Menora Egyenlőség, 1977. január-június (16. évfolyam, 641-663. szám)

1977-06-18 / 662. szám

1977 június 18. * MENORA

3 oldal

VANDORBOTTAL A NAGYVILÁGBAN

Menekültek s az állítólag őket "védő" bürokrácia

Az alábbi cikksorozat többhónapi kutató búvármunka eredménye. Dr. Losonczy László, lapunk munkatársa, aki az ötvenes évek végén a Menekültügyi Főbizottság alkalmazottja volt világszerte elismert és megbecsült szakértője a menekült problémáknak. Cikksorozatának angol, francia, orosz és spanyol fordítása ugyanúgy elkerült az ENSz főtitkárához, mint az amerikai elnök és a kanadai miniszterelnök irodájához.

"Szakértők állítása szerint minden ötödik ember a világon nem saját hazájában él. Pesszimizmus vajon azt állítani, hogy a világ egyötöde — ezek szerint — boldogtalan? " — Willy Brand volt német kancellár, Nyugat- Berlin egykori polgármestere.

1959 őszén, három évi UNESCO-alkalmaztatás után, s Egyiptomból való kiutasításomat követően (erről korábban cikksorozat formájában számoltam be a Menóra olvasóinak) , résztvettem az ENSz Menekültügyi Főbiztosságának kongresszusán a genfi UNESCO-központban.

Abban az időben csupán két alkalmazott dicsekedhetett azzal, hogy három évnél tovább kibírta az UNESCO alkalmaztatását, Dr. Enrico Fermi olasz társadalomtudós és jómagam. A menekültügyi, szociális, kulturális és gazdasági albizottságok ezerkétszázötven alkalmazottjából évenként átlag ezeregyszáz hagyta ott a világszervezetet hogy idegrendszere megvédése érdekében máshol keressen foglalkoztatottságot. A kongresszus után dr. Fermi is kilépett körzetigazgatói beosztásából és az olasz külügyminisztériumhoz szerződött; én pedig már benyújtottam lemondásomat szociális és menekültügyi körzetigazgatói állásomat illetően és a kanaidegösszeomlás szélén álló Hank Fraser, aki két és féléven át volt menekültügyi főbiztos, már visszavonult, helyét az angol rendszertől megcsömörlött szélsőbaloldali Dave Hill foglalta el, aki előzőleg a brit belügyminisztérium birminghami kirendeltségét vezette.

A High Commisioner of World Refugees (Menekültügyi Főbiztos) előkelő rang volt az UNESCO és UNO gépezetében. Az Egyesült Nemzetek alakulásával egyidős volt s a legelső években az ENSz főtitkára vezette automatikusan a menekültügyeket. Az ötvenes évek elején önálló beosztássá lett, s Hill kinevezéséig mindig amerikai látta el a hivatal vezetését. Kuenstler, Mainland és Corbert után Hank Fraser clevelandi üzletember lett főbiztos. Sem azelőtt, sem azután nem volt a hivatalnak hozzá hasonlóan lelkiismeretes, brilliáns és közbecsülésnek örvendő vezetője. Fraser Clevelandban született és élt; abban az amerikai városban, amely számos európai emigránsnak és menekültnek nyújtott otthont, közöttük rengeteg magyarnak is. Fraser nemcsak ismerte ezeket az emigránsokat, hanem problémáikkal is tisztában volt; megértette és szerette őket. Genfi beosztásában ugyanezt a szeretetet és megértést alkalmazta. Nélküle én sem bírtam volna ki három évig abban a dzsungelben. Meglepetésszerű látogatásokat tett ausztriai, olaszországi, jugoszláviai, franciaországi, marokkói és délkoreai táborokban; a táborparancsnokok rettegtek tőle. Tisztaságot, jó ellátást és főleg emberi bánásmódot követelt mindenkitől aki menekültekkel foglalkozott. Sose felejtem el azt a zord téli estét 1957-ben, amikor telefonált római irodámba ( két és fél hónapot állomásoztam akkor Olaszországban),s közölte velem, hogy az elkövetkező három napban az összes olaszországi és ausztriai táborokat kívánja társaságomban végiglátogatni,mert sorozatos panaszok érkeztek irodájába a menekültekkel való rossz bánásmódot illetően. Mire Fiúméba repültemőmár ott várt rám; saját repülőgépét vezette a húszfokos hidegben. Csak később tudtam meg, hogy felesége kórházi ágyától lépett a repülőgépbe; az aszszony aznap ajándékozta meg hatodik gyermekük születésével. Kőt nap alatt három menekülttábor vezetőjét függesztette fel, egyet Udine-ban,kettőt pedig Bécsben ( Kagran és Floridsdorf), miután meglepetésszerű látogatása nyomán kiderült, hogy a menekülteknek juttatott külföldi segítséget a vezetők saját jólétük fokozására fordították . . .

A második világháborút követő általános káoszban a politikai arénának roppant nagy jelentősége volt. A csecsemőkorát élő ENSz tagállamai elég ravaszak voltak ahhoz, hogy a menekültügyi főbiztosságot lehetőleg amerikainak adják. Egyrészt azért, mert a tagállamok összetételét tekintve a szabad világnak akkoriban még vezetőszerepe volt az ENSz-en belül, másrészt azért, mert még a kommunista országok is előszeretettel adták le szavazatukat az amerikai jelöltre, jól tudván, hogy a menekültügyet támogató milliók kilencven százaléka az Egyesült Államokból jön. Márpedig a dollárnak akkoriban csillagászati értéke volt.

Persze, Fraser sem bírta ki tovább két és fél évnél. A korábban állandóan mosolygó, barátságos és kötélidegzettí humanistából komor, goromba és veszekedő bürokrata lett s csak azért nem került ideggyógyintézetbe, mert legjobb barátja, egy svájci pszichiáter, lemondása után zürichi birtokán kezelte három hónapig. Korrupció és nepotizmus, politikai bajkeverés és intrika hálózta be a menekültügyi főbiztosságot, melynek hálójába elŐbb-utóbb a legjóindulatúbb főbiztos is menthetetlenül belekuszálódott. A Fraser-t követő angol Hill ( aki csak azért kapta meg kinevezését, mert az amerikaiaknak nem volt jelöltjük a posztra) , kilenc hónap után került a leváltás sorsára, miután kiderült, hogy az algériai menekülteknek szánt segélyek egy részét az illegalitásban tevékenykedő spanyol baloldali pártok támogatására fordította. Az Őt követő ( megint amerikai) A1 Rogers, az addigi legfiatalabb — harminchat esztendős—főbiztos másfél év után hagyta ott pánikszerűen Genfet, holott fiatalsága, tüzelő ambíciója és kivételes munkavágya miatt mindenki hosszú időt jósolt neki.

A főbiztosság pénzügyi alapja kezdettől fogva—és legalábbis 1965-ig — mindig szilárd volt. Annak ellenére,hogy az ENSz tagállamai közül alig nyolc bocsátott pénzt rendel- | kezésre ( a kommunista államok tíz éven át egyetlen fillérrel sem járultak hozzá a költségekhez) , az amerikaiak mindig gavallérosan adakoztak. Fraser költségvetése nemcsak a tizenkilenc országban működő száznyolcvanöt menekülttábor kiadásai fedezésére volt képes, hanem arra is, hogy az ezekből a táborokból tengerentúli országokba kivándorló menekültek útiköltségének jelentős részit fedezze. A lopásoktól, sikkasztásoktól és ostoba adminisztrációktól sújtott költségvetés általánosságban jó ellátást biztosított a sokmilliónyi menekültnek, s a szabad világ lelkiismeretére is jó hatással volt.

Losonczy László

( Folytatása következő számunkban)

VIHAR DÁJÁN KÖRÜL

dai bevándorlásügyi miniszternővel tárgyaltam egy kanadai állás betöltéséről. (Amire 1960 januárjában sor került.)

Feleségem állítása szerint az UNESCO-nál töltött három évem alatt harminc évet öregedtem, nem beszélve arról, hallgatagságom és birkatürelmem helyébe nyugtalanság, idegesség és izgága türelmetlenség lépett. Három év alatt tizenegy országban állomásoztam, Génitől Asszuánig, Marseille-től Szöulig és Bécstől Algírig. Kezeltem analfabéta beduinokat, lajstromoztam leprás abesszinokat, lesipuskás koreaiakat, idegösszeomlás szélén álló magyarokat, üldözési mániában szenvedő montenegróiakat, gerilla háborúkban felőrölt idegzetű algériai félvéreket, Castro elől szaladó kubai Battista-híveket, habzószájú amerikai katonaszökevényeket és vérbajjal fertőzött ghánai intellektüeleket. Feleségem csak kétszer bírta ki — rövid ideig — ezeket az állomáshelyeket; az éjjel-nappal csörgő telefon, az ajtónk előtt hadonászó és sivftozó tömeg, s a minden lépésünket gyanakvással követő helyi rendőrség visszaüldözte őt Bécs csendes és előkelőén nyugodt falai közé.

Mindezek után az 1959. őszi menekültügyi kongresszus üres propagandának, politikai handabandázásnak és lényegtelen frázishalmaznak tűnt. Az

Folytatás az 1 oldalról

Tehát átment és vitte magával a mandátumot. Ezáltal a Likudnak a választáson megszerzett mandátumai eggyel megszaporodtak. Másnap még kettővel növekedett a mandátumok száma, mert Arik Sáron aki a Likudból disszidált, most hogy másodmagával bekerült a Kneszetbe, szépen visszasomfordált az anyapártjába, amelynek tehát most 46 mandátuma van a Kneszetben.

Mit jelent a 46 mandátum ? Ahhoz, hogy kormányozni lehessen, legalább 61 mandátum kell, mert a Kneszeinek 120 tagja van. Nos, a Vallásos Nemzeti Párt biztos koalíciós partner — 12 mandátumával. Ez még csak 58 mandátum. Kellene hozzá az Aguda és a Poalé Aguda —a két szélsőséges vallásos párt támogatása, de az aligha lesz meg, mert nagyon komoly követeléseket támasztanak. Közülük egyikmásik teljesíthetetlen. Például azt követelik, hogy szüntessék meg a lányok kötelező katonai szolgálatát.

Félreértés ne legyen, a nem vallásos lányokét is. A vallásos lányok ugyanis nem szolgálnak a hadseregben. Tesznek egy nyilatkozatot, mely szerint a katonai szolgálat ellenkezik a lelkiismeretűkkel, illetve kialakult életformájukkal és felmentést kapnak. Ok azt szeretnék, ha a lányok katonai alakulata megszűnne, illetve — legvégső esetben— átalakulna önkéntes katonai egységgé.

Nem valószínű, hogy ezt a feltételt vállalni fogja Begin.

Hanem ?

Véleményünk szerint annak van a legnagyobb valószínűsége, hogy megegyeznek a DÁS- sal és akkor úgynevezett nagykoalició alakul. Hetvenhárom parlamenti mandátumra támaszkodó koalició.

És Dáján ?

Elképzelhető, hogy végső esetben lemond Dáján szolgálatairól Begin, de kézenfekvőnek inkább az látszik, hogy a tárgyalások előrehaladott fázisában inkább ráveszi majd a DÁS vezetőit, hogy fogadják el Dáján személyét.

NINCS NÁLA JOBB

Begin már elkezdte az érvei felsorakoztatását A napokban felkeresték őt azok a szülők, akiknek gyermekei elestek a jóm kipuri háborúban.

Azt hangoztatták, hogy Dájánt terheli a felelősség a mulasztásokért és ők a hősi halált halt gyermekeik jogán tiltakoznak a kinevezése ellen.

!NEM KELL MANHATTANBA MENNIE JÓ SÜTEMÉNYÉRT \

megnyílt a Terest Bilisben N.y.-ban az

eAnd

rewfó

$

j *

i

*

X 0

i

s

I

j Rétesek, magyar és Continentá/is sütemények nagy választékban kaphatók f FIGYELMES KISZOLGÁLÁS, keresse fel és kérjen kóstolót az ízletes süteményekből l

* Címünk: 100-28 QUEENS Blvd. NEW YORK a 67-es subway állomásnál Tel: (212)) 830-0266

Í Lázár's húsúztet szomszédságában 5

k«^*CV**‘^^*-*ÍV***CV*<‘*ÍV**‘*í^«‘^^**í^*‘*C^**£V»***í^<Aí^*‘4C^*‘*C^*fc*CV**‘4Í^C»**CV*,*‘4C1*>***í-3l

eniuncjaricin iStruclle & <=Pciótrieó ZJnc.

ahol a legkiválóbb minőségi!, naponta friss

Azt válaszolta Begin, hogy pontosan ismeri a történteket, nem akarja csökkenteni egy jottányival sem Dáján felelősségét, nem is járulna hozzá, hogy újra hadügyminiszter legyen, de külügyminiszternek megfelelő. Sőt — nincs nála jobb.

Ezt másnap egy sajtónyilatkozatban megismételte. Utalt azokra a külpolitikai nehézségekre amelyek előtt állunk, ( amerikai nyomás, stb.) s azt mondta, ilyen helyzetben Izráelnek jelentős személyiségre van szüksége a külügyminisztérium élén. - Nem ismerek megfelelőbb embert Dájánnál — hangsúlyozta.

Ami a DÁS-t illeti, annak tábora nem egységes ideológiailag. Inkább az ellenkezője jellemzi ezt az új pártot. A politikai szélrózsa minden irányából csatlakoztak Jigáljádin programjához a politikusok, tehát akad a zászlajuk alatt "sólyom"és "galamb"is szép számmal. A galambok ellenzik Dájánt, a sólymok mellette vannak. Maga a professzor Jigál Jádin a minap kijelentette, hogy a DÁS tart igényt a külügyminiszteri tárcára, ha csatlakozik a koalícióhoz. De nem biztos, hogy

következetes marad. Elképzelhető, hogy Begin ráveszi az álláspontja megmásftására. Különösen akkor, ha felajánlják neki a helyettes miniszterelnöki tisztséget.

Ez elképzelhető.

A DÁS további három tárcát kapna, a Vallásos Nemzeti Párt szintén hármat, a többi maradna a Likud kezében.

Néhány nappal ezelőtt kezdődtek meg a formális kormányalakítási előkészületek. Az államelnök magához hivja a pártok küldöttségeit és kikéri a véleményét az új kormányt illetően. Az izráeli parlamentarizmus történetében az a hagyomány persze, hogy mindig a legnagyobb párt vezérét ajánlják a többi pártok képviselői a kormányfő tisztségére.

Ezúttal első ízben Begint ajánlotta a Munkapárt illetve a Máárách delegációja is. Mikor a tanácskozásokat befejezi 3 pártokkal az elnök, formálisan megbízza Begint a kormányalakítással.

Mivel ez formális lépés csupán, közben már javában folynak a kormányalakító, illetve koalíciós megbeszélések. Lehet, hogy rövidesen tető alatt lesz az új koalició.

KIK AZ ÚJ MINISZTEREK?

Ami biztos, Begin lesz a miniszterelnök, Ézer Weizman szolgálaton kívüli tábornok lesz a hadügyminiszter, Jigál Hurwitz — Dáján elsőfokú unokafívére — a kereskedelmi és iparügyi miniszter és Szimcha Erlich, a Liberális Párt vezére a pénzügyminiszter.

Nem biztos, milyen tárcákat kap majd a Vallásos Nemzeti Párt. Annak vezére, dr. Joszéf Burg szintén helyettesminiszterelnök akar lenni — a belügyi tárcán kívül ezt a megtiszteltetést is szeretné — továbbá Zvulun Hammer, a tényleges pártvezér — a fiatalok királya — szintén fontos tárcát kap és a harmadik miniszterük Abu Chácéra, a rámlei polgármester lesz. Ez

a fiatal politikus most kerül a közélet élvonalába, sokat hallunk még róla. Olyan érdekes személyiség, hogy rövidesen külön cikkben rajzoljuk majd meg a portréját.

A lényeg, hogy heteken belül új kormánya lesz Izráelnek. Új kormány, új korszak kezdete, — reméljük nyugodt, békés új korszak küszöbéhez érkeztünk. Annyi bizonyos, hogy az izráeli választó sokat vár a Begin kormánytól. Általános megújhodást, tisztultabb közéleti légkört.

Nagyon reméljük, hogy rovatunk hasábjain e tisztulási folyamat fázisairól adhatunk majd a jövőben hétrŐl-hétre számot.

Benedek Pál

MKHANAN CARMEL HELYZETI* A6Y ARÁZ AT A

Ki kell cserélni a népet...

Mit tagadjam, régen élveztem úgy újságolvasást, mint amikor a választások utáni időben bizonyos baloldali újságírók sorait olvastam.

Ezek a baloldali újságíró kollégák nincsenek nagyon sokan és mint a választás eredménye is bizonyítja, nagyon keveseket képviselnek, de mindig és mindenütt olyan hangosan lépnek fel és azzal a magabiztossággal mintha legalább is ők lennének a lakosság többségének képviselői. Egyik például évek óta nyakasan hirdeti, hogy tulajdonképpen ők képviselik a “nemzeti konszcenzust”...

Azután eljöttek a választások és ezek az urak sokkot kaptak. Nem is csodálom. Az eredményeket gondolom mindnyájan ismerik. A Munkapárt tizenkilenc mandátumot vesztett. A Likud tizenegy mandátum különbséggel lett a legnagyobb párt. A nem kommunista baloldal (balra a munkáspárttól) nagy nehezen kapott két mandátumot. A kommunisták ugyan Öt mandátumot kaptak, azonban ebből csak egy felet a zsidó választóktól, a másik négy és felet a kommunizmusra, mint olyanra fütyülő arab-nacionalisták adták nekik, miután — joggal — úgy találták, hogy ez a leg-Izráel-ellenesebb párt Izráelben. Az említett baloldali kollégák többnyire ezt a két és fél mandátumot képviselik...

Ha egy mondatban össze akarom foglalni az izráeli baloldal véleményét a választási eredményekről, akkor a leghelyesebb ha azt úgy fogalmazom meg, hogy ők elvesztették a bizalmat az izráeli népben és tulajdonképpen ki kellene cserélni az izráeli népet, amely nekik ilyen nem tetsző formában mutatta ki véleményét.

Az első sokk elmúlta után cikkeik még tragikomikusabbakká váltak. Most már azt akarják görcsösen bizonyítani, hogy az izráeli választók nem azért csinálták legnagyobb pártot a Likudból, mert ez volt a szándékuk és mert tényleg kormányra akarták juttatni. Á dehogy, ez szerintük távol állt tőlük. A választó egyszerűen csak meg akarta büntetni a Munkapártot és ez a büntetés túlságosan jól sikerült. Arról teljesen elfeledkeztek, hogy a szavazó számára, aki semmiképp nem akart sem a Munkapártra, sem a Likudra szavazni ez alkalommal egy nagyon kényelmes lehetőség állt rendelkezésére az újdonsült “Demokratikus változás mozgalma” formájában (Jádin profeszszor pártja) amely tizenöt mandátumot kapott.

ők maguk is érzik, hogy ez a magyarázat alaposan sántít és így finoman, vagy kevésbé, arra tesznek célzásokat, hogy az átlag izráeli választó kissé debilis, akinek fogalma sincs mi az igazi érdeke, és még nagyon meg fogja bánni azt amit tett* ők mindenesetre máris apokaliptikus színekkel festik le a számukra, hogy mi is lesz a helyzet ezentúl az országban. Külföldön Izráel ellenségeinek ez alkalommal nem lesz más dolguk, mint lefordítani ezeket a cikkeket és máris az elképzelhető legjobb propaganda anyagot kapták Izráel és annak eljövendő kormánya ellen.

A legsiralmasabb dolog a szemükben persze az, hogy megbukott a “munkáshatalom” és az elnyomó, kizsákmányoló nagytőke került uralomra. Ennél a tételnél leginkább az sántít, hogy a Munkapárt eddig is mindent a világon képviselt, de legkevésbé a munkásságot. Ezen a választáson a Likud a legnagyobb győzelmeit a kimondottan munkás kerületekben és fejlesztési városokban érte el, míg a nagypolgárság csaknem egészében Jádin pártjára szavazott, ezekben az urnákban általában a Likud is sok szavazatot vesztett Jádin professzor pártja számára, amely veszteségeket azután fényesen bepótolta a déltelavivi, Jeruzsálem és Haifa környéki és egyéb új munkásszavazatokkal. Ezt a tényt mindenki ismeri, de ők síri hallgatásba burkolóznak fölötte.

A másik dolog amit alig tudnak elviselni, az a választási eredmények és az ifjúság szavazatai. A baloldal persze mindig azt hirdeti, hogy ő képviseli a fiatalokat és csak a vének nacionalisták és jobboldaliak. Ezt olyan mértékben hirdették, hogy sokan még külföldön is beugrottak ennek. Kreisky osztrák kancellár Izráel “jó barátja” például nem egy alkalommal úgy nyilatkozott, hogy majd amikor Izráelben a kevésbé merev és haladó ifjú réteg kezébe kerül a hatalom, akkor minden rendben lesz (mármint az ő elképzelése szerint...)

Most az történt, hogy a választások eredményéből világosan kiderült, hogy minél fiatalabb egy helyen a lakosság összetétele, annál nagyobb győzelmet aratott ott a Likud. A legjobb eredményei a katonai urnákban voltak. Ott majdnem két és félszer annyi szavazatot szerzett mint a Munkapárt, na meg a tengerészeknél, ahol elvitte a szavazatok kétharmadát. Ezzel szemben abban a választási körzetben, ahol én lakom, Tel Aviv belvárosában, ahol a lakosság nagyon kiöregedett és a szavazók több mint fele nyugdíjas, a Munkapárt kapott többséget, és így volt ez az egész országban.

A sok és nem éppen Ízléses maszlag között, amit az utóbbi két hetben összeolvastam, csak egy hiányzott, az azonban teljesen.

Sehol nem találtam meg a választó akaratának demokratikus tiszteletben tartását.

Munkapárti körökben, azoknál akik éppen most estek ki a hatalomból, persze a hangulat még rosszabb, ők egyszerűen meg vannak sértődve. Úgy viselkednek, mint amikor valakit jogtalanul és törvénytelenül megfosztottak a nagyapai örökségtől. Hiszen szerintük ez az ország eddig az ő feudális privát birtokuk volt és elképzelhetelen számukra, hogy másként is lehetséges.

Végezetül, olyanok is vannak, akik azt kívánják bizonyítani, hogy a választók többsége, a választások eredménye ellenere galamb és nem sólyom és belpolitikai, és nem más okokból szavazott a Likudra. Ez sem igaz. A választások során a Likud ugyan többet beszélt a szociális és a gazdasági kérdésekről mint a külpolitikáról. Ellenfelei azonban helyette is megtették, hogy állandóan emlékeztessék a választót a Likud “szélsőséges” nézeteire. Azt hitték, hogy ezzel ártanak a Likudnak. Úgy látszik, hogy pont fordítva! szívességet tettek neki!