Menora Egyenlőség, 1979. január-június (18. évfolyam, 739-764. szám)
1979-01-13 / 740. szám
1979 Január 13. * MENÓRA 11. oldal ^ « r v JŰLM.ot^fsP Hollywoodban történt X filmművészet egyik halhatatlanjánál voltunk hivatalosak, feleségem meg én. Az estére elvittük magunkkal régi jóbarátunkat, AJ aint, persze a házigazda előzetes engedélyével. Az összejövetel célja és eseménye volt, hogy az ősz mester saját otthonában lepergette előttünk azt a müvét, amely egy csapásra világihrüvé tette és amely azóta is a „Hetedik Művészet” egyik klasszikusa. Joseph von Stembergről van szó, meg a „Kék angyal” cimü filmről, amely révén a világ Marlene Dietrichet megismerte. Számomra az első meglepetés az volt, hogy a film alig öregedett meg, ami ritka dolog. Vannak filmek, melyeket megalkotásuk után 4—5 esztendővel nehezen néz végigazember. Ráncai vannak, biceg, néha-néha nevetséges. A „Kék angyal”-t ma is, közel negyven év után, él vezetésnek találtuk. A hetvenen felüli rendező ugyan-1 esak végignézte a művet — csak a jó Istenke tudja, meg néhány angyal tán, hogy hányadszor. Amikor megint világos lett a nagy nappali szobában, a mester felé fordultam és megkérdeztem: változt.atott-e müvén valamit ? Emlékezetem szerint ugyanis a film nem igy végződött abban a verziójában, amelyet annak idején láttam. — fin nem változtattam semmit, — felelte Stemberg, akiről köztudomású, mennyire szófukar, hallgatag ember. Mindig az is volt, — Ez azt jelenti, hogy más változtatott rajta, ugye? Vállat vont, megtömte pináját, majd lassan kinyögte: — A film tulajdonosai úgy vélték jónak, hogy „javítanak” munkámon. így hát vették a bátorságot és két jelenetet felcseréltek. Amivel persze nem használtak a műnek. Dehát nem tehettem másként: beletörődtem ... — Máskor is előfordult mér, hogy a film elkészülte lián „átvágták” müvét? — Sajnos, igen. ★ A film történetében ez nem egyedülálló eset. Számos mestermübe kentárkodtak bele avatatlan kezek. Megtehették, mert a producerek úgy vélik, hogy a m# tulajdonjoga az övék, mivel ők fizettek meg mindent, — a forgatókönyvet ''s rendezőt is. A napokban felújították Teán Renoir „La Marseillaise" cimü történelmi müvet ée ebből az alkalomból az öreg mester nyilatkozatot adott a sajtónak. Kijelentette, hogy csak részben azonosítja magát azzal a filmszalaggal; amelyet ma a közönség előtt lepergetnek. Az eredeti munka kétszer olyan hosszú volt. Rengeteg jelenetet önhatalmúlag kivág tak belőle a tulajdonosok, — Soha senkinek eszébe nem jutna valamelyik kinyom tatott regényből kitépni azokat az oldalakat, amelyek nem tetszenek neki. A filmrendező azonban tehetetlen a müvét megnyirbáló barbárokkal szemben. — Az egyedüli, amit tehet és amit én most teszek, az, hogy nyilvánosan tiltakozik ... Egy harmadik, ugyancsak neves, bár fiatalabb nemzedékhez tartozó, filmrendező ugyanebből az aproposből kifolyólag: „szemérmetlen ollókról” beszélt. Csodálatos, hogy eddig még senki sem gondolt diszázért ációt Írni a témáról, összehasonlítani az eredeti müveket azokkal, amelyeket a közönség elé vittek. Persze, nem mindig történik ez. De megtörténik. ★ jón mindig a rendezőnek, tehát a mü atyjának van Igaza? Ezt: sem merném nyugalommal állítani.________ Mindenesetre igaza van1 abból a szempontból, hogy a neve alatt, cégérjétöl jegyzetten csak olyan fnüvet szabadna megmutatni, amelyet első kockájától az utolsóig vállal. J De az is előfordulhat, hogy egyes rövidítések — most ne vitassuk, hogy erkölcsileg joga volt-e az idegen kéznek ezeket végrehajtani! —. meg gyorsítják, tehát megjavítják a filmet. Sűrűbben lélegző lesz tőle, ritmikusabb, élőbb. Erre is láttam példát. ★ Eisenstein mexikói kaland ja a filmtörténet egyik szomorú fejezete. A mester sohasem tudta „megcsinálni”, „És éljen Mexikó” című filmjét, mert a produkciós cég forgatás közben leállította a munkát. Joga volt-e hozzá? Felfogás dolga. Egyesek szerint, igen, mások szerint — nem. Az első, nem egészen alaptalanul, arra hivatkoznak, hogy Eisenstein fittyet hányt minden költségvetésnek és vagyonokat forgatott el. Any nyi képet vett fel a negatívra, amennyiből tíz filmet is lehetett volna készíteni. — Könnyűszerrel. A filmanyag a mester halála után is megmaradt, öszszevágatlanul, tehát használhatatlan állapotban. A gyártó cég végülls megbízott egy másik rendezőt: „vágja öszsze”, harmonizálja a rengeteg képanyagot. Tegye annak legalább egy részét hasz nálhatóvá. Ami meg is történt. Eisenstein neve szerepel a filmen. De vajon azonosítjuk őt magát ezzel a művel? Lehet-e azt állítani, hogy az ő filmjéről van szó? Nem hiszem. A szem Eisensteiné. Az olló Ézsaué. ★ A szem és a kéz, mondom. A szem, amely berámázza az elébe táruló képből azt, amit a filmkockába kíván szorítani, fis a kéz, amely aztán összeragasztja azokat a képeket, amelyeknek összege teszi a, kész filmet. Aki a felvételek tanúja volt, még nem tudhatja, milyen lesz a végleges mű. Annál is kevésbé, mert ©gy-egy jelenetet többször la felvesz- . nek és. csak a laboratóriumban, a sötét vágószobában dönti el a rendező, melyik felvételt használja fel ée melyiket teszi a kosárba. Vannak rendezők, akik mesteremberek. Készen kapják meg a forgatókönyvet, a szereplők listáját, a díszleteket, a forgatási napok számát, mindent. Még a zeneszerzőt is más jelölte ki számukra. Különösen Hollywoodban dívik ez, ahol a film alkotása oan döntő szerepe van a producernek. Henry Blanke, hogy csak egy példát említsek, maga választotta ki a „Zola” témáját, forgatőkönyvíróját, akivel jelenetről jelenetre, mindent megbeszélt—, a ren dezöt, — aki pedig nem kisebb ember, mint Willtam Dieterle —, a főszereplőt:! Paul Munit és a mellékszereplőket. ö szerződtette a zeneseerzőt, jelölte ki a díszlettervezőt, állapította meg a forgatási napokat, asszisztált a vágásnál, szonorizáciőnál. Az „Apáca története” című filmnél (rendező: Züineman, az amerikai film egyik nagysága), a „Siera Madre kincse" című műnél (rendező: Huston). Csak Ilyen módszer teszi lehetővé, hogy némelyik film "rendező karrierje során, száz vagy még több filmet Jegyez. Sem az előkészítéssel, sem a felvételeket követő hosszú és nehéz munkával nem tölti idejét. Megy a másik filmhez. Afféle játékmester ö. Persze, teljesen más a helyzet az esetben, ha a rendező a film valóságos alkotója. Ez esetben, ahogy egy most divatos kifejezéssel mondják: „a kamerával ír”. Ami azt jelenti, hogy a legtöbb esetben önmaga komponálja meg a film történetét, a dialógusokat sajátmaga építi meg, — néha dialógistát szerződtet, akivel együtt készíti el a párbeszédeket —, maga választja ki a színészeket, elképzeléseivel irányítja a díszlettervezőt, zeneszerzőt. Dirigálja a színészeket, a kamera mozdulatait, a lencse számát ő állapítja meg. Végül: ő vágja a filmet, — ha a manuális munkát egy mesterségbeli vágó — monteaur, editor — végzi is. IcUpJüi Filmrendezésről Chaplin a típusa ennek a filmalkotónak, ö annyira tel Jes munkát végez, hogy a zenét is maga komponálja. Ami, persze, nem azt jelenti, hogy hangszereli Is. Ez megint egy szakember munkája. Jómagam mindig az utóbbi módszert gyakoroltam: forgatókönyvért, rendezésért, vágásért, az egész filmért magam vagyok felelős. Nincs kifogás: senkire sem lehet hárítani a felelősséget. Minden egyes müvénél in flagranti; tetten érik az embert. Persze: a jó rendezésnek is megvannak a receptjei. Rossz színészekkel nem lehet jó filmet csinálni. Rossz kamermannal sem. A jó rendezés első titka: a Jó színész. Ez egyébként a színpadon is érvényes. Jelen voltam Heltal Jenó: „A néma levente" című kiasz szikussá vált műve próbáin. Egy alkalommal Hevesi Sándor, a rendező, megszakította Bajor Gizi monológját és halkan megjegyezte: — Mindig mondtam magának, Gizi, hogy nem magának való ez a pálya. Szakács nőként megállta volna a helyét, jobban, mint a színpadon ... A nemzet kétségkívül legnagyobb színésznője belesápadt a megjegyzésbe. Néhány pillanatig hápogott, majd minden válasz nélkül, újrakezdte a monológot. Igaz, a férfi, aki ezt a meg Jegyzést tette, az ország vitathatatlanul legnagyobb ren Kezdetben Nem egyszer kérdezték tőlem miért lettem hűtlen az Íráshoz, miért álltam át a filmhez? Amikor tréfára fogtam a dolgot, azt válaszoltam: „Nem én lettem hűtlen hozzád, te hagytál el engem." Ami, persze, nem egészen fedi a valóságot, mert nem lettem hűtlen az Íráshoz — ” ha más nem, ezek a jegyze- j tok Íz Igazolják. Tehát: tovább Írok regényt, novellát, újságcikkeket is. Azonkívül: minden egyes filmem forgatókönyvét magam képzelem el és magam foglalom mondatokba. ★ Számomra a filmalkotás az Írás egyik formája. Senkinek sem jutott eszébe Picasso szemére vetni, hogy kerámiát csinál. Jean Cocteau Írói nimbuszát csak növelte az, hogy néhány filmet rendezett. Malraux attól még nagy Író maradt, amiért az „Espoir” c. filmet megrendezte. Az „Uj hullám" megalkotóira senki sem neheztelt meg azért, mert a „Cahlers du Cinéma” Champs Elysée-i szerkesztőségét elhanyagolva, „új vizekre” vitték a francia filmüvészetet ée ezzel az egyetemes Hetedik Művészetnek új irányokat szabtak. Lehet-e haragudni arra, akinek „többféle nyila is van az ijjához”, — ahogy a hollandok mondják. Vagy a magyarok, akik „több vasat is tartanak a tűzben”? •fit Az Író hazája az anyanyelv, — ezt már Mára! előtt is többször elmondták. Márpedig a magyar nyelvet nem értik a világban és minden fordítás árulás, még akkor is, amikor az ember önmaga teszi át más nyelvre mondanivalóját. Mint ahogy' e sorok írója is miveli. Akinek a nyelv a szerszáma, kifejezési eszköze, elöbbutóbb rá kell jönne arra, hogy csak másolatot juttat el a másnyelvü olvasóhoz. Mintha írógépből az első, eredeti példányt el kellene dobnia és a karbónpapir által elhalványított szöveget juttatná el a címzetthez ★ Jő a festőnek, zenésznek, építésznek. Könnyű a szemléltető, láttató, halattató művésznek. A virág a világ minden markában virág. dezője volt és Bajor Gizi tudta, hogy Hevesinek igaza van. Nem, ami a pályát Illeti — abban senki sem kételkedhetett, hogy Bajor Gizi színpadra való, nem konyhába —, hanem abban, hogy ez esetben helytelenül Interpretálta az Író verssorait. Ahhoz, hogy Bajor Gizi, a magyar színpad legfényesebb csillaga elfogadta Hevesi becsmérlő kritikáját, az volt elengedhetetlenül szükséges, hogy a színésznő meg legyen győződve rendezője felsőbbrendűségéről. ★ filmnél hasonló a helyzet. A rendező addig az, amíg valóban direktora, irányítója, vezetője a színésznek. Ha a színész nem hisz a rendezőben, nem fogadja meg a tanácsait és saját felfogása szerint játszik. Jean Gabint, Mlchel Simont és néhány más „Szent monstrumot” nehéz kioktatni arról, hogy mint mondják szövegüket, mint álljanak fel az asztaltól. Legfeljebb technikai útmutatásokat fogadnak el. Gabin csak Jean Renolrt respektálja, tőle mindent eltűr. De már régen nem forgat vele. önmaga finanszírozza filmjeit, ö választja ki a rendezőt. Az utóbbi, rendszerint megbízható mesterember, aki a nagy színész kedve szerint „állítja be” a különböző jelenteket. Gabin önmagát rendezi. Rendszerint: igen jól. volt a negatív A szonátát a földkerekség minden részén úgy hallják, ahogy lejátszották. A földszintes, zsupfedeles ház rajzát senki sem fogja az Empire State Bulldlng skiccével összetéveszteni. Kerestem azt a nemzetközi nyelvet, amelyen kifejezzem magamat. Rajzolni nem tudok és Jó, ha a fejemben megszületett melódiákat egy ujjal le tudom -pötyögtetni a zongorán. A festményt, a színeket képzeletemben látom, de nem vgyok képes áttenl a vászonra, — legalábbis nem próbáltam. A film az az lnternaclonális nyelv, amelyet mindenki megért. Mert nem körülírt, sem magyarig; matat. Persze igen hosszú az út. A film, mint minden művészet, —- „l’art est plus que l’art", (A művészet több, mint művészet), mond hatnám, van annak egy nehéz, mesterségbeli része iz. A tehetség, a meglátás, a gondolat a dolog lényegi része. Nélkülük sohasem lehet alkotni, — legalábbis olyasmit, ami szóra érdemes. Az ügy szakmai része, — a forma. Amely nélkül sohasem születik meg a mü. Ez persze minden művészetre érvényes. Sacha Guitry, — aki ügy állt előttem itt Brüsszelben, mint a saját lovasszobra, —, a lóval együtt —, azt magyarázta nekem órákon keresztül, hogy a filmszakmát nem kell megtanulni. Lám, ő a legékesebb bizonyíték arra, hogy a negatívra rögzített színházi előadást is szívesen fogadja a közönség. A nagy könnyű műfajú francia komédiás, irő és ren dező valóban egész sor, úgy nevezett filmet hozott forgalomba, amelyek hűen adták vissza színmüveit. Ugyanazokat a színészeket szerepeltette, ugyanazok bán a dekorációkban. Persze ez nem volt film, semmi köze nem volt ahhoz, amit Chaplin, Eisenstein, Láng, Miile, Griffith, Strohelm, s a többiek megterem tettek. Ma már alig ülné végig az ember őket, — a szellemes szöveg ellenére sem. Ha élne, maga is rájött volna arra, hogy a film nem a jő vicc közvetítéséből él. Inkább „él a. halott a könvnyekből”, — Karinthy agyá tan született ez meg —, mnt a film a meglepő bonmotsból, a bemondásokból. Elég ehhez a „Potemkln cirkálót” vagy az „Aranyláz”^ Guitry „Desiré” c. vígjátékéval összehasonlítani. Egyszóval: még a tehetséges embereket sem engedik tehetségük bizonyítására. Mondanom sem kell talán, hogy Chabrol és Truffaut síterein felbuzdulva egész sor ipós és anyós szedte ki a pénzzel telt harisnyát rejtekhelyéről. Sikertelenül. Százával készültek a filmek, amelyeket kezdő titánok követtek el, — legnagyobb részük olyan rossz volt, hogy nem is lehetett „összevágni” őket. ★ meg, mit tegyenek, mond* janak a kamera előtt. A kameramannak pedig elmagyarázza, hogy mint kívánja a képet. A felvevőgépnek milyen mozdulatokat kell végezni« és milyen p.^'Miatban. Mi a foton.. kerete. Mi a jelenetben, ’’v lejátszódik majd a ' előtt, a fontos és a kevéstx érdekes. Végső fokon azonban, aa akció pillanatában a filmoperatőr tehetsége, ügyessége dönt. Papír és ceruza, vagy toll. Ez az iróK nyersanyaga. Kifeszített vászon, ecsetek és festékek. Ez a festő matériája. Zongora, vonalazott papir és ceruza, — ez kell a komponistának, hogy zenét alkothasson. Aránylag igen olcsó feltételek, mindenki hozzájuk juthat. A filmalkotás ott kezdődik, hogy nagyon sok pénz kell hozzá. Ritka az a filmrendező, akinek elegendő anyagi java van ahhoz, hogy a müvét megalkossa. Minden drága ezeken a mezőkön: a negativ, a laboratórium, a színész, a díszlet, a munkatársak, a studióbérlet, minden. Az elfuserált verset, csendéletet, szimfóniát el lehet tépni, senki sem ment eddig anyagilag tönkre bele. De ha egy film félresikerül: katasztrófa. Komoly vagyonok vesznek kárba. Ezért ki olyan hosszú az út addig, amig valakit a kamera mögé eresztenek. A- mig pénzemberek a számukra legbecsesebbet: pénzüket rábízzák valakire. S mivel ezek az urak, rendszerint, nem buta emberek, nagyon is jól tudják, Ut meg. Volt-e rá példa a múltban, hogy egy, a filmrendezésben teljesen járatlan emberre bízták volna ezt a feladatot? Volt. Hlrtelenében Peter Brookra és Raymond Rouleaura gondolok. Mindketten világhírű színpadi rendezők voltak. As első Londonban működött, a másik Párizsban. Különben alig tudnék valakit említeni, aki a fenti tézisemet megcáfolná. Maria Schell, fénykorában, hiába igyekezett szlvszerelméböl, hites férjéből filmrendezőt csinálni, pedig pénzt Is áldozott volna a filmre, meg saját szereplését s. A véletlen úgy hozta, hogy tanúja lehettem as új párizsi „Uj Hullám" első „veréseinek”, hogy úgy mondjam. Francois Truffaut-t Badal János, a kameraman, hozta el hozzám Párizsból Brüsszelbe. Úgy volt, hogy asszisztensem lesz a „Valaki kopog az ajtón” cimü filmnél. Meg is állapodtunk. Az együttműködés azonban az első hullámverések nyomán a vízbe esett. Truffaut elmondta akkor, hogy kollegája, Claude Chabrol ,aki ugyancsak a „Cahiers du Cinéma” révén lett ismert, egész családi vagyonát áldozza éppen egy filmre, amelyet a behavazott Alpokban forgat és amelynek a elme „A szép Serge”. Neki, Truffaut-nak is van egy könyve, amelyet szalagra szeretne venni, de nincs pénze hozzá. Akkor Truffaut-nak már meglehetősen nagy neve volt. Viharos cikkei as említett folyóiratban • és as „Árts” c. hetilap hasábjain, eseményszámba mentek. Élesen támadta az öregeket, aklk a „papa moziját” csinálják, akiket „impotenseknek” nevezett. Pénzt mégsem bíztak rá a producerek. Senki sem kockáztatta tőkéjét arra, hogy az ifjú titán megmutathassa ,milyen is lenne az as új film, amelynek eljövetelét oly erővel hirdeti Truffaut azonban kisvártatva elvette Deutschmeister filmkölcsönzö lányát feleségül. fis az após megkockáztatta a pénzt. így született meg a „400 coups” cimü, Igen jö, életrajzszerü film, amelynek elmét rosszul fordították magyarra .amikor igy hirdették: „A 400 ütés”. Valahogy azt mondja az eredeti cim: kirúgni a hámból, vagy hasonlót, nem tudom. Mint mondtam: kezdetben vala a szűz negativ. Mint ahogy egy iv'papírra mindent lehet írni: remek müvet, vagy fércmunkát, ugyanúgy lehet a bevilágitatlan negatívból mesteri alkotás, vagy élvezhetetlen zöldség. Az alapvető különbség a papir (vagy vászon) és a filmnegativ között nem osak a vételárban van. Hanem abban is, hogy a papir (vagy vászon) és az alkotó művész között senki sem áll. Shakespearenek, Moliérenek, Dosztojevszkijnek senkire sem volt szüksége ahhoz, hogy müveiket megteremtsék. Michel Angelonak, Toulouse Lautrecnek sem. Barióknak, Mozartnak sem. A filmrendező azonban munkatársaira van utalva. Hacsak nem Lelouche, vagy Reichenbach, akik önmaguk kameramenjei, — a filmrendezőnek semmi köze Helfgott bácsi mesterségéhez, ál tálában nem fényképészméster. A színészeknek ö mondja Paul Ivano, „the King of the cameramen”, az operatőrök királya mondta el nekem Hollywood bán, hogy hosszú karrierje alatt egyetlen egy filmrendezővel találkozott, illetve dolgozott, aki hajszálpontosan tudta előre, hogy mit fog látni a képen másnap, a vetítésnél. Nem akarom megnevezni, mert nem igen hízelgő az, ami most következik. Amikor megöregedett és tehetsége, alkotóereje Igen megcsappant már, filmjeit igy jegyezte: „Irta, rendezte te fotografálta: .. A felvételek valóban gyönyörűek voltak, de a miiből hiányzott az élet nedve, nem fröcskölt már belőle as a vitalitás, amelyhez a mee tér Ifjabb éveiben hozzászoktatta a nézőket. Az egyik igen komoly, amerikai filmszakkönyv Írója igy, — ilyen kegyetlenül, mondhatnám tapintatlanul — jellemezte a mester késői müveit: „Ha égy filmrendező megöregszik, fényképész len belőle.” VICTORIA HUNGÁRIÁN RESTAURANT 523 Mount Pleasent Rd (Eglintontól délre) Tel: 482 KITŰNŐ MAGYAR KONYHA, házi sütemények, espresso-kávé. Remek hazai és külföldi BOROKAT és SÖRÖKET szolgálunk fel. Új helyiségünkben mindenkit szeretettel várunk.' World Oelieatessen 557 St. Cláir A ve. W. Toronto (Bili Barberfc Shop mellett) Csak a vezetés újr magyaros ízű raktárunk változatlan. Magyar hentesáruk, sütemények, Glóbus konzervek, nyers és pörkölt kávék, Európai csokoládék és dessertek. Minden este 8-ig, szombaton 6-ig nyitva vagyunk. Magyarul beszélünk. Kérje Mártát! Telefon: 651 - 0615 ‘Hungárián" DINING LOUNGE 456 Bloor St W. Tel.; 531-4214 Kellemes, családias hangulat, európai atmoszféra a Bloor egyik legforgalmasabb restaurantjában. Legyen ön is a vendégünk, kóstolja meg hazai ételeinket Minden szombaton sólet Kocsonya Házi készítésű sütemények Teljes Italmérés (4 2) Híim Mi'iT II Ml I rr~" EUROPEAN SAUSAGE HOUSE INC. 145 NORFINCH DR., DOWNSV1EW. TORONTO, ONTARIO Telefonálja be rendelését! 416-636-5323 Itt megtalálhatja Észak-Amerika legfinomabb bácskai-módon készített j hentesáruit: kolbászokat, hurkákat, felvágottakat, stb. Privát füstölést vállalunk. (önnyen és gyorsan megközelíthető a záros bármelyik részéről a korszerű 100-as és 401-es főutakon. ’arkolási probléma nincs és vásáróink megszabadulnak a városi for(alomtól. BURÁNY TESTVÉREK ÍYITVA Reggel Este :edd zerda Csütörtök éntek zombat 9:00-tŐl 9:00-tól 9:00-tól 9:00-tól 9:00-tól 6:00-ig 6:00-ig 8:00-ig 8:00-ig 4:00-ig
