Menora Egyenlőség, 1977. július-december (16. évfolyam, 664-688. szám)
1977-09-10 / Supplement
TORONTO - TORONTO - TORONTO- TORONTO - TORONTO - TORONTO- TORONTO - TORONTO - TORONTO - TORONTO - TORONTO - TORONTO - TORONTO — ROS HASANA supplement KELLEMES ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG ÚJESZTENDÓT KIVANNAK ROKONAIKNAK, BARÁTAIKNAK ÉS AZ EGÉSZ ZSIDÓSÁGNAK KARPÁTI LAJOS, ANNA és DÓRIKA 53 NEPTUNE DR. tanan n:iD m»? ROKONAINAK, BARÁTAINAK, ISMERŐSEINEK es KEDVES VEVŐINEK KELLEMES ÜNNEPEKET, BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁN FAMILY BQNANZA DRY GOODS EDITH & BÉLA BECKER / is fi» PÉTER TOVtBBt GYERMEKEI ILDIKÓ csPÁL FÜLÖP ÉS UNOKÁM BÁVIB JÓEGÉSZSÉGET ÉS ÖRÖMTELI BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁN KEDVES BARÁTAINAK ÉS VEVŐINEK az IDEAL CONTRACTING CO. tulajdonosa Klein Géza es CSALÁDJA 125 HILLMOUNT KELLEMES ÜNNEPEKET és BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁNNAK ISMERŐSEIKNEK es BARÁTAIKNAK PINTÉR CSALÁD járón rom navn GELBERGER SÁNDOR FELESÉGE Fia es Leánya, unokái, Lacika és Évike kívánnak testvérének, rokonainak és minden jó ismerőseinek BOLDOG ÚJÉVET ROKONAINAK, BARÁTAINAK ÉS KEDVES VEVŐINEK BOLDOG ÚJÉVET ÉS JÓ ÜNNEPEKET KÍVÁNNAK EVEX IMPORT CO 369 SPADINA A VE. - 864-1776 tulajdonosai SCHLOSSER SÁNDOR, ÉVA ÉS CSALÁDJUK HIGH PARK TRAVEL CENTRE BARÁTAINAK ÉS ÜGYFELEINEK KELLEMES ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG ÚJÉVÉT KÍVÁN 1590 *533*495w George Morgan . 533-8235 - 533-8417 tulajdonos Kellemes ünnepeket és Boldog Újévet kiván kedves Vevőinek, Barátainak és Ismerőseinek MARIA & LESLIE VOLGYESI A LESLIES LEATHER GOODS & LAURENTIAN LEATHER GOODS TULAJDONOSAI MESÉK AZ ÁLLATOKRÓL ve minden fekete kandúr, apró, elegáns fehér folttal a mellén a Figaró-kategóriába tartozott; a Neddákat titokzatos puhaság Jellemezte, valami szóval ki nem fejezhető, izgalmas veszedelem, mert ezt a szót “érzékiség", így kimondva, még nem ismerted, de pontosan tudtad, hogy a fekete-fehér-tarka nősténymacska miért kapta meg az operabeli Nedda nevét. — “Nedda nem szereti férjét, az Öreg bohócot” — mondta anyád a zongorája mellett — “Nedda szép, Nedda szerelmes. A bohóc megöli és kacag, figyelj csak, így..." — és tovább zongorázott. A zongora fekete volt, de ez nem árul el semmit, majdnem minden zongora fekete, nagy, széphangú — és ha otthon, az ebédlőben áll, családias. Az már többet mond róla, hogy az első indiánkönyvek elolvasása után kinevezted wigwamnak és közönséges búvóhelyből térítőkkel letakart, pokrócokkal, párnákkal, olvasólámpával kibélelt állandó tartózkodási helyeddé lépett elő, ahová rajtad kfviil csak a macskáknak volt belépési joguk. Közönséges vidéki macskák voltak, amíg anyáddal nem találkoztak, egyetlen sziámi vagy angóra fajta nem akadt közöttük, de ahogy megkapták nevüket, különösek lettek, fajtájuk lett a névadás misztériumától, ami nem járt nagy cécóval — anyád csak ránézett az innen-onnan előkerült, ajándékba kapott vagy valahonnan szerzett jövevényre és már mondta is: Figaro, Nedda vagy Canio. Ezután meg is szűnt velük minden kapcsolata, nem törődött velük, valószínűleg nem szerette a macskákat. Pontosabban nem volt érzése számukra. Figaroékat ez nem zavarta, tejüket, húsukat megkapták, megszerezték és nesztelen léptekkel birtokba vették a lakást, a kertet, sőt a szanatórium parkját is. Ez a birtokbavétel a macskaszokásokkal ellentétben nem volt tolakodó, nem kunyeráltak, nem hízelegtek — észrevehetetlenségÜk tette észrevehetővé őket, hirtelen felbukkanó, méltóságteljesen vonuló sejtelmes állatok voltak, nem emlékszel, hogy egyetlen egyszer is együtt lettek volna anyáddal, soha nem láttad őket a lábához törleszkedni, ölében dorombolni — mégis ezek az állatok voltak az ő kisérő állatai éppen ezáltal, hogy sohasem jártak a nyomában. A zongora anyád közelségét jelentette, ha védett fészkedbe vonultál — hozzá menekültél akkor is, amikor ő nem volt jelen. Sohasem fogod megtudni, hogy voltaképpen hogyan zongorázott, de nagyanyád tudta. A konyhából jövet megállt az ajtóban, kezében tálca, a tálcán eltörölgetett, fénylő evőeszközök, halkan meg-megcsörrentek, ahogy fejével a ritmusra bólogatott, miközben így szólt: “Szép, szép". “Szép” — felelte anyád — “most szép, most már szép" — és csendesen, de határozottan ráhajtotta a billentyűkre a fedelet. A fényes evőeszközök hatalmas csörgéssel foglalták el helyüket az ebédlőkredenc fiókjában. — “Csak truccolj!" — mondta a Magyar Királyi Államvasútak nyugalmazott pénztárosa — “most már truccolhatsz. Van három szép gyereked, van urad, nem is akárki és van saját foglalkozásod, ha nem is az, amit kigondoltál magadnak. Legfeljebb nem mutogatod a csupasz karodat meg a meztelen hátadat nyilvánosan a csillárok alatt, de van biztos kenyered, meg méltóságod is. Méltóságod. Muzsikálni itthon is lehet, meg csapkodni a zongorafedelet. Vállalom a bánatodat." — Ezt a bánatot anyád sohasem emlegette, csak nagyanyád hozta szóba, amikor védekeznie kellett ellene. Csak ebből tudtad, hogy valamikor a “csillárok alatt" akart zongorázni, nyilvánosan. Nagyanyád nem engedte. így lett belőle orvos, apád felesége és beosztottja. “Mit akarsz?* — érvelt nagyanyád — “diplomás vagy és egy nőtől ez is éppen elég. Zongorázz csak nyugodtan tovább.” — “Ha zenét akar hallgatni, kinyithatom a rádiót" — mondta anyád és felállt a zongora mellől. Tebenned pedig megfagyott a vér. Utáltad a rádiót. A rádió a bátyádat jelentette. A rádió a másik sarokban állt, rézsút szemben a zongorával, mellette karosszék. Ebben a karosszékben ült naphosszat a bátyád, a rádióból sláger, dzsessz és magyar nóta áradt harsányan, mint az izzadtságszag bátyád nagy darab testéből, ahogy ott ült, ütemesen ringatva, lóbálva, rázva fejét a zene ütemére. A legváratlanabb pillanatokban szólalt meg a rádió és hiába szorítottad füledre a kezed, bátyád jelenléte ellenállhatatlanul behatolt wigwamod mélyére. — “Hagyd abba!” — kiabáltad — “Hagyd abba!, ha már nem bírtad elviselni és türelmed nagyon gyorsan elfogyott, rendszerint még arra sem volt ideje, hogy bekapcsolja azt az átkozott készüléket, még le se ült székébe, már rázendítettél — “Hagyd abba! Hagyd abba!" — “Te hülye! Te dög! Te büdös! Te rohadt!” — üvöltötted teljes erővel, amikor a rádió jóformán még be sem melegedett, aztán szidalmaid választékosabbak lettek, mert saját, változatosnak nem nevezhető szókincsed kimerült — “Te örök jogász! Te akaratgyenge emberi így félember maradsz! Ez a teljes zülléshez vezet! Te áldzsentri!” — A legszívesebben ezt hajtogattad: “Te áldzsentri! Te örök Jogász!” — valószínűleg azért, mert nem voltál tisztában azzal, hogy mit jelentenek, csak érezted, ezek a kifejezések a legnagyobb sertések, mert ezeket hangsúlyozta a legerőteljesebben apád is, amikor a bátyádat korholta, természetesen nem a rádiózás miatt. — “Hogy beszélsz a bátyáddal?’ — kérdezte anyád, felbukkanva valahonnan a lakás mélyéből, mert hiába hitted, hogy a kertben van vagy fenn az osztályon a betegeinél, vagy bent a városban — ilyenkor mindig felbukkant valahonnan, hogy védelmébe vegye bátyádat, aki ott ült tizenhárom év távolságban tőled a karosszékben, rendületlenül rázva a fejét. — “Nem a bátyám" — kiáltottad — “Egy idegen! Csak az Isten a megmondhatója, hogyan került a családba!" feleltél te újra apád szavaival. — “Gyere” — mondta anyád bátyádnak — “kisérj el!" — Bátyád felállt és kicammogott anyád után a parkba. Te elzártad a rádiót. Győzelmed nem volt egyértelmű. A szobában ugyan csend lett, de anyádat ő kisérte el, nem te, és az is rossz érzéssel töltött el, hogy apád szavaival győztél, té pedig anyád szavait szeretted használni. — “Nem szereti jobban” — mondta nagyanyád egyszer egy ilyen rádiózás után — “csak ő a fájdalma és nagyon ragaszkodik hozzá!" — “A fájdalomhoz?’ — kérdezted te. — “Igen” — mondta nagyanyád. — “Te pedig békülj meg! Nem szép, ha nem szereted a testvéredet!” — “ő a fájdalma, és még szeressem is?’ — “Nem szép, nem szép’ — mondta nagyanyád ekkor és kiment a konyhába. A- nyádnak a bátyád, apádnak a nővéred volt a fájdalma, és te ilyenkor ott gubbasztottál a két fájdalom között a magad fájdalmával a zongora alatt. Bátyád később is következetesen ragaszkodott e szokásához. A zene iránti szenvedélyének hódolt még az országúton is, amikor már harmadik hete menetelt a büntetőszázadban a határ felé. Egy téli reggelen leült egy hókupacra, szétterpesztette lábát, ütemesen rázta a fejét, miközben egy népszerű slágert dúdolt. Miután többszöri felszólításra sem hagyta abba és nem csatlakozott a többiekhez, agyonlőtték. A rádió nemcsak a bátyád miatt volt ellenszenves neked. A rádióasztal másik oldalán még egy karosszék állt, ebbe — és mindig csak ebbe a székbe — ült le a legváratlanabb pillanatokban apád, hogy a készülékből recsegéssel, ropogással, éles fütyüléssel tarkított vartyogó beszédet csaljon ki, amiből egy szót sem értettél és ami csak arra volt jó, hogy megzavarja aryáddal töltött meghitt együttléteidet. — “Fontos esemény történt. Churchill beszél” — mondta az apád és az éter undok hörgései megint félbeszakították anyád játékát, aki forgószékén riadt gyorsasággal hátafordított a zongorának, a “fontos eseményre” figyelt. A rádió egyelőre csak sípjelekkel intonálta az esemény fontosságát. A sötét verandán keresztül kimentéi a parkba. Itt sem volt csend. Fenn az osztályon, a nyitott kúrafolyosón egy beteg köhögött agresszíven, kellemetlenül. Leültél a verandalépcső legalsó fokára, pontosan szemben bátyád karácsonyfájával. Jó magas fenyő volt már, ott terpeszkedett a nektek elkerített kert közepén, 25 esztendeje ültették oda, ez volt az első karácsonyfája, minden vendégnek így mutatták be: az ő karácsonyfája — mintha valamilyen becses személy lett volna. Közönséges fenyőfa volt pedig — “legalább két tucat van még belőle a parkban” — gondoltad magadban ilyenkor mindig. — “Szerencsésen gyökeret eresztett” — mondta egyszer a nagyanyád. — “Mert neki mindig szerencséje van” — feleltél te erre dühösen. Bent vartyogott a rádió, te ott ültél a lépcsőn és a fa alatt a gyepen hirtelen felbukkant egy hatalmas testű állat. Először kutyának nézted, de ahogy megmozdult, ahogy szeme zöldet villant a holdfényben, rögtön tudtad, hogy nem kutya. De akkor mi? Ekkora macska nincs! — “Mégiscsak macska” — gondoltad, amikor a Jövevény nesztelen léptekkel megkerülte a fát és egy hirtelen ugrással fent termett az egyik ágon — “méghozzá vadmacska! Az erdőből jöhetett, csak azért, hogy téged meglátogasson. Mekkora szerencse!” — örvendeztél és félve elindultál a fa felé, hogy közelebbről megnézd, ha csak egy pillanatra is. Különösen szelid vadmacskának bizonyult, nem iramodott el, sőt megvárta, míg odaérsz hozzá, hogy leemeld a karácsonyfáról. Szürkéssárga, fekete cirmokkal tarkított bun-r dája minden kétséget kizárt —vadmacskát fogtál! Ritka zsákmányt. Diadalmasan vitted fel a lépcsőn, át a verandán, be a szobába. Apád épp akkor fejezte be a rádiózást. — Reménykedhetünk” — mondta — “ez a Churchill talán megment bennünket”. — “Vadmacska” — mondtad te és letetted az állatot anyád elé. — “Miauuu” — nyávogott szelíden a “vadmacska” és anyád lábához dörgölődzött. — “Churchill” — nevetett anyád — “tisztára Churchill. Ez majd megment bennünket" — és még sokáig nem hagyta abba a nevetést. Akkor még nem értetted ezt a nevetést, kellemetlen volt, sőt sértő. A macskának azonban Churchill lett a neve, bármennyire disszonánsán hatott ez a rádiónév a Neddák és Figarók között. — “Fancsika” — mondtad keményen, kegyetlenül és letetted a kis, vörhelyes, seszínű foltokkal éktelenkedő, cslpásszemű kölyökmacskát anyád lába elé. — “Már van neve?’ — kérdezte anyád meglepetten. — “Van!” — mondtad és a kis szörnyeteg, mintha nyomatékot akart volna adni lázadásodnak — noha Folytatás a következő oldalon isnsn nsiD mer? M e lie me ó <~l{nne pelzet é ó <=JB>oldccf ^T/íjéuet kíván JOMAR ELECTRIC tulajdonosa Mr.&Mrs. és a gyerekek Novák József D. T. Kohári József D. T. FOGSOR KUNIKA Pacienseinek és Barátainak Boldog Uje'vet Kíván 21B VAUGHAN RD. (St. Clair - Bathurst) 653-5369 ianan naio njet? BARÁTAINAK ÉS ÜGYFELEINEK KELLEMES ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁN SZÉKELY MIMI REAL ESTATE BROKER ROYAL TRUST REPRESENTATIVE 782-6423 961-4444 oron rom BARÁTAIKNAK, ISMERŐSEIKNEK JÓ ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG ÚJÉVET KIVANNAK JENŐ US EDITH FRIEDMAN és FIUK 107 Glen Rush Blvd.
