Menora Egyenlőség, 1979. január-június (18. évfolyam, 739-764. szám)

1979-06-16 / 762. szám

M

É

N D R

H

»Mr.August J.Molnár P.O.Box lo34

N e j Brunswick, New Jersey o 3 9 o 3 0 » S . A .

Second class.mail registration No. 1373 CANADA

USA Second class mail paid at F lushing N.Y. 11351. Di.No. 104970

AZ (SZAKAMERIKAI MAGYAR ZSIDÓSÁG LAPJA

VOL. 18. 762. Ára: 50 cent JUNE. 16. 1979

BARZILAY ISTVÁN:

A BÉKÉT IS EL LEHET VESZTENI

Csaknem közmondásos, hogy nincs olyan béke, amely nem torkollna elóbb-utóbb háborúba, amint még nem volt háború a világtörténelemben, amelyet ideig-óráig nem szakított volna meg békekötés. Még olyan is volt, mind például Svájc esetében, amely évszázadokig eltartott és mindmáig érvényben van.

A zsidó nép és természetesen, sót, elsősorban Izráel, nemzetünk fennállásának évezredei óta azért is különleges helyet foglal el a népek között, mert a mi számunkra a háború elvesztése mindig végveszélyt jelentett, mint az első és második templom pusztulásakor és mi vagyunk talán az egyetlen a világon, amely népre a béke elvesztésének veszélye is leselkedhet, ha vezetőink nem járnak el azzal a politikai bölcsességgel, amelyet a világban elfoglalt különleges helyzetünk megkövetel. Nálunk a béke elveszthető, mert nemcsak Egyiptom, az egyetlen szomszéd nép, sót nemcsak az Izráelt környező többi nép, hanem az egész világ magatartása is befolyással van jelenünkre és jövőnkre, stratégiai és gazdasági világérdekek hatnak ránk sorsdöntő súllyal.

Az országépítés száz éves történelme és egy állam 31 éves fennállásának során első alkalommal kötöttünk békét valamely szomszédunkkal, mégpedig a legnagyobbal és legfontosabbal, Egyiptommal, amely az arab világ lakosságának a felét foglalja magában. Nincs körülöttünk több, mint 80 millió arab. s ebből negyven él a Nílus országában. Ennek a ténynek a fontosságát egy percre sem szabad elfelejtenünk. Jellegzetes módon, a 16 hónapig tartó diplomáciai tárgyalások során leggyakrabban és a legmeggyőzőbben nem a jelenlegi külügyminiszter, nem az aktív miniszterelnök. hanem a volt külügyminiszter. Aba Evén és az előző miniszterelnök, Jicchák Rabin hangsúlyoza ki ezt a tényt.

Csakhogy nemcsak Egyiptom rendkívüli politikai és demográfiai jelentősége játszik döntő szerepet közeljövőnk kialakulásában. hanem az a körülmény is, hogy még hosszú idő eltelhet, amíg a többi szomszéd követi a példáját. Éppen a kanadai kormány elleni közös arab demars bizonyítja Izráel kényes helyzetét még a békecsinálás reménytkeltő korszakában is Elég volt az új kanadai kormány részéről elhangzott nyilatkozat, hogy át akarja helyezni nagykövetségét Tel Avivból Jeru-j zsálembe, hogy 9 arab állam nagykövetei és az egyiptomi ettől függetlenül felhívja Miss MacDonald külügyminiszter figyelmét, hogy erre a lépésre az arab világ retorziókkal válaszolhat, holott Jeruzsálemnek, mint Izráel természetes fővárosának elismerése pusztán formai kérdés és csak az arabokra jellemző primitív politikai erőszak jegyében cáfolható.

Ki nem látja széles e világon, I hogy Izráel kormánya Jeruzsálemben székel? Ki nem tudja, hogy a Kneszet szép palotája és az államelnök elegáns rezidenciája Jeruzsálemben épült fel, ki nem tudná, hogy az Izráel kormánya mellé detasált diplomaták Jeruzsálemben nyújtják át megbízóleveleiket? Ki nem látta a világ valamennyi TV készülékén, hogy Anwar Szádát a Kneszet jeruzsálemi épületében mondta el történelmi fontosságú beszédét, ott ismerte meg politikusainkat és ott folytatta többek között feledhetetlen párbeszédét az “Old Lady”-vel, a valóban nem fiatal, de bűbájos Golda Méirrel?

