Menora Egyenlőség, 1979. január-június (18. évfolyam, 739-764. szám)

1979-05-26 / 759. szám

MEN 0 EB »Mr.August J.Molnár P.O.Box 1o 3 4 l:ilr/na'X*k- New Jer3sM 03903 AZ íSZAKAMERIKAI MAGYAR ZSIDÓSÁG LAPJA VOL. 18. 759. Ára: 50 cent MAY. 26. 1979. Second class mail registration No. 1373 CANADA USA Second class mail paid at F lushing N.Y. 11351. Di.No. 104970 BEVONULÁS EL ARISBA A közelkeleti békekampány e hét péntekén újabb jelentős (vagy, ha nem jelentős, minden­képpen látványos) állomásához érkezik. Az egyiptomi csapatok ezen a napon vonulnak be a Sinai fővárosába. El Arisba. Mikor e sorokat írjuk, még számtalan elintézetlen részlet­­kérdés teszi zavarossá El Aris helyzetét, nem sikerült még megoldani az elektromos ellátás, a telefon-hálózat átkap­csolását, amely eddig Izraelből történt. Még az is elképzelhető, hogy El Aris a békét háborús hangulatban és háborús körül­mények között fogja ünnepelni. Ez azonban nyilvánvalóan rövid átmenet kérdése, amely nem befolyásolja az esemény történelmi jelentőségét. El Aris gazdacseréje után ugyanis hivatalosan megnyílik a határ a két ország között, s azok a túristák, akik idén nyáron Izraelbe látogatnak el, egyúttal megengedhetik maguknak azt a luxust, hogy egy egynapos autóút bekapcsolásával a Luxor és a Gizeh priamisokhoz is eljussanak. A jelentések szerint azonban ez azért nem lesz könnyű, mert úgy az egyiptomi, mint az izraeli utazási irodák­ban már hónapokkal előre min­den hely le van foglalva. Ez a kölcsönös népvándorlás hosszú távon sokkal nagyobb bizto­sítéka a közel-keleti békének, mint a washingtoni békeszerző-, dés aláírása. Közben a felek már lázasan készülnek a tárgyalások követ­kező fázisára, s egyelőre úgy Izrael, mint Egyiptom a szél­sőséges álláspontot fogadták el hivatalosnak; nyilván azért, hogy legyen miből engedni. Szadat elnök van nehezebb helyzetben, ő ugyanis az arab világban teljesen elszigetelődött és nemcsak a palesztinaiak érdekében kellene olyan enged­ményeket kicsikarnia ahhoz, hogy bűnbocsánatot nyerjen, amit Izrael semmiképpen sem fog elfogadni. Szadatnak ezen kivül a gazdasági megújhodás, a nagyméretű anyagi fejlődés első jeleit is hónapokon belül produ­kálnia kell, s ez nem könnyű feladat. írhatnánk azt, hogy a többi merev arab ország komo­lyan veszi az Egyiptom elleni gazdasági szankciókat, hiszen Szaudi Arábia éppen az elmúlt héten állította le azokat a fegy­vergyárakat, amik Egyiptom­ban az ó pénzükön épültek. De írhatnánk azt is, hogy nem veszik olyan nagyon komolyan, hiszen Líbiában- változatlanul 250.000 egyiptomi dolgozik, bár a két ország már másfél éve megszakította a diplomáciai kapcsolatot. És bár az arab csúcs-konferencia elhatározta, hogy Egyiptomot kiiktatja az arab légiközlekedésből, a légi­­társaságok vezetői saját kezde­ményezésük alapján mégis továbbra is útbaejtik a kairói repülőteret. Persze Izrael állásfoglalása sem mentes a belső viharoktól. Amikor a jeruzsálemi miniszter­­tanács múlt héten nyilvános­ságra hozta merev kiinduló álláspontját, komoly minisz­teriális válság tört ki, mert Weizman hadügyminiszter, aki a kabinet legbékésebb tagja, tüntetőén lemondott a béke­delegációban való részvételéről. Weizmannak ugyanis az a véle­ménye, hogy Izraelnek az ed­diginél rugalmasabbnak kell lennie, mert alapvető érdeke, hogy megkönnyítse a bajban levő Szadat elnök helyzetét. Hogy melyik álláspont a helyes, ezt igazán nem lehet eldönteni, végeredményben úgy a begini nézetet.mint a weizmani