Menora Egyenlőség, 1979. január-június (18. évfolyam, 739-764. szám)
1979-05-19 / 758. szám
, !<Sr. August J. Molnár P.0.3ox lo34 New B r u n s a i c I ;, New Jersey o 3 9 o 3 U.3.A. TfT M E N D E R AZ (SZAKAMERIKAI MA6YAR ZSIDÓSÁG LAPJA MAY. 19. 1979. Ár»: 50 cent VOL. 18. 758. Second class mail registration No. 1373 CANADA USA Second class mail paid at Flushing N.Y. 11351. Di.No. 104970 22-ÉN KANADA NÉPE VÁLASZTANI FOG TRUDEAU ÉS CLARK KÖZÖTT Május 22.-én, vagyis a most következő kedden sorsdöntő napja lesz Kanadának, mert ekkor járul az urnák elé az ország népe, hogy szavazatával eldöntse, kit bíz meg az elkövetkezendő öt évre a kormány vezetésével. Érthető tehát, hogy Kanada most már a választás lázában ég. A választási propaganda kampány elöntötte az utcákat, az újságokat, a rádiót, televíziót, de a sokféle film és reklám nem hogy tisztázná azokat a tényleges problémákat, amikről döntenie kell, hanem csak még jobban összezavarja azt. Az egyik torontói hírmagyarázó némi alappal veti fel a gondolatot, hogy a televíziós propaganda filmeket tulajdonképpen be kellene tiltani, mert politikában mégsem használható az olyanféle agymosás, mint amivel a “sosem volt mosóport” vagy az “oroszlán szájszagtalanítót" viszik sikerre. Márpedig, amit az utóbbi hetekben választási propaganda néven kaptunk, az körülbelül ezen a színvonalon mozgott. Először talán azt kellene tisztázni, mik az ország legégetőbb problémái. A pártok még ebben sem egyeznek meg. Trudeau miniszterelnök szerint a legfontosabb kérdés az ország egységének megőrzése és egy új alkotmány törvénybe iktatása. Az Új Demokrata Párt szerint nem Alkotmányt kell elsősorban adni, hanem “visszaadni Kanadát a kanadaiaknak", •vagyis megszabadulni a multinacionális nagytőkés vállalatoktól. A konzervatívok szerint a választás főcélja az infláció és a munkanélküliség kérdésének megoldása, vagyis megszabadítani az országot egy olyan kormánytól, amelyik 11 év alatt iszonyatosan nagyra növelte a federális bürokráciát és csökkentette az önálló vállalkozó kedvet. Tény az. hogy ilyen sorsdöntő választásra még aligha volt példa az ország életében, mert mindhárom párt választási propagandájában, illetőleg célkitűzésében van némi igazság, de ugyanakkor egyik sem tudja programját teljes egészében meggyőzővé tenni az ország lakossága részére. Legegyszerűbben talán az Új Demokrata Párt programját lehet elintézni. Sok mindenben igazuk van ugyanis, csak éppen könnyen beszélnek, mert hiszen arra, hogy kormányra kerüljenek, semmilyen esélyük nincs, így tehát előállhatnak olyan kormányprogramokkal, amikről azt is tudják, hogy megvalósítása lehetetlen. Ez nem jelenti azt, hogy nem kaphatnak számottevő szavazatot. Még az is elképzelhető, hogy szavazati arányuk 20 százalék körül fog mozogni, s ha ez megtörténik, úgy esetleg a két nagy párt közül egyik sem szerzi meg az abszolút többséget, s így az új demokraták a mérleg nyelvét képezhetik. Ebben az esetben ugyan egy kormány, amely az ő támogatásukat is meg akarja szerezni, kénytelen lenne követeléseik egy részét a programjába iktatni, de semmiképpen sem az alapvetően döntőt. Az ország egységes jövője szempontjából viszont az lenne szerencsés, ha többségi kormány uralkodna, nem is beszélve arról, hogy az új demokraták részvétele a kormányban egy olyan szerencsétlen szituációt is hozna, hogy az amúgyis túlburjánzó szakszervezetek még az eddiginél is nagyobb szóhoz jutnának. Azt viszont el keli ismerni, hogy ellenzéki pártként az új demokratáknak van a legátfogóbb és legintelligensebb választási programjuk. Trudeau miniszterelnök liberális kormánya II év óta van hatalmon. 11 év alatt egy miniszterelnököt még akkor is megún egy ország, ha az semmilyen hibát nem követ el. Hát még akkor, ha egy olyan erős egyéniségű ember áll az állam élén, mint Trudeau. aki rendkívül intelligens, rendkívül agresszív és még saját pártjának, saját minisztereinek esetleges ellenvéleményét sem hajlandó eltűrni. Mint erős egyéniségeknél általában Trudeaunak úgy az eredményei, mint a hibái rendkívüli proporciójuak. A három pártvezér vitája - Ed Broadbent, Joe Clark, Pierre Trudeau A miniszterelnök a választási kampány középpontjába — mint mondottuk — az ország egységét és az új alkotmányt kívánja helyezni. Ezzel a programmal az a hiba, hogy semmiképpen sem lehet azt a liberálisok célkitűzésének tekinteni. Az ország egységének a megőrzése nem egyetlen pártnak a programja. Azt, hogy Quebec elszakadását meg kell akadályozni, minden párt egyaránt vállalja. Legfeljebb a hogyan kérdésben vannak véleménykülönbségek, de ez a hogyan amúgyis csak a francia kanadaiak, a québeciek állásfoglalásának visszatükröződése lehet. S akár Trudeau, akár a konzervatív Clark áll az ország élén, nem tehetnek mást, mint hogy képességük szerint a politika művészetével élnek, már pedig a politika a lehetőségek tudománya, nem az álmoké. Hasonló a helyzet az új alkotmánnyal is. Végeredményben mindenki helyesli, hogy a British North American Act helyett, ami Kanada egykori gyarmatbirodalmi létének maradványa egy új alkotmány szülessen meg. Trudeau arra hivatkozik, hogy ezt az új alkotmányt a tartományok miniszterelnökei akadályozzák meg, s ezért egy nagyon erős federális kormányra van szükség. Arra azonban senki sem gondol, hogy a kanadai alkotmánynak korlátozni kellene a tartományok hatalmi jogait. A miniszterelnök programjában ellentmondás van. Azért nem sikerült eddig előrejutnia a kérdéssel, mert képtelen a tartományi miniszterelnökökkel megfelelően együttműködni — mint ahogyan képtelen volt a múltban saját minisztereivel együttműködni. Alkotmány változtatást Clark Konzervatív Pártja is akar, sőt, ez reálisabb lehetőségnek látszik egy esetleges Clark kormány alatt. A közTini ynh , NEMZEDÉKRŐL NEMZEDÉKRE \ EMLÉKEZZÜNK A HOLOCAUST-RA a „mártírok temploma” 9 június 3-án, vasárnap d.e. fél 12 órakor\ Mártírjaink emlékére GYÁSZISTENTISZTELETET a Beth Sholom templom, 1445 Eglinton Ave.. szentélyében, melyre önt, nagybecsű családját és barátait szeretettel meghívjuk,__________ véleménykutatási felmérések szerint a liberálisok választási programja nem gyakorolt jelentős emocionális hatást az ország népére. A Konzervatív Párt lényegében azt állítja, hogy az ország gazdasági bajain az egyéni kezdeményezés, a kiskapitalizmus támogatásával lehet segíteni. Ez ugyan nyilvánvalóan igp’ de a párt programja meglehetős általánosságokban mozog, sót, sok esetben egymásnak ellentmondó tételeket tartalmaz. Azt kellene tudni, (de ez az, amit nem tud senki) hogy az ország súlyos gazdasági helyzete valóban a rossz kanadai gazdálkodás, vagy az általános világgazdasági helyzet következménye-e. Kétségtelen tény, hogy Kanada ma a tőkés világ jelentős hatalmai között a legbetegebb. I millió körül jár a munkanélküliek száma, s az infláció mértéke minden kozmetikázás ellenére is két számjegyű, kb. 12 százalék körül mozog. De vajon tudna-e ezen a helyzeten egy konzervatív kormány segíteni? ők azt állítják, hogy igen, de — ismét a közvéleménykutatásokra hivatkozva — ez az Ígéret ugyanúgy nem győzi meg az ország népét, mint ahogy nem győzi meg Trudeau programja sem. Ezért van rendkívül nehéz helyzetben mindenki, akitől azt várják el, hogy valamelyik pártnak az igaza mellett állást foglaljon, s ezért voltunk tanúi annak az eddig példátlan esetnek, hogy az ország legjelentősebb angol nyelvű lapja, a Toronto Daily Star szerkesztőségi állásfoglalásként az új demokratákat támogatja. A programon kívül döntő kihatása lehet a választási eredményben a személyi kérdésnek. Trudeau már régen elvesztette a tömegekre gyakorolt varázsos hatását. Sót, nagy általánosságokban azt lehet mondani, hogy nem szeretik. Képességeit, műveltségét, okosságát (vagy fogalmazzuk egy kicsit rosszmájúan: dörzsöltségét) mindenki elismeri. Ellentétben a Konzervatív Párt vezérével, Clark-kal, akit tapasztalatlannak, ingatagnak, középszerűnek (fogalmazzuk ismét rosszmájúan: hülye kisfiúnak) tekintenek. Természetesen ezt sem lehet abszolút igazságként elfogadni. Nehéz lenne vitatkozni azon, hogy a konzervatívok két évvel ezelőtt önmagukkal szemben követtek el egy rettenetes bűnt Joe Clark pártvezérré választásával. Az akkori jelöltek között legalább három olyan volt, aki ezt a tisztséget sokkal jobban tudta volna betölteni és akiknek lényegesen nagyobb esélyük lenne most a miniszterelnöki székre. De azért mégis helytelen lenne Clarkot, mint abszolút unintelligens és abszolút tudatlan embert leírni. Ez éppen az elmúlt vasárnapi televíziós vitán derült ki. Az ország lakosságának 54 százaléka figyelte ezt a vitát. Az volt az általános vélemény, hogy ebben a vitában Trudeau "megeszi ” Clarkot és erre szüksége is van, mert különben bajba kerül. Hogy oszlanak inog a mandátumok Próbáljunk kicsit játszani a választási aritmetikával. Kétségtelen tény, hogy a liberálisok majdnem teljes egészében megszerzik Quebec tartomány képviselői székeit. Az is kétségtelen, hogy Ontario mezőgazdasági vidékeit és a prairie tartományokat a konzervatívok biztosan mondhatják magukénak. Hol dől el tehát a választás? Elsősorban az Atlanti tartományokban, az ország legszegényebb részén. Itt a mandátumok mindig nagyjából egyformán oszlottak meg, s ha valamelyik párt itt jelentős többséghez jutott, úgy már biztosan magáénak mondhatta a végleges győzelmet. Másodsorban Torontóban és környékén. A kontinens legtarkább összetételű nagyvárosában a szavazók negyven százaléka valamilyen etnikus csoporthoz tartozik, s ezek az etnikus csoportok az egyik pártot sem támogatják egyértelmüleg. Úgy tűnik, Trudeau-ellenes hangulat uralkodik az etnikus csoportok között, de ez korántsem biztos. És az sem biztos, hogy a Trudeau-ellenes szavazatok szükségképpen a konzervatívoknak mennek-e, nem az új demokratáknak-e. Tíz-tizenkét mandátum sorsa egy hajszálon függ, s nagyon könnyen lehetséges, hogy éppen ez fogja Folytatás a 6. oldalon ABADI ERVIN Szomorú hír érkezett Izraelből. Ismét szegényebb lett azoknak családja, akik a magyarnyelvű zsidóság tájékoztatását tekintették életük és hivatásuk főcéljául. Meghalt Abádi Ervin, az izraeli Hét Tükre főszerkesztő tulajdonosa. Tavaly ősz óta gyötörte a súlyos betegség, ami egy balul sikerült szabadsága idején támadta meg, s amely súlyos komplikációkhoz vezetett. Hetek óta eszméletlenül feküdt a jeruzsálemi Hadassah kórházban egy agyvérzés következményeként, míg a legutolsó napokban tüdővizenyő lépett fel, mely pontot tett szenvedéseire. Egy hagyomány azt mondja, hogy a zsidó nép tanítói és tóra-másolói örök szegénységben kell éljenek, mert másképp nem lenne erejük teljesíteni szent és szép, de nehéz és hálátlan feladatukat. Abádi Ervin megszemélyesítője volt ennek a hagyománynak, a pénz sohasem érdekelte, nála a tanítás, s az igazság kutatása önmagában bíró érték volt. Tollát soha nem volt hajlandó eladni, valódi vagy vélt igazáért mindig bátran kiállt vállalva az ezzel járó nehézségeket, ha kellett a harcot is. Túlságosan színes egyéniség, túlságosan a szabványtól eltérő jellem volt ahhoz, hogy szabványos gyászjelentést írjunk róla. Az igazságot írjuk. Nehéz természetű ember volt, kollegáival, s azokkal, akik a közéletben szerepet vállaltak, s véleménye szerint ezt nem jól teljesítették, nem egykönnyen fért össze. De az igazsághoz tartozik az is, hogy egyes tévedések mellett Abádi Ervinnek szenvedélyes igazságkutató küzdelmeiben legtöbbször igaza volt. E sorok írójának is időnként harca volt vele, s a cikkíró sokszor úgy érezte, hogy Abádi Ervin vele szemben igazságtalan. De hiszen éppen most írtuk: legtöbbször igaza volt. Talán mások is úgy érezték, hogy Abádi velük igazságtalan. Vajon ki tekintheti magát elég tárgyilagosnak ahhoz, hogy önmagát felmentse és vitapartnerét ítélje el akkor, amikor másokkal folytatott vitájában tisztán látta, hogy kinek oldalán áll az igazság? Tehát nem nemes ellenféltől, hanem olyan baráttól búcsúzunk, akivel közös célért, közös érdekért folyó harc kötött össze, akivel a viták is csak összekötöttek, akivel esetleges hántások is csak szorosabbra kötötték a kapcsolatot. Még az is, akinek fenntartásai voltak vele szemben, el kellett, hogy ismerje rendkívüli tehetségét. Pályafutását grafikusként kezdte és nívós hetilapjának első oldalát díszítő rajzai bizonyították, hogy a képzőművészetben való adottságait sem hanyagolta el azzal, hogy végülis az írást választotta főhivatásául. Több nagysikerű regénye, riportsorozata jelent meg, s kompozíciós készsége, megelevenítő ereje mindenkinek a bámulatát vívta ki. Igazi területe mégis a szerkesztés volt. A szerkesztői feladat nem azonos az újságíróival. Abádi nemcsak azt érezte meg halál pontosan, mi az, ami az olvasóközönségnek kell, mi az, ami iránt az adott pillanatban a legnagyobb érdeklődés mutatkozik, hanem mindig meg is találta a legmegfelelőbb embereket. Tehetségeket fedezett fel, új és új neveket vitt be a köztudatba, lapja színes, olvasmányos, lebilincselő volt, s teljes joggal vélték úgy olvasók és szakértők egyaránt, hogy a magyar zsidó újságírásban nagyon kevés hozzá hasonló képességű szerkesztő létezik. Nem tudjuk még, hogy a Hét Tükre túléli-e nagytehetségű szerkesztőjét, de az biztos, hogy Abádi Ervin pótolhatatlan űrt hagy maga után. S ha van valahol egy égi szerkesztőség, amelyben a magyarnyelvű zsidóság részére magas nívójú és kontraverziális lapot készítenek, úgy szeretnénk remélni, hogy egykor szomszédos szerkesztői asztalnál ülhet majd Abádi Ervin és e sorok írója, aki nemcsak kollegiális, de őszinte baráti szeretettel búcsúzik tőle és fejezi ki igaz együttérzését gyászoló családjának. E.GY.
