Menora Egyenlőség, 1978. január-június (17. évfolyam, 689-713. szám)

1978-02-04 / 693. szám

»üf.August J.Molnár . P.O.Box lo34

Second dost o«l

Ne» Bruns»Ick.

U.S.A.

.. reoistrolion No. 1373. r.e» Jersey o-39o?-SZÁDAT CAMP DÁVIDDÁ ÉRKEZIK

Mivel múltheti számunk politikai összefoglalójában nem rémüldöztünk különösebben a tárgyalások megszakítása miatt — amit ideiglenesnek tartottunk — ezúttal nincs okunk a különös lerendezésre sem, mert való igaz ugyan, hogy — miként megírtuk — a tárgyalások már ezen a héten újra kezdődnek, de azért a megegyezés még messze van. Jó néhány szünet, jó néhány feszültség, jó néhány utolsó pillanatban érkező amerikai közvetítés lesz még addig, amig a közelkeleti megegyezés létrejön.

Mik tömören összefoglalva az elmúlt hét eseményei?

Szadat elnök ismét meglátogatja Cartert és hosszasan fog vele tárgyalni Camp Dávidban. Utána az egyiptomi elnök Nyugatnémetországba, Angliába, Franciaországba, Ausztriába — és ami e pillanatban a legfontosabbnak látszik — Marokkóba látogat és ezeknek az országoknak segítségét, közvetítését kéri a tárgyalásokhoz.

Ez idő alatt Begin látogat el Carterhez. Neki egy március végi utazása volt betervezve, de ezeket a sürgető okok miatl most előbbre hozták.

Közben Alfréd L. Atherton külügyi államtitkár Husszein királlyal tárgyalt Amanban. Atherton nem tartozik a State Department látványos csillagai közé, de küldetése fontos volt. Az Egyesült Államoknak rendkívül döntő, hogy Husszein királyt bevonja a tárgyalásokba és bár részleteket nem tudunk, úgy hírlik, hogy az amerikai, diplomata útja sikeres volt. Állítólag megtalálták azt a formulát, melynek segítségével Husszein

elküldheti megbízottait a jeruzsálemi politikai vegyesbizottsági ülésekre.

Végül, ha nem is a legfontosabb, de a leglátványosabb lépés. Az izraeli kormány vasárnapi minisztertanácsán úgy döntött, hogy folytatják a kairói félbeszakadt katonai vegyesbizottsági tárgyalásokat. Mint köztudott, ezeket Izráel szakította meg, válaszul arra, zsálemból külügyminiszteri küldöttségét.

Izráel most kezdeményezett s a válasz csak az lehet, hogy egy héten, tíz napon belül Kamel az egyiptomi külügyminiszter ismét Jeruzsálemben lesz.

Ezúttal azonban mindkét oldalról kevesebb lesz majd a hang zatos nyilatkozat és több a hasznot hajtó tárgyalás.

Bár el kell ismernünk, hogy Kamel volt eddig a legóvatosabb nyilatkozó az összes fél közül. Múlt héten — talán túlzottan tárgyilagosak kívántunk lenni — azt írtuk, hogy Begin nyilatkozatai voltak túlzottak. Érdekes módon az amerikai politika ezúttal másképp ítélte meg a helyzetet és inkább Szádátot hibáztatja a tárgyalások megszakadásáért. Az egyiptomi főnök most azért utazik Carterhez, hogy ott egy enyhe kis leckéztetést kapjon arról.

hogy az amerikaiak nem szeretik, ha partnereik váratlan meglepetések elé állítják őket.

Persze Beginhez is lesz egykét megrovó szó, főleg az új telepítések miatt, de a State Department szakértői különbséget tesznek a két államférfi helyzete és lehetősége között. Például tudják azt, hogy Szádát — ha őszintén akar békét — létrehozhatja ezt saját elhatározásából; nem tartozik felelősséggel senkinek. Ezzel szemben Begin demokratikus választás útján került hatalomra és nem tehet mást minthogy népe többségének álláspontját képviseli. Szinte hihetetlenül hangzik, de a közvéleménykutató intézetek jelentése ugyanazt igazolja amit az Izraelből hozzánk érkezett levelek, még a legbékésebb izráel i is azon a véleményen van, hogy annál több kompromisszumot, mint amit Begin már tett. nem lehet ajánlani. Vagyis: hiába “galamb" Begin, az izráeli közvélemény nagy része “sólyom".

Ezzel az adottsággal pedig a politika gyakorlóinak is számolnia kell. Ezzel nem azt mondjuk, hogy az amerikai külpolitika nem képes ráerőszakolni valamilyen megoldást az izráeli közvéleményre, hanem azt. hogy ez a harcos közhangulat még segít is némileg Beginnek a tárgyalások taktikai lépései során.

Egyébként sem Szádát. sem Begin Washingtoni tárgyalásainál ne várjuk. látványoS^eredményt. Amerikának ezúttal nincsenek új javaslatai, legföljebb új fogalmazásai vannak. De ezeknek a fogalmazásoknak fontosságáról szól Barkay Zeévnek alant következő cikke.

Husszein király szerencsés helyzetben van. Az Ö közreműködése nélkül nem lehet sikerre vinni a palesztiniai tárgyalásokat. Képünkön Atherton államtitkár igyekszik meggyőzni a királyt, hogy fogadja koronája alá a Jordán nyugati partját.

BARKAY ZEÉV.

R

Z/1 V

A

K U

R

A

L

M

A

Napjaink örvénylő eseményeit aligha lehetne jobban jellemezni, mint ha azt mondjuk: a szavak uralma. Szavak özöne sajtóban, rádióban, képernyőn: nyilatkozatok, ellennyilatkozatok, cáfolatok, kijelentések aprólékos elemzése, magyarázata — s a magyarázatok magyarázata különböző oldalról történő megvilágításban, sokszor ellentétes értelemmel; amikoris az ebben a kavargásban megszédült, olykor tájékozódást vesztett kisember riadtan fordul társához: Te érted? Én alig... Lesz ebből végül valami? És ha igen, valami ió?

Tulajdonképpen egyfajta — habár nem központilag irányított, nem ártó szándékú — agymosáson megyünk át. Sorsdöntőnek minősített fogalmak lépnek tudatunkba s ugyanakkor más, előzőleg ilyennek vélt fogalmak eltűnnek: konferenciák. bizottságok, városnevek: Jeruzsálem, Kairó, Izmailia — hol van már Genf, amely pedig egész két hónappal ezelőttig minden, a helyzetet érintő nyilatkozat, egyéb hasonló megnyilvánulás központjában állt, s az volt az érzésünk, hogy azon múlik a Közelkelet sorsa, vajon megnyitható lesz-e december végéig, vagy sem?

Nem nyílt meg — s nem omlott össze a Közelkelet. Igaz, megnyíltak más lehetőségek. De az eddigi tárgyalások és azok eredménytelensége ismét a szavak hatalmát bizonyitja. Min van a vita? Az „önkormányzat" és „önrendelkezés” (autonómia) közti különbségen: Izráel az ..önkormányzat" kifejezést akarta a napirendbe iktatni „az erec jiszráeli arabsággal" kapcsolatban — Egyiptom pedig az „önrendelkezési jog" meghatározást követelte „a Palesztinái arab népet" illetően.

A megváltó amerikai kompromisszum viszont „a Nyugati Partvidékkel (illetve, az izráeli verzió szerint, Judeával és Somronnal), valamint a gázai sávval kapcsolatos vitapontok megtárgyalásáról” beszél.

A sajtó beszámolt arról, hogy egy magasrangú amerikai diplomata, miután elsimult a válság, ezt mondta: „Ha az ember látja a végső megfogalmazást, elcsodálkozik: az ördögbe is. miért volt ez a nagy lárma?"

A valóság ugyanis az, hogy miközben a felek görcsösen ragaszkodtak a maguk kívánalmainak megfelelő jelentéstani meghatározásához, — végül olyan ködös megszövegezést fogadtak el, amely megint csak helyet hagy eltérő értelmezéseknek. Hiszen mindkét fél tudja, miről van szó, akár „Nyugati Partvidék", akár „Judea és Somron", akár „Palesztinái arab nép", akár pedig „erec-jiszráeli arabság" szerepel a napirenden, ám, a szavak szemantikai ereje csaknem kátyúba juttatta a megbeszéléseket.

A jelenség egyáltalában nem új; tulajdonképpen minden nemzetközi politikai megállapodás szerves része. Emlékezetes, milyen késhegyre menő harc folyt annakidején, 1967 novemberében, a híres 242. számú B.T. határozat megszövegezése körül. S amikor megszavazásra került, kiderült, hogy a francia szöveg „az elfoglalt területekről" való visszavonulásra szólítja fel Izraelt, ami úgy értelmezhető, hogy az összes területekről kell kivonulni a határozat értelmében;

míg az izráeli verzió és az eredeti angol megfogalmazás is, általánosságban, „elfoglalt területekről" (tehát nem minden területről való visszavonulást említ. Ilyen döntő lehet a határozott és határozatlan névelő, illetve a névelő-nélküliség közti különbség. Mindenesetre tény, hogy ez a kérdés azóta eldöntetlen maradt s alapvető jelentőségű vita tárgyát képezi Izráel és az arab országok között, amikoris mindkét fél a maga szemantikai értelmezése szerint fogja fel a problémát s ragaszkodik igazához.

Tulajdonképpen Szádát egész akciója, legalábbis mostanáig, csupán szavakban jutott kifejezésre. Igaz, a szavaknak egyáltalában nem lebecsülendő drámai effektust biztosított az a tény, hogy az egyiptomi államelnök nem a kairói parlamentben, hanem a jeruzsálemi Kneszetben hallatta azokat, s az sem mellékes, hogy a két ország miniszterei, más megbízottai, személyesen közük egymással álláspontjukat. Lényegében azonban mindez nem egyéb, mint „szó, szó, szó” — e fogalomnak a propaganda körébe tartozó felhasználása olyan légkör megteremtésére, melyben ,,Szádát békekezdeményezéséról”, őszinte békeszándékáról" beszélnek, anélkül azonban, hogy az egyiptomiak ezt — szavakon kívül — mással is alátámasztanák.

Számos objektív ok van annak feltételezésére, hogy Egyiptom is belátja a béke szükségességét, a maga értelmezésében persze, nem utolsósorban azért is, hogy már ne lássa Izraelt Szinájban. Szádát jeruzsálemi beszédében hatástkeltó szavakkal fordult az izráeli anyákhoz, gyászoló szülőkhöz a „soha többé háborút" emlékezetes jelszavával, ám amikor Izráel biztonságának megőrzéséről — a szináji települések és repülőterek sorsáról, a zsidó ország elpusztítását nemzeti küldetésnek tekintő palesztinai állam létesítéséről van szó, — gyakorlati álláspontja nem kifejezetten ezt a célt szolgálja...

,, Kölcsönös rugalmasság",

,,engedékenység", ,,a Palesztina iák legitim jogai" — ezek a szavak mintegy uralják a nemzetközi távközlési eszközök közelkeleti tudósításait, valódi tartalmuk azonban már kevésbé ismeretes a nemzetközi közönség széles rétegei számára: a ,,kölcsönös rugalmasság" keretében Izráel elismerte Egyiptom szuverenitását egész Szinájra — amikor azonban egyiptomi engedékenységre kerül sor, ők „a mi földünk szent" — választ adják. A ..palesztinaiak legitim jogai" kitétel immár klasszikus példájává vált a szüntelenül szajkózott, de mind e pillanatig tisztázatlan, nemzetközi politikai fogalmaknak. Senki sem tudja, valóban mit jelent: mást gondol a PLO, mást Libanon, mást Jordánia, mást Egyiptom, természetesen egész mást Izrael.