nézetet BARZILAY ISTVÁN: Inog a "tagadó" arab államok frontja A legfrissebb hír, amelyet a "tagadó államok" frontjáról kaptunk éppen Washingtonból érkezett, hiteles forrásból. Husszein jordániai király külön megbízottja tanácskozásokra hívta meg az arab államokat, hogy Amerika segítségével mérlegeljék az új helyzetet, amelyet az egyiptomi-izraeli béke megkötése teremtett. Azt is mondta, hogy Egyiptom megtörte az arab egységet. Ez azi elcsépelt frázis az arab egységre1 komikusán hangzik. Mert. mikor létezett az arab egység? Egyetlen pontban, Izrael gyűlöletében értettek egyet, s kitartottak a híres rabati határozatok mellett, hogy nem ismerik el Izraelt, nem tárgyalnak vele és nem lépnek vele diplomáciai kapcsolatba. Ezen az egy problémán kívül nem volt semmi, ami egy front­ba állíthatta volna őket. Líbia állandóan kötekedett Egyiptom­mal eddig is. Marokkó és Algéria között csendes sivatagi háború folyik a spanyol Szahara birtokáért. Algéria önállóságot követel ennek a majdnem lakatlan területnek, amelyet a spanyol gyarma­tosítók elhagytak és Marokkó csatolta át. Algéria pedig támogatja az ottani sivatagi embereket és bebeszélte nekik, hogy akkor lesznek boldogok, ha Algéria segítségével egyfajta ál-szuveré­­nitáshoz jutnak. A rendezett és önálló Marokkóhoz tartozni, amelyben ugyanazt az arab nyelvet beszélik, ugyanazt a mohamedán hitet vallják, termé­szetesen előnyösebb, csak Algéria vezetői gondolják úgy, hogy az ál-önállóság létre­hozásával ók maguk uralkod­hatnak majd a sivatagi ország felett. Irak és Szíria és az egyiptomi­izraeli békeszerződés aláírása után sem tudta megteremteni az egyesülést, amelyet nagyhangon bejelentettek és az a gyanúnk, hogy ez sosem lesz módjukban. Jordánia uralkodó háza attól retteg, hogy a palesztinai terror­bandák elkergetik a királyt és kikiáltják a “palesztinai világi és demokrata köztársaságot", — s ezért maradt ki a béke­tárgyalásokból, mert, ha el­kezdte volna megbeszéléseket, kétségtelen, hogy Amerika támogatásával jelentős területekhez jutott volna Júdeábán, Somronban, s Gázában. Csakhogy ezeken a területeken nem szeretik Jor­dániát, sosem voltak hívei a hasemita dinasztiának, amelyet azok a kevesek támogatnak mindmáig, akik a királyi udvar húsosfazeka mellett ültek. Szaudia, a bagdadi konferen­cia határozatának engedel­meskedve. szintén bejelentette, hogy megszakítja kapcsolatait Egyiptommal, de csak a nagy­követet rendelte haza, hogy aztán csendben, minden hivatalos bejelentés nélkül visszaküldje. Az arab államok hangzatos kijelentései a diplo­máciai kapcsolatok megszakí­tásáról komolytalan és üres fe­csegések.Gyakorlati folytatása a legritkábban van az ilyen demonstrációnak, mert közben a kereskedelmi és kultúr-kap­­csolatok tartanak. Az Egyiptom elleni bojkottot Szádát félvállról vette és komolytalannak tar­totta, mert hiszen mit tagadhat­nak meg Egyiptomtól ezek az államok, amelyek petróleumon kívül semmit nem exportálnak? Kőolaja pedig Egyiptomnak bőven van, sót a múlt évben 2 ynh i NEMZEDÉKRŐL NEMZEDÉKRE \ EMLÉKEZZÜNK A HOLOCAUST-RA a „mártírok temploma** 9 június 3-án. vasárnap d.e. fél 12 órakorj Mártírjaink emlékére GYÁSZISTENTISZTELETET a Beth Sholom templom, 1445 Eglinton Ave. szentélyében, melyre önt, nagybecsű családját és barátait szeretettel meghívjuk. támogató izraeli kormánytagok jobban ismerik a tényleges hely­zetet, mint e sorok írója, vagy bármilyen amerikai, európai újságíró. Mindenesetre nagyon jó, hogy legalább Izrael