Menora Egyenlőség, 1977. január-június (16. évfolyam, 641-663. szám)

1977-05-14 / 657. szám

1977, május 14 MENORA 3 oldal •r r KETNYELVUSEG ES MULTIKULTURA ? Kanada lakosságának egyharmada sinyli meg a kormány bábozását ’’KANADA KULTURÁLIS JÖVŐJÉT NEM BEFOLYÁ­SOLHATJA EGY VAGY KÉT NEMZETISÉGI CSOPORT ÖNZŐ ÉS TÖBBSÉGI ÉRDE­KE”. — Pierre Elliot Trudeau, Kanada miniszterelnöke. 1971 októberében, alig egy évvel a hírhedt FLQ krízis u­­tán, s a kettős nyelv és kultú­ra kivizsgálására kiküldött bi­zottság jelentése alapján, Trudeau nyilatkozatot tett az országgyűlésen, amely sze­rint ’’míg az ország két hivata­los nyelvvel — angol és fran­cia — rendelkezik, a kulturá­lis jövő nem egyszerűsíthető le a két alapító faj, az angol és francia kultúra hagyományai­ra”. Józan fejjel, csaknem hat év távlatából, aránylag könnyű megnevezni az indítóokokat. melyek a miniszterelnök nyi­latkozatát előidézték és indo­kolttá tették. A québeci szepa­ratista mozgalom,amely mér­sékeltebb formában — az FLQ es más szélsőséges csoporto­kat ezúttal figyelmen kívül hagyva — önállóságot követelt Quebecben a francia nyelv és kultúra számára, alapos gon­dolkodásra késztette a federá­­lis kormányt. Jól tudták Otta­wában, hogy a francia köve­telések mellőzése vagy nem POLGÁR A BARIKÁDOK ELŐTT EGY FÉLELEM JÁR KÖRÜL a nyugati világon, egy ezerarcú, névtelen félelem. Szerte e térségben millió­­számra vannak emberek, akik borzongó lélekkel gon­dolnak rá, hogy városaink hovatovább betonpuszta­sággá válnak, folyóink pestises mocsarakká, utódaink pedig születésük órájától kezdve gyre mérgezettebb levegőt szívnak magukba. Milliószámra vannak em­berek, mások vagy részben ugyanezek, akik fokozódó szorongással érzik, mint szorul a lasszó nyakuk köré az agyonigazgatott társadalmakban s mint válik egyéni szabadságuk mindinkább gyermekkorunk komikus Jancsi-figuráihoz hasonlóvá, amelyeket zsinóron bo­­káztattunk. Számlálatlanok azok a milliók, akik a hirosimai rettegést hordozzák szívükben és kétségbe­esetten látják, hogy közvetlen szomszédságukban mint dőlnek le az erdő fái sorra és mint emelkednek az így nyert tisztásokon atomhajtású erőművek az ipari növekedés és a versenyképesség megtartása érdekében. Megint mások, ha talán nem is sokmülió a számuk, jólétük bűntudatától szenvednek, attól például, hogy négy-ötszörösét fogyasztják annak az állati fehérjé­nek, amennyi Ázsiában egy-egy emberi élet fenntar­tásához szükséges lenne. Nagyon sok millió ember van ma nyugaton, akit a felsoroltakon kívül még se­regnyi más félelem internacionáléja egyesít, pártjuk még nincsen vagy már nincsen, mert a különböző országokban a pártok nem az ő gondjaik osztályosai s egyre kevésbé az ő pártjaik. A HAGYOMÁNYOS PARLAMENTI, pártoknak is van mitől tartaniuk, de ezek a félelmek egészen más forrásokból táplálkoznak, a hatalom féltéséből elsősorban. Első és legnagyobb félelmük a választások napja, amikor ígéreteikkel és tetteikkel megméret­nek, a második pedig a pártszakadás, amely meg­foszthatja erejüket és tartósan kisebbségi szerepre kárhoztatná őket. A nyugati demokráciák napjaink­ban gazdasági demokráciákként funkcionálnak és pártjaik a polgárok szavazatára csak addig számíthat­nak, amíg képesek elhitetni, hogy a folyton növekvő jólétet és ezzel az állam egyre bővülő szociális jutta­tásait kizárólag ők tudják biztosítani. Ennek érdeké­ben felelőtlen versenyre kényszerülnek egymással és olyan Ígéreteket tesznek, amelyek egyszerűen nem realizálhatók. S mert a permanens krízisek egyrészt, másrészt a rövid - négy-ötéves - legiszlatűrák nem adnak lehetőséget hosszútávú válságstratégiára, az elhanyagolt problémák hol mint gazdasági, hol mint társadalmi kórokozóként jelentkeznek, folytonos politikai nyugtalanságban tartva az államot. FOKOZZA A NEHÉZSÉGEKET, hogy az egyes országok kormányzatainak minden tette most már Összeurópai mérlegre kerül. Még sohasem volt a tör­ténelem folyamán a bel- és külpolitika úgy össze­kapcsolva, mint napjainkban. Az európai gazdasági közösség, amely a fokozatos növekedés optimizmu­sának idején a tehetősek számára tervezett úri kaszi­nónak létesült, napjainkban mindinkább afféle ple­bejus topogóvá lesz, ahol a nagyipájú, de kevésdb­­hányú szegénység váltogatja lábát jobb időkre lesve és irigyelve a kevésbé károsultakat. A nyugati kor­mányzatok ilyen ellentétek és kényszerek között a napi feladatok súlya alatt roskadoznak és a nagyobb reformok kockázatától óvakodnak, különösen ha éí mélyebbre ható s a társadalmi struktúrát érinti. A szavazó polgár pedig gondjai mind nagyobb hányadá­val politikailag hazátlannak érzi magát, a periodikus választásokat egyre inkább formalitásnak tekinti. Az egyes pártokhoz fűződő tradicionális kapcsolatai la­zulnak, a pártprogramokban egyre kevésbé lát vezérfo­nalat a jövőhöz: a pártcsere így nem válik lelkiismereti kérdéssé nála és még kevésbé az, ha egyszerűen távol­marad az úrnától. ILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT misem termé­szetesebb, minthogy mindenütt, ahol a klasszikus pártok vákuumot hagynak maguk után, ilyen vagy olyan célra csoportok szervezkednek és a parlamentek hiányzó készségét a maguk akaratával iparkodnak helyettesíteni. Ezek az ad hoc érdekképviseletek meg­kerülik a törvényhozó testületeket, közvetlen nyomást gyakorolnak a kormányokra. Németországban például megszállják a készülő atomhajtású erőműveket, vagy a bíróságokhoz fordulnak az építkezések félbeszakí­tása érdekében. Igaz, a kormányokban sem bíznak jobban, a bíróságok pártatlanságát pedig egyenesen kétségbevonják. De hogyan is tehetnének egyebet, amikor nap-nap után tapasztalják, hogy a népképvi­seleti rendszer nevéhez méltatlan lett és gondoskodó előrelátása a dajkamesék hitelére süllyedt? Megint csak a jelenleg talán legjobban funkcionáló polgári demokrácia, a nyugatnémet példáját idézzük: ennek kormánya nemcsak esztendőkre vagy pláne évtizedek­re bizonyult képtelennek előrelátni, még a következő évnegyedre sem tudta biztosítani a nyugdíjak stabili­tását, nem szólva a művelődéspolitika és az egészség­ügy terén elkövetett súlyos tervezési' hibáktól. S mert a polgári önsegélyezés szervei - a Bürgerinitiativák - megtévesztőiteknek és cserbenhagyottaknak érzik magukat, a fokozódó ellenálláshoz folyamodnak, amely mint Toldi elhajított köve, nem tudni, hol áll meg. PEDIG AZ ŐRZŐK ITT SEM alszanak a strázsán. Az azóta elhunyt, ritka becsületességű Gustav Heine­­mann államelnöki méltóságának piedesztáljáról figyel­meztetett, hogy nem szabad eltekinteni azok felett, akik „magatehetetlenül ki vannak szolgáltatva átte­kinthetetlen kényszereknek és mindinkább gátoltak önrendelkezésükben.” Klaus Matthiesen, a kiéli szo­ciáldemokraták parlamenti csoportjának elnöke saját pártjához fordulva, a polgári önsegélyezést nagy szo­ciális mozgalomnak nevezte, amelynek jelentőségét a politikusok még nem fogták fel. A bonni kormányzat egyik legvilágosabb koponyája, Erhard Eppler ennél tovább megy és rámutat arra, hogy a parlamenten­­kívüli ellenzékben párthovatartozástól függetlenül két értékes csoport talált egymásra, a hagyományos prog­­resszívek és a forradalmasodó humanista értékőrzők. A Kasszandra-sorsot maguk ellen kihívók hangja sem hiányzik a német közvéleményből. Theo Sommer, a hamburgi „Die Zeit” nemzetközi tekintélyű főszer­kesztője legutóbb arról beszélt, hogy a hatvanas évek­től kezdődő polgári ellenállás különböző formáiban a racionális mellett mindenütt megnyilatkozott az irra­cionális, a békés reformokra való törekvés mellett a tendencia az erőszakos reridszerdöntésre és mindenütt feltűntek azok is, akik egyéni érvényesülésüktől hajt­va, ütni hallották órájukat. És ezzel a végszóval máris megérkeztünk azokhoz a víziókhoz, amelyeket a jövő fölé hajló próféták közvetítenek elénk. Az egyik ol­dalon Róbert Jungkkal élükön, aki az atomgazdálko­dás elkerülhetetlen következményének tartja a tekin­­télyi államok újraéledését, a nukleárfasizmus kialaku­lását, a másikon pedig, akik az' energiaforrások roha­mos elhasználódása miatt már a világosságok kihúnyá­­sát látják, reaktor-romokat, a folyópartokon és embe­reket, akik állatbőrbe öltözve maguk készítik leg­szükségesebb dolgaikat. EGÉSZEN NYILVÁNVALÓ, hogy a közérdek mozgósításának nincs alternatívája mindaddig, amíg a parlament nem lesz végre az egész nemzet fóruma, a nép minden gondjának, bajának hűséges sáfára. A ki­áradt vizeket vissza kell vezetni medrükbe. Az ország­­gyűlési frakciók vezetőinek nem maradhat továbbra is legfőbb feladata a képviselői nyáj egybetartása a szük­séges szavazatok biztosítására. Sokkal fontosabb ennél a széleskörű vitaindítás, a pro és kontrák szabad érvé­nyesülésének biztosítása. így válhat a parlamentből sokmilliónyi ijgyelmes hallgatóval a legjobb értclem­­bcp vett népfőiskolává, amely nem fogja pillanatnyi olcsó sikerekért a távolabbi perspektívákat, a mcg­­nemszületett nemzedékek sorsát eljátszani. Mert utá­nunk nem a vízözön jön, hanem a következő geíjprá­­ció. A polgárra pedig vigyázni kell, meri bár nem könnyen tápászkodik és áll talpára most sem, de ha egyszer eljut a barikádok elé, meglehet, hogy inkább emócióira, mint értelmére hallgat és fegyverének fü­zétől elkáprázva, már nem tekint célt és mértéket. Surányi Imre teljesítése beláthatatlan kö­vetkezményekkel járhat: töb­bek között Quebecnek a konfö­derációból való kiválását is e­­redményezheti. Ottawa tehát — némi változtatásokkal — magáévá tette a kettős nyelv és kultúra lehetőségeit vizs­gáló bizottság határozatait és elrendelte a kettős — angol és francia — hivatalos nyelv be­vezetését, valamint a ”két ala­pító faj” (angol és francia) kul­túrájának hivatalos elismeré­sét. Ekkor kezdődött aztán az a lassú földrengés — vagy ha úgy tetszik, enyhe kultúrál is for­radalom — amire sem Trudeau, sem az ottawai bü­rokraták nem számítottak. A több mint ötven nemzetiségi csoport, melyek az elmúlt két évtizedben mind helyileg — Montreál, Torontó, Winni­peg, Edmonton, stb., — mind országos viszonylatban meg­erősödött, az új rendelet be­vezetését saját maga elle­ni támadásnak minősítette, különösképpen a két alapító faj kultúrájának erőszakolását. Jelen sorok írója tagja volt a kettős nyelv és kultúra problé­máinak kivizsgálására létre­hozott bizottságnak és még mindig élénken emlékezetében élnek azok az ülések, melyek a különböző nemzetiségi cso­portok képviselőit és szószó­lóit hallgatta ki az oszág tíz tartományában és nagyobb vá­rosaiban. E küldöttségek ve­zetői vonakodva bár, de elfo­gadták — Québec tartományra való tekintettel — a kettős nyelv bevezetésének szüksé­gességét, de a kettős kultú­ra ellen hevesen tiltakoztak. ’’Nem tudom megérteni”, — mondotta a torontói kínai kultúrál is egyesület szóvivő­je, — ’’hogy a kanadai kínaiak­nak miért lenne kötelező elsa­játítani az angol, vagy francia kultúrát? Miért nem lehetünk jó és megbízható kanadai ál­lampolgárok saját, több évez­redes kultúránk fenntartásá­val és ápolásával? Vajon jobb kanadai állampolgár lesz tíz éves kisfiámból, ha arra erő­szakolom, hogy