Menora Egyenlőség, 1977. július-december (16. évfolyam, 664-688. szám)
1977-09-10 / 673. szám
,tír.Aa?ust J .Molnár* P.O.Box lo34 K e a BfUns«ioít. N e w Jersey ü. S. A. o 39o3 Second clast mail registration No. 1373. RABBI DK. ZAGON ZOLTÁN B Ő S H A S A N A 1977 - 5738 A világ zsidóságának újévi fohásza ebben az esztendőben nemcsak a zsidóságért száll a Gondviselőhöz, hanem az egész emberiségért, az egyetemes emberért. Nem nemzetiségre, fajra, hitkíílönbözőségre gondolunk elsősorban, hanem az emberiség nagy családjára, mert hiszen ellenére a sokféle ellentéteknek, több tényező egyesít benníínket, mint amennyi elválaszt egymástól. A kulturális, történelmi, faji jellegzetességektől függetlenül, egy nagy igazság kell hogy egyesítsen bennünket, az, hogy egyazon Istennek vagyunk gyermekei. Az első pillanatban ez a félelmetes remény utópisztikusnak, megvalósíthatatlannak tűnik. A modern világ egész berendezése, válságai, feszültsége alapjában véve lehetetlenné teszi a prófétai vízió valóra válását: "Vajha az emberiség alkotna egy egész egységet, és teljesítené a Te akaratodat igaz, őszinte szívvel! ", legalább is így tűnik. Úgy tűnik, hogy szakadás és nem testvéries összefogás, az ellenségeskedés és nem egység uralkodik el az egész földtekén. Úgy tűnik, hogy sokkal több az elválasztó tényező, mint az egyesítő. Ennek ellenére az emberiség egyedüli reménye az egyetemes ember marad, az Isten képmására alkotott ember. Jezsajásés Micha próféta idejében ez csak egy fennkölt álom volt. De napjainkban, az Űrhajózás és a hangsebességnél gyorsabban utazó korban egy ellenállhatatlan szükségszerűség. Az Űrutazás és űrkutatás világában az egyedü- 1 válasz az egyetemes emberiség atommal történő elpusztításával szemben. A teljes összefogás, a testvériesség teljes kiszélesítése az egyetlen remény arra, hogy életben maradunk, az egyetlen remény arra, hogy elkerüljük a nukleáris háborút, az általános megsemmisülést, Önmagunk megsemmisítését. Igaz, ennek az ideálnak a megvalósítása messzetűnőnek látszik, de nekünk kell megtenni az első lépést, hogy ezt a fensőbbséges hitet elhintsük az emberiség között, mint az egyetlen lehetséges kibontakozást. Generációnk válsága alighanem a legsúlyosabb válság, amellyel valaha az emberiségnek szembe kellett néznie. Elérkezett az ideje annak, hogy válasszunk a jó és rossz között. Az idei sófár hangja felhívás kell hogy legyen a jóakaraté emberek felé, akik hisznek abban, hogy a jóság győzedelmeskedni fog a gonoszság fölött, az igazság az elnyomás, a béke a gyűlölet, a barátság az embertelenség fölött. Az egyetemes, egy, uralkodó Isten léte szükségszerűen maga után hozza az egyeter».us ember ’etét. S ha jók vagyunk egymáshoz, ha segítjük egymást, bármilyen jelentéktelennek is látszik amit végrehajtunk, egyetlen lépéssel közelebb jutottunk ahhoz, hogy a földön megteremtsük Isten országát. MI ÚJSÁG AZ IZRAELI BELPOLITIKÁBAN? BEGIN VISSZAÉRKEZET - DÁJÁN ÚTRAKÉSZEN akadékoskodó a természetünk" — mondotta Dáján. Az újságíró egy könnyedebb kérdést is feltett a hadügyminiszternek. A legutóbbi napokban Mose Dáján volt az izraeli belpolitikai élet legérdekesebb figurája. A külügyminiszter amerikai utazása előtt több héber napilap hasábjain nyilatkozott és nemcsak amerikai útjának előhangját mondta el, de számot adott arról is, hogy érzi magát Begin kormányában. Kitűnően. Hangsúlyozta, hogy BenGurlon óta nem volt az izráeli kormányok élén olyan autoritással rendelkező miniszterelnök mint Begin, akinek mindenhol óriási a tekintélye, ö személy szerint kitűnően tud dolgozni vele, habár nem egyforma a világlátásuk. "Az én dolgozószobámban ma sem Jabotinsky, a revizionista cionizmus vezérének — Begin tanítómesterének —képe függ, hanem Ben Gurioné. Begin hagyományhű ember, én nem vagyok az. De mégis kitűnően tudunk együtt dolgozni"— mondotta Dáján, majd küszöbön álló amerikai útjáról beszélt. CSODASZEREK NÉLKÜL Elmondotta, hogy nincsenek illúziói. A közelkeleti konfliktus megoldása nem képzelhető el csodaszerek alkalmazása által, de nagyszerű, hogy egyáltalán tárgyalunk, s nem a háborús készülődés foglalja le minden időnket. — Gondolja külügyminiszter úr, hogy New Yorkban vagy Washingtonban találkozik majd arab országok külügyminisztereivel ? — hangzott az egyik kérdés. " Ezt nem hiszem. Ott még nem tartunk. De a közvetett tárgyalások is nagyon hasznosak, mert mind jobban megismerjük egymás álláspontját. Az arab országok ma még nem akarják őszintén a békét. Egy arab ország kivételével." — Melyik ez az ország ? "Sajnos, nem árulhatom el. De Vance amerikai külügyminiszter közölte Beginnel és velem, hogy az egyik arab kormányfő kész a békekötésre. Tudomásul kell vennünk persze, hogy ez nem olyan egyszerű folyamat. MertelŐbbaz arab országoknak, pontosabban az arab kormányfőknek kell szót érteni egymással." — On most is derülátó ? "Az vagyok. Az idő a békének dolgozik, nem a háború javára. Ezt ma már tulajdonképpen az arabok is értik, s legfeljebb taktikai kardcsörtetésre kerül sor olykor a részükről. Gk is tudják, hogy a tárgyalóasztalnál és nem a harcmezőn kell legközelebb megütköznünk". A Dáján-interjú során az a kérdés is felmerült, hogy miért vállalta el a külügyi tárcát, holott ideológiailag nem tartozik a Likud táborához. 'Itt most jóval-többről van szó, mint Likud-tábor, vagy Máárách-tábor. Tudtam, hogy közeledik az arabokkal való tárgyalások korszaka és mivel van egy eredeti koncepcióm, szerettem volna belefolyni ezekbe a tárgyalásokba. Ha a Munkapárt soraiban maradok, — vagyis az ellenzékben —, legfeljebb a taccsvonalról figyelhettem volna, hogyan alakulnak ezek a tárgyalások. Úgy érzem hasznos szolgálatot tehetek Izraelnek a külügyminiszteri funkcióban. Ezért vállaltam el. A nemzet alapvető érdekeihez való hűség fontosabb szerintem bármilyen — egyébként tiszteletreméltó párthűségnél". Ezután Dáján kifejtette hogy milyen tervet akar képviselni a most kezdődő — előbb washingtoni, később reméljük genfi — tárgyalásokon. Tervének lényege, hogy a közelkeleti népek — arabok és zsidók —felismerik, békében jobb élni, mint háborúban. Ennek megfelelően megkezdik a békés együttélés intézményeinek kiépítését. De mivel a békéhez hozzá kell szokni, egyelőre tudomásul veszik a közelkeleti népek, hogy valamennyien jól védhető határokról gondoskodnak a maguk számára. — És a Palesztina! Felszabadító Front ? A göcsörtös problémát képező PLO ? NEM ISMERJÜK EL ŐKET " Az előbbi megfogalmazásomból kiolvasható. Én azt mondtam, a közelkeleti arab népek felismerik a béke előnyeit a háborúéval szemben. Nos, a Palesztina! Felszabadító Front még nem ismerte fel. Ezért arra törekszik hogy megsemmisítse Izraelt. Mi nem járulunk hozzá. Ez csak világos. Ezért nem ismerjük el őket. Ezért nem ülünk le velük tárgyalni. Nem azért, mert — Köztudomású, hogy Begin él-hal a formaságokért, ön pedig semmibe veszi az ilyen kötelmeket. Hogyan tudnak meglenni egymással ? "Nagyon egyszerű. Igaz, hogy Begin szereti a formalitásokat, de addig nincs baj, amíg tőlem nem követeli ugyanezt. G a legforróbb nyáron is nyakkendőben jelenik meg a nyilvánosság előtt. Én télen is kihajtott nyakú ingben szeretek szerepelni. Nyáron meg olyan könnyedséggel járok, hogy a rövidujju ingemet nem is tűröm be a nadrágba, hanem kívül viselem. Ezért még soha nem szólt nekem Begin. így vagyunk egymással. Tiszteljük, de nem egyforma a világlátásunk". A BUKARESTI TÁRGYALÁSOK Begin egyébként ezekben a napokban szintén csomagolt. Ezúttal Kelet-Európába készült. Románia miniszterelnöke hivta meg. Hogy pontosabbak legyünk, eredetileg még R a b i n miniszterelnök kapta a meghívást, amelyet most utódja abszolvált. A héber sajtó hasábjai tele voltak találgatásokkal Begin bukaresti útja előtt. Miért megy a kormányfő a román fővárosba ? A válasz természetesen többirányú volt. Mindenekelőtt tudnivaló, hogy amikor tíz év előtt — a hatnapos háború után — a Szovjetunió és a népi demokráciák megszakították Izráellel a diplomáciai kapcso-Folytatás a 4. oldalon.... RHODESIÁBAN SEM MINDENKI FASISZTA Szerencsétlen angolszász elképzelés Rhodesia jövőjéről. Vajon mi lett Tóth Árpival? Tóth Árpáddal utoljára 1957 tavaszán voltam együtt egy Bécs környéki menekülttá(borban, de ismeretségünk korábbi keletű. Már a 940-es évek elején együtt ábrándoztunk egy emberibb és szabadabb jövőről pesti szociáldemokrata pártszervezetekben, s már akkor feltűnt nekem, hogy Tóth Árpád (hasonlítva nagynevű költő elődjéhez) mindenféle gyakorlati munkára alkalmatlan ember; az egyetlen amihez ért, az álmodozó humanizmus. Ismeretségünk későbbi szakaszában, amikor a szociáldemokrácia már uralkodó eszmének számított rövid ideig Magyarországon, "Toci" ugyancsak bezárkózott elefántcsont-tornyába,"messze elkerülve a tömegeket". Ha jól emlékszem néhány emberből álló csoportnak tartott előadást a marxizmus közgazdasági elméletéről, hogyaszongya: minél magasabb a tőke szerves összetétele, annál alacsonyabb a profit-ráta és így tovább. Vagyis Tociból minden olyan tulajdonság hiányzott, amelynek alapján fasiszta alapbeállftottságúnak, vagy ilyen ideológiájának lehetett volna mondani. Igaz, 57-ben más tulajdonságait is megismertem. Már november első napjaiban elhagyta Magyarországot. Ezt a békés természetű embert is elkapta a forradalmi láz és aktívan harcolt a bevonuló Olvasom amerikai és angol diplomaták nyilatkozatait arról: miért szükséges kívülről erőszakolni rá valamilyen béke-diktátumot és a fekete többség uralmának megvalósítását Rhodesiára. Állítólag azért, mert a délafrikai fehérek fajvédők és fasiszták, tehát nem érdemesek arra, hogy érdekeiket ( alig több mint negyedmillió) figyelembe vegyék. Ezért Dávid Owen angol külügyminiszter és Andrew Young, az Egyesült Államok ENSz főmegbizottjának közös javaslata alapján a rhodesiai fehér védelmi erőt meg kell szüntetni, mindenkire ki kell terjeszteni a választójogot és a hatalmat annak a fekete csoportnak kell átadni, akit az úgynevezett front-országok, tehát a Rhodesiával határos Államok kormányai, illetőleg (kiskirályai elismernek. Igaz lugyan, hogy ezek a szomszéd országok a legszélsőségesebb terrorista csoportokat, a Szovjetunió által támogatott kommunista szervezeteket ismerik el, dehát napjaink angolszász politikája az, hogy " népbarátságban" túl kell tenni a hivatásos népbarátokon, a négerek szeretetében túl kell tenni a négereken és a Szovjetunió vitorlájából azzal lehet kifogni a szelet, ha a terrorista csürhének több rablási lehetőséget engedélyeznek, mint amennyit a Szovjet engedne. Szeretném bejelenteni az angolszász politikusoknak, hogy Toci nem fasiszta. Biztos vagyok benne, hogy nem tesz különbséget bőrszíne alapján az emberek között és szovjet tankok ellen. Úgy : mondják, a Széna-téri csajától meg sem állt Bécsig, \ hanem aztán — dacolva a veszélyekkel, még háromszor visszatért Magyarországra. Minden alkalommal barátok családtagjait hozta át a határon, olyanokét, akik nem vállalták a hazatérés kockázatát. Toci nem csodálkozott hogy őt kérik fel az emberesempész-utak lebonyolítására, a dolgot természetesnek találta. Olyan ember volt, aki a másokon való segítést magától értetődőnek tekintette, a humanizmus a vérében volt. Mielőtt Kanadába indultam volna az utolsó éjszakán megkérdeztem Tóth Árpádot: Te hová készülsz ? Rhodesiába, — válaszolta csendesen. Elképedve bámultunk rá mindannyian és Toci elmagyarázta, hogy Rhodesia angol koronagyarmat, amely kiesik a világ forgalmából, békés, kevés fehér és sok fekete lakja, s ezért a fehér embereket nagyon becsülik, viszont a feketéknek is aránylag magas az életnívójuk. Jól emlékszem Toci utolsó érvére: "Ha csak annyit fogok keresni mint egy jobban fizetett fekete, én már azzal is nagyon elégedett leszek. A koplalást már megszoktam amúgyis otthon. Legalább olyan emberek között leszek, akikkel jól meg lehet férni." Vajon mi lett Tóth Árpáddal ? ** lan SmiKh ma is hajlandó esetleg átszökni a mozambiki*határon, hogy egy részére ismeretlen embernek mondjuk orvosi segítséget vigyen. És rajta kívül bizonyára számtalan ilyen van még, hiszen nincs olyan, hogy egy nép fasiszta vagy kommunista, jó vagy rossz, bátor vagy gyáva. A nép az számtalan egyedből áll, az emberi skála legszélesebb csíkját foglalva el. Tehát egyszerűen nem tudom elhinni, hogy a rhodesiai fehérek fasiszták. És ezt látszik bizonyítani az országban múlt héten lezajlott választások eredménye is, amelynek során Smith, az eddigi miniszterelnök elsöprő győzelmet aratott, megszerezve mind az ötven fehér mandátumot. Ezzel biztosította magának a kétharmad szavazattöbbséget, amely szükséges az alkotmány-mó dosításhoz. Smith azért akarja módosítani az alkotmányt, mert át akarja adni a hatalmat a feketéknek. ö ugyanis a fehér fajvédők azon csoportjához tartozik, amelyik ma már belátta, hogy nem lehet az ügyeket ilymódon vinni tovább, mert ez előbb-utóbb katasztrófához vezet. A másik fehér párt, amely a végsőkig való ellenállás és harc híve, elvérzett a választásokon. Úgy látszik a rhodesiai fehérek többsége nem meghalni akar hősiesen, hanem szeretne békében élni, még akkor is, ha a politikai hatalmat meg kell osztani a feketékkel. Sithole A dolog nem ilyen egyszerű. A rhodesiai feketék többségének véleményét két mérsékelt néger politikus képviseli, mindketten protestáns papok, Muzorewa és Sithole. Mindketten helyeslik Smith miniszterelnök elképzelését. Ez nem is csoda, végül is Smith azt mondja, hogy fokozatosan át akarja adni a hatalmat a négereknek és a két pap fokozatosan át akarja venni. ők tehát egyetértenek. De Muzorewa és Sithole mégsem meri támogatni a Smith féle elképzelést, mert fél attól, hogy ha együttműködnek a feketék érdekében a fehérekkel, ak<or a környező államok vezetői és a Rhodésián kívül élő rhodesiai terroristák vezetői JoshuaNkomo és Mugabe árulóknak minősítik és esetleg le is gyilkoltatják őket. Nkomo és Mugabe ugyanis hallani sem akarnak semmiféle megegyezésről, ők a végsőkig való ellenállás és harc hívei. Smithnek azt a tervét, hogyelőbb-utóbb kiírják az általános mindenkire kiterjedő választásokat, nem 'ogadják el. ők ugyanis csak olyan megoldást kívánnak, amely a hatalmat szavazás nélkül adja át nekik. A helyzet kissé komnlikált. Smith és a papok különböző érdekeket képviselnek ugyan, de megegyeznek abban, hogy közös érdek a vérontás elkerülése. E sorok írója, aki a rhodesiai politikának nem alapos ismerője, a Tóth Árpád párt tagja, és a Toci-féle megoldásra szavaz. Viszont a rhodesiai f:hér ellenzék, amely nem hajlandó átadni a hatalmat a feketéknek, hanem inkább az utolsó emberig harcolni akar, és a fekete terrorista csoportok, amelyek nem hajlandók átvenni a fehérektől a hatalmat, hanem az utolsó emberig harcolni akarnak, ezek úgy látszik szintén egyetértenek az alapvető kérdésben. Kár lenne elvenni tőlük ezt az örömet és jó lenne kijelölni nekik egy helyet ahol kedvükre gyilkolhatják egymást. Különbséget bőrszínük alapján nem ’átunk közöttük, mint ahogy nem látunk politikai felfogásban, emberi morálban sem. A demokrácia nevében megvan a legszentebb joguk, hogy az utolsó emberig legyilkolják egymást. De legalább Tóth Árpádot hagynák békében.