déli határain van nyugalom. Libanonban ugyanis Selim al- Hoss miniszterelnök lemon­dásával olyan normalizálódási folyamat kezdődött, amely a helyzetet az eddiginél sokkal zavarosabbá és élesebbé teszi. Az elmúlt napokban ismét sok tucat arab élet vált e normali­zálódás áldozatává. Minden­esetre úgy a palesztinai mozgalom, mint az arab keresz­tények egy dologban egyetér­tenek, s ez az, hogy a szíriai csapatok kivonását követelik egyiptomi területről. A jelenlegi helyzetben Izrael északi határai mentén nem teheti lábhoz fegy­vereit, mert nem lehet tudni, hogy a libanoni belső harcok miként dőlnek el, de, ha Szíria kénytelen eleget tenni a libanoni követeléseknek, ez mindenképpen egy szerencsés fordulat, amely ugyancsak egy lépés a felé a béke felé, amely természetesen még igen messze van. milliárd dollár értékben ex­portált. Irak és Líbia azt is meg­próbálta, hogy a "harmadik világot" Szádát ellen uszítsa, de éppen az úgynevezett fejlődő államok két vezető hatalma, Jugoszlávia és India utasította el őket. Ez jelenti a legkomolyabb csapást az Egyiptom elleni szer­vezkedésre, mert hiszen 1956- ban Jugoszlávia, India és Egyip­tom volt a híres bangkoki kon­ferencia összehívója, s ezen a csúcsértekezleten teremtették meg az afro-ázsiai államtömböt, amely azóta is uralja az ENSz közgyűlését és minden Izrael­­ellenes határozatot megszavaz. Ha ennek az államcsoportnak két legfontosabb tagja nem hagyja magát befolyásolni, sőt, a napokban New Delhiben elhangzott közös nyilatkozat szerint támogatja az egyiptomi­izraeli békét, milyen kilátása lehet a,tagadó államok"front­jának? Kellemetlen meglepetés éri őket most azáltal, hogy az afrikai államok, amelyek „suba alatt" folytatják kapcsolataikat Izraellel, távolmaradtak a viszálytól. A Hápoél most folyó sportjátékaira, évek óta először, két afrikai állam, Kenya és az Elefántcsontpart is elküldte sportolóit, ami azt mutatja, hogy a fekete szárazföldön sem lehet a "tagadó államok" propagandistáinak nagy sikere. A Washingtonban Husszein1 szóvivője által hangoztatott nyilatkozat az első jele annak, hogy a békét ellenzők frontja meginog. Arra is mutat, hogy Husszein mérlegelni kezdi, nem volna-e okosabb, ha igyekezne bekapcsolódni a béke­­folyamatba. Kétségtelen, jobban járna vele, mintha a magukat baloldalinak valló arab szomszédállamokhoz csatla­kozna. Azok a veszedelmeseb­bek számára, nem a békés izraeli szomszéd. Választás Olaszoiszágban Még alig ocsúdott fel Európa az angol kormányváltozás hatásából, máris újabb és jogosult izgalom van. Két hét múlva megy az urnák elé Olaszország népe, hogy általános választásokon eldöntse Itália elkövetkezendő éveinek sorsát. Az olasz választások mindig is izgalmasak és jelentősek voltak, hiszen a II. Világháború óta soha egyetlen pártnak sem sikerült abszolút többséget szereznie. Ennek következtében különböző koaliciókkal próbálták a kormányzást megoldani, amik azonban sorban megbuktak. A betegség magva abban rejlett, hogy meg­számlálhatatlan mennyiségű párt tapos az olasz csizmában. Ez a mostani választás valószínűleg azzal az áldásos következménnyel jár majd, hogy ezek a kis pártok elvéreznek. Persze senki sem számít arra, hogy az olyan középpártok, mint a szocialisták, szociáldemokraták, republikánusok nem jutnak mandátumhoz. Olaszországban a képviselői helyek százalékos arányban oszlanak meg, tehát ezek a pártok mindenképpen képvisel­tetni fogják magukat, de ezúttal mégis egy polari­zálódás várható, s a