Menora Egyenlőség, 1975. január-június (14. évfolyam, 543-565. szám)

1975-03-15 / 551. szám

/VNENDEn AZ ÉSZAKAMERIKAI MAGYAR ZSI0ÚSÁ6 LAPJA XIV. évf. 551. szám A VERES TEL AVIVI MERÉNYLET SEM AKADÁLYOZZA MEG KISSINGER KÜLDETÉSÉT 1975. március 6. gyászke­rettel lesz beírva Izrael tör­ténelmébe. Kár lenne szemet hunyni afelett, hogy az arab terroristák támadása a tel­­avivi Savoy szálló ellen súlyo­sabb és megrendftőbb, mintáz utolsó két év többi terrorak­ciója, a mááloti, a kirját-smo­­nai, a bét-seáni volt. Eddig ugyanis a beszivárgások Izrá­­el határvidékeire szorítkoz­tak; ez az első eset, amikor az ország legnagyobb városát Is elérte az őrjöngő terroris­ták keze. Igaz, hogyveszteség szempontjából a Savoy szálló csatája kisebb mint Máálot vagy Kirját-Smona volt, de politikai jelentősége súlyo­sabb. Kora hajnalban egy Palesz­tinái kommandó egység szállt partra a telavivi tengerparton, ahová gumicsónakokon érke­zett. Nem volt pontosan kije­lölt hadicéljuk. A banditák az első eléjük kerülő épületet ro­hanták meg, válogatás nélkül tüzelve mindenre és minden­kire, és elfoglalták a kopott öreg szállodát. Akit a hotel­ben találtak, túsznak minősí­tették, s rögtön közvetítették követeléseiket az izráeli kor­mánynak. Izráeli börtönökben lévő arab terroristák szaba­­donbocsátását követelték, köztük Capucci érsekét, a nyilvános tárgyaláson fegy­vercsempészésért jogerősen elitéit görögkeleti papét. Az izráeli kormánynak vi­lágos és határozott politikája van a terrorizmus elleni küz­delemben. Nem tárgyal a ban­ditákkal semmi körülmények között. Meggyőződése, hogy ha csak egyetlen egyszer utá­naengedne a követeléseknek, a terrorhadjárat futótűzként terjedne el. A partraszállt 8 terrorista úgy látszik ezt nem tudta, legalábbis arra vall az egyetlen élve elfogott gyilkos nyilatkozata, aki szerint a tá­madók azt hitték, hogy meg­kapják a követelt foglyokat és eljutnak velük Damaszkuszba. A szálloda elfoglalása is emberéletáldozatokkal járt. Ezután néhány órás feszült csend következett, s aztán kitört a telavivi csata. Ti­zenkét perces, gépfegyveres, lángszórós roham következett amely természetesen a be­szivárgó arabok elpusztításá­val végződött. Sajnos, volt annyi idejük, hogy felrobbant­sák az épület emeleti részét s így a halálba magukkal ra­gadtak néhány túszt is.A had­műveletben az izráeli hadse­regnek három katonája esett el, köztük jáiri ezredes és egy 21 éves magyar zsidó fiú, Moshe Deutschmann szakasz­vezető. A robbanás után az izráeli katonák behatoltak az épület­be, de a romok miatt nem ju­tottak el annak minden részé­re. így két órával később ú­sor. jabb tűzharcra került mert egy életben marad ter­rorista még megbújt s aztán újból harcba bocsátkozott. Ez a csata újabb emberéleteket követelt áldozatul. A vég­ső szám 21 halott; ebből hét az arab kommandócsoport tagja, három izráeli katona, tizenegy pedig részben euró­pai turista, részben izráeli polgár. Ha a jelentéseknek hinni le­het — s ugyan miért ne lehet­ne hinni? — úgy az aljas tá­madás híre sokkal nagyobb megdöbbenést váltott ki a vi­lágban, főleg a galut zsidó­ságában, mint magában Iz­raelben. Az újságok arról számolnak be, hogy egy órá­val a robbanás után — amiről sokan először azt hitték hogy valamilyen alvilági leszámo­lásról van szó —, Tel Aviv élete már visszatért a nor­mális kerékvágásba. Rábin miniszterelnök