Menora Egyenlőség, 1978. július-december (17. évfolyam, 714-738. szám)
1978-11-25 / 734. szám
men Den ’1 •n tigU 3 t J . 51 o 1 n a r P.O.Box lo84 Ne» Second class mail registration No. 1373. U.S.A. öiuaswioic. New Jersey o39o3 AZ (SZAKAMERIKAI MAGYAR ZSIDÓSÁG LAPJA VOL.17.734 ÁRA 50 cent NOV. 25. 1978. Polgármester választás Torontóban Toronto városában múlt héten választották meg az új polgármestert két esztendőre. Toronto metropolis 2 és fél millió lakossal rendelkezik és 5 önálló helyhatóságra oszlik. Tehát tulajdonképpen öt polgármester van, akik aztán az egész város ügyét egy közös bizottságban intézik. Potenciális helyzeténél fogva azonban legnagyobb súllyal kétségtelenül az a polgármester rendelkezik, aki Toronto város, vagyis a belterület közel 800 ezer polgárát vezeti. A múlt heti választáson bekövetkezett az, amitől évek óta már tartani lehetett a szélsőbaloldali polgármestert választottak John Sewell 43 éves ügyvéd személyében. Nehéz megérteni, hogy a gazdag, jól prosperáló, kozmopolitán hangulatú és beállítottságú Torontóban hogyan történhetett ez meg. A józan észnek mindenképpen ellent mond, hiszen nem tételezhető fel, hogy ennek a városnak többsége szélsőbaloldali szimpatizáns lenne. Nem is az. A városvezetés balratolódásának az oka az úgynevezett mérsékelt és polgári beállítottságú várospolitikusok ostobasága, szűklátókörűsége és egymás közti torzsalkodása. Ahhoz, hogy a mostani eredményt megértsük, néhány évvel vissza kell menni a megelőző választásokra. A torontói polgármestereket ugyanis két évenként választják, de a korábbi polgármester, az időközben lemondott Dávid Crombie háromszor egymás után lett megválasztva. A két utolsó alkalommal komoly ellenjelöltje nem is volt. Először tehát az 1972-es választás eredményét kell analizálni. 1972-ben három jelölt versengett a város belterületének polgármesteri pozíciójáért. Ezek a választások nem pártpolitikai alapon történnek, a jelöltek pártszerű hovatartozása alig-alig ismert, inkább arra kiváncsi mindenki és ezt hangoztatják a jelöltek: mi az elképzelésük a város jövőjéről. Pedig nem ártana néha, ha ismernék a jelöltek általános ideológiai meggyőződését is, hiszen bármiképpen hangozzék a város-politikai program, annak kivitelezése szükségképpen a megválasztott vezető általános világszemléletétől függ. Az 1972-es három jelöltről, Dávid Crombieról, Tony O’Donohueról és Dávid Rotenbergről időközben kiderült, hogy azonos párthoz, a Progresszív Konzervatív Párthoz tartoznak. Ennek ellenére vadul harcoltak egymás ellen. Az akkori győztes Crombie ma parlamenti képviselő és egy jövő évi esetleges Konzervatív párti győzelem után valószínű miniszterelnök helyettesként emlegetik. Dávid Rotenberg tartományi képviselő ugyancsak a Konzervatív Párt sorában, míg O’Donohue ezúttal is a polgármesterségért indult, most viszont kihangsúlyozta, hogy ő is a Konzervatív Pártnak a híve. Ezek után joggal merül fel az emberben a kérdés: tulajdonképpen miért harcolt ez a három ember hat évvel ezelőtt olyan hevesen egymás ellen? Ez a megoszlás már akkor is előre vetette a fenyegető árnyékot. Időközben a városvezetésben a baloldal szívósan és eredményesen rendezte sorait és alaposan felkészült a harcra. Ennek meg is született az eredménye. Toronto belterületén kb. 500 ezer szavazásra jogosult polgár él. A polgármester választások viszont mindig általános érdektelenség jegyében zajlottak. Általában 33-35 százalék jelent meg az urnáknál. Ezúttal kb. 200 ezer szavazó volt, vagyis a jogosultak 40 százaléka. Bár szép, kellemes idő volt, az átlagpolgár mégsem vette a fáradtságot, hogy elmenjen a legközelebbi szavazóhelyiségig. így történt, hogy az anarchista John Sewel 70 ezer szavazattal megszerezte a polgármesteri széket.'Vagyis 800 ezer lakosból 70 ezer szavazott mellette. Talán még tovább is fokozhatnánk a két és fél millióból 70 ezer szavazott mellette, és ez elég volt. Elég volt azért, mert O’Donohue mellett még egy polgári jelölt a Liberális Párthoz tartozó Smith is elindult, s hiába szereztek ketten együtt kb. 120 ezer szavazatot, az megoszlott. Pedig lényegében Smith^ is ugyanazt a politikai álláspontot képviselte, mint O’Donohue. Mi értelme volt ennek a megoszlásnak; ennek a megosztásnak? Semmi, csak a szűklátókörű egyéni politikai érdek. Egyik sem volt hajlandó ideológiai okokból egyéni áldozatot hozni, igy tehát mindenki vesztett, ók is, s a józan szavazó, vagy a gondatlan nem szavazó polgárok is. Természetesen ettől még nem kell „félreverni a nagy harangot". A torontói polgármester hatásköre végeredményben erősen korlátozott. Sewelnek a metropolis tanácsában nemhogy többsége nincsen, de talán annak egyharmadát sem vallhatja követőjének. így szélsőséges elképzeléseit nemcsak keresztülvinni nem tudja, de nyilván lesz annyi realitás érzéke, hogy még csak fel sem veti őket. Ez a szerencse. Sewelnek ugyanis városvédelmi és környezetszennyeződési szempontból van egy néhány olyan elképzelése, amiben igaza van. Csak éppen olyan szélsőséges módon szeretné keresztülvinni őket, hogy azok a városfejlődés megállításával, egyúttal súlyos munkanélküliséget, vállalkozáshiányt idéznének elő. Vagyis a baloldali „népbarát” polgármester programja elsősorban a kisembereket, építőmunkásokat, ácsokat, szerelőket sújtaná. Mindebből persze, mint mondottuk, egyelőre nem valósul meg semmi. Legalábbis az elkövetkezendő két évben nem. De azért a torontói szavazópolgároknak mégis azt mondjuk: jó lesz odafigyelni. Ha a város életében továbbra is ilyen nemtörődömséggel vesznek csak részt és ha saját érdekeiket képviselő politikusokat nem tudják rászorítani arra, hogy egységben lépjenek fel, akkor bizony két év múlva könnyen előfordulhat, hogy Toronto komoly kommunista vagy esetleg anarchista irányítás alá kerül. £ Gy Polgármester választás Montreálban A legújabb montreali viccet, amin az egész város röhög, így hozta a reggeli újság: „Dick Gregory komikus kijelentette, hogy a szenátort pozícióért fog futni 1982-ben Teddy Kennedy (Demokrata — Massachussets) ellen. Talán megfogadhatná kampány-managernek Serge Joyalt... Amint tudjuk, Serge Joyal volt Drapeau polgármester egyik riválisa a múlt heti montreáli választások alkalmával. A másik volt Guy Duquette. Mindkettő csúfosan .megbukott. 54 ülésből 52-t Drapeau pártja kapott s egyetaz ellenzéki pártok. Vagyis a négy év előtti ellenzék is el lett seperve. A 18 ülésből 16 kimúlt e választások alatt. Nemcsak a város, de állítólag maga a polgármester is meg volt lepődve a nagy győzelem láttán. Legkevésbé a mi szerény szerkesztőségünk lepődött meg talán, nem azért, mert mi olyan nagyon okosak vagyunk, hanem mert olyan jó memóriánk van. Ugyanis közel 22 évet éves ittlétünk, alatt megismétlődik a dolog: Drapeaut szidják, szapulják, gúnyolják, gáncsolják majdnem minden napján a négy évnek, és mikor a négy év letelt, elmennek az urnákhoz és rá szavaznak. Akkor 1-2 hétig a polgármester és a város örömmámorban mézesheteket tart, azután kezdődik az egész dolog élőiről. Drapeau ül a városházán, grandiózus álmokat álmodik, aztán tervez, határoz, kijelent és tesz. A város népe vinnyog, nyöszörög, nyög, sír, üvölt, átkoz és gáncsol. Drapeau hűvösen legyint, keresztül viszi tervét, újra grandiózus álmokat szül, újra tesz, újra álmodik és újra tesz, és így tovább, és így tovább. Mi kivűlről figyelők derűsen figyelünk és jól szórakozunk. Ugyanis nincs jobb szórakozás, mint a tömegeket figyelni egy demokráciában, ahol egy ilyen választás alkalmával annyi minden kiderül. Mi derült ki és mit illik tudni a montreáli választásokról? 1. ) Ma Montreal a világ nagy, érdekes és kellemes városaihoz tartozik. Jean Drapeau a világ egyik legerősebb kezű, legcéltudatosabb, legtisztábbkezű polgármestere. 2. ) Nem Nagy-Montreal szavazott, mert kerületek, pl. Westmount, Outremont, StLaurent, Cote St.Luc, Hampstead stb. külön közigazgatást képeznek, tehát külön polgármesterük van. Ezek az itt említett kerületek nagyrészt angol nyelvűek. Ezek azok, akik stabilitást, rendet, változatlanságot óhajtanak. De nem ezek, hanem a nagyrészt francia választók szavaztak hetedszer Drapeaura! Mert: 3. ) A tömegek nem akarnak változást ebben a nagyon változékony világban, ebben a bizonytalan politikai miliőben. 4. ) A tömegek meg vannak elégedve Drapeauval, fantáziájával, álmaival, terveivel együtt. Valószínű tudják, hogy a világot álmok vitték előbbre, vagy emberek, akik az álmokat tettekké is merték és tudták váltani, bár az gyakran őrültségnek látszott. Pedig a választók nem ismerték Madách nagy sorait „Hisz mi a világon T E R R O R ! Most vasárnap volt az egy éves fordulója ismét csak bebizonyítja, (nemcsak a zsidóságnak, Szadat egyiptomi elnök történelmi jelentőségű hiszen részükre nem kell bizonyítani, hanem az jeruzsálemi látogatásának.Nem kevés történt egy egész világnak) hogy nemcsak a PLO-val nem év alatt. A béke ugyan még nem született meg, de lehet tárgyalni, de a PLO-ról sem lehet tárgyalni. most már nyilvánvaló, hogy ez — minden huzavona ellenére — csak hetek kérdése. Hogy azonban a béke még korántsem oldja meg a problémákat, annak ékes tanúsága volt az a mód, amivel Arafat PLO terrorista bandája megünnepelte a napot. Vasárnap délelőtt ismét bomba robbant a nyugat-jordáni területen. A terroristák egy kiránduló autóbuszt robbantottak fel, melynek követ-A gyilkosok, akik sarokbaszorultan, tajtékzó dtthvel öldökölnek, csak aláhúzták azt, hogy palesztin államalakulatról semmilyen formában, semmilyen fedőnév alatt nem lehet szó. Más alkalmakkor ilyen terrorcselekmény után izraeli megtorló intézkedésekre kerül sor. Nem tudhatjuk még a jeruzsálemi kormány mostani reakcióját, de valószínű, hogy ezúttal a választ nem az izraeli hadsereg, hanem egyiptomi és iz: keztében négyen meghaltak, 33 személy pedig raeli diplomaták fogják megadni, mégpedig a : megsebesült. Ez az alávaló kegyetlen gyilkosság békeszerződés aláírásával. RUBIN FERENC “A béke elkerülhetetlen?” Mubarak egyiptomi alelnök mosolyáról leolvasható volt, hogy a forróra főtt egyiptomi káposzta, mire Washingtonba ért langyossá vált. Míg Szádát a minap válságról és a tárgyalások kifüggesztéséről beszélt, ma már pozitiven állítja, hogy 'nincsen olyan akadály mely nem volna megoldható”. Egy héttel ezelőtt Kairóban Szádát a Gáza földnyelv Egyiptomhoz való csatolásától tette függővé a békeszerződést, ma Mubarak szavaiból másra következtetünk. Mivel Egyiptom úgy látja, hogy sem Jordánia sem a Jordán nyugati partján élő arabok nem hajlandók résztvenni az érdekköreikbe tartozó terület tárgyalásán, a Gáza földnyelv autonómiájának kérdését külön kívánja tárgyalni. Szádát jogosan véli, hogy mivel Izráelt nem fűzik bibliai kapcsok Gázához, — mely az ENSZ 1947 kettéválasztási határozatában sem szerepelt — és az ottani arab lakosság könnyebben lesz rávehető, hogy elküldje képviselőit a tárgyalásokra. így eleget tehet azoknak a minimális követelményeknek melyeket Szaudi Arábia fűz Jordánnak a tárgyalásokon való részvételéhez. Az egyiptomi elnök azt reméli, hogy ezzel precedenst alkotván, vonzóbbá teszi a nyugati part arabjai és Husszein király részére is a megbeszélésekbe való bekapcsolódást. Sajnos azonban mindkét terv akadályokba ütközik. Gáza arabjai éppen úgy rettegnek Arafáték bosszújától mint nyugati-parti testvéreik. Husszein pedig, ki csupán egy évvel ezelőtt még közös hadvezetésről tárgyalt Szíriával, jogosan fél szomszédja reakciójától. Izraelnek viszont arra kell gondolnia, hogy Szádát halála, vagy elmozdítása esetén egy új egyiptomi kormány tengeri flottája állhat közvetlen kapuja előtt, ha Gázát erős biztonsági feltételek nélkül átadná Egyiptomnak. Az optimista nyilatkozatok áradatát, melyek — Szádátnak a Camp Dávid egyezménytől történő jelentős elhajlása ellenére is — azt állítják, hogy a béke aláírása csak hetek kérdése, — erős kritikával kell fogadnunk. Lehet-e «< Mi történt Camp David óta? A csúcsértekezlet után Begin és Szádát egymástól függetlenül, úgy látták, hogy a megegyezés már 90 százalékban megtörtént. Nem érdektelen boncolgatni azokat a nehézségeket, melyek a fennmaradó 10 százalék megoldását késleltették. Bár megértjük Carter törekvését Jordániának a megbeszélésekbe való bekapcsolódására, mégis úgy érezzük, hogy Saunders helyettes államtitkár minden diplomáciai logikát nélkülöző ammani szereplésével bakot lőtt. Saunders ugyanis kereken kijelentette Husszeinnek, hogy az Egyesült Államok kormánya törvénytelennek tartja a Jordán nyugati partjának és Kelet-Jeruzsálemnek Izráel által történő birtoklását. Nem csoda, hogy ez az izráeli kormányban erős ellenhatást váltott ki és tüstént intézkedett a nyugati part településeinek kibővítésére. Szádát politikájának gyökeres változására azonban a bagdadi 'konferencia adott okot. Itt a szovjetcsatlós arab államoknak sikerült Szaudi Arábiát rávenni, hogy Szádátra — pénzügyi támogatása megvonását helyezve kilátásba — erős nyomást gyakoroljon. Szerencsére, ezt — legalábbis részben — eliminálta az ötvenmilliárdos megvesztegetés ügyetlen felajánlása, mely, minthogy a világ nyilvánossága előtt ! történt, Szádát részéről elfogadhatatlan volt. Szádát tehát csupán szigorú, Izráelt bíráló kijelentésekre szorítkozott, melyet főleg a szaudi-arábiai és jordáni televíziók hullámhosszaira kívánt méretezni. Közben Kálid — Szaudi Arábia királya — az iráni esemé- i nyéktől megfélemlítve, mégis úgy látta, hogy a béke az ő érdekeit is szolgálja, mivel a sah esetleges bukása a vörös veszedelmet közvetlen határaihoz hozná. nagy és nemes volt, mind ily őrülés, Melynek lehiggadt gond korlátot nem ír.” 5. ) A választók jól tudják mit jelent integritás, bátor, egyenes kiállás, Drapeau volt a házigazda, mikor De Gaulle a tűzcsóvát eldobta bizonyos Erkélyi beszéde alkalmával: „Vive Le Quebec Libre!" ó mondott ellent, ó kérte ki magának, ő utasította rendre a viselkedni nem tudó államférfit. 6. ) A tömegek nem hálátlanok, bár a montreáli adófizetők észak-amerikai viszonylatban is súlyos adókat fizetnek, de tudják, hogy mit tett Drapeau a város jelenéért és jövőjéért. 7. ) A választók tudják, hogy a hatalom ellenére sem vált soha korrupttá, bár Lord Acton híres mondata így hangzik: Power tends to corrupt, and absolute power corrupts absolutely.” Drapeau a korrupt harcos- vagy munkatársait minden gondolkodás nélkül menesztette, bármilyen értékesek voltak is egyébként. 8.) A tömegek felismerik és tisztelik a vezetőembert, aki vezetésre született és arra képes, még akkor is, ha nehéz elviselni néha. A legyengült ellenzéki pártok két ülésében is két nagyon értékes ember ül: az MCM (Montreal Citizen’s Movement) embere Michael Painstat, a MAG (Municipal Action Group) képviselője pedig Nick Auf dér Maur. E választás a mai időkben nem csupán egy egyszerű városi választást jelent Montrealban, a montreali átlagember érzéseiről kapunk képet, talán a jövőre nézve is. A képet nemcsak mi egyének és újságírók, de Quebec és Kanada politikusai is nagyító alatt analizálják bizonyára. Breuer Elsie komprehenzív” béke? Az egy év óta folyó vita gyökere egyetlen szóban foglalható össze. S ez a szó: “komprehenzív". Szádát nyugodtan állíthatta, az arab államokkal szemben, hogy ha nem ragaszkodott volna általános rendezéshez, úgy ő már egy évvel ezelőtt, Jeruzsálemben is köthetett volna saját számára igen előnyös békét Izráellel. De vajon ki hinné el, hogy Szádát, most a legtöbb arab államtól elszigetelten elérni törekszik azt, amit képtelen volt elérni akkor amikor legalábbis látszatra, egy sokkal egységesebbnek látszó arab világ állt mögötte? Vajon lehet-e komprehenzív békéről szó, mikor a csúcsértekezleten Szíria és a Golán fennsík kérdése szóba sem jött? Szádát mégis úgy látta, hogy ha egy különbéke mellett bizonyos elvi engedményeket nem csikar ki Izraeltől palesztin kérdésben, úgy nem maradhat hatalmon. Az egyik ilyen elvi kérdés az izráeli hadsereg részbeni visszavonásának időpontja a nyugati partról és a Gáza földnyelvröl. A másik az “önrendelkezési jog” melynek letompitott formája egy szavazás, mellyel e területek arabjai hovatartozásuk felől döntenének egy független palesztin ország lehetőségének teljes kizárásával. Az izráeli haderők ellenőrzési joga természetesen főfeltétel. E kérdések tisztázása — Carter és Szádát szerint — elégséges lenne ahhoz, hogy Husszeint megnyerjék a jövő tárgyalásokhoz. Ez esetben büszkén mutathatnának a tényre, hogy Egyiptom nem kötött Izraellel különbékét. Természetes, hogy egy általános béke kedvezőbb egy különbékénél. De egy általános béke elérése lehetetlen, egy különbéke pedig lehetséges. Mindettől függetlenül, egy komprehenzív béke a mai körülmények között igen rövid Folytatás a 9. oldalon V