nagy tömegek valószínűleg a két mammut-párt, a keresztény demokraták és a kommunisták körül csoportosulnak majd. Némi joggal reménykedhetünk abban, hogy az eddig középre szavazók nagyobb része inkább a keresz­tény demokraták oldalára áll. Nemcsak ideológiai meggondolások alapján, de azért is, mert Olasz­országot nem csak, sót elsősorban nem a gaz­dasági nehézségek zavarják, hanem az egyre veszedelmesebb méreteket elöntő terrorizmus. Alig múlik el olyan nap, hogy valamilyen terror­akcióról ne olvashatnánk, s ezek már régen nem vezető politikusok, nem intézmények, mégcsak nem is a rendőrség ellen irányulnak, hanem teljesen ártatlan, politikával egyáltalán nem foglalkozó polgárok, főleg orvosok és ápolónők ellen irányulnak. Még jó, ha a szerencsétlenek megússzák azzal, hogy mindkét térdüket ronccsá lövik. Az olasz terrormozgalmak ugyanis ezt az újszerű módját találták ki az osztályharcnak. Könyörtelen harcban állnak a nagykapitalista ápolónők térdével. Máris fegyveresen őrzik a választási központot Mivel pedig e terrormozgalmak önmagukat az igazi kommunistáknak nevezik, érthető, hogy ez a nép egy jelentős részét az olasz kommunista párt ellen hangolja, amely ugyan szintén nem a demokrácia és a szabadság harcosa, de annyit mégis el kell ismerni róluk, hogy az egyéni terror módszereket általában helytelenítik, s ók leg­feljebb akkor kívánnának szervezett terrort gyakorolni, ha már egyszer hatalomra kerültek. Szerencsére erre egyre kisebb a valószínűség. Az olasz választásokon néhány százalékos eltolódás várható a közép-jobboldali irányzatú keresztény-demokraták javára, s ez talán elég lesz ahhoz, hogy többségi kormányt alakítva, vagy legrosszabb esetben két-három kis párt támo­gatására támaszkodva olyan kormányt tudjanak alakítani, amely végre elindítja Olaszországot a gyógyulás útján. Kinek nem kell az atomenergia Nézem a televízió híreiben a tüntető tömeget, s valahogy nem hiszek a szememnek. Honnan kerültek ezek egyszerre elő, a hatvanas évek közepének “béketüntetői'' és tulajdonképpen mit is akarnak? Hetvenezren gyűltek össze Washingtonban — többnyire fiatalok —, akik tízegynéhány évvel ezelőtt még nem tudtak elto­tyogni a mama szoknyája mellől, de a szónokok. akik most új feladatokra, új harcokra tüzelik őket, azok a régiek. Persze kicsit elmúlt fölöttük az idő. Jane Fonda ugyan váll nélküli ruhában, még mindig jól mutat, de azért hiába ringatja legokosabb testrészét, ez már mégsem az igazi, lalph Nader “a biztonságos termelés legfőbb >re” pocakot eresztett és amikor a néger comikus, Dick Gregory fogadalmat tesz arra, wgy éhségsztrájkba kezd: addig nem vesz magához szilárd ételt, míg az Egyesült Államok nem mond le az atomreaktorok fejlesztéséről, akkor az ember ellenállhatatlanul arra gondol, hogy Dick Gregory már hosszabb idő óta csak fo­lyékony állapotban veszi magához amúgyis a táplálékot. Az amerikai baloldal ezúttal tudniillik azért mozdult meg, hogy az Egyesült Államok ne próbálja fejleszteni nukleáris energia termelését, mert az veszélyes az emberiségre. Ha az állítás maga nem lenne nevetséges, akkor is rögtön ki­derülne a szószólók ki voltából, hogy milyen erő áll az új mozgalom mögött. Természetesen a Szovjetunió az, amelyik ilyen isszonyúan félti az Egyesült Államok népének egészségét. Azok, akik egy évtizeddel ezelőtt olyan sikeresen akarták megmenteni Délkelet-Azsia népeit a pusztulástól, most az amerikai népet féltik. Akkor mozgal­mukkal el is értek sikert, hiszen