Menora Egyenlőség, 1976. január-június (15. évfolyam, 588-611. szám)

1976-06-12 / 611. szám

M

E

N

o

e

n

»Mi*.August J.Molnár P.O.Box lo84 New Brunswick, New J U.S.A.

ersey o89o3-------Second class mail registration No. 1373.

AZ ÉSZAKAMERIKAI MAGYAR ZSIDÓSÁG LAPJA

Vol. 15. No. 611.

Ara:

40 cent.

JUN 12. 1976.

KÖRFORGÁS

— Hat érted te ezt ? — kérdezte tőlem barátom, akinek történelmi felkészültsége és tudása csak alig haladja meg egy jobbfajta egyetemi könyvtár ismeretgyűjteményét, — hát érted te ezt?

Épp most fejezte be egyórás futólagos történelmi áttekintését, az arab népek történelméről, Mohamedtől napjainkig, könnyed csevegése közben említve meg, miként gyilkolták egymást az egyhiten, egy fajon lévő, azonos törzshöz, azonos családhoz tartozó emberek és csoportok. Abubakrral kezdte, az első kalifával, aki úgy lett Mohamed legjobb tanítványa, hogy a három másik rivális prófétát legyilkoltatta. Utána elkezdte a riddákat, a szent háborúkat, amiket Mohamed többi kezdő híve ellen könyörtelenül viselt. Aztán — folytatta barátom — Abubakr után első Omár elvette Egyiptomot és Szíriát a bizánciaktól, előretört Irakig, Perzsiáig, és seregei keleten már Indiánál álltak. Aztán halála után utódainak egymás közötti harca 20 év alatt tökéletesen szétrohasztotta ismét a birodalmat.

Ezután rátért azOmajáddinasztiára, hogy a családalapító Ali kisebbik fia, Husszein, hogyan pusztult el gyanús körülmények között és hogyan halt ki ez a királyi ház, miután testvérek, a testvérek gyermekei, testvérek unokái, testvérek dédunokái 70 éven

keresztül vívtak véres harcot egymás ellen. Majd megemlítette az Abbassid házat, melynek legkiemelkedőbb tagja a legendás Harun al Rasid, a nép közé vegyülő igazságos kalifa, aki teljesen igazságosnak érezte, hogy testvérét, Al-Hadit legyilkolja, mert ő a tehetségesebb, uralkodásra jobban termett. Aztán, — mondotta, — és tovább a végtelenségig, a bagdadi kalifátustól a kordovai kalifátusig, az egész Földközi tengert és környékét időnként magába ölelő arab világbirodalomig, mely hol kitágult hol összezsugorodott, nem aszerint, hogy külső ellenségekkel szemben miképpen harcolt, hanem aszerint, hogy a megszámlálhatatlan mennyiségű törzscsoport miként intrikált, esküdött össze, gyilkolta le a tegnapi szövetségest és ölelte keblére a tegnapi ellenséget. Mesélt az otománok elleni harcokról, annak bizonyítására, hogy az 1600-1700- as években a vachabi arabok nem voltak sem okosabbak, sem kevésbé vérengzőekmint elődjeik, s mire elérkezett századunkhoz, Ibn Szaudhoz, aki Ibn Rasid holtestén keresztül került Arábia trónjára, majd befejezve azzal, miként ostromolta meg Szaud 1924-ben Jiddát és Medinát, — mindnyájan szédelegtünk. ö pedig ártatlan szemekkel nézett rám és csodálkozva kérdezte: hát érted te ezt ami

most Libanonban történik?

A véres halál mindennapos

— Te kérdezed tőlem? — mondtam nevetve, — te, aki sokkal jobban tudod mint én, hogy csupán folytatódik az arab történelem, nem kezdődött semmiféle új fejezet.Azt azonban tudom, hogy az arab mentalitásra két dolog jellemző. Az egyik, hogy az emberéletet nem becs Üli semmire, nemcsak ellenségéét, saját magáét sem.Számára nem a halál a természetes, hanem a véres halál. A másik ami jellemzője, hogy sokszor volt olyan időszak, amikor az arabok bátran harcoltak, és győztesek, eredményesek is voltak. De soha nem volt olyankor, hogy bármilyen arab birodalom bármilyen arab vezetője egy teljes évtizedig képes lett volna együtt tartani országát.

A felállás Libanonban

Ami jelenleg Libanonban történik, részleteiben nagyon kevéssé követhető. Mégazún. szereplők számbavétele is meglehetős gondot okoz.Nézzük csak! A libanoni kormány. A kormánytól jobbra álló keresztény falang. A kormánytól balra álló szélsőséges libanoni mohamedánok. Arafáték palesztinai terrormozgalma. Az Arafátéktól balra álló másik terrormozgalom, amely Arafátékat nem fogadja el fórumnak. A szíriaiak, akik a mohamedánokat támogatták a keresztények ellen, de most a keresztényeket támogatják a mohamedánok ellen, mert a libanoni mohamedánok — Jumblatték — szövetségben állnak a palesztinai Arafát mozgalommal. A szíriaiak eddig Arafátékat is támogatták, de most félnek tőlük, mert Arafáték terrorakciói bajba keverhetik őket Izráellel, amelyet legveszedelmesebb ellenségüknek tekintenek. Jumblatték Szíria segítségét kérték a falang ellen, de közben differencia támadt Jumblatt és Arafát között és egymást kezdték marcangolni. Mikor a szír csapatok bevonultak Libanonba — állítólag azért, hogy rendet csináljanak, a valóságban azért, hogy teljesíthessék régi vágyukat, akis ország elfoglalását — Jumblatt harcba hívott mindenkit az idegen betolakodók ellen, mondván: Libanon védelmében hajlandó együtt harcolni a keresztény arabokkal, akiknek városait 2 nappal ezelőtt felperzselte, s akik beszéde idején még ágyúzták az ó táborait. Jumblatt ajánlatát Arafát fogadta el, a palesztinai, akinek saját bevallása szerint semmi köze nincsen Libanonhoz, mert neki van egy saját országa, de azért megvédi Libanont a szíriaiak ellen, akiknek segítségét egy hónappal ezelőtt ő kérte a libanoni kormány ellen.

A képben még benne van az Arafátnál még szélsőségesebb csoport, amely a Szovjet segítségét kérte szíriai közvetítéssel Arafáték ellen, de most harcolnak a szírek ellen mert szerintük a szírek nem elég erélyesen lépnek fel Arafát ellen. A szerencsétlen két és félmilliós országban megerősített táborokban legalább 50 féle frakció fegyverkezik, harcol és gyűlölködik mindenki másra. A helyzet ismertetéséhez még hozzátartozik Jordánia is, amely néhány évvel ezelőtt szabályos háborúban állt Szíriával, amikor azok Arafátékat támogatták, hogy a palesztinaiak

Egyiptom

Ugyanakkor a jordániak és a szaud-arábiaiak közvetíteni próbálnak Szíria ésEgyiptom között, tehát a között a két ország között amelyek néhány évvel ezelőtt nagy csindradrattával meghirdették az Egyesült Arab Uniót, amely ugyan papíron ma is létezik, valóságban azonban a két állam megszakította egymással a diplomáciai kapcsolatot. Az egyiptomiak a libanoni polgárháborúban a keresztényeket támogatják és nem hajlandók megbocsátani a szíriaiaknak, hogy ugyancsak a keresztények támogatása céljából bevonultak Libanonba. Az egyiptomiak legnagyobb ellenfelüknek a palesztinaiakat tekintik, ezért az Izráellel való béketárgyalások alapfeltételének azt tartják, hogy a palesztinaiaknak biztosítani kell az önálló államukhoz való jogot. A palesztinaiakat viszont azért gyűlölik a jordániaiak, szíriaiak, libanoniak, szaudarábiaiak egyaránt, mert az ő hepciáskodásuk akadályozza meg az Izráellel való békekötés lehetőségét. Szíria és Egyiptom ma már szeretne békét kötni és Szíria azért gyűlölködik Egyiptom ellen, mert Egyiptom már kötött egy megegyezést Izráellel, ő ezt viszont nem tette, mert ő ezt ahhoz köti, hogy leggyűlöltebb ellenfeleik a palesztinek engedményeket kapjanak Izráeltöl.

Habash

akinek

még Arafát is túl mérsékelt

Érdemes még ezzel kapcsolatban megkérdezni, hogy miért utazott Koszigin a múlt héten Irak fővárosába, Bagdadba? Azért, mert Szíria és Irak között súlyos ellentétek vannak. Ez teljesen érthető, ha tekintetbe vesszük, hogy mindkét ország a Szovjetunió arab csatlósának tekintendő, mindkét országban azonos párt, a Bath szocialista párt van uralmon. Ugyan miért ne robbanna ki a háború közöttük!

Ha mindent összeszámolunk, az elmúlt 5 év során az arabok egymás elleni harcának összvesztesége kb. negyedmillió ember. Legtöbben ezek közül palesztinaiak. Ezzel szemben Izráelen belül a palesztin keltette lázongásoknak ugyanezen időn belül két tucat halottja volt. A Közelkelet ismét lángokban áll, s egy általános háború kirobbanása újból fenyeget. A jelek szerint csupán egyetlen ország van biztonságban: Iz-Husszein országának terhére szerezzenek maguknak lakóterületet. Most a jordániak viszont szövetségben állnak Szíriával, akik Libanonból akar ják kiverni a palesztinaiakat, de közben pontosan tudják, hogy ha a szíriai terv sikerül, úgy a palesztinai terroristák ismét csak Jordániába szivároghatnak át és őket fogják veszélyeztetni.

ellen

Aszad elnök elhatározta magát

ráel. Mint Rabin miniszterelnök múlt héic mondotta, indokolva, hogy a zsidó állam miért nem avatkozik be a határain lévő öldöklésbe: amíg az arabok egymás ellen harcolnak, nincs idejük velünk foglalkozni.

Barátom történelmi összefoglalója és némiképp az általam levont tanulság is, engem nagyon megnyugtatott. Az egyetlen amire építeni lehet, a teljesen képtelen arab mentalitás, amelyben a gyűlölet sokkal fontosabb, mint a ráció. És igazán gyűlölni tulajdonképpen csak testvért lehet. Ha Izráelnek egy ideig arab összefogástól kellett volna tartani, úgy most megismételjük, soha még arab birodalmat egy évtizedig összetartani nem lehetett és nem lesz lehetséges a jövőben sem.

Egri György

BENEDEK PÁL

Meghalt Dr.Seifert Géza

Budapestről érkezett a jelentés, hogy a múlt hét folyamán 70 éves korában szívroham következtében elhunyt dr. Seifert Géza- "A Magyar IzraelitákOrszágosKözpontjának" elnöke. Halála váratlan volt, Seifert jó egészségnek örvendett, rendkívül aktívan politizált és csak nemrég nevezték ki a Magyar Népfront Mozgalom egyik vezetőjévé.

Halottakról vagy jót vagy semmit, mondja a közmondás és ez kétségtelenül indokolt olyan esetekben, amikor magánszemélyről van szó, aki életét aránylag szűk körben tölti. Olyanoknál is, akik önkéntes választások alapján a nyilvánosság reflektorában lévő hivatást és munkakört választanak, a föntemlített norma csak bizonyos határokon belül alkalmazható. Ezeknél az élet elmúlása enyhíthet az utólagos bírálat szaván, de semmiképpen sem teheti a megtörténteket meg nem történtekké.

Seifert Géza már a háború előtti időszakban is részt vett magyar zsidó közügyekben, de funkciója meglehetősen jelentéktelen volt, mint ahogy szürke embernek, középszerű ügyvédnek is ismerte mindenki. Karrierje a háború után kezdődött, de a csúcsra csak akkor jutott el, amikor 2-3 évnyi teljes vallás-szabadság után a magyarországi vallási élet s így a zsidó hitközségek is újabb Gleichshaltolás, újabb nehezítések áldozatává váltak. Seifert Géza először Soós Endre újságíró mellett alelnök, majd annak halála utána magyar zsidóság hivatalos elnöke lett. Ebben a beosztásban híven szolgálta megbízóját, a magyar kommunista rendszert.

Még leghalványabb célzást sem kívánunk tenni arra, hogy dr. Seifert Géza nem lett volna jó zsidó. Az volt, és amit tett azt abban a meggyőződésben tette, hogy a zsidó vallást és a Magyarországon élő zsidók közösségi túlélését össze tudja egyeztetni a kommunista ideológiával. Hogy egész élete folyamán nem mérte fel ennek lehetetlenségét, az lehet hogy makacsságának, lehet hogy gyávaságának, lehet hogy túlzott diplomáciai érzékének volt köszönhető.

Mint diplomata is hasznosan működött a rendszer javára. Rendszeresen járta a nyugat-európai magyar zsidó közösségeket ( Izráelbe sohasem tette be a lábát, pedig állítólag saját bevallása szerint vágyott rá) akiket arról próbált meggyőzni, hogy aki a magyar kommunista rendszert kritizálja, az Veszélyezteti a Magyarországon élő még 80 ezer zsidó " csodálatosan kellemes és könnyű helyzetét". Voltak, akik ezt el is hitték neki. Seifert Géza magas kormánykitüntetésben részesült.

Ami a Magyarországon élő zsidók helyzetét illeti, ez valóban sokkal jobb, mint például a lengyelországi, vagy csehszlovákiai közösségeké. Nem tudjuk, vajon a kommunisták liberális gondolkodásának köszönhető-e, hogy a magyarországi sajtó politikai hírmagyarázóinak nagy többsége zsidó és származásukat még csak nem is róják szemükre, még azt is megengedik nekik, hogy Izráel-ellenes cikkekkel töltsék meg a magyar lapok hasábjait. Az is tény, hogy az állami külkereskedelemben, magánszektorban is ismételten igénybe veszik a zsidók gazdasági érzékét, valóban semmilyen egyednek kellemetlensége abból hogy zsidó, nincs. A baj csak akkor kezdődik, ha valaki zsidóságát hangoztatja, vagy pláne ha vallását gyakorolni, vagy vallási meggyőződését hangoztatni kívánja.

Hogy mennyire szabad a zsidóság helyzete Magyarországon — mennyire volt igaz dr. Seifert Géza tétele, arra két múltheti újsághír világit rá legjobban. Az európai rabbi brüsszeli értekezletén rabbinikus vita folyt egy törvény értelmezéséről. Az országok küldöttei mind hozzászóltak a kérdéshez, viszont amikor a magyar rabbiküldöttség vezetőjére, dr. Salgóra került sor, ő nem volt a teremben. Kiderült, hogy éppen telefonál Budapestre, az Állami Egyházügyi Hivatalhoz, hogy onnan kérjen utasítást: miképp foglaljon állást a vallásértelmezési vitában.

Két nappal később az értekezlet elé határozati javaslat került, amely felhívást tartalmazott az európai zsidósághoz, hogyazonosítsa magát Izráel álláspontjával és támogassa a szovjet zsidók alijjázásáért folyó harcot. Dr. Moshe Rosen romániai főrabbi és román országgyűlési képviselő aláírta a nyilatkozatot. Dr. Salgó és Weisz Márton, az ortodoxia küldöttje azonban elutasították azt. Márminthogy az európai zsidóság azonosítsa magát Izráellel. A jelentés azt állítja, hogy a nyugat-európai rabbik megértéssel fogadták magyarországi kartársaik nehéz helyzetét. Lehet, hogy igazuk van, csak azt egyre nehezebb eldönteni: nehéz-e tehát a magyarországi zsidók helyzete,vagy

mint dr. Seifert mondotta, nagyon is könnyű.

%

A magyarországi zsidó hitközségek vezető pozíciója természetesen nem maradhat betöltetlenül es afelől sem lehet semmi kétségünk, hogy továbbra is olyan embert fognak kinevezni, aki képes önmagában összeegyeztetni a minimális vallási és maximális pártérdekeket. Az ilyen nyomást még a zsidónál sokkal hatalmasabb magyarországi katolikus és református egyházak sem kerülhetik el. Az egyetlen, amit remélhetnénk, hogy az újonnan kinevezendő központi elnök talán nem Seifert Géza-i, hanem Moshe Rosen-i kapacitással és bátorsággal rendelkezik.

MI ÚJSÁG AZ IZRAELI BELPOLITIKÁBAN?

EGY CSÉSZE TEA ABA EVEN ASZTALÁNÁL

Heteken át tartotta magat a hír, hogy Rabin miniszterelnök meghívja a kormányba Aba Event, a volt külügyminisztert, de aztán nem lett semmi a dologból. Állítólag azért nem, mert Jigái Álon, a külügyminiszter, nem akarta a "nagy árnyékot", vagyis az elődjét a kormányban látni.

Egyáltalán nem biztos,hogy Evén elejtése okos dolog volt a kormányfő részéről. Valamennyi izráeli politikus közül Aba Evén a hivatásos jellegével tűnik ki. A többiek pártjaikban növekedtek és úgy kerültek át az állami életbe. Evennél ez fordítva történt. O előbb volt politikus, csak azíután lett pártember. Ezért 'nem is képes természetesen meglenni a párton belüli ellenzékiség állapotában . Igyekszik mielőbb visszakerülni a kormányba. Persze, nem arról álmodik, hogy újra tárcát kapjon, hanem kormányelnök szeretne lenni. Most maga köré gyűjti azokat, akik a jelenlegi helyzettel elégedetlenek a párton belül.

AZ IRÁNYVONAL FELEMÁS

Néhány nappal ezelőtt meghívta őket a házába. A meghívás egy csésze teára szólt s akik eljöttek, egymástól sokban különböző, de abban a tekintetben azonos emberek, hogy ellenzik a Rabin-kormány felemás irányvonalát.

Miért felemás ? Azért az szerintük, mert Rabin, — aki annak köszönheti a miniszterelnöki pozíciót, hogy pártjában, a Munkapártban, nyílt szavazáson első' lett Simon Peresszel, vagyis a másik jelölttel szemben, aki a hadügyi tárcát kapta meg, viszont sohasem mondott le egy pillanatra sem arról, Tiogy végül felváltsa Rabint, —, a miniszterelnök egy ilyen számára nem kívánatos fordulatot

elkerülendő, kicsit Peresz nézetei felé hajlik, — tehát megadja a sólymoknak ami a sólymoké, ugyanakkor azonban megpróbál jó viszonyt állandósítani a galambokkal is. 'Ezek a galambok részint a saját pártjából valók, részint a Mapám emberei a kormányban. Tény, hogy ez a kettősség elég nehézzé teszi egyértelmű, vagy egyirányú kormánypolitika kialakulását.

Rabin és hívei szerint nem is kell most egyértelműség. A kormánynak éppen abban van az ereje, hajtogatják, hogy összetett erőkre épül, tehát az adott bonyolult helyzetben minden kérdésre feleletet adhat. Az ellenzék, — hangsúlyozzuk hogy nem a jobboldal, hanem a párton belüli ellenzék, — egyértelmű, vagy legalábbis áttekinthető kormánypolitikát szeretne.

Megírtuk már, hogy Rabinnak nem az igazi — a párt sáncain kívül álló —, de a pártján belüli ellenzéktől kell elsősorban tartani. lEzúttal •a kérdés két vetületét elemez' zük.

HOGYAN KELL EGY MINISZTERT LEVÁLTANI?

Simon Peresz, a hadügyminiszter, a közelmúltban —egy pártvezetőségi ülésen — nyíltan támadta Rabint és felszólította, hogy mondjon le. Ezt

elég agyafúrt módon tette. A megértéséhez tudnunk kell, hogy az izráeli alkotmányos élet nem teszi lehetővé a mi- Fol.ytatás a 3. oldalon