Menora Egyenlőség, 1979. január-június (18. évfolyam, 739-764. szám)
1979-06-02 / 760. szám
1979 JA Bias 2 * MENÓ1A* ‘ 7. oldal Cambridge-re lassan, türelmesen, tempósan esik az esó. Neki nem sietős. Évszakoktói független esó ez, decemberben is úgy folyik, mint májusban, vagy augusztusban. Valahányszor erre járok, nedvesség fogad. Igaz, tavaly tavasszal néhány szép, napsugaras napot is megéltem itt, de ez a kivételt képezte. Errefelé is elmondhatják azt, amit Belgiumban, vagy a skandináv államokban szoktak, szomorún, lemondón, rezignáltam “A múlt évben a nyár egy csütörtöki napra esett.” Ilyenkor a legjobb otthon ülni és teát inni, dehát nem bírom a szállodát, túlsókat ültem a repülőgépben, sétára indulok a városban, amelynek minden utcája, tere, parkja, templomja az Egyesült Államok születéséről beszél. A régi stílusú város a XVIII. századbeli Angliára emlékeztet, amelyet annyira szeretek és a valóságban látom a keleti part arisztokratikus jenki népét, amely annyira különbözik a nyúgati rész. vadóc teheneslegény (magyarul: kauboj ) stílusú lakosságától. Uj Angliának utánozhatatlan bája van, Boston és ikervárosa Cambridge az USA legvonzóbb városa. Csak ne esnék mindig ez a fránya eső! Szombati S*«4or le„el» A őONOTALÁN ÉLETRŐL Brüsszelben volt időm megszokni a felhóvizelést, nyugodtan sétálok alatta, amíg meg, nem ázik a nadrágom alja. így történt most is és bemenkültem a Harvard Egyetem főbejáratával szemben levő fűszer és csemege boltba, és ha azt mondom, hogy “fűszer és csemegebolt”, valódi understatementet gyakorolok, mivel egyáltalán nem hasonlít azokhoz, amelyek olvasóim képzeletében megjelennek. A XVII. század első felében alapított, nemzeti intézménynek számító egyetemmel szemben levő ínyencbolt méltó nagynevű szomszédjához: és az angol mondáshoz: "Csak a legjobb elég jó nekünk." Nem is lép oda be soványpénzű diák, vagy hátizsákos túrista. Mindent kínálnak itt, amiről gazdag ember ínye álmodhat. Magyar borok és likőrök Ontárióban Manitobában Saskatchewanban Albertéban és Quebecben KAPHATÓK * Jászberényi rizling. zamatos, nagyon olcsó. * Szekszárdi vörös. * Egri Bikavér, vörösbor. * Tokaji aszú, a bor király. * Badacsonyi szürkebarát zamatos pecsenyebor. * Debrői Hárslevelű, zamatos fehérbor. * Barackpálinka. * Császárkörte. * Hubertus. Esküvőkre, partikra engedélyét megszerezzük. Házhoz szállítunk. I V i Cosmopolitan Wine Agents Ltd. p.O. Box 275 Terminál „A” Toronto j Rothschildék ISO dollárért herdált vörösborától (vigyázat: egy hétdecis üvegről beszélek) a Doverből repülőgépen hozott "szól" halon át, a flamand földön termett és darabonként vattábacsomagoltan árult "síkon”-ig (ez egy banánformájú, kesernyésízü kitűnő főzelék) — a mindenféle kaviárokról, teákról, ételízesítőkről nem is szólva — ismétlem: mindent kapni. Csak legyen miből fizetni. "European Delicatessen” elnevezésű tábla alatt magyar töltöttpaprika és izraeli töltöttponty konzervet, egyáltalán: majdnem mindent lehet vásárolni. Miközben a földöntúli (“out of the world”) izeket rejtő polcos állványok között ténfergek, feltűnik valaki. Az illető magas, vékony, hosszúujjú, ápolt, nyugodt. Esküdnék rá, hogy művész ember, de nincs a közelemben senki, akinek kezébe ezt az esküt letehetném, pedig kitűnő bizonyítékul szolgálhatna ehhez az íráshoz. Többet mondok: Marc Chagallra emlékeztet. Olyan fajta. A festő is lehetne, de nem ő, mivel őt ismerem. Az öregúr kényelmesen nézdegél, válogat. Végülis egy doboznál állapodik meg, amelyen a következő a felirat: “KASHA”. Ciril betűk is vannak a konzerven, valószínűleg ugyanezt mondják, nem tudom ellenőrizni, cirilül nem tudok. (Ezen egy volt tanárom bosszankodnék, aki egyszer azon mérgelődött, hogy a 15 éves pesti gimnazista fiúk nem tudnak szanszkritül.) Egyelőre egyedül vagyok a városban, szívesen beszélgetnék a gentleman-nel, de valahogy nem jön ki a lépés. Nézem, mint fizet, becsúsztatja a kását tartalmazó dobozt esőkabátja zsebébe, aztán rászánja magát és kimegy a boltból. Kicsit bánom, szidom önmagamat, gyávaságom miatt. A férfi érdekel. Sétálgatok a világban, mint gyerekkoromban otthonom és az iskola között, s kiemelem magamnak azokat az embereket, akikkel — úgy gondolom — beszélgetni érdemes. Akik felülemelkedtek az élet és a jelenségek materialitásán, akik nemcsak a dolgokat látják, hanem az azok közötti összefüggéseket is és ez a fontos. Az öregúr ezek közé tartozik. Hogy honnan tudom? Láttam. Elég messziről, igaz, néhány méter választott el és a szemét üvegek mögé rejtette, mivel olvasta a doboz feliratát. Fogadni mernék, hogy orosz. Másnap délután ugyanarról a helyről indulok el, szállodámból, ugyanabba az irányba. A jobboldali járdán vagyok, ahol a nevezetes történelmi templom van, meg az első bevándorlók temetője, a túloldalon látom a parkot, emlékművével. Kell-e mondanom, hogy ugyanúgy esik, mint huszonnégy órával ezelőtt? S ahogy esni fog, amikor mi már régen nem leszünk, s talán a függetlenségi emlékmű is elporladt már? Átmenetileg alkalmunk van örök jelenségeket látni, hallani, szagolni, érezni, élvezni, elszenvedni, most például a halandó ember jár a múlandó kövek mentén, a halhatatlan esó alatt. A rövid lejáratú véges, a hosszabb lejáratú véges, a végtelen alatt. Az eső kétszáz évvel ezelőtt is így esett, amikor a világtörténelem legnagyobb italát csinálták itt, a bostoni kikötőben: hajószállítmány angol teát döntöttek a lázadon a tengerbe. Ki jön velem szemben ritmikus léptekkel, ugyanabban az esőkabátban, kalapban? Az öregúr. Még fogalma sincs arról, hogy a világon vagyok, én már egynéhány dolgot tudok róla. Elsősorban azL hogy létezik. Aztán gondolom, hogy orosz származású. Végül sejtem, hogy művész. Már elég messziről kedvesen mosolygok felé, legalábbis ez az igyekezetem. Kedvesen visszamosolyog. Amikor közelébe érek, megkérdem: — Hogyan ízlett ma ebédre a kása? Fürkészón néz és megszólal. Már az első angol szavából kihallom, hogy Puskin mester honában született. — Jól. De honnan veszi, hogy kását ebédeltem. Nagyot nevet, amikor megmondom. Aztán bemutatkozunk. Valóban oroszországi születésű. Zenész. Pontosabban: hegedűs. Gyerek volt, amikor édesapja zenekarának tagjaként — az egész család muzsikált ebben az orkeszterben —, Leningrádban, amelyet akkor még Szentpétervárnak hívtak, a cár előtt játszott. Amire ma is büszke. Jelenleg Párizs környékén él, ahol farmja van, illetve parasztháza, amelyet saját ízlése szerint átalakított. Mi járatban van itt? Két fia él ebben a szép városban. Az egyik a Harvard Egyetemen tanít, a másik jónevű orvos. Feleségével a családot látogatja, ó is élt már itt Amerikában, de amikor arról volt szó, hol vonul nyugalomba, Franciaországot választotta. Oda emigrált a forradalomkor és persze régen tudott dolog — legalábbis mi ketten jól tudjuk ezt —, hogy az embei mindig visszavágyik arra az első helyre, ahova menekült. Mindig visszatérünk első szerelmeinkhez, mondják a franciák. Persze azért is, mert ott voltunk fiatalok. Az öregúr, nevezzük Sachának, Párizsban volt fiatal, ott hegedült, amíg Chagall és Picasso festettek. Max Jacob és Appolinaire írtak és a lobogóhajú Rubinstein még csak a maga örömére zongorázott, mivel "a hasában érezte a zenét". Kérdem, hogyan áll egészségileg. Mondja: jól. Felesége is. Fiait is családjaikat a legnagyobb rendben találta itt. Lassan kiderül, hogy minden tökéletes, ami vele és hozzátartozóival kapcsolatom. Semmi kifogásolni vagy panaszolni való. — Ennek örülök — mondom. Gratulálok. Sacha megáll, szemembe néz. Most látom, világoskék szeme van, tiszta, mint Firenze felett az égbolt és olyan mosolygós is. — Nincs mihez gratulálni, Alexandre. Az élet gondok nélkül elviselhetetlenül unalmas... (Hadd idézzem itt eredetiben azok számára, akik értik Washington nyelvét: "Life without trouble: what a boré!") Kicsit megrökönyödöm, folytatja: — Az élet nem tánc, hanem birkózás. Persze első meglepetésem elmúltával emlékeztem rá, hogy SZÉKELY MOLNÁR IMRE: UTOLSÓ BESZÉLGETÉS FESZTY MASÁVAL Ha Budapesten járok, mindig kedves kötelességem meglátogatni Masát a Várban. Masa a Dísz tér 10.sz. alatt lakott. Többféle nevezetességei közül arról is híres, hogy unokája volt a nagy mesemondó Jókai Mórnak, az édesapja pedig megfestette a magyarok bejövetelét. Masa maga is festő volt, aki Münchenben és Firenzében tanult. Régi barátság vitt el hozzá a nyáron is. Én még abból az időből ismerem, mikor mint gyönyörű leányzó után éhesen megfordult a férfiszem. Magam is hódolói közé tartoztam, többször felkeresett benn a szerkesztőségben, ismertető cikkeket hozott a festészetről, kiállításokról, az iránta váló lelkesedésem csak akkor lobbant el, ha én is a szemébe néztem, és megláttam benne azt a nagy-nagy szomorúságot, amely elárulta, hogy sokat szenved, és egyáltalán nem monható harmonikusnak az élete. Tragikus körülmények között vesztette el az édesanyját, aki fénykorában az ország leghíresebb dámája volt. Tűzvészben vesztette el az életét. A papa kínlódva-vergódve hányódott, a végén már abból élt, hogy műkereskedőknek giccset adott el. A megöregedett Masa haláláig megmaradt barátomnak, ő maga utolsó éveiben csöndes magányban morzsolgatta éveit-ELADÓ olcsón egy antik bedroom set, queen; size, perfekt állapotban, egy chesterfield és egy fotel. Érdeklődni lehet a 787-8267 telefonszámon délelőtt 10- ignapjait. Úgy láttam, egyetlen örömét a cicákban találta meg, na és most, végre, utoljára Tomaháza lett a végleges otthona, Nagy János plébános vette pártfogásba és hajlékot adott neki a parókián. Masával a nyáron a Dísz téri lakásában beszélgettem. — Életemben sok helyen laktam — mondta —, de igazi otthonom csak a régi lakás, a Bajza utcai volt ahol születtem, ez itt, a Vár, s Tomaháza. A gyerekkori emlékek innen datálódnak, a Bajza utcából, ahol az első emeleten Jókai Mór, a pápi lakott. A műteremből fellopakodva csak nekem volt szabad bejárásom a nagyapa dolgozószobájába. Beléphettem akkor is, ha írt. Tudta, nem zavarom, mert a boldogságtól szinte megnémulva elbújtam az íróasztal alá, s onnan kukucskáltam ki. — Később ez a ház Petőfi Irodalmi Múzeum lett, a két nagy írótitán, Jókai és Petőfi ideköltöztek be végleges otthonba. — Mikor teljesen elszegényedtünk, szóba került, hogy eladjuk ezt a házat. Nem akartunk gazdag, sznobokkal tárgyalni az eladásról, pedig azok egész vagyon adtak volna érte. Végre Bródy Sándor jött segítségünkre. — Ez a ház volt az, —mondta Bródy — amelyben Budapest író és művészvilága találkozott, az alkotó szellemisége ez a Jókai-ház volt a meleg szeretetet adó otthona. — Beszéd közben egyszercsak Bródy felugrott, mint akinek látomása van. Szinte kiabált: “Árpádkám, sose búsuljatok, ti kimentek ugyan, de Móricz bácsi visszaköltözik és itt fog lakni tovább, csak a teste pihen . kint a Kerepesi temetőben. A Petőfi Társaság házat akar venni, Herczeg Feri az elnök, rohanok hozzá, még biztos ott találom a Pannóniában, ott vacsorázik mindig. — Félóra se telt el, máris