Menora Egyenlőség, 1977. január-június (16. évfolyam, 641-663. szám)
1977-04-02 / 651. szám
21 oldal 1977 április 2 * MENORA PESZACH ALKALMÁBÓL SZÍVBŐL KÍVÁNJUK HOGY BÁRHOL A VILÁGON ÉLŐ MAGYAR SZÁRMAZÁSÚ ZSIDÓ TESTVÉREINK EGYSÉGBE TÖMÖRÜLJENEK IZRÁEL JAVÁRA MAGYAR ZSIDÓK VILÁGSZÖVETSÉGE KÖZPONTJA NEW YORK TEL AVIV PÉSZACH ALKALMÁBÓL szívből kívánjuk, hogy bárhol a vila'gon elő MAGYAR SZÁRMAZÁSÚ ZSIDÓ TESTVÉREINK EGYSÉGBE TÖMÖRÜLJENEK IZRÁEL JAVÁRA Mr. & Mrs. WALDMAN ÉVA és TIBOR A MAGYAR ZSIDÓK VILÁGSZÖVETSÉGE KÖZPONTI ELNÖKE MINDEN BARÁTJÁNAK, ISMERŐSÉNEK ÉS AZ EGÉS2 MAGYAR ZSIDÓSÁGNAK KELLEMES PÉSZACHI ÜNNEPEKET KÍVÁN JOSEPH FETTMAN MINDEN BARÁTJÁNAK, ISMERŐSÉNEK ÉS AZ EGÉSZ MAGYAR ZSIDÓSÁGNAK KELLEMES PÉSZACHI ÜNNEPEKET KÍVÁN CAROL és JOSEPH ROTH A MAGYAR ZSIDÓK VILÁGSZÖVETSÉGE AMERIKAI TAGOZATÁNAK DSZELNÖKE KELLEMES PESZACH ÜNNEPEKET KIVAN BARÁTAI, \K ÉS ÜGYFELEINEK 0 Norman N Gáti és Éva ONE CHASE MANHATTAN PLAZA, NEW YORK 10005, BLITH, EASTMAN DILON, UNION SECURITIES & Co. VICE PRESIDENTJE MINDEN JÓBARÁTUNKNAK, IZRAEL HŐS NÉPÉNEK ÉS A VILÁG ZSIDÓSÁGÁNAK KELLEMES PESZACH ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK Mr. & Mrs. Sándor Kovács iu sasült i ín M ir Tlzrcc Most is reggel fél hatkor ébredt, hiába vasárnap, hiába húzza lefelé a teste, ez a szerkezet évtizedek óta egyformán működik, fölébreszti, kirángatja, sokszor akarata ellenére is. Általában majdnem minden így történik, kedve,' akarata ellenére, nincsenek váratlan tisztások, zavartalan pillanatok, amikor az ember megáll, és elcsodálkozik, hogy ilyen a világ! Már azt sem tudja, mi az, hogy akarni, cipeli egy szörnyű rabság bilincseit. Kicsúszott az ágy melegéből, szerteszét rendetlenül a ruhadarabjai, ahogy késő éjszaka eldobálta őket; a vezérkar, személyes vezetésemmel, külföldiekkel vacsorázott. „Legfeljebb egy bécsi szelet és egy pohár bor. Gyula I" - szólt utána a felesége, az asszony hangján az orvos, a kettő összehangolva. Negyvenéves korában saját testének hadifoglya. Unja és imádja ezeket a vacsorákat a külföldiekkel, lámpaláz, dicsőségvágy, az egykori ötvössegéd, aki szakmájában a gyengék közé tartozott, most egy orvosi műszergyár igazgatójaként mindennap megszenvedi a diadalt, hogy ide elérkezett, de a szenvedésben benne van a diadal is, különös ambivalencia, izgalmas többféleség, szívben, gyomorban, idegrendszerben, igen, igen, Ilon, tudom én azt, hogy nyelveket kellene tanulnom, oroszt, angolt vagy franciát, de nem tudom széttépni magam, felelős vagyok egy nagy vállalatért, exportprogramért, devizateljesítésért, szóval ő is tisztában van ezekkel, neki sem túl nagy boldogság mindent tolmácson keresztül, hogy legyen szíves, mondja meg a monsieur-nek, misternek, tovarisnak, és lesni a szájuk mozgását, együgyű mosollyal, mint a süketnéma, pedig közvetítés nélkül miket tudna mondani I Állt a szoba közepén, a távfűtés jóvoltából a falak, bútorok, textilanyagok száraz, anyagszerűen illatos meleget lélegeztek magukból. Az ablakon túl, nyálkásan az üvegre tapadva, barna akváriumhomály, november algatenyészete, s odalent a park fái derékig ködben, megszenesedett csutakok. Olykor a csöndben száraz bútorroppanás, de olyan emberien, mintha valaki a vállcsontjait nyújtóztatná. Végre rászánta magát, megy borotválkozni. A két szoba között a hall bontatlan sötétje, az udvar felőliben alszik a felesége. Nehéz testét lábujjaira bízva imbolyog a férfi, s közben visszanéz a régóta ismert és lassan már nem ismerős arcra, amely tányérfehéren világít, és egy másik felszínen úszik, egy másik időben. Ez az arc kétszerese annak, amit a férfi valaha elrejtett magában, emlékek puha ködében. A pofacsontokra tömött kis párnák rakódtak, s az egykori gyengéd nyak hajszálfinom ráncait szétsimította az alájuk feszülő hús. Milyen távoli! „Te, Gyula - mondta tavaly karácsonykor az asszony -, korán mégy, későn jössz, nem lenne jobb nekünk a külön szoba? Csak úgy gondolom..." Húsz év óta ikerágyban, a barátai is nevették. Házastársi bárka, kispolgári szokásjog satöbbi. „Komolyan gondolod?" - kérdezte hirtelen reménnyel. „A legkomolyabban!" - a nő szép világos bőrét elfutotta a vér, csak a szeme körül maradt egy kis sápadt keret. Még látta egy pillanatra a hosszú, virágvékony szőke kislányt, amint fölszalad a pincenyomdából, tömör haja napsütést harangoz szögletes arca köré, és fut a lakkozott aszfaltszalagon, az előbb még zuhogott az eső, most szikrázik a fény. Ez volt az a lány? Lehúzta az arcáról a gyenge szálú, világosan göndör szőrt, amely mégis ellenáll, s aztán sietve felöltözött. Körülötte a nagy lakás vasárnap reggeli félájulatban: a villanyóra kemény csattanásai, alulról a kádba zuhanó fürdővíz, köröskörül a falakban kotyogó vízöblítők. A kisszobában két fia, az egyik tizenöt, a másik tizenhat, a tartalékolt jövő; mintha távoli kollégiumba adta volna őket, idegen országba, ritkán találkozik velük. Hacsak rá nem nyit hajnalonként alvó arcukra, mint ahogy most is. A konyhába mindig be kellett lépnie. Már ami fogadja az embert, a tisztaságszag, a tisztítószerek klóros-parfümös illata! Gyerekkorának teljes egyszoba-konyhája elférne benne. Gyönyörűséges rend! Sakktáblamintás kőpadozat, faburkolatú étkezősarok, csempék laboratóriumi csillogása, a mosogató acélszürke rozsdamentes kádjai, falhoz rögzített, piros díszítésű fehér bútorok. Kitárta a nagy hűtőszekrény ajtaját, a zúzmarás fémrácsokon egy pecsenyekacsa. Viaszból mintázott remekmű. Estére vendégük lesz a főigazgató, csak baromfit eszik, és csakis ropogósra sütött állapotban. Neki meg odarakják a vízben főtt karfiolt, kevés vajjal. S a főigazgató, aki ugyancsak hízásra hajlamos, elismerően bólint, íme, a fegyelem, íme, a férfias magatartás. Halkan csettent az ajtó, visszanézett a névtáblára: dr. Bakonyi Gyula. A kapu alatt is megvizsgálta nevét a levéldobozon, amióta doktor, s ennek már lassan hat esztendeje, nem tud ellenállni a mindig friss ingernek, hogy lássa, amint a betűk rajzában összekapcsolódik a neve és a kínos erőfeszítéssel megszerzett doktorátus. A fürdőben végigjárt minden fokozatot, úgy, ahogy az orvos előírta. Le kell dolgozni a kilenc - vénből tízet. Szárazgőz, nedvesgőz, hidegre forró, forróra hideg, az érrendszer egészséges meg-IRTA : VESZI ENDRE próbáltatása. Valaha vézna fiatalember volt, s most vastag és mozdíthatatlan rétegekben rakódik rá a hús, az álla és a nyaka között eltűnik a választóvonal. „Hízunk, hízunk, mert sokat seggelünk!" - szokta mondani egy másik gyár igazgatója, immár a barátja, mert honnan szerezze az ember a barátait? Abból a körből, amelyben élni kényszerül, a mindennapokból, azok közül, akikkel kénytelen egy levegőt szivni minisztériumi, főigazgatósági, értekezleteken, nemzetközi tárgyalásokon, fogadások megrakott asztalai előtt. Mozogni, mozogni, elküldeni a kocsit, gyalogolni, étkezés módjával, nem zabálni, mert az erek, mert a vércukor; inni alig, mert a vese, a gyomorsav, a vérnyomás. Felesége hangján az orvos, orvos hangján a felesége. S _ha körülnéz itt a fürdőszobában, a termálvíz sápadt párái között, tucatjával láthatja kortársait, nyögve intenek, arcuk ránctalan, mint az eunuchoké, bőrük rózsaszínűén fényes, s a szemükben, amelyet benőtt a hús, hunyorgó önsajnálat. Egy nemzedék, amely derekán gőzfürdői szemóremtakaróval menetel az infarktus, a cukorbaj, a szélütés csillagai felé. Elfeküdt a masszörpadon, vállaiban bujkáló fájdalom, halántéka gödrében, veríték csillog. Fáradt és magatehetetlen, kerek feje szinte elgurul a törzsétől, annyira elengedte magát. Ütik, gyúrják, dögönyözik, űzik belőle a rosszat. Micsoda vékony, mozgékony fiú volt ő, örökké éhes, sosem jóllakott! Bement a hűvös raktárba, ahol az öltözőszekrények voltak, lopott a segédek uzsonnájából, minden borravalót arra költött, hogy zabálhasson. De ma is éhes, üvölt a gyomra. Kérem, igazgató elvtárs, ön hajlamos a hízásra, önnek kétszeresen vigyáznia kell. Ilon is hízik. De ö legalább jókedvűen. Előtte a mérlegen egy vézna, esett vállú ember, éles lapockái mint az összerakott evezők. Nem tudott ellenállni a kíváncsiságnak, melybe a birtokon belüliek fölénye is vegyült, figyelte a mutató tétova reszketésót. Ötvenhárom kiló. A szomszédos csarnokból visszhangos kiáltás, szólítják a következő számot, a hang vizesen szétrezeg a kupola alatt.- Hát ez nem sok - mondta derűsen az előtte állónak, s közben a mérleg hídjára állt. A csontos arc szembekerült vele.- Tartom a formám, amióta vagyok. merőleges vonás. Még a hangja is kamaszos, mint akkor, tizenöt éves korában. De a nevére nem emlékezett.- Burger Gyula - mondta csöndesen a másik.- Most már Bakonyi. Sőt - nevetett - doktor Bakonyi. Felöltöztek, s az előcsarnokban újra összetalálkoztak.- Megiszunk egy sört? - Bakonyi a söröspulthoz irányította a kis embert; fentről lefelé nézegette, kicsit el is mosolyodott magában; a divatjamúlt kétsoros seszinű öltöny, a hajtókás nadrág, a cipőfűző-nyakkendő.- Veled mi van ? - kérdezte inkább udvariasan, mint igazi érdeklődéssel. A neve még mindig nem jutott az eszébe.-Azóta? Meghaltak az öregeim. Furcsa mókus, mindig szívta az orrát, mindig náthás volt. Hogy neki meghaltak a szülei. Hogy jön ez ide?- Nem úgy értem - a hangsúly jelezte az ingerültséget veled mi van, azt kérdezem.- Mondom, hogy semmi. Megmaradtam a szakmában. Csakhogy most a hajógyárban. Hajótesteket mázolok. Persze, nem ecsettel, szórópisztollyal. És te? Yiraondja-e, ne mondja, maet ennek itt fölvágjon ? - egy nagy gyár igazgatója vagyok. Már lassan tiz éve.- Mindig kinéztem belőled, hogy vagy igazgató leszel, vagy miniszter, valami ilyesféle.- Ne marháskodj, pajtás. Töröld meg a szádat, habos. A másik végighúzta keze fejét a száján.- Én ezt komolyan mondom. Mindenki a maga helyén. Ki akartak engem is emelni, nemegyszer, de nincs fejem a tanuláshoz. Kell, hogy maradjon valaki a termelésben is.- Szó szerint. Egyébként, ha azt hiszed, hogy én nem a termelésben vagyok, komplett a tévedésed. Több a gondom, az álmatlan éjszakám, mint azt te ... mint azt ti elképzelni tudjátok.- Ha jól csinálod a magadét... én nem nézem az igazgatót se kevesebbnek, mint a melóst.- Még szép, még szép! - nevetett Bakonyi, de most már kiszáradt a torka. Azon vette észre magát, valami furcsa nyomás alatt, megint olyasmit mond, aminek az ellenkezőjét mondaná - Gyere, üljünk be valahová, együnk egy zónát.- Fölösleges kiadás. Van énnekem odahaza ebédem.- Hát ha nem, akkor nem erőltetjük. Elindultak kifelé. Szürkésbarna ködbe léptek, a Dunát is csak sejteni lehetett, s a köd mögött a sokágú zaj, mint egy mélyre hangolt zenekar. Bakonyi megint akarata ellenére mondta:- Hallod, de szálkás ember lettél!- Szálkás? Ezt hogy érted? Én csak arra gondoltam, ne haragudj, mit tudok én neked mondani. ami érdekel - kis elválasztó csönd -, és mit tudnál te nekem? Ahogy mentek egymás mellett, kabátjuk válla a kitömésnél néha összeért. Azonnal felismerte, huszonöt év távolából is, együtt jártak tanonciskolába a Nyár utcába, ez a fiú, most már a festékszagot is érzi, szobafestőinas volt. És valóban, nem változott, akárha egy tenyéren átemelték volna a jelenbe; vézna, alacsony ember, fakó arc, mélyében kékesfekete szem, s a szája mellé vésve két erős,- Jó, semmit. Mondjuk Így. De azt lásd be, hogy amióta csak összetalálkoztunk, minden szavad egy szúrás. Pedig nem is tudsz rólam semmit, se jót, serosszat. Belátod? Egymásra néztek; mintha az arcuk külön Folytatás a következő oldalon JÖBARÁTAINAK ÉS ISMERŐSEINEK KELLEMES PÉSZACH ÜNNEPEKET KIVAN KELLEMES PÉSZACH ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK MINDEN BARÁTUNKNAK, ISMERŐSÜNKNEK ÉS AZ EGÉSZ MAGYAR ZSIDÓSÁGNAK Mr. & Mrs. JOHN & MIMY MAUTNER BARÁTAINKNAK és a világon szétszórtan élő MINDEN ZSIDÓ TESTVÉRONKNEK NAGYON BOLDOG, 4 4 4 BÉKÉS PESZACH ÜNNEPET KIVAN MR. & mrs. PAUL FRIED
