Menora Egyenlőség, 1978. július-december (17. évfolyam, 714-738. szám)
1978-11-18 / 733. szám
yMr.August J . "o1n a r P.O.Öox 1 o 3 4 Ke» Brunswick, New Jersey o-39o3 U. S, A. AZ (SZAKAMERIKAI MA6YAR ZSIDÓSÁG LAPJA VOL.17.733 ÁRA 50 cent NOV.18. 1978. EGRI GYÖRGY: HÁROM MAR RBOHVIVEL Az elmúlt hét végén Toronto 3 napra a világpolitika központjába került. Nem minthogyha Kanadában történt volna valami rendkívül érdekes, hanem, mert Izrael miniszterelnöke Menachem Begin egy teljes hetet töltött az országban, s a látogatás végére egy újabb közel-keleti válság hírének szelei jutottak el hozzá. A miniszterelnök látogatásának első két napját Ottawában töltötte, aztán három napig Montrealban időzött, befejezésül pedig Torontóba jött. így a lap szerkesztőjének módja volt arra, hogy 3 napon keresztül közelről figyelhette meg azt a politikust, akit merevnek, hajthatatlannak, alkudozásra képtelennek mondanak, s aki ennek ellenére a béke küszöbéig vezette el máris Izrael országát. E heti politikai összefoglalónk tehát nem annyira higgadt politikai analízis, mint inkább egy újságíró, a dolog természeténél fogva bizonyos mértékig elfogult benyomása. Két évvel ezelőtt volt utoljára alkalmam találkozni Menachim Beginnel. Akkor, még mint az ellenzék vezetője, jelent meg az ontarioí fővárosban. Utólag persze könnyű okosnak lenni, de tanúim vannak rá, hogy akkor benyomásaimat úgy foglaltam össze: Begin megváltozott s ez az ember ha egyszer kormányra kerül, rugalmasságát illetően komoly meglepetésekkel szolgál majd. A bekövetkezett események ezt a meglátást igazolták. Ezekben a napokban elsósorban nem Izrael miniszterelnökét, hanem Begint az embert figyeltem. Az első feltűnő az volt, hogy az elektronikus média a televízió nem szerencsés a számára. A képernyőn, illetőleg a hangszóróban Begin precíz fogalmazása száraz tárgyilagos megjegyzései túlzott hangsúlyt kapnak. Ha viszont valaki egy szobában van vele, olyankor a miniszterelnök emberközelbe kerül s érezni lehet rajta, hogy minden precíz erőkifejtése csak azt szolgálja, hogy megértsék mit akar közölni. Nem csodálom, hogy közvetlen diplomáciai tárgyalásai sokkal sikeresebbek, mint a távközlő berendezések felhasználásával közölt megnyilatkozásai. Lehet, hogy Begin nem nyeri el az elektromos média népszerűségi versenyét, de közvetlen beszélgetésben kellemes szellemes és szimpatikus. Emellett még imponálló az az önuralom, és az a teherbírás, amiről a miniszterelnök állandóan tanúságot tesz. Ez a 3 torontói nap például egy nála lényegesen fiatalabb és teljesen egészséges embert is kikészített volna, ő nemcsak bírta, de az ideg- és testörló munka közben egyre fittebb lett. Csütörtök délután érkezett, még aznap sajtótájékoztató, átöltözés és máris rohant a Trudeau miniszterelnök által rendezett díszvacsorára, ahol természetesen ő is beszédet mondott. Másnap reggel 10 órakor ismét sajtófogadás, de milyen! Egyszerűen nem emlékszem újságírói gyakorlatomból ilyen fordulatos és ilyen izgalmas tájékoztatóra. Az, hogy a béketárgyalások folyamán komoly akadály merült fel, elózó délután vált világossá. Reggel 10 óráig! Begin legalább 50 telefont bonyolított le a világ minden tájára, több kötetnyi vaskos dokumentumot olvasott el és jegyzett meg, semmilyen kérdés nem érte váratlanul, mindenre precízen válaszolt. Az első izgatott moraj a teremben akkor zúgott föl, amikor az NBC televízió munkatársa emelkedett föl: „Miniszterelnök úr, huszonhat perccel ezelőtt kaptuk a hirt, hogy Golda Meir a Tel Aviv-i kórházban meghalt". Beginnek szeme se rebbent: „kedves barátom, az önök hírszolgálata kissé lassú, 12 perccel ezelőtt kaptam a telefonértesítést, hogy a hír téves, Golda hála Istennek él, s ha hinni lehet a közmondásnak, ezekután hosszú életű lesz." Csak aki ismeri a riportázs szabályait és izgalmait az tudja elképzelni mi volt a teremben. A televíziók és a világlapok megbízottai fejvesztetten szaladgáltak a részletekért, telefonokhoz. Jómagam a Jeruzsálem Post new yorki irodavezetőjével, egy rendkívül szimpatikus kolleganővel, arra vetettük rá magunkat, hogy született a rémhír. Kiderült, hogy egy órával korábban Erlich izraeli pénzügyminiszter jelentkezett telefonon San Franciscoból, s ó említette Beginnek, hogy Goldáról a kórházból valami nem tisztán érthető, de kellemetlen hír érkezett. Begin a telefonba azt válaszolta, hogy azonnal felhívja a tel avivi kórházat, vajon valóban baj van-e az öregasszonnyal. Valami kezdő riporter elkapta a beszélgetésfoszlándt és kész tényként azonnal vila|gá kürtölte Golda Meir halálát. Percek alatt kiderült a kórház válaszából, hogy Goldával kapcsolatosan jó hír van, az egykori miniszterelnöknót még a sabat beállta előtt kiengedik a kórházból. De ekkor már késő volt, a rémhír nyilvánosságra került, a világlapok már dolgoztak az első oldalas szenzáción, Begin precíz válasza tehát újabb zűrzavart okozott a szerkesztőségekben. Alig csillapodott le az izgalom, újabb bomba robbant. „Közölnöm kell önökkel. — mondotta Begin — hogy a Washingtonban felmerült tárgyalások nehézségei következtében Mose Dáján külügyminiszter és Chájim Weizman hadügyminiszter néhány órán belül Torontóba érkezik, s itt fogunk tárgyalni.” A riporterek most már azt sem tudták hová kapjanak, maradjanak a sajtóértekezleti teremben, vagy rohanjanak a repülőtérre. A többség persze maradt, hir: m a legjelentősebb kérdésről, a béketárgyalásokról még eddig nem igen esett szó. Ezt azonban továbbiakban a miniszterelnök bőségesen pótolta. Ekkor mégcsak a körvonalai hangzottak el annak, amit másnap este a United Jewish Appeal vacsoráján, főleg pedig vasárnap délelőtt a nagygyűlésen részletesen fejtett ki. Itt most persze már nem benyomásokat írunk, hanem az izraeli kormány hivatalos álláspontját, legfeljebb annyit tehetünk hozzá: a Begin által felmutatott bizonyítékok alapján világossá vált, hogy a felmerült akadály, illetőleg késedelem okozója, vitathatatlanul Egyiptom. — Nincs szándékomban senkit támadni, senkinek szemrehányást tenni. Ha a béketárgyalásokban most nehézségek merültek fel, az bizonyára nem annyira Szadatnak, hanem a bagdadi tárgyalásoknak köszönhető. De éppen ez bizonyítja, hogy Izraelnek minden oka megvan arra, hogy az Egyiptommal kötendő béke jogerősségét ne tegye annak függvényévé, hogy sikeresek lesznek-e a későbbi béketárgyalásai azokkal, akik változatlanul halálára törnek. Izrael teljes jóhiszeműséggel tárgyal és hajszálnyit sem tért el Camp Dávid szelemétől sem az ott kötött megállapodás betűitől. Az aláírt Camp David- i egyezmény világossá teszi, hogy két egymással kapcsolatban lévő, de mégis független témakörről van szó. Az úgynevezett kapcsolás tehát, mely az Izrael és egyiptomi békét a Palesztinái probléma általuk elképzelt megoldásától és többi arab országokkal kötendő békével teszi függővé, nemcsak mondvacsinált és erőltetett, de halálos veszélyt is jelent Izraelre, s ezért ezt mi elutasítjuk. Nem különbékét akarunk kötni Egyiptommal, hanem egy békeszerződéssorozat első megállapodását, amit aztán újabb béketárgyalások követhetnek. De ezeket összekapcsoló feltételhez kötni nem hagyjuk. Pattogtak utána a kérdések, hogy vajon ez az izraeli merevség nem veszélyezteti-e a tárgyalásokat Begin így válaszolt: „Harmincegy évnyi háborúskodás után Camp Davidben abban egyeztünk meg, hogy 3 hónap alatt békét kötünk. Ilyen háborúk után, a hadviselő felek évekig ülnek a tárgyalóasztalnál, most viszont a tárgyalások csak 3 hete folynak, így még 70 napunk van hátra. Változatlanul szilárdan akarjuk a békét és hiszünk is abban, hogy meg fog valósulni." Ez volt körülbelül a lényeg, s biztos, hogy így is lesz. A miniszterelnök, mikor vasárnap délután néhány órás késéssel elhagyta Torontót Washingtonba repült, ahol Cyrus Vance amerikai külügyminiszterrel tárgyalt. A hírek szerint ez nem sok eredményre vezetett. Ezúttal azonban a kompromusszumot nem is Izraelnek kell tennie. Nyilvánvaló, hogy ennek a tárgyalásnak a légkorét nem befolyásolta kedvezően egy Marokkóból származó hir. E szerint Szadat elnök szeptemberben Camp Dávidból hazautaztában, amikor Hasszán marokkói királlyal találkozott, azt mondta neki, hogy Carter elnök biztosította ót arról, hogy az amerikai vélemény szerint Jeruzsálem Cis-Jordániának egy része. E szerint Jeruzsálem egységét Amerika nem tekinti magától értetődőnek. Na mármost, ki tudja megállapítani, mi az igazság? Mit mondott Szadat és mit mondott Carter? Lehet, hogy Hasszán rosszul értelmezte Szadat szavait, lehet, hogy Szadat rosszl értelmezte Carter szavait, lehet, hogy Carter szerencsétlenül fejezte ki magát, az valószínűtlen, hogy ezt akarta volna mondani, mert ez Camp Dávid után túlságosan olcsó, túlságosan átlátszó trükk lenne. Mindennek tisztázása azonban nem az Izraeli kormány eladata. Carternek és Szadatíak kell egymás között ezt rendoerakni, minthogy a jelenlegi — ha nem is holtpontból —, de kuszáltságból, mindenképpen Szadatnak kell megteremtenie a kivezető utat. De vajon tényleg vannak ilyen súlyos nehézségek? E sorok írója általában is optimista természetű, s optimizmusában a Begin környezetében töltött 3 nap csak megerősítette. A közel-keleti francianégyes szabályaihoz hozzátartozik, hogy mindenki mást mond, mint amit csinál, mást csinál, mint amit mond. Ezt a békefolyamatot visszamondani esetleg lehet, visszacsinálni nem.Szadat táncát, még meg is lehet érteni. Valóban nem könnyű a helyzete. Egyrészt érdekében áll politikailag s gazdaságilag egyaránt a béke mielőbbi megvalósulása, másrészt néhány hetes időhúzás, esetén mindenképpen csillapszik az arab tengerben körülötte dühöngő vihar. Tehát nyugodtan elfogadhatjuk Begin higgadt érvelését: a kitűzött határidőig még mindig közel két hónap van hátra, s akkorra minden vihar ellenére alá is fogják írni a békeszerződést Egyiptom és Izrael között. Negyven évvel ezelőtt bokáig jártak a nácik az üvegcserepekben. Innen a tragikus pogrom neve. Mi történt 1938. november 9-én Németországban? # 1938 november 7-én reggel lövések dörrentek a hitleri Németország párisi nagykövetségén. Ernest von Rath követségi tanácsost érték a golyók, akit az operáció sem tudott megmenteni. A merénylet után azonnal őrizetbe vették a tettest: Herschel Grünspant, egy 17 éves, hannoveri születésű zsidó fiatalembert. A merénylet kiváló alkalmat szolgáltatott a náci rezsimnek arra, hogy megrendezze a békeidők legnagyobbszabású pogromját, amely a Kristályéjszaka néven került be a történelembe. Vészjósló csend A halálos merényletet követő másfél napban vihar előtti csend honolt a hitleri birodalomban. Von Rath életéért folyt a küzdelem, ezenkívül a hivatalos Németország a tervezett november 9-i ünnepségek előkészítésével volt elfoglalva. Az 1923. november 9-i, müncheni náci puccs évfordulójáról van szó, amelyet Hitler és a „régi gárda” évröl-évre tömegfelvonulásokkal, díszbeszédekkel, koszorúzásokkal ünnepelt. Ezt az ünnepség-tervet zavarta meg a párisi merénylet. Münchenben már minden kész volt; Hitler és kísérete megérkezett a bajor fővárosba. A barnainges pártlégiók már felvonulásra készen álltak, a város zászlódíszben várta a Vezér beszédét. Este 9 óra tájban érkezett a távirati jelentés, hogy Von Rath belehalt sérüléseibe. A programon azonnal változtattak. Nem Hitler, hanem Göbbels propagandaminiszter állt a müncheni dobogóra. Göbbels mintegy „kapásból" beszélt. Nem a náci mozgalom szokásos, önmagasztaló szólamait mondta el, hanem véresszájú úszítóbeszédet1 mondotta zsidók ellen a merénylet ürügyén. Minden bajnak a zsidók az okai A félmilliónyi német zsidóság helyzete az 1933-as náci hatalomátvétel, különöseji pedig az 1935-ös, hirhedt nürnbergi törvények életbelépése után egyre súlyosabbá vált, 1933 óta kb. 200 ezer német zsidónak engedélyezték az ország elhagyását, de úgy, hogy minden értéküket. tulajdonukat h§tra kellett hagyniok. A W ÉVE: A NÁCI KIRSTÁLYÉJSZAKA hátramaradók közül tízezreket zártak koncentrációs táborokba. A zsidókat ezekben az években teljesen kikapcsolták a német gazdasági, szellemi életből és hamarosan még a minimális életfeltételektől is megfosztották őket. Az 1938-as év újabb, súlyos megszigorításokat hozott a visszamaradt, 300 ezer zsidó számára. Áprilisban a náci állam javára le kellett mondaniok külföldön lévő tulajdonaikról. Augusztusban elrendelték, hogy a zsidó férfiak és nők a jövőben nem használhatják eredeti nevüket, hanem jellegzetesen „zsidó hangzású" nevet kell felvenniök. Októberben bevonták a zsidók útleveleit és egy J-betűvel (Jude) lepecsételték. A nácik számára kapóra jött a párisi merénylet. Újabb alkalmat adott arra, hogy élezzék az antiszemitizmus tüzét. „Spontán” népharag A közhittel szemben, az antiszemitizmus ekkor még nem mételyezte meg teljesen a német közvéleményt. Bár a nácik antiszemita propagandája egyre hatásosabbnak mutatkozott, igen sok német ekkoriban még elzárkózott, közönyös, vagy egyenesen ellenséges szemmel nézte a barnaingesek túlkapásait. Az emberségesebb németekben visszatetszést keltettek a zsidóság elleni embertelen intézkedések. Göbbels jól tudta mindezt. Ezen kívül tekintettel kellett lennie a világközvéleményre is, amely egyre ellenségesebb szemmel nézte a német belpolitikai fejleményeket és a nácik túlkapásait. Pogrom kell, — vélte a propaganda miniszter — de az „eseményeknek” meg kell adni a „spontanitás" látszatát. Ne a Párt, az SA és az SS hajtsa végre a pogromot, hanem legyen annak országos, széleskörű „népi" jellege. Hitler igent mondott. Azonnal utasitást küldtek Viktor Lutze-nek, az SA (a párthadsereg) „vezérkari főnökének": sietve szervezze meg a „spontán" felvonulásokat.. Égnek a zsinagógák Perceken belül országszerte szétküldték a telefonutasításokat a különböző SA szervezeteknek; az egész országban kezdjenek antiszemita tüntetéseket, amelyek tükrözzék a német nép „mérhetetlen felháborodását" a párisi merénylet miatt. Utasítás ment a rendőrségre is: semilyen eszközzel nem szabad akadályozni a népharag „spontán” megnyilatkozását. A döntés könnyű volt, végrehajtása már kevésbé. Ezekben az órákban — éjfél tájban — a német polgárok túlnyomó többsége az igazak álmát aludta és sejtelme sem volt arról, hogy lelkét a „spontán népharag" tüze fűti. De hamarosan mégiscsak tömegek lepték el a német városok utcáit, tereit. A riadóztatott SA és a párttagság „egy emberként" az utcákra tódult és tüntetni kezdett a zsidók ellen. A rendzavarást senki sem akadályozta, az eseményeket a rendőrség — a belügyminiszter utasítására — tétlenül nézte. Először csak a zsidó üzletek kirakatait zúzták be és az üzleteket kifosztotta a tömeg. Hajnal tájban behatoltak a zsinagógákba, a vallásos értékeket, könyveket, kiszórták az utcára, a zsinagógák feldúlásával azonban nem elégedtek meg. Tűzcsóvákkal, fáklyákkal felgyújtották őket. A tűzoltók hamarosan a helyszínre érkeztek, végre is a tűz terjed, azt oltani kell. Az északbajorországi Bambergben kitört zsinagógatűz körülményei tipikusan jellemezték a helyzetet. Tilos az oltás! A tűzoltók parancsnoka utasítást adott az embereinek a tűz elfojtására. A bambergi náci pártfőnök viszont határozottan megtiltotta azt. A legszigorúbban tilos a tüzet oltani! — mondotta az elképedt tűzoltóknak. A gyújtogatás, fosztogatás az egész éjszakán át országszerte folyt. Két nappal később, Heydrich birodalmi belügyminiszter hivatalos jelentést tett közzé a „spontán népharag" folytán előállt anyagi károkról. A jelentés szerint „mindössze" 10 millió márka kár keletkezett. Ez a szám teljesen hamis volt, a tényleges kár százmilliókra rúgott. Ráadásul, a biztosítóintézeteknek utasítást adtak, hogy az okozott kárt nem kell megtérítei, függetlenül attól, hogy a szétroncsolt, kirabolt zsidó üzletek nagy többsége biztosítva volt. A tényleges károkat sosem becsülték fel, rendelkezésre álló, nem teljes adatok szerint a Kristályéjszaka alkalmával az országban 191 zsinagógát gyújtottak fel, ezek közül 76, köztük a müncheni, berlini, darmstadti és sok más porig égett. November 9-re virradóra — és az azt követő két nap alatt, amíg a pusztítás folytatódott — SS hivatalos jelentés szerint is legalább 7600 zsidó üzletet, 29 zsidó áruházat és 171 zsidó lakóházat raboltak ki és gyújtottak fel. A halálos áldozatok száma ismeretlen. Egyes jelentések szerint, az első éjszaka legalább 65 zsidót öltek meg a civilruhás SA tagjai, akik utóbb, a felforgatás második napján már gyakran egyenruhában is mutatkoztak. A már említett Heydrich-jelentés „csupán" 36 áldozatot ismer be. »Fajgyalázás” A tömeges rablás, gyújtogatás, zsinagógák megszentségtelenítése mellett a barnaingesek nem riadtak vissza a nemi erőszaktól sem. Igen sok zsidó asszony és lány esett a nácik nemi dühének áldozatául. Az elaljasodott „speciális osztagok" a gyereklányokat sem kímélték. A látszat kedvéért utóbb néhány elállatiasodott nácit „felelősségre" vontak. Nem az erőszak megtorlása céljából, hiszen az áldozatok ..csak" zsidók voltak. A túlkapások miatt néhány náci felfüggesztett börtönbüntetést, illetve bírósági „figyelmeztetést” kapott Azért, mert megsértették a „fajgyalázásról" szóló nürnbergi törvényeket. Mindössze ennyi volt a hivatalos „megtorlás”. A zsidók nem úszták meg ilyen könnyen. Azért, mert egyik másik a személyét és tulajdonát védeni próbálta, a belügyminiszter rendeletére pár napon belül újabb 12.000 zsidót zártak koncentrációs táborba. Ezeknek 1939 februárjában megengedték, hogy — minden értékük hátrahagyása mellett — távozzanak Németországból. Hatszáz ekkor már halott volt közülük. Az igazsághoz tartozik, hogy a Kristályéjszaka atrocitásaiban a német lakosság közül csak igen kevesen vettek részt. A pogrom, vandalizmus elsősorban az SA és a párttagság műve volt, függetlenül attól, hogy a náci sajtó azt a német nép „spontán" felháborodásának tüntette fel. A Kristályéjszaka óriási felháborodást váltott ki a világközvéleményben és politikailag rendkívül sokat ártott a hitleri Németországnak. Fellebbentette a fátylat a náci rezsim valódi természetéről. Hitler azonban ekkor már nem sokat törődött a világ véleményével. Készen álltak a háborús tervek és hamarosan megszületett a döntés a ,’zsidókéndés végleges rendezésére". Hamarosan olyan szörnyű sors jutott a német és európai zsidóság osztályrészéül, amely elhomályosította a Kristályéjszaka atrocitásait, gyújtogatásait. Hitlerék hamarosan az egész világot felgyújtották. —HAVAS KORNÉL—
