Menora Egyenlőség, 1977. január-június (16. évfolyam, 641-663. szám)

1977-03-19 / 649. szám

1977. március 19. * MKNORA 7 oldal GTOROMOi jR em m A New Horizons vezetősége Fényesen sikeríilt a New Horizons jelmezes gyermek purim ünnepélye, melyet dr. Zagon Zoltán rabbi szervezett és rendezett, s melynek mű­sorát előzőleg dr. Fejes De­zső a rádióban ismertetett. A közel 200 főnyi közönség sorában 80 kicsike fiú, leány­ka Ötletesnél Ötletesebb jel­mezben. A kínzó kanadi tél idején ragyogó eredmény ez nem csupán Zágon rabbi úr­nak, hanem a Horizons tel­jes vezetőségének és vezető hölgy gárdájának, akik lelkes munkát végeztek. Ismét bebi­zonyosodott: csak az a munka hoz sikert melyet Örömmel végeznek. Itt pedig mindenki dolgozott és mindenki öröm­mel. Szép és kedves látvány a jelmez verseny 3 győztessel. A gyerekek vidám öleléssel gratulálnak a "sztároknak”. A csinos anyák és nagyanyák pedig ontják az örömkönnyei­ket. Van szebb ennél? Móra Ferenc egyik gyönyörű írása ötlik elém. Az unokájával ját­szik és a kicsike különböző ügyeskedéseiről így áradozik: “Dehát ezt minek írjam meg, hiszen úgysem hiszik el, csak a nagymamák és a nagypapák.” A közkedvelt Joe Finé zenekar vidám tánczenét indít és kez­detét veszi az igazi purim. Évszázadok óta a zsidóság örömünnepe. Táncolnak és da­lolnak a házaspárok, szépasz­­szonyok, leányok, hóráznak az apróságok vegyesen felnőttek­kel. Az ünnepélyesen terített asztaloknál, végig a tágas hosszú teremben tombol a jó­kedv a vidámság. Talán még kint az utcán is. Köszönetét mondunk a gyer­mekjátékok ajándékozóinak: Ehrenfeldéknek, Open Win­­dow-nak, Weisz Ármin és Kertész Ernőéknek, Fahnék­­nak, Gross Lászlóéknak és Vágó Györgynek. Felkai István Zágon Zoltán rabbi jelmezbe öltözött gyermekek között ■> • Dr. Zágon Zoltán rabbi ál­tal rendezendő Széderesttel kapcsolatban szeretnénk bizo­nyos félreértéseket véglege­sen tisztázni. A Széderestl977 április 3-án vasárnap este 7 órakor lesz a HAKO AH Sport Club 2885 Bathurst St. alatti helyiségében. Jelentkezéseket elfogadunk a széderen való részvételre a következő tele­fon szám okon: 638-6609, 782-3658 és 630-2870. következménye volt, hogy a gyilkos kór megtámadta és el­vitte. Férjén kívül fent emlí­tett testvére Judit és az ugyan­csak Pesten ' élő édesapja Hajdú (Schreter) Árpád és ki­terjedt rokonsága és az egész torontói magyar zsidó társa­dalom gyászolja. A Menora szerkesztősége is őszinte részvétét fejezi ki a lapon ke­resztül a gyászoló családnak. ********** ******** Ismét mély gyásza van a torontói magyar zsidóságnak. Március 13-án vasárnap bú­csúztunk el a fiatalon elhunyt Braun Verától, aki alig néhány évvel ezelőtt érkezett Kanadá­ba és a közismert víz- és fű­tésszerelő mester Braun István felesége lett. Gyermek­­áldással boldogította a Gond­viselő a kedves házaspárt és három évvel ezelőtt egy drá­ga fiúcskájuk született. Rö­vid boldogság után az édes­anya súlyosan megbetegedett és kétévi testi és lelki szen­vedés után visszaadta tiszta lelkét Alkotójának. Dr. Zágon Zoltán rabbi megrázó szavak­kal búcsúzott a megboldogult­tól, akinek ikertestvére él Ma­gyarországon, akivel együtt a gyászosemlékű náci őrület alatt Mengelének voltak kísér­leti alanyai. Lehet, hogy ennek Molnár Zsuzsi és férje Bandi, valamint lányuk Judith méltó emléket állítottak meg­boldogult szüleiknek illetve nagyszülőknek, Bauer Árpád és Rosának. A Beth Sholom templomának kis imaházában a Mártírok tábláján emlékla­pot készíttettek, mely örök időkre őrizni fogja lelkűkben élő kegyeletüket. Az emlék­táblát a család és szűk ba­ráti kör jelenlétében az el­múlt vasárnap délután avatta fel dr. Zágon Zoltán rabbi. ******** djabb betegeink, akiknek refuo selémót kívánunk, mi­előbbi szerencsés felgyógyu­lást, Feuerstein Mária, Su­­rányi Erzsébet, Szilágyi Er­zsébet, Simái Erzsébet, Szegő József, akiket dr. Zágon Zol­tán rabbi beteglátogatása so­rán felkeresett. BAR-MICVORA, CHASENERA, PARTYRA mindenkor szép és friss virágot, OcuCtfi 0?toU&t ~ tél 387 Spadina Ave., Telefon: 979 - 2/77 , Lakás: 225-0742. Az immár hagyományos IZRÁEL NAP 29. évfordulójá­nak megemlékezésére 1977 április 17-én vasárnap d.u. 3.30-kor kerül sor a Shaarei Tefillah zsinagógában (3600 Bathurst St.). Az idei ünnep­ségeket a New Horizons és a Magyar Zsidók Világszövet­sége delegátusainak részvéte­lével tartjuk meg. Az esemény művészi sikerétEggerthMár­ta, ifj. Jan Kiepura és Ben- Zion Miller fellépése biztosít­ja. Izráel még nem heverte ki ia jomkipuri háború megpró­báltatásait. Fokozza a nehéz-Talán még korainak tűnik, de tudva, hogy az emberek hónapokkal előbbre csinálják meg programjukat, értesítjük Toronto és környékén élő ösz­­szes magyar zsidó hittest­vérünket, hogy a szokásos évi Mártír Gyászistentiszteletün­ket június 5-én délelőtt tart­juk dr. Zágon Zoltán rabbi rendezésében, Kelen Tibor és Gabi vendégszereplésével. Jegyezzék elő ezt a dátumot, mert ez a Gyászünnepély im­már 20 esztendeje az itt élő magyar zsidóságnak nagy se­regszemléje és hitvallása, hogy mártírjainkat és Izráel elesett hőseinek emlékét amíg élünk nem felejtjük. Olyan idősebb egyediiállő hölgyet keres magyar zsidó család, aki a családon belül ’’nagymamái” feladatokat haj­landó betölteni. Két gyermek dolgozó férj és otthonlévő asszony mellé kell a segítség Ónálló lakrész Torontóban a York Mills és Leslie környé­kén. Jelentkezés telefonon a 449-8441-es számon. LB segeket a nagyarányú infláció, a font többszöri leértékelése, a növekvő adóterhek és a nyo­masztó katonai kiadások. A nehézségek ellenére, a de­­mokrtikus zsidó állam ve­zérlő csillaga a diaszpóra zsi­dóságának. Az entebbei akció napjaink legendájává vált és büszkeséggel tölti el azok szí­vét, akik a zsarnokság ellen­ségei. Az anyagi siker alapját a védnökök adományai képezik. Reméljük, hogy sponsoraink segélyt kérő felhívásunkat megértik. Minden cent a rá­szoruló izráeli és magyaror­szági hittestvéreinket segíti. Kérjük adományát címünkre elküldeni szíveskedjék. Az összeg vételét postafordul­tával igazoljuk. Az adományok az adóból levonhatók. A nyug­tán feltüntetjük szövetségünk charter számát. Az IZRÁEL NAP bevételét adminisztrá­ciós költségek nélkül eljuttat­juk az izráeliszervezeteknek. Közreműködésére és támoga­tására feltétlenül számítunk. Testvéri üdvözlettel: A Torontói Magyarajkú Zsi­dók Szövetségének veze­tősége. Csináld magad! — avagy atombomba házilag Egy amerikai egyetemista, a fizikusnak készülő John Phil­lips, a Pentagon legnagyobb megdöbbenésére, az atombom­ba házi előállításának módsze­rét választotta doktori disszer­tációja témájául — s a felada­tot sikerrel meg is oldotta! Mindenki által könnyen besze­rezhető anyagokból — csupán egy kis plutóniumot kellett lopni — „összegyúrt” egy olyan atombombát, amelynek súlya 60 kg, hatásfoka pedig egyhar­­mada a hirosimainak ... A hu­szonegy éves fiatalember há­romhónapi elméleti munka után, hat hét alatt a „kivitele­zéssel” is elkészült... Az Egyesült Államok atom­titkának őrzői megdöbbenve állnak a tény előtt, hogy a fia­tal fizikus eredményét közzé is tette egy olyan kiadványban, amelyet néhány fillérért bárki megvásárolhat. Közel az idő tehát, amikor a lelkesebb ama­tőrök személyes sérelmeik megtorlására, esetleg terror­­cselekmények elkövetésére maguk eszkábálta atombombát használhatnak. A kérdés már csak az volt, hogyan tudta meg a fiatalember, melyik az a spe­ciális robbanóanyag, amelyet az amerikai atombomba előál­lításához használnak. A meg­oldás — mint kiderült — majd­nem hihetetlenül egyszerű: John Phillips odatelefonált az egyik atomkutató központba, s mint egy különlegesen nagy hatásfokú robbanóanyagokkal foglalkozó egyetemista, az egyik szakemberhez fordult, tisztelettel, szaktanácsért... A segítőkész szakember felsorolta néhány szuper-robbanószer ne­vét, s az egyik név után ha­nyagul megjegyezte, hogy „ezt például bizonyos atombombák készítésénél is felhasználjuk”. Több se kellett John Phillips­­nek, hiszen éppen ez volt az az információ, amelyre szüksége volt — s néhány hét múlva már készen is volt az atom­bomba, mely — mint büszke alkotója hirdeti: „biztonságos, praktikus és kis helyen elfér” BUDAPEST + MAS EURÓPAI VÁROS óim mint i címet MINDEN NAP INDULHAT: Air Canada, KLM. BOAC, Lufthansa. Swissair menetrendszerű járataival 22-45 napra DUDAPESTRE $450.00 Gyermekár( 2-12 évig) $285.00 60 nappal előbb kell a jegyet megvenni EURÓPA BÁRMELYIK VÁROSÁBA ÉRKEZHET ÉS MÁSIK VÁROSBÓL JÖHET VISSZA! 2 HÉT BUDAPESTEN $499.00—tűi Heti kétszeri indulás (szerda és péntek ) Londonon keresztül, 60 nap elővétel szükséges! HOZASSA KI ROKONAIT BARÁTAIT ISMERŐSEIT mór S387-tól 3 héttol 6 hónapos időtartamra Kérjen részletes tájékoztatást 1 -2-3 HÉT LUXUS APARTMENT HOTEL KONYHÁVAL MIAMI BEACH legszebb roszcn 3 HARBtUR RDIISE Super-luxus hoteljában rajta a tengeren. Repülő, transfers, hotel-konyhával

Next

/
Thumbnails
Contents