Úgy tűnik tehát, hogy a Közelkelet sorsáról folyó egész vita valójában szavak értelmezése körül zajlik. Hogy jót hoz-e,, vagy sem, ez attól függ, sikerül-e az összes érdekelt felek által elfogadott, egységes és világos tartalommal megtölteni e szavakat, melyeknek jelenleg más csengése van az arab, és megint más a zsidó fülek számára.

Csak legalább hülyének ne néznének

Hová lehet még elbújni, kérdezte egyik ismerősöm, aki 21 évvel ezelőtt, az atomháborútól való félelmében hagyta el Európát, és telepedett át Kanadába. Hová lehet elbújni, ha még itt. az Isten háta mögött. Kanada északnyugati területein is atomtámadásban van részünk?

A panasz, illetőleg az ilyen irányú megállapítás természetesen túlzás, hiszen szándékos atomtámadásról szó sem volt. de azért mégis van jelentősége, sőt mégiscsak elgondolkoztató és elszomorító, hogy a múlt hét folyamán tanúi lehettünk az első véletlen atomsugár támadásnak. Az történt ugyanis, hogy a Szovjetunió egy műbolygója műszaki, ill. kalkulációs hiba következtében visszatért a fold légkörébe, lezuhant, és valahol a Nagy Rabszolga tó-tól keletre Baker Lake-nél ért földet.

Pillanatnyilag 4000 műbolygó köröz földünk körül, s egy ilyen szerencsétlenség élőbb-utóbbi bekövetkezése elkerülhetetlen volt. A coloradói amerikai ürmegfigyelö központ már napokkal előbb figyelmeztette a szakembereket, és a nyugati világ kormányait, hogy valami baj van. és egy műbolygó lezuhanása várható. Arra senki sem tudott válaszolni, hogy milyen méretű lesz a becsapódás, és hogy lakott vagy lakatlan területen ér-e földet. A nagyközönséget azért nem értesítették, mert tudták, hogy amúgy is mindenki tehetetlen, a szerencsétlenséget, ha ez bekövetkezik, elkerülni nem lehet.

Nagyobb szerencsétlenseg ugyan ezúttal nem

történt, de mégis rá kell döbbennünk arra a szörnyű veszélyre, amit meggondolatlan, tudományosdi játékkal az emberiség önmagára szabadított. Jelenleg ugyanis csak 4000 mübolygót tartanak nyilván, de a század végére szinte állandó közlekedési irányításra lesz szükség a világűrben. Egy összeütközés, egy lezuhanás szinte elkerülhetetlen.

Az amerikai megfigyelő központ nem közölte szövetségeseivel azt az „apróságot", hogy a műbolygó atomtöltettel van ellátva, nem támadási célból, hanem azért, hogy az. elkövetkezendő 800 évre az lássa el energiával az űrállomás megfigyelő szerkezeteit. A szovjet tudósok ugyan figyelmeztettek a veszélyre, sőt a Szovjetúnió ezúttal még bizonyos együttműködésre is hajlandó volt. és mikor a lecsapódás helye már köztudottá vált. a kanadai kormány rendelkezésére bocsátotta a szükséges technikai adatok egy részét.

Innét tudjuk, hogyha a műbolygó a légtérbe

Ig.y látja a kanadai kormányt a karikaturista

való érkezés pillanatában teljesen elégett volna, úgy a sugárveszély jelentéktelen, hiszen ma már sok tonna rádióaktív uránium libeg a levegőben, ha viszont egyben csapódik le. úgy a félmázsa uránium, amelyik egy helyen fölszabadul, súlyos sugárveszélyt jelent.

Hogy tulajdonkeppen mi történt, azt teljes pontossággal még mindig nem tudjuk, és ez az. ami e sorok íróját legjobban fölháborítja. Mert ha az emberiség olyan halálos veszélybe sodorta önmagát ostobaságával, hogy a világvége bármelyik pillanatban bekövetkezhet, - ezt még csak valahogy le lehet nyelni. De az, hogy a halálos veszélyben lévő emberiséget a politikai vezetők hülyének nézik, és dajkamesékkel próbálják altatni és áltatni, ez már mégiscsak több a soknál.

A mübólygó lezuhanását többen látták. Két lovascsendór a feje fölött látta elhúzni a fényes, égő gömbű masinát, s jelentést is adott egy ismeretlen „repülő csészealj" (UFO) érkezéséről.

Aztán a kanadai kormány nyilatkozott és megcáfolta a szemtanukat. Nem láthattak semmit, így mondta az első hivatalos jelentés, mert semmiféle műbolygó nem zuhant le, hanem a légtérbe való érkezéskor porrá égett. Igaz, a mérőműszerek az északnyugati terület egy részén szokatlan mennyiségű nukleáris sugárzás jelenlétét mutatják. Ennek oka azonban - így a kormányjelentés - nem a lezuhanás, hanem az. hogy az összes vizsgálógép meghibásodott. Tehát aggódásomra nincsen ok, sugárveszély nincs.

Két napon át áltatták ezzel az embereket, aztán a harmadik napon amerikai-kanadai vegyesbizottság megtalálta a lezuhanás helyét, és az 5 méteres sugarú bombakrátert. Még azt is megállapítottak. hogy a nukleáris sugárzás a kornyéken olyan magas, hogy mindenkit, aki az előző két napban megközelítette ezt a vidéket, kórházba kell szállítani, és szigorú megfigyelés és elkülönítés alatt tartani.

A kornyék most le van zárva, de az első számítások szerint hónapokig tart. amig a sugárveszély eloszlik. Szóval csak kisméretű atomtámadasnak voltunk részesei. Nem kell megijedni, ez még nem az igazi.

Igaz. a sorok Írója mellékproblémával foglalkozik. amikor az egész úgy politikai részleteit feszegeti. De ugyan, mi egyebet tehetne? Világűrből jövő szándékos vagy szándéktalan atomtámadás elleni védekezés problémáját inkább a következő generációkra hagyjuk. Ezzel ugyanis mi megbirkózni nem tudunk. Hátha utódaink kitalálnak valamilyen csodát. De azt. hogy miért kell hazugságokat hallgatnunk az általunk megválasztott demokratikus kormány részéről, az teljesen érthetetlen. Erős a gyanúnk, hogy a jelenlegi kormány annyira a Szovjetúnióval való békés együttélés, és az attól való félelem jegyében él. hogy még egy véletlen atomveszélyt is hajlandó inkább letagadni, semhogy esetleg megbántsa a Kreml vezetőit. A kérdés: mennyire bízhatunk meg szándékuk okosságában - vajon nem tagadják-e le még önmaguk előtt is. hogy a Szovjetúnió felől egy ilyen atomtámadás szándékosan is érkezhet.

Akkor is előbbre fogják-e helyezni az ellenség érzékenységét, mint az állampolgárok időben való figyelmeztetését?

MEGHÍVÓ

A BNAI ZION Budapest Chapterja

ezúton értesíti tagjait és barátait, hogy Február 5-én d.u. 2 órakor az AMERICAN-ISRAEL FRIENDSHIP HOL'SE auditóriumában (139 East 39th St. N.Y.) előadást rendez, melyre ezúton hív mindenkit a vezetőség. ElőadórEGRI GYÖRGYa Menora Herzl-díjas főszerkesztője.

Az előadás címe: Egy zsidó újságíró naplójából.

Belépődíj $5.-, amiben a kávé és sütemény ára is benne van.