Menora Egyenlőség, 1977. január-június (16. évfolyam, 641-663. szám)

1977-03-26 / 650. szám

8. oldal MENORA * 1977. március 28. Vajon hány óráig tartott ez a szótlan, kétségbe­esett rohanás a hómezőn át? Este tíz óra volt, amikor az orosz gépek jöttek és világos volt az éjszaka, hold­tölte. Szépen világítottak a csillagok is és rettenetes hideg volt; katonabakancsán, amely lötyögött a lábán, hiába pakolta át háromszor is kapcával, átütött a hó nedvessége, érezte, amint a hideg minden porcikáját átjárja. Fagyott, hórögös mezei ösvényen baktattak; lassítani kellett a rohanást, mert a talaj csúszós volt, egy-kétszer felbukott, Viteknek kellett felsegítenie. — Innen mái* csak négy-öt kilométer, vegyél erőt magadon — biztatta Vitek és ő ment, habozás nélkül, rakta egymás elé lábait, amelyeknek létezését már nem érezte, mert megfagytak az ujjai. Az út végére már nem emlékezett. Vitek igyekezett támogatni, de nehezen ment, pedig a vállára akasztotta a zsákmányolt fegyvert; mindkét keze tele volt zörgő zsákokkal. S egyszercsak lépcsőkön lépett fel, rozoga padlón taposott. — Ereszkedj le — sürgette Vitek és ő sötét lyukat látott maga előtt; áporodott szag, meleg, émelyítő le­vegő tört fel belőle. Vonakodva lépett feléje, mire Vitek türelmetlenül megragadta, felemelte és leengedte a nyí­láson ... — A WC itt van a vízvezeték alatt, a lefolyóban, nagyságos urikisasszony ... — Blumenfeldné nagyságos asszonynak is nevez­hetsz — válaszolta sértődötten. Tudomásul vette, hogy ezentúl Vitek szemeláttára kell elvégeznie az emberi szükségleteket, mint az ősemberek is tehették, amíg a szemérem és az egymástól-rejtőzködés lelkinyavalyája meg nem fertőzte az emberiséget a civilizációval és kul­túrával együtt. — Ne mosakodj meg a csap vizében, lefagy tőle az orrod — oktatta Vitek — Grünhut néni itthagyott ne­künk egy mosdótálat, a rendelkezésedre áll. S aztán ... — Aztán enni fogok — közölte határozottan, s bele­mártotta kezét a langyos vízbe. A pincében kis petró­­leumkályha is égett, hasonló ahhoz, amelyet a műhely­tábor barakkjában megszokott. Teaviz forrt rajta. A kis asztalon két teríték. Kétszersült, szárazkolbász, egy nyitott konzerv... Meleg volt a pince, büdös és nyomasztó hangulatú. Odakint a végtelen hómező. Evés közben híreket hall­gatott a rádióban, hallgatóval a fülén. — Megmenekülési lakoma ez; kivételes eset. Na­gyon vigyáznunk kell a tartalékjainkra. Szerencse, hogy Grünhuték raktárából egyet-mást használni tudunk ... A fürge ujjak ügyesen szaladtak a billentyűkön, széles skálákat ütött és vidáman dúdolta hozzá a kísé­retet a képzelt muzsikához. A kotta ott állt előtte a képzeletbeli állványon és ő ösztönszerűen „visszalapo­­zctt”, amikor az ismétlőjelhez ért. Oh,... — kiáltott fel — belement a billentyű az ujjamba... Fájó ujjával a szájában ijedten szaladt Vitekhez. A férfi az ágyon feküdt és mint mindig, a katonai tér­képet tanulmányozta, amit még a műhelytáborban „or­ganizált.” ^ Szálka — mutatta. Vitold maga mellé ültette, a gyűrűsujját tanulmányozta, amelynek körme alól kis BARZIfcY ISTVÁN : SZAKADÉK szálka bukkant ki. Griinhutné varródoboza is kéziu volt, tűt vett elő belőle és rövid operáció után megsza badította Lusját fájdalmaitól. Gyalulatlan deszkalap volt a hangszere, ő maga raj­zolta bele a billentyűket s naponta két-három órát „gyakorolt” rajta. Odakint éjszaka volt, a bunkerben az éj volt a „nappal”, mert amikor a külvilágban a mindennapi élet folyt, nekik csöndben kellett maradniok; hisz néha-néha megzavarta a hómező békéjét a falu parasztjainak já­ráskelése. A kis erdőből, amely alig kétszáz méternyire volt tőlük, fát loptak és idehallatszott a fejszecsapás. Olykor-olykor autó tülkölésének hangja is ideszürődött a falu felől; a térkép tanúsága szerint út húzódott arra­felé. A vonat lármája megszűnt, a szétbombázott síne­ket úgy látszik nem állították helyre. Ilyenkor, éjszaka, csak a patak csörgedezése hallatszott, de azt is csak bunkeréletük első heteiben élvezték, mert erős fagy jött és megállt a patak, jéggé merevedett. Távolról kutya­ugatás, kakaskukorékolás; az egyetlen jele annak, hogy nincsenek egyedül a földkerekségen. — Úgy élünk, mint az eszkimók a hóbavájt kuny­hóikban — sóhajtotta Lusja. Azért olykor-olykor kimerészkedtek az udvarra, azt is csak éjjel. Pokrócokba burkolózva élvezték a szabad levegőt. Amikor a vízvezetékben is befagyott a víz, ve­derszámra hordták le a havat a pincébe; amikor fogyó­félben volt a petróleum, Vitek az erdőszélig is elmerész­kedett és fával megrakodva tért vissza. Ilyenkor nyitva­­hagyták a pince ablakait, az ajtót és a csapóajtót, Lusja kiteregette az ágyneműt, hogy szellőzzön. Mosni is kellett, de a holmi lassan száradt, napokig lengett a pincében a fehérnemű, a nedvesség friss szagát árasztva. A nap huszonnégy órájából húszat töltöttek az ágy­ban a Grünhut házaspár dunyhája alatt. Csak annyit voltak ágyon kívül, amennyi idő az élelem elkészítésé­hez, napi negyedóra tornához és Lusja „zongorázásá­hoz" kellett. Néhány könyvet is találtak a polcon; Grünhut néni úgy látszik szerette az irodalmat, mert magával hozta Heine verseit, megmentve a náci könyv­máglyától ezt az árva kötetet. Lusja lelkesen bújta és megtanulta a legszebb Heine költeményeket. Grünhut bácsinak is voltak könyvei, lengyel detektivregények, azokat felváltva olvasták és amikor végeztek velük, el­kezdték újból. S volt még egy kincs, Grünhut bácsi ima­könyve, amelynek láttán Lusja sírvafakadt, mert óma­mát juttatta eszébe. Német fordítás volt a héber szöveg mellett, Lusja buzgón elmerült a tanulmányozásában. Vitek még imádkozni sem tudott, hiába próbálkozott a tanításával, a férfi nem akart átvergődni az álef-béten. „Vájdábér ádajnaj el Mojse lemájr” sillabizálta és ez azt jelenti, hogy „und sprach Gott zu Mosche sagend” ... S mindezt halkan, olyan halkan, hogy csak az ajkak szóképzésének leheletszerű suttogása szállt a pince fül­ledt levegőjében, a petróleumlámpa imbolygó fénye mel­lett. Azt is csak négy-öt órára engedélyezte Vitek, mert a hordóban apadt a drága és beszerezhetetlen folyadék. Kis gödröt ásott a férfi az egyik ablak alatt a fal tövé­ben, abban parázslott a tűz, amelyen az ételt készítet­ték. S mert fűteni nem tudták a pincét, ahhoz kevés volt a petróleum, ott volt a dunyha, amely mennyei meleget adott. Életüket a szerelem töltötte ki. Emberi vadságú mé­zeshetek voltak ezek ... Az örökös együttlét, az együvé­­tartozás, a dologtalanság, a félelemteli sorsközösség kergette egymáshoz a testüket. Viteket az a rögeszme fütötte, hogy Lusja elnyerése és megmentése révén megváltja bűneit, amelyeknek tudata vészesen neheze­dett rá. Lusját pedig a hála és a szerelem elragadtatott érzéshullámai hajszolták a mindig boldogító önkívü­letbe. Csak a vágy erőssége volt azonos bennük, lénye­gileg idegenek maradtak egymástól. Lusját elvakitotta a hálaérzet, elkábitotta a férfiben nagylelkűségnek hitt készség, amellyel minden nehézséget vállalt a megmen­téséért. Tökéletesnek, lovagiasnak, nagylelkűnek tar­totta. Ezt a csalóka képet kiegészítette Vitold pompás testalkata, férfias ereje és szépsége. Vitold megérezte ugyan, hogy Lusja jóval különb ember, mint ő, de evvel kevesett foglalkozott; szerette, a maga elől menekülő ember megszállottságával, a nagyétvágyú, sokáig éhezett férfi mohóságával, anél­kül, hogy partnere egyéniségéről számot adott volna magának. Szomjas testiséggel falta, de ahhoz elég őszinte volt a szerelme, hogy ne csak a maga kielégü­lése érdekelje, hanem a test örömének tökélyét Lusjá­­val is megéreztesse. S így tobzódtak heteken át, feledve a külvilágot, s jövőjüket. A valósághoz mégis vissza kellett térni; a rádió fi­gyelmeztette őket arra, hogy hamarosan cselekedniük kell. Az oroszok átkeltek a Dnyepperen, de nem a len­gyel—német határ felé törtek ezen a döntő téli hadmű­veleten, hanem a Kárpátok irányába. Mig a lublini sík­ság úgyszólván nyitva állott előttük, — a hadművele­tek, mintegy harapófogó-szerűen mégis északon és dé­len indultak. Az ő rejtekhelyük olyan vidéken feküdt, amely a leghosszabb ideig állt a németek felügyelete alatt Len­gyelországban. — A faluban kellene próbálkozni — ajánlotta Lusja —a parasztok nem fognak kiadni bennünket a néme­teknek. Vitold csodálkozva nézett rá: — Lehet ezt biztosan tudni? Természetesen, semmit sem lehetett biztosan tudni. Szövetségesek, barátok, ismerősök nélkül, mit tehetett két bújdosó zsidó? Lusja a partizánokra gondolt, akik­ről annyit hallott, — de hogyan lehet eljutni hozzájuk? S Vitold félt a partizánoktól. Sejtette, hogy zsidók is vannak közöttük, olyanok, akiknek sikerült a vagonok­ból kiugrani, vagy akik még a gettókból szöktek; s tarthatott attól, hogy Majdanek kegyetlen kapójának neve és bűnei ismeretesek előttük. Ezt a gyanúját nem közölte a lánnyal, de Lusja mégis valamit megérzett be­lőle ... s féltő részvéttel figyelte, amint megpendíti a továbbszökés gondolatát és visszaretten a megvalósítás minden felvetett lehetőségétől. — Megolvad a hó és árvíz lesz, ami úgy kimos ben­nünket innen, mint az ürgéket — morgott Vitek. Lusja a „zongoránál” ült és lelkesen ütögette a „bil­lentyűket”. — Igen közömbös vagy művészetem iránt — tréfál­kozott — meg sem hallod, hogy falsot fogtam. Pedig ez a kedvenced, Chopin Nottumo. — Február vége van, mindjárt három hónapja ros­tokolunk itt, el kell indulnunk valahogyan Szosja falu­jába ... S nemsokára ennivalónk sem lesz — folytatta a férfi. Ujjait a szakállába merítve böngészte a térké­pet. Vitek szakállt növesztett, amely versenyt nőtt Lusja hajával. Csinos körfrizura ült a fején, amelyet odaadás­sal gondozott. Ha napfényre kerülne, megállapíthatná, megváltozott-e a színe. Csak gyanította, hogy egy ár­nyalat tizedével sötétebb lett. Vitold szakálla remekül illett az egyéniségéhez, egyfajta tragikus szépséget köl­csönzött az arcának. Kár, hogy kissé meghízott a tét­lenségben, majd ha normális körülmények közé jutnak, gondoskodik róla, hogy férjeura visszanyerje karcsúsá­gát. Lusja is- meghízott, hiába igyekezett letornászni a semmitevés miatt szaporodó kilókat. De a szaporulat arányosan oszlott el az alakján, Vitold fáradhatatlanul bókolt szépségének. — Még legalább egy hónapra van élelmünk, bab, burgonya, hét konzerv ... s még akár egy évre való Grünhut néni teájából... s ha nem dohányoznánk olyan nagyon sokat, Grünhut bácsi pipadohánya is elég volna néhány hétre. S azon kívül, ha te akarnád, már régen elindultunk volna... de te magad sem kívánsz innen kimozdulni. — Ez igaz — vallotta a férfi és feléjenyúlt — akkor nem tölthetek veled húsz órát az ágyban ... Csakhogy ez a pince olyanná válhat, mint egy egérfogó; kihajta­nak belőle majd, ha ideérkeznek az oroszok ... s vége a komédiának... — Éppen százezredszer hallom ezt — sóhajtotta Lusja. Kiszabadította magát a fogásból és a nyitott ab­lakhoz lépett, amelyen már átszűrődött a hajnali deren­gés fénye. A tűz kialudt, a petróleumlámpa fénye hal­ványodott. A rácshoz szorította az arcát, a friss, sza­bad levegőt szívta és a tűnő csillagokat kereste. Ki­menni a világba... vajon kit talál meg? Nincs senki, csak Vitek ... ómama, milyen furcsa, hogy a boldog­ságot még a pokolban is megtalálja az ember... a vér­fürdőben és a pusztulásban, a félelmektől teli bújdo­­sás bán ... Lusja a „zongoránál” ült és lelkesen ütögette a „bil­lentyűket”. — Igen közömbös vagy művészetem iránt — tréfál­kozott — meg sem hallod, hogy falsot fogtam. Pedig ez a kedvenced, Chopin Notturno. — Február vége van, mindjárt három hónapja ros­tokolunk itt, el kell indulnunk valahogyan Szosja falu­jába ... S nemsokára ennivalónk sem lesz — folytatta a férfi. Ujjait a szakállába merítve böngészte a térké­pet_____________________________________________ £3 Gesztenye Cukrászda jf> í. V yj,,, * ás delicatessen Ij vezetés alatt. de a régi f inomsdgú süteményekkel. Szeretettel várja régi és új vevőit : KEMÉNY IDA tulajdonos. 1394 Eglinton Avenue West TELEFON: 782-1598 cycle & sports EGÉSZ ONTARIOBÁU A LEGNAGYOBB VÁLASZTÉK sportfefszerelésik KERÉKPÁROK 1169 BLOOR St., W. LE 6-9718 NYÁRI CHARTER UTAZÁSOK AZ 1977-ES EVRE TORONTO-BUDAPEST-TORONTO Ara Utolsó BUDAPEST-TORONTO-BUDAPEST AZ IBUSZ HIVATALOS KÉPVISELETÉBEN CHARTER UTAZÁSOK SÚLYHATÁR 66 LBS KÜLÖNJÁRATÚ AUTÓBUSZ SZOLGÁLAT BECS repülőteréről BUDAPESTRE és vissza a repülőtérre. BUDAPEST-MONTRE AL-BUD APEST MONTREAL-BUDAPEST-MONTREAL_____________ Jelentkezéskor 50.00 dollár előleg fizetendő, a teljes összeg 60 nappal az indulás előtt Július 14 Augusztus 11 449.00 Július 13 Augusztus 2 479.00------1 Csecsemőknek 35 dollár A HIVATALOS MAGYAR UTAIASI IRODA 420 SPADINA »VE. TORONTO, ONT. mst 2G7 A legkellemesebb, átszállásnélküli utazás, 66 lbs. csomagsúllyal! ClUEtT 11lE[MlliV»ST ElFDfikBW (41S) 3(1-1101 A KIÁLLÍTÁST LÁTNI KELL! Több mint 300 régi magyar olajfestmény (átható Torontóban! Úgyszintén régi magyar fémjeles EZÜST étkészle­tek, a legnagyobb válasz­ték ezüst tálcákban, ke­rek, ovális, szögletes hal és sütemény tálcák tálak, gyümölcs-kosarak, gyertyatartók, szivardö­­bozok, teáskannák és Iészletek, dísztárgyak a XIX. század és a század­­farduló idejéből való ké­zi veretű ezüst remek­művek. Héttőtől-szombatig: * 9.30-tol 6-ig. Használja ki ezt a lehe­tőséget és látogasson meg bennünket! NEOGRADY LÁSZLÓ (1896-1962) tbt&orU) ot üntmuuS art (Saller? 418 EQLIIMTOIM AVE.W. PH.485-0451 p W Platina-ékszer specialista Arany zsebórák és láncok $ Karkötők Kézelőgombok # Platina és fehérarany láncok Európai diplomás és kitüntetett ékszerkészitö mester 0-C3-h árajánlatra házhoz megyek Vinczer Péter Master Jeweller Designer 55 BLOOR STREET,' W. 50 Boutique Area Manu Life Center

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents