Menora Egyenlőség, 1977. július-december (16. évfolyam, 664-688. szám)

1977-07-23 / 667. szám

MEN D ETJ

August J.Molnar

P.O.Sox 1o34

New Brunswick, New Jersey o39o3

U.S.A. _____________

Second clots moil registration No. 1373.

AZ (SZAKAMERIKAI MA6YAR ZSIDÓSÁG LAPJA

Vol. 16. 667.

Ara: . 40 cent

JULY 23. 1977.

LÁTOMÁS A SÖTÉTBEN

A kép alsó balsarkában látható transformátorba csapott be először a villám.

Mennyi mindent lehet meglátni egy villám fényénél... Az a villám, mely múlt szerdán este 8.37-kor belecsapott az egyik észak-west- chesteri erőműtelepbe, többet fedett fel New York város betegségeiből és hibáiból, mint amennyit egy hónapig tartó “napfényes vizsgálat” képes lett volna föltárni. Kiderült belőle, hogy a város, amit nem ok nélkül tekintenek a világ közepének,! olyan ingatag alapokon áll, j olyan védtelen természeti csapások, technikai csapások és erkölcsi csapásokkal szemben egyaránt, mint még soha nagy emberközösség a történelem folyamán.

Alig tizenkét éve, hogy a “nagy áramszünet” megbénította az északamerikai kontinens keleti oldalát, s közel 45 millió ember maradt áram nélkül, többen napokig. Akkor elektromos technikai szakemberek, közgazdászok és politikusok egyaránt kijelentették: a körülmények egészen, ritka összejátszásáról van szó. Néhány hibalehetőséget ki kell küszöbölni, de ehhez hasonló áramhiány valószínűleg évezredekig nem fordul ismét elő.

Nem kellett hozzá évezred. Tizenkét év után: előfordult. Az áramzavar maga ugyan kisebb volt, mint 1965-ben, — ezúttal csak tízmillió ember került be a sodrásba, s az egész nem tartott tovább 24 óránál. Szociális, erkölcsi kárai azonban sokkal súlyosabbak voltak, mint a megelőzőnek.

S mivel a történtek után nincs okunk hinni a Consolidated Edison szakembereinek, fel kell tételezzük: elő fog ez fordulni máskor is.

Sőt, minél nagyobb az emberi társadalom áramfogyasztása, minél jobban ránk fekszik az elektromos áram, annál gyakrabban fordul majd elő. Nem kell ehhez felső matematika. 12 évvel ezelőtt példátlan eset történt. Indukciós hiba következtében viszszafelé indult meg az áram a vezetékekben, rövidzárlatot okozva egy fél kontinensen. Most az “isten csapása” érkezett el, a mennykő csapott egy generátorba és, hogy hogyan okozta ez azt a láncreakciót, hogy a következő percekig még hat másik! transzformátor is tönkrement, — nos, ezt csak a szakemberek tudhatják, érthetik meg. De az biztos, hogy minél több áramot termelünk és fogyasztunk, annál több lesz a hibalehetőség, s ennek természetes következményeként, annál több lesz a hiba.

Milyen naivak voltak tudósaink még vagy 50 évvel ezelőtt Is. Azt hittek, igájukba

foghatják a termeszetet, urra lehetnek fölötte. A természet azonban visszaüt, s mennél jobban kiszolgál bennünket, annál inkább kiszolgáltatottjai vagyunk. Talán még a newyorki átlagpolgár sem tudta e rövid idő alatt teljes egészében felfogni, mit jelent elektromosság nélkül élni az irdatlan nagyvárosban. Igaz, akiket egy liftben vagy egy agyonzsúfolt subway-kocsiban ért a természeti csapás okozta technikai csapás, kapott egy kis ízelítőt. Akik otthon voltak, esetleg szenvedtek a léghűtőké szülék nélkül a szokatlan hőségben, televíziónézés nélkül és sötétben tértek aludni, reggelre kelve nem volt jegesre fagyva a narancslé, s a legtöbb helyen nem lehetett fölmelegíteni a kávét. De mi történik, ha nem 24 óráról van szó? Napokról, hetekről, esetleg hónapokról, Még elképzelni is rossz, hogy

mi történne New Yorkkal egy háború esetén. Nem a bombázásról, aknákról, mesterséges emberpusztításról beszélünk, csak egyszerűen áramhiányról. A közlekedés megbénul, s a lakosság legalább 70 százalékának egyszerűen nincs módja arra, hogy elhagyja otthonát. Pár évvel ezelőtt kinevették azt a newyorki városi tanácsost, aki az építkezések magasságát tíz emeletben akarta maximálni. Pedig a tizedik emeletre felgyalogolni, az sem csekélység. New York ezenfelül, egy permanens villanyerőhiány esetén, a következőkkel kell, hogy számoljon: nincs fűtés és hűtés; az élelmiszerek megrohadnak; a vizet nem tudják felpumpálni az emeletekre, sőt legtöbb helyen még a földszintre sem: a város tisztítása megszűnik s néhány nappal később már nincs tartalék áram a kórházakban sem, nem tudják ellátni, gyógyítani, menteni a betegeket, majd később már nincs elég elektromosság a telefonokra sem; a modern épületekben újabban már ablakot sem építenek, elektromossággal fújtatják be a friss levegőt. íme, egy elektromosság nélküli New York képe. Mint a most gyártás alá kerülő nukleusz bomba hatása. Az épületek, a tárgyak sértetlenül maradnak. Csak éppen az ember pusztul ki a városból. A patkány a csatornában, a tetvek a nyomortanyákon, még az elvadult kutyák és macskák is megmaradnak, csak az ember

szolgáltatta ki magát tökéletesen a villanyáramnak.

Ez csupán egy töredék része a múlt heti tanulságoknak. Mert nemcsak a Consolidated Edison bukott meg, de megbukott a város társadalmi összetétele is. Kiderült, hogy védtelenek vagyunk önmagunkkal szemben. Percekkel később, ahogy a villany kialudt, megvadult embercsoportok rohantak ki otthonaikból az utcára, törni-zúzni, fosztogatni kezdtek. S ebben nem az a megdöbbentő, hogy az alvilág kihasználta a lehetőséget, hanem az, hogy New York nagy része potenciálisan alvilág. Aki figyelte a következő napon a televízió híreit, az láthatta: nem csupán négerek és puerto-ricóiak, nem csupán fiatalok, nem csupán lerongyolt szegények vadultak meg a szabad fosztogatás gyönyörétől. Társadalmi rétegre, korra, színre való tekintet nélkül vettek ebben részt az emberek. A város fordult a lakói ellen. A város, amit azárt építettek, hogy a lakók embercsordába verődve konynyebben védekezhessenek külső hatások, külső támadások ellen. S az embercsorda anynyira felduzzadt, hogy már nincs egymással közössége többé, mindenki :■ indenkinek farkasa.

Mint egy rossz színdarabban, ahol elalszik a villany, s akkor egyszerre mindenki felfedi igazi arcát. Rendőrök, akik nem jelentek meg a felhívásra posztjukon, hanem egyszerűbbnek vélték úgy tenni, mintha nem jutott volna el hozzájuk a hír. Békés polgárnak álcázott emberek, akikből egyszerre kitört a szabad rablás Ősi szenvedélye.

A rendőrség több mint három és félezer embert tartóztatott le fosztogatásért s a newyorki börtönök úgy megteltek, hogy meg kellett nyitni a már régen forgalmon kívül helyezett egészségtelen tömlöcöket. Lett is szörnyű nagy óbégatás az ultraliberális széplelkek körében, akik hajlamosak bátran kiállni az emberi jogok védelmében, — főleg olyankor, ha ezt egyesek lopással, gyilkolással, erőszakkal vívják ki maguknak. Micsoda gyalázat napokon keresztül tartani embereket egészségtelen börtönökben.

Egyáltalán a tömegek magatartásával kapcsolatos erkölcsi megnyilatkozások időnként megdöbbentőek voltak. Az ostobaságokban ezúttal is Andrew Young, az Egyesült Államok ENSz főmegbízottja járt az élen, akit az áramhiány és az ezzel kapcsolatos tömegrablás híre Genfben ért. Young kiváló képet festett az Egyesült Államok erkölcseiről amikor ezt mondta az újságíróknak: Ja kérem, ha a villanyt eloltják, az emberek lopni kezdenek.

Nekem e nyilatkozatban főleg a "Ja kérem" természetessége tetszik.

Negyedszázaddal ezelőtt a Rákosi-korszak leghirhedtebb koncentrációs táborában, Recsken töltöttem tanulmányi

Nem bűnözők, csak fegyelmezésre váró kölykök

éveimet. Emlékszem egy közutálatnak és közgyűlöletnek örvendő rabtársunkra: Beöthy Ottóra. Ez a Beöthy híres úri családból származott, nagy műveltségű finom ember volt, parlamenti főkönyvtáros. Emellett azonban mindenre elszánt besúgó, hajcsár és tolvaj. Egy alkalommal, mikor agyoncsigázva, holtfáradtan, éhesen, 16 órai kötörés után bevonultunk vackainkra, Beöthy — máig sem tudom, miért éppen pont hozzám — vallomással fordult: "Ma, mint beteg, bennmaradhattam a barakkban, tehát kenyeret loptam".

Akkor is a "tehát" kifejezés gyakorolta rám a legmélyebb hatást. Az egyenlőségi jel, a bűnre való lehetőség és a bűn elkövetése között. Úgy látszik Andrew Young-ot és Beöthy Ottót közös erkölcsi fából faragták. Nem is csoda, hogy Beöthy szabadulása után

Mire az olvasó kezébe kerülnek e sorok, már valószínűleg ismeretessé váltak az első hivatalos jelentések a nagy találkozóról. Begin izráeli miniszterelnök kedden és szerdán tárgyal C ártér elnökkel és két legfőbb külügyi tanácsosával, V ance külügyminiszterrel és Zbigniev Brzezinski nemzetbiztonsági főtanácsossal. Begin Amerikába való érkezésekor kijelentette, hogy új közelkeleti béketervet hoz magával, melynek részleteit az amerikai elnök iránti udvariassági gesztusként nem volt hajlandó elárulni.

Biztos, hogy a terv középpontjában az október 10-én összeülő genfi konferencia áll. De azért kétséges, hogy öszszeül-e ebben az időben, mert ehhez már kezdeti izráeli kompromisszumok kellenének. Begin pedig nem hajlamos könnyű kompromisszumokra — bár végső fokon nyilván rugalmasabb lesz, mint most mutatja.

Izrael javára három új fejlemény szól:

1) Washingtoni körökben úgy tudják, hogy az új neutronbomba ( amely hadseregeket pusztít el anélkül, hogy anyagi károkat okozna) máris megvan Izráelnek. A kísérleteken dolgozó tudósok egy része az elmúlt hónapokban Amerikából alijjázott Izráelbe s ezek állítólag magukkal vitték a gyártási titkot.

2) Szádát egyiptomi elnök bejelentette, hogy a hó elejei tárgyalásai a Szovjetunióval teljesen eredménytelenek voltak. Ennek következtében a2 egyiptomi arzenál nagy része ócskavassá változott.

3) Jackson szenátor azt állítja, hogy olyan szenátusi többséggel rendelkezik, ame-BEGIN TÖRTÉNELMI LECKEJE

lyikkel még egy elnöki vétó esetén is meg tud akadályozni minden Izráelre hátrányos politikai kialakulást.

Ezzel szemben:

1) Cártér úgy érzi, hogy az amerikai zsidóság jóindulatára már úgysem számíthat.

2) Szaudi Arábia azzal fenyegetőzik, hogy egy holtpont esetén hordónként 3 dőli árai megemelik a nyersolaj árát,

ami a nyugatnak évi 44 milliárd dollár differenciát jelent.

Vajon melyik érvek lesznek az erősebbek ?

Az Egyesült Államok lépcsőzetes visszavonulásának terve. ( A Jeruzsálem Post karikatúrája.)

lelkes, lihegő híve lett annak a rendszernek, mely őt börtönbe csukta, és pályafutását a Magyarok Világszövetsége főtitkáraként fejezte be.

V iszont Magyarországról való menekülésem csak részben okozták a Rákosik és Péter Gáborok, de ugyanolyan szerepe volt ebben annak is, hogy nemkívántamBeÖthyOttó erkölcsű emberekkel élni együtt. Most kiderült, hogy ez az erkölcs utánunk jött.

Az sem igaz, hogy a fosztogatást a newyorki munkanélküliség, szegénység és éhezés idézte elő. Igaz, hogy New Yorkban sok szegény ember él. Az is igaz, hogy magas a munkanélküliség, főleg azoknak körében, akik a munkanélküli és szociális segélyt többre becsülik, mint a munkát. Tehát még találnék is mentő körülményt, ha a szegénynegyedekben csak az élelmiszer üzleteket rohanták volna meg. De nem ez történt. Az italnak nagyobb keletje volt mint az ételnek, a televíziós szetnek, a bútoroknak nagyobb mint az italnak, nem is beszélve arról, hogy aligha hiszem: többszáz vadonatúj személykocsi ellopására a nyomor késztette volna az embereket.

Láttunk már felbomlott államrendszert ( pl. 1956-ban Budapesten), ahol az emberek példás egyéni tisztességről tettek tanúságot annak ellenére, hogy legalább olyan szegények voltak, mint a legszegényebb Harlem-lakó. A baj tehát nem az életnívó, hanem az erkölcsi fokkal van s ezen nem is lehet változtatni addig, amíg a társadalom elleni egyéni fellázadást éppen a társadalom megvédésére megválasztott vagy kijelölt vezetők tartják természetesnek.

Tömören mondva Amerika vezetői nem hisznek Amerikában. Legtöbbje úgy véli, hogy a javak elosztásának rendszerével van a baj. A magántulajdon lopás — hirdette valamikor Marx Károly. Ezt az ostobaságot ma már az úgynevezett szocialista országokban sem mondják. Sőt éppen az ellenkezője bizonyosodik be lassan: a magántulajdon az egyetlen igazság.

Ezt nem jóváhagyóan írjuk le. Sajnálatos, hogy így van, de mégis ez a tény. S egy olyan város, amely nem tudja biztosítani a lakók magántulajdonhoz való jogát, pusztulásra van ítélve, bármekkorát fejlődjék is számszerűleg.

Egyébként arra, miként lehet elkerülni áramzavart és fosztogatást a jövőben, semmiféle javaslatunk nincs. De ez nem is a mi dolgunk.

Feri Gyó’rgv