Menora Egyenlőség, 1978. július-december (17. évfolyam, 714-738. szám)

1978-12-02 / 735. szám

VOL. 17. 735. ARA 50

EGRI GYÖRGY

MI TÖRTÉNIK KÍNÁBAN ?

Ázsiai elme kellene ahhoz, hogy a 800-900 —vagy mire ezeket a sorokat leírtuk — talán 1000 milliós Kínából jövő hírekben kiismerje magát valaki. Az "Ázsiai elme”’ szóhasználatban ezúttal semmi rosszindulat nincs, csak éppen tárgyilagos leszögezése annak, hogy a politikai hírmagyarázók az úgynevezett sinológusok (így hívják a kínai politikát tanulmányozó szakértőket) pontosan ugyanúgy nem érthetik meg azt, ami ebben a mammutállamban történik, mint az egyszerű, hétköznapi újságot csak alig olvasó emberek. A kinai nép hosszabb és mélyebb kultúrával rendelkezik, mint bármelyik európai fajta. De az évezredek folyamán olyan hermetikus elzártságban élt, vagy tartották mindenkori urai, hogy nemcsak ideáljaik és világképük, de egész gondolatrendszerük — egy kis túlzással mondhatnánk — agyuk fiziológiai működése is más vágányokon történik, mint a mienk. I

Éppen ezért nem is kíséreljük meg, hogy a jelenlegi kinai eseményekből bármiféle következtetést vonjunk le. Ennek a cikknek csupán kettős célja lehet, először tömören és rendszerbefoglalva továbbadni azokat a híreket, amik a nagy kinai fal mögül kiszivárognak; sót, az utolsó napokban már nemcsak szivárognak, hanem szinte a falat áttörve áradnak, a másik, hogy ezeknek az alapján — ismétlem, anélkül, hogy

következtetnénk — megpróbáljuk fölvázolni a lehetőségeket.

A kínai sajtóélet meglehetősen lapos. Azt mondják, hogy a kinai újságokat még azok sem tudják elolvasni, akik ismerik a föntről lefelé szaladó képírásoknak a titkát, amiről egyszer egy európai humorista azt állította, hogy azokat csak összeadni lehet, olvasni nem. A mai újságokat a kinai el tudja olvasni, csak állítólag éppen elalszik tőle. Hiszen ilyesmire még mi is emlékszünk, a Rákosi időkből, vagy a háború alatti rádióhallgatásokból, amikor nagy izgalom után végre bejött Moszkva és vigasztaló frontjelentések helyett, végeláthatatlan szövegeket olvasott föl, hogy hány százalékra teljesítették túl a Bajkál-menti szövetkezetek halászati tervüket.

A kinai tehát elszokott az újságolvasástól és a sajtó helyét egy újfajta közlési mód a kézzel írott plakátok kiragasztása foglalta el. Állítólag ennek kezdeményezője maga a nagy Mao volt, akit ma már csak ici-pici Maoként emlegetnek, aki a kutlurális forradalom idején saját elvtársaira kívánt nyomást gyakorolni. Állítólag a kínai pártapparátus olyan komplikált volt, hogy a párt központi lapjába a Zsemzsinzsibaoba még Mao sem helyezhetett el cikkeket, a Központi Bizottság teljes jóváhagyása nélkül. Mivel pedig mióta a kommunista pártokat kitalálták, állandó palotaforradalom folyik a vezető berkekben. Mao azt találta ki, hogy “a tömegekhez fordul" és "lentről jövő nyomást" gyakorol elvtársaira, hogy azok hozzájáruljanak a lefelé jövő nyomáshoz.

Az első olyan plakátok, amik a pártapparátust kritizálták Mao Cse-tung hűséges hiveitól s az ő áldásával jelentek meg. Nem véletlen, hogy ma már tudják, ki volt az az ember, aki 1966 májusában az első kéziplakátot kiragasztotta a pekingi egyetem ebédlőfalára. Nien Juan-Tzunak hívták, filozófus volt, amíg volt és Mao barátja, de néhány hónappal ezelőtt letartóztatták és kivégezték, mert 1966-ban plakátokon támadta Csu Enlai-t, ezt az igazi nagy kommunistát, a párt akkori második emberét és ezzel antikommunista cselekedetet követett el. Ma viszont már ezrével ragasztják ki a plakátokat, a bátor embereket még az sem tartja vissza, hogy nemrég tartóztattak le egy hasonló nevű kantom könyvtárost, aki Csu En-lai barátja volt és az ó bíztatására követelt általános választásokat a kommunista párt központi bizottságától, amiért most állítólag 15 éves átnevelő oktatáson van, egy XIX. századi körülmények között működő szénbányában.

Ebből a zűrzavarból is kitűnik az, hogy a nagy kinai kommunista párt egysége mindig is kétséges volt és Mao és Csu En-lai akik mindig egyet

akartak, mindig homlokegyenest ellenkezőt akartak. Az utolsó évtizedek kínai története, az ó belharcaik története. A kínai nép e két nagy veiére már halott. Csak éppen ellenségeske-' déseiket nem vitték magukkal a sírba, azt utódaik tovább őrzik és az egykor szentirásnak tartott piros könyvecskével Mao tanaival verik szét egymás fejét.

A mostani plakáthullám közvetlen oka nyilvánvalóan az, hogy ezekben a napokban a pekingi pártközpontban elkeseredett hatalmi harc folyik. A két főszereplő Hua Kuo-feng a jelenlegi pártfótitkár, aki Mao hűséges embere volt és Teng Hsiao-ping, aki viszont Csu Enlai bizalmas köréhez tartozott. Mao aki túlélte Csu-t, utolsó cselekedetei egyikével dezavuálta és eltávolította a pártapparátusból Tenget, aki azonban a pártintrikáknak olyan bűvésze, hogy ennek dacára is életben maradt. Ugyanakkor Mao valahonnan a jelentőségtelenségból szedte elő Hua Kuot és miniszterelnököt csinál belőle. A nagy vezérnek azonban voltak még a hűségesnél is hűségesebb hívei, elsősorban a felesége, másodsorban feleségének szeretői. akik rossz néven vették, hogy Mao egy “outsidert" ültetett a nyakukba. Mikor a kínai nép örökéletű atyja véglegesen lehúnyta jóságos szemeit, kitört a ribillió. Ki tudná megmondani, hogy vajon

Folytatás a 9. oldalon....

PATT vagy SAKK?

Múlt heti cikkünkben a közelkeleti tárgyalásokat nagyszabású sakkjátszmához hasonlítottuk; ezen a héten ismét csak innét kell vennünk a képet. Akik ugyanis a Nobel Békedij Bizottság jelentése alapján azt hitték, hogy legkésőbb december első hetében aláírásra kerül a szerződés, hiszen a kitüntetettek csak nem mehetnek Stockholmba üres kézzel, azok csalódottnak érzik magukat, amiért ismét eltelt egy hét /huzavonával, látható eredmény nélkül. Nos, a sakk-kép. A két játékos már pontosan tudja, hogy a játszmát döntetlenre kell adni. Azért mégis eszközölnek néhány húzást, inkább csak azért, mert élvezik a játékot, de komoly kockázatos lépésbe már egyik sem megy bele.

Ez történt az Izrael-Egyiptom tárgyalásokban a múlt i héten. Az amerikai szenátus egy bizottsága volt látogatóban múlt héten Szadatnál, s utána az Egyesült Államok egyik legmegfontoltabb, leghiggadtabb, leg- i mérsékeltebb s leg-Izrael barátabb politikusa Jackson j szenátor kijelentette: a megállapodás 95 százalékban készen van. Ezt utólag úgy Szadat, mint Begin meg is I erősítette. Sem józan, sem őrült ésszel nem lehet elképzelni, hogy ez a megegyezés a hiányzó 5 százalékon 'boruljon fel, akkor, amikor — az Egyesült Államokat is beleértve — mindhárom résztvevő félnek létfontosságú a siker. Ez az 5 százalék ugyan fontos lehet, de mégiscsak könnyebb megtalálni a megegyezést a két és fél két lés fél százaléknál, mint ahogy kinézett akkor, amikor 50-50 százalékért harcoltak.

Mi a hiányzó 5 százalék? Az angol nyelvnek van erre I egy jó kifejezése, a „íme print”. A szerződések apró- I betűs részét értik alatta, amiben ugyan semmi lényeges 1 nincs, de a szövegezés mégis olyan, hogy abból egy vita esetén a jogászok homlokegyenest ellenkező következ- I tetőseket vonnak le. Ezúttal a “fine print” az, hogy I Egyiptomnak olyan szövegezésre van szüksége, amely[ nek alapján hivatkozhat árrá, hogy nem hagyta magára a I többi arab országot sem a palesztinaiakaf és a külön- I béke, amit kötött nem különbéke, hanem egy általános 1 békekötés első lépése. Igazán nem róhatjuk fel Szadatnak, hogy ebben a veszedelmes játszmában, melyben I nem Izraeltől, hanem arab testvéreitől kell tartani.