A tények azonban nem látszanak befolyásolni a népek többségét, holott kis részük fütyült az arab népek tiltakozására. Csaknem tucat, főként délamerikai állam tartja nagykövetségét Jeruzsálemben, a hollandiai is ott székel, de egyiknek sem görbült meg a hajaszála. Alighanem Kanadát sem érnék nagy bajok, ha nem hódolna be az arab demarsnak, hiszen kőolajtermelő ország és a hiányzó mennyiséget Venezuelából vagy Mexicóból is beszerezheti. Nincsenek a kezünk ügyében a kanadai külkereskedelmi kapcsolatok adatai, de erős a gyanúnk, hogy a 3 millió 600 ezer lakosságú Izráel gazdasági súlya Kanada szempontjából nagyobb, mint • az egész arab világé együttvéve. De az ENSz tagállamai túlnyomó többsége rendezetlennek tartja Jeruzsálem jogi helyzetét, a nemzetközi jog abszurdumaira hivatkozva. Mert Jeruzsálem pozícióját a nemzetközi jog magyarázói szerint az ENSz 1947 november 29-i felosztási döntése határozta meg és ennek szellemében Jeruzsálem nemzetközi város. S nem Izráel fosztotta meg ettől a jellegétől, hanem az arab államok, amelyek 1948-ban ostrom alá vették, megszállták keleti részét és csak a kis Izráel népének hősiessége akadályozta meg, hogy a zsidó városrészt nem tették a földdel egyenlővé.

Jeruzsálem példáját kénytelenek vagyunk ilyen hosszan az olvasó emlékezetébe i idézni, hogy ezen keresztül! értsük meg az izráeli-egyiptomi békekötés teljes megvalósítása előtt álló nagyon súlyos akadályokat. Mert nemcsak Egyiptom és a többi arab ország magatartásával kell számolnunk, hanem az Egyesült Államok és az Európai Közös Piac álláspontjával is. Mindazon államoknak a közel-keleti kérdéshez való hozzáállásával, amelyeknek kormányaitól politikailag és gazdaságilag függünk. Még azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, bármennyire is fittyet hányunk az ENSz-nek nevezett sóhivatal határozataira, hogy ebben a szervezetben a világ valamennyi nemzete egyesül. Izráel népéről ugyan azt írta a próféta, hogy "bádád jiskon", azaz egyedül és magányosan él a népek között, de a cionista mozgalom azért született meg, hogy véget

vessen ennek a tragikus helyzetnek.

Ismételjük, ilyen körülmények között megtörténhet, hogy Izráel elveszti a békét, amelyet nagy erőfeszítések árán csak hetekkel ezelőtt ért el. Mert a békének egyik feltétele: Egyiptom részéről a megszállt területek jövőjének rendezése, azaz a palesztinai. népnek nevezett arab csoport önrendelkezési jogának a megadása. A békekötés után egy hónappal kell megkezdeni az autonómia tervének megvalósítását. Egyiptom, amelynek a helyzete az arab világban rendkívül nehéz, elnyerte az Egyesült Államok és az Európai Közös Piac kilenc tagjának fenntartás nélküli támogatását ahhoz a követeléshez, hogy Izráel szüntesse meg vagy legalábbis a tárgyalások befejezéséig ne folytassa a településeket Júdeábán, Somronban és a gázai sávban, ők azért ellenzik, mert a nemzetközi jog egyoldalú értelmezése szerint háborúban megszállt területen a békekötés nélkül birtokon belül levő hatalom nem létesíthet polgári telepítéseket.

De függetlenül ettől az izráeli kormány több tagja szerint vitatható érveléstől, Izráelben sokan tartják értelmetlennek azt a kísérletet, hogy apró településeket ültessenek olyan területre, amelyen több, mint egy millió 100 ezer arab él. Gyakorlatilag nincs semmi kilátás arra, hogy ezeken a területeken zsidó többség alakuljon ki. Nincs honnan venni a többséget. Mélyen meg kell hajolni azoknak a mindenre kész fiataloknak a hősiessége előtt, akik hajlandók falvakat létesíteni Judea, Somron és a gázai sáv arab tengerében. Nem von

le ennek a hősiességnek a nagyságából semmit az a tény, hogy a megszálló izráeli hadsereg védi őket a szomszédok ellenséges viselkedésétől. Nagyszerű fiatalok ezek, még a fanatikusok is azok, holott nem lehet országot építeni és megőrizni anélkül, hogy józanul mérlegeljük fanatikus elemek cselekedeteinek következményeit.

A tények beszéljenek: Izráelnek három millió 150 ezer zsidó lakosa van, s az alijja, a bevándorlás mérlege nem több, mint évi 10 ezer ember. Mert, ha levonjuk az évi 20-22 ezer bevándorlóból azt a 10-12 ezer zsidót, aki rövidebb-hosszabb időre, vagy sajnos, sokan közülük véglegesen elhagyja az országot, aligha marad évi 10 ezer ember, aki a zsidó lakosság számát növeli.Hogyan képzelhető el, hogy megvalósítható lenne Áriéi Sáron tart. tábornok, a településekért is felelős földművelésügyi miniszter terve, hogy akár 150 ezer embert helyezzünk .1 a területeken rövid idő alatt? Van erre emberanyag? Van erre anyagi lehetőség?

Nyilvánvalóan nincs, ezt szögezte le nemrégen Ráánán Weitz, nemcsak Izráel, hanem az egész kultúrvilág egyik legnagyobb falualapító szakértője. Weitz professzor, aki a Cionista Világszervezet egzekutivájában a telepítési osztály egyik vezetője, reménytelen illúziónak és főleg kidobott pénznek minősíti ezeket,a próbálkozásokat.

Vele együtt sokan vallják ezt a véleményt, magában Izráel kormányában is. A múlt hét elején történt, a június 4-i minisztertanácson: Sáron

miniszter a kormány hozzájárulását kérte ahhoz, hogy Söchem mellett, a zsúfolt arab lakosságú Somron szívében két települési pontot ‘létesítsenek. Történt pedig mindez El Áris átadásának idején, amikor az Egyiptommal kötött békeszerződés gyakorlati megvalósitása már kezdetét vette. A kormány több felelős tagja érezte át, hogy ennél alkalmatlanabb idő ilyen lépés végrehajtására el sem képzelhető. Fosszú és szenvedélyes vita utát a kormány tagjai szavaztak A 17 miniszter közül 5 emelte fel a kezét a javaslat ellen, de nem a kormány akármilyen ügjáról van szó. Nem kisebb személyiségek, mint Mose Diján külügyminiszter. Ezer Weizman hadügyminiszter, Jigád Jádin miniszterelnökhelyettes és Smuel Támir igazságigyminiszter voltak közöttül és dr.Jiszráel Katz társadalmijóléti miniszter is csatlakozott hozzájuk. Azaz négy olyan niniszter, akinek közvetlen löze van a béketárgyalásokhoz és annak mérlegeléséhez, hogy mit tehet Izráel és mit nem a béketárgyalások idején.

Ha í kérdés a Kneszet elé kerülne és a kormánynak e tagjai aplénumban is a javaslat ellen savaznának, először történne fcráel történetében, hogy a Knesaet bizalmatlansági javaslattal kormányt buktatna. Sajnos azonban a hatalom szeretet erős, nincs semmi kétségünk afelől, hogy a Kneszetben ezek a miniszterek kénytelenek lennének tiszteletben tartani a koalíciós egyezményt, amely kötelezi őket arra, hogy bizalmatlansági javaslat esetén a kormányt támogassák. Ezért van az, hogy a Begin kormány nem egy olyan lépést követhet el, amelynek kevés köze van a reálpolitikához. De Begint szorítja a kabinetet támogató többség szélsőséges csoportja, amely valóban veszélyeztetheti a kormány jövőjét, ha Juval Neeman professzor szervezkedése sikerül és magához vonzza a Chérutnak és a Löám csoportnak néhány tagját, akik elégedetlenek Begin “megalkuvó" politikájával és a teljes

Erec-Jiszráel fenntartását követelik.

Ezek a szélsőségesek nincsenek tekintettel arra, hogynéhány reménytelen falu alapítási kísérlete miatt Szádát kénytelen lehet a többi arab állam nyomására, felmondani a békeszerződést, amelyen alig száradt meg a tinta. Kockáztathatjuk az amerikai segélyt, amelynek megvonása az amúgyis inflációs izráeli nemzetgazdaságot csőddel fenyegetné. Szembe helyezné Izráelt európai barátaival is, újra magára zúdítaná az ENSz többségének számtalan elitélő nyilatkozatát és, ami a legtragikusabb, véget vethet annak a reménynek, hogy Egyiptom valóban békés szomszéd legyen, nem beszélve arról, hogy véglegesen megfoszthatja az országot attól a reménytől, hogy a többi arab állam valaha is csatlakozzék Szádát békekezdeményezéséhez.

Érdemes, ezt kockáztatni? Nyilvánvalóan nem. Ezért kell intő ujjal fordulni Jeruzsálem felé: ne veszélyeztessék a békét. Mert “bádád jiskon", egyedül él a nép és bűnt követ el az olyan kormány, amely kilátástalan kísérletekért fokozza a zsidó állam tragikus elszigeteltségét a népek között.

Davis miniszterelnök | a szovjet állampolgárságról

5ES2525Z525ÍSESÜ525H525E5E5SSZSSZSZ5ESE5HSE52SE5E5ZS2S2SZSHSZS252SZ5ZS2SE!

fogalmazása mégis meglepő. Ezentúl szovjet állampolgárnak minősítenek mináenkit, aki maga, vagy legalább egy szülője olyan helyen született, amely ma a Szovjetunió területéhez tartozik. Tehát szovjet állampolgárnak minősül az az Egyesült Államokban, vagy Kanadában született fiatalember, akinek mondjuk anyja, kicsi gyermekkorában szülei karján menekült 1939— ben abból az országból, amely addig a pillanatig önálló állam volt. Szovjet állampolgárnak minősül Izrael lakosságának közel a fele, hiszen a mai szabrek szüleinek jelentős része arról a lengyel területről származik, ahol ma a Szovjetunió az úr.

William Davis Ontario miniszterelnöke, egyike azon ritka politikusoknak, akik az emberi méltóságban való hitet még karrierjüknél is komolyabban veszik. Ezért nem is lepődtünk meg azon, hogy a miniszterelnök az ontarioi etnikus sajtó legutóbbi értekezletén olyan problémával foglalkozott, sőt tett ezzel kapcsolatban kötelező ígéretet, amit a világ nagy lapjai — ha nem is titkoltak el — de igyekeztek minél kisebb feltűnéssel kezelni.

Arról van ugyanis szó, hogy a Szovjetunió bejelentette eddigi állampolgári törvényének megváltoztatását. Nem mint hogyha döntő újdonságról lenne szó, hiszen a Szovjet eddig sem arról volt híres, hogy az emberi jogoknak és az erkölcsnek bainoka, de az új állampolgári törvény meg-Persze, lehet, hogy még ennél is cifrább dolognak lehetünk tanúi, hiszen nagyon is elképzelhető, hogy a csatlós országok is követni fogják a Szovjet törvénykezési példát s akkor nemcsak egy egykori kelet-porosz königsbergi minősül majd szovjet állampolgárnak, de mondjuk Kissinger is keletnémetnek. Sőt Kissinger Amerikában született fia is.

Hogy mi az értelme ennek az új szovjet törvénynek, nehéz megmagyarázni. A Szovjetunióba eddig sem engedtek be onnan korábban elmenekülteket s azok nem is nagyon tolakodtak a vízum kéréssel. Sőt, az illetékes országok külügyminisztériumai minden útlevél kiadásnál figyelmeztetik az esetleg kommunista országba utazó egykori kivándorlókat, hogy nem képesek őket jogvédelemben részesíteni. Tehát lényegében sok változás nincs, s a szovjet eddigi szokásával ellentétben fölöslegesen hívta fel a világ figyelmét egy imperialista terjeszkedési szándékra.

Vannak egyes feltételezések, hogy az ügv a jövő évi Moszkva-i olimpiával van összefüggésben, s Moszkva ily módon akarta egyrészt csökkenteni a várható zsúfoltságot, másrészt csökkenteni azoknak a látogatóknak számát, akik tolmács segítsége nélkül képesek érintkezni a helyi lakossággal.

Akárhogyan van is, olyan egyoldalú és törvénytelen intézkedésről van szó, amit a nyugati világ nem vehet tudomásul anélkül, hogy önmagát ne alázná meg s ne ismerné el törvénynek a teljes törvénytelenséget.

Éppen ezért a sajtóértekezlet résztvevői nagy lelkesedéssel fogadták az ontarioi miniszterelnöknek azt a bejelentését, hogy a közeljövőben törvényjavaslatot terjeszt a Federális Parlament elé, azt követelve, hogy Kanada hivatalosan utasítsa el az új szovjet törvény elismerését, s utasítsa el a kettős állampolgárság lehetőségét olyan esetekben, amikor az érdekelt állampolgár arra nem tart igényt.

Sajnos Kanada — még kevésbé Ontario — nem veheti fel egyenlőként a harcot a világpolitikai arénában a Szovjetunióval, viszont jó lenne remélni, hogy az ontarioi miniszterelnök kezdeményezése világszerte visszhangra talál és talán ilymódon visszakozásra kényszeríti a Szovjetet egy olyan kérdésben, mely ugyan számukra nem döntő fontosságú, de ugyanakkor aláhúzza végtelen erőszakosságukat és szemtelenségüket, s ugyanakkor veszélyeztetheti néhány százezer, vagy néhány millió, a világban demokratikus körülmények között élő ember egyéni szabadságát.

Szadatnak sincs könnyű dolga, hogy meggyőzze az arabokat