Menora Egyenlőség, 1977. július-december (16. évfolyam, 664-688. szám)
1977-09-10 / Supplement
NEW YORK - NEW YORK - NEW YORK - NEW YORK - NEW YORK - NEW YORK - NEW YORK - NEW YORK - NEW YORK - NEW YORK - NEW YORK - NEW YORK ^ ROS HASANA supplement VESZI ENDRE: LAKOMA HAJNALBAN A rettenetes, konok szél szünet nélkül kavarta a violás fénytörés:! havat. Körös-körül a völgylapály, a hegy lábánál jéggel küszködő, keskeny medrű patak, a hegytetőn az éjbe kuporodva, szinte mellső lábait maga alá húzva, akár egy kivénült kutya, az apátság s kelet felé derűs, világos foltként a város. A völgyet kettémetszette az osztrák határ, melynek őrizete most, a háború utolsó szakaszában, csak formális volt. Messzi látszott, és uralta a völgyet a sörgyár. Két vaskos, szélfogós kéménye, mint két sisakos tűzoltó. A sörgyár mellett ágakkal telitűzdelt drótkerítés fogott körül egy nagy területet, amit német SA-katonák őriztek dohányszínű egyenruhában, dobozformájú csákót, bőr lábszár-védőt viselve. Ennek a tábornak a közelébe városiak, civilek nem merészkedtek. A táborban közel kétezer magyar zsidót tartottak fogva, vegyesen, minden életkorból és foglalkozási ágból, nőket, férfiakat egyaránt. Három hónapja, hogy hosszú vagonsorból kilöttyentették őket a rámpára. Először a öreg sörgyárban szállásolták el őket, a háromemeletes, magtárszerű épületben, aztán hogy az épületre osztrák népfelkelőknek lett szükségük, átterelték az embereket a gyár melletti rétre. Itt úgynevezett finn sátrakat állítottak fel; ezeket préselt keménypapír-szelvényekből szerelték össze, ablakuk, kéményük nem volt, s egybe-egyíje huszonnégy embert szorítottak. Ebben az időszakban, 1945 januárjának első napjaiban a keménypapírból préselt, úgynevezett finn sátrak már kezdték megtenni a magukét. A sátrak, szigorú télidő lévén, sosem látták levetkőzni az embereket. A hegyesszögben végződő mennyezetről s az illesztékek réseiből tündöklő jégsugarak törtek elő. A szalma a ráhordott nedvességtől s a bakancsokról leolvadó pocsolyáktól először megfülledt, megáporodott, lucskos lett, mint a főtt káposzta, majd állati alommá rohadt össze. Az emberek itt hajnali fél ötkor keltek, és a hideg, csillagos sötétben, szigorú sorokba dögönyözve várták a virradatot, majd a teljes nappali világosságot, mert csak világosságban indították útnak őket munkahelyükre, a nyugati erdősáv mélyében vonuló védelmi sáncokhoz. Este, de még a sötétség leszállta előtt tértek haza, menet-jövet másfél-másfél órát gyalogolva. Ekkor sorba álltak a két-három deci marharépa-levesért s a másnapra szóló kenyérdarabért, falatnyi margarinért, sajtért vagy katonalekvárért. Ez a sorban állás a kondér előtt, ez volt a legkegyetlenebb, legszorongatóbb valóság, minden álom, vízió szétfoszlása. A konyhát és a konyhásokat kerítés választotta el az éhezőktől. A kerítés mellett jól táplált emberek, úgynevezett jupók. Judenpolizistok, a foglyokból kiválasztott rendőrök álltak, bottal a kezükben. Ezeknek az arcán nem az éhség, hanem a szolgálat volt az egyetlen kifejezés, ök ugyanis, bár maguk is foglyok voltak, a németek jóvoltából nemcsak az étel javából, a barna rántásgöbökkel teli főzelékből részesültek, de parancsolhattak is, sőt, ha indulatuk és felháborodásuk erre lobbantotta őket, üthettek is, véres csíkokat hasítva a hamuszürke, tébolyult tömegből. Kínosan, lassan folyt az ételosztás, mert az állandó szél megmerevítette az osztók ujjait; a romlott olaj keserű szaga odafagyott a lélekhez. unsn na« nj»? A MÉN ÓRA-EGYENLŐSÉG Olvasóinak, Hirdetőinek, valamint Jóbarátainak Boldog Újévet kíván A MENÓRA NEWYORKI SZERKESZTŐJE KALMÁR MIKLÓS és ÁGI BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁN uron raw ruttrt A VILÁG EGÉSZ MAGYAR ZSIDÓSÁGÁNAK A VOLT 0EP0RTALTAK ÉS MUNKASZ0L6ALAT0S0K SZÖVETSÉGE BRUMMER SÁNDOR KRAMER FERENC ELNÖK ALELNÖK Ez a megbolyduló, elemeire bomló, majd ismét felzárkózó sor sok tragédiát, elbukást látott. Ezen az estén Jegessel történt a szerencsétlenség, és éppen itt, ételosztásnál. Mikor szürkére fagyott ujjakkal csajkáját az osztó kanál alá tartotta, és az áporodott gőz megcsapta homlokát, hogy aztán gyöngyösre fagyjon, egy villanásra megfeledkezett mindenről, és látomása támadt. Neki ugyanis a foglalkozása emelkedett vagy zsugorodott személynévvé, ö valóban világéletében „jegesember” volt. És most, amikor a pára körülbugyolálta, a vidékiesen csöndes délutáni Lajos utcában találta magát, Óbudán, amint ült a bakon, a ló verítéktől kifényesedett és megsötétedett, széles fara mögött, belekiáltva a sivatagi alvadt napsütésbe; je-gees... jegees... jgss... Ez a látomás okozta megtorpanás elég volt ahhoz, hogy a monoton ritmusban lépegető embersor megakadjon. A német őr felemelte botját, és szép célzással kiverte Jeges kezéből a félig teli csajkát. A nagy tenyerű, csontos vállú, fekete ember most már mocorgó bakancsok közül szedte fel edényét, s amikor a sor végére akart állni, hogy részesülhessen az ételből, az egyik jupo intett, hogy takarodjon, s a gőzoszlop végtelen távolságba került tőle. Vinnyogni, sírni szeretett volna, öklözni magát, arcba, fejbe, ügyetlensége miatt. Meggörnyedve kullogott a sátorba, szégyentől és keserűségtől elgyengülve. Még alig volt valaki odabenn, így legalább kényelmesen leheveredhetett, hogy majd később összezsugorodjék, mikor a szigorú kényszer ezt parancsolja. Tenyerébe ejtette homlokát, amely olyan hideg és idegen volt, mint a gyanta. Most már nem tűnt fel az óbudai utca, nem érezte a pejkó buja kancaszagát, s azt a trónoló diadalt, amely a megaszalt utcák fölé emelte; a vödrökkel muzsikáló asszonyok és gyerekek fölé, miközben a kocsi két oldalán, boldog önmegadással csorogtak az olvadó jéghasábok. Nem, Jegest most elhagyta a látomás, de a szívét összefogta, nagy, durva fércekkel átöltötte a félelem: mi lesz vele reggelig és holnap estig, amikor újra odaállhat csajkájával a gőzoszlop elé? A jegeskocsi továbbdübörgött az izzó utcákon, de őnélküle, így büntette az ügyetlen jegest, akit az éhség meg a bizonytalanság, a meghallgatása nélkül kiszabott ítélet olyan bizonytalanná silányított, akár egy szabócskát, egy rőföst, egy szatócsot, egy tintanyalót - őt, a Jegest, aki egymaga teremtett rendet fél tucat részeg kocsis között, aki versenyben asztal alá itta a hektós gyomrú kofákat; akit a legvadabb időben sem mertek lezsidózni, vagy éppen barátságból meg tiszteletből hallgattak erről a sajnálatos hibájáról. Csakhamar megsötétedett a bejárat alkonytól parázsló háromszöge, és a nehéz, fagyott ruhák felgőzölögve üdvözölték a sátort. Jegest kétoldalt is megszorongatták a csontra fagyott testek, mint a satu kegyetlen pofái, közrefogták, és szűkebb helyre kényszerítették. Az üres csajkák a fej mögé kerültek, az elvetélt vágyakkal együtt. Jónás bajtárs, akit a németek városi munkára vezényeltek, a magyar csendőrlaktanyában dolgozott, s így az ő zsákja volt az adásvétel, a csereforgalom, e sajátos anyagcsere őrlő-zúzó gyomra, bárzsingja, elővette a mécsest. Citromarcú, kicsiny ember volt, törékeny, s éppen ezért ügyelnie kellett, hogy szigorú legyen, és mentes az érzelmektől. Neki nem segített a teste, ő csakis az agyára volt utalva. Belső zsebéből előkerült a gyufa, aztán fellobbant a láng. A halotti mécses sárga viasztányérjában guggolva, majd ágaskodva, sercegve lángot fogott a kanóc, aztán a vékony sarkvidéki fénynek rőten izzó magva támadt. A fény végigkúszott a mennyezetről csillárként függcszkedő, áttetsző jégcsapokon, melyeknek minden rozettája egy fordított villamosság halálos tündöklését szórta szét. Erre a jelre az emberek elkezdtek bíbelődni a holnapra szóló, hi-1 deg ételadaggal. Eleinte úgy tűnt, hogy beosztják maguknak a kenyeret, a sajtot, a marmeládot. Bicskák, zsebkések kerültek elő: egy nagy szertartás műszerei. Megnőtt s falakat vont maga köré a belvilág. Először a kenyér került sorra, ez a különös szentség. A reszkető kéz, amely hártyavékony szeleteket metszett belőle, a lélek meghosszabbítása lett. Egy rögeszme, a megmaradás pillanatnyi hite szárnyakat növesztett az oldalukon; önmaguk sólymai lettek. Az első szeletke, a közösség adójaként, Jónás bajtársat illette, a mécsesért, ö ezt a szeletet előre elkészített selyempapírba burkolta. Ezután következett az a pillanat, melyre a futóárok vizes gödrében folytatás a következd oldalon h MSZUSZMI Ilin FRIEDLANDER SOLOMON híveinek, követőinek és a világ zsidóságának ÁLDÁSOS es BÉKÉS ÜNNEPEKET KÍVÁN # # * ROS HASANARA és JOM KIPURRA 163 EAST 69 STREET NEW YORK N.Y. 10021 Tel; 472-3968 A CENTRAL BUSINESS MEN'S CLUB tagjainknak, barátainknak^ és^ IZRAEL HŐS NÉPÉNEK BOLDOG ÚJÉVET KIVAN Mr. & Mrs. LOUIS SIPOS man naiu ns»? BARÁTAINAK ÉS A VILÁG EGÉSZ ZSIDÓSÁGÁNAK BÉKÉS ÉS BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁN MR. & MRS. JOSEPH H. SOMLO Minden Zsidó Testvérünknek Izraelben és a Világ Minden Táján Békés, Boldog Új Évet Kiván BOKOR LÁSZLÓ aMAGDA •%1 ZSOLDOS ANDOR ZSOLTÁR Ki megítéltél és megmértél, Ki tudod, az Ember miért él, Ki tudod, mi volt millió éve, A csillagoknak seregében — Egyedül Te tudod a rendet, Ki csak Szépet, Jót teremtett, Ki rímet és ritmust szabtál, Ki önmagadhoz hű maradtál És müved meg nem változtattad, A kört s elipszist, ahogy adtad, Ügy hagyod: örök, ősi útnak, Mert mind az utak Hozzád futnak, Múltban, jelenben és jövőben, örök-egy Térben és Időben, Akit úgy érzek, értek, látok, Mint napsütésben napvilágot, Ki bennem élsz, akiben élek, Szívemben szív, lelkemben lélek, Szerelmesed, rajongó híved Hárfázva hirdetem a híred, 1 Kik tévelygői búnutaknak, Azoknak Téged megmutatlak, Hogy seregeid sorja nőjjön, Hirdetem, hogy a Te időd jön, A sofárt ujjongani hallom, Gyönyörűséges hited vallom, A hitet, mely megtalált Téged: A legszebb Jót, a legjobb Szépet. «nsn na^c nj»? ■I: BARÁTAINAK és ISMERŐSEINEK KELLEMES ÜNNEPEKET és BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁN Mr&Mrs MIKLÓS VÁRKONYI VARON HANDBAG co. . IZRÁEL HŐS NÉPÉNEK, A BUDAPEST CHAPTER MINDEN TAGJÁNAK, K. UTASAINKNAK ÉS BARÁTAINKNAK KELLEMES ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG ÚJÉVET Di. & Mis. JOSEPH KOVÁCS Mi. & Mis. CHARLES KOVÁCS and ÁDÁM KOVÁCS a KOVÁCS INTERNATIONAL TRAVEL BUREAU tulajdonosai