I igyekszik maximálisan védeni a saját bőrét. Viszont az izraeli kormánynak is igaza van, amikor azt mondja,

I hogy 30 évnyi háborúskodás után neki nem az egyip- I tömi elnök feje fáj, hanem a sajátja.

Ennek a diplomáciai játszadozásnak első lépése az volt, hogy “a magas tárgyaló felek hazautaztak”. Hang- I súlyozzák, hogy ez nem jelenti a tárgyalások meg- I szakadását. Csak éppen megakadtak annak meg| határozásában, hogy az Izrael-Egyiptom-i békeszerződés

milyen formában kapcsolódik a többi szerződéshez és mennyi időn belül kerül sor tárgyalásokra a gázai övezet, illetőleg a ciszjordániai területek autonómiájáról szóló tárgyalásokra. Izrael kormánya múlt héten elfogadta azt az amerikai kompromisszumos szövegezést, hogy a békeszerződés igenis kapcsolódik ezekhez a tárgyalásokhoz, de elutasította az egyiptomi követelést, hogy ezekre a tárgyalásokra pontos idótáblázatot írjanak elő.

Mikor Egyiptom ehhez ragaszkodott Dajan külügyminiszter kijelentette: a megegyezés szövege kész és Egyiptom “take it or leave it”, vagyis vagy aláiija, vagy nem. Diplomáciai tárgyalásokról lévén szó, ez azt jelenü, hogy az izraeli kormány fog még ebből engedni, de az egyiptomiaknak kell engedniök többet. Ezt Dajan annál inkább mondhatta, mert — bár erről hivatalos nyilatkozat nincs — úgy tűnik Carterék állaspontja ezúttal az Izraeliéhez áll közelebb.

Hogy a huzavona közben is történjék valami, Egyiptom váratlanul megjelentette a kormány hivatalos lapjában az A1 Ahramban a megegyezés szövegét, ezzel persze nem okozott bajt, csupán bizonyitani akarta, hogy a szerződésben gondoskodás történik a palesztin kérdésről is. Talán nem is magán a tényen szisszent fel Begin miniszterelnök, hanem azon, hogy a szövegben van olyan, ami felizgathatja azokat a szélsőséges izraeli fiatalokat, akik a múlt héten kővel, tojással, paradicsommal hajigálták meg a miniszterelnök autóját, mert úgy vélték, hogy túl sok engedményt tett. Két nappal később tehát az izraeli kormány is nyilvánosságra hozta ugyanezt a szöveget, de egyúttal leközölt egy mellékokmányt is, amiről Kairóban hallgattak. Ennek alapján a szerződés aláirásától számított 9 hónapon belül helyreállítják a normális állapotokat, követeket cserélnek, megszüntetnek mindenféle gazdasági akadályt, vagy embargót, kulturális kapcsolatokat eszközölnek, megindítják a vonatjáratokat egymáshoz és repülőtereikre, kikötőikbe beengedik a másik állam járműveit, vagyis nemcsak hogy béke lesz, de BÉKE lesz.

E pillanatban Kairóban azt az amerikai közvetítő javaslatot tárgyalják, amit Izrael már elfogadott, s ez pedig az, hogy bár a tárgyalásokhoz nincs idótáblázat azt a békeszerződés aláírása után néhány hónappal elkezdik és 1980 végéig be is fejezik. Érzésünk szerint Szadat napokon belül elfogadja ezt a szövegezést, ezzel megoldódik a még hiányzó 5 százalék problémája és ha december 10-ig nem is, de a Camp Davidben kijelölt határidőig december 17-ig mindkét korábban hadviselő fél odabiggyeszti majd pecsétjét és az illetékes aláírást a békeokmányra.

— Még mindig nem támadtak fel — mondta zokogva egy középkorú san franciscoi néger nő Ron Javersnek, a „San Francisco Chronicle” nevű napilap munkatársának.

A legutóbbi jelentések szerint 914 hulla volt a guyanai „Jonestown" nevű szekta táborban, amikor a modern világ legfantasztikusabb vallási tömeg-öngyilkossága befejeződött. Guyanai rendőrök és a Central Intelligence Agency ügynökei még folytatják kutatásaikat a közeli őserdőben. Szeretnék megtalálni azokat, akik oda menekültek és még mindig nem tudják, hogy „Jim Püspök" halott és nem kell öngyilkosságot elkövetniük.

„Jim Püspök", aki életében Rév. James Jonesnak nevezte magát, egykori híveivel együtt ugyancsak halott. A vizsgálat még nem derítette ki, hogy a mellén és nyakán talált revolverlövések következtében halt-e meg, vagy pedig ő is, mint híveinek nagyrésze, megmérgezte magát és az sem biztos, hogy ha a halálát a revolverlövések okozták, öngyilkosságot követett-e el, vagy valaki agyonlőtte.

Rév. James azt ígérte híveinek, hogy ha tömeg-öngyilkosságot követnek el, jutalmul feltámadnak. A guyanai forró napsütésben azonban a hullák rövidesen felpuffadtak és mielőtt járvány tört volna ki, a hullákat el kellett távolítani a vallási szekta táborából és nagy részüket, tömegsírba temették. Guyanában sokkal melegebb van annál, mint hogy sokáig feltámadásra lehessen várakoztatni a hullákat.

A részleteket lassan, fokozatosan tudjuk meg és a részletek a következők: James

Jones 1970-ben alapította meg Californiában a „People's Temple" nevű vallási szektát. Annak ellenére, hogy ó maga fehér ember volt, híveinek mintegy 80 százaléka néger volt. Az évek során a hívek száma több, mint négyezerre duzzadt, 1973-ban azonban a californiai államügyészség eljárást indított a szekta és „Jim Püspök" ellen, különböző kétséges pénzügyi tranzakciók miatt.

James Jones ekkor Guyanaba, Port Katmandu közelébe telepítette át szektáját. A 4,008 tag közül majdnem 1,000 volt hajlandó arra, hogy a szekta-táborban éljen. Néhány héttel ezelőtt Leó Ryan, californiai kongresszusi képviselő jelentést kapott arról, hogy majdnem száz californiai lakost, akaratuk ellenére, erőszakkal fogva tartanak a táborban. Mr. Ryan, irodájának néhány tisztviselőjével és Mark Lane, ismert amerikai büntetőjogásszal együtt, Guyanaba utazott.

A guyanai szekta-táboiban mái nincsennek "letámadásra" váró hullák

mekének adta a poharat. A „feltámadásra” várakozó hívek, az ital elfogyasztása után egymást átölelve és himnuszokat énekelve várakoztak a halálra. (Az ilyenfajta cián-mérgezés okozta halál az ital elfogyasztása után 5- 10 percig tart és rendkívül kínos és fájdalmas.)

Rév. Jones, a szabályok értelmében nem volt köteles meghalni: az ó feladata lett volna, hogy a tömeg-öngyilkosság után bosszút álljon a „fasisztákon".

Amikor a tábor őrei a Ryan-csoportra tüzeltek, egyik halálos áldozatuk Bob Brown, az NBC nevű televíziós hálózat fényképésze volt Ron Javers tanúvallomása szerint Mr. Brown az utolsó pillanatig filmezett és ekkor odalépett hozzá a tábor egyik fegyveres őre és alig 2 inch távolságból fejbelótte. Bob Brown agyvelejének foszlányai a filmfelvevógéjj kék mikrofonjára hullottak.

S ezek után talán nem érdektelen röviden összefoglalnunk, hogy valójában ki is volt Rév. James Jones. íme, néhány adat

James Jones, aki most bekövetkezett halálakor 44 éves volt, californiai farm-munkásként kezdte nem mindennapi vallási és politikai pályafutását. Jones nős és 7 gyermek volt és 1970-ben alapitotta meg a People’s Temple nevű vallási szektát. Jones azt állította, hogy kézrátevéssel meg tudja gyógyítani a rákbetegséget. Csodálatos „gyógyításai" között számosán voltak olyanok, akik beleegyeztek a csalásba, sohasem volt rákbetegségük és a nemlétezó rákbetegségből „csodálatos módon" meggyógyultak.

Voltak azonban olyanok, akik valóban rákbetegségben szenvedtek, ezeknek Jones csirkezúzából készült levest adott inni és miután a rettenetesen büdös folyadékot megitták, megérintette őket és kijelentette:

— A maga rákbetegsége elmúlt.

Soha, senki sem beszélt arról, hogy ezek a rákbetegek később — a büdös zuza-leves és Jones érintése ellenére — meghaltak.

Rév. Jones egyébként már Californiában és

Leó Ryan és kísérete majdnem húsz olyan személlyel beszélt, akiknek mindegyike megerősítette ezt a hirt, hogy akaratuk ellenére tartják őket a szó valóságos értelmében fogságban a szekta táborában. Mr. Ryan és kíséretének négy tagját nem sokkal ezután a tábor

A fantasztikus öngyilkossági szertartást egyébként a táborban már több ízben elpróbálták. Szerte a szekta-táborban hatalmas üstöket helyeztek el. Az üstökben alkoholmen-Leo

fegyveres őrei agyonlőtték. Mark Lane megmenekült és ismét Californiában van.

Amikor James Jones a gyilkosságokról értesült, összehivatta a táborban az úgynevezett „vallási vezetőket” és a következőket mondta nekik;

— Elérkezett az ideje annak, hogy mindnyájan öngyilkosok legyünk. A megtorlás szörnyű lesz, a fasiszták ki fognak irtani bennünket. (Rév. Jones sohasem közölte hiveivel, hogy a fasiszták honnan érkeznének.)

tes hűsítő ital volt, amelybe ciánt kevertek.

A Ryan-gyilkosságok után Jones arra kényszerítette a tábor lakóit, hogy mindegyikük igyék egy pohárral a ciános italból. Voltak, akik erre nem voltak hajlandók, ezeket a tábor fegyveres őrei, megkísérelt menekülésük közben agyonlőtték. A jelentések szerint azonban több száz személynek sikerült az őserdőbe menekülnie.

A fanatikus hívók azonban megitták a halálos italt, számos anya először gyerkésóbb Guyanában is, fenntartotta magának azt a jogot, hogy minden női és férfi hívével bármikor szexuális érintkezést folytasson.

— Ez egyáltalában nem erkölcstelen, mivel én vagyok az egyetlen a világon jelenleg, aki tudja, hogy mi az igazi szeretet — mondta Rév. Jones azoknak a híveinek, akik adott alkalommal ellenezték ezeket a szexuális érintkezéseket.

Egy Dr.Steve Katsaris nevű californiai (Potter Valley) pszichológus, akinek fia a szekta tagjainak egyike — és később Guyanában a tömeg-öngyilkosság egyik halottja — volt, kijelentette az újságírók előtt:

— James Jones szerelmi élete egyike volt a legkeservesebbeknek és a legbetegesebbeknek, amit valaha is láttam és Jonest már régen elmegyógyintézetbe kellett volna szállítani. Jones a szexuális érintkezés előtt korbáccsal verte meg a nőket és a férfiakat, azzal az indokolással, hogy az „igazi szerelem kínok közben születik."

„Jim Püspök" egyébként nem volt híve annak, hogy hivei — önmagán kívül — szeressék egymást. Egy 16 éves lányt egy ízben 75 nyilvános korbácsütésre ítéltek, mivel a lány megölelt egy középkorú asszonyt, aki a guyanai táborba érkezett.

A dolog különleges érdekessége az, hogy Rév. Jones az 1976-os amerikai elnökválasztási kampány során több ízben volt látható együtt Rosallyn Carterrel és Walter Mondale szenátorral, aki ma Amerika alelnöke és Jerry Brown, californiai állami kormányzóval.

Mrs. Carter, Mr. Mondale és Mr. Brown egyöntetűen állítja, hogy amikor a választási kampány idején együtt voltak Rév. Jones-szal egyiküknek sem volt tudomása a különös szekta-vezető tevékenységéről.

Rév. James Jones az elmúlt években több ízben Mózeshez hasonlította magát és ezt nem mulasztotta el hangsúlyozni.

A guyanai tömeg-öngyilkossag után Amerikában és Kanadában is federális vizsgálat indult a vallási szekták tevékenysége ügyében.

Arról, ami Guyanában történt szerte a világon politikusok, lelkészek, pszichiáterek és pszichológusok nyilatkoztak. A legérdekesebb talán Alfréd Hitchcock, a modern rémfilmek Londonban élő mesterének nyilatkozata:

— James Jones szinte fantasztikus... James Jones még nálam is jobb, ilyen rémfilmet magas senTTudtam volna elképzelni.

MEN DEO

,Mr.August J.Molnar P.O.Box lo34

I.e./ Brunswick, Bew J s r 3 o £eceryd'c1a%s mail U.S.A. registration No. 1373.