Menora Egyenlőség, 1975. január-június (14. évfolyam, 543-565. szám)
1975-03-15 / 551. szám
/VNENDEn AZ ÉSZAKAMERIKAI MAGYAR ZSI0ÚSÁ6 LAPJA XIV. évf. 551. szám A VERES TEL AVIVI MERÉNYLET SEM AKADÁLYOZZA MEG KISSINGER KÜLDETÉSÉT 1975. március 6. gyászkerettel lesz beírva Izrael történelmébe. Kár lenne szemet hunyni afelett, hogy az arab terroristák támadása a telavivi Savoy szálló ellen súlyosabb és megrendftőbb, mintáz utolsó két év többi terrorakciója, a mááloti, a kirját-smonai, a bét-seáni volt. Eddig ugyanis a beszivárgások Izráel határvidékeire szorítkoztak; ez az első eset, amikor az ország legnagyobb városát Is elérte az őrjöngő terroristák keze. Igaz, hogyveszteség szempontjából a Savoy szálló csatája kisebb mint Máálot vagy Kirját-Smona volt, de politikai jelentősége súlyosabb. Kora hajnalban egy Palesztinái kommandó egység szállt partra a telavivi tengerparton, ahová gumicsónakokon érkezett. Nem volt pontosan kijelölt hadicéljuk. A banditák az első eléjük kerülő épületet rohanták meg, válogatás nélkül tüzelve mindenre és mindenkire, és elfoglalták a kopott öreg szállodát. Akit a hotelben találtak, túsznak minősítették, s rögtön közvetítették követeléseiket az izráeli kormánynak. Izráeli börtönökben lévő arab terroristák szabadonbocsátását követelték, köztük Capucci érsekét, a nyilvános tárgyaláson fegyvercsempészésért jogerősen elitéit görögkeleti papét. Az izráeli kormánynak világos és határozott politikája van a terrorizmus elleni küzdelemben. Nem tárgyal a banditákkal semmi körülmények között. Meggyőződése, hogy ha csak egyetlen egyszer utánaengedne a követeléseknek, a terrorhadjárat futótűzként terjedne el. A partraszállt 8 terrorista úgy látszik ezt nem tudta, legalábbis arra vall az egyetlen élve elfogott gyilkos nyilatkozata, aki szerint a támadók azt hitték, hogy megkapják a követelt foglyokat és eljutnak velük Damaszkuszba. A szálloda elfoglalása is emberéletáldozatokkal járt. Ezután néhány órás feszült csend következett, s aztán kitört a telavivi csata. Tizenkét perces, gépfegyveres, lángszórós roham következett amely természetesen a beszivárgó arabok elpusztításával végződött. Sajnos, volt annyi idejük, hogy felrobbantsák az épület emeleti részét s így a halálba magukkal ragadtak néhány túszt is.A hadműveletben az izráeli hadseregnek három katonája esett el, köztük jáiri ezredes és egy 21 éves magyar zsidó fiú, Moshe Deutschmann szakaszvezető. A robbanás után az izráeli katonák behatoltak az épületbe, de a romok miatt nem jutottak el annak minden részére. így két órával később úsor. jabb tűzharcra került mert egy életben marad terrorista még megbújt s aztán újból harcba bocsátkozott. Ez a csata újabb emberéleteket követelt áldozatul. A végső szám 21 halott; ebből hét az arab kommandócsoport tagja, három izráeli katona, tizenegy pedig részben európai turista, részben izráeli polgár. Ha a jelentéseknek hinni lehet — s ugyan miért ne lehetne hinni? — úgy az aljas támadás híre sokkal nagyobb megdöbbenést váltott ki a világban, főleg a galut zsidóságában, mint magában Izraelben. Az újságok arról számolnak be, hogy egy órával a robbanás után — amiről sokan először azt hitték hogy valamilyen alvilági leszámolásról van szó —, Tel Aviv élete már visszatért a normális kerékvágásba. Rábin miniszterelnök maga is a helyszínre si * >t., s ottasajtónak nyila'. itt, Ismételten leszögezve, nugy Izrael soha semmilyen körülmények között nem tárgyal a palesztinai terrormozgalommal, s azok képviselőivel csak a harcmezőn hajlandó találkozni. A támadás azonban komoly kártokozott az izráeli turisztikának. Nagyon sokan, akik Pé - szách ünnepét és a Függetlenség napját Izráelben kívánták tölteni, visszaléptek ettől a PHNOM PENH VÉG NAPJAI Lehet, hogy mire ezek a sorok az olvasó elé kerülnek, már be is fejeződött a Kambodzsa fővárosáért folyó csata. A fegyverek zaja elül, az Egyesült Államok leír egyet délkelet-ázsiai szövetségesei közül, és azok a derék, jószándékú, naiv álmodozók, akik bizonyára legjobb akaratuk ellenére, naprólnapra készítik elő a nyugati világ bukását, megelégedetten állapítják majd meg: ismét sikerült befejezni egy háborút. Azt, hogy sikerült békét teremteni, talán még ezek a tudatlan honatyák sem fogják állítani. Hiszen csak nemrég érkezett vissza az Egyesült Államok képviselőházának egy küldöttsége Kambodzsából, és szinte egyhangúan nyilatkoztak azokról a borzalmakról, melyeket a kommunista terrortámadások eredményeként láttak. A kínaiak és oroszok által változatlanul támogatott felkelők, akik e pillanatban már csak néhány mérföldnyire vannak a főváros központjától, ágyúkkal, rakétákkal, gyújtóbombákkal lődözik válogatás nélkül a város legsűrűbben lakott polgári negyedeit, tömegesen okozva halált és örök életre szóló nyomorúságot védtelen asszonyok és kisgyermekek között. Az egyik képviselőnő azt mondta, hogy mikor elutazott Kambodzsába, határozott meggyőződése volt, hogy nem szabad további anyagi és fegyveres támogatást küldeni Lón Nol nyugatbarát kormányának, mert e korrupt rendszer védelmével csak meghosszabbítják a lakosság szenvedését. E meggyőződését azonban a látottak megdöntötték. Sajnos, nem az egész képviselőház ment látogatóba Phnom Penh-be, és akit az isten el akar pusztítani, előbb vaksággal veri meg. A képviselőház továbbra is meg fog akadályozni minden segitségküldést, s a várttal ellentétben nem Dél-Vietnám, hanem Kambod-UTAZZUNK-E IZRAELBE? Egy órával a csata után készült felvétel a telavivi Savoy szállóról. Nagyon nehéz ebben a kérdésben véleményt mondani. Érthető emberi reakció, ha valaki nem kíván ellátogatni olyan helyre, ahol élete esetleg veszélyben forog. De az is tény, hogy a Savoy szállói csata után sem veszélyesebb egy izráeli látogatás, mint eddig volt, sőt nem veszélyesebb, mint ellátogatni valamilyen békés amerikai városba, New Yorkba, Los Angelesbe vagy Detroitba. Az pedig vitathatatlan, hogy ha az izráeli turisztika visszaesik, úgy a támadók szándéka részben sikerült. No de mi is volt tulajdonképpen ennek az esztelen támadásnak a célja? Hiszen,ha maguk a támadásban résztvevő terroristák el is hitték, hogy küldetésüket sikerrel hajthatják végre, azok, akik küldték őket, pontosan tisztában voltak a feladat lehetetlenségével. Bizonyítja ezt az is, hogy a nyolctagú terrorcsoportot egy vitorlás hajó hozta az izráeli partok közelébe, ahonnan gumicsónakon szálltak partra. Ez a vitorláshajó azonnal visszafordult, JOGOSULATLAN NYILATKOZÓ A Magyar Zsidók Világszövetsége nevében, az Amerikai Magyar Népszava március 9. -i számában nyilatkozat jelent meg. A Magyar Zsidók Világszövetsége vezetőitől kapott telefon felvilágosítás alapján megállapítjuk, bogv a nyilatkozat a Világszövetség jelenlegi vezetőinek tudta és jóváhagyása nélkül jeUnt meg. Ezt az A merikai MagyarNépszava legközelenbi számában nyilvánosságra hozzák és fel érik a lapkiadó tulajdonos szerkesztőjét, hogy nevű \ben. leadott nyilatkozatot a jövőben csakis hivatalos aláírással fogadjon el. sorsára hagyva katonáit. Az izráeli haditengerészet egységei azonban már néhány órával később utolérték ezt a hajót és kéttagú személyzetét elfogták. Ezeknek és a szállodai csata során életben maradt egyetlen terroristának kihallgatása során érdekes kép alakult ki, amely már a nemzetközi diplomáciához és elsősorban Kissinger külügyminiszter békeküldetéséhez tartozik. NAGYON NEHÉZ KISSINGER KÜLDETÉSE Nem tartozunk azokközé, akik túlzott lelkesedéssel vagy akár csak nagy várakozással tekintenek az amerikai külügyminiszter mostani tárgyaló körútja felé. A State Department főnökének koncepciójában ugyanis egy egyiptomizráeli különbéke gondolata játssza a vezető szerepet. Való igaz, hogy egy ilyen különbékét úgy az izráeliek, mint Szádát elnök szívesen összehozna. A kapcsolatok azonban túl komplexek, és az álláspontok túl távol áll ók ahhoz, hogy a tárgyalások sikerében hinni lehessen, bár Kissinger diplomáciai zsenialitásához nem férhet kétség. De éppen ennek tükrében elgondolko; tató a banditák (Folytatí i a 10. oldalon) zsa lesz az a szövetséges, amely először esik a kommunizmus martalékává. Ami ezek után következik majd, vérengzőbb és iszonyatosabb lesz, mint a most folyó háború. A kommunisták természetesen nem | fognak kegyelmet adni senkinek, aki ellenük volt. És hogy ki volt ellenük? Természetesen az első számú brossura érvényes: mindenki ellenük van, ki nincs velük; vagyis aki nem harcolt aktívan az ő oldalukon. Az sem lesz mentség, ha valaki azért nem harcolt az ő oldalukon, mert még a rongybaba kezelését tanulja, nem a gépfegyverét. Kambodzsában olyan véres terroruralom lesz, amilyen minden kommunista állam hatalomátvétele idején volt, megtetőzve ezt még az ázsiai mentalitással. Nem kell hozzá több, mint két vagy három hónap, s a mai békeapostolok bús rezignációval fognak diplomatikus nyelven fogalmazott tiltakozó jegyzékeket küldeni az illetékes kormányoknak a tömeges népirtás ^ ügyében. Az Egyesült Államok politikájának sajnálatos kettősségében mindig az öngyilkos vonal érvényesül végső fokon. A múlt hét közepén Ford elnök még a nyilvánosság elé állt és vállalta a ma már népszerűtlen, de mégis igaz kijelentést: "Ha nem segitjük meg szövetségeseinket s hagyjuk őket elveszni, ezzel barátaink előtt azt bizonyítjuk, hogy az agresszió és a háború kifizetődő vállalkozás". Ford elnöknek ez a kijelentése azonban ma már pusztába kiáltott szó. Tulajdonképpen azoknak van igazuk, akik arra hivatkoznak, hogy már úgyis mindegy, a segítség későn érkezne, a háború sorsa eldőlt. Hogy a hiábavalóságért, a vesztett háborúért azok felelősek, akik az Egyesült Államok belső elszántságát megrendítették; akik hajlandók Amerikát másodrendű hatalommá változtatni; akik olyan békét erőszakoltak ki Vietnámban, amely nem béke hanem háború — erről már nem esik majd szó. Kambodzsa után elvész majd Vietnám, Vietnám után elvész Thailand, Thailand után — ki tudja, talán Indonézia, India, az egész ázsiai világ. A békeapostolok megvonják vállukat. Milyen jólenne megkérdezni tőlük: vajon akkor is ilyen nagyvonalúak lennének-e, ha nemcsak néhány százmillió sárgáról lenne szó, hanem arról kellene dönteni, saját maguk vagy családjuk kényszerül vérgözös kommunista terroruralom alatt élni. Tehát ezek a "békés" képviselők vagy teljesen ostobák és tudatlanok, vagy pedig liberalizmusuk álarca alatt a legsötétebb, legalávalóbb fajvédő mentalitás rejtőzik. S ha már itt tartunk, valóban érdemes elgondolkodni azon, mennyit is ér egy olyan béke, amit az Egyesült Államok mai politikája kényszerít rá saját barátaira, és szabad-e hinni olyan ígéreteknek, amik ezt a békét az élethez való joggal kötik össze? Elképedve olvassuk még egyes emigráns lapoknak is azt az eszmefuttatását, hogy a közelkeleti béke kérdése kizárólag Izráelen múlik, mert ha Izráel elfogadja az amerikai békeközvetítést, akkor nemcsak a háborúnak van vége, de a közelkeleti kommunista befolyásnak is. Ez persze égbekiáltó melléfogás. Ha Moszkvában olvasnák az ilyen jellegű cikkeket, remekül mulatnának rajta és kezüket dörzsölnék. Ha Szádát elnök vagy Feiszál király olvasná, ők már elrémülnének, hogy propagandájuk ilyen túlzottan jól sikerült. Ok ugyanis pontosan tudják, hogy Izráel bukása őrájuk szabadítaná a kommunizmust és ezért tárgyalnak, táncolnak, próbálják úgy iorgatni a megbeszélések menetét, hogy abból végső fokon a szovjet befolyás alatt álló arab országok s a palesztinai terrormozgalom is vesztesként kerüljön ki. Ha Izráelben olvasnák az ilyen sajtóvéleményt, csupán a vállukat vonogatnák. Az arab olajpolitika megfertőzött sokkal fontosabb pontokat is; egy magyar emigráns lap véleménye nem sokat számít. De vajon Kambodzsa bukása nem gondolkodtatja-e el az un. okos hírmagyarázókat? HA FRANCO MEGHAL? A Metro-Goldwyn-Mayer fogatlan öreg oroszlánja még időnként elbődül a filmszalagon, de már senki se fél tőle. Körülbelül ez történt Spanyolországban is, ahol az elaggott tábornok még él ugyan, de a spanyolokra erőszakolt rendszere harminc év után már recseg-ropog. A félelmetes eröszakszervezetek sem urai többé a helyzetnek. Múlt évben 18 százalékos infláció volt Spanyolországban, s ennek eredményeként a munkásmozgalmak megerősödtek. Múlt évben 2200 sztrájk volt, idén még több lesz. Az elégedetlenkedőkhöz csatlakozott az egyetemi diákság is, és egyre szaporodnak az összecsapások a rendőrök és tüntetők között. Még a katolikus klérus egyrésze is tiltakozik a rendszer túlkapásai ellen, és nemrégiben egyetlen tartományban 34 papot büntettek meg, amiért “lazító” beszédeket mondtak. Ahogy az öreg diktátor lehunyja szemét, újra kirobbanhat a spanyol polgárháború. A baj csak az, hogy — miként Portugália példája is bizonyítja — a fasiszta rendszert itt sem demokrácia fogja felváltani, hanem valószínűség szerint egy baloldali diktatúra. Emlékeztetőül közöljük ezt a képet, egy kézfogásról, ahol bedőltek a kommunista ígéretnek. Potsdamban történt, pontosan 30 évvel ezelőtt, és a három kéz tulajdonosa Church ll, Truman és Sztálin. ♦ üi'.Ausust J.jfioInar* , * . ",-------7T pysr» . 4 Strcond eláss taail r»C/.ÖOX 1o34 tegi.ll.iloo No. I}7J New Bruíis ■#i c tr . U.S.A. N Jersey o39o3 * Ara: > 30 ceni 197 5‘ MÁRCIUS 15.