Menora Egyenlőség, 1977. január-június (16. évfolyam, 641-663. szám)

1977-06-11 / 661. szám

8. oldal MENORA * 1977 június 11. BARZILAY ISTVÁN : folytatás — Nem veszítesz el, mert képtelen vagyok elszakad­ni tőled — vallotta be elkeseredetten Őszi. — A tanév végéig még kibírom valahogy. Aztán elkerülök innen, veled, vagy nélküled. Vállat vont. Aliza beleborzolt kócos hajába. — Látod, most szeretlek... mert ilyen józanul be­szélsz. Meglátod, sosem lesz még egy olyan jó barátod, mint én. — A körből még senki sem csinált négyszöget. Ne­ked sem fog sikerülni, hogy szerelem nélkül barátság­ban maradj egy férfivel. — Lehet. De most mégis meg szeretném próbálni, hátha nekem sikerül. Add ide a hangszert... A válláról és karjáról költött tangót harmonikázta énekkísérettel. Menet közben, mert elindult Oszival békés sétaútra, megmutatta neki rejtekhelyét a kiserdőben. Aztán a csí­pős, hideg, novemberi este elől az étkezőbe menekültek és a zajongó tömegben békésen megszólalt a zongora. Néhány perccel fél négy után ott állt Wolff zongora­tanár ajtaja előtt. Kétnyelvű kis réztáblán olvassa a ne­veket, németül így szólt a szöveg: „Mizzi und Manfred Wolff”. Az ajtót barna asszony nyitotta ki, akinek a na­­jában ősz tincs húzódott a jobbhalántéka felé. Kutató szemek tanulmányozták a jövevényt. Finom érdeklődést és tetszést sugárzott a tekintete. Ápoltság, testkultúra, előkelőség áradt az asszonyból. A mosolya is tartózkodó, de szívélyes, Aliza azonnal tudta, hogy nyoma sincs benne erőltetettségnek, ez a mosoly természetes. Furcsa zavar kavargott benne — miért érez vonzalmat egy is­meretlen ember iránt már az első pillanatban? — Beszélhetek Wolff tanár úrral? — kérdezte. — Most éppen dolgozik — hallatszott a válasz. Ne­héz kiejtés, németes héber, így beszélné Vitek is. De ennek az asszonynak a lényéhez ez is hozzáillik, vele­jár, az egyéniségéhez tartozik. A zongora valóban szólt, akkordokat ütöttek rajta, Wolff valami dalt harmonizál — állapította meg. — Szeretnék jelentkezni tanítványnak — mondta Aliza udvariasan —, s ha nem zavarnám túlságosan, na­gyon kérném, hogy meghallgasson, mert intézetből jö­vök és csak péntek délután kapok engedélyt ,zene­­tanulásra. Zavarbajött. Akaratlanul németül beszélt, mint Ma­­mussal tette volna. Az értelmes szemek megértő kifejezést sugároztak rá. Egybekapcsolódott a tekintetük. Kistermetű, jóval alacsonyabb, mint Mamus volt. Teltebb is az alakja. Az arca sem hasonlít'rá, Mégis, miért emlékeztet Mizzi Wolff Mamusra? — Foglalj helyet — szólalt meg ő is németül, te­gezve, amint gyerekekhez szoktak szólni. — Azonnal szólok a férjemnek. Rokokó-stílusú, ócska szalongamitura maradványai­ból állt a szűk kis előszoba bútorzata. Óvatosan leült az alacsonyhátú, kínosan gondozott, de már kopott huzatú kis karosszékbe. A nyitott ajtón át látta a szobát, amelynek sarkában, a nagy zongora mögött Wolff dol­gozott. Öt magát elrejtette a hangszer. Fantasztikusan zsúfoltnak tűnt a kis szoba. Pianino is állt a hozzá balra eső falon, alighanem ezen klimpíroznak Wolff tanítvá­nyai; a hangszer folytatásában szalon-divány, nem volt nehéz felismerni, hogy az előszoba rokokó-garnitúrá­jához tartozik, bár a világos kárpitját egyszínű, szép, barna huzattal cserélték fel. A szoba közepén, csaknem a nagy zongorára támaszkodva kis asztal állt, körülötte három egyszerű székkel; ez a jellegtelen bútorcsoport siralmasan elütött a berendezéstől. Jobboldalt a terasz­ra nyíló ajtót függöny rejtette. Szép, ápolt perzsaszőnyeg futott faltól falig. S ami a leginkább jellemző volt a szobára, a rengeteg könyv, amit felhalmoztak benne. Szabád fal nem maradt, elfoglalták a bútorok és az ajtók. Ezért a két hangszer és a dívány fölé, a falra szerelték az állványokat, melyek a mennyezetig szöktek, fel; a nagy zongorán magasan álltak a kották. Mizzi Wolffot látta, amint a férjéhez lép, halkan je­lenti az érkezését. S az asszony ezután eltűnt a szem­közti fal-nyílásban, amely a mellékhelyiségekhez s a többi lakószobához vezetett. S megjelent az előszobában egy hatalmas, művész­arcú fej, amelyhez törékeny test nőtt hozzá. Egy fej az egész ember, de milyen érdekes fej. ívelt, magas hom­lokára kétoldalt lehullnak az ezüsttel hintett barna tin­csek; a szemét nagy, feketekeretes szemüveg takarta, de zöldesbarna fényét mégis árasztani tudta. Egyenes orrán kis finom görbület, mintha azért nőtt volna, hogy nyugodt támaszpontja legyen a szemüveg ívének; be­szédes, szabályos vonalú ajka mögül, nikotintól sárga fo­gak tűntek elő, gondos fogorvosi ápolás nyomaival. Ová­lisán húzódott az arc lefelé, s itt-ott korbarázdák szán­tották át, amelyek között kiütközött a borotválásra váró szakáll. A test, amely ehhez az érdekes bohém-fejhez csatla­kozott, alig érte el a középmagasságot; volt a lépésé­ben s a megállásában egyfajta szórakozottság, kissé jobboldalra tartott, mintha eldőlne a nagy koponya sú­SZAKADÉK lyától. Lobogó szárnyú, kopott házikabát volt rajta, amelynek rojtos átkötőjét maga után húzta a földön; elvonatkozott hanyagság, a gondokkal teli földönélés megvetése, s rendetlenségre nyilvánvaló hajlam tette eredetivé és Aliza szemében az első pillanatban rokon­szenvessé. — Hallom, tanítványom akarsz lenni — szólalt meg és lemondó hanglejtése megijesztette Alizát. — Sajnos, a munkarendembe nem illik be a péntek délután. Csü­törtökön befejezem a hetemet. Jöhetnél talán vasárnap? Bár általában nehéz lesz, nagyon kevés időm van, ta­lán egy óra hetenként. A hang megnyerő volt, de az elutasítás határozott­nak és véglegesnek látszott. Aliza szája remegett, ami­kor megszólalt, sírni szeretett volna; félénken magya­rázta, hogy Meonot intézet tanítványa és Bruöa Schiff­­mann igazgatónő csak a péntek délutánt engedélyezte részére. S hogy annyi jót hallott Wolff tanár úrról, na­gyon szerette volna, ha meghallgatná. .. Wolff háta mögött megjelent a felesége. — A meghallgatásra talán lesz most időd, Wolff —■ hangzott a kérő, de határozott hang. — S aztán beszél­hetünk róla, hogy talán más napon jöjjön tanulni... — Ezt a munkát be kellene fejeznem ma. .V — je­gyezte meg a férfi. — Nem baj, legfeljebb kivételesen holnap délelőtt is dolgozol egy keveset — hangzott a válasz és Mizzi Wolff biztató mosolyt küldött Aliza felé. — Nos, hát hallgassuk meg — egyezett bele Wolff tehetetlenséget jelző kézmozdulattal. r Aliza sietve vette le esőköpenyét. Intézeti ehaluc­­ruháját viselte, fehér blúzt és chaki szoknyát, otrom­ba barna félcipőjére lecsavarta chaki zokniját, csikó­farok frizurája volt, hátul fehér szalaggal átkötve. — Ülj csak a nagy zongorához —- bíztatta Wolff, amikor a pianino felé lépett. Aliza a ,,tartásdíjból” az­nap vásárolt Chopin kottáját tette fel a tartóra, de ki sem nyitotta, a „saját” Nottumoját játszotta fejből és biztosan, mert váratlanul visszatért az önbizalma; a Wolff házaspár a díványra ülve hallgatta'."'' “ — Talán játszanál a hangjegyekből — figyelmez­tette Wolff, amikor a Notturno végére ért Engedelme­sen nyitotta fel a kottát és koncentráltan, pontosan ját­szott, abszolút fölényt érezve a nagyon ismert anyag fölött. — Erős a balkéz — hangzott Wolff megjegyzése, és Aliza egyetértve bólintott, azonnal igyekezett engedel­meskedni. — Nem a jobbkéz volt túl gyenge, hanem a bal túl erős — nevetett a tanár. — Régi bűnöm — mosolygott vissza. —Most talán jobban fog sikerülni. Ujjai fegyelmezetten simultak a billentyűkhöz. Jól­esett végre felügyelet alatt zongorázni. Nem érzett el­fogultságot, ellenkezőleg, örült a szakértő „közönség­nek”; könnyű volt most a hangjegyekből, ^ utasítá­sok megszorító keretében eljátszani a nottumokat, ma­­zurkákat és valse-okat, amelyeket fráter Fábián „elvesz­tése” óta mindig csak emlékezetből adott elő, úgyszól­ván csak önmagának. — Mici, hozol nekünk kávét? — kérdezte váratla­nul Wolff. — Ez az óra el fog húzódni kissé ... — Neked talán teát, kislány? — kérdezte az asz­­szony barátságosan. — Nem, ha szabad, én is inkább kávét kérek — vá­laszolta Mici felé küldött félő mosollyal. Sajnálta, hogy kimegy a szobából, jelenléte biztonságot adott. De mindjárt érezte, hogy Wolfftól nincs miért tartania. — Van ott előtted egy kötet Bach — utasította. Aliza szívesen nyúlt a kotta után; nem sülhet fel a Bach-prelüdökkel, már Malvina tanárnővel átvette va­lamennyit. Ezeknek a nagyrészét is fejből tudta. — Számolni, számolni — unszolta Wolff. — Több fegyelmet, egyet-kettőt,hármat-négyet... Most már teljesen átengedte magát a tanár utasitá­­sainak. Tanulok — ujjongott belülről. — Alsó ... da capo, hogy hívnak ? — kérdezte a tanár. Zavartan mutatkozott be. Ezt elmulasztotta meg­tenni elfogultságában, amikor a lakásba lépett. S mint mindig zavarában, most is elpirult. — Olyan nagyon megijedtem, amikor láttam, hogy a tanár úr nem akar fogadni... — magyarázta. Wolff szívélyesen nevetett. Aliza elragadónak ta­lálta. Szívrabló ember, bizonyára szerelmesek belé a leánytanítványai. Vajon visszaél vele? Kiábrándító vol­na, ha megcsalná ezt a bájos, finom asszonyt. Ha van gyerekük, boldog lehet ilyen szülőkkel. Meleg, otthoni légkört érzett maga körül, most először, amióta a Krak­­kauer család házatája porrá és hamuvá vált. A német­zsidók intellektuális világába került vissza hat év után. Ha csak egyszer hetenként jöhet ide, az is pompás lesz; milyen szép volna, ha Wolff és a felesége megszeret­nék őt. ;— Alizának hívják az új tanítványunkat — fordult az asszony felé, aki tálcával a kezében lépett be, három párolgó csésze és csodálatos ízeket sejtető diós-torta szeletek voltak rajta. — Csakhogy ez az Aliza tehetséges, nem fogsz csalód­ni benne, mint a másikban — vélte Mici. — Gyere, Aliza, ülj az asztalhoz. Sajnos szűkösen vagyunk, a terasz már hűvös... — Hallod, Mici kimondta a szentenciát — mosoly­gott Wolff. — Hozzátehetem, kész művésznek látszol, de bizonyára sokáig nem tanultál, s rengeteget kell dol­goznod, amíg a dobogóra léphetsz. Aliza természetesnek találta ezt a megállapítást. Per­sze, hogy tehetséges, persze, hogy koncert-képes mű­vész; nem is lehet másként, különben mi célja volna az életének. Mégis, olyan belső ujjongás árasztotta el, hogy remegtek a térdei, amikor az asztalhoz lépett. Ilyen el­ismerés, ennyire hivatott helyről... Igaz, ugyanezt mondta a varsói konzervatóriumban is a zongoraszak dékánja... de annak két éve, s micsoda szörnyű két év telt el azóta ... Mici kérdezgetni kezdte, s Aliza elfogódottan felel­­getett. Mamus, Tatus, nagyapa. A Wolff házaspárt meg­lepte, hogy nem Németországban született, s úgy be­szél, mint egy porosz. Ezt a kiejtést alighanem Vitek­­től vette át. A kávét szürcsölgetve s a tortát majszolva beszélt a bújkálásról, a táborokról, a felszabadulásról; arról, hogy mindenki meghalt. S a palesztinai útról, meg életéről az intézetben. S közben az elkomoruló arcokat leste és a nedvességet Mici szemében. — Most majd minden megváltozik — mondta halkan az asszony. — Az hiszem, csak pár hónapot kell dolgoz­nod Wolffal s aztán elindítunk a karrier útján. Szeren­cséje van a férjemnek, hogy kész zongoristát kapott, az ilyesmi ritkán fordul elő. Learatja mások fáradtságá­nak gyümölcsét. — Oh, én tudom, hogy nem vagyok még kész zon­gorista — válaszolta őszintén. — Idestova két éve, hogy nem volt valamire való kotta előttem. óvatosan megmondta, hogy az Álijját Hánoár ki­utalását várja a tandíjra. — Mici a pénzügyminiszter, ezt vele tárgyald meg — hárította el Wolff. — Nekem csak az a dolgom, hogy órákat adjak. S most nézzük meg, mennyire mentél az ujj-gyakorlatokkal. Czerny-kötet került elő, Aliza régi szenvedéseinek a forrása. Malvina asszony és fráter Fábián ezzel kínoz­ták éveken keresztül. Sóhajtva ült hozzá. S most aztán megtanulhatta, hogy Wolffnál nincs lehetőség diákos amerikázásra, Wolffnál dolgozni kell. Elszokott a fe­szült koncentrációtól, attól, hogy megmaradjon a zene matematikai fegyelmezettségének szigorú keretei kö­zött, s Wolff most könyörtelenül kényszerítette erre. De minden lelkierejét összeszedve figyelte a hangjegyeket és úgy vette a kvartokat és terceket, a nehéz oktáv­­gyakorlatokat. ft. — Hagyjátok abba, gyerekek, Wolff, még rendbe kell hoznod magad. Vacsorázni is kell. Nyolckor jön ér­tünk az autó. Kiderült, hogy Wolff aznap este egy hegedűssel szo­nátákat játszik az egyik kibucban. — Még csak hat óra — tiltakozott Wolff az órájára nézve. — Valamit még látni akarok Alizánál. Vedd elő újra a Chopint és játszd le még egyszer a Cisz moll nottumot. Ez volt Aliza emlék-nottumoja, a bunkerbeli... Készséggel kezdte újra s szinte gépiesen játszotta. — Hopp — figyelmeztette Wolff. Aliza meglepetten meredt a hangjegyre. Fisz helyett F-et ütött le a téma előtti 12-ik taktusban; a rendszer­telenség, a hosszú kotta-hiány tehette. Évek óta beideg­­ződött hiba volt, s most sem ő vette észre, hanem a csal­hatatlan fülű Wolff. Visszatért a Chopin-mondat ele­jére, újra játszotta. Milyen idegenül hangzott igy a not­turno, helyesen játszva. Aliza a deszkalapról kezdett mesélni, amelyen a bunkerben „zongorázott” sötétben, vagy félhomályban; s a munkatáborról, ahonnan „negyedmagával, még há­rom lánnyal” menekült el a bombázás után ... Úgy be­­idegződött ez a mese, mint a félhang a notturnonál — motoszkált benne a mondatok alatt, amelyek megszo­kottan gördültek ki belőle. Wolff és felesége szinte szug­­geráltan hallgatták. — Érdekes, hogy a mélyebb félhangra szoktam rá, nem a magasabbra — vélte és leütötte a két billen­tyűt. — Talán mert olyan nagyon mélyben voltunk akkor. Mici hangjában megrendülés remegett. BABY és , 1 GYERMEKBUmOK — Ezentúl már felfelé megy az életed, igaz, Wolff? Wolff a torkát köszörülte. — Ami a zongorázást illeti, egészen bizonyos. Igaz, hogy még alapos munkára van szükség. Gondolom, ta­vasszal bemutatkozhatsz. Előbb a rádióban s aztán majd meglátjuk... S most valóban rendbe kell hoznom magam... Wolff eltűnt a fürdőszobában. Aliza az asszonyt nézte. A villanyfényben törékenynek látta, pedig for­más alakú nő volt; talán finom, bájos arcának szen­vedő kifejezése okozta, hogy babusgatásért, szeretetért könyörgő lény benyomását tette rá. Mici váratlanul hozzálépett s megállt a zongoraszék mögött, szinte beszorulva Aliza háta és a fal közé. — Átfésülöm a hajadat, nem szeretlek így — szó­lalt meg s kibontotta a haját; befonta, kontyra tűzte s aztán maga felé fordította a forgó zongoraszékkel. — Elviszlek a fodrászomhoz, hogy rendbehozza a haja­dat. Sosem teszel rúzst a szájadra? — Néha igen — válaszolta, engedelmesen tűrve, amint Mici két rúzsvonalat elhúz az ajkain —, de tet­szik tudni, az intézetben nem nagyon illik, bár nem tilt­ja senki... — Nem akarsz tegezni? — hangzott a kérdés. Epe­­dö bátortalanság volt a hang mögött. — ó, — sóhajtotta válaszul — megtisztelsz vele. — Gyermektelenek vagyunk. — Mintegy magyará­zatként és bocsánatkérően mondta. Felkínálkozásnak érezte, rettegett Aliza válaszától. — Én pedig apátlan-anyátlan... — lehelte mohón. Ugyanaz a felkínálkozás tört ki belőle. Csodálkozva me­redtek egymásra. Mint nő és férfi, amint első pillanat­ban megkívánják egymást és a felismerés öröme be­fojtja torkukba a szót; s a másik szándékának nem­ismerete bizonytalanná teszi őket. Mici keze simogatóan indult a lány arca felé, Aliza hipnotizáltan várta. A másik kéz is közeledett. Mici két kezébe vette az arcát. — Szegény kislányom — mondta és megcsókolta. Aliza arca az asszony mellére került. Végtelen megnyug­vást érzett a finoman szőtt pulóver mögül áradó illa­tos melegség fölött. Milyen varázsos pillanat... Gyer­mektelen anya és anyátlan gyermek véletlen találko­zása, ami sorsot formáló is lehet. — így, most jobb — szakította ki magát Mici a le­nyűgöző hangulatból. — Állj csak fel. Aliza zavartan engedelmeskedett. Egy fejjel volt ma­gasabb Micinéi. Mindössze tegeződés és egy csók? — Csak most múltam tizenhat éves, de tudom, hogy sokkal többnek látszom és ezért fésültem ilyen kislányo­­san a hajamat — magyarázta. — Mikor beléptél azt mondtam magamban, hogy ez a lány nem több, mint tizenhat éves — mosolygott az asszony. Szabályos arcát, meleg, barna szemét nemesí­tette ez a mosoly. — Lehet, hogy a fiúk idősebbnek tar­tanak, de az én szememet nem csaphatja be, hogy ily hosszúra nőttél. Wolff mindjárt készen lesz és aztán va­csorázunk. Az autó pedig úgyis az Émekbe megy, haza­viszünk az intézetbe. Cigarettásdobozt vett elő a zsebéből, Aliza mohón nézte. — Rá akarsz gyújtani? — kérdezte csodálkozva és odakínálta. — Rettenetesen szégyellem magam érte — vála­szolta pirosán, s hosszú ujja már be is nyúlt a doboz­ba. — Félek, hogy szenvedélyes dohányos lettem; nem volna erőm abbahagyni. Mici öngyújtót kattintott. — Sajnos, nem vagy egyedül. A cigarettafüst a műj*} vészek kábítószere. S ha valaki olyan korán válik mű­vésszé, mint te, akkor korán kezdi a dohányzást is. — Elragadó ez a jóvélemény — nevetett fel boldo­gan. — Ugye, jöhetek órára péntek délután is ?... És az Álijját Hánoár ... Megmutatta az iskola titkárságának levelét. Mici szemüveget vett elő s nehezen sillabizálta ki az apró betűket. — Ráérünk ezzel — szólt bátorító hangon. — Wolff rendszerint ingyen vállal ilyen tehetséges és pénztelen tanítványokat. Aztán többnyire akad egy intézmény, amely később megfizeti a tandíjat. De ez már nem a te dolgod. — Nem vagyok egészen pénz nélkül — erősködött. — Most kaptam tíz fontot Rozália nénitől és lehet, hogy... — Ki az a Rozália néni? — érdeklődött Mici — Be­szélj magadról sokat, nagyon sokat. — Átölelte a dere­kát és vitte magával a konyhába. — Segítek teríteni — jelentkezett és valóban igye­kezett Mici keze alá adni a dolgokat. S közben beszélt Rozália néniről; s róla önkénytelenül Tatusra és a ga­líciai rokonságra került sor; és Zigire, aki hasonlitott a lembergi unokatestvéreire. S az alijjáról, a csalódást hozó találkozásról a kibuci gyerekekkel Mici nem fűzött észrevételt az itteni csalódásokhoz. Pedig Aliza érezte, hogy milyen érdeklődéssel hallgatja. — S ezért nincs fiútársaságod? — kérdezte végül. folytatjuk V Ha minőséget, igazi magyaros ízű hentesárut £ akar vásárolni, keresse fel f. Tüske Meat & Delicatessen-t TULAJDONOS: KOCSIS SÁNDOR Toronto egyik legforgalmasabb hentesüzletét Parkolás az üzlet mögött 566 Bloor St. W. • 533-3453 f FELSZERELÉSEK Teljes szobaberendezések vagy egyes darabok Bölcsők, öltöztető asztalok, matracok, gyermekkocsik, autóölések, játékok stb.... Tulajdonos KOMLOS JÁNOS rci dle *Skoppe£td\ 388 Eglinton W. Tel: 481-5450 Szabad parkolás a Cast/e Knock Boádon Ml MOST A SIKK? amv üzletét RESTAURANT- &—TAVERN ahol megtalálható a régi Nashery hangulat, mert annak két kitSnS vezetője itt nyitotta meg saját MINDENKINEK A SZÁJÍZE SZERINT! Bankettek, Showerek, születésnapok, 20-100 személyig különteremben (Ingyen születésnapi torta) HÁZI PARTYRA VIGYE A KÉSZ MENÜT! Fekete László és Müller Tibor 3705CHESSW00D DB.DOWNSVIEW* T:635-8093

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents