Menora Egyenlőség, 1977. július-december (16. évfolyam, 664-688. szám)

1977-11-19 / 683. szám

MEND EH

, M i*. August J. Molnár P.O.Box 1o34

New Brunswick, New Jersey o39o3 U.S.A.

Second class mail regi s Iration No. 1373.

AZ (SZAKAMERIKAI MAGYAR ZSIDÓSÁG LAPJA

VOL. 16. 683.

Ára: . 4ft cent

NOV. 19. 1977.

Egyiptomi szónok az izraeli parlamentben?

Voltak esztendők, amikor a közeikeleti helyzet hírmagyarázói azzal a nehéz problémával kellett, hogy megbirkózzanak. hogy hétről hétre meg kellett ismételniük önmagukat. Az arab-izraeli viszály stagnált és a kisebb-nagyobbi megnyilatkozások, vagy a “se nem háború se nem béke" csatározások nem indokoltak újabb helyzetmagyarázatokat.

Az utolsó hónapokban ilyen problémák nem merültek fel. Szinte hétről hétre vagyunk 'tanúi új helyzetalakulásoknak, amik más és más megvilágitásba helyezik a Közel-Kelet képét és tegyük hozzá, ez a helyzet ma korántsem olyan sötét, mint néhány évvel, vagy akár néhány hónappal ezelőtt volt.

Furcsa ezt olyankor írni, amikor éppen az utóbbi két év egyik legsúlyosabb izráeli bombatámadása után vagyunk és a nemzetközi sajtó szinte hemzseg az Izráel-ellenes hangulatú megnyilatkozásoktól. De az igazság mégis az, hogy ebben a pillanatban bizalomra van ok és azok, akik a dél-libanoni bombázásokkal kapcsolatban egy újabb közeikeleti háború kirobbanásának rémét vetítik fel. igen kevéssé tájékozottak és nem szakértői a Közel keletnek.

Szomorú leírni, hogy az Egyesült Államok elnöke sem elég tájékozott a Közelkeletet illetően, ő is egy újabb háború kirobbansáról beszél, bár ezúttal sokkal óvatosabb volt mint az elmúlt hetekben. Ennek oka az. hogy mialatt az izráeli légierők bombázói Dél-Libanonban falvakat pusztítottak el (és tegyük hozzá a polgári lakosság ; körében okoztak súlyos károkat), ugyanakkor az arab vezetők körében erősödött a békeszándék. Mintha az események azt a régi izráeli álláspontot látszanának igazolni, hogy egy igazi békét nem lehet kívülről erőszakolni a térség népeire, hanem annak ott, helyben, azon a területen kell kialakulnia. A közeikeleti játszma állandó csapatösszeállitási változásaiban ez a figura még nem volt. Érdemes kicsit alaposabban megnézni, hogy e pillanatban ki kivel ért egyet. Izrael és két arab állam Egyiptom és Szaudi-Arábia állandóan azt hangoztatják, hogy a közeikeleti kártyapartiban minden adu az Egyesült Államok kezében van. Igyekeznek is Amerikát rávenni arra, hogy ezeket az adukat az ő érdekében játsza ki. Ez azonban nem akadályozza meg őket abban, hogy Carter és diplomáciai tanácsadói megkerülésével és azok feje fölött átnyúlva is kapcsolatot próbáljanak teremteni egymással és lépéseket tegyenek egy olyan békére, amire mindkét fél vágyik.

Mert békére valóban vágyik mindkét fél és nagyfokú elfogultság lenne, ha az arab országoktól azt is rossznéven vennénk, hogy egy esetleges eljövendő béke esetére ne igyekeznének önmaguknak a maximumot kiaknázni.

Az Egyesült Államok új külpolitikájáról viszont most derül ki, hogy bizonytalan és helytelen. Carter elnök az arabizraeli békét a palesztinai nép ( nem létező palesztinjai nép; jogainak elismerésével akarta biztosítani. És Carterék ebben a pillanatban — sok adu ide, sok adu oda — kullognak az események nyomán, amit múlt héten Begin és Szadat irányítottak. Carterék annyira lemaradtak, hogy ez a világ szempontjából már nem is jó, hiszen az Egyesült Államok irányító szerepének fenntartása alapvető elvi kérdés. De a két körmönfont ravasz sémita, múlt héten mégis új helyzetet teremtett.

Szadat egyiptomi elnök nyitotta meg az új fázist, amikor kijelentette, hogy Egyiptom béketárgyalásokat akar Genfben. mégpedig annyira akarja, hogy nem hajlandó különböző ügyrendi viták miatt eltántorítani magát ettől és ő. Szadat akkor is hajlandó elmenni Genfbe, ha a Palesztinai Felszabadító Szervezet esetleg nem vehet részt az értékezleten. Sót. mondotta az elnök a béke érdekében hajlandó elmenni Jeruzsálembe és Beginnel tárgyalni, vagy akár beszédet mondani az izráeli parlamentben a Kneszetben. Ezt a beszédet Szadat az egyiptomi parlamentben mondta el. mégpedig olyankor, amikor a karzaton hallgatóként ott ült a palesztin főterrorista Arafat is, aki ugyancsak rosszul érezhette magát. Szadat beszéde ugyanis azt jelentette, hogy Egyiptom hajlandó ejteni az un. "palesztinai jogokat”.

Még 24 óra sem múlt el és Begin izráeli miniszterelnök lelkes és szívhezszóló rádióbeszédben válaszolt, amit — csodák-csodája — később az egyiptomi rádió és televízió is közvetített. Begin közvetlenül fordult Egyiptom népéhez és békét, igazi békét ajánlott fel. Legyen vége a háborúnak, a vérengzésnek egymás fenyegetésének. Mi izráeliek kitárjuk felétek a karunkat, hogy ne csak béke legyen, de barátság, őszinteség és együttműködés is. Tegyük könnyebbé és boldogabbá egymás életét. Begin mint mondotta, szeretettel várja Szadatot Izraelben, a maximális tiszteletteljes fogadtatást biztosítja neki. viszont ha kell ő is szívesen látogat el Kairóba.

Túlzott következtetéseket ne vonjunk le. Ilyenfokú optimizmus egyelőre nem indokolt. Belátható időn belül se Szadat nem megy Izraelbe, se Begin Egyiptomba, még az sem biztos, hogy Genfbe elmennek. A közeikeleti helyzet hullámzik, lehet, hogy holnap ismét a kardcsörtetés van napirenden. De lehetetlen nem észrevenni, hogy mindig magasabb szinten hullámzik. K é t három évvel ezelőtt az egyiptomi elnököt nyilván agyonlőtték volna hasonló nyilatkozatért, de még az izraeli miniszterelnöknek is lett volna néhány kellemetlen órája. Most viszont Tuniszban, ahol az Arab Liga tagállamainak külügyminiszterei tanácskoznak, éppen Szadat beszéde fölött kritika nélkül térnek napirendre. Az arab külügyminiszterek elítélték ugyan a hétközi izraeli bombázásokat, de közel sem olyan éles hangon, mint ahogy az feltételezhető lett volna. Az ok egyszerű. Amit. Szadat mond. azt nem mondja bankárjának Szaudi-Arábiának jóváhagyása nélkül és ez a bankár mindenki bankára. A Menóra már néhány héttel ezelőtt Dajan tárgyalásai alapján közölt egy bizalmas információt, mely szerint a mérsékelt arab államok igenis hajlandók végső fokon ejteni a palesztinokat. Most ennek az alakulásnak vagyunk tanúi. S a legfurcsább hogy a Fehér Ház és a State Department urai most győződnek csak meg arról, amit eddig is tudtak, hogy a közelkeleten akkor is lehet szó békéről, ha Izrael olyan merev, mint amilyen.

A tuniszi értekezlet különben igen érdekesen kezdődött. A vendéglátó tuniszi miniszterpolitikusok. Épp lapunk zártakor érkezett a hír, hogy Szadat elnök megkapta a hivatalos meghivót is Jeruzsálembe. Az olvasó tehát ne

várjon tőlünk megoldást, mert csak azt ismételhetjük: nemcsak a hirmagyárazok, de még az amerikai politika intézői is fejüket kapkodva próbálnak

tájékozódni a viharos gyorsaságú alakulásban, amit — és ez a váratlan. — nem ók. hanem a közeikeleti körzet országai idéztek fel.

Az arab külügyminiszterek tuniszi értekezletén gyökeresen megváltozott a hangulat

elnök Hédi Nouira megnyitó beszédben kijelentette, hogy az arab világ soha nem volt olyan nehéz helyzetben mint most. Csak az egység és a szolidaritás segíthet rajta. S amikor felsorolta a nehézségeket az izraeliarab viszállyal egyenrangúan emlitette meg a Marokkó és Libia között, valamint a Szudán és Abesszínia között folyó háborút. Persze még nem tudhatjuk, hogy miféle zárónyilatkozatot fogadnak majd el a külügyminiszterek, de ez nem is túl döntő. A lényeg az, hogy ha egyáltalán kialakul Tuniszban valamilyen új arab egység az csak az Izraellel való békekötés érdekében és nem ellene történhet.

A két elnöki megnyilatkozás után arra volt mindenki kíváncsi, hogy hogyan találják meg a kompromisszumot a palesztinaiak képviseletére Genfben. Izrael világosan kijelentette, hogy a PLO-val nem tárgyal, azt viszont sosem vonta kétségbe, hogy helyes ha valaki a palesztinok nevében is hallatja hangját. Aztán kiderült, hogy egyik kompromisszumra van alap. A most felvetődött új terv szerint a palesztinokat egy amerikában élő, szakértő egyetemi tanár fogja képviselni, aki természetszerűen szívében az arab ügyhöz áll közel, de amerikai polgár és mentalitású lévén, mégis higgadt és mérsékelt tárgyalófél lehet. Három név is felmerült. Az egyik Ibrahim Abu Lughod, a chicagói North-western University tanára. Jaffai születésű, de 1949 óta Amerikában él és bár jó kapcsolata van Arafáttal, ugyanakkor a felesége zsidó. A másik jelölt Edward Said a Columbián tanít, míg a harmadik Hisham Sharabi aki a washingtoni egyetem tanára, mégcsak nem is tagja az un. Palesztina-tanácsnak.

Az, hogy már nevek is bukkantak fel arra mutat, hogy Arafáték kénytelen-kelletlen beleegyeznek ebbe a megoldásba, s ilyen körülmények között tényleg lehetséges, hogy — ha nem is ezidén, de a jövő év elején — sor kerül valamilyen genfi értekezletre. Az sem biztos, hogy ez sikeres lesz, vagy ha igen, esetleg évekig elhúzódik, de ez a lépés szükségképpen magával hozza a békét legjobban akadályozó arab ideológiai álláspont az önálló Palesztin állam gondolatának sírbatételét.

Szándékosan hagytuk cikkünk végére annak az eseménynek analizálását, mely

pedig egész héten az újságok főoldalán volt. A vesztüket érzó palesztin terroristák az utolsó napokban ismét rakétákat lőttek át Izráel területére, amelyek múlt héten Naharián halálos áldozatokat követeltek. Három embert temettek, többen megsebesültek. Néhány órával azután, hogy Begin nyilatkozott: elmúlt az az idő. amikor büntetlenül lehetett zsidó vért ontani, megindultak az izraeli bombázók és a Litani folyótól délre lévő területeken több támadást hajtottak végre. Nem volt túl szerencsés az akció abból a szempontból, hogy az áldozatok között több volt a civil lakosság, mint a terrorista. Begin sajnálkozását fejezte ki a közel 100 polgári halott miatt, de magáért az akcióért nem volt hajlandó bocsánatot kérni. Sót megígérte, hogy a legkisebb provokációra is hasonló lesz a válasz. Ilyen provokáció az elmúlt vasárnap Jeruzsálemben volt is, szerencsére nem súlyos áldozatokkal.

A legjelentősebb az ügyben, hogy arab oldalról csak a legszélsőségesebb iraki és a hozzájuk csatlakozó palesztin körök hangja volt túlzottan éles. A libanoni kormány, sót még Sziria is, mérsékelten nyilatkozott; érezhetően nem akarták provokálni az izráelieket, akik júliusban kötött fegyverszünet betartását követelik. Vagyis azt, hogy a palesztinaiak vonuljanak ki Dél-Libanon területéről. Ebben az izraeli hatóságokkal a libanoni és szíriai kormány is egyetért, nem is beszélve a Dél- Libanon keresztény lakosságáról. ^

És itt kell megemlítenünk a Vatikán hivatalos lapjának, az Osservatore Romano-nak rosszindulátú és elfogult beállítását, amely az izráeli támadást példátlan népgyilkosságnak bélyegezte meg. Persze az Osservatore Romanotól elvárható lenne az elfogultság, ha az keresztény oldalon nyilvánulna meg. De épp fordítva van. A vatikáni külpolitika két éven keresztül nem emelte fel hangját amikor Libanonban hittestvéreiket gyilkolták a mohamedánok. Az ellen sincs szava, hogy Idi Amin éppen ezekben a napokban mészárolja le országának katolikusait, a nyájat a pásztorokkal egyetmben.Nem a Vatikánnak csak az ellen van kifogása, hogy a zsidók túlságos keménységgel lépnek fel a libanoni keresztények védelmében. Furcsa fintorai ezek a történelemnek.

Jövendőmondással nem foglalkozunk sem .mi, sem a

Mi már választottunk!

Nem hittük volna, hogy vissza kell térnünk múlt heti cikkünkre, amit Dr. Salgó László budapesti főrabbi nyilatkozatáról írtunk. Véleményünk azonban egyes körökben értetlenséget keltett. Főleg azok háborodtak fel. akik a magyarországi "izraelita" küldöttség amerikai útja során összekerültek Salgó rabbival és társaival, s akik az együttes partizás hatására kitüntetett embereknek érezték magukat, s ezért rögtön szentírásként fogadták el mindazt, ami Salgó László szájából elhangzott.

Ezért kissé részletesebben térünk vissza a nyilatkozatra és megmondjuk mi az. ami bennünk az ingerült reakciót kiváltotta.

Salgó László nyilatkozatát eredetileg a Manchester Guardian-nak adta. s onnan vette át a Washington Post. a Toronto Star. a Los Angeles Times és több más világlap. Az időzítés jó volt. hiszen éppen egybeesett a Zsidó Világkongresszus washingtoni értekezletével, ahol feltűnően nagy számú keleteurópai küldöttség vett részt és a magyaroknak az volt a feladatuk, hogy — itt a Manchester Guardian-t idézzük — "bebizonyítsák, hogy Kádár János Magyarországa egy normális állam, ahol a zsidókkal való bánásmód és a kivándorlási politika olyan, hogy ez indokolttá teszi az Egyesült Államok részére a legmagasabb kereskedelmi engedmények megadását".

Dr. Salgó nyilatkozatát tehát politikai szempontok határozták meg. Igazmondása eszerint szükségképpen összefügg a "szovjet vezette béketábor” és ennek keretén belül Magyarország igazságával.

Salgó doktor ezzel kezdte: "a történelem folyamán most érezzük először, hogy ez az ország (mármint Magyarország) a mi országunk.

Világért sem kívánunk vitába szállni azzal, hogy a fasiszta és félfasiszta rendszerekkel ellentétben, ma Magyarországon pusztán zsidósága miatt senki nincs életveszélyben, még csak különleges megélhetési nehézségei sincsenek. De azért mégis furcsa, hogy egy zsidó rabbi. 29 évvel az önálló Izráel megszületése után úgy érzi Magyarországot saját országának, hogy egy másik országról. Izráelről még meg sem emlékezik. Annak kimondása tabu. Még azt is hozzátette a főrabbi, hogy "amikor a magyar vallásszabadság tökéletességét emlegeti, akkor minden magyar ember nevében nyilatkozik".

Magyarországon vagy van vallásszabadság, vagy nincs. Hiszen a vallásszabadság lényegében mindenkinek saját lelkében gyökeredzik, mert ugyancsak nehéz államilag eldönteni, hogy önmagában ki hisz Istenben, ki nem. sót még annak ellenőrzése sem nagyon lehetséges, hogy ki hányszor és mit imádkozik naponta. De azért önkéntelenül is felmerül a kérdés; pont a zsidó főrabbi érzi feljogosítottnak magát, hogy minden magyar nevében nyilatkozzék? Vagy a katolikus, a protestáns egyházak papjai és hívei felhatalmazták őt erre a nyilatkozatra? Nem valószínű! Valószínűbb, hogy a megbízást az Állami Egyházügyi Hivataltól kapta erre. Amely azért ilyen hivatal, mert az államhoz sok köze van ugyan, de az egyházakhoz csak annyi, hogy felügyel rájuk és igyekszik működésüket minél jobban akadályozni.

De e formai hibától eltekintve, valóban olyan kiváló a zsidóság . mint egyházi közösség helyzete Magyarországon? Ahol a zsidó temetőket egymás után ássák fel. a sírköveket lecsiszolják és más temetőkben állítják fel újból; ahol a hitközség egymás után adja el az egykori zsinagógákat; ahol ugyan Közép-Európa egyetlen rabbiképző szemináriuma működik, egy vasakaratú kiváló képességű ember szinte egyéni akciója következtében, de amelynek összesen kilenc hallgatója van; ahol a közösségi élet rossz minőségű kegyelem-ételre szorítkozik, bár a JOINT milliós nagyságrendű dollárokat fizet a magyar kormánynak e jótékonysági akció

fenntartásáért; ahol az egyetlen zsidó aggok házában olyan körülmények között élnek az öregek, ami inkább múlt századbeli börtönre, mint szeretetházra emlékeztet — nos ebben az országban valóban annyira otthon érzik magukat a zsidó állampolgárok, mint soha azelőtt?

