Menora Egyenlőség, 1977. január-június (16. évfolyam, 641-663. szám)
1977-06-04 / 660. szám
8. oldal MENORA * 1977 június 4. BARZILAY ISTVÁN folytatás Odéd állt fel, szélesvállu, csillogó feketeszemű fiú, értelmes beszédéből arra következtetett, hogy az osztály' esze lehet. — Ti még egészen fiatalok voltatok, amikor a háború kitört... Tíz-tizenegy évesek, igaz? Aliza helyeslőén bólintott. — De a hitlerizmusról bizonyára hallottatok. Hiszen akkor már Ausztriát és Csehszlovákiát is elfoglalták a nácik. A ti korotokbeli fiatalokat hogyan készítették elő a veszélyre? Aliza pontosan megértette a kérdést, Szárának nem kellett segíteni. — Bocsássatok meg, ha hibákat követek el a héberemben, kérlek, javítsatok ki — így kezdte és az arcokon jelentkező széles mosolyokról látta, hogy olyan hangon szólalt meg, amelyet vártak tőle. — Odéd kérdése csak itt hangzik természetesnek, a Kineret partján — mondta lassan és igyekezett pontosan megfogalmazni a mondanivalóját. — Ti bizonyára arra emlékeztek, hogy amikor a német hadsereg eljutott El Álámájnig, elmagyarázták nektek, hogy mit kell tennetek, ha az angolok visszavonulnak és a nácik elfoglalják Erec Jiszráélt. Gondolom, sok zsidó apa küzdött az angolok soraiban. Harcolni tudtak a nácik ellen. S lehet, végső esetben tíz-tizenegy éves gyerekek is nekimentek volna itt a náciknak. De, aki azt hiszi, hogy ez a gálutban is lehetséges lett volna, csalódni fog, ha válaszomat meghallja ... Mert csak a veszély tudatára emlékszem, amit a családunk minden tagja érzett. A rettegést és a félelmet... de arra, hogy védekezzünk, milyen lehetőségünk lett volna ott? Voltak, akik jó időben kivándoroltak, ha volt hová. De védekezni ? ... Az osztályban különös csend lüktetett és Odéd hangja izgatott lett. — Lehet, hogy a te környezetedben nem készültek fel. De mi azt tanultuk, hogy zsidó partizánok küzdöttek és a chalucaink lázadásokat szerveztek a gettókban. Aliza rádöbbent, hogy nem tud megbirkózni ezekkel a kérdésekkel. A fiatal arcok feszült érdeklődéssel várták minden szavát. Érezte a feléje áradó hangulatból, hogy e kérdések mögött követelőző fájdalom kiáltozik, feleletet kívánva rejtélyekre, amelyeket az ebben a környezetben élő fiatalság képtelen megérteni. — Igaz. Persze, hogy igaz, hogy voltak zsidó partizánok. A chalucok között is. Az orosz és lengyel hadsereg sok katonája bújt meg az erdőkben és jórészük zsidó volt. A gettókban is volt lázadás, a varsói gettóról bizonyára sokat hallottatok. A lázadás idején tizenkét és fél éves voltam és egy lengyel családnál éltem keresztény papírokkal. Az árja oldalon. Abban a gettóban kezdetben csaknem félmillió zsidó élt, közöttük anyám Í3. A lázadás idejére alig harmincezer maradt. Ekkor szervezte meg maroknyi cionista chaluc. Csodálatos hősiességű, de reménytelen lázadás volt... a azért robbant ki, mert a gettólakók már tudták, hogy ezt a harmincezret íb elhurcolják előbb-utóbb Treblinkába, Majdanekbe, vagy a messzibb Auschwitzba. Azt hiszem, hogy ez nagyon kiábrándító lehet a számotokra, de ez az igazság.* Odéd már ült a székén, úgy folytatta a furcsa párbeszédet. Úgy tűnt Alizának, hogy az egész hallgatóság megbízásából teszi. — Nagyjából tudtuk mindezt eddig is — mondta. — S éppen azért, mert te és a másik lány vagytok az elsők, akiket a megmenekült fiatalok közül közöttünk látunk, reméltük, hogy választ kapunk tőletek. Bennünket, erec-jiszráéli fiatalokat az nyugtalanig hogy miért hagyták gáluti testvéreink ellenállás nélkül a vágóhidra hurcolni magukat. Miért nem álltak ellen, amikor beterelték őket a gettóba? Miért várták meg, amig drótkerítéssel veszik őket körül? S miért nem tagadták meg az engedelmességet, amikor fel kellett szállniok a vagonokba? — Miért nem adták drágábban oda az életüket? Miért nem lázadt a varsói gettó, amikor még háromszázezer zsidó élt benne, akkor nehezebb dolguk lett volna a náciknak. Hitler alighanem meggondolja, hogy egynéhány hadosztályt kivonjon a frontokról a zsidók lázadásának leverésére. Tudjuk, hogy nem így történt és ezért szégyelljük magunkat valamennyien ,.. Szárá rekedt hangja szólalt meg. — Sajnálom, Odéd, hogy olyan kérdéseket teszel fel, amelyekre kedves vendégünk nem tudhat válaszolni. Senki sem válaszolhat rájuk. A zsidó lélek természetes felháborodásának adsz kifejezést, mindannyian azt érezzük, hogy a gálut nyomorúságos, tehetetlen tömeggé változtatta a népünket, nyájjá, amelyet vágóhídra lehetett vinni. A cionizmus azért született, hogy ezt a helyzetet megváltoztassa és ezt tr valamennyien jól tudjátok. A kérdések nem voltak logikusak, sem dialektikusak, sem értelmesek, egyszerűen csak fájdalmat okoztál magatoknak és vendégeinknek. Odéd felugrott és hangja sértődötten csengett. — Azt hittem, megmondhatom mindnyájunk nevében, hogy milyen érzések foglalkoztatnak bennünket, amikor az európai katasztrófáról hallunk. Azt hittem, kapok egyfajta megnyugtató magyarázatot... Meg sem kérdeztem, hogy a gettóban ... párszáz náci őrzött csak-SZAKADÉK nem félmillió zsidót... s nem a párszáz nácit koncolták fel a zsidók, hanem a nácik öltek meg annyi embert ... S azt olvassuk, hogy a gettókban zsidó rendőrök, a haláltáborokban pedig zsidó felügyelők voltak, akik segítettek a náciknak a zsidókat pusztítani... Aliza mozdulatlanul ült az asztal mögött. Vajon látták arcán a halálos sápadtságot? Vajon észreveszi valaki, hogy reszketnek a térdei? — Gondoltam, hogy Aliza, aki okos lánynak látszik, választ tud adni nekünk... — tette hozzá Odéd és újra leült. Aliza nemet intett a fejével, de nem volt ereje egy szót is kinyögni. S kínját tetézte, hogy most az a lány állt fel, akit az első perctől annyira rokonszenvesnek talált. — Nevem Adina — mutatkozott be. — Lehet, hogy Szárá ezért a kérdésért is haragudni fog ránk, de engem és a többi lányokat ez nagyon foglalkoztat. Olvastuk akkoriban, hogy zsidó lányokat tiszti nyilvánosházba vittek a front mögé. Azt kérdezem, hogy ezek a lányok miért nem kaparták ki a német tisztek szemét, vagy miért nem fojtották meg őket, miért nem harapták át a torkukat... amikor oda kellett adniok magukat ... Adina arca kigyúlt az izgalomtól, Aliza rendkívül szépnek találta. A levegő megtelt izgalommal, az osztály izgett-mozgott, az arcok feszült érdeklődéssel meredtek rá. Szárá keze idegesen dobolt az asztalon. — Szeretnék végetvetni ennek a beszélgetésnek — mondotta érezhetően szenvedő hangon. — Természetesen még megkérdem Alizát, akar-e válaszolni erre a nem túlságosan bölcs kérdésre. Aliza a lángoló Adinát nézte. Igaz, Adina átharapta volna az első német tiszt torkát, aki az ágyába kényszeríti ... Ezek itt mindnyájan, akár puszta kézzel is, nekimentek volna az SS-eknek... de itt, Erec Jiszráelben. — Ugyanaz a válaszom Odéd és Adina kérdéseire — szólalt meg végre. Minden ereje benne volt a mondataiban, rendkívüli koncentrációra volt szüksége, hogy ne törjön ki zokogásba. — Azt kell megértenetek, hogy a gettót nem pártucat német, vagy ukrán, nemcsak a néhány zsidó rendőr őrizte. Az SS és az ukrán kollaboránsok mögött egy világhatalom állt, a náci Németország, amelynek hadai északon Leningrád előtt, itt, a Közelkeleten El Álámájnnál állottak. Hamisítás azt mondani erre, vagy arra a gettóra, hogy ennyi, vagy annyi SS, vagy ukrán őrizte. Mindegyiket egy húszmilliós hadsereg tartotta a csizmája alatt. Annak a hatalmát éreztem, amikor egy lengyel család rejtegetett magánál három évig, vagy amikor Majdanekben, a haláltáborban az életemért rettegtem, vagy amikor a bunkerben megbújva vártam a felszabadulást... Üdédnek azt mondom, hogy az első SS legyilkolása után egyetlen zsidó nem maradt volna életben a varsói gettóban . . — És így mi történt? — kérdezte egy éles hang. — Megmaradt, azt mondják, megmaradt tíz százalék — válaszolta Aliza csaknem sírva. — Ti azt nem is tudjátok elképzelni, hogy milyen sok az, tíz százalék ... Mindazok után, ami Európában történt, rengeteg ... Két-három gyerek az ujját nyújtotta, de Aliza most már nem tudott megállni, ömlött belőle a szó. Nem törődött vele, hogy hibátlan-e beszéde, nem bánta, hogy gyakran elnyeli a szavakat és talán értelmetlen. — Lehet, bizonyára akadt olyan lány, aki át akarta harapni a német tiszt nyakát. Nos, elmondom nektek, hogy mi lett a sorsa, ha egyáltalában volt ilyen lány. Meztelenül kihajtották a kaszárnya udvarára. Jobb esetben bajonettekel halálra szurkálták. De az is lehet, hogy a körmeit tépték ki, az ágyékát verték puskatussal, amíg kiszállt belőle a lélek. De az is lehet, hogy a kezét hozzákötözték egy vasoszlophoz, a két lábát kipeckelték és átment rajta egy egész század. S ha ezt élve kibírta, kaphatott egy revolvergolyót a fejébe. S mindehhez még képzeljétek oda a nyilvánosház többi páriáit, akiket gépfegyverrel hajtanak ki oda, hogy végignézzék a jelenetet. S ezután vajon hány lány merte volna átharapni a német nyakát? Odafordult Szárához és látta, hogy könnyes a szeme. A gyerekekre is lepillantott s ott is a megdöbbenést látta az arcokon. Adina szeme tágranyílt, az irtózat kifejezése volt benne. — Csak azt akarom mondani, hogy nagyon fáj nekem, mennyire idegennek hisztek bennünket... Olyan hűvös hangon tettétek fel kérdéseiteket, mintha tőletek kívülálló emberek lennénk, mintha más planétáról érkeztünk volna ide. Milyen boldogok vagytok ti, hogy itt születtetek ... vagy hogy szüléitek apró korotokban idehozott beneteket... — Kérlek, Aliza, hagyd abba — szólalt meg parancsoló módon Szárá. — A beszélgetést befejezzük. Odéd, idehallgas — fordult a fiúhoz. — Te leszel az első, akit ösztöndíjjal külföldre küldetek. Az lesz a feladatod, hogy beutazd a gálutot, a megmaradt zsidó központokat Európában, aztán Amerikát, Dél-Amerikát, Dél- Afrikát, az arab gálutokat, mint Marokkó, Algéria, s talán Jémen. Hosszú útra mégy, mihelyt megkapod a nyolcadik osztály bizonyítványát, tehát legkésőbb mához egy évre. Aztán te magad tarthatsz majd előadást ezen a helyen arról, hogyan élnek a zsidók a gálutban. Elmehettek. Aliza fáradtan hunyta be a szemét. Nem akarta a fejeket látni, amelyek feléfordulnak. Csak bólintgatott a sálomra, amely innen-onnan felhangzott. ★ Sóhajtva húzott nadrágot, melltartót vett fel, így sietett a leányinternátus néma folyosóján. Egy-két szobából alvó lányok szuszogása hallatszott.\Akik itt' maradtak, mert szolgálatosak voltak, vagy nődolgok miatt, vigyáznak magukra. Jó volt a kis kétágyas szobában, de bár itt volna Dundika. önmagától menekülve bújt a pokróc alá. Jó ez a fáradtság, gondolta, mielőtt az álom elfeledtette vele, hogy milyen nehéz az élete. Őszi költötte fel. Ásítva állapította meg, hogy már besötétedett. A fiú felgyújtotta a villanyt. Nyakában a tangóharmónikával állt és érdeklődve nézte a takaró alól kibúvó meztelenségeket. — Ne légy disznó, Őszi — nevetett rá, s beburkolózott a takaróba. — Hagyd kinn a karodat és a válladat, mert azokról komponáltam egy tangót — közölte, s ez a mondata nagyon sután hangzott, mert közömbösség - mímelése nyekergő erőlködéssé satnyult. S mindjárt rázendített a tangóra, amelyhez már szöveget is összeeszkabált, nem jobbat, vagy rosszabbat, mint azok a szokványos slágerszámok ostoba versikéi. „Vállad fehérjét nem csókom süti rózsaszínre, puha karoddal engem nem ölelsz”... — Nem is hangzik rosszul — nevetett Aliza. — A kíséret lehetne valamivel eredetibb is. Vele dúdolta a tangó muzsikáját. Nem is tehetségtelen fiú Őszi, még sikeres slágerszerző is lehet belőle. Meg is mondta neki azonnal. — Tanulnod kellene zeneszerzést, összhangzattant. Mert ha tudni is fogsz valamit, igazán befuthatsz ezzel a műfajjal. Te, Őszi, én szeretem ezt a tangót... Őszi az ágy szélére ült. — És a szövegét? Hozzád szól. — Ne beszélj csacsiságokat — intette le Aliza. — Még nem hallottam olyan slágerszöveget, amelyben a váll ne lett volna fehér és a kar puha. — Csakhogy én a te válladra és karodra gondolok. Mindig rád gondolok — szakította meg Őszi komoran és Alizának csaknem nevetségesnek tűnt az elkeseredett felkészültség, amellyel a válaszára lesett. — ő, Istenem, Őszi, ez olyan gyerekes és fölösleges beszéd. Azt hittem, hogy mi sosem akarhatunk egymástól olyasmit... ami több, mint az iskolai kórus, vagy séta a kiserdőben ... Őszi lassan húzni kezdte róla a takarót. Aliza felsóhajtott és kiugrott az ágyból. Mire Őszi észbekaphatott volna, már a szekrény ajtaja mögött állott, pulóvert húzott magára és hosszú chaki-nadrágba bújt. ¥ ... Két „fiú” volt eddig. A fiú szót mindig idézőjelbe teszi gondolatban, mert saját fejlett női mivoltának a férfi felelt meg, nem a fiú. Radomban is, itt is, a lányok csak „fiúkról” beszélnek. Sosem szokta meg. Az egyik ilyen „fiú” Máti volt, akit a Kineret partján ismert meg, Cvikával együtt. Máti hozzá csatlakozott. Cvika pedig Dundikához. Máti azóta nincs, de Dundikának megmaradt Cvika. Máti és Cvika, két pálmáchnyik, resztvettek az illegális bevándorlók kiszabadításában az atliti táborból. G. kibucban gyülekezett a szakaszuk, éppen akkor, amikor a kibuci gyerekek azokkal a szörnyű kérdésekkel zaklatták. Máti jelen volt, s aztán eltűnt. Pedig megbeszélték, hogy este találkoznak a sátor előtt, amelyikben Dundikával együtt aludtak. Cvika jött Dundikához, Máti nem jött. Máti nagyon jó képű, nagyon erős, nagyon férfias szábre, Bét Úrim kibuc elsőszülöttje — persze, hogy megfutamodott tőle, a komplikált menekült lánytól. Máti alakja hozzánőtt az egész kibuci gyermekkomplexumhoz, amely azóta is él benne és néha nagyon fáj. A másik fiú, Őszi, itt csatlakozott hozzá, az intézetben. Eleinte, amikor az étteremben zongorázott, odajött hozzá. egyszer megpróbálkoztak négykezessel is, Gershwin „Rhapsody in Blue”-jét akarták játszani, de bármennynyire is igyekezett udvarias lenni, értésére kellett adnia — “ zongorázni még a szülői házban, de jött a vész és azóta csak klimpiroz, pedig muzikális fiú és sok jó zenét hallgat. Van egy amerikai nagybácsija, aki tangóharmónikát küldött neki ajándékba, magától tanult meg rajta játszani és azt jobban tudja, mint a zongorát. Oszival az a legnagyobb baj, hogy két centivel alacsonyabb nála. A 19-ik évében jár, nyolcadikos, okos, szellemes fiú, érdekes arccal, amelyben állandó a mozgás, szeme és orra mindig táncot jár beszéd közben és érzéki, kiugró ajkai vannak, s mindehhez bozontos barna haja. Oswald Binensztok Varsóban született és nem meszsze a Krakkauer-család lakásától textilüzlete volt az apjának, persze ő sem tud semmit a családjáról. Átcsempészték szovjet területre sokszáz más zsidó gyerekkel együtt, onnan jutottak Perzsiába és a Szochnut Teheránból hozta el őket az országba. Világlátott társaság. Oszival barangolta be a falut, az elbeszéléseiből ismerte meg az embereket, vele volt, amikor találkoztak Ajumával, Tennebaumék kutyájával és Avivával, a kislányukkal. Tennenbaum kórházban feküdt, mert az angolok puskatussal összeverték és legurult egy szikláról a hegyoldalon, a szíriai határnál, ahol egy illegális olécsoportot kellett áthozni. A chávéroknak sikerült megázöktetni a sebesültet az afulai kórházba, ahol talpraállították. Aztán, amikor megtudta, hogy Cvika és Máti resztvettek az átliti szabadításban, kiderült, hogy ugyanazokat a máápilokat hozták ki az átliti drótsövények mögül, akiket Smulik segített át a határon. Egy ilyen kis országban, mint a zsidó Palesztina, minden eseménynek összefüggése van valamivel, vagy valakivel, akihez az embernek köze van. Most azonban nem is erre kellene gondolnia, hanem Oszira, aki elkövette azt az ostobaságot, hogy beleszeretett, beleesett és ő ezt sajnálatára még egy csókkal sem képes jutalmazni. Mit tehetett mást, mint hogy elvigye sétálni a hűvös estén és megmutatta neki a kiserdőnek egy természetes lugasát is, amit régen felfedezett, és ide szokott elbújni, könyvvel, vagy füzettel, hogy kissé egyedül maradjon, ha már nehezére esett a zsongó gyermeksereg. — Megtanítlak a szerelemre — nyilatkozta ki Őszi —, mert magamhoz akarlak fűzni. Az idén végzek itt s aztán felvételi vizsgára megyek a jeruzsálemi egyetemen és vegyész leszek. S te velem jössz; a tanulmányi időm alatt a zenéből fogunk megélni. Elveszlek feleségül. Meglátod, boldog asszony leszel mellettem. Aliza meghatódott. Őszi igazán szereti őt. Az egyszerű szavakból s még inkább a mögöttük párolgó forróságból érezte ezt. S feleségül kérte. Milyen kedves, s milyen egyszerű. Rónék is ilyen kedves és egyszerű fiú voit. Valóban, milyen egyszerű volna férjhezmenni Oszihoz a tanév végén. Diákházasság, mint a regényekben. — Megkérted a kezemet... — lehelte és könnyek lepték el a szemét. — ő, Őszi, milyen aranyos vagy... Nem is tudod felfogni, hogy milyen jól esik. S ne légy szomorú amiatt, hogy most nem válaszolok. Alszunk egyet rá, jó ? Hátha megszokom ezt a gondolatot... még ha nem is érzek szenvedélyes lángolást... Őszi keze kérőn nyúlt feléje és átfogta a derekát. Aliza elkeseredett, mély fáradtsággal állapította meg, hogy mennyire hidegen hagyja ez az ölelés. — Nem mondtam azt, hogy már holnap esküdjünk meg. Csak kösd le magad ... Éljünk egymás mellett... és egymással... abban a tudatban, hogy ez végleges dolog. Én hajlandó vagyok sokáig várni... — Akkor is, ha nem adom oda magam neked? — csillant meg Alizában a reménysugár. — De miért ne adnád oda magad nekem? — hangzott a keserves kérdés. — Megmondtam már, Őszi, hideg maradok melletted, mint egy jégdarab, nem tudlak most még úgy szeretni, mint nő a férfit. Aliza tudta, hogy a „most még” örökkön tartó állapot lesz Őszi esetében, de azért hagyta, hogy Őszi éhes szája közeledjen. Nem volt ereje elvonni tőle az ajkát, amelyet Őszi mohón birtokba vett. Két kezébe fogta a fiú áthevült arcát és eltolta magától. — Csacsi gyerek vagy, itt az intézeti szobában akarsz enyelegni, valaki bejöhet és akkor kompromittálsz. — Miféle lány vagy te — tört ki elkeseredetten Őszi. — Itt élsz egyedül, körülötted fiúk, akik mind meg akarnak kapni... A fél intézet beléd szerelmes... s én nem vagyok akárki közöttük. Aliza a nők legtermészetesebb fegyveréhez nyúlt, hogy kimeneküljön a nehéz helyzetből. Sírt. Szipákolva törölte csurgó könnyeit, őszintén sírt, sajnálta önmagát és ezt a kedves fiút, akit el kellett veszítenie. — Nem akartalak megrikatni. A csókom még nem váltott ki ilyen hatást senkinél. Ha tudnád, milyen megalázó, ha egy lány, akit szeretünk, sírni kezd a csókunktól — panaszolta őszintén. — Nem akartalak megalázni, ne beszélj szamárságokat — szepegte Aliza. — Nem a csókodtól sírok, hanem mert féltelek elveszíteni... Nem jössz többet hozzám, nem muzsikálhatunk ezentúl együtt és megint nagyon egyedül leszek. folytatjuk Oszinak, hogy nem tud eleget. Tanult —„ _ __* * * * Ha minőséget, igazi magyaros ízű hentesárut £ akar vásárolni, keresse fel £ telefonszámunk: 598-3469 GÓL BŐRÖNDÖS KÉSZÍTÜNK 212 QUEEN SHEET’ W. (University kve.-tól nyugatra) EGÉSZ ONTARIOBAN A LEGNAGYOBB VÁLASZTÉK sportfelszerelést KERÉKPÁROK 1169 bloor St- ,w LE 6 •9718 lm és eyim m rom KLSZíRUiSlK Jeljes szobaberendezések vagy egyes darabok Bölcsők, öltöztető asztalok, matracok, gyermekkocsik, autóülések, játékok stb.... Tulajdonos KOMLOS JÁNOS Tüske Meat & Delicatessen-t } ' TULAJDONOS: KOCSIS SÁNDOR | | Toronto egyik legforgalmasabb hentesüzletét $ $ Parkolás az üzlet mögött $ | | 566 Bloor St. W. • 533-3453 j: Ml MOST A SIKK? eme rci clle oppe 388 Eglinton W. Tel: 481-5450 Szabad parkolás a Cast/e Knock Roadon R ESTAU RÁNT- & _TAVERN ahol megtalálható a régi Nashery hangulat, mert annak két kitűnő vezetője itt nyitotta meg saját 0zl'*' MINDENKINEK K SZÁJÍZE SZERINT! Bankettek, Showerek, születésnapok, 20-100 személyig különteremben (Ingyen születésnapi torta) H/iZI PARTYRA VIGYE A KÉSZ MENÜT! Fekete László és Miiller Tibor 37115 nHESSWDODOR.DOWNSVIEW* 1:635-8093