az Egyesült Államok kivonta csapatait Vietnamból, s mint tudjuk, azóta ezen a területen tombol a béke, a nyugalom, a jólét, s az utolsó három évben alig több, mint kétszer annyi ember pusztult el a kom­munisták egymás közötti háborújában, mint amennyi az eredeti vietnami háború áldozatainak száma volt. Most a feladat az, hogv Amerika beszüntesse az atomreaktorok építését. Mert az nagyon veszé­lyes — mondják azok a népszónokok, akik való­színűleg még életükben nem vették a fáradságot, hogv egy komoly szakember véleményét elol­vassák. A komoly szakemberek ugyanis nemcsak azt bizonyítják számokkal, hogy soha az em­beriség történetében jelentős technológiai ugrás nem történt olyan kis veszélyességi hányaddal, mint az atomenergiára való átállás, de közülük egyre többen határozzák el, hogv nézeteik érvény­­rejuttatásának érdekében aktívan kívánnak be­kapcsolódni a politikai életbe. A magyar szár­mazású Teller Ede professzor például minden valószínűség szerint az 1980-as választásokon kaliforniai szenátor-jelöltként indul, s program­jának alapvető pontja a nukleáris energia fejlesz­tése. Jane Fonda, Bella Abzug és társaik viszont job­ban tudják, hiszen íme, mi történt Three Mile Islandon, ahol egy nukleáris reaktor műszaki hibája következtében veszélyes helyzet állt elő és ha az atomtelep betonfalai megrepedtek volna, még emberáldozattal is járt volna az ügy. Igaz, hogy nem repedt meg, nem történt semmi baj, de mi lett volna, ha mégis? Mert igaz, hogy ha a toronynak gatyája lenne, ő volna a leghosszabb legény a faluban. A toronynak ugyan nincs ga­tyája, de a baloldali aktivisták mégis szükséges­nek érzik, hogy a gatyát be kell tiltani, mert hátha egyszer mégis legény lesz a toronyból. Érdekes módon a tüntetésen senkinek nem jutott eszébe, hogy megemlítse: a Szovjetunióban épült atomreaktorok sokkal kevésbé bizton­ságosak, min: az amerikaiak. Bár az amerikai sajtó az egész ügyet alájálszotta, mégis köztudott tény, hogv két évvel ezelőtt Archangelszk közelében egy olyan súlyos atomkatasztrófu történt, melyben több száz ember pusztult el és egy sokezer négyzetmérföldnyi terület azóta is le van zárva. Ejnye, ejnye. Ezek a baloldali aktivisták úgylátszik csak az amerikai nép egész­ségét féltik, a szovjet nép egészségével nem törőd­nek. Az Egyesült Államokban állítólag energia-­­válság van. Kaliforniábm végtelen sorok állnak a benzinkutak előtt, mert nincs elég üzemanyag az autók ellátására. Szakemberek szerint pillanat­nyilag ugyan nem energia válság van, csak elosz­tási zavar, de néhány éven belül mégis lehet ilyen válság, ha nem sikerül az energiaszükséglet leg­alább 70 százalékát nukleáris úton biztosítani. Jane Fonda és Ralph Nader számára lenne egy nagyszerű ajánlatunk. Mivel nem akarnak nukle­áris energiát, kapcsolják le energiaszükségletük 70 százalékát és mondjanak te autóik üzemben tartásáról, ne használják olajfűtésűket, ne járassák léghűtésüket, refrigerator-jukat, vagyis viseljék saját maguk következményeit, amit elméletben hirdetnek. Ha még ennél is rosszabbat kívánnánk nekik, még azt is hozzátehetnénk, hogy álljanak oda az Egyesült Államok nagyközönsége elé, s mondják el a teljes igazságot, követeléseik következmé­nyeit. Ne csak azt ajánlják, hogv ne termelienek nukleáris energiát, hanem kérjék meg Amerika népét, hogy az ő szép szemükért az egész ország csupán szükségletének 30 százalékos energiáját használja fel. Akkor meglátnák, hogv mit kap­nak.

Next

/
Thumbnails
Contents