De az utolsó mondata a nyilatkozatnak a legelképesztőbb. Ezt ismét szóról szóra idézzük a Manchester Guardian-ből. "a zsidóság egyedül a tanítástól van eltiltva, de ez egy marxista államban szinte magától értetődő".

Erre gyorsan elővettük a magyar izraeliták Budapesten megjelenő lapját az Uj Eletet. A nagyünnepi szeptember 7.-i nyolc oldalas számban többen emlékeznek meg a magyar zsidóság helyzetéről.

— Héber Imre elnök azt állítja, hogy "hazai zsidóságunk magáévá tette a szocialista Magyarország céljait, terveit", míg egy másik cikk szerint "hazánkban nemcsak joga. hanem módja is van arra mindenkinek, hogy meggyőződését kifejtse". Ezek szerint "azoknak volt igazuk, akik nem ültek fel a szocializmussal szemben ellenséges propagandának és tudták, hogy marxistáknak és hivóknek együtt kell dolgozniuk a szebb holnapok érdekében”.

Mármost a Washingtonba ellátogatott küldöttség melyik tagjának higgyünk? Salgó László főrabbinak, aki szerint egy marxista országban magától értetődő, hogy egy hivő zsidó nem taníthat — vagyis nem fejtheti ki véleményét — vagy Héber Imre elnöknek, aki szerint mindenkinek joga an arra. hogy meggyőződését kifejtse. A főrabbi úgy látszik nem tekinti rabbi-i feladatnak a tanítást, s az állam és az egyház közti jó viszony teljes kijegecesedésének tartja, hogy neki rendszeresen folyósítják a havi fizetést, sót még külföldre is kiengedik. Ifjúságunkat a zsidó hitre, vagy zsidó érzésre oktatni egy marxista államban természetesen nem szabad. — de a fontos az. hogy a zsidóknak szabadságuk van. Ha valaki ellentmondást vél felfedezni, ne hozzám forduljon magyarázatért, hanem Dr. Salgó Lászlóhoz.

Ami pedig a nagyünnepi Uj Elet vezércikket. Héber Imre elnök írását illeti, aszerint, "támogatjuk hazánk aktív békepolitikáját, mely a jövőt szolgálja".

Ezt az unalomig agyoncsépelt blablát kissé pikánssá teszi az. hogy "hazánk aktív békepolitikája" fajvédő eszmének minósitette a cionizmust, nem tart diplomáciai kapcsolatot Izraellel, ezzel szemben aktív segitóje Arafát palesztinai terrorista bandájának és pénzeket juttat arra a célra, hogy Izraelen belül és kivül. minél több zsidót lehessen géppisztollyal, kézigránáttal, bombával elpusztítani. Héber Imre nem dicsőíti e miatt sem Arafátot. sem Magyarországot, csak éppen megállapítja: " új világ rajzolódik ki körülöttünk. Más mint a korábbi. Jó és igaz”.

Most aztán igazán nem tudjuk, m i t gondoljunk. Magáévá tette-e "hazai zsidóságunk a szocialista Magyarország céljait, terveit". Ha igen akkor mi jogon várja el ez a küldöttség, hogy a nyugaton éló zsidóság — köztük a magyar zsidóság — egyetértsen velük. A mi Véleményünk szerint ugyanis a zsidóság jövője Izraelben van és aki ellensége Izraelnek, nem lehet barátja a zsidóságnak. Az ilven lihegő nyilatkozatok talán beleférnek az Uj Ejetbe. Mert mi sem vonjuk kétségbe, hogy az Uj Eletet a nehéz helyzetben is hasznos fenntartani. A fenntartás ára pedig az állandó hűségnyilatkozat.

De kérjük. Jia egyszer a magyarországi zsidóság kinevezett vezetői nyugatra kerülnek; mérsékeljék kissé kötelező szocialista lelkesedésüket. S főleg ne kívánják tőlünk, hogy hülyének tetessük magunkat és hajlandók legyünk cinkosan összekacsintani velük: mi tudjuk, hogy ti tudjátok, hogy mi tudjuk, hogy ebből egy szó sem igaz. de mégis mondjuk, mert...

S éppen erre a mert-re nincs megfelelő magyarázat. Lehet, hogy Budapesten szükség van ilyen hintapolitikára. A szabad világban egyszerűbb a helyzet. Vagy a szovjet blokkért lelkesedik valaki, vagy Izraelért. A kettő együtt nem megy. S ebből a szempontból Dr. Salgó főrabbi nyilatkozata még jó szolgálatot is tett, hiszen képtelen ellentmondásaival pontosan ezt igazolta.