jöttek együtt Herczeggel, ragyogó arccal, összeölelték apámat és az egész addig szomorúságba gubózott társaság most már boldogan ünnepelte Bródyt remek ötletéért. Félév múlva meg is nyílt a Petófi-Jókai múzeum. Édesanyám rendezte el a szobákat teljesen úgy, ahogy régen volt. Újra szép lett a lakás. És most? Legfeljebb antropológusok ha látogatják, más senki. Nekem már nincs erőm bemenni, ritkán járok arra, csak messziről merem megszemlélni. — Sok helyen laktam azóta, de ezek csak átmeneti szállások voltak. Ez a 400 éves ház, a boltívek, a rácsos ablakok, kilátás a budai hegyekre, ez köt ide. Idehoztam a régi bútorokat, azt a keveset, ami az évek során megmaradt. Várlakó lettem. Otthonom a Mátyás templom, ahová ha belépek, megelevenedik a történelem, látom a padokban Hunyadi Jánost, Lászlót, Gara Máriát, Mátyás királyt, Rákóczyt és annyi nagy magyar elődöt. Otthonom a Halász bástya, ahol minden gyerek mintha az unokám lenne. Otthonaim a szűk, kedves sikátorok, ahol mindenki ismer, rámköszön és megkérdezi, hogy vagyok. — Mikor ezeket a sorokat írom, látom, hogy benéznek a bükki és a mátrai hegyek, s ebből a szobából szinte kiáramlik az idevarázsolt szeretet. Az ablakra ráborul a nagy falombok árnya, rengeteg kis egzotikus csilingelő madár rendezi a koncertet. Búcsúzóul Masa még ezeket mondja: — A domaházi parókia lett a harmadik otthonom. Nagy János plébános falusi arányokban Cinquecento és a renaissance főpapjainak és fejedelmeinek a művészetszeretetével, érzékeivel lehetővé tette egész életem vágyát. Gondtalanul csak festek, úgy, ahogy a szívem diktálja. A történelem egyik legszebb alakját. Szent Erzsébetet festem meg oltárképnek. Az adakozó, az elnyomottak szeretetében saját otthonát, életét feláldozó, mindent vállaló Árpádházi szentet. Gyerekkori ideálom — majd szégyenlősen elpirul, és alig hallhatóan rebegi — kicsit sajátmagamat festem. Ilyen szerettem volna lenni én is, és kis mértékben — higgye el —, meg is valósítottam, akin csak tehettem, segítettem. Azóta Masa elköltözött. Nyáron, ha még arra járok, meglátogatom a házat, utolsó gondozóját, Erzsikét, a nagyszerű erdélyi asszonyt, akivel meleg baráti szeretetben élt. +Magyar kozmetika a + belváros szivében a * Bay és a Bloor sarkán Arcdpolds * Manikűr * Pedikűr + (férfiaknak is) * Tartós szempifla^ festés * Kikészítés * Szórtelenités * Judith Gordon y kozmetikus * SZALON ALEXANDRA * Maaallfe Centre * 55 Bloor St. W. * II. eadet tel: M7-410Q , igaza van. Voltaképpen tudtam ezt az igazságot, saját életem tapasztalatából. Valahányszor gondtalan, problémátlan volt az életem, rettenetesen unatkoztam. Csak akkor volt izgalmas, amikor küzdeni kellett. A környezet ellen, az emberek ellen, a megszületni nem akaró mű ellen. Mivelhogy a papír, a filmnegatív, a vászon, a márvány ellenáll. Márpedig csak arra lehet támaszkodni, ami ellenáll, tartotta Talleyrand mester. Dehát most nem a magam történetét mesélem, hanem az elbűvölő modorú, testileg-lelkileg elegáns Sacha úrét, akivel Massachusetts állam fővárosában összeakadtam. Yascha Heifetz példáját idézi. Néhány évvel ezelőtt New Yorkba érkeztem, és már a taxiban láttam a plakátokat: az én Yascha barátom aznap este a Carnegie Hallban hangversenyezik. Még időm volt szmokingot ölteni és oda hajtatni. Az impresszárió szomorúan közölte, hogy táblás ház van, egyetlen hely sem maradt. Tizenkét koncertet hirdettek meg az Egyesült Államokban, New Yorktól Los Angelesig. Egy nap alatt minden koncertre minden jegy elkelt. Ajánlja: beszéljek a művésszel, talán megengedi, hogy a dobogón meghúzódjam... Az öltözőbe érve Yascha Heifetzet egy fotójbe omolva, kétségbeesett arccal találta. Gdament hozzá, megölelte. Az isteni hegedűs még mindig komor volt és szomorú. —'- De Yascha! Drága egyetlen barátom, Yascha, miért vagy ilyen levert? Tizenkét koncertet hirdettél meg és egyetlen hangversenyedre sem lehet jegyet kapni! Az Amerikai Egyesült Államok zeneértő közönsége a lábad előtt hever... Barátom rám emelte a szemét és bánatosan mondta: “Látod Sachám, éppen ez a baj... Semmi probléma... Minden úgy megy, mint a karikacsapás... Ezt nem lehet kibírni”... Most jelent meg! CSODA vagy VÉLETLEN? címmel SÁTORY RICHÁRD új könyve Kapható a szerzőnél: Richard Sátory 95 Santa Barbara Rd. Willowdale, Ont. M2N 2C4 T*416)222-3408 $9 vagy postázva $10 csekken, vagy maney orderen Hálából én is elmondtam valamit, ami látszólag megnyerte tetszését. Egyszer megkérdeztem egy írástudó barátomat, hogyan lehet az, hogy az Úristen, a Paradicsomból való kiűzetés során Ádámot azzal büntette, hogy homloka verejtékével keresse meg kenyerét, Évát azzal, hogy fájdalomban szüljön, — hogyan lehet az, hogy a főbűnös, a spiritus rektor, a felbujtó, a csábító: a kígyó simán ússza meg a dolgot? Nem bűnhődik... Mire írástudó barátom egy bibliamagyarázóra hivatkozott, aki szerint a kígyó büntetése az, hogy a porban, minden megerőltetés nélkül megtalálja élelmét. Az Úr gondtalan életre ítélte és ez volt a legsúlyosabb ítélet. Végül hadd fűzzem hozzá a magamét is, mivel a szacharin maradt a csésze alján. (Ki beszél ma már cukorról!) Vannak konstruktív gondok és azok feltétlenül szükségesek. Ezek az élet sójai. A munkában való küzdelem. A gyerekek tanulása. Az új otthon épülése körüli zavarok, nehézségek, izgalmak. A challenge, a kihívás, a verseny... a vizsgára való készülés... hogy csak néhányat idézzek, ami éppen eszembe jut. Ezek egészséges, építő gondok. Feltétlenül szükségesek az érdekes élethez. Ezek nélkül unalom-tenger az élet. Viszont vannak rossz, romboló, vagy kiút nélküli gondok... mindenki tudja, hogy miről beszélek. Ezek viszont nyugodtan elmaradhatnának... MINDENFÉLE asztalos munkát házit és iparit vállalok. Kitchen cabinet, recreation room, bungalowhoz hozzáépítés. Telefonhívásra házhoz mec) (J. JERICSKA licenced asztalos-mester Tel: 494-4414 „Toronto legjobb magvar házikosztja -írja a Daily Star és a Globe and Mail ||\ .ló llÁ'ZIKOSZTOT AKAR ENNI . staurant BA KELL MENNI 5 PÉNTEKEN:.halászlé, tdfóscsusza. SZOMBATON: sólet, töltött kacsa- VASÁRNAP: töltött borjú, töltött csirke ESPRESSO Uj tulajdonos:Mr. és Mrs. CSESZKQ 521 Bloor St.,W. Tel: 531-5872 és 531-0081 Biztosítás AUTÓ — ELET — TŰZ — TÁPPÉNZ Gyors kiszolgálás. Házhoz is kimegyünk. A. TATAR PITTS LIFE INSURANCE Co. P.O.Box 278 Adelaide St W. Toronto,Ont. M5C 2J4 Telefon: 535-7101 vagy 925-5957 mj£if/in \ A könyv megrendelhető I a szerző címén 10 dolláros árban Jelige. „A föld kicsi, határát újra szabják... Az ég sötét, komor és végtelen Az éjjel csillagsdtrdba zárja a napot 'Sa föld forog... forog az örvényeken.” Székely Molnár Imre Székely Molnár Imre ötven éves írói és újságírói munkásságának jubileumára került kiadasra ez a könyv. * * * Élj és emlékezz! Mielőtt az Idő nevű kegyetlen, tisztogató le nem mos az élei táblájáról. Villanásnyi képekben mutatja be az író könyve szereplőit, akik közűi legtöbb már örök bérletet váltott a temetőbe. A Forgó Icomédlá-n keresztül még megszólal Németh László, Ady meny asszonya ;Zsuka, Csinszka, a zsoltáros versek múzsája Léda, Molnár Ferenc, Hevesi Sándor, Vaszary Gábor, Szász Endre, az újkor nagy festője a szerelemről beszél, és sokan mások. A színháztörténetek üde, pezsdítő humora mindenkit érdekel. 33 Ledbury St. Toronto M5N 2Y8 Ont., Canada
