Menora Egyenlőség, 1977. január-június (16. évfolyam, 641-663. szám)

1977-06-11 / 661. szám

1977 június 11 * MENORA 7. oldal HALÁL ÁRNYÉKÁBAN kiképzés alatt álló hadsereg­nél. “Jöjjön ide, menjen oda, itt feküdjön le, ott álljon föl”. Csodálkozva figyeltem meg a túszokon, miként képesek em­berek méltóságot mutatni még abban is ahogy járnak, vagy ahogy egy kutatásnak vetik alá magukat. De azért hosszú órák meg­próbáltatásai után, a közép­korúak és a fehérek között mégis mutatkoztak a kime­rültség jelei. A harminc év körüliek és főleg a feketék továbbra is megvetéssel te­kintettek a rabtartókra. Nem szavakban nyilvánult ez meg, csak a szemükből lehetett lát­ni; érezhető volt. S a rabok között nem éreztünk semmi különbséget akár fekete, akár fehér volt, akár zsidó, akár keresztény. Szemünk és sut­togó szavunk azt mondta, hogy egyek vagyunk, hiszen közös sors vár ránk, közösek az el­lenségeink. A terroristák szempontjából mindannyian zsidónak számítunk. Ahogy tudtuk, segítettük egymást, vállal, mellel, lábbal segítet­tünk megszüntetni egy visz­ketést, vagy megfordulni. S közben bíztattuk egymást: nem tarthat soká, hamarosan vé­ge lesz. Arról, hogy a külvi­lágban mit történik, fogalmunk sem volt. Ha egy helikopter zúgását hallottuk, megköny­­nyebbülést éreztünk. Jó volt hallani az utca forgalmát is. Az élet kinn zajlik tovább. Egy madár árnya az ablakon pedig a remény romantikus érzését keltette bennünk. Tudtam, hogy az ablakok az M utca és a 17-es utca sarkára nyílnak, s innen vár­tam a szabadulást. Elképzel­tem, hogy egy daruval át­törik a falat, vagy hogy a szemközti házból mesterlövé­szek egy pillanat alatt lepus­kázzák őrzőinket. Közben a szabadulás lehetőségein gon­dolkodtam. Nem, a nyolcadik emeletről leugrani nem lehet. De talán átugorhatnék a bari­kádokon és lerohanhatnék a lépcsőkön. Aztán arra gondol­tam, közlöm Khaalissal meg­győződésemet, miszerint ha­lálom órája még nem érke­zett el, de kegyelmet azt nem kérek. Időnként félálomba zu­hantam. Mialatt vállam saj­­gott, csuklómba bevágott a kö­töző drót, azon törtem a fe­jem, hogyan hagyjak üzenetet feleségemnek és gyermeke­imnek ha a kivégzettek között lennék. Mert, hogy néhányunk­­nak meg kell halni, abban ekkor már biztosak voltunk. A legkomorabb a második nap délutánja volt. Pedig jól indult: MEGSolalt a liftesénél gő. Kávét és fánkot hoztak: nekünk. Sosem hittem volna, hogy egy liftcsengő ilyen örö­möt okozhat. De aztán a ter­roristák ordítozni kezdtek, hogy a lift tetején egy mester­­lövész rejtőzködik. Ez ugyan nem volt igaz, de jó volt hal­lani. Lelki szemeimmel már egy “Entebbe-operációt” lát­tam, de a mögöttem lévő ba­rátom reálisabb volt. Ilyen A vasfüggöny túloldaléról Ez aztán az élenjáró szo­cialista filmművészet... avagy vannak még bátor filmkriti­kusok Magyarországon! A “Magyar Nemzet”-ben ol­vastuk a következő kritikát “Az éjszaka a betyároké” cí­mű bolgár filmalkotásról: “Ritka lehet az olyan falu, amelyben harmincnyolc fokos gyógyforrás buzog, amelyben limonádégyár üzemel, amely­ben még repülőgépeket is é­­pítenek. Ritka lehet az olyan betyár, aki éjszakánként ábé­cét tanulni vágyik, aki nem ra­bol, hanem előnyös adásvéte­li szerződéseket köt. Ritka lehet az olyan történet is, a­­melynek minden mozzanata ennyire nyakatekert, kimó­dolt, hihetetlen, mint ez a makacs felcserről, a bátor tanítónőről, a hóbortos gép­madár-konstruktőrről, az i­­talba szaharint keverő gyá­rosnőről, a féktelen bandita­vezérről és a kétszínű csend­őrtisztről szóló, színes bol­gár film.” * * * * * * * * * Stanislaw Pyjas, ötödéves filológiai szakos krakkói di­ákot május 7-én halva talál­ták a munkába indulók egy kapualjban. Az orvosi vizs­gálat megállapította, hogy a fiatal diák belső vérzések kö­vetkeztében vesztette el életét és állkapcsán és fején sérü­lések nyomai voltak láthatók. Pyjas tagja volt annak a len­gyel önkéntes oppoziciós ko­­miténak, amely tavaly alakult és amely céljául tűzte ki, hogy az 1976 nyári lengyelorszá­gi zavargásokkal kapcsolat­ban, segíti és védi azon mun­kásokat, akiket a lengyel AVH, a párt belbiztonsági rendőr­sége letartóztatott. Pyjas halála előtt pár nappal eltűnt lakásáról s mivel mindenki tudta, hogy a fiatal egyetemi hallgató bátran kiveszi részét a komité gyűjtési és aláírá­si akcióiból, a beavatottak e­­lőtt nem volt kétséges, hogy a diákot a lengyel AVH gyükol­­ta meg. Pyjas temetésére és az emlékére tartott gyászmi­sére ezrek vonultak fel, diá­kok, munkások, s ahogy a nyugati sajtó Krakkóból írta, a várost fekete zászlók borí­tották el. E megmozdulásról nem lehetett Budapesten hall­gatni — hisz a külföldi ma­gyarnyelvű adók révén a ha­zafiak értesülhettek e tragikus eseményről. így a Magyar Távirati Iroda varsói tudósí­tója kénytelen volt megszó­lalni. A következőket írta: “Valamennyi hétfői lap beszá­molt arról, hogy vasárnap Krakkóban befejeződött az e­­gyetemi hallgatók hagyomá­nyos ünnepe, a Juvenália. Az eseményt méltató írások u­­gyanakkor megállapítják, hogy “nem hallgathatunk arról, hogy az idei ünnepséget Krak­kón kívüli kalandorok egy cso­portja ellenséges politikai cé­lok érdekében próbálta ki­használni. A város utcáin már pénteken röplapok jelentek meg a juvenális bojkottálásá­ra, valamint arra szólítottak fel, hogy tartsanak három­napos gyászt, a Jagelló egye­tem egy héttel ezelőtt tragi­kus módon elhunyt diákja, Sta­nislaw Pyjas emlékére...” E- zekután az MTI tudósítója megírja, hogy a lengyel kor­mány szóvivője szerint “a tra­gikus balesetet mértéktelen alkoholfogyasztás okozta” (!) Ugyanakkor kénytelen azonban bevallani, hogy “Pyjas koráb­ban különféle petíciókhoz (mi­félékhez??;) gyűjtött aláírá­sokat s egyesek (kik?3 most ebből próbálnak politikai tő­két kovácsolni...” Ritkán közölnek a magyar lapok adatokat a szovjet autó­gyártásról, Ők tudják miérti A budapesti “Magyar Hírlap”­­bán nemrég épületes számokat tettek közre a szovjetunióbeli privát autók számával kapcso­latban. Ezek szerint a világ leghaladóbb, legélenjáróbb és legnagyszerűbb (stb.) orszá­gában 1965-ben összesen 64.000 magángépkocsit tartot­tak nyilván, amely szám — ó nagyszerű fejlődés! — 1975- re: 924.000 gépkocsira növe­kedett. De hát vannak még hi­bák a nagy Szovjetunióban is, mert a lap szerint: “nagyon jellegű művelet ezúttal lehe­tetlen. Az étkezést megszervezték. Először a nők ettek, aztán az őrök kijelöltek néhány ötven év körüli férfit, akiket meg­szabadítottak kötelékeiktől. Ezek voltak a pincérek és ezek etettek is. Az egyikférfi meg­kérdezte tőlem: csokoládés vagy cukros fánkot szere­tek-e. Kínai kacsát kérek, vála­szoltam, míg egy társam bor­ravalót. Ígért a“pincéreknek”. Aztán váltották az őröket, s ettől kezdve a nők szolgáltak fel nekünk. Ez valahogy jó hatást váltott ki, s néhányan még megjegyzéseket is tet­tünk a hölgyek eleganciájára. Néhányan férfikabátot visel­tek, többen még mindig vi­selték a támadás során szer­zett sérülések vérzések nyo­mát. De — bár a nők is ha­lálfélelemben voltak — mégis volt abban valami megható, hogy úgy tápláltak bennünket, mint ahogy egy naya teszi kisgyermekével. Étkezés után fürdőszobalátogatás követke­zett, de ez már valamivel eny­hébben zajlott, mint korábban. Kevesebb volt az ordibálás, sőt a fegyveresek ahhoz is hozzájárultak, hogy valamit lazítsanak a köteléken. Ek­kor már volt néhány szeren­csés ember, akinek a kezét ezúttal nem hátul, henem elől kötözték össze. Miket tanul meg az ember a testéről. Akinek a keze elől van meg­kötve, az hanyatt tud feküd­sokat kell tenni azért is, hogy biztosítsák a gépkocsik javí­tását. Jelenleg csupán a Zsi­gulikat gyártó VÁZ autóipari egyesületnek van az egész Szovjetunióra kiterjedő szer­vizszolgáltatása. A Moszkvics egyesülésnek a fővárosban (9 milliós lakosságú Moszkvá­ban) mindössze egyetlen ga­ranciális állomása, valamint további helyi javító szolgála­ta van. A Zsaprozsec kocsi­kat 35 szervizállomáson szol­gálják ki (az egész Szovjet­unióban!). A VÁZ egyesülés vezérigazgató - helyettesén e k a véleménye szerint ma csupán mintegy 40 százalék­ban tudnak eleget tenni az igényeknek...” ***** *** Egy dunamedencei kisebb­ségi lapban olvastuk. Tudjuk, hogy ezekben a Magyarorszá­got körülvevő szocialistának nevezett országokban az ott élő magyarság nehéz körül­mények között él. Nemzeti tradíciókat, nemzeti ünnepe­ket nem ülhet meg: így a tra­dicionális március 15—i sza­badságünnepről is sajtójában mélyen hallgatnia kell. Ezért is érdekes, sőt megható, hogy egyes szerkesztőségek hogyan próbálnak a cenzorok eszén túljárni. így nemrég egy ma­gyar kisebbségi lap márciusi számának keresztrejtvényro­vatában, Petőfi vers alkotta a rejtvény magvát. A szer­kesztők közölték is e halha­tatlan magyar költő versének első részét, mégpedig a kö­vetkezőket: “Durva zsarnok, jégszfvű tél, (Készülj... ké­szülj, a halálra! / Jármodat megúnta a föld, / És ledobja valahára...” ugye valameny­­nyien tudjuk még az iskolá­ból, hogy mi is az az alle­gória? ******* Hogy ilyen foglalkozás még létezik Budapesten — erről csak hazai újságokból érte­sültem a minap. Azt írja a “Népszava” 1977 május 2 5.—i száma, hogy Pesten őrizetbe vettek egy 30 éves jegyüzért, akinek zsebében nem kevesebb mint 107 mozijegyet találtak, mégpedig az “Éjfél után indul útjára a gyönyör” c. amerikai filmre. A 10 forintos jegyeket 50 forintért árulta. ni, s válla kevésbé sajog. Később az egyik őr jóság­rohamában megengedte, hogy a kezeket összekötő elektro­mos drótot nyakkendővel he­lyettesítsék. Ekkor közölték azt is, hogy a következő ét­kezéshez mindenkiválaszthat. Tonhalas, sajtos, pulyka vagy corn beef szerepelt az étlapon. Azt tudtuk, hogy a tárgya­lások folynak, hiszen Khaalis időnként bejött elbüszkélked­ni, hogy hogyan zajlanak tele­fonbeszélgetései az egész vi­lággal. De, mondotta, Jihad, tehát szent háború idején nincs helye enyheségnek. Különben is, az amerikaiak ártatlan em­bereket gyilkoltak Vietnam­ban, az izráeliak mohamedá­nokat ölnek, mi pedig mind­annyian zsidók vagyunk, ami egyenlő a cionizmussal. Majd ismét szabadelőadást tartott a Cion Bölcseinek jegyzőköny­vét idézve. Nem nagyon figyeltünk. Ez az aránylag elviselhető han­gulat akkor változott meg, mi­kor Khaalis kijelentette, hogy a tárgyalások nem jól folynak, s az egész világ be akarja őket csapni. Ezért, bár a teg­napi kivégzés elmaradt, ma nem leszünk ilyen szerencsé­sek. Jobb, ha elkezdjük a ha­lotti imát. Az egyik őr azt jelentette, rogy a szemközti hotel tete­jén a mesterlövészek ismét elfoglalták helyüket. Hogyan győzzék meg a világot arról, hogy el vannak szánva minden­re. Talán úgy, hogy 10 embert lábánál fogva kiakasztanak az ablakba. Ezt a tizet ki is je­lölték, s ezúttal bokájuknál drótozták meg Őket. Közben múltak az órák. Egyszerre csak három terrorista jött be. Mindenki feküdjön le a földre — mondták — és összekötözzük a túszok lábait. Nem akarjuk, hogy ugráljanak nekünk, amikor a támadás megindul. Aztán a három em­ber eltávozott, s csupán két másik őr maradt velünk, akik mozdulatlanul ültek, ránk irá­nyítva a gépfegyvert. W.C.­­re már nem lehetett menni, még a nőknek sem. Közben ránk esteledett. Az épületben minden mozgás megszűnt, s én a hátamon feküdtem élvezve a néhány órával előbb megkapott vi­szonylagos szabadságot, tehát azt, hogy kezeim most már elől voltak megkötözve egy nyakkendővel. Többen imád­koztak, de mikor valaki azt javasolta, hogy a rabbi ve­zetésével közös imát mond­junk, a terroristák gorombán elhallgattattak. Kuss, vagy lö­vök — mondták. Valaki mel­lettem arról beszélt, hogy hagyjuk magunkat védekezés nélkül legyilkolni, mint a zsi­dók hagyták a náci Európá­ban. Miért nem halunk meg emelt fővel, védekezés köz­ben. De erről mások lebe­szélték. Mint mondták el kell készülnünk a halálra, de nem adhatjuk fel a reményt. Pró­báljunk üzenetet hagyni csalá­­dnknak, de higyjünk abban, hogy még találkozunk velük. Aztán egészen váratlanul őrzőink eltűntek. Azt gondol­tuk, csak pillanatokra. De né­hány perc telt «1, s aztán ki­vágódott az ajtó. Nem akar­tunk hinni a szemünknek. A rendőrök voltak. Időbe tartott míg realizálni tudtuk: meg­szabadultunk. Aztán a nők fel­ugráltak, mindenkit megsza­badítottak a köteléktől. Régi barátok és vadidegenek ölel­keztek, csókolóztak, volt aki sírt, volt aki kiáltozott a bol­dogságtól. S ebben a pillanatban újra kezdődött az életünk. 294 COLLEGE St 925-1382 uA BUDAPEST m/ERN. ILYEN MÉG NEM VOLT! csak 4.7 5 Hétfőtől- péntekig komplett 4 fogásos vacsora; leves, főétel sütemény kávé Keresse fel délben is éttermünket friss, olcsó specialitásokkal állunk rendelkezése're A LEGHANGULATOSABB MAGYARORSZAGI ZENEKAR VÁRJA ÖNT ÉTTERMÜNKBEN A BAL0-SCHWTZER DUÓ! Magyaros vendégszeretettel várja Béres Gábor manager Magyar borok és likőrök Ontárióban Manitobában Saskatchewanban Albertéban és Quebecben KAPHATÓK * Jászberényi rizling. zamatos, nagyon olcsó. * Szekszárdi vörű|S. * Egri Bikavér, vörösbor. * Tokaji aszú, a bor király * Badacsonyi szürkebarát zamatos pecsenyebor. * Debrői Hárslevelű, zamatos fehérbor. * Barackpálinka. * Császárkörte. * Hubertus. * Magyar gyomorkeserű (Hungaricum) Esküvőkre, partikra engedélyét megszerezzük. Házhoz szállítunk. Cosmopolitan Wine Agents Ltd. P.O. Box 275 Terminál „A” Toronto ABC Charter utazások központi irodája TORONTO-BECS -TORONTO Csecsemő Ara Utolsó jelentkezési Dátum Nap CA $ CA $ határidő Július 26 — Augusztus 16 (21) 499.00 35.00 Május 24 Július 26 — Augusztus 23 (28) 499.00 35.00 Május 24 SÚLYHATÁR 66 LBS. TORONTO-BUDAPEST-TORONTO Július 05 — Szeptember 02 (59) 529.00 35.00 Május 02 Július 12 — Augusztus 25 (44) 509.00 35.00 Május 09 Július 18 — Augusztus 09 (22) 509.00 35.00 Május 16 Augusztus 04 — Augusztus 31 (27) 509.00 35.00 Június 04 _____________________________________________SÚLYHATÁR 66 LBS.____________________________________________ MONTREAL-RUDAPEST-MONTREAL Július 13 — Augusztus 02 (21) $489.00 35.00 Május 10 SÚLYHATÁR 66 LBS Betegség vagy baleset esetére köthet Missed Flight lnsurance-t irodánknál.____________ BUDAPEST-TORONTO -BUDAPEST ca$47 9.00 BUDAPEST-MONTREAL-BUDAPEST ca$449.00 Hozassa ki rokonait különböző időpontokra 4 HÉTTŐL • 20 HÉTIG Kérjen bővebb felvilágosítást! A fenti árak a repülőtársaság és a kormány jóváhagyásától függően változnak. HELYFOGLALÁSÉRT JELENTKEZZEN IDŐBEN Egyéni utazások intézése a világ minden részébe! ABC CHARTEREK LONDON FRANKFURT ZÁGRÁB RELCRÁD AMSZTERDAM Kérjen bővebb felvilágosítást Útlevelek, vízumok, hotelfoglalás, autóbérlés! IKK A TÜZEX COMTURIST IBUSZ CEDOK főképviselet Pénz és gyógyszerküldés.- KŐZJEGYZŐsÉG A LEGNAGYOBB HIVATALOS MAGYAR UTAZÁSI IRODA INTERNATIONAL AGENCY TRAVEL SERVICE C-i-c Division of Intragserv Ltd. 519 BLOOR ST. Wllto, TORONTO M5S 1Y4, CANADA TELEPHONE: 537-3131

Next

/
Thumbnails
Contents