Menora Egyenlőség, 1977. január-június (16. évfolyam, 641-663. szám)

1977-06-25 / 663. szám

1977 Június 25 * MENORA 13. oldal VENDÉG VOLTAM EGY “CAMP-ON Week-endre hívtak a “camp­­ra”. Kimentem. A kedves há­ziak megmutatták a dús ker­tet, a szépén rajzolt és 11- lattalan fákat a reprezentatív és ugyancsak illattalan virá­gokkal, a stuccolt bokrokat, melyek oly illedelmesen so­rakoztak a kertben, mint ko­paszra nyírt iskolás fiúk a tor­navizsgán. Megismertem a fű­nyíró gépet, mely oly fura, mintha egy zsilettpenge és medve házasságából született volna. Megtudtam róla, hogy valóban olyan ügyes mint a medve és oly teherbíró, mint a zsilettpenge. tyát, a bor júnagy Bátort, mely utóbb valóban oly eszesnek mutatkozott mint egy borjú s egy másik ebet, melynek spanyol nevét nyomban elfe­lejtettem. Végül megcsodál­tam Rault a kakast, a férfiúi önérzet e túltengő kiteljesülé­sét. Raul magatartásában egy államférfié bölcsessége rej­lik, mert minden mozdulatát saját maga iránt érzett mély tisztelete sőt csodálata hatja át, függetlenül attól, hogy er­re mennyi oka van. A csirkeudvarnak azonban még egy kakasa van, s ezt úgy hívják, hogy Manó, a bé­kés, az egyezkedő s mindazon­által ravasz polgár, ki önér­zetét a helyi lehetőségekhez szabja és nem akarja kihívni a világ irigységét sem szép­ségével sem okosságával. Ma­nó lényét a mérséklet jellem­zi. Óvatosan lépeget Raul után a csirkeudvarban s olykor le­utánozza őt, mert elvégre azért ő is egy kakas s e ma­gaslati állapotot a világban állandóan tudatosítani kell. Manó azonban még a leg­­démonibb gyöngytyúkért sem hajlandó síkra szállni, kitér Raul elől, öregesen, tokásan totyog szürke hitvese mellé, mintha ki tudja milyen hűsé­ges volna, fél szemével azon­ban a csirkehajadonokat szemléli, másik fél szemé­vel Rault figyeli sandán, iri­gyen. Látszik, hogy csak al­kalomra vár megtiprott Önér­zetének helyrebillentésére. Megmutatták kertre nyíló szobámat, melyről a kilincs javítás okául le volt szerel­ve. Vacsora után a kertben üldögéltem, csillaghullást s nyári kertek esti illatára vár­va, de ezek elmaradtak a mű­sorból. így hát a holdat néz­tem a sötétbarna és borjúnagy Bátorral, ki szintén a holdat nézte áhitatosan, majdnem szerelmesen. Hosszú fülei ön­feledten lógtak s néha rám­nézett, néha a holdra, mint­ha össze akarna minket hason­lítani. Vakkantott is. azaz in­kább köhintett gyengéden, mint egy kissé hurutos, de igen fi­nom költő, ki prózai hangok­kal nem akarja zavarni az éjszaka ihletét s a hold méla báját. A céltalan szépség ámu­­lásában s a butaságban Bá­tor valóban költőhöz hasonlí­tott, mert Ő sem tudja fel­fogni, hogy minden szépség hiábavaló. Igen, igen, Bátor o­­lyan volt a holdfény alatt, mint egy hosszúfülű és álmatag köl­tő, céltalan szépségek oktalan szerelmese. Emelkedett hangulatban és igen álmosan aludni mentem. Háziasszonyom közölte, hogy elég behajtani az ajtót, itt nincs mitől tartani. Lefeküd­tem tehát, el is aludtam né­hány röpke percre, míg az aj­tó kinyílt és Bátor rontott be magán kívül üvöltve s a kutyaskálát panaszosan végig­ordítva, megállt az ágy előtt. Mellette a spanyol eb úgy szé­gyenkezett, mint egy bűntuda­tos alperes s lehajtotta fejét. Bátor hosszan-szélesen pa­naszkodott, a kis spanyol men­tegetőzve belevakkantott. Bá­tor elhallgatott s nedves, máié tekintetével úgy nézett rám, mint aki az igazság szavait kívánja hallani szent ügye fö­lött. Ott állt az ablaksávból beszökő holdfényben lelógó fü­leivel s az igazságot várta. Zavarban voltam, nem tudván, hogy e két eb magyarul vagy spanyolul érintkezik-e egy­mással. A spanyol nyelvet kü­lönben is én úgy beszélem, hogy még a kutyák sem ér­tik meg. Döntés nélkül hagyva prob­lémájukat, rájuk ordítottam, hogy mars ki! A szófogadó Bátor erre nyomban kiment. Nem úgy a spanyol eb, mely lábrakapott önérzettel kezdett felém vakkantani. Látszott, hogy most hazudja el azt, amit Bátor jelenlétében nem mert. Aludni akartam és ráordítot­tam, hogy mars ki! Erre kö­tanácsot adnom, azt tanácso­lom: ne adjanak jó tanácsot senkinek! Nem azért kérik ki az ember véleményét, mert valóban kíváncsiak rá — és pláne nem azért kérdezik meg kétségbeesve, hogy: “...hát most mondd meg őszintén, mit csinálnál te az én helyem­ben...” mert valóban azt akar­ják majd csinálni — amit én tanácsolok. Aki tanácsot kér, az már előzőleg úgyis hatá­rozott! Tőlem csak annak a megerősítését várja. Abban a pillanatban viszont, amikor nem azt hallja tőlem amit hallani szeretne — már nem is tetszik neki az egész kérde­­zősdi — és vagy megsértődik ( ha valóban jó barát) vagy témát változtat — ha van ne­ki egyáltalán más témája... Persze a játékszabályokat azért itt is be kell tartani. Végig kell türelmesen hallgat­ni az illetőt, bármennyire is unja az ember. Nem lehet a második mondatnál belevágni (sajnos), hogy: “...öregem, ha rám hallgatsz — azt csinálsz amit akarsz...”, mert akkor is megsértődik. Az egyetlen vigasz, hogy nem muszáj vé­gig odafigyelni — csak jó he­lyen kell hümmögni időnként! Amikor orrot fúj, vagy rágyújt — az ember cöcögjön is egyet­­kettőt, az mindenkinek jól esik. És megijedni csak ak­kor kell, mikor az a mondat jön, hogy: “Nem akarom azt az amúgy is kevés idődet soká­ig igénybe venni...”, vagy pe­dig ez, hogy “ígérem, rövid leszek!” Hazugság. Nem lesz rövid! Hosszú lesz sajnos. Itt kell egyébként megjegyezzem, hogy az amerikaiak is átvet­ték már ezt a mondatot tő­lünk (előbb-utóbb mindent át­zelebb jött. Nevét elfelejtet­tem s így azt mondtam: mars ki kutya! Erre ágyamra ug­rott. Lelöktem s azt mondtam, ronda dög, mire keblemre ug­rott es átölelt. Letettem a földre, vicsorgott. Visszavi­csorogtam azzal, hogy maradj itt ostoba Don Quijote! Erre kiment a szobából, Úgy lát­szik megsértődött. Azt reméltem, hogy ezzel lezárulnak az éjszaka neszei és nyugovóra térhetek. Ne­gyedóra sem telt el azonban, midőn a nyíló ajtóban megbé­­kelten lépett be a két kutya és játékos vakkantással közöl­ték velem, hogy a béke helyre­állott közöttük s ők újra sze­retik egymást. Meghallgat­tam, majd kitessékeltem őket, megfordítottam a párnát segy sóhajjal becsuktam a szemem annál is inkább, mert az ab­laknak csúfolt keskeny résen át nappali fénnyel sütött be a hold. Ennél a fénynél kísérteties jelenséget pillantottam meg. Alacsony termetű, zömök, mondhatnám plump táncosnő libegett be minden kecs hí­ján lévő balettmozdulatokkal, spiccelve, szökell ve. Felül­tem s torkomra forrt a szó, mert a következő pillanatban egy teljesen hasonló liliputi táncosnő ugrott be ugyanoly dallamos léptekkel, mintha u­­gyanazon balettiskolában ta­nulták volna. A harmadik ba­lett-táncosnő beléptekor sikí­tani akartam, de hangom meg­fagyott s csak néztem miként illegnek-billegnek, sőt kelle­tik magukat. Egy elvarázsolt balettkar víziójával vonultat­ták fel formátlan, csúf testü­ket, mintha tőlem várnák a bűvös szót, a varázsigét, melynek nyomán esetleg tün­dérekké változnak. Varangy, tört fel torkomon a rémület. Lekaptam fejem fölött függő s eddig céltalan­nak hitt teniszrakettet s ejrv vesznek tőlünk) — és egy unalmas, hosszú történet alatt többször is bedobják, hogy: “To make a long story short...” Ne higgyék el! Két héttel ezelőtt telefonál egy barátom — mikor vagyunk idehaza, fel szeretne jönni. Tanácstalan, nem tudja mit csináljon. Feljött, virágot is hozott (nem nekem, a felesé­gemnek) — nagyon ideges volt szegény. Nem csoda. Úgy ve­szi észre, hogy a feleségének nagyon tetszik a szakács. A vendéglő egyébként jól megy — végre a vacsora is “erős” már, nemcsak az ebéd — az asszony pedig ahelyett, hogy költené a pénzt az áruházak­ban — szokás szerint — foly­ton a konyhában lebzsel... A szakács eleinte azt hitte, őt figyeli. Úgy iparkodott, hogy csuda! Aztán rájött, hogy az asszony nem csak arra kí­váncsi, hogyan készül a leb­bencsleves — azóta folyton fésUlködik! Már végső kétség­­beesésében arra is gondolt a barátom, hogy kitesz egy táb­lát a konyhába: “Fésülködni hatóságilag tilos!” De a sza­kács nem tud angolul. Mit ta­nácsolok? Adja el a vendéglőt — mond­tam. A feleségem szelíden megkért ne hülyéskedjek, ez nem egy villámtréfa, a csat­­tanós poénokat tartogassam a közeljövőre — bizonyára lesz még magyar előadás az idén! Dobja ki a szakácsot — mondottam én ezek után, mire a barátom elmagyarázta, hogy hat hónapos munkaszer­ződéssel hozatta ki a szaká­csot Piliscsabáról, a szakács éppen csak hogy megérkezett — egy üres bőröndöt hozott mindössze magával. (Meg a fésűt). ő különben boldogan rövid, de rettenetes közelharc után, midőn az első táncosnő magasba lendült, hajdani te­­niszjátékosi rutinnal és ha­lálos undorral kilabdáztam őt az ajtón. Aztán hasrafeküd­tem az ágyon a célrakész rakettel kezemben s megvár­tam, míg a következő díva táncos kedve tetőpontot ér. Lestem a dívát, amint magas­ba lejt s ott szétterjeszti zok­­nis plump lábát s akkor hopp­­la-hopp, kemény puffanással ugyancsak küódítottam. Két szörnytől már megszabadul­tam s teniszrakettnek így még soha nem örültem. A harmadik sellőt is ügye­sen felkaptam szárnyalásának ihletében, kilendítettem s utá­na megkönnyebbülten készül­tem visszaakasztani a raket­­tet a szögre, mikor észrevet­tem, hogy nehéz. Ekkor vet­tem észre, hogy a harmadik szörny megkapaszkodott az elaggott, kócos húrokba s majdnem fejem fölé akasztot­tam Őt, mint egy áhitatos em­léket, ami egy soha vissza nem térő alkalom lett volna arra, hogy a varangy alvás közben fejemr t igorjon avagy egyéb hálótársi viszonylatba kerüljön velem. Fogvacogva és önmagamat hangosan báto­rítva levettem a szögről új­ra őt s a rakettel együtt ki­hajítottam az ajtón, utána hu­szonöt percig hányingerrel küszködtem. Mikor lecsillapodott gyom­romnak és idegeimnek hábor­gása, két nyugággyal eltorla­szoltam az ajtót, mire a szo­ba forró lett, kinyitottam a keskeny keresztablakot. Majdnem elaludtam, midőn miákolást hallottam s a ke­resztablak keskeny párkányá­ról négy zöld szem világított arcomba. Két óriási macska ült az ablakban, olyanok vol­tak mint a boszorkányok,sze­mük foszforeszkált, egyre na­gyobbak, egyre félelmeteseb­visszaküldené oda, ahonnan jött — de ez lehetetlen... Akkor dobja ki a feleségét — mondtam, és hozzátettem azt is, hogy ez az utolsó aján­latom. Ezen hosszasan el is gondolkodott szegény, látható­an ez a verzió tetszett neki eddig a legjobban. De aztán szomorúan közölte velünk, hogy a vendéglő fele az asz­­szonyé és sajnos a konyha az a részleg amelyikre az asz­­szony — úgy látszik — igényt tart! Ekkor jutott eszembe a megboldogult Truman elnök — akinek semmi köze nem volt ugyan soha a vendéglős szak­mához — mégis azt tanácsol­ta időnként, hogy: “Aki nem bírja a hőséget, ne menjen a konyhába...!” Azóta nem hallottam róluk. bek lettek. Sziszegtek. Sze­rettem volna kirohanni, de az ajtó el volt torlaszolva a nyug­ágyakkal s a csöpp szobában két lépésről nyújtogatták fe­lém villás bajszukat a macs­kák. Elkiáltottam magam, hogy Bátor! Erre a két bo­szorkány feszült foszforesz­­káló állapota hirtelen eler­­nyedt, meglomposodott s ne­hézkesen kitolták feneküket az ablakon. Leszedtem az ajtóról a tor - laszt, benyomtam az ablakot, lefekszem. Egyszerre ott áll ágyam fölött Bátor, hosszú fü­leivel. Nem szólhattam sem­mit, hiszen hívtam őt s őcsak megjelent illedelmesen s most ott áll a holdfényben s két­szer olyan magas mint az ágy. Nedves, máié szemében meg­ható hűség fénylik s örömé­ben, amiért hivtam, néhány nedves csókot lehel arcomra. A nagy barátkozásban alig vettem észre, hogy Bátor mö­gött ott ül a két cica, ezút­tal barátságosan, mintha te­re - fere szomszédasszonyok lennének, akik éppen csak be­néztek egy kis pletykaságra. Az iménti boszorkányjelleg­nek nyoma sem volt, átvál­toztak, maszkot cseréltek, mint az ügyes színésznők. Bá­tor a lehető legnagyobb ka­nyarban, megvetéssel kerülte ki a két nőies személyt. Úgy látszik ismerte őket, pedig ba­rátságos pofát öltöttek, afféle hamis vénasszony-mosolyt. ők kimentek s a hajnal be­derengett az ablakon és fel­harsant a kakas-kukorékolás. Raul ünnepelte önmagát és a hajnalt. Manó is beleszólt, szürkén, unalmasan, mint az iskolaszolga, ki a tanítás kez­detét jelzi. Aztán, mint aki meggondolta magát, beteges hangon, tremolázva, leutánoz­ta Raul hangját. Aludni vágytam, de nem le­hetett, mert hajnal jöttével megjelent az első légy. Nagy volt, kövér és lusta. Fele­lősségem tudatában állítom, hogy az európai légy sokkal kisebb, szerényebb és idege­sebb. A délarnerikai légynek nincsenek beidegzett emlék­képei, nem neuraszténiás, nem ismeri a veszélyt. Nem is zümmög, mert ehhez is lusta s inkább megcsapatja magát, semhogy megmozdul­jon. O tt rád ahol van, ez idő szerint az orromon többed­­magával, kövéren, bután és félelemtől szabadon. Délben az asztalon papri­kás csirke illatozott. A Raul, magyarázta háziasszonyom. Olyan szomorúan kukorékolt reggel, féltem, hogy beteg s ezért levágtuk. Megnémultam s rájöttem, a cselszövő Manó döntötte veszélybe Rault, be­tegnek szimulálta reggel a hangját. A ravasz Manó győ­zött s most az ő ideje kö­vetkezik. Szegény Raul! Ott­feküdt zaftban, az önbizalom legkisebb jele nélkül. Sorsa elgondolkoztató. Megköszönve a szíves ven­déglátást, elbúcsúztam a há­ziaktól. Ekkor a család leg­kisebb gyermeke mellém lé­pett s egy konyharuhába csa­vart kisnyulat gyengéden a ka - romba tett búcsúzóul, mintegy kis pólyásgyereket. Megismertem a magyar ku­szeptember 1 után 9450 szeptember 1 utón Amennyiben 60 nappal korábban megveszi a jegyét CHARTER UTAZÁSOK: Londonba Zágrábba ^^rankfurtbc^^ BUDAPEST-TORONTO-BUDAPEST A HIVATALOS MAGYAR UTAZÁSI IRODA 420 SPADINA AVE. TORONTO, ONT. mstzg? 7i/McU*tfiíate DINING ROOM JÚNIUS 19-töl JÚNIUS 30-ig. Liliké és Loui duó Hangulatos Magyar-nótákkal és tánczzenével szórakoztatja a kedves vendégeinket. RÁADASÚL: > ( KJötsíSössssoöSStxsűssassssKsasssasxsssassÉXSSsacsasssjí! Énekelhet a mikrofonba, saját hangját 0 0 hazaviheti magnószalagon. u IN JÚLIUS 1-EN Zene mindennap, hétfó kivételével este 7-től ""“‘‘TBteBh. ‘__1 . . éjlel l-ig, vasárnap este 5-tol 1T-ig.Műsor keddtől-szombatig, este 9 és 11 órakor, va­sárnap este, 8 és 10 órakor.' MATRAY ZSUZSA ____ FALVAY VERA zongoramővésznó1 NYITVA VAGYUNK MINDEN NAP! 200 BLOOR STREET, WEST Asztalfoglalás 923 6599 Mindenkit szeretettel vár Ladányi Artur és családia Parkolósnoz beiárat o Bedford Roadról f City Parking) EV GARANCIA! 12-26 incses televíziók mái $345.—tői MEGBÍZHATÓ * GYÖNYÖRŰ SZÍNEK/ KITŰNŐ KÉPMINŐSÉG Díjtalan házhozszállítás Toronto területén! TEL: 532-4272 “AVAILABLE” ELECTRONICS Rád io and TV Repair Service ERNŐ W. FUST 743-745 DOVERCOURT ROAD (Bloor sarok) 3U eczey /U3H Torontó Városa Szemétgyűjtés 1977 július 1-én pénteken - Dominion Day-kor - szemét­­begyüjtes nem lesz. ^ / A rendes szemétbegyüjtés a következő héten folytatódik. A szokásos szerdai "Nagyméretű szemetek valamint az újságok Junius 29-én és Július 6-án lesznek begyüjtve. R.M. BREMNER Commissioner of Public Works City of Toronto cLíolcjyeim ^Líraim! Ha 37,?_bid Önöknek egy jó

Next

/
Thumbnails
Contents