úgy viselked­jen mint egy glasgowi skót vagy egy marseillei francia? Szükséges megtagadni anya­tejjel magunkba szívott kultú­­rális hagyományainkat ahhoz, hogy kanadaiaknak nevez­hessük magunkat? S ha igen, mi mást kell még tennünk? El­­angolosftani vagy elfranciásí­­tani nevünket és megtagadni mindazt, amit a társadalomtu­domány kultúrális örökségnek nevez?! A federális kormány azzal magyarázta kétnyelviségi rendeletét, hogy az oszág összlakosságának csaknem egyharmada francia. A nem­zetiségi csoportok erre azzal válaszoltak, hogy ennek az egyharmadnak túlnyomó több­sége — de legkevesebb kilenc­ven százaléka Quebecben él. A kettős nyelv tehát igazolha­tóan jogos Quebecben, de sem­miképpen sem a többi kilenc tartományban, ahol a francia eredetű lakosság kis lélek­­számban él, beleolvadva az angolszász — vagy multikultú­­rális — tengerbe. Az etnik csoportok zöme nem rejtette véka alá ama véleményét, hogy a kétnyelvűség federális jelle­gű kiterjesztése erőltetett, s elsősorban a nem angol és nem francia származású la­kosságot hozza hátrányos helyzetbe, miután ennek ala­kosságnak nem egy, hanem két hivatalos nyelvet kell elsajátí­­taniok, ugyanakkor, amikor az angolok fanyalogva húzódoz­nak a franciától és a fran­ciák utálkoznak az angol nyelv megtanulásától. Az ottawai költségvetés a kettős nyelv és kultúra adoptá­lására ugyancsak felborzolta a kedélyeket. A program első évére 100, a másodikra 150, s minden további évre 200 mil­lió dollárt irányoztak elő. Ez­zel szemben a nemzetiségi csoportok kultúrális törekvé­seire, nyelvük és hagyomá­nyaik ápolására egyetlen cent sem jutott. Megindult a til­takozó kampány, s mert az i­­dőközben megerősödött cso­portok a "lobbying” tudomá­nyát is kiűnően elsajátították, az Ottawába és tartományi fő­városokba menesztett küldött­ségek hangja és mondanivaló­ja mind impozánsabb lett. A sajtó sem maradt tétlen: a nemzetiségi csoportok meg­válaszolatlan kérdéseire az újságok, rádió- és televíziós állomások is választ követel­tek. Az ország kultúrális réte­­geződésének problémája na­pirenden maradt, s aki még nem tudta, megtanulhatta, hogy a lakosság kétharmadát képező angolszászok ésfran­|ON! BUDAPESTRŐL 2 HÓNAPI VENDEGSZEREPLESRE az ujjonan átalakított TABÁN CONTINENTAL RESTAURANT 15 93 Second Ave.(82-83 utcák között) 7 «*■' ZANOTTI JUDIT BUDAPEST LEGNÉPSZERŰBB slAger énekesnője Műsor este 11-kor - Ipentek es szombat 11 es 1 orakor Rezerválás ( 212 ) 650-0536 j Szeretettel várja kedves vendégett az uj tulajdonos ANDRE BÁNHALMI ciák mellett a harmadik har­­madot a nem angol és nem francia származású etnik la­kosság teszi ki. Ilyen körülmények között érthető, hogy Trudeau és kor­mánya nem tehetett mást mint a ’’kecske is jóllakik és a ká­poszta is megmarad” elve a­­lapján bejelentette a kétnyel­vűséget és a multikulturiz­­must Az angol és francia nyelv kötelező jellege mellől eltörölték a tervbevett és be­indított kettős kultúra kötelező jellegét. Az 1971-es nyilat­kozat során Trudeau azt a be­nyomást keltette, hogy őszinte bajnoka a multikulturalizmus­­nak: többmillió dolláros költ­ségvetést állított fel a nemze­tiségi csoportok kultúrál is ha­gyományaik ápolására fordí­tott kiadásainak részbeni fe­dezésére; utasította a múzeu­mokat és könyvtárakat speci­ális etnik részlegek felállítá­sára és a Nemzeti Film Bi­zottságot egy tucatnyi, multi­­kulturalizmust támogató film elkészítésére. Sőt, hogy a bi­zalom teljes legyen, Trudeau kinevezte dr.Stanley Haidasz tárcanélküli államminisz­terré, akinek kizárólagos fe­ladata lett a multikultúrális U- gyek adminisztrálása, majd felállított egy 101 tagú nemze­ti multikultúrális tanácsadó bizottságot, Köteles Gyula magyarszármazású winnipegi ügyvédet nevezve ki e bizott­ság elnökének. 1973-ban tehát minden a rózsaszínű jövő benyomását keltette. Volt federális pénz a kultúrális hagyományok ápo­lására: volt federális rendelet a multikultural izmus beveze­tésére és fejlesztésére: s volt kölcsönös bizalom, ha másért nem, hát azért, mert a multi­kulturális ügyeket két olyan e­­gyén irányította — a lengyel származású Haidasz és a ma­gyar származású Köteles — a­­kik nem tartoztak a korábban oly fontosnak minősített két ’’alapító” faj — angolszász és francia — táborába. Azok számára, akik nem is­merik Köteles Gyulát — vagy nem hallottak róla — hadd je­gyezzem meg, hogy Trudeau választása nem eshetett volna Kötelesnél talpraesettebb és lelkiismeretesebb személyre. Egyszerű szabómester fiaként verekedte fel magát jónevű ügyvéddé. Eltökéltségére mi se jellemzőbb,mint hogy gye­rekkori magyar tudását elfe­lejtve az 1956 októberi forra­dalom magyar menekült ára­dat iránti rokonszenvében hó­napok alatt ismét megtanult magyarul, s hozzá oly töké­letesen, hogy aki nem tudta személyi adatait, azt hihette,' hogy nem Kanadában született másodgenerációs, hanem az anyaországból frissen érke­zett emigráns. Amellett, hogy a Manitobában letelepedett magyaroknak ’’házijogásza” lett, a kultúrális hagyományok fenntartására és ápolására i­­rányuló törekvéseknek is el­sőszámú ügynökévé vált. (Folytatása következő szá­munkban) Losonczy László Keresek fózőnot hetenként háromszor egy személy részére. Manhattanban. Tel:(212)923—2968 Magyar hentes J. MERTL NEW YORK 1508 SECOND A VE . ( 78 79 St. kozott) k i °RH 4 - 8292 Hazai szalámi es minden más, jó, hazai ízű HENTESÁRU kapható EZFCHDSltn/AK AlMIHfS TÖBB MINT 54 ÉVES GYAKORLATTAL Az egész világon csupán néhány repülőtársaságnak van ilyen hosszú és tapasztalt gyakorlata. ________ ____________ ___ ___-________ _ . _ -________ .. ___ [NEM KEU MANHATTANBA MENNIE JÓ SÜTEMÉNmT\ megnyílt a Forest Hi/lsben N.y.-ban az CT* c^Qndrew'ó eriuncf árián tStruclle & ^Pctótrieó tInc. ahol a legkiválóbb minőségű, naponta friss 1 J Rétesek, magyar és Continentális sütemények nagy választékban kaphatók í J FIGYELMES KISZOLGÁLÁS, keresse fel és kérjen kóstolót az ízletes süteményekből \ T*,ím’ ,3M26t j Telefon 185-1034 - 7851035 l h • • • VEZETI AZ UTAT KELET-EURÓPÁBA PRÁGÁN KERESZTÜL CZECHOSLOVAK AIRLINES az élen áll a KELET-EURÓPAI FŐVÁROSOKBA. Kényelmes összeköttetés Budapesttel és 52 egyéb ŐSA által látogatott várossal. New Yoritból hetenként kétszer indulnak a ÖSA jet gépei. — MAGYARUL IS BESZÉLÜNK -Személyes Szolgálatainkkal, figyelmességünkkel nagyon meg lesz elégedve. Nem kell, hogy bízzon bennünk. — Kérdezzen meg bárkit 1000 és 1000 utssunk közül - sokan magyarok — akár egyénileg, akár csoportutazással repültek velünk: hogy voltak megelégedve. Worsow Leningrod Moskow í I Címünk: 100-28 QUEENS Blvd. NEW YORK a 67—es subway állomásnál X Ldzar's húsiizlet szomszédságában —INVESTMENT— Blyth, Eastman Diion, Union Securities & Go. Inc., New Yoirk-i tőzsde tagja STOCKS, BONDS, MUTUAL FUNDS LIFE INSURANS Telefonáljon, vagy keresne fel Norman N. Gáti VICE PRESIDEN TÉT ONE CHASE MANHATTAN PLAZA. NEW YOFK 10005 A LÉGITÁRSASÁG, MELY SZIVÉN VISBLI AZ ÖN ÉRDEKEIT Forduljon felvilágosításért a barátságos 1ATA kijelölt ügynökeihez, vagy a ÖSA irodáihoz: New Yodc: 545 Fifth A ve., New York, N.Y. 10017. Tel. (212 / 682-5833 Chicago: 230 No. Michigon Ave., Chicogo, III. 60601. Tel. ^12) 372-1551 Washington, D.C: 1725 *K' St. NW, Washington, D.C 20006. Tel. '202, 659-Cleveland: P.O. Box 463, Berea, Ohio 44017. Tel. (216) 234-1943

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents