üzlet mögött Kanada területére C.O.I). szállítunk. IIV „Toronto legjobb magyar házikosztja írja a Daily Star és a Globe and Mail ló IIÁ/.IKOS/.TOT AKAR ENNI . COHMEHTMRes,aursn ih, PÉNTEKEN: halászlé, tilrósc susza. SZOMBATON: sólet, töltött kacsa- VASÁRNAP: tölUTlt borjó, töltött csirke ESPRESSO Új tulajdonos: Mr. ds Mrs. CSESZKO 521 Bloor St.,W. Tel: 531-5872 és 531-0081 Fogyasztott-e már a saját üzemünkben kész It csabai- gyulai kolbászbr i, szalámiból, töltött borjú' il, felvágottból és csemege áruinkból' Budapest Meat Market 517 Bloor St. West Tel: 531-5202 Debrecen Meat Market és Delicatessen 590 Bloor St. West Tel: 534-1353 6 napon át nyitva. Figyelmes kiszolgáló személyzet Jelszavunk: minőség — friss áru! Varga Gyula és felesége btoofcyde SPORTS LTD. Kanada legnagyobb Kerékpár Specialistája 1169 BLOOR ST. WEST, TORONTO. ONTARICT í416) 536-9718 (416) 536-1523 I AZ HOGY AUTONÓMIA? e/ a Palesztina nem békés szomszédja akar lenni Izrael­nek. hanem ellensége. mely pusztulásunkra törekszik. Fz a meglepetés mit sem vál­toztatott Izrael politikáján. Sőt. Annál nagyobb eréllycl igye­kezeti a szabadkozó és tiltako­zó Husszeint meg a nagyváro­sok polgármestereit rávenni ar­ra. hogy némi határkiigazitá­­sokkal bár. de vegyék vissza és állítsák helyre a régi rendet, az­az Somron és Juda térjenek vissza Jordán fennhatóság alá. Később, ráadásnak. Áráról is hajlandó volt lemondani. Múltak az esztendők és az arabok fütyültek ránk meg bé­­ke-zengedelmeinkre. Erre, vagy ezután — ez nem elég vilá­gos — lendületet vett a telepü­lés igy a Jordán völgyében is, mely niég nehezebbé tett egy esetleges megegyezést. Az Álon­­terv — biztonsági okokra hi­vatkozva — a Nyugati Partvi­déknek csak kétharmadát volt hajlandó visszaadni Jordániá­nak. De mindez nem használt. Se Husszein, se a somroni és judeai arabok nem voltak haj­landók szóba állni velünk és a pokolba küldték Álont tervével együtt. Ekkor jött Begin. És itt nem akarjuk Begin bé­ke komplexumait ellemezni, csak rámutatni autonómia -ter­vének belső ellentmondásaira. Autonómiát lehet egy nép­nek és lehet egy területnek ad­ni. Ha egy nepközösség kap au­tonómiát és főleg egy szétszór­tan. nem egy tömegben elő nép­közösség, ugy nyilvánvaló, hogy jogaik csak szellemi téren va­lósulhatnak meg és legfeljebb politikailag szervezkedhet­nek. Példa erre Erdély szétszór­tan élő zsidósága. Ha az arabok (és itten a ju­deai. somroni és ázaiakról be­szélek) ilyen autonómiát kapná­nak. akkor nem lenne semmi probléma. A terület nyilvánva­lóan Izraelhez tartozna és az arabok élveznék azokat a jogo­kat. mint most; illetve szervez­kedhetnének. pártokat létesít­hetnének. amelyek a Kneszet ben képviselnék őket. De hogy ez a rendezés jogilag is kifeje­zésre jusson — a területeket an­­nektálni kellene hivatalosan is. Mert ha nem. akkor az ottani araboknak nem lehetne kép­viseletük. De ha a területeket annektáljuk és }z araboknak autonómiát adunk, akkor nieg az a veszély fenyeget, hogy az ottani. veszettül szaporodó, egymilliónál több arab a m 1 arabjainkkal együtt a Kneszet negyven százalékát tenné ki és ha csak össze nem fogna min­den zsidó párt — ami lehetet­len — ők lennének a többség. Ha pedig igy lenne, akkor megint egy megoldhatatlan probléma előtt állnánk. Tehát területi autonómiát kell adni az araboknak, hogy Judea és Somron és Áza ne tar­tozzanak Izraelhez, hogy az arabok ne szavazhassanak és ne foglalhassanak helyet a mi Kneszetünkhen, hogy ne majo­­rizálhassanak minket. De ak­kor,, lévén már területük, de nem lévén nálunk képviseletük, sokkal többet kérnének, mint amennyit egy nemzeti kisebb­ség kérhet. De mi'legyen az a több? Katonaságot nem adha­tunk nekik, mert az esetleg el­lenünk fordítja fegyverét; zász­lót nem adhatunk, mert az a szuverénitás és a szabadság vágy jelképe. Nem zárhatjuk el előlük a határokat, mert egy­részt csak nehezen tudunk meg­lenni az ottani dolgozók nélkül, másrészt, ha kizárjuk őket a mi közgazdaságunk keretéből, ak­kor ezt ellenséges lépésnek te­kintik ők is meg a világ közvé­leménye is. De legalább rendőrséget ad­junk nekik. Igen ám. de mi tör­ténik. ha terrorista bandák szervezkednek az autonómiá­ban és onnan intéznek gyil­kos támadásokat ellenünk. Ki fogja kivizsgálni az ügyet, ki fogja üldözni a tetteseket, ki fogja el őket, ki ítélkezik fe­lettük? Elképzelhető, hogy egy ottani arab bíróság teljes vagy akár viszonylagos szigorral jár­jon cl ellenük, akiket joggal tart hazafiaknak és mártírok­nak az autonómia népe ! Még azt a békát, ugv ahogy, lenyelte a nép. hogy kiürítjük Jamitot és vidékéi. De lenyelhe­ti a Poél Mizraehi, amely nél­kül nincsen kormány Izraelben, hogy kiürítsük Gus Ecjon val­lásos kibuc-körzetét? Elképzelhe­tő, hogy Jigál Álonélt hozzájá­rulnak a jordánvölgyi balolda­li telepek evakuálásához?! És ha nem vonjuk vissza az autonómiában levő telepein­ket, akkor mi lesz azoknak a jogi helyzete? Áz autonómia, értsd az arab többség, bírásko­dik felettük, vagy a zsidó? És ha mondjuk, hogy Izrael törvé­nyei vonatkoznak rájuk, ugy mi történik, ha viszály támad köztük és arab szomszédaik kö­zött? Ki dönt és milyen törvény­­könyv szerint? És ha további településeket akarunk végrehajtani a terüle­teken, akkor milyen földeken? Ha az arabok területi autonó­miát kapnak, akkor ök az otta­ni állami földek birtokosai. Ha pedig magunknak tartjuk meg az egymillió dunámos, termé­ketlen állami földeket és a viz­­tartalékokat. akkor mi lesz az autonómiát élvező arabság föld­tartaléka? És a menekültek. Milyen alapon tilthatjuk meg. hogy az autonómia arabjai, merő jószí­vűségből, visszaengedjenek egy­millió menekültet. És azok hol telepednek le? Megannyi kérdés, melyet nieg kell oldani és ugyanakkor az arabok elvetik a tervet, csak Szádát vitatkozik velünk. Megint csak nem az á cél, hogy kidomborítsuk ■ Idlátásta­­lanságot, hanem hogy bemutas­suk a problémákat, a mi és gye­rekeink problémáját. Minket cionistákat azért is utáltak Ma­gyarországon, mert kellemet­len igazságokat mondtunk és rá­mutattunk e meglevő, de még latens antiszemitizmusra, mely­ről a magyar zsidóság, a stern­­samuk, a goldbergerleók és az egész jómódu középosztály nem akart tudni. Vajon csak azért, hogy szeressenek minket, hogy meg legyenek elégedve cikke­inkkel. eltagadtuk a cionista igazságot? Rá akarunk mutatni arra. amire a kormány nem mutatott rá és nagyon rosszul tette, mert azzal nem lesz tisztább a szo­ba, ha a szemetet a szőnyeg alá söpörjük: Az autonómia mindenütt megbukott, talán csak ott nem. ahol a többség, az államhatal-, mát képviselő többség, ezt erő­szakkal vigyázza. Mindenütt másutt az erőszakos kisebbség önállóságra törekszik s önálló or­szággá lépteti elő autonómiáját. Hogy egy ilyen önálló, áráfáti Palesztina milyen veszélyt je­lentene Izráelre, arról kár is beszélni. Mi az hogy autonómia. A problémákat éppen csak hogy súroltuk ebben a cikkben és írása közben is éreztük, mint bonyolódunk be az ügybe. Ta­lán mégis megbukik e terv cs más alapon kezdődhetnek a tár­gyalások? Talán éppen most, hogy a begini autonónia -terv kátyúba jutott, jött el az ideje annak, hogy a Máárách terüle­ti konproniisszumáról tárgyal­junk az arabokkal. A siker per­sze. az esetben is valószínűtlen, de addig is időt nyerünk, ad­dig is telepíthetünk azokban az övezetekben, amelyeknek megtartása létérdekünk és az­tán valami majd kialakul. Mert ez igy, akárhogy is ala­kul. néni lesz jó számunkra. Ha azt imám. amit Jigál Álon „ha meg lesz az autonó­­mia — rossz lesz, ha nem lesz nieg. az is rossz lesz”, akkor defetistának kiáltanák ki a ma­gyar jisuv hangtilatfelclősei. Pedig milyen igaza van. És minden terv bukásának alapja, hogy — sajnos — ara­bokkal van dolgunk és náluk nincs helye jóhiszeműségnek, de mi még rosszabb, a logika is gyenge oldaluk. Valaki bágyadt hangon kér­dezte: és mi lenne, ha minden maradna mint volt? ... AZ ŐS-KACSA A hírlapi hasalások elnevezésének eredete ;■ A limit Század végén egy Cürír ...pev& antwrpcni ,AÚSVgjTM megsokallva az akkQrj lapok egy­ügyű hazudozásait, elhatározta, hogy példát mutat, hogyan kell szellemesen blöffölni. Egyébként kollegáinak fogadást ajánlott, hogy az általa közreadott „érdekes tu­dományos hír” hat hónap alatt eljut a világ legtávolabbi redakcióiba is, illetve a világ minden táján megje­lenő' lapok hasábjaira. Cornelisscn tehát „tudományos” cikket jelentetett meg lapjában egy kísérletről, mely a kacsák falánksá­gának a méretét volt hivatva meg­állapítani. Magyar borok és likőrök Ontárióban Manitobában Saskatchewanban Albertéban és Quebecben KAPHATÓK * Jászberényi riziing. zamatos, nagyon olcsó. * Szekszárdi vörös. * Egri Bikavér, vörösbor. * Tokaji aszú, a bor király. * Badacsonyi szürkebarát zamatos pecsenyebor. * Debrői Hárslevelű, zamatos fehérbor. * Barackpálinka. * Császárkörte. * Hubertus. Esküvőkre, partikra engedélyét megszerezzük. Házhoz szállítunk. Cosmopolitan Wine Ageots Ltd. P.O. Box 275 Terminál „A” Toronto ’Gornelissen így.; • leírta, hogy a tudósok húsz kacsát elkülönítetlek egy nagyobbfajta ketrecben, majd egyet közülük nyomban levágtak, apró darabokra metéltek és odave­tették a többi 19-nek. Azok kanni­bál módra nekiestek feldarabolt tár­suknak és felfalták. Ezután ismét levágtak egyet, feldarabolták és oda­adták a megmaradt 18 kacsának. Ezek pillanatok alatt felzabálták második társukat. Ezután levágásra került a harmadik kacsa is, mely­nek maradványait a 17 kacsa nyelte el. Azután következett a negyedik, ötödik, tizedik kacsa levágása. Így folytatták az etetést, mindig egy­­egy kacsát aprózva fel a megmara­dónak elé. Végül az utolsó kacsa, nak az utolsó előttit, melyet az vál­tozatlan étvággyal belakmározott., íme hát a „tudományos kísérlet” során bebizonyosodott — írta cik­keiben Cornelissen, — hogy a vi Iág legmohóbb, legfalánkabb állata a kacsa, mert egyetlen példánya képes volt néhány óra alatt tizen­kilenc társát felfalni. Cornelissen a fogadást is meg­nyerte, mert a kacsa-hir fényes kar­riert csinált, megjelent Európa va­lamennyi újságjában és átjutott az amerkaj újságok hasábjaim, majd a következő' évben visszakerült Eu­rópába, de most már tudonányos jegyzőkönyvekből _vett idéztekkel alátámasztva, melyek arról tájé­koztatták az ámuió olvasót, miféle elváltozásokat talállak nagyhírű professzorok a feneketlen bendőjü kacsa belsejében. Ekkor azután Cornelissen szint vallott: lapjában, maga rántotta le a leplet az általa kiagyalt „világsi­kert” aratott blöff-hírről. Ettől fog­va nevezték el a lapokban megjele­nő álhíreket kacsáknak. ET TEREK* * CUKRÁSZDA * DELICATESSEN 1394 Eglinton Ave. W. Tel: 782-1598 ; Nyitvatartás: keddtől'péntekig Cukrászda: 5-töl 10-ig keddtől vasárnapig szombat, vasárnap 10-től 10-ig 12-től 10-ig hétfőn zárva CPÁir SUN ISLAND HOLIDAYS es a SZERVEZESEBEN BUDAPESTRE ÜZLETI ÜCY-SÜICÜS ESET:s»i,1tupra HOSSZABB LÁTOGATÁS: 2 hónaptól 1 évig TORONTÓBÓL-MONTREÁLBÓLés OTTAWÁBÓL $596.01 Winnipegtől "■*641.00 , , Vancouvertől 701.00 Calgarytól — Reginától és ftn Edmontontól D /1.00 Indulások: Szept. 25 Okt. 09 Nov. 06 Nov. 27 Dec. 11 Dec. 18 Jan. 08 Jan. 29 Feb. 12 Feb. 26 Mar. 12 Mar. 26 Apr. 09 Apr. 23 May. 07 May. 14 London — Az angol képviselőháj 300 szavazattal 290 szavazd el­lenében bizalmat szavizott James Callaghan minister­­elnöknek az infláció-elenes programban. Ez volt a har­madik alkalom, hogy a mnisz­­terelnök győzött a bialmi szavazás alkalmával, mitden esetben csak hajszálnyi t*bb­­séggel és a politikai hirelertzök véleménye az, hogy 4r. Callaghan nem k^sleltetieti sokáig az új választásokat. nov. ír dán. zu Mar. Zt> M Bármely indulási napot választhatja és a nyomtatott brossurában lévő napokon térhet vissza. BUDAPESTRŰL 2 HtiNAPTÚL - 1 ÉVES TARTÓZKODÁSRA TORONTÓBA, MONTREALBA, WNNPEGBE, CALGARYBA, OTTAWÁBA, EOMONTONBA, REGMÁBA, VANCBUVERBA. BUDAPEST-TORONTO-BUDAPEST $886 00 f Az ár változhat) May 30/79 Jun. 13/79 Dr. CRISTA FABINY Mrs. ONROT a legmodernebb hollywooc ( KOZMETIKAI eljárásokat alkalmazza. TANÍTVÁNYOK szakszerű kiképzése 716 PALMERSTON AVE. Telefon: LE1 - 6318 Indulások: Oct. Iá Dec. 20 Mar. 14 Nov. 15 Jan. 17 Apr. 11 Dec. 13 Feb. 14 May. 15 Bármely napot választhatja és a nyomtatott brossurában lévő napokon térhet vissza Budapestre A VÍZUMOK MEGSZERZÉSE AZ UTAS, ILL. A KIHOZATÓ KÖTELESSÉGE-FELELŐSSe'gE Kérje részeletes tájékoztatónkat m AP0U.0 TRAVEL fr. 1500 Bathurst Street Toronto, MSP 3H3 Or Ís^102 651-433:

Next

/
Thumbnails
Contents