maga is a helyszínre si * >t., s ottasaj­­tónak nyila'. itt, Ismételten leszögezve, nugy Izrael soha semmilyen körülmények kö­zött nem tárgyal a palesztinai terrormozgalommal, s azok képviselőivel csak a harcme­zőn hajlandó találkozni. A tá­madás azonban komoly kárto­kozott az izráeli turisztiká­nak. Nagyon sokan, akik Pé - szách ünnepét és a Független­ség napját Izráelben kívánták tölteni, visszaléptek ettől a PHNOM PENH VÉG NAPJAI Lehet, hogy mire ezek a sorok az olvasó elé kerülnek, már be is fejeződött a Kambod­zsa fővárosáért folyó csata. A fegyverek za­ja elül, az Egyesült Államok leír egyet dél­kelet-ázsiai szövetségesei közül, és azok a derék, jószándékú, naiv álmodozók, akik bi­zonyára legjobb akaratuk ellenére, napról­­napra készítik elő a nyugati világ bukását, megelégedetten állapítják majd meg: ismét sikerült befejezni egy háborút. Azt, hogy sikerült békét teremteni, talán még ezek a tudatlan honatyák sem fogják ál­lítani. Hiszen csak nemrég érkezett vissza az Egyesült Államok képviselőházának egy küldöttsége Kambodzsából, és szinte egyhan­gúan nyilatkoztak azokról a borzalmakról, melyeket a kommunista terrortámadások e­­redményeként láttak. A kínaiak és oroszok ál­tal változatlanul támogatott felkelők, akik e pillanatban már csak néhány mérföldnyire vannak a főváros központjától, ágyúkkal, ra­kétákkal, gyújtóbombákkal lődözik válogatás nélkül a város legsűrűbben lakott polgári ne­gyedeit, tömegesen okozva halált és örök életre szóló nyomorúságot védtelen asszo­nyok és kisgyermekek között. Az egyik kép­viselőnő azt mondta, hogy mikor elutazott Kambodzsába, határozott meggyőződése volt, hogy nem szabad további anyagi és fegyveres támogatást küldeni Lón Nol nyugatbarát kor­mányának, mert e korrupt rendszer védelmé­vel csak meghosszabbítják a lakosság szenve­dését. E meggyőződését azonban a látottak megdöntötték. Sajnos, nem az egész képviselőház ment látogatóba Phnom Penh-be, és akit az isten el akar pusztítani, előbb vaksággal veri meg. A képviselőház továbbra is meg fog akadá­lyozni minden segitségküldést, s a várttal el­lentétben nem Dél-Vietnám, hanem Kambod-UTAZZUNK-E IZRAELBE? Egy órával a csata után készült felvétel a telavivi Savoy szállóról. Nagyon nehéz ebben a kér­désben véleményt mondani. Érthető emberi reakció, ha valaki nem kíván ellátogatni olyan helyre, ahol élete eset­leg veszélyben forog. De az is tény, hogy a Savoy szállói csa­ta után sem veszélyesebb egy izráeli látogatás, mint eddig volt, sőt nem veszélyesebb, mint ellátogatni valamilyen békés amerikai városba, New Yorkba, Los Angelesbe vagy Detroitba. Az pedig vitatha­tatlan, hogy ha az izráeli tu­risztika visszaesik, úgy a tá­madók szándéka részben si­került. No de mi is volt tulajdon­képpen ennek az esztelen tá­madásnak a célja? Hiszen,ha maguk a támadásban résztve­vő terroristák el is hitték, hogy küldetésüket sikerrel hajthatják végre, azok, akik küldték őket, pontosan tisz­tában voltak a feladat lehetet­lenségével. Bizonyítja ezt az is, hogy a nyolctagú ter­rorcsoportot egy vitorlás ha­jó hozta az izráeli partok kö­zelébe, ahonnan gumicsónakon szálltak partra. Ez a vitorlás­hajó azonnal visszafordult, JOGOSULATLAN NYILATKOZÓ A Magyar Zsidók Világszövetsége nevében, az Amerikai Magyar Népszava március 9. -i számában nyilatkozat jelent meg. A Magyar Zsidók Világszövetsége vezetőitől kapott telefon felvilágosítás alapján megállapítjuk, bogv a nyilatkozat a Világszövetség jelenlegi vezetőinek tudta és jóváha­gyása nélkül jeUnt meg. Ezt az A merikai MagyarNépszava legközelenbi számában nyilvánosság­ra hozzák és fel érik a lapkiadó tulajdonos szerkesztőjét, hogy nevű \ben. leadott nyilatkozatot a jövőben csakis hivatalos aláírással fogadjon el. sorsára hagyva katonáit. Az izráeli haditengerészet egy­ségei azonban már néhány órával később utolérték ezt a hajót és kéttagú személy­zetét elfogták. Ezeknek és a szállodai csata során élet­ben maradt egyetlen terroris­tának kihallgatása során ér­dekes kép alakult ki, amely már a nemzetközi diplomá­ciához és elsősorban Kis­singer külügyminiszter bé­­keküldetéséhez tartozik. NAGYON NEHÉZ KISSINGER KÜLDETÉSE Nem tartozunk azokközé, a­­kik túlzott lelkesedéssel vagy akár csak nagy várakozással tekintenek az amerikai kül­ügyminiszter mostani tárgya­ló körútja felé. A State De­partment főnökének koncepci­ójában ugyanis egy egyiptom­­izráeli különbéke gondolata játssza a vezető szerepet. Va­ló igaz, hogy egy ilyen kü­­lönbékét úgy az izráeliek, mint Szádát elnök szívesen összehozna. A kapcsolatok azonban túl komplexek, és az álláspontok túl távol áll ók ahhoz, hogy a tárgyalások si­kerében hinni lehessen, bár Kissinger diplomáciai zse­nialitásához nem férhet két­ség. De éppen ennek tükré­ben elgondolko; tató a banditák (Folytatí i a 10. oldalon) zsa lesz az a szövetséges, amely először e­­sik a kommunizmus martalékává. Ami ezek után következik majd, vérengzőbb és iszonyatosabb lesz, mint a most folyó há­ború. A kommunisták természetesen nem | fognak kegyelmet adni senkinek, aki ellenük volt. És hogy ki volt ellenük? Természetesen az első számú brossura érvényes: mindenki ellenük van, ki nincs velük; vagyis aki nem harcolt aktívan az ő oldalukon. Az sem lesz mentség, ha valaki azért nem harcolt az ő ol­dalukon, mert még a rongybaba kezelését ta­nulja, nem a gépfegyverét. Kambodzsában o­­lyan véres terroruralom lesz, amilyen min­den kommunista állam hatalomátvétele ide­jén volt, megtetőzve ezt még az ázsiai men­talitással. Nem kell hozzá több, mint két vagy három hónap, s a mai békeapostolok bús re­­zignációval fognak diplomatikus nyelven fo­galmazott tiltakozó jegyzékeket küldeni az illetékes kormányoknak a tömeges népirtás ^ ügyében. Az Egyesült Államok politikájának sajnála­tos kettősségében mindig az öngyilkos vonal érvényesül végső fokon. A múlt hét közepén Ford elnök még a nyilvánosság elé állt és vállalta a ma már népszerűtlen, de mégis igaz kijelentést: "Ha nem segitjük meg szö­vetségeseinket s hagyjuk őket elveszni, ezzel barátaink előtt azt bizonyítjuk, hogy az ag­resszió és a háború kifizetődő vállalkozás". Ford elnöknek ez a kijelentése azonban ma már pusztába kiáltott szó. Tulajdonképpen a­­zoknak van igazuk, akik arra hivatkoznak, hogy már úgyis mindegy, a segítség későn ér­kezne, a háború sorsa eldőlt. Hogy a hiába­valóságért, a vesztett háborúért azok felelő­sek, akik az Egyesült Államok belső elszánt­ságát megrendítették; akik hajlandók Ameri­kát másodrendű hatalommá változtatni; akik olyan békét erőszakoltak ki Vietnámban, a­­mely nem béke hanem háború — erről már nem esik majd szó. Kambodzsa után elvész majd Vietnám, Vietnám után elvész Thailand, Thailand után — ki tudja, talán Indonézia, In­dia, az egész ázsiai világ. A békeapostolok megvonják vállukat. Milyen jólenne megkér­dezni tőlük: vajon akkor is ilyen nagyvonalú­ak lennének-e, ha nemcsak néhány százmillió sárgáról lenne szó, hanem arról kellene dön­teni, saját maguk vagy családjuk kényszerül vérgözös kommunista terroruralom alatt él­ni. Tehát ezek a "békés" képviselők vagy teljesen ostobák és tudatlanok, vagy pedig liberalizmusuk álarca alatt a legsötétebb, legalávalóbb fajvédő mentalitás rejtőzik. S ha már itt tartunk, valóban érdemes el­gondolkodni azon, mennyit is ér egy olyan bé­ke, amit az Egyesült Államok mai politikája kényszerít rá saját barátaira, és szabad-e hinni olyan ígéreteknek, amik ezt a békét az élethez való joggal kötik össze? Elképedve olvassuk még egyes emigráns lapoknak is azt az eszmefuttatását, hogy a kö­­zelkeleti béke kérdése kizárólag Izráelen múlik, mert ha Izráel elfogadja az amerikai békeközvetítést, akkor nemcsak a háborúnak van vége, de a közelkeleti kommunista be­folyásnak is. Ez persze égbekiáltó melléfo­gás. Ha Moszkvában olvasnák az ilyen jel­legű cikkeket, remekül mulatnának rajta és kezüket dörzsölnék. Ha Szádát elnök vagy Feiszál király olvasná, ők már elrémülné­nek, hogy propagandájuk ilyen túlzottan jól sikerült. Ok ugyanis pontosan tudják, hogy Izráel bukása őrájuk szabadítaná a kommu­nizmust és ezért tárgyalnak, táncolnak, pró­bálják úgy iorgatni a megbeszélések mene­tét, hogy abból végső fokon a szovjet befo­lyás alatt álló arab országok s a palesztinai terrormozgalom is vesztesként kerüljön ki. Ha Izráelben olvasnák az ilyen sajtóvéle­ményt, csupán a vállukat vonogatnák. Az a­­rab olajpolitika megfertőzött sokkal fonto­sabb pontokat is; egy magyar emigráns lap véleménye nem sokat számít. De vajon Kambodzsa bukása nem gondol­kodtatja-e el az un. okos hírmagyarázókat? HA FRANCO MEGHAL? A Metro-Goldwyn-Mayer fogatlan öreg oroszlánja még időnként elbődül a film­szalagon, de már senki se fél tőle. Körül­belül ez történt Spanyolországban is, ahol az elaggott tábornok még él ugyan, de a spanyolokra erőszakolt rendszere harminc év után már recseg-ropog. A félelmetes eröszakszervezetek sem urai többé a hely­zetnek. Múlt évben 18 százalékos infláció volt Spanyolországban, s ennek eredményeként a munkásmozgalmak megerősödtek. Múlt év­ben 2200 sztrájk volt, idén még több lesz. Az elégedetlenkedőkhöz csatlakozott az egye­temi diákság is, és egyre szaporodnak az összecsapások a rendőrök és tüntetők kö­zött. Még a katolikus klérus egyrésze is tiltakozik a rendszer túlkapásai ellen, és nemrégiben egyetlen tartományban 34 papot büntettek meg, amiért “lazító” beszédeket mondtak. Ahogy az öreg diktátor lehunyja szemét, újra kirobbanhat a spanyol polgárháború. A baj csak az, hogy — miként Portugália példája is bizonyítja — a fasiszta rendszert itt sem demokrácia fogja felváltani, hanem valószínűség szerint egy baloldali diktatú­ra. Emlékeztetőül közöljük ezt a képet, egy kézfogásról, ahol bedőltek a kommunista ígéretnek. Potsdamban történt, pontosan 30 évvel ezelőtt, és a három kéz tulajdonosa Church ll, Truman és Sztálin. ♦ üi'.Ausust J.jfioInar* , * . ",-------7T pysr» . 4 Strcond eláss taail r»C/.ÖOX 1o34 tegi.ll.iloo No. I}7J New Bruíis ■#i c tr . U.S.A. N Jersey o39o3 * Ara: > 30 ceni 197 5‘ MÁRCIUS 15.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents