Menora Egyenlőség, 1978. július-december (17. évfolyam, 714-738. szám)

1978-09-30 / Supplement

20./B TORONTO - TORONTO - TORONTO- TORONTO - TORONTO - TORONTO- TORONTO - TORONTO - TORONTO - TORONTO - TORONTO - TORONTO - TORONTO ROS HASANA supplement SZOLNOK $944 Folytatás az előző oldalról Ismét leráztam a tolakodó lábakat. 4-5 percig nyugtom volt, de azután kezdődött min­den elölről. Előbb a fejemre, onnan a vállamra; én a szalmára tettem a lábakat. Köz­ben az „úton” megindult a forgalom. Ha panaszkodtam, hogy rámtaposnak, azt felelték, miért ültem az „útra”. Most már én is irigykedve gondoltam azokra, akik kint fekszenek ugyan a pocsolyában, de ki­nyújtott végtagokkal. Már nem is tudtam volna megmondani, melyik részem fáj jobban: a hátam, a lábam, a vállam. a nyakam, a kezem, a térdem, a gyomrom, a csuklóm? El­tompított a sokféle testi gyöt­relem — azaz mégis tudtam: a szivem fájt irtózatosan és ki­mondhatatlanul a gyerekért, aki az ölemben csendesen aludt. Mi lesz vele? és mi lesz velem? Meddig bírom és meddig birja ó. szegénykém? Egy pillanatra sem tudtam lehúnyni a szemem. Másnap összehívták a zsidó­tanács tagjait és kiadták a ren­delkezést. hogy minden hitköz­ségi elnök állítson össze listát azokról, akik ipart űznek, or­vosok. gyógyszerészek, özve­gyek, árvák, kitüntetettek, világháborús szolgálatuk van, legalább három gyermekkel itt lévő anyák, stb. Mindezek az összes hitközségi tagok 50 százalékát nem haladhatják meg. Megint csak ránkszakadt a nagy bizonytalanság. Senki nem tudta, hogy ez a lista mire jó. mire nem? Mi történik az egyik, mi a másik csoporttal. Úgy mondták, az első lista tagjait előbb elviszik innen. Az is előny, ha minél kevesebb időt kell ebben a pokolban tölteni. Beadták a listát. Nem sokára híre járt, hogy mégis a kettes csoportot viszik el előbb. Akkor azt mondtuk, talán mégis annak jobb, akit később visznek. A ké­szülődésnek egyelőre még nyoma sem volt. Délután újabb szemlét tartott az SS százados. Megint megállt a háromgyermekes fiatal­­asszony előtt: — Magáé mind a három gye­rek? — Igen! — Férje hol van? — Ukrajnában. — Kaptak már enni? — Igen. Naponta kétszer ka­punk. Délben és este. borsó­levest. A százados arca idegesen rángatózott. Tovább lépett. Kisütött a nap. A kölcsönkért mosdóban megmosdattam a gyereket. Magam is alaposan megmosakodtam. Tiszta ruhát váltottam én is, a gyerek is. A piszkosat kimostam. Szinte újjá­éledtem. Kisfiam mindig éhes volt. Igaz, nagyon szűkén adagoltam, de még mindig volt egy kevés sütemény és pogácsa. Ezzel pótoltam a zsírtalan. vé­konyka kis borsólevest. Nagyon szerettem volna kint aludni, de nyolckor kiadták a parancsot, hogy éjjelre senki sem maradhat kint az udvaron. Mivel képtelenség volt még áll­va is a rengeteg embert a ter­mekbe beszorítani, a parancs oda módosult, hogy az öregek, betegek, gyerekek és gyerekes anyák födél alatt maradjanak, a többiek kijöhetnek. Előre bor­zadtam az éjszakától — joggal, mert ez sem volt különb az előzőnél. Reggel fáradtabb voltam, mint este, lefekvés előtt. (Nem is lefekvés volt. hanem le­­kuporodás.) Nappal szó sem lehetett lefekvésről. Már hatodik napja voltunk itt, éhezve, kínlódva, összezsúfolva a piszokban, szemétben, a latrinák között, emberi mi­voltunkból kivetkózötten, ki­szolgáltatva. megalázva. Miért? A férfiak, azok a kevesek, akik idekerültek, nagyrészt öregek, borostásan, soványan, kidülledő szemmel meredtek egymásra. Seni sem mert kérdezni, csak remélni és a csodában bízni. Az öregebbek még imádkoztak is, mert az is csoda, hogy volt még erejük és hitük a szabadulásban. Délelőtt két csendőr két 20—22 éves munkaszolgálatos fiút kísért a táborba. Meg­tudták, hogy szüleiket ide hur­colták. A munkásszázadtól megszöktek, hogy idejöjjenek ők is és megosszák sorsukat a szüleikkel. Önként jelentkeztek a parancsnokságon és kérték ideszállitásukat. Nem tudhatták, milyen pokol vár itt rájuk. Kérésüket teljesítették, termé­szetesen a szökésért járó bün­tetés kiszabásával. Ennek a büntetésnek pedig példa­mutatónak kellett lennie. Félórai kikötéssel kezdődött, közben ütések ostorszíjjal. Hogy hány? Ez a csendőrre volt bízva. Az ítéletet világos nap­pal, azaz azonnal végre kell hajtani, mégpedig úgy. hogy mindenki lássa. A szülőknek az első sorban kell lenniök. wwn mid nj»? BOLDOG ÚJÉVÉT KÍVÁN SAVON FABRIC Rodán Imre és Rózsi Szegény fiúk! Félmeztelenül, az első csapásokat mosolyogva tűrték. Nem úgy az anya, akit ájultan vittek el. Hiába paran­csolták az embereket a büntetés színhelyére, az örökké mozgó, zajló tömeg dermedten húzódott a tábor legtávolabbi részére. Az ostor csattogása a puszta húson élesen hasított a siri csendbe. Ha valamelyik fiú elájult, ki­kötötték. Fellocsolták és ha magáhoztért, újra kezdték. Végül félholtan tették mind­kettőt a kórház padlójára. A láthatáron sok idegen csendőr tűnt fel. Itt megint ké­szülnek valamire! Egy hírnök járta be a tábort és neveket kiál­tott. Az irodába hívták ezeket az embereket. Mit akarhatnak ezektől? Nem sokáig kellett várni; láttuk, hogy tizes csopor­tokban, két fegyveres rendőr kíséretében egy. a lágertől > 30 méterre lévő kis épület­be kisérik a hívottakat.Ahol a kísérik a hívottakat. Ahol a családfő nem volt jelen, ott a feleségnek, a lánynak, vagy a nagyobbacska fiúnak is menni kellett. Csakhamar megtudtuk, mi történt. Budapestről van kint két, detektívnek mondott pribék, azok kutatják, hogy a zsidók hová rejtették a va­gyonukat. A csendőröket jelentéstételre hívták be a kör­nyező városokból és falvakból: mondják ók meg. kivel érdemes ..foglalkozni”. A kórház­szobában már mozogni sem lehetett, pedig csak a nagyon súlyos eseteket vitték oda. Tíz­percenként jöttek vánszorogva, vagy hozták lepedőben a sú­lyosan összevert és összetört embereket. A nőket sem kímélték. Meztelenre kellett vetkőzni. Forduljon arccal a fal felé - mondták. — Emelje fel a talpát. — Előbb arra ütöttek. A szerencsétlen „vallott". Akkor azért ütötték tovább, miért dugta el a tulajdonát. Nem tudta megmondani, hová dugta el az ékszereit és értékeit, hiszen talán soha nem is voltak neki. Rendszerint talpassal kezdték. Azután fel. a lábszárat, combot ütötték, majd a hátat, míg a vér ki nem csurrant. Később meg kellett fordulni, úgy folytatódott az ütlegelés, pofozás. rugdosás — amire éppen kedvük telt a pribékeknek. Lázasan, kéken, szeder­jesen feküdtek a lágerkórház padlóján az agyonra kínzott em­berek; az SS százados, az a bizo­nyos „jó ember" pedig még mindig azt kifogásolta, hogy sok a szimuláns... Aggódva hallgattam a ne­veket. Egyszercsak megláttam Kunmadarasról Igaz csendőrt, Mónusnak. a madarasi csendőr­­tiszthelyettesnek méltó párját és helyettesét. Most már egyre­­másra hangzottak az ismerős nevek, szinte válogatás nélkül, a koldus-szegénytől a jobb­­módúakig. Okom volt rá, hogy féljek tőle; az én nevem is a „kiválasztottak" közt lesz. El­határoztam, — bármi történjék, — én nem megyek! El fogok tűnni ebben a nagy ember­rengetegben. Udvari szállásunkon csomagjainkkal körülbástyáztam magam. A csomagok közé bújtam. A csomagokat magammal együtt betakartam a magunkkal hozott nagy. piros plüss ágytakaróval és ott lapultam esteledésig, amíg a névsor-olvasás meg nem szűnt. Később az ismerősök aggódva szólítottak meg; igen sajnáltak, mikor hallották, hogy a nevemet kiáltják. Hát most az egyszer szépen megúsztam. De mi lesz holnap? Nem éreztem magam a legkellemesebben. A paplant, párnát még reggel kitettem száradni, mert az éjjel nagyon megázott, de az egyik paplant ellopták a kötélről, mialatt a takaró alatt lapultam. Ez nem volt egyedüli eset. Az erkölcsök igen meglazultak; ha valakinek hiányzott valamije, lelkifurdalás nélkül elvitte a másét. E r n e s z t Piri elvitte a másét. Emészt Piri barátnőmet kértem meg. jöjjön velem szemlét tartani. Este, lefekvési idő után körüljártuk a lágert, és ahol paplant láttunk vagy feltételeztünk, oda­mentünk. felemeltük, meg­néztük, hogy az enyém-e. Kutatásunk nem járt ered­ménnyel. A paplan-keresést kü­lönben is be kellett fejezni, mi­vel közben besötétedett és nem volt szaban tovább a láger terü­letén mozogni. Lefeküdtünk. Természetesen az udvaron. Kéjeleghettem volna most már kinyújtott végtagjaim gyönyörében, de még nem tudtam elaludni. Eszembe jutott, mi lesz. ha holnap folytatják a névsor­­olvasást és nem tudok elbújni. Folytatás a következő oldalon uron naiD na®5 KELLEMES ÜNNEPEKET és BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁN ÚGY MONTREÁLI MINT TORONTÓI BARÁTAINAK HOFFMAN LÁSZLÓ és családja 2121 BATHURST ST. TORONTO ( HOFFMAN TAXI INCORPORATED) BOLDOG ÚJÉVET ÉS KELLEMES ÜNNEPEKET KÍVÁN WEISZ ARTHUR és családja ( WEISZ REÁL ESTATE.HAMILTON) BOLDOG ÚJ EVET és KELLEMES ÜNNEPEKET KI vJn \ ÜZLETFELEIKNEK, BARÁTAIKNAK ÉS ISMERŐSE KNEK Direct Lumbet Co. 3650 St.Clair East. T:266-3I3I zr

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents