Menora Egyenlőség, 1977. július-december (16. évfolyam, 664-688. szám)

1977-08-27 / 671. szám

AZ ÉSZAKAMERIKAI MAGYAR ZSIDÓSÁG LAPJA

Vol. 16. 671. Ara: ■ AUG. 27.1977

40 cent

MIÉRT BÜNTETIK A LOPÁST, HA EGYSZER JUTALMAZZÁK?

Nemrégiben cikket írtam a a newyorki áramszünettel kapcsolatban, amelyben arról értekeztem, hogy társadalmunk erkölcsi lezüllését nem lehet az általános szegénységre való hivatkozással magyarázni. Ha megpróbálom írásomat be skatulyázni, úgy azt kell mondanom: konzervatív beállítottságú cikk volt. Feltűnően sok reakciót kaptam rá, a telefonálók, levélírók többségükben helyeselték hangvételemet. Mondanom sem kell, hogy ez jólesett. A közíró azért hozza nyilvánosságra gondolatait, mert befolyásolni kívánja a társadalom véleményét és szerencsétlen olyankor, ha gondolatai, érvei nem kavarnak valami szellőt, nem rezegtetnek hullámokat. Helyeslésnek és ellenvéleménynek tehát egyaránt örül; de nem egyforma mértékben. Az igazi az, amikor helyeselnek. Ugyan ki nem ért egyet azzal aki egyetért vele?

Tehát köszönöm a helyeslő megnyilvánulásokat, de lehet, hogy most mégis csalódást

Van-e még értelme társadalmunkban a vagyon ellen elkövetett bűncselekmények büntetésének különösen olyan esetben, ha azt békés módszerekkel követték el? Kérem ne tessék felszisszenni. Nem feledkeztem meg a tízparancsolat szabályairól és tudom, hogy a “ne lopj” és a “ne kívánd meg” olyan erkölcsi szabályok, amelyek nélkül az emberiség az elmúlt korokban nem maradhatott volna fenn. Nem is a dolog erkölcsi részéről akarok írni, hanem kizárólag a jog (hogy még pontosabban határozzam meg) a jogszolgálati gazdaságosság alapján. És ha ebből a szemszögből nézzük a dolgot úgy vélem, egyre inkább képtelenség, hogy börtönbe rakjuk azokat az embereket, akik vétenek a magánvagyon, vagy a közvagyon ellen.

A törvények kialakulása nagyon is összefügg a társadalom gazdasági helyzetével. Nem olyan mereven mint ahogy ezt a marxizmus fekteti le (hogy tudniillik minden

fogok okozni a velem egyetértőknek. Az elmúlt hetek alatt ugyanis sokat gondolkoztam e témával kapcsolatban és jó néhány kételyem merült fel, amit az alábbiakban szeretnék megosztani olvasóimmal. Gyorsan előrebocsátom, nem véleményről van szó. Ott még nem tartok, hogy kialakult lenne álláspontom. Csak egyszerűen szeretném ezeket a kételyeket is megosztani olvasóimmal s kiváncsi vagyok, vajon akkor is ennyi helyesléssel találkozom-e ha a múltkori, illetőleg ahhoz hasonló problémakört az ellenkező — ezúttal liberális — oldalról igyekszem megközelíteni. Ez a politikai liberalizmus jelszó értelmében ugyan már régen nem sajátom, de annyi még megmaradt belőle, hogy minden felmerülő érvet és ellenérvet a legnagyobb türelemmel hallgatok és gondolok végig — még akkor is, ha az a sajátom.

Ezek után a tétel amiről elmélkedni akarok.

felépítmény a gazdasági alépítményen alapul), hanem úgy, hogy az anyagelvűség és az erkölcsi normák között bizonyos kölcsönhatás van, amik egymást befolyásolják. Minél szegényebb egy embercsoport, minél nehezebben jutnak hozzá szabályos körülmények között a szükséges javakhoz, annál szigorúbban szabályozzák a törvények a szerzés módját. Az amerikai vadnyugaton például kevesebb mint egy évszázaddal ezelőtt a ló-lópás még halállal büntetendő cselekmény volt, míg ma e törvény alkalmazására azért nincs szükség, mert egyszerűen nem tudunk elképzelni olyan épelméjű embert, aki lovat akarna lopni. És vajon nem ebbe az irányba haladunk-e az egyéb társadalmi javakkal is?

Az úgynevezett fejlett ipari társadalmakban (tehát e pillanatban kikapcsolom a nyomorgó afrikai, ázsiai, délamerikai országokat) a bőség lassan eléri már maximális fokát. Egy kis túlzással azt

mondhatnánk, hogy az iparosított országok a kommunista államok kivételével elérkeztek a kommunizmus állapotába. Azt értem ezalatt, hogy az úgynevezett jóléti országokban senkitől nem kívánják meg többé komolyan a termelésben való részvételt, s aki nem akar dolgozni, az egyszerűen jelentkezik valamelyik népjóléti szervnél. Az állam mindenképpen meg fogja találni a módját, hogy munkanélküli segély., szociális segély., időelőtti nyugdíj, családi pótlék, élelmiszer-jegy — és ki tudná az összes módozatokat felsorolni — formájában mentesítse őt a munka kötelezettsége alól. Legfeljebb arról lehet szó, hogy a jóléti állam juttatásai nem okvetlenül érik el azt a kereseti szintet amihez produktív munkával lehet hozzájutni — de még ez sem biztos. És ha nem az eseményekre, hanem a jelenség irányára figyelünk, fel kell tételeznünk: az állam rövidesen azokat fogja jutalmazni, akik hajlandók munka nélkül élni, és nem nehezítik meg e társadalmi elosztás folyamatát további fölösleges produktumok előállításával. Társadalmunk ugyanis “elhájasodott”. Kevésbé veszélyes számára, ha koplalja a termelést, mintha túlzabálja. Az útkereső, lázongó fiatalok, akik hajlandók lemondani azokról a luxuscikkekről amiket szülei, nagyszülei még az áhított maximumnak, de ugyanakkor elérhetetlen csodának tekintettek, és cserébe a kellemes köldöknéző életmódot választják, talán nem is ostobák, és nem is elrugaszkodottak, csak egyszerűen az új gazdasági helyzetre rezonálnak. Ezeknek a fiataloknak például alig-alig jut eszükbe lopni, vagy ha mégis megteszik, akkor a lopás értéke nevetséges. Mint ahogy ma már nem lopnak lovat, úgy ezek a fiatalok nem lopnak aranyórát és nercbundát. Sőt, talán a lopás tényét sem realizálják magukban. Mi a különbség — gondolhatják — ha fizetés nélkül viszik el a gyümölcsöt, vagy ha elmennek

a “hatósághoz” Ahol különösebb kérdezősködés nélkül kiadják nekik azt a pénzt, amivel a gyümölcsöt megvásárolhatják.

Ki tudja mi erkSIcsSs?

A lopás erkölcsi fogalma tehát megváltozott. Bár itt valami ellentmondást vélek fölfedezni gondolatmenetemben (mint mondottam,.nem ítész véleményt közlök, hanem mialatt e cikket írom, alakítgatom magamban az érveket, ellenérveket) és kövessen az, aki képes rá. Néhány évvel ezelőtt egy nyomorgó arab országban elképedve bámultam egy gyermekmunkán alapuló üzemet, ahol 6-7 éves gyermekek napi 10-12 órán keresztül szőtték a szőnyeget. Társaságban vitatkoztunk e Jelenségen. Akkor kamaszkorban lévő fiam, akitől inkább forradalmi véleményt lehetett volna elvárni, azt állította, hogy éz a gyermekmunka nem teljesen rossz. Ha nem abban a gyárban dolgoznának, többi hasonló korú társaikhoz hasonlóan, az utcán lopva szereznék meg a pénzt. Az idősebb, konzervatív doktor viszont azon a véleményen volt, hogy a fiatalkorúak topása sokkal erkölcsösebb társadalmi jelenség, mint a gyermekmunka. Tehát menjenek a 6 évesek és lopjanak, ha éhesek. Máig sem tudok pontos határvonalat húzni a két vélemény között és valamelyiknek feltétlenül igazat kell adni. És a konfúzió csak növekszik bennem e sorok írásakor.

De térjünk vissza a kiindulópontra. Egész jóléti rendszerünk azon alapszik, hogy az emberek részére fölöslegessé tegyük a tízparancsolat! dogmák megsértését. Ne lopj, inkább kérdd el az államtól, s úgyis megkapod. Ne kívánd meg felebarátodét, rövidesen neked is meglesz, csak tudjad aztán, hogy mit kezdesz vele. Jogszolgáltatásunk viszont mintha elmaradt volna a társadalom ilyetén fejlődése mögött. Helyes-e ez? Nem tudom.

Hiszen világos, hogy itt nem erkölcsi kategóriáról van szó.

folytatás a Z oldalon

Kérem szíveskedjenek elfogadni...

KÖZELEDNEK NAGY ÜNNEPEINK

KÜLDJE ÚJÉVI JÓKÍVÁNSÁGAIT A

MENORH utján

Ne kockáztassa, hogy egyes levelei elvesznek a postán, ne vesztegesse idejét címzéssel, vásárlással.

EGYETLEN TELEFONNAL MEGOLDJA A PROBLÉMÁT

Adja fel újévi üdvözletét telefonon a központi, vagy valamelyik helyi szeikesztöségünkben

Virdgcsokros látogatók érkeznek Anneliese lakására.

Egy SS tiszt szabadon

Herbert Kapler, a 70 éves volt SS-ezredes, a rákpusztulás utolsó stádiumában van. Súlya alig több mint 40 kiló, fájdalmak gyötrik s a fájdalomcsillapító kábító hatása alatt nyilván Ő maga sem tudja már fölmérni, milyen vihart kevert a világban 30 évvel bebörtönzése, 33 évvel az általa elkövetett tömeggyilkosságok után.

Kaplert a római bíróság 1948 nyarán életfogytiglani fogságra ítélte. Az általa elkövetett bűnhöz aránylag enyhe büntetés volt. Az SS ezredes ugyanis fénykorában, 1944 márciusában 335 olaszt (zsidókat és keresztényeket egyaránt) mészárolt és mészároltatok le, hogy ezzel bosszút álljon egy olasz partizántevékenységért, amelyik 32 SS katona életébe került.

ANNELIESE KAPPLER HERBERT KAPPLER

Azóta Kapler egy római börtön lakója s életében az utolsó évtizedekben legfeljebb ha egy érdekes dolog történt, az, hogy 1972- ben megnősült. Egy ilyen házasságot megmagyarázni talán nehéz, de könnyű véleményt, képet alkotni a feleségről, Anneliese Kaplerről. Kaplerné orvos és 1972-ben elvált aszszony volt. Herbert Kaplerről nem tudott mást, mint hogy tömeggyilkosságért börtönben ülő SS ezredes. Ez a tény önmagában elég volt ahhoz, hogy meglátogassa börtönében, megszerettesse magát és feleségül vétesse.

Azóta Anneliese hűséges ápolója volt a fogoly férjnek s mióta Herbert Kapler átkerült a börtön kórházába, szabadon közlekedhetett ki és be. A múlt hét egyik estéjén aztán a sorvadó testet egy bőröndbe rakta s a bőröndöt megmarkolva kisétált a kórházból. Itt már várták bűntársai (állítólag férjének régi bajtársai), akiknek segítségével sikerült a beteg foglyot néhány óra alatt átcsempészni a német határon s ezzel biztonságba helyezni. Bármilyen furcsa ugyanis, de az európai közösséghez tartozó két ország között nem áll fenn kölcsönös kiadási egyezmény. Az olasz kormány ugyan fordult ilyen irányú kéréssel német kollégáihoz, de Helmut Schmidt kancellár a kérést elutasította. A német közhangulat ugyanis a “már eleget szenvedett” Kapler oldalán nyilvánult meg.

A közhangulat ilyetén megnyilvánulása sokkal fontosabb a figyelő számára, mint maga az esemény. Bármilyen érdekes is a módozat amivel a szöktetési akciót végrehajtották — a jónövésű, markos Anneliese Kapler, akivel nem szerettünk volna 1944-ben találkozni — a csaléteknek használt bérelt autó, az európai határokon való átszökés és egyéb kalandregény-kellékek; nem ez a dolog lényege. Kaplernak állítólag napjai vannak csak hátra s azzal, hogy börtönéből megszöktették nem kapta meg a szabadságot. Legföljebb kórházi ágyát egy magánlakás ágyával cseréli föl s még az is lehet, hogy rosszabb körülmények közé kerül, hiszen egy német kisváros magánházában talán még az orvosfeleség sem tud olyan ellátást biztosítani neki, mint amilyet a kórházban megkap.

Nem. Itt a lényeg a tömeghangulatban rejlik. Olaszországban nagy a felzúdulás és nem csupán zsidó körökben. Az egyszerű olasz ember még ma sem hajlandó megbocsájtani a németek okozta szörnyűségeket s valószínűleg ez az oka, hogy a jelentős erejű olasz szélsőbaloldallal szemben egy hangoskodó, de számban igen kicsi szélsőjobb áll csupán. Az olaszok, élükön Andreotti miniszterelnökkel, egyszerűen azt akarják, hogy az életfogytiglani büntetés életfogytiglan tartson és hogy a háborús bűnökre ne legyen megbocsátás.

Azt hisszük, igazuk van. Kapler ma olyan nyomorúságos állapotban van, hogy már gyűlölni sem érdemes, s az utálkozás önmagában nem indokolja a fogvatartást, de további börtönben tartását igenis éppen az indokolja ( mint ahogy például Hess-ét is) , hogy a világban rengetegen vannak, akik szerint: már eleget szenvedett.

Anneliese Kepler németországi Soltau-i otthonában egymás kezébe adják a kilincset a virágcsokorral érkezett látogatók s ugyanakkor a zsinagógák falán ismét megjelennek a horogkeresztek. A német antiszemitizmus ismét fellobbant s kiderült, csak a legkisebb alkalom kellene hozzá, s a németek újra ott folytatnák, ahol 1945-ben abba kellett hagyniok szegényeknek.

Willy Brandt, a volt kancellár, aki még mindig a szociáldemokrata párt elnöke, emlékirattal fordult saját pártjához, fölhíva a figyelmet a különböző náci-csoportok elszaporodására és arra a tényre, hogy a kormány mitsem tesz ezeknek megfékezésére. Schmidt kancellár azonban alaptalannak minősítette elődje aggodalmait. Nem valószínű, hogy Schmldtnek lenne igaza, hiszen, mint a Stern magazin kimutatta, az utolsó félévben 60 SS-találkozó zajlott le Németországban. Vagyis minden hétre esik kettő-három. Ezeken nyiltan viselik a náci-egyenruhákat, jelvényeket, feszes karral tisztelegnek Hitler képe előtt s a vezér szelleme szerintük változatlanul él. A legszomorúbb az, hogy valóban él. Mert ha bennük él, akkor él, ezt csak ők dönthetik el magukban.

Tehát 32 évvel a náci fenevad megsemmisítése után a fasizmus hidrája még mindig felüti fejét. Nem csupán magánlakásokban, vagy kocsmai sörözőhelyeken húzódik meg, de aktívan létezik nemcsak Németországban és Ausztriában, de még Angliában is, ahol éppen ezekben a napokban söpör végig egy fasiszta-nacionalista hullám, mely ugyan elsősorban színesek ellen irányul, de " ha már benne vagyunk alapon" hordoz magában egy kis antiszemitizmust is. Úgy látszik a fasizmust sem lehet törvényekkel kiiktatni, legalábbis mindaddig nem, amíg a primitív emberek agyából nem tudják azt kiégetni.

Az, hogy Herbert Kapler hol rúgja az utolspt, teljesen mindegy. Az, hogy Herbert Kapler szabadlábon való halála ezreket és ezreket érint és foglalkoztat, veszedelmes jelenség, amely előtt nem lehet a szemet behunyni.